"A legjobb magyar versek" 27. ~ "Amiről az apa hallgat, a fia beszél, és gyakran úgy találom, hogy maga a fiú az apa felfedett titka." Friedrich Nietzsche LXXIX.

 

Julia szép leány

 

 

                                                              Julia szép leány egykoron kimöne,

                                                              Búzavirág szödni, a búzamezőbe,

                                                              Búzavirág szödni, koszorúba kötni,

                                                              Koszorúba kötni, magát ott mulatni.

                                                              Föl is fő’tekinte a magoss egekbe,

                                                              Egy szép gyalog ösveny hát jődögél le,

                                                              Azon ereszködék fodor fejér bárány,

                                                              A napot, a holdat szarva között hozván;

                                                              A fényös csillagot a homlokán hozta;

                                                              Két szép arany perecz aj! a két szarvába,

                                                              Aj a két ódalán két szép égő gyertya;

                                                              Mennyi szőre szála, annyi csillag rajta.

                                                              Szóval mongya neköm fodor fejér bárány:

                                                              Meg ne ijeggy tőllem Julia szép leány!

                                                              Mert most esött héja szüzek seröginek,

                                                              Ha eljönnél velem, én oda vinnélek,

                                                              A mennyei karba, a szönt szűzek közi,

                                                              Hogy bételnék veled azok kegyös rendi;

                                                              A mennyei kócsot adnám a kezedbe;

                                                              Első kaksszókor jőnék nézésödre,

                                                              Másod kakasszókor tégöd megkérnélek,

                                                              Harmad kakasszókor tégöd elvinnélek.

 

                                                              Az annyához fordul Julia szép leány,

                                                              Szóval mongya neki: anyám, édös anyám!

                                                              Én is kimönék búzavirág szödni,

                                                              Búzavirág szödni, koszorúba kötni,

                                                              Koszorúba kötni, magamot mulatni;

                                                              Föl is fő’tekinték a magoss egekbe,

                                                              Egy szép gyalog ösveny hát ott jődögél le,

                                                              Azon ereszködék fodor fejér bárány,

                                                              A napot, a hódat szarva között hozván;

                                                              A fényös csillagot a homlokán hozta;

                                                              Két szép arany perec aj! a két szarvába,

                                                              Aj! a két ódalán két szép égő gyertya;

                                                              Mennyi szőre szála, annyi csillag rajta,

                                                              Szóval mongya neköm fodor fejér bárány:

                                                              Meg ne ijeggy tőllem Julia szép leány!

                                                              Mett most esőtt héja szüzek seröginek;

                                                              Ha elmönnék vélle, hogy oda vinnének

                                                              A mennyei karba, a szent szüzek közi,

                                                              Hogy bételnék velem azok kegyös rendi;

                                                              A mennyei kócsot a kezembe aggya,

                                                              Első kaksszókor jőnek látásomra,

                                                              Másod kakasszókor ingömöt megkérnek,

                                                              Harmad kasszókor ingömöt elvisznek.

 

                                                              Sirass anyám, sirass, éltömbe hadd hajjam,

                                                              Hadd kajjam éltömbe, hogy siratsz hótomba. –

 

                                                              Leányom, leányom! virágos kertömbe

                                                              E1ső raj méhomnek gyönge lépecskéje,

                                                              Gyönge lépecskének sárguló viassza,

                                                              Sárog viasszának fődön futó füstye,

                                                              Fődön futó füstye s menybe ható langja!

 

                                                              A mennyei harang húzatlan szólalék,

                                                              A mennyei ajtó nyitatlan megnyílék,

                                                              Jaj, az én leányom oda bévezeték.