HARMADIK FELVONÁS
/ A helyszín ugyanaz. Újabb négy évet léptünk az időben. 1956. november 2-án az esti órákban vagyunk. ESZTER, ANDRÁS, a fiuk, aki már tizennégy éves. MIHÁLY és MÁTYÁS BÁCSI. A rádió állandóan hallatszik, hol hangosabban, hol halkabban, ahogy a fiú kiemeli a lényeget. /
ELSŐ JELENET
ANDRÁS:
Mit tudtunk mi eddig Nagy Imréről?
Az első világháborúban orosz fogságba esett, és a Vörös Hadsereg katonája lett. Azzal a közel százezer magyarral együtt, akik a vörösökkel „szimpatizáltak”. Beálltak, mert azt ígérték nekik, hogy előbb hazajöhetnek.
MISKA:
Az a véleményem, hogyha nem őrzi meg a népies beszédmódját, nem is lett volna olyan népszerű. Lassan olvassa föl a leírtakat, és egyszer sem hallottam beszédet mondani. Lassú gondolkodású ember lassan is cselekszik.
ANDRÁS:
Lakatossegéd volt. Érdekes, hogy ezeknek a hivatásos politikusoknak semmilyen magasabb iskolai végzettsége sincs. Az egyik lakatossegéd, a másik műszerészinas, a harmadik szabósegéd, a negyedik hivatalnok, az ötödik újságíró. A belügyminiszter, Piros László, meg „hentessegéd”. Ennél stílusosabb foglalkozást nem is választhatott volna.
De legalább egy tisztességes szakmájuk volna! Ha nem lennének pozícióban, éhen halnának. Legföljebb elmehetnének napszámba vagy segédmunkásnak. Ezért ragaszkodnak foggal-körömmel a hatalomhoz. Miska, te már megkóstoltad, és milyennek találtad?
MIHÁLY:
Édesnek is, savanyúnak is, mint a ribizlit. De mostanában már nem a múltunk foglalkoztat, hanem a jövőnk. Nem hiszem, hogy András meg van elégedve a munkahelyével. Kitűnő tanuló volt, és most nem vették föl sehova, csak útkaparónak. Neked is tanulnod kell, hogy előrébb léphess! Rólam nem is szólva, aki úgy lógok a levegőben, mint akasztott ember a kötélen.
ANDRÁS:
Engem nem mertek fölvenni sehova, csak az útfelügyelethez. Kérvényt küldtem fűhöz-fához, még csak nem is válaszoltak. Az útőrségnél is az volt az első kérdésük, hogy elvégeztem-e a nyolc osztályt. De az sem volt kutya, amikor fölvették az adatainkat! Az egyik híd környékén dolgoztunk csoportosan és komótosan.
Ez az eset jellemző arra, hogy milyen közegbe kerültem. Azt mondja a járást irányító mérnök, aki már nyugdíj előtt állhat, hogy mindenki diktálja be az adatait. Neve, édesanyja neve, családi állapota, a felesége neve, gyerekeinek a száma? Ahogy ez már szokás. Az egyik kollégám, de nem akarom, hogy megtudjátok, kiről van szó, mert borszéki. Amikor föltették neki a kérdést, hogy mi a felesége neve, úgy törte a fejét, hogy belevörösödött, mint a főtt rák.
Egy kis türelmet kért, de aztán csak kinyögte:”Julis, valamilyen Julis, de most nem jut eszembe, zavaromban.” Hát ilyen munkatársaim vannak!
Amikor a mérnök kocsija már menni készült, akkor szaladt oda hozzá, és megkönnyebbülten kiabálta: Tónyik Julianna, mérnök úr! Tótyik Julianna!
Esküszöm, hogy nem nevettük ki.
Az, hogy én valaha kitűnő voltam, nem számit.
De fix fizetés nélkül nem boldogul az ember, hacsak nem megy el rabolni.
Túl sokáig tartott a mi hercehurcánk, hogy újra megtaláljuk az igazi helyünket.
Egy héten belül eldől az ország sorsa, vele együtt a miénk is.
Nyithatunk-e újra boltot? Vagy kényszerpályára szorítanak, és maradok, ahol most is vagyok.
Az utóbbi hetekben csak a politikai eseményeket figyeltem. A miénket is meg az egész világét. Ebből a nagy szövevényből igyekeztem megtalálni azt az egy szálat, amiről az egészet föl lehet fejteni.
Miért robbant ki, mindenki számára teljesen váratlanul, ez a forradalom?
MIHÁLY:
Hallhattad! A rádiónál az ÁVH – sok belelőttek a tömegbe, az meg visszalőtt. Ez a hivatalos mai verzió. November 2-án.
ANDRÁS:
Kezdetben meg az volt: „Szervezett ellenforradalmi bandák támadást intéztek középületeink ellen.” Csak az kérdés:
Hogyan juthattak ezek az emberek fegyverhez? Azt mondták, hogy a lámpagyárból szerezték, ami természetesen fegyvergyár volt. De a fegyvergyárakat ÁVH – sok őrizték. Sokkal erősebben, mint ti annak idején a rádiót. De a munkások minden akadály nélkül hozhatták ki a fegyvereket. A gyárőrség fölszívódott? Miért?
MIHÁLY:
Azt mindig tudtam, hogy Nagy Imre nem lángelme. Aki 1950-ben a begyűjtési miniszterséget elvállalja, az nem lehet más, csak pártkatona. ’953-ban, Rákosival a háta mögött, elvállalta a miniszterelnökséget, moszkvai kérésre vagy utasításra.
Még azt is megmondták neki, és jól a szájába rágták, hogy mennyit engedhet Sztálin elvtárs halála után.
Mindenekelőtt: Juhász Mihályt küldje el az ÁVH – tól! Viccen kívül: Adjon amnesztiát Magyar Andrásnak! Számolja föl a táborokat! És törölje el a beszolgáltatást!
ANDRÁS:
Ezek az intézkedések optimistává tették az embereket! De 1955-ben egyik napról a másikra olyan könnyen leütötték, mint egy parasztot a sakktábláról. Még a pártból is kizárták.
Rákosi pedig a párt első titkára volt és maradt. Ami azt jelenti, hogy az övé legfontosabb pozíció. Újból tele lettek a börtönök. Az ÁVH él és virágzik. 1956 nyarán Rákosit a moszkvai elvtársak kivonták a forgalomból, és a helyére Gerő Ernőt tették.
Tudjuk róla, hogy a munkásmozgalom régi harcosa, és a spanyol polgárháborúban, mint a szovjet NKVD tisztje, kiérdemelte a „barcelonai hóhér” megtisztelő címet. Egy emberbőrbe bújt szadista fenevad.
Ebben a helyzetben miért éppen rá volt szükségük?
Mert október 25-én vérengzést kellett szerveznie! Tudták, hogy ebben profi.
Dicséretesen teljesítette. Azután kimenekítették az országból. A mór megtette a kötelességét, a mór mehet!
De az ÁVH tovább működött. Maradtak Rákosi meg Gerő munkatársai.
Elég egy telefon Moszkvából:”Halló, elvtársak, itt Rákosi Mátyás vagy Gerő Ernő beszél.” De a szovjet politikusok állandóan itt kódorogtak, nem szólva a harckocsikról, amiket végül kivontak a fővárosból.
”Éljen és virágozzék a két nép barátsága!”Tárgyaljunk a csapatkivonásról! Közben meg ezrével jönnek a tankok. Itt tartunk most.
MIHÁLY:
Valami fontosat kihagytál, András! Közben újból Nagy Imre lett a miniszterelnök. Kádár János meg a megújult kommunista párt vezetője. És csak úgy hemzsegnek az alakuló pártok.
ANDRÁS:
Tényleg elfeledkeztem róla. Tudat alatt, nálam, valószínűleg nem számít semmit.
Az október huszonötödikén eldördült parlamenti sortüzeket meg kellett volna hallania az egész világnak. De akkor még nagyot hallott, vagy már tényleg süket. A legmocskosabb provokáció volt, amit a forradalom idején az ÁVH végrehajtott. A parlamenti mészárlás áldozatai őt is cinkossággal vádolják, és az egész történelem vádolni fogja.
Már egy héttel ezelőtt az ENSZ elé kerülhetett volna a magyar ügy, hiszen Pesten harcok folytak az oroszok és az ÁVH ellen. Ennek már ott kellett volna lennie az urak asztalán. És, ha jól sejtem, az ÁVH miatt nem került oda!
Az viszont köztudott, hogy a hallgatás beleegyezés. Majd csak akkor foglalkoznak velünk, ha már a tankok mindenkit legázolnak Magyarországon.
MIHÁLY:
Ami a rádió körül kialakult, az is megér egy misét. Valahonnan szólt hozzánk Szepesi Gyuri barátunk: Hagyják abba a harcot, mert máskülönben elmarad a magyar-svéd meccs! Ez még az én felfogásom szerint is szomorú és cinikus volt!
ANDRÁS:
Valami bűzlik Dániában! Ezt a forradalmat kirobbantották. Csak az a kérdés, hogy kik? És miért? És miért éppen most? Nagy Imrének ma este meg kell szólalnia!
Ha bejelenti, hogy kilépünk a Varsói Szerződésből, függetlennek nyilvánítja az országot, tudom a megoldást. Amit egyébként már napok óta sejtek. Egész pontosan: huszonkilencedike óta.
Ha ezt bejelenti, föl is fogják érte akasztani. A koronatanút elteszik láb alól, ez bizonyos, mint a halál.
De ezt csak egy tőrbe csalt ember teheti meg.
Tudniillik, egész Nyugat úgy hallgatott rólunk, mint a sír. Már eleve leírtak bennünket. Egyetlen bátorító, reménykeltő szót sem kaptunk.
Ennyi idő nem volt elég arra, hogy összehívják az Egyesült Nemzetek Szervezetét? Ha tíz nap nem volt elegendő, hogy tegyenek értünk valamit, ezután már a kisujjukat sem fogják mozdítani értünk.
ESZTER:
Hagyjátok már ezt a politikai okoskodást! Napokon belül úgyis eldől minden.
Húzzatok inkább szmokingot és kössetek nyakkendőt, mert vendégség lesz nálunk ma este. Pogácsával, de ivászat nélkül. Kapás Pistáék ígérték, hogy átjönnek néhány kártyapartira.
ANDRÁS:
Pista majd feltölti magát már otthon. Éppen útba esik a pince.
ESZTER:
Ha Annus, a felesége, hagyja! Nem akarja, hogy leégjenek a társaságunkban.
ANDRÁS:
Kicsi társaság ez a mi társaságunk. Aztán meg rokonom is. Nagyapai ágon unokatestvérem, mint anyai ágon a Miska.
ESZTER:
A nagyapáitok csinálták annak idején a grimbuszt az asszonyok miatt. Panna néni, az okos nagyanyád, zsebre vágta a pincekulcsot. Bor az volt az asztalon, de inni csak ebéd után és csak néhány pohárral. A nagyapa, ha többre szomjazott, átlépett a testvéréhez a kerítésen, és együtt folytatták az ivászatot.
MÁTYÁS BÁCSI:
Bor: az öreg embör teje. Így mondták a régiek. Mög is érdemölnek azok néhány pohárral naponta. Ezt én mondom, akit ritkán hagytok beszélni.
ANDRÁS:
Azt azért filmen megnézném, hogyan jutottak el az asszonycseréig. A jó bor hosszú meséje az iszákosnak. Nekik is eltartott három-négy órán át, míg dűlőre jutottak.
MÁTYÁS BÁCSI:
Nem úgy mögy az, ahogy ti gondoljátok. Két férfiembör fogad valamiben. Mondjuk, fogadjunk egy hektó borba, hogy engöm nem zavar el a feleségöd. Fogadjunk, hogy elzavar. Áll a fogadás.
Együtt elmönnek a szomszédasszonyhoz, egymásba kapaszkodva, négykézláb, két lábon. Ahogy bírnak. Aztán a férj meg figyeli a becsapódásokat. Aztán amikor a pajtás porul járt, jöhet a második fogadás. Mögint egy hektó borba.
Én különb embör vagyok, mint te, velem nem bánik el ilyen csúnyán a te feleségöd. Majd meglátod, hogy még vacsorát is ad. No, lássuk!
A helyzet ugyanaz, csak a kutya más, amelyik ilyenkor még a saját gazdáját is mögugatja. A végin mögállapítják, hogy mind a kettöjüknek rossz felesége van, mert nem hagyták őket nyerni.
Így a két eszemönt ugyanannyit vesztött. A bortul bolond embör így gondolkozik.
ESZTER:
Az eset tanulsága: Két komoly embert is megbolondíthat a bor. Igaz, hogy láttam én már józan bolondot is.
ANDRÁS:
De most nem rám gondoltál, ugye?
ESZTER:
Ami azt illeti, te sem voltál mindig beszámítható. De ezt most hagyjuk! Miskára gondolok, akinek már akkor megmondtam, hogy milyen komikus az ÁVH-s egyenruhában. Különösen annak, aki tudta róla, hogy mennyire más, mint a főnökei.
Néha mosolyogtam is rajta.
Miska, légy szíves, folytasd! Mit kérdeztél?
MIHÁLY:
Miért nevetsz, nem vagyok én ebben az egyenruhában csinos?
ESZTER:
Azt mondtad: „csinos gyerek”
„Gyerek” az vagy! – feleltem. De tudod, hogy hány véres kezű ember hordja ugyanezt az egyenruhát?
MIHÁLY:
Hogyne tudnám! Megfordultam én az Andrássy út 60-ban is. Ismerem a főnökeimet. De hála Istennek, a rádió őrségéhez tartoztam. Húsz emberem volt!
ANDRÁS: / meghökken /
Milyen jól emlékeztek egymás szavaira! De most tréfán kívül! Azért nagy szerencséd van, hogy 53-ban leléptél tőlük. Teljesen mindegy, hogy leszereltek vagy fölmondtál.
MIHÁLY:
Az úgy történt barátaim, hogy Nagy Imre elvtárs utasítására megkérdezték: „Ki akar önként leszerelni az elvtársak közül, mert csökkenteni kell az állományt? Elsősorban azok vegyék fontolóra, akiknek csak hat osztálya van. Továbbra is gondoskodunk róluk, és más társadalmilag fontos munkát fogunk ajánlani. Be fogjuk az elvtársakat iskolázni tanácsakadémiára, ha elvégzik a hetedik meg a nyolcadik osztályt esti tagozaton.”
Lehet, hogy egyszer majd Kecelen én leszek a tanácselnök. Andrissal járunk majd hetedikbe meg nyolcadikba. Neki is könnyebben akad majd tisztességes munkahely.
MÁTYÁS BÁCSI: / tréfásan /
Akkor, kedves tanácselnök elvtárs, már most kérök számomra protekciót, hogy a halálomig én szödhessem össze a ligetben a hulladékot.
MIHÁLY:
Elég nagy szégyen az a tanácsra, ha idős emberek így teremtik elő a télire való tüzelőt.
ANDRÁS: / lelkesen /
Száz szónak is egy a vége: Forradalom! Nem gondoltam, hogy így buktatják meg a rendszert. Nagy Imre vér nélkül megcsinálhatta volna már három évvel ezelőtt, amit a barátaink, a lengyelek, ezen a nyáron. Ha hagyják, és ha lett volna benne bátorság. Sok a „ha”!
MIHÁLY:
Be kell ismernem, hogy szerencsés voltam, amikor leléptem. A rádiónál fűbe haraphattam volna a forradalom kezdetén. Ott égett volna a fejem fölött a ház.
Erről jut eszembe! Hogyha kigyulladna a házunk nádfödele, a ház lakói lennének azok, akik a legnagyobb ívben elkerülnék a tüzet. Már évekkel ezelőtt elrejtettem a nád közé három kézigránátot.
A „leszerelésem” után kerestem őket, de csak egyet találtam meg közülük. Szép kis tűzijáték lenne nálunk! Innen is lehetne benne gyönyörködni.
ESZTER:
Az természetes dolog, hogyha veszélyben vagy, idejössz hozzánk. Szívesen látunk vendégül, mert sokat tettél értünk, és a rokonunk vagy. De Annáék társaságában lehetőleg ne vesszetek össze a politikán!
MÁTYÁS BÁCSI:
Láttátok a Tanácsházát belülről az elmúlt hétfőn?
A rendőrök örülnek, hogy élnek, pedig a középületöket is védeni köllene. Bemöntem az udvarba, de majdnem löesött a szömüvegöm a möglepetéstől, mert ilyent még nem láttam életömben.
Egy nagy parírhalom füstölög mög bűzlik. Mik voltak ezek a papírok? Adóívek meg beadási kötelezettségök.
Ezöket már nem hajtja be sönki. Előtte való este ott dühöngött a nép!
ANDRÁS:
Matyi bácsi, ha még eszébe jut valami fontos, mondja el, mert már tíz napja nem mozdultunk ki a házból. A fiunktól hallottunk egy-két dolgot. Azok is inkább csak az iskoláról szóltak.
Kártyázunk ma este, meg barátkozunk, de bor nélkül. Politizáljon a rádió! De azért figyeljük majd a fejleményeket.
ESZTER:
Az uramnak ne higgyetek, ha azt ígéri, hogy nem fog politizálni!
ANDRÁS: /tréfásan /
Asszony, légy szíves, ne járass le mások előtt!
MÁTYÁS BÁCSI:
Ez egy határozott hang. Így beszél egy férfi. András, csak így tovább!
ESZTER:
Mátyás bácsi figyelmét pedig fölhívom arra, hogy én őrzöm a pogácsás tálat. De azért vegyen csak, ha jól esik! / Megkínálja. Az öreg hármat is kivesz. Méltóságteljes nyugalommal. /
MÁTYÁS BÁCSI:
Szívbül köszönöm a gazdasszony figyelmességét.
ESZTER:
A fiunk figyeli a rádiót meg az összejövetelt a rendőrség előtt. Meg se lehetne kötözni! 24-én reggel, olyan hat óra tájban, ő mondta először:
„Anyu, a rádióban lőnek!” És igaza volt, mert egész sorozatokat lehetett hallani. A zeneszó alatt nem, de ha beszéltek, tisztán hallatszott a fegyverropogás. Én azt hittem, a rádió serceg, de kiderült, hogy a fiam találta el az igazságot.
Amikor az iskolából jöttek hazafelé, végignézte, hogy a templomkertből hogyan húzták ki a szovjet hősök emlékművét egy drótkötéllel meg egy traktorral. Azt is észrevette, hogy azon az első szombaton még a Benyó párttitkár is ott állt a KTSZ előtt, a nézelődők között.
ANDRÁS:
A parasztember mindig később ébred, mert jobban meg volt félemlítve, mint a munkás. Ma, november 2-án, már nem merne az emberek közé menni. Mondjuk, éppen a rendőrség előtt, ahol szinte minden este „áll a bál.”
MÁTYÁS BÁCSI:
Ha úgy nézzük, forradalomnak én is károsultja vagyok, nemcsak a Tanácsház. Nem merök a Nagyliget fölső végin dolgozni. Félök, hogy a rendőrök a gereblye nyelét puskának nézik, és fényös nappal odadurrantanak.
Értem nem is lenne kár, de a sok pesti fiatalért bizony igen nagy kár. Sirathatja őket az édösanyjuk.
ESZTER:
Nem is említettem, hogy az előbb egy spicces újfalusi ember beszólt nekem az ajtón, hogy az Andrást is várjuk ám a rendőrség elé, mert ő is igencsak megszenvedte az előző tíz évet.
Mer’ a faluban ma este temetik el a Rákosi-rendszert. Erre azt hazudtam, hogy nincs itthon az uram, pedig biztosan menne magukkal.
Azok ott benn, meg állig fegyverben. Aztán már a második hete folyik ez az „ostrom”. Idegesek is lehetnek a rendőrök! Nappal alszanak, éjjel mindig szolgálatban. Nagyon feszült lehet közöttük a hangulat.
ESZTER:
Egészen megszerettem a komoly zenét. Állandóan az megy reggel óta.
ANDRÁS:
A pesti muzsika az a komoly.
MIHÁLY:
„Davajgitáron” játsszák.
ESZTER:
A keceli forradalmárok ott hőbörögnek a rendőrség előtt. Egyik részegebb, mint a másik.
ANDRÁS:
De a pestiek azok józanok.
ESZTER:
Nem is a rendőreinket ijesztgetik, hanem az oroszokat meg az ÁVH-t.
MIHÁLY:
Az oroszokkal úgy sem bírnak. Az amerikaiak egy szóval sem tiltakoztak. Hallgattak, mint a sír. Csak a szabad Európa uszít. Ha nem elég egy tankhadosztály, majd jön tíz.
ESZTER:
Ha nem veszitek sértésnek, most békésebb, de igen tanulságos dologról akarok beszélni. Most csak a Miskának. Gyűjtöttek a faluban a pestieknek. Sokan adtak. De mindenki azon háborgott, hogy a Vasút utcai vörös hajú Minda állítólag azt mondta a gyűjtőknek, hogy ő is ad néhány kéve kukoricaszárat, ha az megfelel nekik. Mit szólsz hozzá?
MIHÁLY:
A paraszt minden rendszerben ilyen volt, csak magának élt.
ANDRÁS:
Hagyd a brosúrát! A paraszt hajnaltól késő estig dolgozott, nem ért rá politizálni. Még szétnézni sem a világban. Ezért lehetett orránál fogva vezetni. Most óriási dolog ez paraszt-szolidaritás! Talán a városiak sem nézik le ezután a parasztot!
Ha parasztember szerepelt a háború előtti filmekben, az mind ostoba volt. Ki az, aki nem elsősorban magának és a családjának él? Most is magának élne, csak hagynák élni! Itt a duma, meg az igazság közti szakadék. Erre jött rá a parasztember, mert megtapasztalta a saját bőrén az igazságot. Amikor lesöpörték a padlását, vagy börtönbe zárták disznóvágás miatt. Meg sorba állították kenyérért.
Az ilyen embernek már mesélhetsz ötéves tervekről. Erről jut eszembe: Hoztál elég cigarettát?
MIHÁLY: / Két dobozt tesz ki maga elé az asztalra. /
Ennyi egy estére biztosan elég lesz. Otthon van még raktáron. Munkások.
ANDRÁS:
Látod, a pesti munkást nem merték sorba állítani kenyérért, mert jobban féltek tőlük. A maguk sztalinista módján igazuk volt. Mégis Pesten kapták az első pofonokat.
Az tény, hogy a tájékozatlanságuk miatt verték át a háború előtt a zsidó fölvásárlók és a keresztény politikusok a parasztot. Hányan tudtunk arról, hogy milyen következménye lesz az erdélyi bevonulásnak?
Amióta „néprádiót” hallgathatott a vidéki magyar is, azon keresztül az elvtársak csak becsapták és megfélemlítették. Halál a reakciósokra! Éljen a munkaverseny! Éljen a beszolgáltatás! Jegyezz békekölcsönt! Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!
Nem akarok viccelődni, de hát nem ez folyt? Csak úgy áradt belőle a fenyegetés és az uszítás! No, meg a hazugság! Mindenki gyanús, aki nem harsog velünk. Rákosi az Isten! A Párt a mindenható! Az ÁVH a mindentudó és leszámoló.
Ha szórakozni is akart a nép? Akkor ott volt neki a Csinnbumm cirkusz!
Amikor néhány nappal ezelőtt a rádió tisztességes hangra váltott, valahogy így kezdte: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.” Az őszinte beszédre érdemes odafigyelni. Ezért kapcsoltunk át a Szabad Európáról a Kossuth Rádióra.
MIHÁLY:
A háború előtt is hazudtak. De hogy átvertek bennünket! Hány jó képességű gyereknek jutott további tanulás helyett jutalmul a kapanyél? Vagy, ha még szegényebb családba születtél, akkor a napszámos kiszolgáltatottsága..
Nem az a legnagyobb átverés, amikor azt mondják egy újszülöttre: Tessék, egy napszámossal megint több van a világon? A helyett, hogy azt mondanák: Lehet, hogy a szegénysoron talán egy költő jött a világra? Petőfiék háza is nádtetős volt, meg ha jól tudom Aranyéké is.
Sokszor kérdezték gyerekkoromban:
Miért nem jársz templomba?
Nekem az Isten még rendes cipőt sem adott. Mezítláb meg hogy mehetnék?
Azt se kérdezte meg tőlem senki:
Akarsz- e polgáriba vagy gimnáziumba járni, te kis jól tanuló faluszéli? Az első normális lábravalót, egy bakancsot, a rendőrségtől kaptam
Attól még a gyomrom is felfordult, amikor az egyik laktanyában ezt a háború előtti rigmust olvastam:
„Isten áldja meg azt az édesanyát, aki katonának nevelte a fiát!”
Mennyivel tisztességesebb lett volna ez a szöveg:
„Isten áldja meg azt az édesanyát, ki ágyútölteléknek nevelte a fiát.” Kezdődhetett volna így is:
Verje meg az Isten…! De nem folytatom tovább.
ANDRÁS:
Én azt a tanulságot vonnám le belőle, hogy alaposan megfontolom, legközelebb milyen seregbe állok? Kire fogok majd fegyvert? Ellenségre vagy a népemre?
MIHÁLY:
Amikor ÁVH - s lettem, akkor sem végeztem piszkos munkát. A rádiónál voltam őrségen. A kezem egyetlen pofont sem adott, nem úgy, mint a csendőrök.
ANDRÁS:
Engem ugyan nem vert szájon soha egyik sem.
MIHÁLY:
Engem még meg is rugdosott, amikor sztrájkot szerveztünk a béremelésért a Walter téglagyáránál. Büdös kommunista! Így anyád! Úgy anyád! Büdös a munka?
Én vártam az oroszokat.
ANDRÁS:
Engem mindjárt az Urálba vittek „üdülni”. Magnyitogorszk: jó kis hely! Kár, hogy minden második magyar éhen halt, vagy elvitte szegényeket a tífusz!
Amikor éppen itthon próbálgattad a bakancsodat.
MIHÁLY:
Én hittem nekik. A szegény ember is számít végre. Nagy Imrétől földet kaptak.
ANDRÁS:
Föl-föl, ti rabjai a Földnek!/ Iróniával / Nagy Imrével nekem sem volt bajom addig, amíg el nem vállalta a begyűjtési miniszterséget.
MIHÁLY:
Emlékszem egy háború előtti képre. András, te a büszke tulajdonos, mezítláb állsz a parasztboltod ajtajában.
ESZTER:
Akkor legalább hagyták, hogy kitörjünk a szegénységből, ha mezítláb is. Eladtunk egy erdőt érte, hogy boltot nyithassunk. Ezek becsukatták a parasztboltunkat, pedig abból már szegényesen, de meg lehetett élni.
Az előbb állapodtunk meg az Andrissal, hogy nem politizálunk ma este. Te is kapcsolódj ki! Kártyázunk egy jót! Tudjátok, ahogy régen: Ossszamár! Hamarhamondja!
Két fiatalabb jön az idősek közé. Ne rontsuk el a hangulatukat, ha már szívesen látjuk őket! Majd politizál helyettünk a fiunk.
MIHÁLY:
Amióta hazajöttünk Budáról, többször is láttam ezt az emberpárt. Maradjon közöttünk, de nem illenek össze!
ESZTER:
Ismered te a fölső tanyasiakat?
MIHÁLY:
Én már lassan a falusiakat sem.
ESZTER:
Az édesapja is akkor járta a kálváriát, amikor mi. Csak ő, mint kulák volt az elvtársak útjában. Valaki rámutatott a tanyájukra és a körülötte lévő negyven holdra: Ez lesz a Vörös Zászló téesz központja. A család élete attól kezdve maga lett a pokol! Ebbe a házasságba menekült. Többre becsüljétek, mint amilyennek az első pillantásra látszik!
Miska, majd megismerheted a vesszőfutásukat, ha akarod.
MIHÁLY:
Szép arca van. Ahogy eddig tapasztaltam, még esze is.
ESZTER:
Még lelke is, ami igen ritkán esik latba a párválasztáskor. Olyan fajta, mint az András édesanyja volt. Szép, érzékeny és erkölcsileg kemény. Ő sem csalná meg az urát, akármennyire nem illik hozzá.
Hagyjuk a pletykát! Beszéljünk inkább az én politikus fiamról.
Most is kint hallgatózik, ezért a háta mögött elmondhatom. Annáék mellettünk ültek a nézőtéren, azok tanúsíthatnák, ha időre megjöttek volna.
A múlt év decembere óta olyan, mint egy megszállott. Akkor volt a községi megemlékezés Vörösmarty Mihály halálának 100. évfordulójáról. Természetesen csak gyerekek voltak a versmondók. És rá esett a választás, hogy utolsó szavalóként elmondja A vén cigányt.
A teljes műsort a Szózattal zárta a tanárok zenekara meg a nézők tömege. Én csak a fiamat néztem: Az a gyerek úgy állt ott, mintha el akarna szállni. Becsukott szemmel és szinte kitárt karokkal.
Ma este is ki-bejár, mint egy holdkóros. Ne lepődj meg, ha váratlanul megjelenik! Ilyenkor majd föláll a székre, a fülét a rádióhoz nyomja, és figyeli az adást. Ha fontosat hall, úgyis fölerősíti, hogy mink is meghalljuk.
ANDRÁS:
Annak meg külön örülök, hogy a Mátyás bácsi nálunk van most is. Akkor is itt volt, amikor engem 48-ban letartóztattak. Nagyon tisztességes jó barátunk. Pénzben szegény, de lélekben gazdag. A bölcs ember mindenütt otthon van. Nálunk otthon érezheti magát.
Bátor ember az öreg hídőr! Bátorságánál csak a kíváncsisága nagyobb. Igaz, Mátyás bácsi? Möghalt, oszt slussz!
MÁTYÁS BÁCSI:
Mindön igaz, amit te mondasz, ANDRÁS. Csak egy dolog miatt vagyok bosszús. Úgy füstöltök mindig, mint egy gyárkémény!
De miért rongáljátok a tüdőtöket azzal a „szivarkával”? Mert az van ráírva, nem?
ESZTER:
Tudja, Mátyás bácsi, erre azt szokták mondani a bagósok, hogy megnyugtatja őket. Persze én ebben nem hiszek, mert nem ezt tapasztalom. Most is rágja mind a kettő a cigarettát, pedig nyugalom van a házban.
ANDRÁS: /fölcsattan /
De nem a világban! Ahol, most még úgy látszik, hogy nem az Isten, hanem az Ördög az úr.
MÁTYÁS BÁCSI:
De csak ideig-óráig, András! „A kevélység, a magában való biztosság, sok gonoszságot hoz a földre. Mert a kevélység veté le Lucifer fényös angyalt is az égből.” Így írja az én Bibliám.
ANDRÁS: / Higgadt, de fájdalmas tárgyilagossággal. /
Amikor engem Kistarcsán hat hónapig „átneveltek”, igen jó társaságba kerültem. Csupa „osztályidegen” orvos, tanár, jogász, politikus, újságíró. Ott volt köztük a Bajusz Mihály doktor úr is, ő volt a tábor egyik, ha nem az egyetlen, orvosa. Bűntetve gyógyított.
Annak idején ő tartotta a lelket az Esztiben, hogy mellhártyagyulladással is végig tudja szenvedni az esküvőt meg a lakodalmat.
A táborban néhányan biztosan azt hitték, hogy valami spicli vagyok, mert úgy figyeltem a beszélgetéseiket, mint egy jó növendék a jó tanárokat.
1948 második felében jártunk. Ezt sose felejtsétek el! Sokszor a szememre hánytátok, hogy nem tudom, milyen világ van nálunk meg körülöttünk. Igazatok volt. Ezt akartam megismerni.
Ott hallottam először, hogy mit műveltek a teljesen ártatlan magyarokkal Erdélyben, Délvidéken, Felvidéken meg Kárpátalján.
Észak-Erdélyben, ahová én is bevonultam, és diadalkapuval fogadtak bennünket, idős embereket fejeztek le, papokat gyilkoltak a Maniu-gárdisták. Jól jegyezzétek meg! Lefejeztek!
Vajdaságban, arra hivatkozva, hogy a „megszálló” magyarok kivégeztek néhány száz fegyveres ellenállót, szerintük hatezret, ők legalább a tízszeresét mészárolták le, egész falvakat. Teljesen ártatlan embereket: csecsemőt, aggot, idős vagy fiatal nőket és nagyon sok férfit. Jól jegyezzétek meg! Egész falvakat!
Szombathelyi Ferenc, a volt hadügyminiszter, aki újvidéki vérengzés felelőseit bíróság elé állította, a lengyeleket segítette, vajon milyen véget ért? A német megszállás után a Gestapó letartóztatta. A demokratikus magyar kormány tudta nélkül a kommunisták kiadták a szerbeknek még 46-ban, akik karóba húzták. Jól jegyezzétek meg! Karóba húzták!
Benes dekrétumai minden joguktól megfosztották a csehszlovákiai magyarságot. Egy részüket elűzték az országból. Akik maradtak, azok közül egész családokat csehországi embervásárokon árulták, mint a rabszolgákat. Jól jegyezzétek meg: Embervásárokon magyarokat árultak!
Kárpátalján minden magyar férfit, 18 és 50 év között, a felszabadulásuk után oroszországi munkatáborokba vittek. Jó, ha a fele hazajön, mint közülünk is a hadifogságból.
16 ezerből nyolcezer. Jól jegyezzétek meg: Csak azért, mert magyarok!
MIHÁLY:
Annyira belelovalod magad, hogy végül a Lipótmezőn kötsz ki!
ANDRÁS:
Jobb kiköpni a mérget, mint lenyelni.
Ezekről, a magyarirtásokról az jut eszembe, amitől először döbbentem meg.
Úgy is mondhatnám, hogy szagot fogtam, mint egy jó kutya. Trianonról volt szó: A magyar küldöttség intelligens vezetője, a nyolc nyelven beszélő Apponyi Albert nem kaphatott sajtónyilvánosságot. De az utolsó szó jogán a győztes urak előtt elmondhatta, hogy egy civilizált népet dobnak oda a műveletlenségnek: Gyűlöletből és bosszúból. Akkor, állítólag, Clemanceau odavetette: „Hallott ön Kecskemétről és Siófokról?” És akkor leesett a tantusz!
Magyarul: Lehet, hogy az volt a döntő oka Trianonnak, mert a kommunista gyilkosokkal néhány helyen végeztek? Közöttük néhány zsidóval is. Kun Béla és társai, a fejesek mind leléptek. Egyedül Szamuely nem tudott.
Lehet, hogy a szadista Szamuely Tibor halála volt trianoni tragédiánk fő oka? A mi falunkban „csak” 26 ártatlan és fegyvertelen parasztembert mészároltak le az emberei.
A legyilkoltak nevei ott vannak az első világháborús halottak emlékművén, a hősi halottak névsorának végén. A kommunista utókor ezeket, a neveket bevakoltatta. De kőbe vannak vésve! 26 javakorabeli férfi.
MIHÁLY:
Egy kicsit elragadott a fantáziád! Trianon szörnyű büntetés volt, de az túlzás, hogy ez lett volna a fő oka. Mi az, hogy állítólag, odavetette? A történelemben tények vannak.
ANDRÁS:
Vagy a tények elhallgatása folyik évtizedeken keresztül.
Miért voltak szobafogságra ítélve a magyar küldöttség tagjai Párizsban? A szabadság fővárosában!
Hány újság volt kíváncsi a magyarok véleményére? Senki sem merte vállalni a kockázatot. Mitől féltek? A PÉNZ uraitól! A nyugati közvéleményt csupa magyarellenes írás hergelte. Mi voltunk az első háború kirobbantói? A főbűnösök?
Csak gyengék voltunk, mert akadt egy Károlyi Mihály és hadügyminisztere, Linder Béla, aki kijelentette:”Nem akarok katonát látni!” Amikor a legnagyobb szükség lett volna a magyar katonára. Minden frontról hazatartó katonánkat lefegyverezték, pedig ekkor kellett volna csak erős hadsereg a szomszédok támadásainak visszaverésére. Mocskos hazaárulók!
És ezért lettünk végtelenül kiszolgáltatottak. Csak ebben a községben négyszáz halottja volt a számunkra teljesen értelmetlen háborúnak. Kivéreztettek bennünket!
Melyik nagyhatalom tiltakozott a 19-es kommunista mészárlások ellen? És az ellen, ami a második háború után folyt a szomszéd országok magyarsága ellen? Senki! Senki az egy adta világon!
Clemanceau. szövege egy pillanatra föllebbentette az álarcot, hogy kiknek a pecsétje van a trianoni papíron! Ezzel a szöveggel: BŰNÖS NÉP!
Hogy is folyt Rákosi elvtárs 1935-ös pere?
Volt védője, és szabályos bírósági eljárás folyt ellene. Hosszú tárgyalás, amiből a nyugati sajtót nem az érdekelte, hogy milyen bűnöket követett el 1919-ben.
Amit leadtak, azok Rákosi elvtárs vádbeszédei voltak. Ezekben elhazudta a vétkeit, vádolta az országot, a rendszert, közvetve az egész népet.
A nyugati közvéleménynek gőze sem volt az ügy lényegéről. Egy dolgot tudtak a nyugati díszpolgárok: Rákosi Mátyást halálra akarják ítélni. Életfogytiglani lett belőle, mert Thomas Mann, Einstein és más Nobel-díjas urak nyugaton tiltakoztak.
Ha nem avatkoznak a magyar belügyekbe, egy szadistától már akkor megszabadultunk volna. Negyvenben egy 48-as zászlóért megkapták az oroszok. Kár volt azt a zászlót megbecsteleníteni!
Honnan jöttek a mi bölcs vezéreink? Az internacionalista „négyesfogat”? Moszkvából! Rákosi Mátyás, Révai József, Gerő Ernő, és a negyedik neve Farkas Mihály. Ezek mind álnevek. Ki húz a fejére álarcot? A bandita, az útonálló, aki ki akar fosztani vagy meg akar ölni.
És, csak úgy a játék kedvéért: Hogy hívták eredetileg a Miska főnökét, az ÁVH vezérét? Péter Gábort, a volt szabósegédet? Miska, szabad a gazda?
MIHÁLY:
Nem tudom. Én csak Péter Gábornak ismertem.
ANDRÁS:
Akkor most figyelj! Eisenberger Benjaminnak.
Mit csinált az országgal ez az öt ember? Kifosztotta, megalázta, legyalázta, elvette az önbecsülését. Az ország „vezetői” bűnös nemzetnek nyilvánították Magyarországot az egész világ füle hallatára. Ki irányítja ezeket?
Százezreket börtönöztek be. És most kapaszkodj meg!
Több háborús bűnöst ítéltek halálra Magyarországon, mint Németországban vagy Japánban! Mi volt ez az utolsó tizenkét év? Az egész magyar népet sújtó bosszúsorozat. Most azt mondják, hogy a moszkvai elvtársak adták a tanácsokat. Ők csak megfogadták. Kik voltak azok a tanácsadók?
Sztálin, Rákosi és a többi gyűlölte, gyűlöli a magyarokat. Úgy gondolják, hogy fogat fogért, szemet szemért. Ki ütött először? Ki provokált egy egész népet már 1919-ben?
600 ezer megölt zsidót emlegetnek. Ami rágalom és hazugság! Miért vádolnak egy egész népet a szerencsétlenek meggyilkolásával. Ha nincs német megszállás, nem lett volt olyan belső erő, ami ezt végrehajtotta volna.
Két hónapig a németek szállították munkatáborokba őket. Horthy azonnal leállíttatta, amikor tudomást szerzett a haláltáborokról. A létező hatszázezernek egy tekintélyes része elbújt, megváltotta pénzen a szabadságát, vagy később hazatért. Vagy el sem vitték, mint a pesti zsidókat.
De tudtommal nem a magyarok követték el. Már százezer magyar zsidó halála is képtelenség.
A hatvanezer vajdasági magyar elpusztítása - kemény igazság! A lefejezések, az embervásárok, a falvak kiirtása, a karóba húzás véres és barbár történelmi igazságok a 20. századból.
A magyar nép rendezett pogromokat a zsidóság ellen? Soha a magyar történelemben! Arany életük volt Magyarországon, főleg a gazdag zsidóknak. Némelyik a Kormányzó „puszipajtása” volt. Később ők intézték el, hogy Horthyt, a legfelső hadurunkat ne ítéljék el háborús bűnökért. Portugáliában tisztes polgárként éldegél. De kitől kapja a havi fizetést?
MIHÁLY:
Az biztos, hogy nem Rákosi Mátyástól.
ANDRÁS:
Bárdossy László miniszterelnököt halálra ítélték, mert elmondta a Parlamentben a Szovjetunió elleni hadüzenetet. Mit gondolsz, tudott róla a „legfelsőbb hadúr”?
MIHÁLY:
Az nem lehet vitás, hogy áldását adta rá.
ANDRÁS:
Most nézzünk szét a szomszédban! Hlinka - gárdisták Szlovákiában már 39-ben irtották a zsidókat, ezért sokan hozzánk menekültek. A vasgárdistáktól szított pogromokkal, már 40-41-ben, legalább 700 ezer zsidó embert öltek meg Romániában. Értsd: férfit, nőt, gyereket, csecsemőt, aggot gyilkoltak meg. A mészárszékekben kampókon lógtak a meztelen halottak. Aki tudott, hozzánk menekült.
ESZTER:
Hagyd a szörnyűségeket!
ANDRÁS:
A román vasgárdisták még Hitlerék előtt hozzáfogtak. Ott valóban volt 700 ezer halott.
Ma Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia megbecsült országok a világ mérlegén.
Magyarország bűnös. Magyarország a német megszállásig a béke szigete volt: lengyelek, franciák, zsidók menedékhelye. Hogy is van ez?
Miért nem Romániába küldték ezeket az internacionalistákat, igazságot szolgáltatni? Bocsánat, de majdnem azt mondtam: „bosszút állni”.
Mert időben kiugrottak a németek karmai közül? A rémtettekre ez nem magyarázat.
Most nézzük meg az utolsó három év történelmét!
MISKA:
Inkább azt ajánlom, hogy most tartsunk a „véres” történelem után egy „békés” levegőcserét. Tényleg pokoli füst van itt benn. Mint a pokolban! Jól mondta a Mátyás bácsi!
ANDRÁS:
Azért mondtam el, hogy gondolkozzatok velem együtt! Egyszerre gyűlölni is meg szeretni is a kommunistákat, nem lehet. Clemanceau. rövid szövege pedig nekem ezt sugallta:
Egy bizonyos nép tagjával, ha véres kezű hóhér is, úgy kell bánni, mint a hímes tojással!
De ez még mindig megbocsátható lenne, mert minden népnek van salakja, ha néha azok közül, akik nem értenek egyet valamelyik valóban bűnös, és bizonyítottan aljas néptársuk cselekedetével, kiállnának a nagy nyilvánosság elé, és elítélnék azt. De erre még nem volt példa. A mi népünk állandóan mea kulpázzon, de akiket sokszor és az élete kockáztatásával megmentett, azok miért nem csillapítják le ezt a mérhetetlen gyűlöletet.
ESZTER:
Ne lovald bele ennyire magad!
ANDRÁS:
Lehet, hogy egy hét múlva már megint letartóztatnak, de ma este, 1956. november 2-án, még elmondhatom. Ez a véleményem. Cáfolja meg az, akinél ott van a bölcsek köve!
ESZTER:
A jóból is megárt a sok, hát még a szörnyűségekből! De most nézzük meg a fiatalokat! A legjobbkor jöttetek. Megszakadt a politikai oktatás, jöjjön egy szebb folytatás.
MÁSODIK JELENET
ANNA: / Szép kerek, és fehér arcú fiatalasszony. Finom vonásokkal. Egy kissé hasonlít Eszterhez, de annak az arca hosszúkás. Okos zöld szemekkel. A férje az ellentéte. Magas homlok, de nem az ész jele. Ritka, barna haj. Elálló nagy fülek. Sötét bőrszín és szemek. Hosszú orr. Ő a legmagasabb a társaságban, de a jóindulatú lustaságán kívül semmi jeles tulajdonsága nincs. Amióta Berta néni meghalt, és annak három éve, ez a fiatalasszony, Anna lett Eszter legjobb barátnője. /
Jó estét kívánunk mindenkinek! Előbb ideértünk volna, de közbejött egy kis bujkálás. /Közben István kezet fog a férfiakkal. Matyi bácsit is észreveszi, aki a sarokban a kisszékén ül. /
ISTVÁN:
Hála Istennek, magát sem fogják lelőni máma este.
MÁTYÁS BÁCSI:
Hacsak nem jönnek értem. Itt majd mögvéditök az öregöt! Azért is ültem a biztonságos sarokba. Mög alacsony székre, hogyha möglepetés érne, ne essek magasról a földre.
ESZTER:
A kislányt, az Ancit, miért nem hoztátok magatokkal? Ő is elnézelődhetett volna nálunk. Kibicelt volna az apjának.
ANNA:
Otthon hagytuk a nagyszülőkkel. Rájuk zártam az utcai ajtót, hogy nyugodtan alhassanak.
A szegény férjecském nem régen bújt elő a csumakúpból, mert öten el akarták csalni a rendőrséghez. Azt kiabálták:
Gyere, komám, most befűtünk a Lizinek!
Lelkes barátai elől a kert végén álldogáló csumakúpba bújt. Én meg jó szóval magyarázgattam nekik, hogy a Pista már réges-régen elment. Ez eltartott egy óra hosszat!
ESZTER:
Ha van benned annyi lelki erő, nyugodtan elmesélheted sorsotokat a Miskának, aki még mindig a pártjukat fogja. Hátha megtéríted!
ANNA:
Nem nagyon szívesen. Csak azért teszem, hogy mások is megtudják, mit műveltek egy kiszolgáltatott emberrel.
MIHÁLY:
Mesélje csak el, fiatalasszony! Szívesen meghallgatom.
ANNA:
Édesapámat hazavezette a Jóisten a fogságból 1948 szeptemberében.
ESZTER:
András is akkor jött haza. Ugyanaz a fiákeres hozta be őket az állomásról. De te erre nem emlékezhetsz, Anna.
ANNA:
Egy hónapig eltartott, amíg talpra állítottuk. Akkor karon fogta az édesanyámat és a tízéves kislányát, engem. Az egész család elindult a templomba szépen kiöltözve, hogy hálát adjunk a Teremtőnek a hazatérésért. Útközben alig akadt ember, aki jó szót ne váltott volna az apámmal. Sokan tudták, hogy nemrég jött haza, és jó egészséget kívántak. Látszott, hogy milyen megbecsült ember. Soha nem volt, még legény korában sem, iszákos vagy kártyás.
Már hazafelé bandukolva azt tervezték, hogy milyen legyen a jövőnk. Legyen legalább tíz fejős tehenünk! Artézi kutat locsolásra fölhasználni! A földünk homokos részét szőlővel, gyümölcsfákkal beültetni! A legelőt körülkeríteni, hogy az állatok mellé ne kelljen pásztor! Olyan lesz, mint egy kis földi paradicsom!
Szorgalmasan hozzáfogtak a munkához, mint a hangyák. Még ebédidő alatt is sokszor fordult az anyámhoz, akit magánál okosabbnak tartott: Jó lesz ez így, Terikém? Meg is teremtették volna azt a földi paradicsomot, ha nem jön be a kommunizmus a Vörös Zászlajával.
ESZTER:
Édesapád is későn vette észre, amit mi már az előző három évben megtanultunk: Vigyázni kell, mert egy tapasztalatlan ember könnyen nekimegy a falnak.
ANNA:
Anyámmal, az oroszok után, kint éltünk a tanyán. Egyáltalán nem politizáltunk. Vártuk haza apánkat. Dolgoztunk, meg reménykedtünk.
A kulákok közé tartoztunk, mert volt egy szép tanyánk és a tanya körül negyven hold jó földünk. Valahol valakik eldöntötték, hogy a mi földünkön alakítják meg az első téeszcsét a faluban: a Vörös Zászlót. A mi tanyánk és a mi földünk lett volna a központja. Ki kellett túrni a kulákot! Meg is indult ellenünk a hajtóvadászat.
Már 49 januárjában összeszámlálták a jószágainkat. Minden állatot följegyeztek. Ha ellenőrzéskor többet találnak, súlyosan büntetik. Aláíratták a felvett adatokat. Ez egy szerdai napon volt, pénteken már a nyakunkon az ellenőr. Az előtte való éjszakán megellett az anyadisznónk. Hét szép malacot. Hét állattal többet találtak az ellenőrök Mi lett a következménye? Édesapám idézést kapott a kiskőrösi rendőrségtől. Megkérdezték a nevét, majd megfenyegették: „Miért rejtetted el a malacokat, te mocskos kulák?”
Búcsúzáskor meg azt mondták neki:
„Most kotródj haza! Aztán majd papíron megkapod a döntésünket. Ahhoz tartsd magad!” Így, tegezve!
Édesapám sírva mesélte el, milyen hangon beszéltek vele. Mint Oroszországban a magyar foglyokkal: „Itt fogtok megdögleni, rohadt fasiszták!” Ugyanaz a hang és ugyanaz a gyűlölet.
Néhány nap múlva megkaptuk a büntetésről szóló végzést: Hétszáz forint, vagy hat hónapi elzárás. Ez állt rajta. Negyven malac árát fizettették ki vele. Attól kezdve az apám nagyon rosszul aludt. Ki-be járkált, mint egy holdkóros. Jól tudta, hogy ennek az istencsapásnak még nincs vége. Hogy a hurkot még szorosabbra kötik, de nem tudta, hogy miért.
Februárban terménybecslők jártak a padlásunkon. Tizenhét mázsa morzsolt kukoricát kellett beszállítani, de egy fillért nem adtak érte. Csépléskor a rendőrök ellenőrizték, hogy mit adtunk enni a cséplőmunkásoknak. Azt, amit mink is ettünk. A cséplés után rögtön szállítsuk a gabonát az átvevőhelyre!
Rendőrök felügyelték, hogy időben el legyen vetve a gabona. Háromszáz forint büntetés, mert nem volt felseperve az udvar, és ez tűzveszélyes. Este nem trágyázott ki apám az istállóból, ezzel a közellátást veszélyeztette. Újabb háromszáz forint. Apánk ekkor feladta.
Nem érdekelte semmi. Sem a föld, sem az állatok. Szavát sem lehetett hallani egész nap. Az elromlott szerszámokat nem javította ki. Kaszáláshoz nem kalapálta ki a kasza élét. Egyre többet kellett neki segíteni, mert kihullott a szerszám a kezéből.
Ezeket, a disznóságokat egy Gál nevű parancsnoknak köszönhettük, meg azoknak, akik a nyakunkra küldték. A nevüket persze máig sem ismerjük.
Ne higgyék, hogy olyan könnyen megadta magát! Elment a tanácselnökhöz, de az, egy budapesti szabósegéd volt. A községi párttitkárhoz, de az meg a bombázások elől ide húzódott valaki, szintén Budapestről. Friss párttagok és káderek. Minden megbízást teljesítettek. Ha az anyjukat kellett volna meghurcolni, azt is megtették volna.
ANDRÁS:
Hát igen. A kulákok a nép ellenségei. Pusztuljanak! Mert vidéken ez volt a jelszó. Ebben a faluban is a kommunisták lettek az urak. Az elsőnek a kis nyilasok álltak be, majd a csapatcsendőrök. Olyan bűnökkel a lelkükön, ha van lelkük egyáltalán, amilyenekért Budapesten még 45-ben akasztottak.
ESZTER:
Bátran tedd hozzá: meg a keceli társadalom salakja. Minket is egy tolvaj meg egy részeges naplopó tanúvallomása alapján hurcoltak meg. Úgy tapasztaltuk később, hogy országszerte ilyen tanácsadóik és támaszaik voltak.
Ezt a kálváriát mi is végigjártuk. Ugyanúgy kutyaszorítóban voltunk, mint a te édesapád.
ANNA:
A Gál végül kijelentette, hogy addig nem nyugszik, amíg ki nem költözünk a tanyából, vagy nem lépünk be a téeszcsébe.
Aztán egyszer éjszaka jöttek. Édesapám a hálóingre gyorsan felkapott egy nadrágot. Kiment az udvarra elébük. Mink anyámmal meg utána, nehogy a fejszével, ami már napok óta a keze ügyében volt, valami nagy bajt okozzon magának. Mert lelőtték volna, mint egy kutyát.
Még az istállóajtóig is elmentünk utánuk, hogy a jóvátehetetlent megakadályozzuk. Ölhetett volna apánk is, de a Gál is. A viharlámpával apám világított, parancsszóra. Megnézték az almot. Nem találtak hibát. Az állatok is szépen meg voltak pucolva. Akkor a Gál kiadta a parancsot:
„Fogd a söprűt, és pókhálózd le a mennyezetet!”
Ekkor következett be a tragédia. Egy kockacukor nagyságú vakolat a parancsnok vállára hullott. A következő pillanatban édesapámhoz ugrott, és már a az állatok között feküdt. Puskatussal úgy fejbe verte, hogy egy időre még az eszméletét is elvesztette, fejéről meg csurgott a vér. Anyám oda akart menni hozzá, de a rendőr mellbe vágta a puskatussal. Én anyám szoknyája mögött lapultam, de még sírni sem mertem, mert hátha abból is baja lesz az apámnak.
„Kelj föl, te állat, mert téged is a jászolhoz kötözlek!” Szegény, az egyik tehénre támaszkodva fölállt, de akkor már a hálóinge is véres volt: Még mindig nem gondoltad meg te marha, hogy a tanyádat átadd a téesznek?”
„De meggondoltam, átadom – nyöszörögte halkan. De olyan hangon, mintha egy haldokló szedné össze az utolsó mondatához az erőt.
„Akkor holnap 11 órára gyere be a községháza egyes szobájába! Ott majd aláírod a fölajánlási szerződést!”
A következő éjszakát végigsírtuk az édesanyámmal. De az édesapám csak hallgatott. Amikor másnap költöztünk, akkor mondta meg, hogy föl akarta gyújtani a tanyát.
Mindenről lemondott: a szép tanyáról, az összes állatról, a negyven hold földről, még a szánkóról is, amivel havas teleken toronyiránt mehettünk be a faluba. Természetesen, és egy így van a papíron:”Kijelenti továbbá azt, hogy e tettét minden erőszak és rábeszélés nélkül tette.” Apánk testvére fuvarozta át a bútorokat és a ruháinkat az öregapám öt éve elhagyott rozzant falú tanyájába.
Attól kezdve elszabadult a pokol. Éjszaka arra ébredtünk, hogy apám kivágja a legszebb fiatal eperfát, és annak a törzsével is megtámogatja a hátsó falat: „Biztos, ami biztos, gyerekeim! Ránk ne szakadjon a tető, amikor alszunk, mert maga alá temet mindenkit, és még azt sem tudja senki, hogy érdemes-e keresni valakit. Akik már senkik vagyunk! Mert ugye senkik vagyunk? De a senki megölhet akárkit, nem vonhatják felelősségre. Az orosz fogságban is azok voltunk, és minden második emberünk odaveszett. Senkik voltunk, senkik vagyunk, senkik leszünk.” És félelmetesen nevetett hozzá.
Mink pedig csak sírtunk. Aztán beszéltünk az Antóni doktor úrral. Azt ajánlotta, hogy mindig adjunk neki elfoglaltságot, hogy visszanyerjen valamit az elvesztett önbizalmából.
Milyen munkát ajánlhattunk neki télen? Favágást? Akkor fejszét kap a kezébe, és „aki senki, megölhet akárkit.” Állandó rettegésben éltünk. Azután én gyorsan férjhez mentem, anyám meg itt lakik velünk. Apám tanyáját nem merte megközelíteni rajtunk kívül más, mert fejszével fenyegette.
Mink is csak azért látogattuk meg hetente, hogy ennivalót vigyünk neki meg tiszta ruhát. De egy év múlva már a köszönésünket sem fogadta. Talán már el is felejtett beszélni. A szomszéd tanyákon lakók mondták, hogy egész nap a környéket járta. Fejszével a kezében.
Azután valamiért elindult a faluba. Talán minket keresett. Éppen ’53 nyarán, amikor Nagy Imre bejelentette, hogy ki lehet lépni a téeszcsékből, bekopogtatott hozzánk egy rendőr. A vasútállomástól nem messze, az átjárónál, egy szerelvény elütötte. Ennek több mint három éve. Szegény apám, örökre kilépett az életből. Pedig még csak harminchat éves volt, és az unokáját sem láthatta. De milyen sors vár a gyerekeinkre?
ANDRÁS:
Az éppen ezekben, a napokban dől el. Szabadság? Vagy újra: Pofa be, te magyar paraszt, magyar nép! De most már mindörökre!
ISTVÁN:
Ami az apósomat illeti, igen szomorú véget ért, de van a dolognak egy érdekessége. Sokan kívánták annak Gál rendőrnek a faluban, hogy csapjon bele a ménkű. Hallottuk ám, alighogy elhelyezték innen, hogy az átoknak súlya volt. Mert Solton, ahol ugyanígy viselkedett, egyik tanyaudvaron tényleg agyoncsapta az istennyila.
Nálatok őszintén szoktak beszélni az emberek, hát elmondhatom. Az előbb kutyaszorítóban voltam. Hozzátok nem jöhettem egyenest. Azt mondtátok volna, hogy gyáva vagyok, mert a feleségemet magára hagytam.
Annát meg kellett várnom. Hát idegesen várakoztam a csumakúp oldalánál. Én is hallgatóztam, mint a fiatok. És ne nevessetek ki, de imádkoztam is, amikor meghallottam, hogy Kossuth-nótát énekelnek. Végig mondtam a Miatyánkot. Az imádság mindig használ.
Amikor odaértem, hogy „és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!”, éppen megtalált az én takaros őrzőangyalom. Azután kéz a kézben átjöttünk hozzátok.
ANNA:
Én már kiöntöttem a szívemet. Mink is szívesen meghallgatjuk az okos beszédet, mert elég zavaros időket hozott ránk az Isten vagy az ördög. Mindig jobb beszélgetni, mint lövöldözni vagy félelemben élni.
ANDRÁS:
Csak nagyon röviden, és mindenkitől előre bocsánatot kérek: Nagy Imre 53-54-ben enged a gyeplőn, a következő évben húznak rajta egyet, jó erőset. Hadd vérezzen a nép szája! 56-ban dísztemetés a halottaknak, de tovább él az ÁVH.
Rákosi helyén egy még véresebb kezű ember irányít: Gerő Ernő. Gondolta-e azt ebben az országban valaki, hogy 23-án este a rádiónál tűzharc lesz? Senki más, csak akik megtervezték!
24-én nyugalom. Valakinek valamiért nem jó ez a nyugalom!
Békés és fegyvertelen tömegre lövet Piros László 25-én a Parlamentnél. Ehhez Gerő Ernő bólintása kellett. Százak halnak és sebesülnek meg. Gerő Ernőt az elvtársai Moszkvába menekítik.
A pesti harcok újra fellángolnak.
A harmadik ÁVH-s provokáció, a Pártháznál nagy nyilvánosság előtt megrendezett lincselés, éppen 29-én. Erre odacsődítenek minden nyugati újságírót. Oda még magyar harckocsikat is küldtek, hogy minél látványosabb és eredményesebb legyen a támadás. Egyik lövi is a pártházat. És ez a tömeg lincsel! Van mit fotózni. Ezeket, az akciókat jól megtervezett menetrend szerint hajtották végre.
Kinek volt az érdeke, hogy ebből a parázsból, mint egy diákfelvonulás, ekkora tűzvész támadjon?
Azt mondták a „tanáraim” Kistarcsán:
Ha valamire itthon nincs magyarázat, akkor rögtön nézz szét a világban! És mit hallottunk október 29-én a rádióban? Anglia, Franciaország és Izrael megtámadták Egyiptomot.
Amíg az orosz kommunistáknak miattunk fáj a feje, nem ér rá arab barátaival foglalkozni, és visszafoglalják a Szuezi – csatornát.
Tehát, kiknek volt az érdeke a pesti vérontás?
Mi van fiam? /Közben a fiú hallgatta az apja beszédét, de figyelte a rádió halk adását is./
A FIÚ:
Nagy Imre beszéde a rádióban.
ANDRÁS:
Hangot rá!
NAGY IMRE:
Magyarország népe! A Magyar Nemzeti Kormány a magyar nemzet és a történelemiránti felelősségét mélységesen átérezve, és kifejezve a magyar nép osztatlan akaratát, kinyilvánítja a Magyar Népköztársaság semlegességét.
A magyar nép a függetlenség és az egyenlőség alapján, összhangban az ENSZ alapokmányával, igaz barátságban akar élni a szomszédaival, a Szovjetunióval és a világ összes népével.
A magyar nép óhajtja a konszolidációt és a nemzeti forradalmának eredményeit tovább kívánja fejleszteni, de nem akar csatlakozni egyetlen hatalmi tömbhöz sem. A magyar évszázados álma így teljesedett.
A múlt és jelen hőseinek küzdelme a szabadságért és a függetlenségér végül is győzelemre vezetett. A hősi harc lehetővé tette, hogy népünk nemzetközi kapcsolataiban, érdekeinek megfelelően, semleges legyen.
Az kérjük a szomszédainktól, a közeli és távoli országoktól, hogy tartsák tiszteletben népünknek ezt a megmásíthatatlan döntését. Tény, hogy jelenleg a népünk ebben a döntésben olyan egységes, amilyen talán soha nem volt a történelme folyamán.
Magyarország dolgozó milliói! Forradalmi elhatározással, áldozatos munkánkkal és a rend, nyugalom megőrzésével oltalmazzuk és erősítsük hazánkat: a szabad, független, demokratikus és semleges Magyarországot!
MIHÁLY:
Ehhez mit szólsz, András?
ANDRÁS:
Ha az asztalt verjük, akkor nem hallom az orosz tankok dübörgését. De előbb adj egy cigarettát!
ESZTER:
Gyerekek, tudunk-e még imádkozni? Legalább a Himnusz első versszakát!
„Isten, áldd meg a magyart jó kedvvel, bőséggel! Nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel! Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt! Megbűnhődte már e nép a múltat, s a jövendőt!” / Keresztet vetve mondják mindannyian. /
HARMADIK JELENET
A FIÚ: / ijedten /
Valaki bujkál a szalmánál. Nem tréfálok.
ANDRÁS:
Elég sápadt vagy, hogy elhiggyük neked. Gyere, Miska, megnézzük!/ A két férfi kimegy, a többiek némán hallgatják az udvari hangokat./
ANDRÁS:
Ki van ott a szalmánál?
/Hosszú csend, majd egy határozott, mély férfihang. /
Rendőrség.
ANDRÁS:
Akkor Miska a te embered. Szólítsd be!
MIHÁLY:
Jöjjön be bátran, rendőr elvtárs!
RENDŐR:
/Egy testes és nagyfejű rendőr, a „Lízi”. Minden rendőrségi fegyverrel felszerelve. A nyakában géppisztoly, az oldalán pisztoly, az övében kézigránátok./
Jó estét kívánok mindenkinek.
Ne haragudjanak a zavarásért, de én ma este nagyon megijedtem. A rendőrségen nem mertem az udvaron megjelenni, mert csak az én nevemet kiabálták az emberek. Hátra húzódtam a kertbe. Ezt ajánlották a társaim is. Ott várakoztam.
Egyszer csak hallom, hogy a műúton jön egy autó, és azon fiatalok Kossuth-nótát énekelnek. Azt hittem, hogy fegyveresek jönnek. Átmásztam a kerítéseken. Először itt a szomszédban, a csumakúpban akartam megágyazni magamnak, de a szalma mégiscsak kényelmesebb.
A FIÚ:
Azt az énekszót az udvarról is lehetett hallani.
RENDŐR:
No, ugye! Nem mondok én hazugságot.
ISTVÁN: / félhangosan /
„Ments meg engem a gonosztól!”
RENDŐR:
Mit mond a fiatalember?
ANNA:
Csak hangosan gondolkodik. Nem kell vele törődni!
MIHÁLY:
Bejelentette a parancsnoknak? Vagy eleve nem számoltak magával.
RENDŐR:
Nem mondhatom, hogy rám nem számítanak. Csak a személyem még jobban fölizgatta volna a tömeget, ezért hátra küldtek.
Az én elvtársaim már harcra készen hasalnak egy téglabarikád mögött. A parancsnok meg a padlásról figyeli a tömeg viselkedését. Onnan rendeli el, hogy mikor dobjanak könnygáz-gránátot. Ha sokan feszegetik a vaskaput, a kerítésrácsot, mindig az a legjobb módszer.
MIHÁLY:
A múltkor valódi gránátokat is dobtak. Hallottam, hogy sebesültek is voltak.
RENDŐR:
Igen, mert akkor még nem ismertük a tömeg viselkedését, Máma már csak a fegyveresek feltűnésétől félünk. Akkor aztán, lenne, ne mulass! Ettől ijedtem meg én is.
ANNA:
Tudja, rendőr elvtárs, hogy milyen szerencsés az én uram? Éppen a rendőrség elé igyekeztek az ismerősei, és erőnek erejével magukkal akarták vinni. Súgtam a Pistának, hogy menjen át az Eszterékhez. Oda meneküljön, ott úgyis várnak ránk! Láttam, hogy a kert felé szalad. Egy kicsit meg is nyugodtam.
Ki gondolta volna, hogy éppen akkor fenyegette szegényt a legnagyobb veszély. Én a barátai útjába álltam, és azt hazudtam, hogy már elment a rendőrség elé. Az uram ezek elől húzódott be a csumakúpba, ahova egy kicsivel később maga is bebújt. Ha véletlenül találkoznak, emberhalál eshetett volna. Ott valamelyikük meghalt volna! Vagy lehet, hogy mind a ketten!
RENDŐR:
Ha úgy gondolják, hogy bajt hoztam, kimehetek az utcai ajtón a házból.
ESZTER:
Látja, ezt nem ajánlom. Elég sok villanylámpa ég az utcákon. Még észreveszik, és valakinek baja esik. Hanem majd később a Miska, aki maga is volt már rendőr, bevezeti a belső szobába, és le is dőlhet. Biztosan nehéz napja volt.
Akkor megy el, amikor akar. Úgy gondolom, napkeltekor volna a legjobb.
MIHÁLY:
Megmondaná nekem, mint egykori rendőrnek, hogy hány főből áll az egysége?
RENDŐR:
Nem hadititok. Tizenhét fő. Nélkülem most tizenhat rendőr van az őrsön..
ANDRÁS:
Ekkora községben csak két-három rendőr szokott lenni. Honnan vezényelték ide azt a tizet? Ha nem hadititok!
RENDŐR:
Innen, Kiskőrösről, a laktanyából. De szabályos katonai alakulatot húsz emberrel. Lezsák hadnagy vezetésével.
RENDŐR:
Nagyon nagy szükségünk volt rájuk.
MIHÁLY:
Mekkora a tűzerő? Azon kívül, ami egy embernek jár. Amit magán is látunk.
RENDŐR:
Két golyószórónk van.
ANDRÁS:
Maga volt az, aki tegnapelőtt dél tájban belőtt az udvarunkra? Éppen az eperfa alatt beszélgettünk az utcabeli barátainkkal. Csak azt vettük észre, hogy szállingóznak fejünkre a sárga levelek. Nem esett bajunk, de azért félre álltunk a golyók útjából. Hála Istennek, jól tudott célozni, aki ezt tette.
RENDŐR:
Nem én voltam, de némelyik társam túlságosan komolyan veszi az oszlatási parancsot. Annak a fegyvernek 500 méter a hatótávolsága.
ANDRÁS:
A rendőrség kertje meg a mi udvarunk között, légvonalban, háromszáz méter lehet a távolság. Az a hat-nyolc ember nem tömeg!
RENDŐR:
De tudja, jobb félni, mint megijedni. A részeges ember meg kiszámíthatatlan. Ezért történt a baleset is.
MIHÁLY:
Mit csináltak a katonák?
RENDŐR:
Először is rendet a falu központjában.
MIHÁLY:
Ezt hogy kell elképzelni?
RENDŐR:
Azt biztosan tudják, hogy mivel kezdődött? Nem? Hát a szobordöntéssel. A téesz traktora húzta el a helyéről a templomkertben. Maga Benyó elvtárs, a párttitkár személyesen is ott volt és látta. Még azt is jelentette telefonon, hogy a Tihanyi doktor úr felesége még azt is követelte, hogy a két szovjet katona maradványait is tűntessék el onnan. Ezen igen felháborodtunk. Úgy tudtuk, hogy a Tihanyi doktor úr jó elvtárs, már 1948-ban párttag volt. Ilyen zavaros időkben ismeri meg az egyik ember a másikat.
MIHÁLY:
Az új rendszerben is érdemeket akart szerezni. Térjünk vissza a katonákra!
RENDŐR:
Megérkezésük után állást foglaltak a liget végén, szemben a műúttal. A tűntetők azt követelték, hogy vonuljanak be a rendőrőrsre. A katonák fegyelmezetten be is vonultak hozzánk. Mink meg egy nagyot lélegeztünk.
ANDRÁS:
Aztán hogy történt a gyilkosság? Azt is hallottuk, hogy több sebesült is volt.
RENDŐR:
A kapu és ajtó mindig zárva, és a megfigyelés a padlásról történt. Felhúztunk néhány cserepet, és onnan figyeltünk. A balesetet okozó lövés onnan történt.
ANDRÁS:
Amit maga balesetnek nevez, az bizony gyilkosság volt. Egyetlen célzott lövéssel, fejbe. Mert fölkapaszkodott az a szerencsétlen ember a kerítésre egy szerszámmal, amit a disznóvágáshoz akart vinni. Az igaz, hogy disznóvágás nincs pálinkázás nélkül. De hogyan lehet veszélyes fegyvernek tekinteni egy húsvágó bárdot, amikor géppisztolyaik vannak?
RENDŐR:
Csak tudja, a mi idegeink sincsenek vasból. Már vagy tíz napja nem aludt a legénységből normálisan senki. Az állandó idegeskedés, a félelem akaratlanul is meghúzatja a ravaszt. Meg ha tömeg verődik össze, akkor ki kezeskedik arról, hogy nincs valakinél fegyver. Igen sok géppisztolyt osztogattak szét az országban. Csak egyetlen ilyen akadjon, abból mészárlás lenne.
ANDRÁS:
A komoly dolgok Pesten történtek, és sajnos nagyon sok ártatlan magyar áldozattal. Ezért sajnáljuk mi is, hogy itt is volt egy halottunk.
RENDŐR:
Aztán ne felejtse el azt se, hogy ezeknek az embereknek a többsége ott a rendőrségen, családos ember! Egyik sem tudja, hogy amíg ő itt szolgálatban van, most már tizedik napja, mi van otthon a szüleivel, a feleségével vagy a gyerekével.
ANDRÁS:
A parancsnok meg odarendeli a repülőgépet, hogy sorozza meg a tömeget. Még jó, hogy csak néhány sebesült lett a következménye. Nézze én megértem, amit maga mond, és közülünk senki sem volt még a rendőrség előtt, mert mi belátjuk, hogy ez esztelenség. A régi rendszert már megdöntötték.
A legrosszabb az lehet, ha egy új kommunistát ültetnek a nyakunkba. Azt is elmondhatom magának, hogy nekünk a Rákos-rendszerben, mert annak már örökre vége lett, a rendőrök általában tisztességesen bántak a lakossággal. Ezt tapasztalatból is mondjuk. Kecelen meg nem dől el semmi.
RENDŐR:
Nézze, ha mindenki ilyen józan lenne, mit maguk, nem történt volna itt egyetlen sérülés sem. De tudja, hogy van, részeg emberekkel nehéz szót érteni. A repülőgépet meg csak a parancsnok rendelheti a falu fölé. Arról én nem tudok sokat mondani.
MIHÁLY:
Ezek a tűntetők mennyit tudnak a pesti eseményekről maga szerint?
RENDŐR:
Mink azt tapasztaltuk, hogy sok mindent. Megalakították a Forradalmi Bizottságot, és bejöttek az őrsre, hogy a falu biztonságáról tárgyaljanak. A parancsnokunk elég értetlenül fogadta őket, sőt mondhatnám, hogy idegesen. Sorra leültette a hat férfit, és pisztolyt tartott sorban a fejükhöz. De közben remegett, még a pisztoly is a kezében, ahogy sorban rájuk szegezte.
„Mit akarnak tulajdonképpen maguk? Rendőrség helyett csendőrséget?!” – jó hangosan kiabált velük. Azt mondta az egyik, Fejes nevű, mert úgy látszik, ő volt a vezető, hogy fegyvert, és együtt akarnak járőrözni éjszakánként a falu utcáin a katonákkal, mert a rendőrök a gyilkossággal eljátszották a becsületüket. Még azt is követelte, hogy váltsák le a rendőrség parancsnokát, és állítsák hadbíróság elé a gyilkos rendőrt. És az én nevemet emlegették. Pedig becsületemre mondom, nem én voltam.
ANDRÁS:
De azért úgy látom, nem egészen biztos benne. Hiszen azt mondta az előbb, hogy maga is fönn volt a padláson.
RENDŐR:/ Elengedte a füle mellett a megjegyzést. /
De elvétettem, mert nem is ezzel kezdte, hanem, hogy a rendőrparancsnok, aki kiadta a tűzparancsot arra a szerencsétlen félrészegre, álljon ki az emberek elé és kérjen bocsánatot, aztán meg váltsák le. A katonák parancsnoka meg jelöljön ki egy újat a helyébe. Ebbe végképp nem lehetett belemenni! Ez csak, ahogy mondani szokták, olaj lett volna tűzre!
MIHÁLY:
Aztán pártokat alapítottak-e, erről mit tudnak?
RENDŐR:
Ez a Fejes mondta el a parancsnoknak, hogy volt rá kísérlet, de éppen a Kisgazdáknak nem akadt tekintélyes vezetője. Benyó MSZMP-je is megalakult. No meg a kereszténydemokraták. Többre nem emlékszem. Mindent, ami tudomásunkra jutott, azonnal jelentettük a főnökségnek.
MIHÁLY:
Aztán, hogy reagáltak fölülről?
RENDŐR:
Másnap a parancsnok elvtárs röhögve mesélte, hogy van még néhány napja a keceli parasztoknak, hogy demokráciát játsszanak./ Mindenki meglepődik ezen, és hosszan hallgat./
ANDRÁS:
Röviden: Magyarországra újra visszatér a régi rend. Újra a moszkvai zenére táncolunk. Kivéve azt sok ezer embert, aki elmenekül az országból, vagy, ha a kezükre jut, kinyírják. És ez alól Nagy Imre sem lesz kivétel. Az ENSZ majd tárgyalgat, és végül lefekszik, mint egy rossz k…a Moszkvának.
ESZTER:
Ne heveskedj! Tanulj a leckéből, mert ezt az iskolát mi már kijártuk.
MÁTYÁS BÁCSI:
Mögkérdezhetöm a rendőr urat, ha nem vöszi tolakodásnak, hogy mikor löhet majd a Nagyliget alsó véginél veszély nélkül összeszödni a télire való hulladékot? Azt szokták mondani, hogy a szögénység nem szégyön. Én nem is szégyenkezek, azért kérdezem.
Tudja, rendőr úr, mink csak kemencével fűtünk. Abban mög minden falevél, gally meg korhadt fadarab elég. Annál melegszünk. A tanács eddig mögengedte, hogy lombhullás idején mind a két ligetöt végig gereblyézzem. De ha eső esik rá vagy hó, az már sömmirevaló! Nincs már azután olyan meleg napocska, ami mögszárítsa. Mit gondol, mikor lesz rá lehetőségem-veszély nélkül?
RENDŐR:
Tudják, van nekünk rádiós kapcsolatunk a KÖZPONTTAL.
Amikor tegnap megkérdeztük őket, hogy meddig kell még tartani a frontot, azt mondták: három-négy napig. Akkor segítenek majd a szovjet elvtársak. Három-négy nap múlva nyugodtan gereblyézhet arra felé is, nagypapa.
ESZTER:
Itt van az egyik barátunk, a Mihály, aki már volt rendőr. Sőt, ÁVH-s is. Ő majd bevezeti a belső szobába, ahol beszélhetnek egymással. Aztán a Miskát majd visszavárjuk, mert minden pénzét el akarjuk nyerni.
RENDŐR:
Éreztem a kérdéseiből, hogy már dolgozott ezen a területen az elvtárs. És még ÁVH-s is volt az elvtárs? Akkor jó éjszakát mindenkinek. Rámfér egy kis pihenés.
MIHÁLY:
Jöjjön velem, bajtárs! Majd én megmutatom a fekhelyét. Azután meg pihenje ki magát! Aki itt marad, úgyis kártyázik. Ne zavarjuk őket! Legföljebb. Ha nyugtalanul alszok, majd kijövök nyerni. Mert akárhogy is nézem, én állok nyerésre.
ANDRÁS:
Te meg a moszkvai bandád. Biztos lehetsz a dolgodban!
MISKA:
Ahogy a politikai lapjárást figyelem, abban is én leszek a nyerő ember.
ANDRÁS:
Ez a szerencsétlen ország meg újra vesztes, és attól félek, nem is utoljára.
/ A rendőr nagyon udvariasan maga elé engedi Mihályt, és becsukódik mögöttük az ajtó. /
MÁTYÁS BÁCSI:
Most már biztonságban érözhetjük magunkat. Bár azt mondták a régiek: Könnyű ott vitéznek lönni, ahol nincs ellenség.
ANNA
Esztikém, úgy vettem észre, hogy igen elsápadtál, amikor ez a rendőr belépett az ajtón. És azonnal visszavonulást javasoltál ennek a szerencsétlennek.
ESZTER: / Hosszú szünet után. /
Jól láttad, Anna. Jó szemed van.
Ti nem tudjátok, hogy ki ez a rendőr! Ő volt az, aki 52 elején még hetente, és mindig éjféltájban, ránk verte az ablakot:
Rendőrség! Házkutatás!
Azután megvárta, hogy én teljesen felöltözzek. Akkor kinyitottam neki az ajtókat. Sokszor sétált végig mocskos lábbelikkel a lakásunkon, mintha ez a világon a legtermészetesebb dolog lenne, és főleg az éjszaka kellős közepén. Közben egyszer-kétszer a gyereket is fölverte, mert teljes világítás köllött egy alapos vizsgálathoz.
András után szimatolva végigjárta a házat. Benézett még az ágyak alá is.
Szegény feje már nem emlékezik rám. Ő a „Lízi”! Szerencsére, ti nem ismeritek.
István, ha akarod, szólj a haverjaidnak, és kapjátok el!
ISTVÁN:
Kapja el a rosseb! Hogy csúnyábbat ne mondjak!
ESZTER:
Én fölöttébb jól emlékszem! Még arra is, mi volt a kedvenc káromkodása: „Hogy a ménkű csapna minden mocskos fasisztába!” Ezzel köszönte meg az éjszakai vendéglátást, és ezzel kívánt további jó éjszakát. Előttem egy kicsi mérsékelte magát, mert a „mocskos” helyett legtöbbször „disznót” mondott.
Akkor úgy viselkedett, amikor kutyaszorítóban van, előbújik belőle a rendes ember.
Jó leckét kaptak az utolsó tíz napban, de azért az egyetlen áldozat is nagy veszteség.
De mi megpróbálunk rendes emberek maradni ezekkel szemben is, bár nagyon nehéz!
Ugye, drága Teréz mama? Ugye, kedves Anna?
ANDRÁS:
Hallottátok, amit ez a rendőr mondott a Mátyás bácsi kérdésére?
Jönnek a tankhadosztályok, és hiába az önámítás, minden reményünknek vége.
Hogyan viselkedett a magyar lakosság, amikor közeledtek az oroszok 1944-ben, Eszter?
ESZTER:
Még az édesapám is útra akart kelni! Nyugat felé, egylovas kocsival. Anyám jött, hogy már föl is rakodtak. Indulhatunk! Akkor higgadtan azt mondtam az anyámnak: Ha elhagyjuk a házunkat, másnap már beköltözik egy idegen. Egy tapodtat sem mozdulunk!
ANDRÁS:
Mi lesz, ha így alakul? Az oroszok a nyakunkra ültetnek egy hazaáruló kommunistát. Most már lesz annyi eszük, hogy nem Rákosit, hanem a sok Senki közül egy jobb szándékút. A magyarok, akik részt vettek a szervezetekben, a harcokban, elmenekülnek.
Az ifjúság értékes része nekivág a nagyvilágnak. Mert tudják, hogy a bosszú most sem marad el! Lesznek legalább 200 ezren, mint a második világháború végén. Beköltözhet a helyükre ugyanennyi idegen!
Azok lesznek az orvosaink, a tanáraink, a színészeink, a Nobel-díjasaink. Mert a magyar tehetségek elmentek boldogulni idegen népek idegen szabadságába.
Amikor majd eljön az újabb lehetőség ideje, megint kevesen leszünk a boldoguláshoz. Mi, a világ rászedett bolondjai, boldogtalan magyarok! / A sírás határán. Aztán hosszú szünet a folytatásig. /
Kistarcsán egy idős tanárember hosszan beszélt a történelmünkről. Hogyan pusztultak elődeink a tatárjárás idején, a törökök 150 éves uralma alatt. Aztán jöttek az osztrák meg az orosz rendcsinálók és felszabadítók. Az utóbbiak kétszer is. Befejezésül valami olyasmit mondott:
„Mi, magyarok, olyan kevesen maradtunk, hogy még az anyagyilkosnak is meg kéne bocsátanunk.”
De magyar-e, aki az anyját meggyilkolja? Egyáltalán: Ember-e, aki a saját szülőanyját meggyilkolja?
Sem magyar, sem ember! – ez az én meggyőződésem.
Hagyjuk a történelmet! Az most egy egész éjszakára bevonult a szobába. Fiam, te pedig mondd meg a következő rendőrnek, hogy aludjon csak nyugodtan a szalmában, mert a házunk már megtelt!
A kártyapartihoz meg éppen elegen vagyunk négyen. És addig próbáljunk meg mi nyerni, amíg az a magabiztos elaltatja a haverját.
ESZTER:
Tudjátok, hogy mit mondana az a csendes asszony ott a képen? Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Amíg a testvérek is ellenségek, Isten nem hallgat a könyörgésünkre.
ANDRÁS:
Asszony, ne sírjon a lelked! Én már mondtam, hogy a földi hatalmasságok elnéznek a fejünk fölött. Te még azt a reményt is elveszed, hogy az Isten nem ellenségünk. Ezt a szülőanyám nem mondaná. Pedig maga is a békétlen világ áldozta lett gyerekestül még a század első háborújának végén. És azóta újra háború, aztán forradalom. Vég nélküli bosszú a felemelt fejért. Most majd a gerincek megtörése következik. Nem nehéz megjósolni. Nyájat kell csinálni a népből, hogy többé ilyesmi eszébe se jusson.
Osszamár! /Odaveti a Pistának /
ISTVÁN:
Hamarhamondja?
VÉGE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése