KEDVES ÖCSÉM 4.

 

217. levél

 

                                     A KÁRPÁT-MEDENCE ÉRTÉKE

 

A térség megtartása Németország számára fontos volt, hiszen biztosítani kellett az ún. Alpesi Hadművelet erőterét. Hitler sokáig abban reménykedett, hogy a Szovjetunió megjelenése a Balkánon kiváltja Törökország hadba lépését. A Kárpát-medencére azért is szükség volt, hogy a német balkáni haderő visszavonulását biztosítani tudja.

Felértékelődött a Kárpát- medence a szovjet fél számára is. Nekik nem volt szabad megengedni, hogy a németek kiépítsék az Alpesi Erődöt. Sztálin, bár elsődlegesnek tekintette a berlini irányt, 1944 októberében így fogalmazott: „Igyekszünk gyorsan kijutni a hitleri Németország határaihoz, de ehhez előzőleg szét kell verni a magyar területen lévő ellenséget, tehát Magyarországhoz fűződik fő érdekünk.”

A honvéd vezérkar főnöke, Vörös János vezérezredes bizakodóan jelentette ki, hogy a Kárpátokban német együttműködéssel a szovjet haderő hosszabb ideig feltartóztatható. Románia pálfordulása ezt 1944. augusztus 23-án meghiúsította.

A németek komolyan vették Magyarország védelmét. Szeptember 22-én maga a német csapatok főparancsnoka, Guderian vezérezredes egy védelmi vonalrendszer kiépítését rendelte el. Ez három fő védővonalból állt. A Karola-vonal az Északi-középhegység déli vonalán. A Margit – vonal Buda és a Balaton, illetve a Balaton és a Dráva között. Az Attila - vonal a főváros pesti oldalát vette körül.

Már korábban elkezdték az Északkeleti –Kárpátok galíciai előterében a német Eugén -vonal és a magyar Hunyadi-állás, a hegységben húzódó határon a szent László-állás, s attól kissé beljebb az Árpád-vonal létesítését.

A nyugati végeken a domborzat függvényében hol magyar, hol osztrák oldalon épült ki a Birodalmi Védőállás.

 

218. levél

                                  A SZOVJET FEGYVERES ERŐK III.

 

A bevetés előtti alkoholfogyasztás a hadseregek jelentős részében előfordult./ A magyaroknál nem./ A szovjet hadsereg ezen a téren minden ármádiát felülmúlt A szovjet vezetés szándékosan és rendszeresen leitatta a katonáit, a nagy veszteségeket követelő tömegtámadások előtt. A bőséges alkoholadag eltompította a katonák érzékeit és félelmeit. Az így elkábított katonák hadifoglyok ejtésével alig foglalkoztak. A sebesült hadifoglyok agyonlövése mindennapos dolognak számított. Az első naptól előfordult a foglyok megcsonkítása és a hullák megbecstelenítése is.

Hatalmas hadifogolytömegek kerültek kölcsönösen egymás kezére. A nagy hadifogoly-veszteségek a fogságba esés és a táborba érés között keletkeztek. A foglyoknak legalább a fele elpusztult, mert vagy a fogság első perceiben agyonlőtték őket, vagy az őrség menet közben végzett velük. Esetenként, mint például Sztálingrádban, még szélsőségesebbek voltak az arányok. Az összesen 95 000 hadifogolyból csupán négyezer tért haza. A többség éhen halt, megfagyott, vagy kivégzések áldozata lett. A frontvonalban történő kivégzéseket a saját propagandájuktól elvadított szovjet katonák dühe magyarázza.

Ez így nem igaz, legfeljebb részben. A mindenkori politikai tiszt feladata volt ennek a mocskos munkának a végrehajtása! Kecelen a jajongó magyar sebesülteket az orosz politikai tiszt lőtte agyon. Ezért IS ment az arcvonal mögött, és hajtotta a saját bajtársait is a halálba. Mi magyarázza a Kecelen agyonlőtt magyar sebesültek halálát? Itthon voltak, magyar orvos gyógyíthatta volna őket. A falu lakosainak szeme láttára végezték ki a védteleneket. / Tanú: Udvarhelyi Istvánné, tanítónő. /

Ez mind semmi! A halott orosz katonákat miért nem temették el azonosítható sírokban? Úgy temették el őket titokban, mint a döglött állatokat!

Hol vannak a szovjet halottak sírkertjei Európa-szerte? Vadállatokból álló vezetésnek kellett lennie a Szovjetunióban, amelyik a saját népével is állat módjára bánt!

Sok rosszat írok az oroszokról, de hidd el, öcsém, soha nem a nép rossz, hanem a vezetői.

 

 

220. levél

 

                                    A SZOVJET FEGYVERES ERŐK IV.

 

Ártatlanokat sújtó megtorláshoz vezethetett, ha valamelyik lakott helység mellett a szovjet csapatok harc közben súlyos veszteségeket szenvedtek. A legismertebb ilyen eset a Veszprém megyei Olaszfaluban történt. Egy kisebb német egység a falu mellett sikeresen tartotta fel a szovjet előrenyomulást. Március 24-én a németek visszavonultak, és a faluba benyomuló szovjet csapatok több mint 60 személyt meggyilkoltak. Az áldozatok kivétel nélkül férfiak voltak. Közülük a legfiatalabbak alig 16 évesek.

Nyíregyházán és környékén a Plijev - csoport katonái, néhány nap alatt, megerőszakolások, kivégzések és rablások sorozatát követték el. Egy tábornok, feltehetően a 63. lovashadosztály parancsnoka, is részt vett a megerőszakolásokban. A legfiatalabb áldozatok nem voltak hétévesnél idősebbek. Előfordult, hogy a férj vagy más civilek szeme láttára egymás után tíz-tizenöt katona erőszakolt meg egy nőt. Nagykállóban a kozákok az ottani elmegyógyintézet összes ápoltját megerőszakolták.

A helységeket visszafoglaló német és magyar katonák fegyveres kíséretet adtak a hadifoglyok mellé, különben a feldühödött lakosság meglincselte volna őket.

A szovjet hadsereg viselkedése nem maradt hatástalan azokra a magyar katonákra, akik nem látták értelmetlennek a harcot. A honvédség jelentős részét nem fűtötte túl nagy lelkesedés, de az atrocitások sok katonában elkeseredést keltettek, és arra serkentette őket, hogy az utolsó töltényig harcoljanak. A magyar katonák  eldurvulását illusztrálja Tomka őrnagy naplójának egyik feljegyzése, amelyben a tanyavilágban fosztogató szovjet csoport megsemmisítését örökítette meg.

Kováts hadnagy, mielőtt géppisztolysorozatát leadta volna, „tótul odakiáltott az orosz tisztnek”:

·         Ha hiszel Istenben, elmondhatsz még egy fohászt!

Kifogásoltam, hogy legalább a tisztet miért nem hozták át élve? A valóságban ellenben megértettem, hogy mivel katonáinknak nem okoz lelkiismeret-furdalást az ilyen emberek megölése, a bosszú szenvedélye szabadon úrrá válik rajtuk.”

                                                         

221. levél

 

                                                    CSILLAGOK UTÁN

 

A táborban, ahol a magyar foglyokat összegyűjtötték, éppen egy keceli volt a vízhordó legény. Szabadon járt ki a táborból, és továbbította a híreket. Így tudtuk meg, hogy édesapánkat Jánosházán tartják fogva. Pannonhalma mellett, egy aprócska településen.   Üzenték, hogy jól jönne egy hazai csomag, mert igencsak éheznek. A posta már és még nem vitt csomagot. Anyánk elvállalta a postás szerepét, pedig a puskapor füstjét még nem fújta el a szél. Itthon már Halottak napján megismertük a szovjet emberfajtát. Pannonhalma környékén meg éppen csak elcsitultak a harcok.

A sonkát, kolbászt, szalonnát szépen összecsomagolta. Olcsó ruhák közé rejtve a kincset, bátran elindultak. Mert hárman vágtak neki a nagy útnak. A nagyapám időben kivitte őket az állomásra, de így is csak a vonat tetején jutott nekik hely. Az utastér tele volt oroszokkal, akiktől igencsak féltek. De ez volt a kisebbik baj! A németek a régi erős hidakat felrobbantották, és egy ideiglenes hídon kellett átkelniük. Hajladozott alattuk az egész tákolmány. Egyik parttól a másikig egyfolytában imádkoztak. Édesanyám később esküdött rá, hogy a hidat csak az imádságuk tartotta meg.

Az egyik este az öcsém az ágy alatt sírdogált. Vigasztaltam, hogy hosszú útra ment az édesanyánk, de nemsokára hazatér. Állandóan azt hajtogatta, hogy nem lesz se apánk, se anyánk. A lelkem mélyén én is szorongtam:

·         Ha nem jön meg egyikük se, mi lesz velünk?

Az édesanyánkat csak hazavezette az Isten! A vízhordó Feri bácsi vitte be a csomagot, és jutott belőle az orosz őrnek is, aki attól kezdve se nem látott, se nem hallott. A szüleink is beszélgetni tudtak egymással. Az apám a táborban harmonikát cserélt citeráért, de amikor bevagonírozták őket, mindenüket elkobozták.

Nagyon elkeseredett, amikor megtudta, hogy Oroszországba viszik őket. Volt velük egy szabadkai fiatalember. Az vigasztalta őket:

·         Ne féljetek! Csak gyufát vagy drótot csempésszenek fel a vagonba! Lakatos a szakmám, majd kinyitom én menet közben a vagonzárat.

Igyekeztek, hogy egy vagonba kerüljenek vele. Hogyha lehetőség adódik a szökésre, együtt legyenek. Nappal mindig ment a vonat, de éjjel álltak. Amikor a vizet beadták, a lakatos Pista bácsi jól megnézte a zárat, és a drótot úgy hajlította, ahogy a lakat kívánta. Pista bácsi akcióba lépett, és a zárat kinyitotta.  Azonnal ugrani akart mindenki a robogó vonatból! Pista bácsi nem engedte:

· Próbát kell tenni! Én még legény vagyok. Nem hagyok hátra árvákat, ha lelőnek. Maguk meg tegyenek úgy, mintha aludtak volna, és akik semmiről sem tudnak!

Azt is megbeszélték, hogy amikor kijutnak, melyik magyar nótát fütyüljék, hogy egymásra találjanak. Aztán kisebb csapatokban, árkon-bokron át! Irány hazafelé! Nagyon szétszóródtak, mert csak két telefonoszlop között lehetett egynek-egynek kiugrania. Így csak három-négy ember tudott összetartani. A veszélyes ugrások sikerültek, és már félig szabadnak érezték magukat. Hárman indultak déli irányba, ezek tartottak össze. Két keceli meg egy szabadkai férfi, a lakatos  Pali bácsi. Rendes úton nem mehettek, mert az oroszok újra elkaphatták volna őket a katonaruhájuk miatt. Apám a csillagok állásából állapította meg a hazavezető utat, egyenesen a földeken át.

A falu határában jártak már, amikorra úgy elfáradtak, hogy alig-alig bírták vonszolni magukat a kimerültségtől, az éhségtől. Napraforgószál volt a mankója mind a négyüknek. A Kukucska tanyához közeledve bíztak, hogy segítséget kapnak.  Úgy is lett! Bekopogtattak az ablakon.  A háziak először azt hitték, hogy oroszok. Aztán álomból fölriadva megértették a helyzetet:

·         Szökésben vagyunk az oroszoktól, de már nem bírunk egy lépést sem továbbmenni.

Szívesen beengedték őket. Sonkával, kolbásszal kínálták őket, de csak tejet meg kenyeret mertek enni. Közben megnyugtatták őket, hogy az oroszok elmentek. Apámék köszöntek mindent. Az egyenruhában mégsem mertek egyenesen a falusi házba jönni, ezért kimentek a tanyára édesanyám szüleihez, ahol megmosakodtak, civilbe öltöztek. Előre küldték a nagybátyámat, hogy vigye meg a jó hírt az otthoniaknak: -Úgy jöttünk meg Oroszországból, hogy el sem mentünk!

Már a táborban megfogadták a későbbi bérmakeresztapámmal, ha az Isten hazasegíti őket, a szabadulásuk napját minden évben megünneplik. Misére mennek, és nem dolgoznak ezen a napon. Augusztus negyedikét minden évben megtartották. A komaságot is itt beszélték meg. Így bérmaszüleink lettek, cserébe. Nagyon jó komaság lett belőle.

A szabadkai születésű Pali bácsi náluk maradt, mert a határt lezárták. Sokat segített, mert hat éhes száj volt a családban. Hat hónapig volt nálunk, mígnem sikerült hazaszöknie. Lehet, hogy a szerb partizánoktól veszett el, mert sosem írt nekünk.

1945

 

222. levél

 

                 KECEL A TÖRTÉNELEMBEN 1914-TŐL 1945- IG

 

I. Gazdasági helyzete:

A település valóban nagy lélekszámú község volt. 1941-ben, Imrehegyet is figyelembe véve, 11622 lakost számláltak össze. Ebből 5388 a keresők, 6234 az eltartottak közé soroltatott. Az őstermelők között 4539 volt keresők és 5132 az eltartottak száma. A mezőgazdaságban keresők nemek szerinti megoszlása: 3525 férfi és 1014 nő. Ezek közül önálló gazda 2014, segítő/ feleség, gyerek/ 1221 fő. Az iparban 348 a kereső és 589 az eltartott.

1. A földbirtok megoszlása 1920-ban: 100 kataszteri hold felett 18 tulajdonos, 10 és 100 kataszteri hold között 382 tulajdonos, 1 és 10 kataszteri hold között 886 tulajdonos. 1 kataszteri hold alatt 163 tulajdonos volt.

A földbirtok megoszlása 1935-ben:

                                                               0-1 kh.       1058 b.   518      összes f. 32,8 %    490 n.öl

                                                               1-5             1147 b.   2930                   35,6        2,5 kh.

                                                               5-50           955 b.     13296                 29,7        13,8

                                                               50-100       49 b.       3461                   1,5 69,2

                                                               100-500     17 b.       2849                   0,5          167,6

500-1000                                                            -              -                        -                -

                                                               1000-3000 2 b.         2782                   -              1391,0

                             Összesen:                                    2328 b.   25836 kh.           100 %     8,0 kh.

 

            A földbirtok megoszlása 1941-ben: 10-100-100 felett együtt 520 tulajdonos, 1 és 10 kataszteri hold között 1110 tulajdonos, 1 kataszteri hold alatt 384 tulajdonos.

1924 és 1943 között az 50 kataszteri holdnál nagyobb földje volt:1924-ben 41 birtokosnak, 1927-ben Lesich Sándornak / 700 kh /,

Pertics Mártonnak / 300 kh. /, Posgay Miklósnak /600 kh. /.

            1931-ben: 15 tulajdonos, mindegyik 100 kh. feletti birtokkal,

            1939-ben: 9 tulajdonos, mindegyik 100 kh. feletti birtokkal, 1943-ban:

             12 tulajdonos 50-től 301 kataszteri hold birtokig.

    90 birtok volt a bérlők kezén. 287 haszonbérlet 2392 kataszteri holdra.

              Főbérlőként 1924-ben a csalai béruradalom / Császártöltés határában / a káptalani birtok kétharmadát kezelte Kecelen. 1926-ban a Főkáptalan még virilisként szerepel. 1933-ban 7, 1936-ban 7, 1940-ben 8 a birtokot kezelő virilisek száma. A Főkáptalan összes keceli birtoka: 1096 kataszteri hold. A bebíró birtokosok között csak kiskőrösi, kalocsai és soltvadkerti lakos volt.

              Az 1921-ben meghozott földreformtörvény végrehajtását a nagybirtokkal rendelkezők, köztük a kalocsai Főkáptalan, igyekeztek meghiúsítani, elszabotálni.  Jó példa a Nagyerdő felparcellázása házhelyekké. A Főkáptalan öt évig hitegette a kispénzű szegényeket, és csak 1926-ban alakították ki a 600 négyszögöles házhelyeket. Meskó Zoltán, akkor még kisgazdapárti képviselő, interpellált ebben az ügyben. A szegény Nagyatádi Szabó Istvánnak a keceli eset volt az utolsó csepp a pohárban, mert azonnal lemondott. Néhány nap múlva el is temették.

             A szegények megvehették kézpénzen vagy a FAKSZ / Falusi Kislakásépítő Szövetkezet/ hitele segítségével az építési telkeket. 1932 júniusában a LEBOSZ Földbirtokrendezés Pénzügyi Lebonyolítására Alakult Szövetkezet / minden hátralékot, kb. 10 000 pengőt, kiegyenlített. Tehát ezt sem adták ingyen.

             A kalocsai Főkáptalan 735 kataszteri hold ingatlant adott le vagyonváltság címén a községnek. 599 kataszteri hold közlegelőt Csukás pusztán. Csak 136 kataszteri hold maradt a kérelmezőknek, akik 68-an voltak. Mindössze 2 kh. jutott fejenként.  A komoly földosztás még váratott magára.

A legnagyobb adót fizetők között: 1926-ban 23 birtokos, / élen Kurcz Adolf /

            1933-ban 22 birtokos, / élen Kurcz Adolf/

            1940-ben 24 birtokos. Élükön Walter Antallal és dr. Földesdy Antallal.

 

1930-as adatok a lakóházak számáról és minőségéről:

            Kőből, téglából 29 ház épült.

            Téglaalappal vályogból 726 ház épült.

            Vályogból vagy sárból 1558 ház épült.                                                                             

            Egyéb anyagból/fa, paticsfal/ 11 ház épült.

Érdemes még megjegyezni, hogy 1934-ben 2391 házból 874 volt a tanya. 1939-ben 2587 ház közül pedig 1033.

             Az előbb olvasott adatokból világosan kitűnik, hogy 3200-3500 ember az agrárproletárok, a napszámosok, béresek, a summások, a szolgálók táborához tartozott. A falu összlakosságának közel egyharmada szegény ember volt. Föld nélkül vagy elégséges föld híján a vagyonosabbaknál dolgoztak.

             De ilyen sok nincstelen a saját falujában nem juthatott munkához. Ezért verődtek „bandákba”, hogy aratás és cséplés idején 1/10, 1/11, 1/12 részért bérmunkát vállaljanak, hogy legalább a mindennapi kenyerük meglegyen. Ha a kalocsai érsekség bérbe adott birtokán sem akadt munka, elmentek egészen Kunszentmiklósig, hogy dolgozhassanak. Sokat dolgoztattak velük igen alacsony bérért.

A következő adatok sora az 1935-ben szerződött munkásokról készült kimutatás:

     A munkaadó neve:             Lakhelye:           A leszerződött                   Milyen munkára?

                                                                           munkások száma:

 Csalai Bérgazdaság                Csala                           40                       aratás és cséplés

 Kir. családi urad.                    Felsőadacs                   80                             szintén

 Csanak Jenő                           Szalkszentmárton        80                             szintén

 Herer Mihály                          Bátya                           14                             szintén

 Csalai Bérgazdaság                Csala                           46                             szintén

 Csalai Bérgazdaság                Csala                           62                             szintén

 Szabadi József                       Öregcsertő                   8                               szintén

  Páhi Bérgazdaság                  Páhi                             80                             szintén

  Palásti József                         Kecel                           6                               szintén

  Beliczay András                    Uszód                          8                               szintén

  Batiszta József                      Bátya                           38                             szintén

  Stielly Walter                        Kecel                           12                 szőlő megmunkálása

  Gajáry Ödön                         Kecel                           15                             szintén

  Stielly Walter                        Kecel                           250                        mentatelep

  Gritzbach Lipót                     Kecel                           70                          mentatelep

  1936: Gláz Miklós                 Kunszentmiklós          30                          aratás és cséplés     

    

             Ott már nagyon nagy baj van, ahol a gyerekmunkát olyan mértékben kihasználják, mint azt a mentatelepen tették. Ez volt Kecelen az első RABLÓ kapitalista vállalkozás. 10-12 éves GYEREKEKET is dolgoztattak napkeltétől napnyugtáig, 13-14 órán át. Júniusban és júliusban 1 P, májusban, augusztusban, szeptemberben 80 fillér volt a bérük. A szegény családok rászorultak a gyerekeik pengőire, ezért szót sem mertek emelni a disznóság ellen. Miért nem tiltakoztak az orvosok, a papok, a tanítók a kislányok EMBERTELEN kizsákmányolása miatt? Féltek a Stielly Walter méltóságos úrtól? Esetleg a tekintetes Gajáry Katalin úrasszony rokonságától? Gajáry Ödön képviselő úrtól? Mai kifejezést használva: mocskos maffia uralta a falut, és mélységesen lenézte annak szegényeit. Az úgynevezett értelmisége / plébánostól patikusig / pedig minden parasztot.

2. Az oktatás helyzete:

„A mulasztás: kihágás.

         Az 1868. évi népiskolai törvény óta a tankötelezettségnek nem sikerült maradéktalanul érvényt szerezni. Az 1921. évi törvény ezért megerősíti: minden gyermek gondviselője / szülő, gyám, gazda /, törvényi kivételektől eltekintve, köteles a gyermeket 6. életévének betöltését követően 9 tanéven át nyilvános iskolai oktatásban részesíttetni / 6 tanév elemi népiskola, 3 tanév továbbképző / ismétlő / iskola. Az iskoláztatási kötelezettség magában foglalja a vasár - és ünnepnapi istentisztelet látogatásának kötelezettségét is. Igazolatlan mulasztásai esetén a gondviselőt megintik, pénzbírsággal, végül kihágás miatt 600 koronáig terjedő pénzbüntetéssel sújthatják.”

           Már a harmincas években az egész kicsire zsugorodott országunkban kevés helyen oktattak minden évfolyamot más-más házban. Szándékosan nem mondok iskolát, mert egyik terem sem annak épült.

           Kurcz Adolf megakadályozta, hogy helyben polgári leányiskola létesüljön. Félt, hogy a költségeit az egyházközségnek kell fizetnie.

             Milyen harc folyt Zárdaiskola miatt is! Pozsgay Mór országgyűlési képviselő úr és két szerencsétlen tanár mozgalmat indított az apácák ellen. Miért is? Mert mind a három embernek tanítóképzőbe járt a lánya, és féltették az eljövendő állásaikat.

Kecelen a nagykocsmából leányiskola lett. Hol van kitörési lehetősége annak, aki jó képességű és nem szereti a kapát?  Antóni doktor úr példája mutatta, hogy más utat is lehet választani egy okos és nyilvánvalóan pénzes emberfiának.

           De mi van akkor, ha szegény fiának csak jó esze van? Nem járhatott iskolába rendszeresen, mert már korán, akár hatévesen, dolgoznia kellett. Az eredménye nem lehetett jó.

             József Attilát az édesanyja nevelőszülőknek engedte át néhány évre. Hatévesen munkára fogták, nem járhatott rendesen iskolába, és megbukott. Még szerencse, hogy elmenekülhetett onnan. Mi lett a keceli József Attilákból?

          Kinek kellett volna felkarolni őket? Egyetlen emberről tudok, aki az egyház támogatásával lett okos szegény gyerekből tanító: Nagy Sándor, aki később tanár, iskolaigazgató, népművelő lett. Több tehetséges ember nem született ebben a nagy faluban, akit támogatni KELLETT volna? 1920-tól egészen 1945-ig? Negyed évszázadon át?

          Annak az időszaknak nagy vívmánya volt a tanyasi iskolák létrehozása. Nézzük, hogyan működtek ezek! Az 1926/ 1927-es tanévben: fiú/ lány

 Az iskola neve: 1. évf.   2. évf.  3. évf.   4. évf. 5. évf. 6. évf.

                                  Dömötör         17/16      9/4          5/4       1/1       0/1       0/1

                                  Bekó               17/7        5/2          4/3       1/0       0/0       0/0

                                   Tüskös           16/21      3/2          1/1       1/1       0/0       0/0

                                   Szarkás          30/22      7/9          6/2       0/0       3/1       0/0

                                   Polgárdi         33/31      5/0          1/0       1/3       0/0       0/0

         A hatodik évfolyamra egyetlen kisleány jutott el. A többség megtanulta a nevét leírni, egy kicsit olvasni, összeadni, kivonni. Azután ment dolgozni. Miért nem kérték számon az iskolába járást?

         1931-ben a dömötöriben 80, a polgárdi iskolában 108, a szarkásiban 105 tanuló került egyetlen tanító felügyelete alá. Hogyan folyhatott itt a tanítás?

Igaz, hogy Szentgyörgyi Albert ebből a mélységből jutott el a Nobel-díjig. Sajnos, nem Kecelen. A mi Nobel- díjasunk már kisgyerek korában abbahagyta a tanulást:

-Kapálj te is, ha már mink is kapáltunk egész életünkben!

  Kecelen ki kérte számon a hiányzást?

            Isteni csoda volt, hogy valahol Csongrád megyében, egy tanyasi iskolában, tisztességes, ellenőrzött munka folyt! / Szentgyörgyi Albert /

            „1922: XII. törvénycikk korlátozza az elemi iskolába járó gyerekek tanoncként való foglalkoztatását. 12 év alatti gyermeket iparvállalatokban, ideértve az irodáit is, sem tanonci, sem más minőségben alkalmazni nem szabad. Képesítéshez kötött iparban 12 éven felüli gyermeket csak tanszerződés alapján lehet foglalkoztatni. Képesítéshez nem kötött munkát azonban bármely iparvállalatban végezhet 12. életéve felett.”

           Mi volt a helyzet Kecelen, méltóságos Stielly Walter és kegyelmes helyi értelmiség? Miért lehetett nálunk iskolai szabadnap a csütörtök? Miért lettek a keceliek, a szomszédok megfigyelése szerint, „legyesek”? Bizony, az volt a környék lakóinak a véleménye, hogy az itt élők műveletlenek, ostobák.

       Azt hiszem, megtaláltuk az okát!

 

            Az I. világháborúban és a Tanácsköztársaság idején több mint négyszáz férfi vesztette életét.

              Térjünk át a politikára! A Független Kisgazdapártnak erős bázisa volt. Meskó Zoltánt juttatta a parlamentbe. Később a kisgazdák országos befolyása csökkent, majd a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjával koalícióra lépett. A politikában a keresztény és nemzeti irányvonal érvényesült. Az Egységes Párt megalakulásával a Kisgazdapárt megszűnt. Felerősödtek a szélsőjobboldali csoportok: Ébredő Magyarok Egyesülete, Magyar Országos Véderő Egylet. 1926-ban a Levente Egyesület, 1930-ban a Polgári Lövész Egyesület, 1938-ban a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet / KALOT /, Nyilaskeresztes  Párt / Meskó Zoltán ide lépett át/ 1944 októberében alakult meg Kecelen.

Választójogi feltételek: 24/30 éves kor, 10 éves állampolgárság, legalább 2 év helyben lakás.

 

223. levél

 

                                                 1944. november 1.

 

 

              A szovjet hadsereg egyik egysége megszállja a falu. Állítólag volt/- ak/ olyan aljas keceli lakos/- ok/, aki bosszúból muszkavezetővé aljasult/- ak/. Tény, hogy támadók jól ismerték katonáink elhelyezkedését, és azt is, hogy a német egység szó nélkül cserbenhagyta a magyarokat. Megöltek10 keceli civilt és 36, többnyire somogyi katonát.

             Egy részüket, a szenvedő sebesülteket, akiket a bajtársaik nem tudtak magukkal vinni, az orosz politikai tiszt agyonlőtte. / Udvarhelyi Istvánné, tanítónő, állítása szerint ez a Kis- Balaton utcában megtörtént. / A saját sebesültjeiknek kórházat nyitottak a régi kultúrházban. Halottaikat, öt-hat katonát, a tőzegbánya területén egy jeltelen gödörben kaparták el. Az ötvenes években Kapás József, dózeres, munka közben bukkant a közös „sírra”, az orosz halottak maradványaira.

        Megkezdődött az orosz megszállás: a rablások, az erőszakosságok ideje. Főleg a tanyák asszonynépe rettegett és szenvedett sokat. A csornai repülőtér miatt hónapokig szolgálta őket a falu lakossága a kórházban és a repülőtéren. Ellátásukról a helyiek gondoskodtak. Kecel vesztesége a II. világháborúban 211 ember volt.               

        A magyarság teljes embervesztesége elérte az 1 millió főt. Ez a népesség arányában a legsúlyosabb szovjet, német és lengyel véráldozatokhoz közeli szám. Tehát ez a csonka ország negyedik lett ebben a szomorú európai rangsorban. Megtizedelték az ország népét.

Ebből a helyzetből vágtunk neki a legújabb kornak.

                                                        

 

224. levél

      

           Ott hagytam abba, hogy ember tervez, Isten végez. Nem volt olyan család, amelyiknek nem lett volna aggódnivalója.  Farkasfalvi nagyapámék reszkettek a fronton lévő két fiúért. Főleg az Andrisért.  Hallották, hogy nagy a fagy, kemény a tél. Várták tőle a levelet, él-e még? Aztán kaptak is tőle egy életjel-lapot.

           Amíg a levelét itthon elolvasták, ott kinn a Donnál szegényekre rászakadt a háború minden borzalma. Maga is megsebesült, az arcába gránátszilánkok csapódtak. Elkezdtek menekülni nyugat felé, hazafelé. Felkönyörögte magát egy teherautóra, és a hátországba menekült, az első kötözőhelyre. Így menekült meg a poklok poklából, de ezer meg ezer társát betemette a hó, megölte a fagyhalál. A legszebb korosztály, életerős fiatalok, ha el is kerülték a halált, de hazajöttek nyomorultan, betegen. Egy apró szilánk, amely az állkapcsában megmaradt maradt, az okozhatta korai halálát is. Szörnyű szenvedés után, rákban halt meg 1958-ban, 44 évesen. Több mint tizenöt évig folytatta a harcot ellene, amíg a doni sebesülés végzett vele. Miért nem műtötték meg itthon a háború után, arra a felesége tudná megadni a választ. De Isten ne nyugasztalja, az is meghalt.

           Valami különleges némber lehetett már fiatal korában is. A nagybátyám halála után, akkor már gimnazista voltam, és a nyári szünetben elmentem neki, a szegény özvegynek, segíteni. Imrehegy–szélben szőlőt kapáltunk. A szomszéd tanya tyúkjai ott jártak-keltek körülöttünk. Egy gyakorlott, gyors mozdulattan elkapta az egyiket, és abban a minutában kitekerte a nyakát. Azzal vált el tőlem, hogy estére menjek el hozzá vacsorára. Jó paprikással akarja meghálálni a segítségemet. Biztosan a nyakatekert tyúkból akart nekem finom vacsorát rittyenteni. Nem kértem belőle! Akinek a lelke fekete, a máséról is azt hiszi, hogy legalább kormos. A lelkem akkori állapotára gondoltam, amikor ezt leírtam.

           Otthon el is meséltem az esetet. – Ez ilyen asszony! – csak ennyi volt az anyám megjegyzése.  Csak azon csodálkoztam, hogy a nagyanyámmal milyen jól megértették egymást. És elkezdtem kutatni az okát!

            E miatt a nő miatt, aki a felesége volt, zokogott András nagybátyám az anyám meg az apám vállán, mert gyakran megcsalta. Egy gátlástalan perszóna volt! Láttam András nagybátyámat a szenvedés végső stádiumában, de nem tűrte maga mellett a feleségét még akkor sem. Talán a fagyhalál jobb lett volna!

           Apám még itthon volt, de minden nap félve várták a SAS- behívót.  Terjedtek a „rémhírek” az oroszok barbárságáról, amelyekről kiderült, hogy színtiszta igazság volt mindegyik. Felettünk, mert ekkor már éltem és féltem én is, a tiszta égen amerikai gépek százai hordták a bombáikat Budapestre. A zúgásuk a felnőtt embert a lelkéig megrázta, kisgyereket, szinte megőrjítette. Pedig éveken át felettünk húzódott az égi országút. Oda-vissza repültek a fényes halálmadarak: Liberátorok! Szegény, pestiek!

          Aztán az apámat is magához rendelte a hadsereg 1944-ben. Garán állomásoztak, de nem sok kárt okozott az ellenségnek, mert rövidesen, itthon, Magyarországon, fogságba esett.

Bácska felől hosszú kocsisor hozta a menekülőket, elsősorban asszonyokat, gyerekeket. Minket is majdnem magunkkal sodort az áradat. A nagyanyám eljött, és rá akarta beszélni anyámat a menekülésre:

            - Az édesapád már az élelmet is felrakta a szekérre.

De ő kötötte az ebet a karóhoz, hogy egy tapodtat se mozduljunk:

        -Ha itt hagyjuk mindenünket, a nép salakja úgy széthordja, mint a zsidókét! - mondta.

    Ezzel pont is került az ügy végére.

 

 

225. levél

                                            A TÖRTÉNELEM PIACÁN

 

          1944. október 9. és 18. között Moszkvában nagy alkudozások folytak, a harmadik szférába tartozó, Közép- Kelet –Európában élő népek sorsáról.

Az eredeti angol javaslat az érdekszféra szempontjából, amelyet Churchill és Eden terjesztett elő:

                                            Magyarország         50 %       50 %

                                            Jugoszlávia             50 %       50 %

                                            Bulgária                  25%        75 %

                                             Románia                10 %       90 %

                                            Görögország           90 %       10 %

           A vita legfontosabb kérdése Görögország sorsa volt. Magyarországot, a közismerten angolbarát nemzetet, ezért áldozták fel. Odaadták a Szovjetuniónak, amely összefüggő csatlós országok gyűrűjével vehette körül magát. Az alkudozás végeredménye:

                                             Magyarország           20 %       80 %

                                             Jugoszlávia               50 %       50 %

                                             Bulgária                    25%        75%

                                             Románia                   10%        90%

                                             Görögország             90%        10 %

         A nyugati hatalmak helyzetét még az is rontotta a térségben, hogy Jugoszlávia és Albánia demokratikus úton, népszavazással, a kommunistákat juttatta hatalomra. Ezért nem is függtek Moszkvától.

 

226. levél

 

                                             KÉT „GYŐZTES” ORSZÁG

 

           A háborúba lépés után /1941. július 22./ a hatalom 3 központja alakult ki ROMÁNIÁBAN. Ion Antonescu, a „vezér kormány gyakorolta a teljhatalmat. I. Mihály udvari köre volt a második, és végül Maniu ellenzéki vezér csoportja, amely már 1941 óta kapcsolatban állt a nyugati szövetségesekkel. 1943–tól Moszkva érdeklődést mutatott egy Maniu vezette új kormány és Románia esetleges kiugrása iránt.

           1944 júniusában az ellenzék elfogadta a fegyverszüneti feltételeket, amelynek legfontosabb pontjai: Románia hadba lép a németek ellen, de cserébe megkapja Erdélyt vagy annak legnagyobb részét.

           Antonescu késleltette a fordulatot, ezért félre kellett állítani. Titkos előkészületek után a király magához hivatta a „vezért”, és letartóztatták. Augusztus 23-án mindez megtörtént.

           A király közzétett felhívása a németeket is kész helyzet elé állította. A „szózat” szerint Románia elfogadta a felkínált fegyverszüneti tárgyalásokat, cserébe a szövetségesek elismerték a bécsi döntések jogtalanságát. A román hadsereg egyik napról a másikra szövetségest cserélt, a németeket „ejtette”, és csapataival a szovjet hadsereg oldalán már Budapest ostromában is részt vett.

            SZLOVÁKIA 1939-től Tisó, egy katolikus pap által vezetett fasiszta bábállam volt. 1944 nyarán a kommunisták a keleti front szlovák szakaszának megnyitását ajánlották fel Moszkvának. /Miután 1943-ban létrehozták szovjet-csehszlovák barátsági szerződést, a Benes vezette nyugati és a Gottwald által irányított moszkvai kommunista kormányok politikája a lényeget illetően azonos volt: győztesként kikerülni a háborúból. /

             A szlovákiai felkelés, amely augusztus 29-én robbant ki, nem kapott orosz katonai támogatást, még a szlovák hadsereggel sem tudott kapcsolatot teremteni. /Egy - két amerikai bombázásra sor került. / A németek viszonylag hamar felszámolták. Így eshetett meg, hogy a Tisó-féle fasiszta szlovák állam, a melynek hadserege a németek oldalán mindvégig kitartott, Csehszlovákia részeként a győztesek oldalán fejezte be a háborút.

 

226. levél

 

                                  MAGYAROK CSEHSZOVÁKIÁBAN, 1945

 

            „Tény és való, hogy 1939. március 14-én megszűnt a csehszlovák államalakulat. Ezen a napon Jozef Tiso proklamálta Szlovákia függetlenségét, és a Harmadik Birodalom védelme alá helyezte magát. Március 15-én pedig német csapatok nyomultak be a Csehszlovákiából megmaradt területekre, és másnap Ribbentrop német külügyminiszter bejelentette a Cseh - Morva Protektorátus megalakulását. A csehszlovák állam jogfolytonosságát akkor fogadták el a szövetséges nagyhatalmak, amikor 1942. január elsején elismerték csatlakozását az Atlanti Chartához.

            Ténylegesen Csehszlovákia és Magyarország soha nem üzent hadat egymásnak. A magyar fegyverszüneti tárgyalásokon a csehszlovák követ kéri, hogy a két ország hadiállapotának időpontjaként vagy 1938. október 7-ét, vagy november 2-át ismerjék el. Ezt a győztes hatalmak nem fogadják el, de azt tényként elismerik, hogy időpont nélkül és soha be nem jelentett módon, de a két ország között mégis hadiállapot volt.

            A benesi felfogás csehszlovák nemzetben gondolkozik. Eszerint a csehszlovák szláv nemzetállamban nem lehet helye nem szláv, tehát magyar és német nemzetiségnek. A németek kitelepítését Benes először Rooseveltnél éri el, majd 1943 elején a többi nagyhatalomnál is.

             Másként alakult a magyarok sorsa. Szintén fellépett a konkrét követelésével, mondván: A magyaroknak döntő szerepük volt Csehszlovákia felbomlasztásában, illetve „a magyarok kivétel nélkül soviniszták és irredenták”, s a puszta létük is veszélyes a csehszlovák államra. A nyugati nagyhatalmak visszautasították ezt a teóriát. Ezzel szemben a Szovjetunió jogosnak ismerte el a magyarok erőszakos kitelepítését Csehszlovákiából.

              A szlovákok, még a kommunisták is, önálló Szlovákiában gondolkodtak. Erősen hezitáltak, hogy csatlakozzanak–e a jogfolytonosság gondolatához. Ugyanakkor a Tiso-féle fasiszta államban már jelen volt a magyarüldözésnek minden formája, amely a későbbi „demokratikus” Csehszlovákiában szintúgy megjelent.

             A Hlinka-gárda magyarverései, az illavai internálótábor. Különösen a papok jártak az élen a magyarok üldözésben. Az egyik apácazárdában a magyarokat „mongol kutyáknak” nevezték. S volt olyan mozgalom, amely azt tűzte ki célul, hogy a magyar szentek képeit, ereklyéit száműzzék a felvidéki templomokból.

              Végül lemondtak az önálló Szlovákiáról, mert a béketárgyalásokon rosszabbul jártak volna, mint a magyarok. Viszont Csehszlovákia részeként megkapta a győztesnek járó besorolást. Miután nem sikerült megnyerni a nagyhatalmaktól a magyarok kitelepítésének támogatását, a csehszlovák kormány olyan programokat alkotott, amelyek lehetetlenné tették az ottani magyarság helyzetét. Ezt a kormányprogramot 1945. április 5-én, Kassán tették közzé. Elestek az egészségügyi ellátástól, a nyugdíjtól, a szociális juttatástól, amelyeket nem nélkülözhetett, aki élni akart. Egy rendelet szerint a magyarokat 16-tól 55 éves korig közmunkára lehet kirendelni távol eső vidékekre is.

              Létrejön a csehszlovák-magyar lakosságcsere egyezmény, amely Csehszlovákia diplomáciai sikere volt. Súlyos hibája, hogy míg szlovák részről önkéntes áttelepülésről volt szó, addig a magyarokat kötelezhették az áttelepülésre. Hazánkba szlovák propagandisták érkeztek, és ellenőrző bizottság is jött, hogy ellenőrizze a szlovákok kitelepítését. Az ottani magyarok ügyét nem karolta fel anyaországi szervezet. Ezzel szemben Nagy Ferenc kormánya kijelentette:

            ”Magyar állampolgárt sem most, sem utóbb nem fognak erőszakkal az ország elhagyására kényszeríteni.”

            A kollektíven háborús bűnösnek tekintett magyarságból sokan kis batyuval a hátukon, a szerencsésebbek esetleg vagonokba rakva települtek át. A lakáscserével hivatalosan 73173 szlovák önként elment, 68 407 magyart költöztettek át erőszakkal a Felvidékről. Feltételezhető, hogy ez a szám akár 120 000-150 000 is lehet.

             Csehszlovákia munkaerőhiánya a magyarok deportálásához vezetett. Ekkor kerültek cseh „rabszolgavásárokra” egész családok, ahol árucikk lett a magyar munkaerő. A magyar kormány, de különösen a magyar katolikus egyház emelt szót az Európában ismeretlen gyakorlat ellen.  Mindszenty József, kérte Griffin és Spellmann angol prímásokat a fasiszta jelenség elleni fellépésre. VI. György angol király és Truman amerikai elnök segítségét is sürgették. A magyarokkal szembeni fasiszta eljárás miatt tiltakoztak a magyar antifasiszták is.

 

227. levél

     

                                                          A MÉSZÁRLÁS

 

          „Háromszék vármegyében, Szárazajtán kezdték a bosszú beteljesítését Maniu Önkéntes Gárdájának tagjai, Csík megyében folytatták Szentdomokoson, Gyergyószentmiklóson.

           Ártatlan emberek fejét tőkén vágták le, 82 esztendős székely öregasszonyt gyilkoltak meg. Kolozsvár környékén megtizedelték az egresi erőmű munkásait, akik napokkal előbb a kivonuló németekkel szemben fegyverrel védelmezték a vállalatot.

            Gárdisták és román csendőrök református papokat gyilkoltak Kalotaszeg falvaiban. Egyik helyen élve temették el vétlen áldozatukat. Bihar vármegyében, Gyantán a román hadsereg is bekapcsolódott a „tisztogatásba”. Kétéves gyermekeket lőttek agyon idős férfiakkal és asszonyokkal együtt, majdnem félszáz embert.” / BEKE GYÖRGY /

           Bővítsük ki ezt a szomorú felsorolást! A Vajdaságban lemészárolt 60 ezer ártatlan magyarral, ami hússzoros válasz volt az újvidéki 3 ezer szerb ellenálló kivégzésére. „Magyarirtás folyt és folyik. A partizánok bevonulásakor a Tisza-vidéken éppen annyi magyar vesztette életét, mint Délvidéken a németek közt. A majdnem tiszta magyar Bezdán községben 480 férfit mészároltak le egy partizánnő vezetésével. Palánkán, a sintértelepen, 50 férfit végeztek ki. Tömegsírban nyugszanak. Csurog, Zsablya egész magyar lakosságát kiirtották öregekkel, csecsemőkkel, nőkkel együtt.

           Haláltáborokba kerülnek betegek, öregek, gyerekek. Bánságban Knityanin, Bánságban Járek, Gákovó, Krusevlye. Az elsőben 30 000 volt, a bácskaiakban 20 000. A halottakról a partizánok és a ruhátlan foglyok leszedik a lábbelit, és úgy dobják ki a táborból. A járeki táborban egyetlen napon nyolcvan a halott. Pár hónap alatt 6700. A halottakat tömegsírokba földelték. Egyházi temetésről szó sincs. Agyonlőttek egy asszonyt, mert a temető kőkeresztjénél imádkozott.”

             A tömegsírok feltárását még ma sem engedélyezik. A délszláv háború tömegsírjait feltárhatják, de a magyarok sebe nem hegedhet be soha. A Kárpátalján ártatlanul, csupán magyarságuk miatt, elhurcoltak 80 ezer férfit. Ezek közül 20 ezret megöltek.

Matuska Márton: A megtorlás napjai / részlet /

                                                          

227. levél

                                         HITLER UTOLSÓ BESZÉDEIBŐL

 

           „Még egy dolgot meg kell gondolnunk, uraim! A világtörténelemben még soha nem volt olyan koalíció, mint az ellenségeinkké, amely annyira eltérő elemekből és ilyen merőben eltérő célokkal jött volna létre.

           A mai ellenségeink az elképzelhető legextrémebb összetételűek: ultrakapitalista államok az egyik, ultramarxista államok a másik oldalon. Az egyik oldalon kimúló világbirodalom, Nagy-Britannia, a másik oldalon pedig az örökségét átvenni igyekvő egykori gyarmat, az Amerikai Egyesült Államok.

           Olyan államok ezek, amelyek célkitűzése napról napra távolodik egymástól. És aki-, mondhatnám, mint pók a hálójában-ezt a fejlődést figyelemmel kíséri, azt is látja, hogy ezek az ellentétek napról napra egyre élesednek. És ha még néhány igen súlyos csapást el kell viselniük tőlünk, akkor bármely pillanatban megtörténhet, hogy ez a mesterségesen fenntartott közös front egyetlen hatalmas mennydörgéssel összeomlik.”

           „Ez, kedves párttársaim, egykoron úgy vonul be a történelembe, mint a 20. század csodája! A frontokon és a hátországban ilyen hatalmas teljesítményt nyújtó nép, amely ilyen borzalmakat elvisel és eltűr, soha nem semmisülhet meg. Ellenkezőleg: a megpróbáltatásokat átvészelve, erősebb és keményebb lesz, mint bármikor a történelme folyamán.

            De az a hatalom, amelynek mindezt köszönhetjük, a nemzetközi zsidó világellenség, az Európa és népei megsemmisítésére irányuló kísérleténél nemcsak kudarcot fog vallani, hanem saját magát semmisíti meg.”

 

228. levél

                 

            Két orosz repülőgép jelent meg a falu felett, és néhány bombát szétszórtak. Inkább ijesztgették az embereket, mert nálunk nem volt katonai célpont. Az állomás is három kilométerre volt a falutól, egy szárnyvonalon. De igen jól tették volna, ha tönkreteszik!

             Garáról Kalocsára irányították az apámat is, ahol bevagonírozták őket, és Kecskemét környékére telepítették az egységet. Bevetésükre már nem került sor. Cegléd mellett ő is civil ruhát szerzett, és többed magával nekivágott a hazafelé vezető útnak. Csak az volt a nagy baj, hogy ők nem a csillagállást figyelve és éjszaka vagy fényes nappal, de akkor mindig toronyiránt, árkon-bokron át jöttek hazafelé, hanem az országúton: civil ruhában és urasan.        Azon pedig még oroszok is jártak- keltek. Két géppisztolyos katona kísért egy csoport katonaruhás magyar férfit. Az egyik ruszki odakiáltotta nekik:

           - Igyítye szjúda! / Gyertek ide! / Kénytelenek voltak odamenni, mert a tolmácsot megértették, és azt is, hogy kinél van a fegyver. Ha futni próbálnak, agyon is lőhették volna őket.

            A tolmács szépen elmagyarázta mind a hármuknak, hogy álljanak be a sorba. Szegeden igazolást kapnak az orosz parancsnokságtól, és azt a zsebre vágva nyugodtan ballaghatnak majd haza. Ott aztán kiderült az orosz igazságról, hogy gazság!

           Mindenkit felparancsoltak a vagonokba. Azokat rájuk zárták, és egy hónapos kínszenvedés után, amit az összezártság meg az állandó éhezés okozott, megérkeztek az Urálba. Egy évig semmi hírt nem hallottunk felőle.

           Aztán végre jött a drága Tóth István bácsi, aki meghozta az első levelezőlapot, majd egy hónap múlva a másodikat is. Rögtön válaszolt rá az anyám. Az akkor már három és fél éves fiával lefényképezték őt is, s a képeket a válaszlevelekben kétszer is elküldte. Az egyiket meg is kapta az apám.

 

228. levél

 

                                                  A HATALMI VÁKUUM

 

1944 őszétől a folyamatosan megszállt területeken hatalmi vákuum keletkezett. Ami azt jelentette, hogy a település régi közigazgatása már nem működött, és az új még nem jött létre. A megszállóknak is érdeke volt, elsősorban a saját ellátásuk megoldása miatt, úgynevezett nemzeti bizottságokat létrehozni. Ezekbe a közösség irányítani képes tagjait jelölték. Tagja lehetett a régi vezető is, ha nem exponálta magát politikailag. Például nem vett részt a gettósításban, nem volt a nyilas mozgalom tagja.

Ezek szervezték az újjáépítés munkáját, a romok eltakarítását és a település megmaradt javainak fegyveres védelmét éjjel-nappal. A nemzeti bizottságok 1944. december 22-éig, az Ideiglenes Kormány létrejöttéig, kizárólagos hatalmi szervek voltak. Utána, mint helyi szervek, tovább működtek.

Az alakuló pártok, politikai erők később megállapodtak abban, hogy helyükre a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front helyi egységei lépjenek szervezési, ellenőrzési jogkörrel. A nemzeti bizottságok mellett a városokban megjelentek a munkásfelügyeletet biztosító üzemi bizottságok a gyárak védelmére, a községekben a földigénylő-földosztó bizottságok. Az utóbbiak, a már megszállt területeken, hozzáláttak a nagybirtokok felosztásához, mielőtt az 1945. márciusi földreform hivatalosan megkezdődött volna. Majd ők hajtották végre azt a feladatot is.

 

229. levél

 

                                       A ROMÁNIAI HOLOKAUSZT

 

A németek az európai zsidóság megsemmisítésének tervét 1942. január 20-án a Berlin mellett fekvő Wannseeban dolgozták ki. A románok ezt megelőzően 594 ezer zsidót már megöltek. Arra nézve, hogy a románok végül is hány zsidót öltek meg, egy Svájcban megjelent, 1984-es, Die Religionsfreiheit in Osteuropa című kiadványból megtudhatjuk. A Holocaustban való román részesedés összesen 810 ezer meggyilkolt zsidó. Ezzel a leírhatatlan bűnnel a román nép egész egzisztenciája: népiség, kultúra, erkölcs válságba került.

Eszem ágában sincs, hogy ezzel kisebbítsem a magyarországi zsidóság tragédiáját, de mégis felvetődik a kérdés: Miért mindig csak a magyar zsidóság pusztulását emlegetik? Illetve: Miért csak ezt? / Helyszíni beszámoló Curzio Malaparte Kaputt c. riportregényében olvasható. / „Mi, románok különösen a jelenlegi / 20./ században bizonyítottuk be, hogy a szomszédokhoz viszonyítva minden tekintetben felsőbbrendű faj vagyunk.” /Ion Slavici, író/

                                                         Beke György: Atlantisz harangoz c. műve alapján.

 

230. levél

 

                                           A NÉMETEK MENEKÜLÉSE

 

            A szovjet csapatok moldvai előretörése és az 1944. augusztus 23-án megtörtént román pálfordulás, majd a 25-én kihirdetett Németország elleni román hadüzenet megindította az észak-, majd a dél-erdélyi szászok útra kelését a Birodalom felé. A Tiszáig zökkenőmentesen folyt a vándorlás. Az oroszok gyors dél-alföldi előnyomulása miatt északi kerülőre kényszerültek, és Vácott befogadó tábort alakítottak ki a számukra.

            Október 10-én Bácskából is elindult a Zombor - Baja - Dunaföldvár útvonalon az ottani németek 120 kilométer hosszú szekéroszlopa. A kiürítéshez felhasználták azoknak lovait és szekereit is, akik nem akartak kitelepülni.

            A Magyar Kiürítési Kormánybiztosság október hónap első felében elrendelte, hogy a Dunántúlon csak a magyar állampolgárságú svábok helyezhetők el. Tehát a bácskaiak igen, de a szerb vagy román állampolgárságúak nem.

             A Magyarországra vezényelt 280 SS-legényből és 10 tisztből álló különítmény igyekezett a német néphullámokat zökkenőmentesen Ausztriába irányítani. Október 14-én Ribbentrop kijelentette, hogy a birodalom 215 ezer németet tud felvenni.

             Horthy kiugrási kísérletének meghiúsulása és a Szálasi-puccs megnyugtatta az úton lévő németeket. A dél - dunántúli svábok döntő többsége nem vágott neki az útnak még német biztatásra sem.

 

231. levél

 

              Apámról sem tudtunk semmi bizonyosat. De ha Kecelre bejönnek az oroszok, akkor mi lesz velünk? Ez bizony fogas kérdés volt! Később idős, környékbeli férfiaktól hallottam, hogy Vorosilov marsall hadosztályának déli hadseregcsoportja támadott ebben az irányban.

Egy zászlóaljnyi orosz katona géppisztolyokkal, aknavetőkkel, ágyúkkal és harckocsikkal fölszerelve egy nap alatt elfoglalta az egész falut. Állítólag voltak olyan keceli lakosok, akik besúgták az orosz parancsnokságnak, hogyan helyezkednek el a falut védő magyar katonák. Van, aki a kovács Szloboszkai Izsákot gyanúsítja. De van olyan is, aki Seidner Gyulát és Áron Istvánt, akiket a zsidók elhurcolása idején idős Kapás Ferenc, a keceli nyilasok vezetője, bujtatott a pincéje egyik hordójában.

              November 1-jén, éppen Halottak napján, törtek rá a falura. A katonáink javát megölték, a tűzharcok közben 10 keceli ember is meghalt. Orosz áldozatok is voltak, de azokat titokban elhantolták. A sebesültjeiknek kórházat nyitottak a Kisa - kocsmánál.

             A szomszéd Tóth Lajos bácsi pincéjében húztuk meg magunkat. A falu fölött röpködtek a gránátok. Az oroszok, mint a sáskák, kerítéseken is átugrálva, birtokba vették az egész falut. Az egyik szomszédunk, Berta Ferenc bácsi tudott velük beszélni, mert az első világháborúban sokáig volt a fogságukban.

             Mindjárt azt kérdezték, hogy van–e német katona a környékünkön. Amikor látták, hogy csak asszonyok meg gyerekek jönnek elő a pincéből, megnyugodtak. Mink is, mert még világosban haza mertünk menni a nagymamához, aki a házat nem hagyta egy percig sem magára.

              Ezután mi is otthon aludtunk, de mindig ruhástól. Hozzánk néhány napra húsz lovas kozákot szállásoltak be, akik szemlátomást nagyon szomorúak voltak. Anyám állítása szerint, igen babusgattak engem. Az öregeket meg a gyerekeket szerették. Az anyám fiatalasszony volt, neki minden eshetőségre készen kellett állnia. Gyakran tartózkodott házon kívül, a szomszéd lakájos pincéjében.

 

232. levél

 

                                    BUKOVINAI SZÉKELY EXODUSZ

 

              1940-ben Románia átengedte a Szovjetuniónak Besszarábiát és Bukovina, főleg ukránok lakta részét. Az elcsatolt területekről beköltöző románság kiélezte a feszültséget a nemzetiségek között. A kialakult körülmények miatt elevenítette fel Németh Kálmán józseffalvai plébános a teljes áttelepítés koncepcióját.

               A 2. bécsi döntés után beözönlő menekültek arra késztették a magyar kormányt, hogy tárgyalásokba kezdjen a románokkal a bukovinai székelyek „elengedéséről.” 1941 májusában, Bácska visszafoglalása után, nyílt lehetőség arra, hogy a székely telepesek ott végleges otthont nyerjenek. Ez meg is történt, mert 1941. május 11-én kötött román-magyar megállapodás értelmében, állatállományuk és földjük elhagyása után, a kocsikra felférő legfontosabb bútorokkal, ruhákkal útra keltek. Az egykori öt község birtokállományánál négyszer nagyobb földmennyiséget kaptak többévi törlesztésre. 15 000 - 17500 személy megkapta a honosítási iratait.

               1944. október 7-8-án a szerb partizánhadsereg bosszújától tartva innen is menekülniük kellett. Hosszú ideig, egészen 1945 tavaszáig, az egész Dunántúlon szétszórva éltek. Ekkor a magyar hatóság, az Országos Földbirtokrendező Tanács, megbízta az erdélyi székely származású Bodor Györgyöt a feladat megoldására. Ő, maga mögött tudva a pártok egy részének támogatását, a „bundizmussal” vádolt svábokat táborba zárta, és közben az üres házaikba betelepítette a csángókat. Elsősorban a Völgység területén. Hét baranyai és huszonnyolc tolnai faluban helyezték el őket. 3821 család részesült földjuttatásban. A svábok és a betelepülők közötti ellentéteket a közös sors mára eltüntette.

 

233. levél

 

                                           IDEIGLENES KORMÁNY

 

             A szovjet vezetés október végén, november elején arra törekedett, hogy Budapestet a 2. Ukrán Front „menetből” foglalja el. A számítás nem vált be, mert Hitler tudomására hozta a fővárosban harcoló német alakulatoknak, hogy Budapesten Berlint védik. Megparancsolta, hogy az utolsó emberig ki kell tartaniuk! A főváros ostroma kemény harcokat és sok áldozatot követelt az oroszoktól. Közel két hónapig tartott, és csak 1945. február 13-án ért véget.

             Ezért úgy módosítottak az eredeti elképzelésen, hogy a Budapestre tervezett Ideiglenes Kormányt Debrecenben alakítják meg. A megalakuló kormány összetételét Moszkvában előre meghatározták. Itt döntötték el, hogy benne legyen a Horthy-hadsereg három vezérezredese. Közülük Dálnoki Miklós Béla kapja meg a miniszterelnöki posztot! Tárcához jusson gróf Teleki Géza, a néhai miniszterelnök fia! Továbbá 2-2 kommunista, szociáldemokrata és egy parasztpárti tagja is legyen!

              „A magyar demokrácia első hónapjának egyik legimpozánsabb teljesítménye volt az, hogy egy hét alatt komoly népi gyökerekkel rendelkező nemzetgyűlést tudtak összehívni. Teherautókkal mentek községről községre, a helyi nemzeti bizottság és a központi szervezetek küldöttei megállapodtak a képviselőjelölt személyéről. A főtéren összegyűlt tömegek zúgták rá a helyeslést vagy a helytelenítést a városháza erkélyéről kihirdetett nevekre. A megválasztott képviselőket meg az ágyukból húzták elő, tették föl azonnal a teherautókra, és indították Debrecenbe.

             Egy hét leforgása alatt együtt volt Debrecenben egy 230 tagú Ideiglenes Nemzetgyűlés, amely magában foglalta az akkor felszabadult Magyarország minden vidékének a képviselőjét.”/ Bibó István /

             Az Ideiglenes Nemzetgyűlés, 50 helységben lebonyolított választások alapján, 230 képviselővel 1944. december 21-én megalakult, és a Református Nagytemplomban is ülésezett. Elnöke a párton kívüli ügyvéd, Zsedényi Béla lett. /A nemzetgyűlést később, a további megszállt területekről, 498 főre egészítették ki.

             / A kommunista és a szocialista képviselők, kb. 60 %-os arányban, abszolút többséget hoztak létre. 1945. december 22-én tehát megalakult az Ideiglenes Nemzeti Kormány, a moszkvai összeállításban.

              A kormány megalakulása után újra kezdődtek a tárgyalások a fegyverszüneti egyezményről, amelyet 1945. január 20-án írtak alá Moszkvában. A megszállás új szakasza kezdődött.

 

234. levél

 

                         MAGYAR ZSIDÓK OROSZ FOGSÁGBAN

 

             A magyar zsidóság szisztematikus megsemmisítése 1944 nyarán kezdődött. Közel 500 000 zsidót szállítottak a lengyelországi, németországi táborokba az észak- erdélyi, kárpátaljai, tiszántúli és a Duna- Tisza közi gettókból. 360 000 sosem tért vissza.

             Fél évvel később újabb megpróbáltatás következett. A Vörös Hadsereg speciális alakulatai válogatás nélkül hurcoltak el férfiakat kényszermunkára. Katonákat, civileket egyaránt. Már a doni vereség idején orosz hadifogságba került legalább 70 000 magyar, közöttük a munkaszolgálatos zsidók is. A határ átlépése után a fogolyszedés hatalmas méreteket öltött. Elfogtak legalább 600 000 ezer személyt.

             A kontinensnyi táborvilágban a sok ezer német, lengyel mellett a 6-700 000 magyar sorsa azonos lett. 1942 januárja és 1943 decembere között a munkaszolgálatosok vesztesége 25 451 fő volt. Eltűntnek nyilvánítottak 19.003 személyt. / Hadügyminisztériumi adatok! / Az eltűntek felét fogolynak számítja a szakirodalom. 1943 őszéig 15 000 ezer zsidó került szovjet fogságba.

             A zsidó foglyok akkor döbbentek meg igazán, amikor a kihallgatásuk alkalmával származásuk után tudakozódtak, és az adatlapjukra felkerült a „jevrej”= zsidó megkülönböztető bejegyzés, és ez nem jelentett számukra előnyt. A legtöbben a magyar nemzetiséget íratták a kartonjukra, és csak kevesen vállalták fogságban is a zsidóságukat. A magyar és a zsidó sors azonos lett:

-Miért bántok velünk úgy, mint ellenséggel?- kérdezték a zsidó foglyok. A politikai tiszt válasza:

-Ti is harcoltatok ellenünk csákánnyal és lapáttal!

          Akik túlélték, azok a nemzetközi zsidó szervezetektől kárpótlást kaptak. Mit kaptak kárpótlásul a magyarok? Rákosit, Révait, Gerőt és Farkast a nyakukra – Moszkvából. Velük megjelent hazánkban is a sztálini Szovjetunióban kitenyésztett emberfajta, amelynek legtömörebb jellemzését Szolzsenyicin fogalmazta meg.

 

235. levél

 

                                          SZOLZSENYICIN MONDTA

 

              „A kommunistáknál veszélyesebb és kártékonyabb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára.

              A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így hív: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek, egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista.

              Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása úgy kívánja.”

 

236. levél

 

                                                          GULAGOK

 

              „A gazdagok, gazemberek és semmittevők elszámoltatásának és irányításának ezernyi gyakorlati formáját kell kitalálniuk a kommunistáknak, akiknek mindezt gyakorlati lépésekké kell alakítaniuk. A változatosság a vitalitás lényege, mert ez szavatolja csak annak az egyetlen célnak a megvalósítását, hogy Oroszország földjét megtisztítsuk mindenfajta kártékony rovartól, koszos bolháktól, tetvektől, a gazdagoktól és a többi ingyenélőtől.

             Az egyik helyen húsz gazdagot, egy tucat szélhámost, hat lógós munkást - akik huligán módjára lopják a napot, mint a petrográdi szedők a pártnyomdában - börtönbe vetünk.

A másik helyen latrinát fognak tisztítani. A harmadik helyen sárga jegyet kapnak, ha majd kiszabadulnak, hogy mindenki szemmel tarthassa őket, mint kártékony személyeket, ameddig meg nem javulnak. A negyedik helyen minden tizedik lógóst a helyszínen agyonlőnek. Az ötödik helyen vegyes módszereket kell bevezetni!” / V. I. LENIN /

             Az 1917-es bolsevik hatalomátvétel után olyan totális diktatúrát alakítottak ki Oroszországban, amelyre még addig nem volt példa a világtörténelemben.  A bolsevik diktatúra vezetői a más véleményen lévőket / az ország lakosságának jelentős részét / potenciális ellenfelüknek tekintették, s előszeretettel alkalmaztak ellenük büntetőjogi eszközöket, melyek közül a legfontosabb a börtön, illetve a munkatábor volt.

             Az első lépést az 1918. szeptember 5-ei dekrétum jelentette, amely meghirdette az elitéltek átkovácsolását /perekova/. A koncentrációs táborok alapjait 1918-1919 folyamán rakták le. Irányításuk a CSEKA, az Államvédelmi Rendkívüli Bizottság feladata volt. 1920 végén már 84 munkatábor működött. Ugyanebben az évben Trockij átfogó koncentrációs táborrendszerre tett javaslatot.

             A lágerekbe hurcoltak száma 1929 - 1930 folyamán, a kulákok megsemmisítése idején, ugrásszerűen több millióra duzzadt. Valóságos népvándorlásnak lehettünk tanúi, amely népesedési katasztrófát idézett elő a Szovjetunóban. Az 1940-es évektől pedig a munkatáborok intézménye a nemzetiségek kiirtásának eszközévé vált. Összesen kb. 5 millió embert szállított az NKVD, /a Belügyi Népbiztosság / 19 ezer munkatársa és a belügyi csapatok százezer katonája a GULAG - ra.

              Így váltak a GULAG - szigetek a sztálinizmus rendszerének jellemző elemévé. A második világháború végén újabb milliós nagyságrendű növekedést jelentett a hadifoglyok, illetve az elfoglalt országok civil lakosságának az internálása.

            Másrészt az elsősorban elnyomó rendszerként kitalált GULAG a szovjet tervgazdaság szerves részévé vált, amely jövedelmet termelt az állam számára. A sztálinista bürokrácia a milliós rabszolgasereggel bármilyen voluntarista elképzelést megvalósíthatott, és közben megszabadult a veszélyesnek tartott ellenlábasoktól, sőt a szabadlábon lévőket is állandó rettegésben tartotta.

              Szolzsenyicin, az egyik emigráns statisztikus professzor adataira hivatkozva, nem tartotta kizártnak, hogy ennek a rendszernek 1917-től 1969-ig a Szovjetunió kb. 66 millió polgára esett áldozatul.

              A szovjet minta alapján és irányítással már 1944 végén, 1945 elején létrehozták Magyarországon a Péter Gábor által vezetett Politikai Rendészeti Osztályt, majd Recsket.

 

237. levél

 

                                 A GAZDASÁGI RENDÉSZETI OSZTÁLY

 

              Az Ideiglenes Kormány már 1945 januárjában elfogadta az igazolóbizottságokról, népbíróságokról szóló jogszabályt. A bosszúállás elkezdődött, pedig a háború Budapest ostromával még kíméletlenül folyt.

              Hatályon kívül helyezik a zsidótörvényeket, és a nemzetközi ítélkezést be sem várva, annuláltatik az első és második bécsi döntés. Március 17-én pedig megjelent a földreformmal kapcsolatos rendelet.

              A Budára visszavonuló németek felrobbantják a Lánchidat, ezzel a pesti káoszban elkezdődik a volt munkaszolgálatosokból és más sértett elemekből álló bandák „igazságszolgáltatása.” / Magyar GPU, Miklós Gárda, a szociáldemokraták hol R - gárdának, hol Belbiztonsági Szervezetnek nevezett csoportja, stb./

            „Az Országos Rendőrség politikai nyomozó osztálya számára közvetlenül Budapest felszabadítása után különálló épületet kell biztosítani, amelyben megkezdi működését a politikai nyomozó szerv” - ezzel a szöveggel jelenik meg a kommunisták első és a legfontosabb feladatot kijelölő kívánsága.

             Péter Gábor, / eredetileg Eisenberger Benjámin /, ez a négy elemit végzett szabósegéd, munkához látott. Február 2-án már működött a Politikai Rendészeti Osztály 60 munkatárssal a Köztársaság téri MKP- központban. Áldozatainak első csoportjait kezdetben közvetlenül az NKVD - nek adta át. / Kádártól tudjuk. /

             Buda még állja az ostromot, amikor már a pártvezetőség asztalán van egy aláírás nélküli dokumentum: „Javaslat az MKP komoly anyagi alapjainak megteremtése tárgyában.” A jelenlegi már csak rövid ideig tartó állapotok, az egyedül alkalmasak arra, hogy pártunk számára megfelelő anyagi bázist teremtsünk. Már ma, tehát azonnal meg kell kezdeni a nyersanyagraktárak felkutatását, és az anyagok összegyűjtését. A géppark megteremtésének ugyanezek a feltételei. Szükség van szállító eszközökre, munkásokra.”

            1945 elején egy közlönyben meg sem jelent rendelet lehetővé teszi a pártok elsőbbségi jogát a vagyonszerzésben, s ugyanakkor megtarthatják azokat a megszerzett javakat, amelyeket nem tudnak nélkülözni.

             Egy példa a vagyonszerzésre: Egy nyilas pribék felajánlotta a Politikai Rendészeti Osztálynak, hogy tetemes zsidóvagyonhoz juttatja őket, ha halál helyett életfogytiglani lesz a büntetése. A páncélszekrényt két rendőrtiszt társaságában nyitották ki. Péter Gábor a jelenlévőkkel aláíratott egy nyilatkozatot, hogy a szekrényben csak ezüstkanalak voltak. Aztán megfenyegette a két rendőrtisztet, hogyha fecsegnek, mindketten a pincében fogják végezni. A PRO hosszú időn keresztül ebből a pénzből működött.

             A vagyonszerzés jól kitaposott útja azokban a hónapokban a szabadrablás volt. A Kommunisták Magyarországi Pártja ki is használt minden alkalmat és lehetőséget. 1946-ban nyilvánosság előtt maguk bevallották: „Amikor a pártszervezetek a gazdátlan javakat birtokba vették, és megteremtették a gazdasági alapot a párt megindításához, helyesen cselekedtek.”

             Közben a romoktól szenvedő Budapesten furcsa, gyors egyéni meggazdagodások és lakásszerzések is történtek. Sok politikai bűnös vásárolta meg a szabadságát az általa korábban elrabolt arannyal.

 

239. levél

 

                                 POLITIKAI RENDÉSZETI OSZTÁLY

 

            „A magyar reakció fellegváraira kell lecsapni: elfoglalni a nyilas pártházat, a kerületi nyilas szervezetek otthonait és felkutatni az esetleg meg nem semmisített irattárát.”

Sólyom László január 19-én Erdei belügyminiszternek írja:

           „Németek és nyilasok a műhelyek, raktárak, üzletek, magánlakások nagy részét kifosztották.” A tény azonban az, hogy a szabadrablásból kivette részét a polgári lakosság tetemes része. A rendőrség tehetetlensége és az oroszok tétlensége miatt a közbiztonság teljesen megszűnt, a fosztogatók szabadon garázdálkodhatnak. A pánik - hangulatot fokozta a férfilakosság összegyűjtése és a Szovjetunióba hurcolása.

          Az oroszok a kapitányságokról elvitték a rendőröket a gödöllői fogolytáborba. / 2-3 ezer fő! /

          A pártok sem akartak kimaradni a rendőrségszervezésből. Nem akarták tétlenül nézni, hogy a kommunisták teljesen birtokba vegyék a testületet.  Jellemző tünet a zsidók túl erős beáramlása is! A végrehajtás a fosztogatás egy ágazatává vált. Fosztogató rendőrség! A főkapitányság működését gátolta a bűnügyi nyilvántartó, valamint az összes okmány és feljegyzés megsemmisülése.

          Ám ez nem jelentett gondot Péter Gábornak, aki így bárkit az állományába vehetett. A politikai rendőrség feje ilyen tekintetben sem volt finnyás. Négy elemijével ekképpen legalizálja a ténykedését:

            ” Éveken keresztül az elvtársak véleménye az illegalitásban az volt, hogy nekem a politikai rendőrségi munkával kell foglalkozni.”

            Péter Gábor tehát működik. Kádár beszámolójának egy mondata elárulja, hogy miként: „A letartóztatottakat egészen a legutóbbi napokig fogda és élelem hiánya miatt az NKVD-nek adta át.”

           A Nemzeti Bizottság a rendőr főkapitányság vezetőjének Sólyom Lászlót, helyettesének Kádár Jánost nevezte ki. Míg a politikai osztály megszervezését Péter Gáborra bízta. A két testület között nincs összhang, mert a rendőrségség többször felrója Péter Gábor társaságának a szakmai tudás hiányát. „Az Andrássy úton nincs kellő fegyelem, különösen a detektív testület munkájában.”

            Sólyom Lászlónak és Kádár Jánosnak Péter Gáborról igen rossz a vélemény: „Péter Gábor elvtárs kicsinyes, személyeskedő magatartása „bizonyos viszonylatban áll” személyének túlbecsülésével.” Az akkor már az Andrássy út 60. szám alatti nyomozótestületnek segít egy Orlov nevű GPU tiszt, Kovács János az NKGB ezredese, Bjelkin egyik embere, aki alezredesi rangban Péter Gábor helyettese.

 

240. levél

 

                              SZÖVETSÉGES ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG

 

                 A felszabadítás valójában új megszállást jelentett. A magyar kormány köteles volt a SZEB utasításait végrehajtani.  Élén az a Vorosilov marsall állt, aki a 2. Ukrán Front csapatait is irányította, és Sztálin még mindig neheztelt rá a háború elején elkövetett hibákért. A SZEB ellenőrzése alatt tartotta a magyar bel-és külpolitikát, külön osztályokat szervezett, amelyek az élet legkülönbözőbb területeit ellenőrizték az ország egész területén. Hatáskörébe tartozott a lap, és könyvkiadás, a színházak, mozik, a rádió és a posta ellenőrzése. Jogkörébe vonta a ki- és beutazások ellenőrzését, és a pártalapítások engedélyezését. A SZEB költségeit természetesen a magyar állam fizette.

                  A jóvátétel, a Vörös Hadsereg és a SZEB ellátására fordított összegek 1945-46-ban meghaladták az ország nemzeti jövedelmének 30%-át. 1945 nyarán még 1-1,5 millió orosz katona ellátását kellet biztosítani, bár nem sokkal előtte a megszálló német csapatok szintén rablásból éltek.

 

241. levél

 

                    HÁBORÚS BŰNÖSÖK, NÉPBÍRÓSÁGOK EURÓPÁBAN

 

Nyugat-Európában: Belgiumban 20 000 fő/ 3000 lincselés, Dániában 13500/ 400, Hollandiában 11320, Nürnberg 2169/ 658, Norvégia 55 kivégzett, Angliában két kivégzés, Olaszország 10 000 agyonlövés, Franciaország 10 000 lincselés.

Közép-Kelet Európában: Ausztria 7500 / 36, Csehszlovákia 20 000, Lengyelország 9449 / 1005, Magyarország 69631 / 384 + 500 életfogytiglan + a likvidáltak, pl. Kecelen 3 fő. „Magyarországon véreskezű igazságszolgáltatás folyt.” Ez volt a nyugatiak véleménye.

 

242. levél

 

                                                    MAJOR ÁKOS ÍTÉL

 

           „1945. január 26-án az MKP budapesti vezetőségének kezdeményezésére a Nemzeti Bizottság intézkedett a budapesti népbíróság megszervezéséről. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány a fegyverszüneti szerződésben vállalt erre kötelezettséget. A háborús főbűnösöket a Németországban működő katonai törvényszékek, részben a sértett országok bíróságai vonták felelősségre. Magyarországnak azonban az egykor garázdálkodó náci politikusokat és katonákat csak tanúként adták ki.

             A gyilkosok tehát itt éltek köztünk. Kimerészkedek az utcára, veszélyeztették az élet-és politikai biztonságot. A sértettek felismerték őket. Sürgős bírósági intézkedésre volt szükség, mert ennek hiányában lincseléstől lehetett tartani. Azt is meg kellett mutatni, hogy a nép haladéktalanul és kérlelhetetlenül ítélkezni fog a bűnösök felett.

              A népbíráskodásról szóló 81 / 1945. M. E. sz. rendeletet a Debrecenben székelő Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. január 25-én adta ki, és csak 1945. február 5-én lépett hatályba.

             Az addigra kézre került tömeggyilkosok közül is a legjelentősebb Rotyis és Szívós, ez a két keretlegény volt, akiket személy szerint is felelősség terhelt a 401-es bűntető században elpusztítottakért. A kis gyilkosok felelősségre vonásán kívül meg kellett találni, és felelősségre vonni a magyar fasiszta rendszer főbűnöseit is. Így került már az első ügyben a pribékek mellé a tömeggyilkos ezredparancsnok is, egyelőre „in contumaciam”, tehát távollétében.

              A magyar „népi” igazságszolgáltatás tehát Rotyis és Szívós perével kezdte meg a munkáját. A főtárgyalás 1945. február 3-án zajlott le a Zeneakadémián. Az első népbírósági tanács a tömeggyilkosok ügyében eljárt és halálos ítéletet hozott

              Mindkét gyilkos 5-5 saját kezűleg elkövetett gyilkosságot ismert be, mindegyik a másikat legalább ötven gyilkosság elkövetésével vádolta.

              A népbíráskodás a felszabadulás után 5 évig tartott, és a Népbíróságok Országos Tanácsa /NOT / 23167 ügyben hozott határozatot.”

                                                                                                                 dr. Major Ákos

 

                                                     AZ MKP RÖPLAPJA

 

              A Néptörvényszék meghozta eső ítéletét. 124 szakszervezeti vezető és szervezett munkás halálát megbosszulta a „magyar nép”, de százával bujkálnak még köztünk a nyilasuralom véreskezű banditái!

            Rémhíreket terjesztenek, pánikot keltenek, fosztogatnak, akadályozzák a munkát, az élet megindulását.

             Hiábavaló minden kísérletük! Magyarország ezer esztendő rabláncait töri le most! Itt nem lesz többé rémuralom! Polgárok! Munkások! Ezer és ezer lemészárolt ártatlan áldozat vére kiált bosszúért! Ne kíméljétek a nyilas patkányokat! A Néptörvényszék elé velük!

IRTSUK KI BUDAPEST GYILKOSAIT!

            Ne legyetek a bujkáló fasiszta bitangok cinkosai! Ha csak egyről is tudtok, ha csak egyet is felismertek, jelentsétek azonnal a kerületi rendőrségen vagy főkapitányságon!

Népbíróság ítéljen felettük! A szabad Magyarországon írmagja se maradjon a fasizmusnak!

Éljen a demokratikus Népbíróság! Halál Hitler bérenceire!

Éljen a független, szabad, demokratikus Magyarország!

                                                                                           MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT

 

243. levél

 

                                          VILÁG-TÖRTÉNELEM

 

 

             Az 1945-öt követő időszak korszakváltást hozott Európa politikatörténetében. A korszak nemzetközi rendszerének meghatározó eleme a Szovjetunió, illetve az Egyesült Államok közötti hatalmi párharc, a hagyományos európai nagyhatalmak szerepének drámai csökkenése és a kétpólusú világrend kialakulása volt.

             E két ország esetében hatalmi egyensúlytalanságról beszélhetünk. Amerikában állították elő a világ termelésének közel a felét, innen származott a találmányok, felfedezések és innovációk mintegy 82%-a. Ott állították elő a világ áramtermelésének 46%-át. Amerikai cégek ellenőrizték a világ olajtartalékainak közel 60%-át. Amerikában százszor annyi gépkocsit gyártottak, mint a Szovjetunóban és nyolcszor annyit, mint Németország, Franciaország és Anglia együtt.

             És ami a szovjet vezetés szempontjából igazán aggasztó volt: az USA rendelkezett stratégiai légierővel és a világ bármely pontján bevethető haditengerészettel, míg a Szovjetunió nem. Talán ennél is fontosabb volt, hogy az USA egyedül birtokolta a világpolitikát alapvetően meghatározó új fegyvert, az atombombát.

 

244. levél

                                             József nagybátyám exhumálása

            A nagycsalád életének egyik legszomorúbb napja az volt, amikor eljött hozzánk a nagyanyám sírva, hogy most kaptak értesítést a kiskunfélegyházi tanácstól: Ott van eltemetve a bátyánk egy szántóföldön.

            Elmentek érte és a fémfogairól azonosították. Egy lelketlen gazember földjén érte a halálos lövés, de az nem vette a fáradságot, hogy bejelentse, hanem a szántóján elásta. Az édesanyját, a nagyanyámat lelkiismeretfurdalás gyötörte.

             Nem sokkal a halála előtt itthon volt a fia egy rövid szabadságra. A felesége, Bözsike itthon akarta tartani. Az oroszok már Kiskunhalashoz közel álltak, talán egy hétig kellett volna megbújnia valahol. A nagymamám lebeszélte erről, mert néhány nappal korábban a szeme láttára lőttek agyon szökevény katonákat a Walter téglagyáros kapujában a tábori csendőrök. Ezért aztán nehéz szívvel visszament, szegény. Meghalni.

             Még „szerencse”, hogy a szomszédja tudott róla, s amikor összevesztek, bosszúból följelentette. József nagybátyám nagyon jólelkű ember volt, talán ezért is halt meg elsőnek. A nagybátyáim közül anyám őt szerette a legjobban.

             De a felesége majd beleőrült! Egész életében gyászolta, s már huszonkét éves korától kezdve mindig feketében járt.  Soha többé nem is ment férjhez. Az eljövendő mennyei boldogságban hívő szekta tagja lett, a viszontlátás reményében. A temetése ünnepe volt a bizonyos mennybemenetelnek, ahol együtt lesznek mindazokkal, akiket elragadott mellőlük az életben a halál.

             Hazahozatták a maradványait, s most a hősök közös sírjában fekszik ő is. A falunkból is vittek haza halottakat Somogyba, mert a Kecelen megölt magyar katonák többsége onnan származott, és „rossebeseknek” hívták magukat.

             Mivel férfi nemigen volt az utcában, ezért az asszonyok, kalákában kezdtek el dolgozni. Három család földjét is művelték egyszerre. Szép termés volt, amit inkább csereberéléssel értékesítettek, mert a pénzünk nem ért semmit. A pengő már a milliárd felé tartott, és egy tucat gyufáért egy marék pénzt kellett adni. Vilma lovunk is megdöglött.

 

245. levél

 

                                                   MAJOR ÁKOS ÍTÉL

 

            „Amikor március 5-én megjelent a bíróság előtt a Duna-parti gyilkosok első csoportja, csupa fiatalkorú, legfeljebb a 15 évi fiatalkorúak fogházára lehetett ítélni őket. Végül forrpontig jutott a gyűlölet, amikor az első háborús főbűnös bűnügyében tanúként jelent meg a bíróság előtt Szálasi Ferenc.

           Most már elérkezett az ideje annak, hogy a debreceni kormány által meghozott rendelet alapján a népbíróságokat országszerte megszervezzék. A debreceni kormány Igazságügyi Minisztériumának megbízottai Budapestre jöttek, és az itteni tanácskozás alapján indultak a futárok repülőgépen az ország minden törvényszéki helyére a népbíróságok megszervezése végett. Megalakulhatott a NOT, a Népbíróságok Országos Tanácsa.

            A népbíróságok első bírói és a népügyészek az induláskor antifasiszta jogászok voltak, túlnyomórészt régi bírák és ügyészek, akik már a Horthy-fasiszta rendszerben is működtek. A hivatásos bírák mellett hamarosan kialakult a nem hivatásos bírák gárdája, akiket a koalíciós pártok és a szaktanács delegáltak a népbírósághoz. De akkor még a reakciónak is nagy volt a hangja. Az elsőfokú bíróságokon hét tagú tanácsok ítélkeztek, ebben a tanácsban hat személy nem volt hivatásos. A másodfokú bíróság csak hivatásos bírákból állt. Az elsőfokú gyorsított eljárásban ítélkezett, a legsúlyosabb ügyekben fellebbezni nem lehetett.

             A hírhedt nagykátai hóhér, vitéz Muray Lipót alezredes és társai kerültek bíróság elé. Ez volt az első aranygalléros, aki elnyerte méltó büntetését, és hosszú volt még a sor utána Hindy Iván volt városparancsnokon át Beregffy Károly vezérezredesig, a nyilas honvédelmi miniszterig.

              A budapesti népbíróság 1945. május 15-én tárgyalta a fő náci, Meskó Zoltán ügyét. Az elsőfokú bíróság csak öt évet adott, mert már betöltötte 62. évét. A közvélemény nyomására életfogytiglanit kapott.

 

246. levél

 

                                             A SZOVJET JÓVÁTÉTEL

 

A szovjet gazdasági terjeszkedésre a nagyhatalmak potsdami nyilatkozata adott lehetőséget Ez már 1945 februárjában jogot adott a volt német tulajdonú gyárak kisajátítására az elfoglalt térségben. Azt, hogy mi volt német tulajdon, a Szovjetunió döntötte el. A magyar gazdaságot teljesen a kezében tartotta. Az 1945-ben aláírt magyar-szovjet gazdasági egyezmény ezt a befolyást erősítette. A kereskedelmi része hasznos volt a magyar gazdaságnak, mert nyersanyaghoz és piachoz juttatta. 1948-ban már a Szovjetunió volt a legfőbb kereskedelmi partner.

                Jóval több aggály kísérte a vegyes vállalatok létrehozását. Ezek szovjet tulajdonú pénzintézeteken keresztül működtek: Meszhart, Maszovlet. A magyar légtér szovjet ellenőrzés alatt állt, csak szovjet engedéllyel lehetett idegen társaságnak a légterünkbe lépni.         Három közös bauxitvállalat jött létre, ezzel a kitermelés és a timföldgyártás 90%-a szovjet kézbe került. Hasonló megállapodás vonatkozott a Maszovolra, amely a magyar olajipart sajátította ki. Megszerezte a magyar- amerikai tulajdonú Maort koncesszióját is.

               Az 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti egyezmény 300 millió dollárban állapította meg a magyar jóvátételt. A Szovjetunió a világpiaci árakat figyelmen kívül hagyva, önkényesen állapította meg a jóvátételként átvett áru értékét. Számos gyár berendezését elszállították. Csak a Tungsram gyár felszerelése 12 millió dollárt ért és 700 vagonban szállították el. Jelentős mennyiségű mezőgazdasági termékünket a nyugati piacon ők értékesítették.

             Egyes becslések szerint az ipar 50, a nehézipar 90 %-a termelt jóvátételre. Egyenes arányú összefüggés állapítható meg az 1945 szeptemberében megindult jóvátételi szállítások és az infláció között.

              Az árindex: 1945 júliusában 105, augusztusában 171, szeptemberében 379, októberében 2431, decemberében 290 ezer. 1946 júliusában 4,6 quadrillió pengőért adtak egy dollárt. Az állami költségvetés 1945 márciusában 11 milliárd pengő, 1946 áprilisában 181 trillió pengő volt. A szovjet külügyminiszter-helyettes:

            „ A Szovjetunió érvényesíteni akarja a győztes jogát a legyőzött fölött.” Ez még nem minden! A SZEB tagjai, köztük jugoszláv és csehszlovák képviselőkkel, szinte nevetséges követelésekkel álltak elő. Nagy Ferenc emlékezik meg emlékirataiban arról a csehszlovák kívánságról, hogy a 90 tagú csoportjuk 13 000 üveg szeszesitalt igényelt havonta, egyebek között. Ez azt jelenti, hogy minden embernek el kellett fogyasztania havonta 140- 150 üveg szeszesitalt.

 

247. levél

 

                                               MAJOR ÁKOS ÍTÉL

 

               „A főbűnösök közül elsőnek dr. Bárdossy László volt miniszterelnök állt a népbíróság elé 1945. október 28-án. Addig azonban össze kellett állítani a háborús főbűnösök névjegyzékét. A budapesti népbíróság a foglyokkal együtt átköltözött a Budapesti Bűntető Törvényszék épületének 3. emeletére, illetve a foglyok a hírhedt Markó utcai börtönbe.

Az elítéltek a gyűjtőfogházból vidéki börtönökbe kerültek. Többségüket kényszermunkára ítélték.

              Az 1848. évi III. tc. - be foglalt magyar alkotmány úgy rendelkezett, hogy a magyar honvédséget az országgyűlés hozzájárulása nélkül az országhatáron kívül harca vetni nem lehet. Ennek ellenére, tehát a Szovjetunió elleni hadüzenettel, az országgyűlést és az országot, befejezett tények elé állította.

             Még cinikusabb alkotmánysértés volt, amikor az USA-nak és Angliának is hadat üzent a saját személyében, közölve a két hatalom budapesti nagykövetével, mivel a náci birodalom a japán hadműveletek folytán maga is hadállapotban levőnek tekinti magát a szövetségesekkel, ugyanez vonatkozik a magyar kormányra és a magyar államra is. Arra a kérdésre, hogy miét nem tartotta magát a saját polgári társadalma törvényeihez ezt válaszolta:

                 „- A népbíróság nevetni fog, de én nem ismertem ezeket az alkotmányjogi korlátozásokat, az igazságügy-miniszter meg nem figyelmeztetett rá.”

Ő arra hivatkozott, hogy az alkotmány szerint csak az országgyűlés plénumának felel, mert csak az alkotmányt sértette meg.

               Az ellenzék a koalíción belül, a szaksajtóban kifogásolta, hogy egy nyíltan politikai, mégpedig a vádlottak politikai felfogásával össze nem egyeztethető, politikailag ellentétes irányzatú bíróság igazságos ítéletet aligha hozhat.

              Jellemző, hogy a volt magyar felső tízezer között is a legfelsőbb körökig törtetett Bárdossy és Imrédy az összeomlás előtt Szálasival véd– és dacszövetséget kötött. 1946-ban befejeződött a háborús főbűnösök felelősségre vonása, Bárdossy után Imrédy és Szálasi egész minisztertanácsának, Baky László, Endre László, Sztójai Döme halálos ítéltével.

Szálasi, amikor megmutatták neki a budai romvárból Budapestet, kijelentette, hogy ő büszke népének hősi kiállására.

            A népbíróságok működésének jellemzésére meg kell állapítani, hogy öt év alatt kereken 25 000 ezer ügyben hozott népbírósági ítéletek száma nem érte el a 2% - ot, a végrehajtott halálos ítéletek száma ítéletek száma pedig ennél is alacsonyabb. A szörnyű pusztítással és népirtással szemben áll 500 halálosan ítélet hivatalosan.” / + Ki tudja hány volt a „sötétben” végrehajtott barbár kínzás és szadista kivégzés? /

                                                                                                               dr. Major Ákos

248. levél

 

                                                         NÜRNBERG

 

             Sokszor állították Nürnbergről, hogy ott fény derült a végső igazságra. És ez igaz is, amennyiben pálcát törtek, amennyiben pálcát törtek a háborúra éhes és bűnös nácizmus felett. Minden figyelem általában a vádlottakra és Németországra irányult.

             Ráadásul a perek azt sugallták, hogy a háború tisztán morális ügy volt, a németekben Gonosz testesült meg, a szövetségesek pedig a Jót képviselték. De aligha lehet az 1939 és 1945 közötti eseményeket maradéktalanul belekényszeríteni ebbe az egyszerű sémába.

             Az erkölcsi kérdések a szövetségeseknél is csak alárendelt szerepet játszottak. Arthur Harris „moral bombingja”, a német városok tönkrebombázása, jobbára nő és gyerek lakóinak lemészárlása ezt bizonyítják.

             A csapatokat a szerint gyorsították, lassították vagy irányították át, ahogy a gyakorlati és a presztízsszempontok mit kívántak. Egy fontos város elfoglalása elégséges indok volt a csapatmozgások megváltoztatása elég indok volt a csapatmozgások megváltoztatására, de egy koncentrációs tábor mielőbbi felszabadítása azonban sohasem. / Ó, az én próféta lelkem! /

             Az „orosz őrjöngéstől” rettegve hatalmas tömegek hagyták el otthonukat. 1945 januárjának közepétől több millió német választotta a menekülést, s indult el nyugat felé a nemritkán húsz fokos hidegben, gyalog, havat taposva, később hajóval, vonattal. Február közepén nyolcmillió német tartott nyugat felé, szinte kizárólag nők és gyerekek.

             Január 30-án futott ki a tengerre a Wilhelm Gustloff tízezer emberrel telezsúfolt menekülthajó. Az éjszaka közepén megtorpedózta egy orosz tengeralattjáró. A mentőcsónakokon háromszázan tudtak megmenekülni. A hajón maradt szerencsétlenek „kollektív végsikolyával” süllyedt el a sok ezer ember.

            Ez az egyetlen eset mennyivel több áldozatot jelentett, mint a Titanic katasztrófája? Aztán elsüllyesztették a Steuben kórházhajót, a Goyát, és még közel százötven menekülthajót, amelyeken százezrek pusztultak el.

            De ez még mind semmi! Azt kevesen tudják, hogy mi lett a katasztrófák túlélőivel. A tengerpart, az üdülőtelepek tele voltak menekülőkkel, többek között a Wilhelm Gustloffról megmentettekkel. A parti vizek menekültszállításra kész hajókkal.

          Az amerikaiak mindezt jól tudták, ennek ellenére 1945. március 12-én éjszaka több mint ezer géppel bombázták a partszakaszt. Ennek a swinemündei mészárlásnak huszonháromezer áldozata volt, de ha figyelembe vesszük a regisztrálatlan holtakat, az áldozatok száma elérhette az ötvenezret is.

                                                                                                      /Mak: EURÓPA /

249. levél

 

                                A MAGYARORSZÁGI NÉMETEK

 

              A szövetséges nagyhatalmak a potsdami konferencián / 1945. július 17. - augusztus 2. / elfogadták a kollektív büntetés elvét. A kitelepítések elvi megokolásaként az szerepelt, hogy „az egész német nép bűnhődik szörnyű bűneiért, amelyet azoknak a vezetése alatt követett el, akiknek a sikerek idején helyeselt és vakon engedelmeskedett”.

             A hazai németekkel szemben foganatosított „intézkedések már 1944 végétől megindultak, mert a megszállt területekről mintegy 40 ezer németet deportáltak a Szovjetunióba.

              A magyarországi pártok közül az MKP és a NPP helyeselte a kollektív felelősségre vonást, a Kisgazdapárt és az SZDP nem értett vele egyet. Ők a differenciált megítélést hangsúlyozták. Csak 150 ezren lettek Volksbund tagjai, a németség másik része a Hűségmozgalomhoz csatlakozott, amely a nemzeti önállóságot tűzte ki célul.

               A SZEB - jegyzék 450 ezer német kitelepítését írta elő. Gyöngyösi János külügyminiszter a válaszjegyzékben csak 200 ezer német kitelepítését tartotta lehetségesnek. „Meggyőződésével ellenkezik magyar állampolgároknak tisztán etnikai, származási ok miatti kitelepítése. Úgy ezt, mint a kollektív büntetésnek minden fajtáját helyteleníti.”

              1945. december 29 – én jelent meg a kitelepítésről hozott rendelet: „Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámláláskor német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyar nevét német hangzásúra változtatta vissza. Továbbá az, aki a Volksbundnak, vagy valamely német fegyveres alakulatnak tagja volt.” Összességében a magyarországi németség felét telepítették ki / 200 ezer – 220 ezer fő /, bár a SZEB kívánságai és a törvény szerint minden „svábot” ki kellett volna telepíteni 100 kilós csomaggal a kezében.

                A lebonyolítása körül rendkívül sok volt a szabálytalanság és a visszaélés. Elsősorban a gazdag sváb családokat tették ki a házaikból és foglalták el helyi kommunista, de szegény svábok. A végrehajtást segítésére odarendelt rendőrök még a mezőgazdasági munkát is veszélyeztették. A rend őrei arra kényszerítették a gazdákat, hogy kihordják őket vadászni a határba. Pest –Pilis – Solt - Kiskun vármegye kommunista főispánja is panaszkodott:

               „Kijárnak a határ különböző részeibe vadászni, ahol a határban dolgozók élete és testi épsége veszélyben forog. A padlásokon vadbőr után kutatnak, s ennek ürügyén értékes holmikat rabolnak el. Panaszkodni azonban senki sem mer. Mert eddig senki sem volt, aki a panaszukat orvosolta volna.”

              A kalocsai körzet falvaiból megkezdődött - miután a földigénylő bizottságok és a telepesek „régi óhajtott kívánsága volt - a községekben élő kilakoltatott és szemtelen magatartást tanúsító volksbundisták elszállítása, munkaszolgálatra való összegyűjtése.”        Január 10–én a 16–60 éves kor közötti munkalépes férfiakat az NH/ Népgondozó Hivatal / Kiskőrösre szállíttatta, ahonnan ismeretlen helyre vitték őket. Nem ismeretlen ma már.

               Csak a szomszéd Császártöltésről 400 embert vittek ki a Szovjetunióba ötéves kényszermunkára. Egy dal őrzi szerencsétlenségük emlékét: Ahol nem lesz velem senki, ott halok meg én. Ahol majd nem sirat senki, senki, aki él. Tavasz nem fakaszt rám zöldet, elhordja rólam a földet messze majd a szél. Ahol nem lesz velem senki, ott halok meg én.”

 

250. levél     

                                              SEJ, A MI LOBOGÓNKAT…

Sej, a mi lobogónkat

fényes szelek fújják,

sej, az van arra írva:

Éljen, a Szabadság!

 

Sej, szellők, fényes szellők,

fújjátok, fújjátok –

Holnapra megforgatjuk

az egész világot.

Jankovich Ferenc

 

                                          A NÉKOSZ LEGENDÁJA

 

A második világháború után szerte Magyarországon énekelték ezt a dalt egy moldvai csángó népdal dallamára. Ezek az ifjak mind népi kollégisták, akik 1945 és 49 közötti magyar történelem egyik egyedülálló és nagyhatású mozgalmának a résztvevői voltak.

A népi kollégiumi eszme az 1930-as években született meg a népi írók körében. Az alapötlet szerint bentlakásos internátusokat kell létrehozni, ahol szegény sorsú gyerekek tanulnának. Biztosítanák számukra az ellátást, és ők a tanulmányaik elvégzése után visszatérnének szülőföldjükre. Így idővel kialakulna egy paraszti származású értelmiségi réteg, amely ismerné saját osztályának problémáit, és kellő tudása lenne azok megoldásához. Ezzel a gondolattal már a háború előtt Teleki Pál és Kállay Miklós is rokonszenvezett. Ezért alakulhatott meg már 1939-ben az első, a Györffy István Kollégium.

A háborút követően erős kommunista befolyás alatt állottak, hiszen a kollégiumi mozgalom fő támogatói Rajk László és Révai József voltak. 1946-ban már országos szervezetük is létrejött, a NÉKOSZ. Egy-egy kollégiumba hasonló érdeklődésű fiatalok jártak. 1948-ra 158 népi kollégiumot sikerült létrehozni. Az általános iskolás, középiskolás és egyetemi kollégiumok mellett szakkollégiumok is létrejöttek. A békéstarhosi zenei, a Derkovits és a Nagy Balog János képzőművészeti kollégiumok. A kollégiumokban feltűnt tehetségek: Nagy László, Soós Imre, Horváth Teri, Szirtes Ádám, Berek Kati, Váradi Hédi, Juhász Ferenc. / Majdnem mindegyiknek kisiklott élet, önemésztő emberi sors jutott. /

Gyűléseken vettek részt, tüntetést rendeztek Tito tiszteletére magyarországi látogatása alkalmából. Rajk László és Veres Péter volt a kedvencük. Jugoszláviában vasútépítésen vettek részt. Az 1947-es kékcédulás választásokon segítettek a kommunistáknak csalni. Kommunista küldetéstudatot érzett még az is, aki nem volt a párt tagja. Éppen a MADISZ lett a legfőbb riválisuk. A szervezet sírját Hollós Ervin, Nonn György és ezek moszkvai kapcsolata ásta meg.

Amikor Tito „láncos kutya” lett, és Rajk Lászlót letartóztatták, a kollégiumi mozgalomnak befellegzett.

Valakiknek nem volt szükségük a népből származó értelmiségre!

1946. szeptember 7-9.–én, a Parasztnapok alkalmából négyszázezer parasztember érkezett a fővárosba lovas kocsikkal is. Ennek az eseménynek az emlékét Nagy László verssel idézte fel. Még ekkora mozgósító ereje volt a demokratikus pártoknak.

                                                        

251. levél

 

                                    PÁRTOK ÉS VÁLASZTÁSOK

1945 tavaszára-nyarára az egész országban kiépítették szervezeteiket. Az MKP fejlődését mutatja, hogy míg februárban 30 000, májusban 150 000, októberben már 500 000 ezer tagja volt, mert minden szűrés nélkül nyilasokat is befogadták. Moszkvából jött az élre Rákosi Mátyás/ főtitkár /, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Révai József, Nagy Imre és Vas Zoltán. Ezekhez csatlakozott a hazai csoport: Apró Antal, Horváth Márton, Kádár János, Kállai Gyula és Rajk László. Fenntartások nélkül Moszkva kiszolgálói mind egy szálig. A párt információs hálózata kiterjedt a magyar élet minden területére. Minden társadalmi szervezetben, még az egyházban is voltak emberei. Lapjuk a Szabad Nép.

A Szociáldemokrata Párt a városi munkásságra támaszkodott. Taglétszáma 1945 nyarán 350-400 ezer körül mozgott. Célja a szocializmus megteremtése volt. Peyer Károly, Kéthly Anna, Bán Antal, Szeder Ferenc, Szélig Imre – Marosán György, Szakasits Árpád / főtitkár/, Rónai Sándor. Lapjuk a Népszava.

A Nemzeti Parasztpárt mindenekelőtt a szegény - és a kisparasztság érdekvédelmére vállalkozott. 1945 nyarán 1400 vidéki szervezete működött. Taglétszáma meghaladta a 170 ezret. A párt vezetői: Veres Péter/ pártelnök/, Kovács Imre / főtitkár/, Darvas József, Erdei Ferenc, Illyés Gyula, Farkas Ferenc, jobbára a népből származó értelmiség. A párt lapja a Szabad Szó.

Az FKgP három csoportja: 1. közel a kommunistákhoz Barcs Sándor, Gulácsy György, Mihályfi Ernő, Ortutay Gyula. 2. középen: Tildy Zoltán / pártvezér /, Nagy Ferenc, Kovács Béla, Varga Béla. 3. jobbra: Auer Pál, Pfeiffer Zoltán, Sulyok Dezső.

A KDNP az egyház támogatásával és Barankovics István vezetésével.

Az elfogadott választójogi törvény nemzetközi összehasonlításban is demokratikus volt. Minden 20 év feletti állampolgár, 16 választókerület, és minden 12 000 szavazat után 1 mandátum.

A budapesti törvényhatósági választásokon a kisgazdapárt abszolút többséggel nyert: 50,54 %.  A közös listán induló MKP és SZDP csak 42,76 %-ot szerzett. A következetés: A KMP-nek önállóan kell indulnia!

A döntő összecsapás 1945. november 4-én a választók 92,4 %-os részvételével.

FKGP: 2 697 508- 57,o3 %- 245 képviselő, SZDP: 823 314- 17,41 %- 69 mandátum, MKP: 802 122, 16,95 %, 70 mandátum, NPP: 325 284, 6,87 %, 23 mandátum, PDP: 76 424, 1,62 %, 2 képviselő, MRP: 5757, 0,12 %, -

A Szövetségi Ellenőrző Bizottság / Vorosilov / nyomására 7 FKgP-i, 3 MKP-i, 3 SZDP-i és 1 NPP-i tagja lehetett a kormánynak. A választás után megkezdődnek az FKgP elleni politikai támadások.

A miniszteri tárcák közül a MKP a közlekedésügyit, a belügyit és egy államminiszterit kapta. / Gerő Ernő, Nagy Imre – Rajk László, Rákosi Mátyás./ A SZEB révén a gazdaság, a belügy és a közigazgatás a kezdetektől fogva az MKP kezében. Nesze neked demokrácia!

 

252. levél

 

                                      Dr. BÁRDOSSY LÁSZLÓ BÚCSÚZIK

 

A kivégzést 1946. január 10-ére tűzték ki. Az előző este a siralomházba átszállított rabnak az volt az utolsó kívánsága, hogy reggelijét a felesége társaságában költhesse el. Az őrszemélyzet éberen figyelte. Feltehetőleg attól tartott, valami olyasmi történik, ami az ítélet végrehajtását megakadályozza. Az aggodalom feleslegesnek bizonyult.

A fizikailag törékeny rab ekkor sem roppant össze. Szívében sok keserűséggel dacosan múlatta az időt. Papírt és írószerszámot kért, s négy levélben búcsúzott el azoktól, akiknek fontosnak tartotta, hogy utoljára üzenhessen.

Leginkább azonban Asszonyát várta. Azután megérkezett Ő. Nem sírt, nem csinált drámát. A szolidan megterített asztal mellett, reggelizés közben, csendesen beszélgettek. A férfi főleg azt tudakolta, hogy a perében illetéktelennek tartott bíróság előtt úgy viselkedett-e, ahogy az egy volt magyar királyi miniszterelnöktől elvárható.

 - Nem csupán magas állásodhoz maradtál hű! Mindvégig férfi voltál, Laci- mondotta az asszony, s most a szeméből valóban legördült egy könnycsepp.

  - Köszönöm, hogy engem választottál. Büszke vagyok Rád, boldog vagyok, hogy ebben az oly kurtára szabott életünkben melletted lehettem.

 

Ezen az éjszakán az államfői jogkört gyakorló Nemzeti Főtanács a végrehajtás módját golyóra változtatta. Ezt Bárdossy csak a vesztőhelyen tudhatta meg. Nem lesz itt soha megbékélés- gondolta.- Isten mentse meg az országot ezektől!- ezt mondotta ki hangosan.

 

253. levél

 

                                               VILÁG-TÖRTÉNELEM

 

1945. április 25. és 1945. június 26. között ötven ország képviselői elfogadták az ENSZ alapokmányát. Az első politikai összecsapás a volt szövetségesek között Irán ügyében zajlott le. A Szovjetunió, Európához hasonlóan nem volt hajlandó kivonni a megszálló csapatait. Ekkor bizonyosodott be először, hogy a nyugati érdekek védelmét az USA vállalja magára. Az iráni válság 1946 márciusában lezárult, mert a Szovjetunió az egységes nyugati fellépésre meghátrált, kivonta a csapatait.

Amikor beköszöntött az 1946-os év, az amerikai vezetés tisztában volt azzal, hogy a Szovjetuniót érintő reményeket fel kell adni, és hogy fenyegetéssel szembenéző kemény politikát kell követnie. Truman elnök már a szovjet–német háború kirobbanásakor azt mondta:” Ha úgy látjuk, hogy Németország nyer, az oroszokat kell támogatni, ha Oroszország kerekedne felül, a németeket, hogy ily módon gyilkolják egymást, amennyire csak lehetséges. Azt azonban semmi körülmények között sem kívánom, hogy Hitler győzzön.”

Maga Sztálin 1946. február 9-én összefoglalta a háború tapasztalatait és a jövő kilátásait. A joviális Sztálint újra felváltotta az igazi. A kommunista rendszer, immár világrendszer, könyörtelen diktátora. Beszéde szerint a háborús győzelem a szovjetrendszer felsőbbrendűségének volt köszönhető. Magát a háborút a kapitalista világrend belső ellentétei idézték elő. Nyíltan nem mondta ki, de ez mégis úgy hangzott, mintha puszta véletlen játéka folytán lett volna az USA és Anglia szövetséges, Németország pedig ellenség, és talán alakulhatott volna fordítva is. Ami pedig a jövőt illeti, Sztálin nem hagyott kétséget, hogy a Szovjetuniónak erősnek kell maradnia, és hódításait meg kell őrizni.

Az amerikai vezetés felkérte a Moszkvában tartózkodó ügyvivőjét, hogy mutassa be a Szovjetunó belső helyzetét. Ekkor készült a világ leghosszabb politikai távirata, amelyet George Kennan fogalmazott meg. Az amerikaiaknak is érthető formában bemutatta, illúziók nélkül, a Szovjetuniót, amelynek vezetői az állandó gyanakvás és félelem légkörében élnek: „A marxista-leninista dogmában ezek a vezetők igazolást találtak a külvilággal szembeni félelmeikre, a diktatúrára, amely nélkül nem tudnak kormányozni, a kegyetlenségekre, amelyeket nem mernek elkerülni, és az áldozatokra, amelyek kikényszerítését kötelességüknek tekintik. Biztonságuk megteremtésének csak egyetlen útját ismerik: a türelmes, de könyörtelen harcot, amely riválisaik teljes megsemmisítésére irányul.”

A hosszú távirat/ 8 ezer szó! / hideg zuhanyként hatott Washingtonban. Szinte napokon belül kötelező olvasmány lett a politikai elit körében. A távirat lényeges következtetése pedig az volt, hogy az USA-nak fel kell vállalnia a nyugati világban a katonai vezető szerepet is.

Ezt követi Churchill fultoni beszéde, amely hasonló helyzetértékelést tartalmaz. Egyúttal, a nyugati országok összefogását sürgeti, amely Irán esetében már eredményt is hozott. 1946. március 5 - én a következőket mondta: „A Balti – tenger melletti Stettintől az Adriai - tenger melletti  Triesztig egy vasfüggöny húzódik keresztül a kontinensen. E vonal mögött a Közép- és Kelet – Európa államainak minden fővárosa. E hatalmas birodalom és oligarchia ambíciói messze túlszárnyalják a cári idők álmait. A szovjetek országuk jelenlegi állapotában és a fennmaradt nagy nemzetek jelenlegi csoportosulása mellett nem háborút akarnak, csak annak gyümölcseit élvezni.

 

254. levél

 

                                PÁTER KISS SZALÉZ „ÖSSZEESKÜVÉSE”

 

Nem tudjuk, pontosan mikor és mi módon – golyóval vagy kötéllel, netán agyonveréssel -, de tény, hogy ötven évvel ezelőtt, 1946 októberében Sopronkőhidán kivégezték a gyöngyösi P. Kiss Szaléz ferences szerzetest.

1945-46-ban rejtélyes merényletsorozat tartotta izgalomban Gyöngyös várost és környékét. „Gyilkosságok sorozat elkövető fasiszta merénylőket tett ártalmatlanná a rendőrség”- adta hírül a Szabad Nép. A cikkből kiderült, hogy 1945 őszétől 1946 áprilisáig négy orosz katonát lőttek le ismeretlen tettesek, és rendőrbiztosságokat támadtak meg. A sajtó szerint 1946. április 21-én Bánkuti Ferenc a politikai rendőrség vezetője névtelen levelet kapott, amelyben felszólították, hogy „azonnal hagyja abba a fasiszta terrorszervezet elleni nyomozást, mert ellenkező esetben az életével fizet.”

A névtelen levélíró személye nem más, állította az írásszakértő, mint P. Kiss Szaléz gyöngyösi ferences hittanár. Az ügy egyik kulcsfigurája elismerte ugyan: a „felmutatott névtelen levelet nyomtatott betűkkel, tintával teljes egészében saját kezűleg magam írtam.” / Kényszer hatására! / A célpont P. Kiss Szaléz maradt, aki a helyi Keresztény Demokratikus Ifjúsági Szövetség  vezetője volt, katolikus és jó szervező.

A rendőrség becsületére legyen mondva, hogy letartóztatta a történtekért valóban felelős Kizmann Ottót, aki készséggel beismerte a gyilkosságokat és rablótámadásokat, amelyeket többnyire fiatalkorú társaival követett el. Megmotozásakor még a válltömésében is német gyártmányú revolvert találtak. Tettének indokaként azt hozta fel, hogy az édesanyját az oroszok megerőszakolták.

A KEDIM valószínűleg riválisa volt a MADISZ - nak. Kézenfekvő összefüggés a ferences atya, mint a szervezkedés vezetője, és támasza, az általa irányított szervezet között, amelynek tagjai közül is voltak vétkesek.

Nem a népbíróság, hanem a Szovjet Katonai törvényszék ítélkezett a bűnösök, kamaszok felett. Négyet halálra ítéltek, a többit tíz évre a GULAG - ra küldték. Akik túlélték, hadifogolyként 1953-55 folyamán tértek haza, de 1959 után újra bűnügyi nyilvántartásba vették őket. Rehabilitálásukra a rendszerváltás után került sor.

 

255. levél

 

                              A MAGYAR ANYÁK „FOHÁSZA” SZTÁLINHOZ

 

Mi, a Szovjetunóban lévő magyar hadifoglyok anyái, feleségei, gyermekei és valamennyi hozzátartozója, bizalommal és szeretettel fordulunk a Szovjetunió Nagy Vezéréhez.

A Szovjetunió és Vezére többször is nagylelkűséget és jóindulatot tanúsított, segítséget nyújtott Magyarországnak nehéz napjaiban. Ez ad nekünk remény arra, hogy kiáltásunkat meghallják, és fogságban lévő szeretteinket a közeljövőben hazaengedik otthonaikba, és ezzel megszűnik a mi szenvedésünk.

Hisszük és reméljük, hogy kérésünket teljesítik. Édesanyjukhoz visszatérhetnek fiaik, asszonyukhoz visszatér a férje, gyermekeikhez – édesapjuk a legközelebb jövőben.

Kérésünk kedvező elbírálását várva köszöntjük Sztálint, a Szovjetunió Nagy Vezérét és a budapesti Szovjet Katonai Parancsnokságot.

                                                                                                     Budapest, 1947. május 6.

258. levél

 

                                                             Apám hazatér

 

1946 elején emlegették, hogy készül már az új pénz, ami értékes lesz.  Nemsokára megjelent a forint, bizony ekkor volt is értéke. Hat forintért egy pár csirkét lehetett venni a piacon.

Andrástól ritkán jött levél. Rebesgették, hogy most már majd csak hazatér. Volt olyan hadifogoly, akit már 46-ban hazaengedtek. Annak a felesége jött be egyik csütörtöki napon a boltba, és „jól elszórakoztatta” Esztert./ Magyarok Oroszországban I. / 1947 októberének egyik estéjén kopogtak az ablakunkon. Palásti János mondta az örömhírt, hogy Andrást már egy konflis hozza be az állomásról. Fogta a fia kezét, és együtt rohantak az András elé.

/Még most is hallom édesanyám parasztszoknyájának suhogását, és érzem a rohanás mámorát. De arra is emlékszem, hogy fényben találkoztunk először. Valószínűleg egy zseblámpa erős fénye lehetett, vagy a konflis lámpái világítottak olyan fényesen?/

Mire hármasban hazaértek, már ott voltak a szomszédok is mind. Sírtak örömünkben. A kisfiú kíváncsian nézegette azt a szőrös arcú, sovány embert, akit olyan nagy örvendezéssel vesznek körül. A kisszékén ült és várta, hogy az apja majd gondol rá is. De azon az estén csak két szúrós puszira futotta az erejéből.

Csak decemberben kapta meg az a szabaduló levelet, meg talán négy forintot. Ebből sok mindent akart ajándékul venni, de bizony kevésre futotta.

Tele volt a lelke keserűséggel, panasszal, amit nem győzött magából kiönteni.

Hogy mit éltek át a három év alatt! Eszter másnap jó ebédet főzött, de András nem mert belőle enni, mert félt, hogy a sok éhezés után megárt a legyengült gyomrának. A levest azért megette. Hallottak már olyan szívszorító tragédiáról, hogy nem ügyelt a család, és itthon halt meg a katonafiuk attól, hogy sokat és nehéz ételt evett. András is csak lassan tudta megszokni a hazai kosztot.

Tél jött rájuk, a pihenés meg a tervezgetés ideje. Minden este tele volt a konyha szomszédokkal, és kártyáztak, beszélgettek. Tíz meg húsz filléresek csúszkáltak az asztalon. A férfiak füstöltek, mint a gyárkémény. Sokszor ki kellett nyitni az ablakot, hogy karácsony táján szálldogáló angyalok tüsszentsenek tőle. Nem volt akkor még se rádió, se tévé. Igaz, hogy még villany se!

 

255. levél

 

             Ötös lámpánál olvasgatott a nagymama is, aki nagyon szerette a könyveket. A szemközt lakó Bertáéknak, iparosok voltak, magasabb kasztba tartoztak, volt könyvtáruk. Később én is kértem tőlük olvasnivalót. Csupa, piff-puff regényt kaptam tőlük meg az Elfújta szél címűt, ami elég zavarosnak tűnt. Ami egy gyerek számára csak azért volt különleges, mert az amerikai háborúról szólt. Emlékszem, hogy elég tekintélyes részeket kihagytam.

Fölöttébb érdekes, hogy egy komoly iskolát nem járt parasztasszony falusi környezetben eljusson a regényolvasásig. Valószínűleg a Biblián kezdte, és hamar megtalálta azt a másik világot, amelyik kedvéért érdemes néha félretenni ezt a hétköznapit.

           Ma már nagyon sajnálom, hogy amikor 5-6 éves kisgyerekként együtt aludtunk vele a konyhai ágyon, nem vallattam ki élete nagy titkáról, meg a könyvekből szerzett tudományáról.

Bizony, azon a keskeny ágyon mindketten elfértünk: Esténként együtt imádkoztunk, és szinte minden este azt kérte tőlem:

-Kisfiam, minden nap imádkozz értem!

 

            Pedig milyen sokkal tartozom neki! Nincs már elég időm, hogy pótoljam a mulasztásomat. Emlékszem, talán 4-5 éves lehettem, amikor mindig kivitt magával a szőlőbe. De nem kézen fogva, hanem talicskában. Nagyon kényelmetlen volt, de szórakozásnak elsőrangú. Nem lehettem súlyos teher, ha mozdulatlanul ültem benne, előre nézve és kapaszkodva.

Kinn a dűlőúton érhette az ember fiát a legnagyobb élmény: Meglátni egy hatalmas tempóban cikázva nyargaló rémült nyulat, ami megijedt tőlünk, mert biztosan csikorgott a talicska kereke. Az emlékezetemben még ma is abban a riadt tempóban nyargal az a szegény vadászzsákmány.

Sokat mondok, ha 15 kilós voltam abban az időben, óvodáskorban.

Anyám szerint azután néhány évig szívósan tartottam a 25-öt. Minden molekula zsírt lejátszottam magamról. Ha egyedül mentem az utcán, minden elérhetőnek vélt falevélbe felugorva belefejeltem. Nem adhattam volna mást, csak ami akkor a lényegem volt: a nyargalást és az olvasást. Úgy néztem ki embergyereknek, mint egy rossz gazdával megvert agár. Vagy ahogy anyám találóan mondta, mint egy nyúzott agár.

S amikor az ismerősök megszólították:

-Panna néni, miért hurcolja azt a gyereket?  Már a saját lábán is képes menni!

Minderre csak annyit mondott, de büszke hangon:

-Viszem az örököst!

Kinn a szőlőben csak tibláboltam. Várat építettem és romboltam. Ő pedig legfeljebb kacsolt vagy kötözött. Nagyon jól megvoltunk egymás társaságában. A szőlőnk harminc borozda széles volt, s dűlőúttól dűlőútig nyújtózkodott. Kiadós futás volt végignyargalni a szélén. Elég sokat küszködtünk vele, de évről évre kevesebbet termett, mert néha a talaját erősíteni kellett volna, de arra nem futotta sem erőből, sem pénzből.

Együtt éltük át fiatal életem legnagyobb ijedelmét, amikor a dűlőútról egy megvadult ló nekivágott a világnak a homokdombról lefelé a szőlőnkön át. Rohantunk előle a kunyhóba, még az ajtót is magunkra csuktuk. Csak akkor mertünk előjönni, amikor a ló gazdáját hallottuk káromkodni. Szidta a lovát, mint a bokrot. De aztán a következő dűlőn csak utolérte, és mint egy kezes bárányt, úgy vezette vissza.

Ami pedig a szőlővel való barátságomat illeti: Igen mély volt. Amíg anyámék a tragédiájukat élték, vagy Shakespeare-rel szólván „játszották”, addig engem nyaranta minden reggel a szőlőbe vándoroltattak, hogy kapálgassak. A batyumban legtöbbször zsíros kenyérrel meg egy könyvvel vágtam neki a három kilométeres gyalogútnak.

Ott aztán a magam ura voltam. Egy barázdát egy pászta hosszan megkapáltam, akkor a soron következő regény új fejezetét – jutalmul elolvashattam. Kellet hozzá akaraterő! Az olvasás szeretetének génjét, amire olyan büszke voltam mindig, valószínűleg a dédanyám hagyta örökségül. Hálás vagyok érte!

Mire végeztem a nyolcadikkal, magyarból és történelemből az érettségin is átmentem volna. Talán azért nem vágytam egzotikus utakra, mert a Verne-regényekkel minden fontos helyet bejártam. Jókaival, Gárdonyival megismertem a magyar történelmet.

Milyen romantikus volt, mégis mennyire igaz, például a Bárdy család története. Ebből értettem meg, milyen hihetetlen erő van a műveletlenségben. Hogyan lehet manipulálni, ha kell önmaga ellen fordítani a tömeget. Sok szakdumát meg lehetne takarítani egy-egy klasszikus, egyúttal izgalmas művel. Nem ám egy Voltaire-regénnyel! Felsősként sosem költöttem el a tízórais kiflire szánt két forintot. Kétnapi koplalásból, ami meg sem látszott rajtam, már vehettem egy Olcsó regénytári kötetet.

Azt hiszem mindegyik megvolt a szerény külsejű regénytáramban. Storm, Kleist, Dickens és a többiek. Bennem voltak már tizenévesen. Azért, ne olyan hevesen, kisöreg, mert akkoriban még nem olvashattad a többi Dosztojevszkijt és a Háború és béke is túl nagy erőfeszítést igényelt volna. /Illés Bélához nem ragaszkodtam, akkoriban már tudtam disztingválni. Néhány oldal után a sarokba vágtam./ A tény az: Ötödikes koromban Bocacció-t olvastam, nyolcadikban már Dosztojevszkijt/ Feljegyzések a holtak házából/.

Nyolcadikos húsvéti locsoláskor szerzett száz forintból vettem a 98 forintért A nyomorultakat. A Dosztojevszkij - regény okozta az első megdöbbenést, amely lelkem legmélyéig hatott. Aztán ott letanyázott, mint az emberektől és a világtól való félelem.

A nyomorultak hangulata meg előkészített a kollégiumi gályarabságra. De erről majd később! Nem kellett nekem jó barát, ha pajtáskodhattam a Jelky  Andrással vagy a Monte Cristof grófjával. Ugyanakkor nem imponált Svejk sviháksága, megdöbbentett az író magyarellenessége. Mi bajuk lehetet a cseheknek velünk? Mit irigyeltek tőlünk? A rosszindulatot akkoriban csak ezzel tudtam magyarázni. Az elolvasott könyvekben, magyar írok tollából, sohasem olvastam gúnyolódást egyetlen szomszéd náció ellen sem.

Emellett sokat fociztam, fejeltem. Kapós társ voltam, ha játszani kellett. Hogy zokogtam, amikor elvesztettük a VB-t! Azon a szalmarakáson és hason fekve, ahol két év múlva meg akart bújni a rendőr pajtás. Hetekig úgy jártam, mint egy holdkóros. Nem született erre a világra olyan bohóc, aki akkor meg tudott volna nevettetni. Chaplint elküldtem volna a francba! Mellesleg, ma is elküldöm.

Mellékszereplője voltam a szüleim tragédiájának, és túl fiatal ahhoz, hogy felfogjam annak a mélységét.

Elég szemtelen voltam a dédanyámmal szemben. Élete végén rászokott az ivásra, s odasütötte a kenyeret a kemencében, mert elfelejtette kiszedni az edényekben parázsra rakott, szenesre sült tésztát. A legnagyobb bűnt akkor követtem el, amikor görbebotjával a havas udvaron húzta a disznóólhoz a füles moslékos fazekat, és én, balga buta kis jószág, kiakasztottam a görbebot kampóját.

A zokszó lassan kifogyott az apámból, és testileg is, lelkileg is kezdte összeszedni magát.

 

256. levél

 

                                                             A MENETREND

 

A megvalósítása mindenütt hasonlóan történt. Első lépésként fel kellett számolni a helyi kommunista párton belül a másként gondolkodás formáit. Ezután ideiglenes kormányt kellett szervezni, amely látszólag „népfrontos” alapon a társadalom különböző rétegeiből szerveződik, ám a kommunisták irányítása alatt működik. Ennek megfelelően a belügyi tárca kommunista irányítás alá kerül.

A „menetrend” lényege, hogy a politikai nyilvánosság minden szintjét a kommunista pártnak kell uralma alá vonnia. Egyrészt azáltal, hogy minden politikai képződménybe titkos kommunista párttagok épülnek be, másrészt azáltal, hogy a túlságosan polgári liberális vagy egyházhoz kötődő pártok már a népfrontból is ki lesznek zárva.

A népfrontba tömörülő pártok közül a „társasutasságot” jobban elfogadókból külön erőcsoportot kell létrehozni. Ezek segítségével őrölhető fel a népfront polgári szárnya, anélkül, hogy a kommunista pártnak túlságosan exponálnia kellene magát.

Erre a forgatókönyvre a Szovjetunió különleges pártiskoláiban képezték a hallgatókat. Franciák, spanyolok, lengyelek, németek, bolgárok, csehek, szerbek, magyarok egy éven keresztül csak a nemzeti bizottságok megalakítását gyakorolták a kusznarenkovói titkos pártképzés során. A szovjet pártvezetés „előrelátásáról” tanúskodik, hogy a többiektől hermetikusan elkülönítve már 1943-tól elkezdődött a koreai politikusok képzése is.

A hazánkban megvalósuló menetrend tervezett sebességét illetően sokatmondó tény, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakításakor a kommunista párt 39 %-os többséget szerzett, miközben az országban a kommunista párt létszáma néhány száz főből állt, és ők is főleg Budapesten tartózkodtak, így még nem is vehettek részt a választásban.

Gerő Ernő a későbbiekben még be is vallotta: „ami a kommunista képviselők hányadát illeti, minden bizonnyal elgaloppíroztuk magunkat. Ennek egyik oka az, hogy előresiettünk, a másik az, hogy a helyi elvtársak túlzásba estek.”

1943-ban a teheráni konferencián Sztálin leszögezte, hogy a legostobább dolog volna új kombinációkat, azaz konföderációkat vagy szövetségi rendszereket létrehozni Európában. / 1940-ben már Hitlernek is felajánlotta a szovjet érdekszféra kiterjesztését Magyarország, Románia, Bulgária és a tengerszorosok területére./ Tehát nem szövetségekben, hanem érdekszférákban gondolkodott.

 

257. levél

                                                  KUNMADARASI POGROM

 

             A Kunmadarason történteket Major Ákos a közbiztonság romlásával magyarázta, holott az MKP kezében volt minden fegyver, amely ezt megakadályozhatta volna.

             A falu népe nem engedte, hogy népbíróság elé állítsák az egyik tanítót, Takács Gergelyt.  Egy szellemileg fogyatékos nő / a bíróság felmenti / a község piacán felvetette a zsidó vérvád lehetőségét, mert napokkal előbb a faluból eltűnt egy kisfiú. Itt támadták meg először a zsidókat, majd az egész falura átterjedt. A tetteseket letartóztatták. Dr. Pfeiffer Zoltán kisgazdapárti politikus szerint az eseményeket meg lehetett volna előzni, ha a hatóságok akarták volna

              Szolnokon 1946.június 4 - én kezdődött tárgyaláson, gyilkosság címén, a felbujtó és hét tettes került a bíróság elé. Majd, hogy még nagyobb füstje legyen az ügynek, a Budapesti Ítélőtáblához utalták, ahol három halálos ítélet született. Két vádlottat életfogytiglani fegyházra és 52 társukat 5-15 évig tartó szabadságvesztésre ítéltek. Dr. Nagy Károly, a bíró, veretes szövegéből idézek:

             „A Budapesti Ítélőtábla területén ez az első ötös tanácsi ítélet. Benne a demokrácia ökle sújt le azokra, akik tébolyult eszméktől űzve, gaz lélekkel támadtak a fizikai és szellemi dolgozók boldogulását célzó és biztosító népi köztársasági rend ellen. Így kell eljárni mindaddig, amíg ebben az országban a fasiszta szellemű, országrontó, hitvány emberek ki nem pusztulnak.” A koalíció jobb oldalának köszönhetően végül nem született halálos ítélet a harmadik fokon, csak egy húszéves büntetés és néhány 3-4 éves.

              Dr. Ries / kriptokommunista a szociáldemokrata pártban, később kihallgatás közben agyonverik/ / szerint, amikor Apponyi Albert arról beszélt, hogy Erdélyt nem lehet kiszolgáltatni a „kulturálatlanságnak”, akkor Clemenceau közbevágott, hogy hallott-e Kecskemétről, Orgoványról és Siófokról.

             A magyar delegációtól most azt kérdezték Párizsban, mi történt Kunmadarason és Miskolcon. Miskolcon hasonló eseményeket provokáltak ki a hatalmon lévők. Két zsidót megtámadtak feketézés miatt. Az egyiket meglincselték, a másikat a szovjet katonák kórházba vitték. Pár órával később agyonverték Fogarasi Artúr rendőr századost, a politikai rendőrség helyi parancsnokának helyettesét. Jól írja az Ákos:

              „Ebből pedig mind bel-, mind külföldön igyekeztek tőkét kovácsolni.” Vajon kik?

 

258. levél

 

                                       SZOLZSENYICIN ÉS KORNFELD I.

 

„Műtét után fekszem a lágerkórház sebészeti osztályán. Mozdulni sem tudok, testem lázban ég s didereg, de a gondolataim tiszták, nincsenek lázálmaim. Hálás vagyok az ágyam mellett ülő Boris Kornfeld doktornak, aki egész este szóval tart. A lámpát eloltotta, hogy ne bántsa a szememet.

Rajtunk kívül egy lélek sincs a kórteremben. Hosszan, hévvel beszél arról, mint tért át a zsidó vallásról a keresztényre. Művelt ember létére egy együgyű jámbor cellatársának hatására tért át, aki olyan lehetett, mint Platon Karatajev, Tolsztoj: Háború és béke című regényében. Csak ámulok neofita izzásán, szavai szenvedélyességén.

Barátságos, udvarias ember, semmi rosszat sem tudok róla és nem is, tudnék feltételezni. Mégis gyanús nekem, Kornfeld már vagy két hónapja ki sem tette a lábát a kórházi barakkból, elsáncolja magát a munkája mögé, s ki nem menne az udvarra járkálni egyet. Nyilván attól fél, hogy megkéselik. Egy idő óta divatba jött a mi lágerunkban a besúgók kinyírása. Az ilyesminek megvan a hatása. De ki garantálja, hogy csak a sztukácsokat intézik el? Legalább egy biztos esetet ismerek, hogy alantas, személyes bosszú volt az indíték. Ezért Kornfeld önkéntes szobafogsága még egyáltalán nem bizonyítja, hogy ő is besúgó.

Későre jár. Már az egész kórház alszik. Kornfeld így zárja le beszámolóját:

-S egyáltalán, tetszik tudni, arra a meggyőződésre jutottam, hogy e földi életben nem érhet bennünket olyan csapás, amire rá nem szolgáltunk volna. Lehet, hogy látszólag nem érdemeltük meg a büntetést, nem azért sújtott le ránk, amiben vétkeztünk. De ha mélyebben belegondolunk, és alaposabban átvizsgáljuk életünket, rá fogunk bukkanni arra a bűnünkre, amelyért most kell lakolnunk.

Nem látom az arcát. Csak a lágerudvar távoli fényei szűrődnek be az ablakon, és a folyosóra nyíló ajtó sárga négyszöge világít. De valami titokzatos előérzetet hallok ki a hangjából, beleborzongok. Ezek voltak Boris Kornfeld utolsó szavai. Zajtalanul ment ki az éjszakai folyosóra, s nyugovóra tért egy közeli szobában. Én is elaludtam.

Másnap reggel futkosásra, lábdobogásra ébredtem: Kornfeld testét vitték le a szanitécek, egyenesen a műtőasztalra. Álmában fejbe verték, nyolc csapást mértek rá egy vakoló kalapáccsal. A műtőasztalon halt meg. Anélkül, hogy magához tért volna.

Így történt, hogy Kornfeld baljós szavai egyben utolsó szavaivá váltak a földön. S minthogy rám testálta őket, rám hárult, hogy megőrizzem azokat. Az ilyen örökséget nem rázhatja le az ember egyetlen vállrándítással.

De akkoriban magam is hasonló felfogást vallottam, bennem is megértek ugyanazok a gondolatok.

Ezért is voltam hajlandó szavainak oly nagy jelentőséget tulajdonítani, ami csak az egyetemes jelentőségű élettörvényeknek jár ki. E ponton azonban ellentmondásba ütköztem: azt a következtetést kellett ugyanis levonnom, hogy akik még a fogságnál is nagyobb büntetést -golyót, máglyát- szenvednek, még csak azok a gonosztevők! / Pedig éppen az ártatlanokat szokták a legkegyetlenebbül kínozni. / Nem beszélve a mi gyötrelmeinkről: miért nem sújtja ŐKET a megtorlás? Miért élnek ŐK jólétben?

 

259. levél

 

                                                    VILÁG-TÖRTÉNELEM

 

Az USA-nak nemcsak a sztálinizmussal kellett szembenéznie, hanem a nyugat.- európai baloldal előretörésével is. Először Angliában győzött a munkáspárt, amellyel Churchill is bukott. Franciaországban is kommunista miniszterek kerültek a kormányba. Az Egyesült Államok a Marshall-segély felfüggesztésével fenyegetőzött, és a kormányokból kirepültek a kommunista miniszterek. Hollandia nem akart részt venni a koreai háborúban, a segély befagyasztásával kényszerítették rá az amerikaiak. Az antikommunizmus volt a feltétele minden amerikai segélynek és minden vele való együttműködésnek. Nyugaton a munkáspártok szótárából végérvényesen töröltették az osztályharc szót, ezzel váltak csak szalonképessé. Úgy tűnik, hogy Sztálinnak komoly érdemei vannak az egységes Európa létrejöttében. De mekkora áldozatot hoztak ezért a keleti országok, mindenekelőtt a Szovjetunió népe! A háború végén kiderült, hogy az 1922-es korosztálynak 3%-a élte túl az öldöklést. A vidéki településeken harmadára csökkent a férfi lakosság. Volt olyan falu, ahová egyetlen férfi sem tért haza. Szibériában előfordult, hogy néhány megmaradt férfi gondoskodott több településen is arról, hogy egyáltalán gyerekek szülessenek. Az éhínség az ötvenes évek közepére szűnt csak meg.

 

260. levél

 

                                                             NAGY FERENC

 

A független, demokratikus, polgári berendezkedésű Magyarország híve volt, amelyben a birtokos parasztság a politikai és gazdasági hatalom részese. Tudomásul vette, hogy kormányban és koalícióban a kommunista párt az egyik partner, amely az orosz megszállás miatt előnyös helyzetben van.

A magyarországi kormányzati rendszer egyik sajátossága, hogy a minisztereket nem a miniszterelnök, hanem a politikai pártok delegálták. A kormány teljesen a politikai pártok alárendeltjévé vált. Elvileg a kormányfő visszautasíthatta volna egy-egy miniszter jelölését, de a gyakorlatban a pártközi egyeztetéseken már eldőlt a kérdés. Ha nem, beleszólt a SZEB.

1946. február 7-ei parlamenti bemutatkozó beszédében a demokratikus koalíciós politika folytatását, a pártharcok mérséklését, a pártok együttműködésének támogatását ígérte. Tudatta, hogy hazánknak, mint legyőzött államnak, csak mérsékelt béke céljai lehetnek. De igyekezett kapcsolatot teremteni a legjelentősebb hatalmakkal. Először a Szovjetunióba látogatott, ahol szívélyes fogadtatásban volt része. 15 millió dollár államadósságot sikerült lefaragnia. Területi kérdésekben a külügyminiszterek értekezletén nem kaptuk meg a miniszterelnök által remélt szovjet támogatást. Amelyik népre a zsidók rámondták, hogy „veszett”, az elveszett.

Truman elnök hajlandó volt visszajuttatni a nyilasok által nyugatra vitt MNB- aranyat. Az angol miniszterelnöktől is csak az angol kézre került állami vagyon visszajuttatására kapott ígéretet.

Az 1947. február 10-én Párizsban aláírt békeszerződés lényegében a trianoni határokat véglegesítette. Nem fogadták el a Kisebbségi Kódexet sem, amely garantálta volna a magyar kisebbség jogait. Keserűen állapította meg: „Magyarországot a békekonferencián mindenki cserbenhagyta.”

Bizonyos korlátok között támogatta a nagyüzemek államosítását, de a bankokét nem. A Baloldali Blokk/ MDP, SZDP, NPP és a szakszervezetek /, követelésére végül beleegyezett a bányák államosításába és a bankok állami ellenőrzésébe. 1946 áprilisában-májusában igyekezett kierőszakolni a helyi önkormányzati választások megtartását.

1946 őszére sem változott meg az alapképlet: a törvényhozásban a kisgazdapárté, a közigazgatásban, az erőszakszervezetekben a kommunistáké a hatalom. Az általuk kijelölt első célszemély Kovács Béla, a kisgazdapárt főtitkára volt. Ő számított a párt „erős” emberének. Őt is belekeverték egy „összesküvésbe”. Magyarországon nem lehetett bíróság elé állítani, mert a nemzetgyűlés nem adta ki. Az MKP elérte/ Rákosi és Rajk! /, hogy a szovjet katonák a Szovjetunióba hurcolják, és koholt vádak alapján nyolc évre ítélték.

A Baloldali Blokk követelésére kizárták a legveszélyesebb kisgazdákat. Ugyanakkor megalakult a Magyar Szabadság Párt 1946. november 24-én Sulyok Dezső vetetésével, amelynek népszerűsége rohamosan nőtt, mert mögötte állt Mindszenty hercegprímás is. Ekkor az egyre erősödő párt tagjait zaklatták, megverték. Szétverték nagygyűléseit, bevetették ellenük a rendőrséget.

1947 nyarán Nagy Ferenc különböző forrásokból értesült, hogy ő a kiszemelt következő áldozat, ezért Svájcba ment pihenni. Fenyegetésekkel elérték, hogy külföldön mondjon le. Cserébe a svájci határon átadták neki a fiát. A lemondásáról a következőket mondta: „Nyilvánvaló, hogy ha hazatérek, engem is letartóztattak volna, vagy menekülnöm kell, mint ahogy azt Varga Béla tette. A szovjetek célja az volt, hogy szétzúzzák a polgári demokráciát, Magyarországot teljesen kommunista járomba fogják. Ha a magyar társadalom polgári irányzatait teljesen demoralizálják, akkor a választásokat a kommunista belügyminiszter, Rajk /Reicher / László vezetésével tartják meg.”

A magyarországi események alátámasztották a Truman - doktrína helyességét és Churchill igazát. Nagy Ferenc legnagyobb érdeme az infláció felszámolása és az értékálló forint megteremtése, és egy jóslata, amely 10 év múlva beteljesült: ”Tudja, hogy van egy határ, amelyen túl a magyar nép nem megy balra, ha agyonverik is.„

 

261. levél

 

                                                        „A BŰNÖS NEMZET”

 

A győztes hatalmak elítélték Magyarországot 1938 és 40 közötti területnyereségeiért. Az a tény, hogy ezeket a területeket nagyrészt magyarok lakták, és kerek ezer évig Magyarországhoz tartoztak, a megítélésben semmi szerepet nem játszott. Kárhoztatták Magyarországnak -nem egészen önkéntes részvételét- a háborúban Németország oldalán. A Magyarországról kialakult negatív képben bizonyosan része volt a heves propagandakampányoknak is, amelyeket az 1918-as forradalom és a tanácsköztársaság bikása után az egész világon kifejtettek a zsidók, és ezt évtizedeken keresztül folytatták hazánk ellen.

Állandóan fél feudalizmusról, Horthy-fasizmusról, antiszemitizmusról, véres ellenforradalomról, sovinizmusról, reakcióról és elnyomásról beszéltek.

Magyarországnak ennek a szándékosan negatív vonásokkal rajzolt, két világháború közötti képéhez csatlakozott a háború után a kommunista párt is. Vezető politikusai, újságírói és történészei fáradhatatlanul utaltak a szociális problémák megoldásának elmulasztására, az ellenforradalmi Magyarország vezető rétegének bűnös magatartására és eljárásmódjára, főleg a két világháború között. Megalkották „a bűnös nemzet” ideológiáját, és azon voltak, hogy a magyar népet tartós bűntudattal terheljék.

Ezzel a propagandával és taktikával a kommunista vezetésnek többféle célja volt. Megpróbálta bebeszélni a magyaroknak, hogy megfertőzte őket a fasizmus. Ezért a magyar nép is felelős az állam összeomlásáért, valamint a háború alatt elkövetett bűnökért és vétségekért. Tehát a győztes hatalmaktól nem is számíthat megértésre és előzékenységre a békekonferencián sem.” Magyarországot meg kell büntetni.” Érdekes, hogy ebben mennyire egyetértettek a keleti kommunista meg a nyugati kapitalista zsidók. Mint a Tanácsköztársaság után, a trianoni békekötés idején. Szamuelyről és a Lenin- fiúkról sosem esett szó. A közös nevező nem lehetett más, mint a zsidókon esett sérelem.

A Kisgazdapárt, de még a Nemzeti Parasztpárt is nyíltan követelte az önrendelkezési jog elvének az alkalmazását. Ezzel együtt az etnikai határokkal egyező államhatárok visszaállítását.

A Kisgazdapárt erőteljes kampányt folytatott. Újólag és következetesen utaltak arra, hogy Magyarországnak Németország oldalán való részvétele geopolitikai helyzete folytán éppolyan elkerülhetetlen volt, mint Szlovákiáé, Horvátországé, Romániáé vagy Bulgáriáé. Hogy a cseh ipar a háború végéig intenzíven dolgozott a német hadiipar számára. Hogy Magyarország, amíg meg nem szállták, a német befolyási övezeten belül békés és humánus sziget volt, ahol 1944 elején 800 000 zsidó és több mint százezer lengyel és francia menekült élt. Ezekre a tényekre való tekintettel kérték a párizsi döntéshozókat, hogy legyenek méltányosak Magyarországgal kapcsolatos döntésükkor. De ekkor a bosszúálló zsidók, akik az ÁVÓ - t irányították, sőt, jórészt annak végrehajtó tagjai is ők voltak, kiprovokálták Kunmadarast és Miskolcot, amely minden érvet elsöpört 1946-ban a párizsi békekonferencián.

 

262. levél

 

                                                          MÁRTON ÁRON

 

Csíkszentdomokosi székely földműves családba született 1896-ban. Önként jelentkezett harctéri szolgálatra, közben háromszor is megsebesül. 20-ban visszatért a gyulafehérvári teológiára, ahol négy év múlva pappá szentelték. A kolozsvári katolikus egyetem lelkipásztora volt. Ostorozta a magyar középosztályban tapasztalható egykézést, és támadta az abortuszt. Elgondolkodtató, hogy már 1936-ban ugyanazt vágja szemébe az akkori kisebbségi vezetőknek, mint majd 1946-ban a Magyar Népi Szövetség vezetőinek: ”Nagyobb bajok elkerülése reményében kisebbeknek vélt dolgokban eddig többször engedtünk. És mindig megjártuk.”

Egyaránt elítélte a marxizmust, a bolsevizmust, a fasizmust és a liberalizmust. A szociális igazságosságot hirdette. Nyíltan szembeszállt a Magyar Népi Szövetséggel, mert lepaktált a csalással választást nyerő kommunistákkal, majd erélyesen tiltakozott, amikor a görög katolikus egyházat az ortodox egyházzal „egyesítették”, és püspökeit letartóztatták.

Tudta, hogy rövidesen az ő egyházára is sor kerül. 1948-as körlevelében ezt írta: „Azok a megdöbbentő események, amelyek görög katolikus testvéreinkkel történtek, semmi kétséget nem hagynak afelől, hogy számunkra is elkövetkeztek a hitvallói helytállásnak és a vértanúságot is vállaló kitartásnak a napjai.”

1949 nyarán több püspöktársával együtt letartóztatták, akik közül többen vértanúhalált is szenvednek. Őt koncepciós perben 10 év szigorított börtönnel és életfogytiglani kényszermunkával sújtják. Már egyesek a halálhírét keltették, amikor 1955-ben kiengedték a börtönből. Népszerűsége annyira zavarta a hatóságokat, hogy házi őrizet alá helyezték. 84 éves korában, 1980-ban halt meg. A ravatalánál mindenki tudta, hogy a kisebbségi sorsba kényszerített erdélyi magyarság-Illyés Gyula szavaival élve: ”katedrális méretű vezetőjétől vesznek búcsút.”

 

263. levél

                              

                                                     VILÁG-TÖRTÉNELEM

 

1947. június 5-én Marschall, amerikai külügyminiszter javaslatot tett az európai államok megsegítésére. A konferenciára, amely ezt megtárgyalta volna, minden európai országnak elküldték a meghívót. Tudni lehetett, hogy a Szovjetunió nem lesz jelen, sőt a meghódított államoknak egyenesen megtiltja.

1947 júliusában világosan látszott, hogy Európa két részre szakad. Megszületett a nyugati és a keleti tömb.

A keleti tömb és a nyugat-európai államok kommunista pártjainak fórumát hozták létre Tájékoztató Iroda, Kominform néven. Ennek első ülésén Zsdanov, a szovjet küldöttség vezetője két részre osztotta a világot: imperialista és demokratikus részre. A két tábor kibékíthetetlen ellentétben áll egymással, és nem zárható ki a katonai konfliktus, sőt a háború sem.

Az természetes, hogy ebben a világméretű küzdelemben a Szovjetunióé a vezető szerep. A belső viták lezárására, az egyedül helyes út kijelölésére a szovjet–jugoszláv ellentét kiéleződése adott lehetőséget. Ennek előzménye, hogy Tito megszegte az eredeti forgatókönyv előírásait, és már 1945-ben kinyilvánította a proletárdiktatúrát. Sőt, a Balkán - föderáció tervét is fölvetette, amellyel szétszakították volna a szocialista tábort a Szovjetunió rovására.

Sztálin legfeljebb kettős koalíciókat tudott volna elképzelni: lengyel-csehszlovák, magyar-román. A Tájékoztató Iroda 1948. június 28-i ülésén a jugoszlávok már nem vettek részt. A Kominform ekkor felszólította a jugoszláv kommunistákat a vezetés megdöntésére. Ezzel Jugoszláviát kiközösítették a szocialista táborból. Megkezdődött a „láncos kutyázás.”

Tito kivált, de a bölcs csehek, Svejk népe „beválasztott”, mert a kommunista többség rögtön maga alá gyűrte ellenfeleit, és számos embert azonnal letartóztattak. A legnagyobb szenzáció az volt, amikor 1948. március 10-én holtan találták Jan Masarykot, az ország népszerű és / magyar szempontból / hétpróbás gazember külügyminiszterét a Csernin palota udvarán. A kommunisták azt állították, hogy öngyilkosságba kergette a hazug nyugati propaganda, az emberek zöme azonban meg volt róla győződve, hogy az öreget egyszerűen ledobták a külügyminisztérium ablakából. Elvégre a történelmükben nem ez volt az első defenesztráció./ Benest, köztársasági elnökként, megütötte a guta 1948 júniusában! / Csehszlovákia boldog népe bemasírozott a szovjet blokkba.

 

264. levél

 

                                       SZOLZSENYICIN ÉS KORNFELD II.

 

A helyes felelet az lett volna, hogy a földi élet célja s értelme nem a boldogság, mint általában hinni szoktuk, hanem a lélek fejlődése. Ebből a mi gyötrőink bűnhődése a legborzasztóbb: elállatiasodnak. Kivetkőznek emberi formájukból. Ha így közeledünk a problémához, megértjük, hogy azoknak kell szenvedniük, akiknek a fejlődéséhez van REMÉNY.

Ettől függetlenül van valami igazság Kornfeld végső szavaiban, amit tökéletesen elfogadok magamra nézve, s amit sokan mások is hajlandók aláírni.

Fogságom hetedik évére alaposan kielemeztem életem alakulását, s megértettem, miért jutott mindez osztályrészemül: fogság s a tetejébe még egy rosszindulatú daganat is. Akkor sem zúgolódtam volna, ha még ez a fenyítés sem találtatott volna elég súlyosnak.

Fenyítés? De kié?

No, mit gondolnak, KIÉ?

Sokáig feküdtem abban a kórteremben, amelyből Korngold elindult utolsó útjára. Egyedül forgolódtam álmatlan éjszakákon, múltamat hüvelyezgetve s ámuldozva életem különös fordulatain. Az ismert lágeri fortélyt alkalmazva, gondolataimat rímes, ritmikus sorokba szedtem, hogy megmaradjanak az emlékezetemben. Most is az lesz a legjobb, ha úgy idézem őket, ahogy akkor, ott a betegágyon megformáltam, míg odakinn rengett a föld a zendülés után a kényszermunkatábor alatt:

Úgy elvetélni, úgy eltékozolni

a drága jó magot, hogy tudtam s hova? 

Hisz téged dicsértelek zsenge éveimben

s szentegyházad volt lelkem otthona.

A könyvek csillogó, hiú okossága

elkápráztatta gőgös agyamat,

hittem a világot megismerhetőnek

s hogy az élet titka titok nem marad.

 

Az ifjú vér buzogva áradt ereimben

a világ szivárványszínekben tündökölt,

s közben hangtalan, hogy rá föl se figyeltem,

a hit oltára bennem romba dőlt.

De ím, a lét s nemlét határán tévelyegve,

míg csöpp híján elnyelt a szörnyű torok,

ajkamon a hála csendes rebegése,

ha megtett utamra visszagondolok.

Ma látom már: az értelem világa

ömlik minden zugán, szögletén,

de nem gyarló eszemből, nem gyönge erőmből:

magasabb forrásból árad rá a fény.

A helyes mértéket immár visszanyerve

az élet vizével oltom szomjamat

Hiszek, Világ Ura, hiszek újra Benned,

ki nem hagytál cserben, bár megtagadtalak.

 

 

265. levél

 

                                          A KÉKCÉDULÁS VÁLASZTÁSOK

 

A Magyarországon tartózkodó szovjet erők durván beavatkoztak a magyar belügyekbe. Ők döntöttek P. Kiss Szaléz ügyében, és elhurcolták a kisgazda Kovács Imrét, aki az MKgP erős embere volt. A Szovjetunióba internálták, és 1956 után nagybetegen jött haza.

Pfeiffer Zoltán tett még egy reményt adó kísérletet a Magyar Függetlenségi Párt megalapításával a kékcédulás választások előtt. 49 helyet kapott a parlamentben, de a KMP irányítása alá került Baloldali Blokk szövetséges pártjai semmisnek nyilvánították egy „fasiszta” pártra leadott szavazatokat. / Veres Péter, Illyés Gyula? /

Pfeiffer Zoltán, félve a megtorlástól, családjával együtt elmenekült az országból. Sulyok Dezső, aki e pártnak első embere volt, így búcsúztatta a magyar parlamentben a demokráciát és jósolta meg a jövőt: ”Nem igaz, hogy Magyarországon utcai harcok folynak, csak éppen nincs gyülekezési szabadság sem! Nem igaz, hogy forradalom van Magyarországon - csend van itt és nyugalom. Csak nem az élet ütemének megszokott és kedves csendje, hanem a félelem és a terror csendje. Rendőrállammá alakultunk át, valóságos rendőrállammá, ahol a rendőrség befolyása nemcsak a közéletre, hanem az egyes emberek magánéletére is elviselhetetlenül ránehezedik. / Az USA szenátusa ezért a hozzászólásért „tiszteletadást” szavazott meg a szónoknak. Bizony! /

A kommunisták szovjet segédlettel, a kriptokommunisták beépítésével,/ akiket a Magyar Kommunista Párt azzal a céllal helyez el főleg az ellenzéki pártokban, hogy aláássák az adott párt helyzetét, elősegítsék szétzüllesztését, kompromittálják azt, és ilyen módon feloszlassák, vagy beolvasszák a kommunista pártba,/ elérték a céljukat.

Koncepciós perekkel már szétszórták a Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt jobbszárnyát. A Baloldali Blokk tagjai maradtak csak a ringben, de a KMP, biztos, ami biztos, a győzelmét 1947 szeptemberében csalással is be akarta biztosítani.

A párt aktivistákból álló kommandói személyenként annyiszor szavazhattak, amennyi kék cédulájuk és idejük volt. A csalás színhelyére teherautókon szállították őket, amelyeket a szovjet megszállók biztosítottak. Az SZDP is kapott kék cédulákat, de Kéthly Anna nem engedte felhasználni.

Valószínűleg a Politikai Bizottság döntötte el a szavazás lebonyolítását. Itt is a négyes fogat dolgozott: Gerő, Rákosi, Farkas, Révai. A választásnak nevezett komédia mélypontja volt a magyar politikai életnek. Sokat ártott a kommunisták amúgy is megtépázott tekintélyének.

Jöhetett a fordulat éve!

 

266. levél

 

                                         AZ ISKOLÁK ÁLLAMOSÍTÁSA

 

Pócspetri - ügyként vonult be a magyar történelembe az egyház elleni első durva támadás. Egy megriadt rendőr véletlen öngyilkosságát használták fel arra a célra, hogy minden ellenállást elsöprő kampány induljon a katolikus egyház ellen, amely „gyilkos eszközökkel” is védi befolyását az iskolák fölött. A jegyzőt és a helyi papot kivégzik. Az ÁVÓ megszállja a falut, és példát statuálnak: vernek, megaláznak mindenkit, aki ott él. A katolikus egyház az egyetlen, amely tömegeket mozgat meg a kialakuló kommunista diktatúra ellen Mindszenty József hercegprímás vezetésével. Ő járja az országot, és mindenütt százezrek fogadják, és biztosítják a támogatásukról magányos harcában.

Baján is járt a hercegprímás, és erről egy szemtanú beszámolóját fogjuk olvasni: ”Mindszenty 1948. június 13-án, szombaton, érkezett Bajára. Ezen a napon, már Sükösdön is fogadta a nép, a kora délutáni órákban a templom előtt, ahol egy szép széket állítottak fel a templomajtóban. Ekkor ministránsként én is jelen voltam. Beszéde közben a toronyban lévő nemzeti zászló rudastól leesett. A szél tőle 2-3 méterre sodorta, de a tömegben nem okozott sérülést. Bajára 4-5 óra körül érkezett. A vámháznál átszállt a városi hintóba, azután a polgármester fogadta. Majd a belvárosi templomba ment, de akkora tömeg volt, hogy alig tudott az ajtóig eljutni. Majd a barátok templomába ment, hogy megáldja az újonnan kifestett egyházat.

A ciszterházban pihent éjszaka, ahol Endrődy Vendel apát fogadta. Éjszaka két tanár őrködött, hogy semmi baja ne történhessen: Horváth László és a később kivégzett Kosztolányi József voltak ezek a férfiak.

Másnap, 14-én és vasárnap gyalog ment a Szentháromság térre. Egy autó a mellékutcából hirtelen kivágódott, és el akarta ütni, de a sok nép miatt a kísérlet kudarcba fulladt. A sofőrt a nép kirángatta a kocsiból, és útjára bocsátotta.  10 órakor kezdődött a szentmise. Én, mint kis ministráns, ott ültem a lépcsőn. A hatalmas tömeg betöltötte a teret, és még a mellékutcákban is álltak.

Mindszenty beszéde közben elvágták a hangszóró zsinórját. Így annak egy részét csak kevesen hallhatták. Még ma is tudják a bajaiak/ Én is! /, hogy ki tette. /Apánk is ott volt a hallgatók között. Innen érkezett haza kerékpárral és holtfáradtan, amikor letartóztatták./

Délután a zárdában tett látogatást, majd elutazása előtt találkozott Pintér László kiscsávolyi plébánossal.”

                                                                                                                 TAJDINA JÓZSEF

 

268. levél

                       

                                               GÁBORNÉ TANÁR NÉNI

 

1948 - ig csak helyettesített, de ebben az évben megkapta a kinevezését.

 

Egyik nap, tanítás közben, engedélyt sem kérve, bejött a tanítási órájára két deportálásból hazatért keceli férfi. Azt mondták, hogy ellenőrizni jöttek. Elkérték az olvasókönyvét, és közölték a meglepett tanárnőnek, hogy másnap visszahozzák. De a lelkére kötötték, hogy holnap ne kezdje el az óráját, amíg meg nem érkeznek. Olyan eleganciával, ahogy jöttek, el is távoztak.

A következő napon nyolc óra előtt meg is jelentek, és azt kérték, hogy mindent csináljanak úgy, ahogy szokták.

-Osztály, vigyázz! Köszönj!

-Dicsértessék a Jézus Krisztus!

-Mindörökké! Ámen!

-Mondják el az imádságokat is! – szóltak közbe a vendégek.

-Hiszek egy Istenben, hiszek egy Hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen!

A tanítás 45 percig folydogált, mint a patak. A tanítást ezzel fejezték be a tanulók.

-Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország. Köszönjük a tanítást.

A látogatók megvárták, amíg a gyerekek kiszállingóztak a folyosóra. Azután az egyikük tanárnőhöz fordult:

       - Többé ne mondják a két imát!

Később vette észre, hogy a tankönyvből bizonyos részeket kihúztak. Amikor magára maradt, eltöprengett:

       - Egyszóval, ne bízzunk Magyarország feltámadásában!

 

269. levél

                                        MINDSZENTY HERCEGPRÍMÁS

 

„A közvélemény, minden jóérzésű ember undorral és megvetéssel fordul el az emberi elaljasodásnak attól a szörnyű gyalázatától, melyet Mindszenty személyesít meg. Nem hőst - legfeljebb nyomorult bűnözőt látnak benne. De alapvetően helytelen lenne magatartását egyszerűen a züllött, gyengejellemű bűnöző lelki összeomlására visszavezetni. Mindszenty nem adhatott többet annál, mint ami lényege. Nem adhatott többet annál, mint amit egy rothadt, züllött, történelmileg túlhaladott osztály, a bukott magyar uralkodó osztály képviselője adhat. A reakció nem szül hősöket, legfeljebb nagystílű kalandorokat, zsarnokokat, gonosztevőket és gyilkosokat, kiknek igazi lényét hosszabb-rövidebb ideig magas méltóságok, bíborosi palást, tábornoki egyenruha és egyéb fényes külsőségek eltakarhatják, kiknek a hatalmát a burzsoázia erőszakszervezete ideig-óráig szentesíthet, de akik elkerülhetetlen bukásukban mind egyformán visszataszítóak. Mindszenty magatartása ugyanolyan alantas volt, mint általában a vádlottak padján ülő valutázóké, a fizetett ügynököké, a népkártevőké és általában azoké, kiknek cselekvését nem a nép szeretete, a haladás szolgálata, az igazság ügye vezérli, hanem alantas és önző személyi indulatok, a hatalom vágya, akik a reakció belső romlottságágának hű kifejezőiként válnak annak vezetőivé.”

                                                                                            Szabad Nép, 1949. február 6.

 

               „Röviddel azután belép a szobába egy magas tagbaszakadt, bivalynyakú és vadtekintetű politikai rendőrtiszt, aki csak annyit vet felém: - Én partizán voltam.

               Beszél ugyan magyarul, de az arca nem magyar. Gyűlöletét már régóta gyűjthette ellenem. Nézni sem jó romlott, gyűlölködő arcát. El is fordulok. A mozdulatából azt sejtem, hogy kissé eltávolodik tőlem, egyszerre nekem fut, és csizmával, egész erejével belerúg födetlen gerincembe. Ő is, én is a szemközti falnak esünk. Többet akkor, úgy látszott, nem is tudott rúgni. Valami luciferi örömmel az arcán, pihegve mondja:

           - Életem legboldogabb pillanata volt ez.

Hogy a valóságot mondta, az le tudtam olvasni kéjesen eltorzult arcáról.

          Most újra az őrnagy jön be /Décsi Gyula dr. /. Kiküldi a partizánt, gumibotot vesz elő. Sohasem gondoltam, hogy a gumibotig is eljutok egyszer életemben. Legyűr vízszintesen s elkezd ütlegelni. Talpamon kezdi és megy mindig feljebb.

          A gumibot suhogásaira a szomszéd szobából és a folyosó felől hallom a kórusszerű diadalmas kacajt. Nők és férfiak vegyesen vannak a közelemben, s ha jól tudok a harsogó kórusszerű kacajból következtetni, úgy most sokkal többen vannak jelen, mint ahányan a kihallgató helyiségben voltak.

           Az őrnagy továbbra is egymásután méri rám az ütéseket. Bár kimerülten liheg, de nem hagyja abba a kínzásomat, hiszen nagy gyönyörűsége lehetett abban, hogy végre elérkezett az óra, amikor Magyarország hercegprímását levetkőztetve botozhatja.

            Összeszorítom a fogaimat, de a hangot nem sikerül mindig visszatartanom. Nyöszörgök fájdalmamban. Elég a testnek a magáé, de mintha a lélek még jobban égne.”

                                                                                 MINDSZENTY: EMLÉKIRATOK

270. levél

 

                              SZOLZSENYICIN ÉS KORNFELD III.

 

„Kinyílt a szemem s láttam, hogy mióta eszemet tudom, nem értettem önmagamat, nem értettem legtitkosabb áramaimat. Sokáig azt tartotta áldásnak, ami a káromra volt, s éppen az ellenkezőt akartam elérni, mint amire éppen szükségem lett volna. De mint ahogy a tenger ledönti lábáról a tapasztalatlan fürdőzőt, hogy aztán egy újabb hullámmal partra vesse, úgy fordítottak vissza engem is szilárd talajra a fájdalmas sorscsapások. Csak így voltam képes visszatalálni a helyes útra.

Meggörbített, majdhogynem eltört gerinccel, azzal a tapasztalattal gazdagodva tértem vissza börtönéveimből, hogy határtalan az emberi gonoszság, de ugyanolyan határtalan az emberi jóság is. Ifjúkori sikereimtől megittasulva hibátlannak éreztem magamat, ezért kegyetlen voltam. A hatalom, amelyből részem volt, gyilkossá, erőszakossá tett. Éppen amikor a leggonoszabb voltam, szentül hittem, hogy jól cselekszem. Bőven fel voltam szerelve tetszetős érvekkel. A börtön rothadó szalmáján éreztem megmozdulni magamban a jót.

Lassanként megvilágosodott előttem, hogy a jót a rossztól elválasztó határvonal nem azonos az államok, osztályok, pártok közti határral, hanem minden egyes ember szívének közepén halad át, minden emberi szív közepén. De még ott is fluktuál, eltolódik bennünk az évek során. Még a rossz által megszállva tartott szívben is maradt egy támpontja a jónak, s még a legnemesebb szívben is van egy sarok, melyben tartósan gyökeret vert a rossz.

Akkor kezdtem megérteni a vallásokat, a világ valamennyi vallását. Az emberben lévő rossz leküzdése a céljuk. Lehetetlen teljesen kiűzni a rosszat a világból, de kordában lehet tartani minden egyes emberben. Akkor értettem meg azt is, hogy hamis úton járnak a történelmi forradalmak. Mert csak a rossz hordozóit semmisítik meg egy bizonyos korban / de mivel nem érnek rá válogatni, egyben a jó hordozóit is /, magát a rosszat azonban átveszik, mint örökséget, hatványozott mértékben. A Nürnbergi Per a XX. század dicsőségére válik, mert magára a gonosz eszmére sújtott le, s csak keveset ölt meg az eszme által megfertőzöttekből / persze nem Sztáliné az érdem, ő ugyan jobban szerette volna, ha kevesebbet szónokolnak, és többet lőnek agyon /. Ha a XXI. században az emberiség nem robbantja föl vagy nem fojtja meg önmagát, akkor talán ez az irányzat fog diadalmaskodni.

271. oldal

 

                                    TIZENHETEN KÉT SZOBÁBAN

 

Valamikor az első világháborúban derekasan vitézkedett egy sváb gyerek. A nagy Magyarországot ugyan ő is elvesztette, de a rendjelek mellé Horthy Miklós vitézzé is avatta. Sváb névvel nem térdelhetett a kard alá, ezért már előtte Völgyi Bernát lett a becsületes magyar neve. Az édesapja orrolt rá, de aztán belenyugodott, mert milyen jól hangzott: vitéz Völgyi Bernát. Az új névvel földbirtok is járt, vele még több munka és jobb élet. A két lányának vett hozományul egy-egy házat. Az idősebbnek a Hajósi utcán, nem is akármilyent!

Ebből a házasságból két fiú és egy lány született. Bernát, aki a nagyapja keresztnevét örökölte, de nem akarta örökölni a paraszti mesterséget, megszökött hazulról. Nem ment világgá, csak a kalocsai rokonokhoz, akiktől a kántortanító-képzőbe járt. Mikorra vége lett a háborúnak, kitűnő eredménnyel be is fejezte a tanulmányait.

A környéken nem volt állás, de akadt a Dunántúl mélyén egy Pári nevű községben. Az ottani tanítólakásba be is költözött. De rövidesen magához kellett vennie az egész császártöltési családját, mert a szép nagy házból kilakoltatták őket a szegény sváb kommunisták. Bernát kántorkodott és tanított, a szülei meg a művelték a tanítónak kijáró földet.

                                                       +

Egy Benes nevű politikus elhatározta, hogy Csehszlovákiából kitelepíti az ott élő magyarokat. Elsősorban azokat, akiknek a legnagyobb vagyonuk volt. Komáromszentpéteren is kellett Czompó Jánosnak a jó földje és a szép nagy háza a szlovákoknak, ezért semmiképpen sem maradhatott. A legbánatosabb a lányuk volt, aki már jegyben járt egy ottani legénnyel.

Egy vagont teleraktak a holmijukkal, hogy legalább a legszükségesebb bútoraikat vihessék az új házba-hazába, ahol majd Magyarországon megáll a szerelvény. Hozták a családfő szüleit is, de a feleség szülei ott maradtak: Horváth János és Pócs Mária. Ez a vonat Tamásiban állt meg, ahonnan már gyerekjáték volt öt felnőtt embernek Páriba eljutni és egy kitelepített sváb házába, beköltözni.

 

                                                           +

 

Wiedner Bernátot, mert így hívták a kántortanítót, 1948—ban válaszút elé állította a hazai változás, az iskolák államosítása. A kántorságot választotta. Ezzel elvesztette a lakást és a földet, de nem kerültek az utcára, mert akkora már feleségül kérte és kapta a betelepült Czompó János legidősebb leányát, Matildot. Összeköltözött egy fedél alá a két család a két szobába.

Közben visszaszökött a ház két korábbi gazdája Magyarországra. Természetesen és átmenetileg a volt házukban akarták meghúzni magukat. A betelepülteknek arany szívük volt! Főleg a gazdasszonynak, aki, míg az apósa és a férje az ökrös szekérrel az államtól kapott földön dolgozott, mindig azon törte a fejét, mit adjon ennek a sok éhes szájnak enni. Bizony, már 17-en laktak két szobában és békességben, mert megszületett az első unoka: WIEDNER MÁRIA.

 

272. levél

 

Eljött a tavasz. András sietett a tavaszi munkákkal, hogy eljuthasson Bajára. Hallották, mert annak az egész megyében híre ment, hogy Mindszenty József hercegprímás Baján Mária-napokat tart. 1948. június 14-én, vasárnap, kora reggel kerékpárral nekivágott a hatvan kilométeres, hosszú útnak.

Amikor estefelé fáradtan hazaérkezett, és éppen elkezdte mesélni az eseményeket, megjelent a kapuajtóban két ismeretlen rendőr. Felszólították, hogy menjen be velük a rendőrségre. Megrökönyödve és zavartan búcsút vettek tőle, mert nem tudták mire vélni a dolgot. Hármasban elindultak, de akkor az Eszter észbe kapott észbe, és a kiskabátjával utánuk küldötte a fiával.

Az a karjára kapta, és olyan gyorsan nyargalt utánuk, hogy még a kisliget sarkánál, mielőtt eltűntek volna a szem elől, utol is érte őket. Csak annyit mondott izgatott lihegéssel: - Anya küldi!

András gyorsan a vállára terítette:

-Köszönöm, fiacskám – mondta, aztán gyorsan elfordult és fáradt léptekkel ment tovább, a két rendőrtől közrefogva. A gyerek meg úgy indult hazafelé, mint akinek folyik az orra vére. Otthon a jó barátokkal, a szomszédokkal egészen éjfélig arról folyt a beszélgetés, hogy miért vitték el szegényt.

Biztos a Mindszenty miatt, mert nagyon fújnak rá a kommunisták. Az a legnagyobb ellenségük, és ha valaki tiszteli vagy szereti, az mindjárt bűnös.

-Akkor az egész ország bűnös! Egy egész ország! – nem is mondta, hanem kiáltotta hangosan, fájdalmasan, és ekkor elkezdett zokogni. Magukra is hagyták őket a bánatukkal. Mindenki tanácstalan volt, de jóval biztatták a családot, miközben szedelőzködtek. Ekkora segítséget tudtak adni az árváknak, akik nem maradtak magukra a legnehezebb órában. Ez akkoriban nagy szó volt, és nagy segítség!

Eszter jobban ismerte az országban meg a faluban zajló politikát. Többször is kérte a férjét, hogy ne panaszkodjon senkinek az oroszokra. Megfontolt legyél! Nem tudjuk, kiben mi lakik. Gondolj a fogságba esésre! Az oroszok itt vannak az országban, és értsd meg, a háborúnak még mindig nincs vége.

András mindig azzal vágott vissza:

-          Az igazat már csak megmondhatom!

-          Mondj igazat, betörik a fejed! Most éppen ilyen időket élünk – mondogatta gyakran, mint egy rossz diáknak a türelmes tanárnő.

Alig fél éve, hogy onnan megjött, és ő még nem vette észre a nagy változást. Azt, hogy az országból közben siralomház lett. Izgatásért jelentették fel, ez már másnap kiderült.

Először a Tanácsház fogdájába vitték, csak másnap kísérték át a rendőrségre. Az egyik rendőr bizalmasan elárulta, hogy egy-két „jóakarónk” feljelentést tett András ellen, mert szidta az oroszokat. Pedig nem az oroszokat szidta. Azokat inkább sajnálta, hogy olyan országban kell élniük, ahol a Sztálin dirigál.

Kiderült, hogy kenyéririgységből tették, az üzletük miatt. Irigyelték, hogyha hozzájuk jöttek pénzért, mindig tudtak nekik adni. Bármiért szorultak is rájuk, sohase kergették ki őket.

Az egyiknek a lánya Eszter ruháit hordta. Nem bírtak a nagylányuknak venni, mert az apja megitta, elkártyázta minden pénzüket. A felesége áthozta a pénzüket megőrzésre, mert otthon nem tudta úgy eltenni, hogy a férje meg ne találta volna. Az asszony sokszor sírt, mert a három gyerekének nem tudott mit főzni. Az ura mindig azt mondta: - Főzz nekik répát!

A másik feljelentőnek is sokszor adtak pénzt. Annak is volt egy lánya. Ha jöttek az ünnepek, már várták, hogy mikor jönnek az új ruhára pénzt kérni. Itt is csak a gyereket nézték, mert másoktól hallották, hogy az apjának ragadós a keze. Azt nemigen engedte be senki az udvarába, még napszámosnak sem.

 

274. levél

 

                                                  A PÁRTOK LIKVIDÁLÁSA

 

Az egypártrendszer gondolatát Rákosi Mátyás vetette fel 1948 márciusában az MKP funkcionáriusainak értekezletén. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front létrehozásának, vagyis a koalíció átalakításának lényege az volt, hogy az új koalícióban a többi párt csak fővárosi szervezettel lesz jelen, vidéken csak a kommunista párt egyedül és mindenütt.

Már ennek a koncepciónak a jegyében jött létre a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, az MNDSZ. 1948 tavaszán megszűntek a különböző pártok ifjúsági szervezetei, és a MINSZ - be  tömörültek. / Magyar Ifjúság Népi Szövetsége /

A két munkáspárt egyesülése után, amely a szociáldemokraták beolvasztását jelentette a kommunista pártba, az MKP vezetői már konkrét célként jelölték meg a többpártrendszer felszámolását. Gyors „tisztulási” folyamat ment végbe a megmaradt pártoknál. Jobboldaliság ürügyén ezreket, tízezreket zártak ki ezekből a pártokból.

1948. november 28-án Rákosi Mátyás az MDP Központi Vezetőségének ülésén pedig már kijelentette, hogy az új Függetlenségi Népfront nem lesz tömegszervezet.

Azt főleg a célok azonossága tartja majd össze. „Szövetségben vagyunk, ugyanakkor a szövetségesek likvidálására is irányt kell venni”. Szakasits hozzátette: „Mi pártunknak hűségesen követnie kell a Szovjetunió példáját és útmutatásait, mert nincsen önálló magyar út”. Erősítésül Farkas Mihályt és Gerő Ernőt főtitkár-helyettessé választották. A Szabad Nép így magyarázta meg a népnek: „Az új Függetlenségi Népfront nem lesz a pártok huzavonájának színhelye, a pártok versengésének helyszíne.”

Tildy Zoltán köztársasági elnöknek a veje „kémkedési” ügye miatt kellett lemondania. Helyére Szakasits Árpád emelkedett. Kádár János lett az új belügyminiszter, aki 1948. szeptember 6-án rendeletet adott ki, amely a Magyar Rendőrség Államvédelmi Osztálya elnevezést törölte, és új nevet adott a párt GESTAPÓ - jának: Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága lett, azaz ÁVH. A külügyminiszterséget Rajk Lászlóra bízták, Dinnyés Lajos miniszterelnököt pedig Dobi István váltotta fel.

1948. június 12-én kimondták a két munkáspárt egyesülését. A kommunista párttagok közül 753 000 maradt az új pártban, míg a szociáldemokrata 750 000 - ből csak 241 000. Később ezekből is észhez tért még jó pár ezer. Az új párt, a Magyar Dolgozók Pártja 883 000 ezer taggal kezdte meg a szocializmus építését. Az elnök, hatáskör nélkül, Szakasits Árpád lett, a főtitkár Rákosi Mátyás, helyettesei: Farkas Mihály, Kádár János és Marosán György.

A Magyar Függetlenségi Frontot pedig „pártpótléknak” hozták létre, amelyre majd szavazni is lehet.

MAGYARORSZÁG EGÉSZ LAKOSSÁGA ÉRDEKVÉDELEM NÉLKÜLI TÖMEG LETT.

 

275. levél

                                                VILÁGTÖRTÉNELEM

 

               A Földközi-tenger keleti medencéjében kellett a Nyugatnak először közösen fellépnie. Az angolok egyedül próbálták megfékezni a görög partizánmozgalmat, amelyet Moszkva támogatott.1947 elején jelezték az USA-nak, hogy nem bírják a térséget megtartani, ha az Egyesült Államok nem segít.

            1947. március 12-én az amerikai elnök meghirdette a Truman-doktrínát, amely szerint az Amerikai Egyesült Államok a világ minden pontján kész támogatni „a szabad népeket, amelyek ellenállást tanúsítanak a leigázásukat célzó, akár fegyveres kisebbség, akár külső nyomás útján megnyilvánuló kísérletekkel szemben.”

            Görögország és Törökország esetében most a Földközi-tengerre való szovjet kijutást kellett sürgősen megakadályozniuk. Az USA átvette Anglia szerepét ebben a térségben, és rövidesen megjelentek az anyahajói meg a pénze. / A görög partizánok Magyarországra kerültek, és erősítették az ÁVH-t. /

             A „szabad népek” fogalmát a későbbiekben igen tágan kell majd értelmezni, hiszen a chilei junta és Tito kommunista diktatúrája is kapott támogatást, ha a szovjet beavatkozás visszaszorítását kellett elérni. A magyar nép miért nem részesülhetett az USA áldásos támogatásából 1956-ban? Nagyon szelektíven alkalmazták ezt a doktrínát!

            1948-ban Adenauer kihirdette a Parlamenti Tanács összehívását, és ezzel megszületett Nyugat- Németország, és az állam új pénzét bevezették Nyugat-Berlinben is. A Szovjetunió blokád alá vette a várost. Válaszul a levegőn át egy éven keresztül, naponta több száz amerikai és angol szállítógép fuvarozta a Berlin nyugati részén élőknek a megélhetéshez szükséges forrásokat: az élelmet, a tüzelőt, az orvosi eszközöket és így tovább. Ez Amerikának nagy politikai sikert hozott, az ellenfél egy év múlva meghátrált.

 

276. levél

 

                                                      A PADLÁSSÖPRÉS

 

             Az érdekvédelem hiányát elsősorban a parasztság érezte meg. A kötelező beszolgáltatás évről évre nehezedő terheit, tekintet nélkül az időjárás viszontagságaira, állandóan növelték. Míg korábban a vetés- és a szántóterületet vették alapul, később már az összterületet, akár a nádast is. Párhuzamosan a beadásra kötelezett termékek köre is bővült.          Jelentkezett egy másfajta tendencia is. 1951-ig elsősorban a kulákgazdaságok terhelését növelték, most már a közép- és a kisgazdaságokét szintén. Ezek terhelése is a duplájára nőtt.

              Ennek ellenére a parasztság mégsem akart a téeszekbe lépni. Ebből a hatalom azt a következtetést vonta le, hogy a paraszt csak akkor lép be a kollektívba, ha teljesen „legatyásítják”. A hatalom a kulákokat 1950-51-re juttatta koldusbotra. 1951-52-re az egész parasztság ilyen helyzetbe jutott./ Nagy Imre volt a begyűjtésért felelős, az illetékes miniszter!

            A megtermelt termék ment a beszolgáltatásba, az érte kapott kis pénz pedig az adóba. 1949 őszén megjelentek a Szégyen - illetve a Dicsőségtáblák a falvakban. A Szégyentáblára kerülteket automatikusan fel is jelentették, hiszen a beszolgáltatás hazafias kötelezettség, elmulasztása közellátási bűntettnek minősült. Börtönbüntetéssel is sújtották, sőt internálás is lehetett a vége.

            Sok százezer holdnyi föld maradt bevetetlen a tömeges földelhagyás miatt. Az 1952-es padlássöprések következtében az akkori 1,2 millió parasztcsalád közül 800000-nek nem maradt annyi gabonája, hogy a következő termésig a kenyér-és vetőmagszükségletét fedezze.

 

277. levél

                                                 APÁNKAT LETARTÓZTATTÁK

 

              Mind a két feljelentőnk tagja volt a kommunista pártnak. De nem ők voltak az ügy értelmi szerzői, mert mindketten írni-olvasni sem tudtak. Egy férfiszabó, aki a bombázások elől menekült le a falunkba, szervezte be őket ellenünk. Ő volt a helyi párt tekintélyesebb embere. Ha a gyerekei Pestről meglátogatták, többször is nálunk kaptak szállást.

              Híre ment a faluban, hogy mi van velünk. Többen szemrehányást tettek nekik, hogy miért csinálták ezt az Andrásékkal. Esküdöztek égre-földre, hogy ők nem követtek el semmit. Még a főkolompos is átjött azzal a kérdéssel: - Mi van az Andrással? Hallom, hogy őrizetbe vették? Nem engedem bántani. Holnap bemegyek a rendőrségre, és szólok az érdekében.

              Másnap én is bementem az őrsre. Mondom a férjemnek, hogy a párttitkár majd szólni fog az érdekedben, megígérte. De csak pár szót válthattunk, már vezették is vissza a zárkába. Ekkor láttam meg a spicliket sorakozni, hogy aláírják a férjem ellen szóló vádiratot. Meglepődtek, hogy én is ott vagyok, és látom őket.

              A titkár úr nemsokára megint átjött tisztázni magát, de most már ajtót mutattam neki. Nem hiszem, hogy szégyellte magát. Nem volt ezekben lélek!

              A harmadik napon a férjemet átvitték Kiskőrösre, a járási kapitányságra. Amikor átmentem meglátogatni, a folyosón megint a titkárral akadtam össze. Váltig erősítette, hogy most is az András érdekében van itt. Sok ilyen becsületes ember kéne – mondta. A férjem is hitt neki. Ő még mindig nem értette, mi zajlik körülötte. A Rákosi-rendszerrel akkor kezdtünk ismerkedni.

              Hogy kik voltak a mi nagy bajunk okozói? Barabás Andor, úri szabó és a kommunista párt oszlopa. Hugyi Antal, a hátsó szomszédunk, aki répát akart etetni a gyerekeivel. Aztán Falus Mihály, utcabeli és kerékpártolvaj. Végül Palásti Károly, egy szerencsétlen rokkant trafikos. Ott árult egy apró házikóban az előttünk lévő téren. Mind meghaltak már. Isten nyugtassa őket!

 

278. oldal

                   

                                            A NAGY ELVAKULTSÁG

 

               Tulajdonképpen meglepő, hogy milyen sikert aratott Szolzsenyicin Gulag szigetcsoport című műve, és milyen intenzív érzelmeket váltott ki az 1974-ben megjelent francia fordítása. Talán már nem volt régóta köztudott, amit az orosz író bemutatott? Talán nem Lenin állította fel a koncentrációs táborok rendszerét a szovjet korszak első éveiben? Talán már nem tudtak a 2. világháború előtt nyugaton az állandó terrorról, a tisztogatásokról, koncepciós perekről, a kollektivizálás áldozatairól, a totalitárius rendszer valamennyi összetevőjéről? S ha igen, miből következett ez a hosszan tartó vakság, a tények elutasítása a demokratikus Nyugaton?

             Már 1930-ban, 1935-ben jelentek meg tanulmányok a sztálini rendszer kegyetlenségeiről. Sztálin, történelmi vázlat a bolsevizmusról: „A kor krónikásai nem képesek számot adni mindazon tömeges letartóztatásokról és kivégzésekről, amelyek a kollektivizálást kísérték, ahogy az öngyilkosságokról és a gyilkosságokról sem. A statisztika üres adat és haszontalan szorzószám, de nem képes rögzíteni azon áldozatok nagy számát, akikről a GPU hallgat, és nem találunk adatot arról a több millió emberi lényről sem, akiket barbár módon áttelepítettek a sarkkörön és az Urálon túlra.”

             New York Times, 1931: „Az igazság még rettenetesebbé válik, ha figyelembe vesszük, hogy a kuláküldözés megállás nélkül folytatódott a harmincas években folyamatosan, miközben a kulákok száma 5 és 10 millió között ingadozott, nem számítva azokat a szerencsétlen muzsikokat, akiket módosaknak véltek. Arra a következtetésre juthatunk tehát, hogy nemre és korra való tekintet nélkül legalább 5 millió falusit űztek el otthonából, ítéltek méltatlan nyomorra és sokukat méltatlan halálra.”

               A szovjet terror mérlege vagy Rémálom a Szovjetunióban, 1937. Ez utóbbi művében a francia szerző, Souvarine, a terror új hullámát ismertette, amely Kirov meggyilkolását követte:

               „Úgy tűnik, immár semmi sem korlátozza a tomboló kegyetlenséget”.

              Andre Gide:” Kétlem, hogy manapság bármely országban, legyen az akár Hitler Németországa, kevésbé szabad, jobban megalázott, jobban megfélemlített és jobban alávetett lenne az emberi szellem”. A jól lefizetett kommunista párti sajtóbérencek írásai lesöpörték ezeket az igazságokat. Ez elég volt a vaksághoz? Nem volt itt mocskos összjáték?

Sartre, a legtekintélyesebb 20. századi francia szellem, éppen a mi ötvenhatunk miatt döbbent rá az igazságra / Jobb későn, mint soha. /: „De ahol minden egyszerre összeomlik, ahol-ha lehet hinni önöknek-egy egész nép a fasizmus oldalára áll, hogy megsemmisítse a rendszert, ott a szocializmus alapjai sohasem léteztek.”

                1956-ban már megint fasiszta volt, bizonyos nyugat – európai körökben, az egész magyar nép. Aztán majd nálunk is a kádári értékelésben.

 

279. levél

 

                                        WALTER TANÍTÓ BÁCSI

 

               1945 után három évig taníthattak csak az apácák, mert az iskolákat államosították. Ezután már csak tanító nénik és tanító bácsik jöttek be az osztályokba. A hétközre eső ünnepeket eltörölték. A mi tanító nénink sokat betegeskedett, ezért a fiú osztályhoz csapták a lányokat is.

               Így nyolcvan gyerek lett egyetlen tanteremben. De az ő osztálya volt mégis a legfegyelmezettebb. Mi tudtunk a legszebben menetelni és énekelni. Mi, lányok is, igyekeztünk a fiúkkal lépést tartani. Az akkori igazgató eléggé vallásellenes volt, ezért el akarta tiltani az éneket, amire olyan jól tudtunk egyszerre lépni. De mi azért is azt énekeltük, minél inkább közeledtünk a sportpályáról az iskola felé:

                                        Él még, feléled újra Magyarország!

                                        Szent esküvéssel erre esküszünk.

                                        Hittel hiszünk a tudás erejében.

                                        Rozsdamart kardnál több a szent betű.

 

                                         Vérző sebének száma, mint a tenger.

                                         Mind begyógyul, ha hittel hiszünk.

                                         Hittel hiszünk a tudás erejében.

                                         Rozsdamart kardnál több a szent betű.

 

                                              Új ezer évet, jogot csak ez adhat.

                                               Így lesz hazánk majd örök életű.

                                          Hittel hiszünk a tudás erejében.

                                          Rozsdamart kardnál több a szent betű.

 

       Rendes ember volt. Én a felesége, akkor már vegyes, osztályába jártam, de a katonás vonulásokat magam is láttam.

 

280. levél

 

                                                  KONCEPCIÓS PEREK

 

             A legszűkebb vezetésen /Rákosi, Gerő, Farkas, Révai / kívül mindenki lehetett áldozat. És jobbára lett is. Amikor a pártokkal, az egyházzal, a gazdasággal kapcsolatos perek lezajlottak, amelyekben tehetséges és tisztességes embereket végeztek ki vagy ítéltek hosszú börtönbüntetésre, az osztályharc élesedése címén elkezdték az ellenséget a párton belül keresni.

            Erre kiváló alkalmat nyújtott a Tito ellen nyitott front. Tito - bérenceket keresett és talált a párton belül az ÁVH. Klasszikus koncepciós pert készítettek elő, a Rajk - pert. Kijelölik a vádlottat, aki vállalja, a rendőrséget, az ügyészséget, a védelmet és a tanúkat. A vádlottakat és a tanúkat, ha kell, kínzással, zsarolással veszik rá a hamis, bemagolt vallomásra.

            Rákosinál az is szerepet játszott a kiválasztásban, hogy Rajk nem volt moszkovita és zsidó. A fiatalok, a NÉKOSZ tagsága jobban szerette, mint Rákosit. Ekkor bukott a NÉKOSZ is. A Rajk - perben összesen 97 embert állítottak bíróság elé, ezek közül 15 főt ki is végeztek. A tanúk ugyanazt a hazugságot állították: a kémkedést és a jugoszláv kapcsolatot, és ez halálos ítéletet jelentett:

          „Ilyen vallomások után, teljesen tudom, hogy mi vár rám és mi a sorsom. / Mint belügyminiszter jó néhány ehhez hasonló pert lepergetett. / Azzal megyek le innen, egy becsületes és ártatlan ember ellen tesznek sorozatosan olyan vallomásokat, ami nem felel meg a valóságnak” - mondotta az éjszakai szembesítések után.

            Rajk vagy később más nagykutyák nyaktörése miatt a tömeg nem hullatott könnyet. Az volt az általános vélemény, hogy most már, hála Istennek, egymást is nyírják az elvtársak. Szász Béla, aki maga is szereplője volt a színjátéknak, így összegezte a tanulságot:

             „A nyomozók, az ezredes nemcsak folyvást hangoztatták, de minden bizonnyal a kommunista párt hozzájárulásával cselekedtek. Ám úgy éreztem, hogy a pince őreihez, Péter Gáborhoz annyi lelki közösség sem fűz, mint egy amőbához. Sose fogadtam el, hogy a cél szentesítheti az eszközöket, de annál egyértelműbbnek vettem, hogy az ÁVH eszközei akármilyen célt örök időkre kompromittálnak.”

 

281. oldal

 

                                                            KULÁKSORS

 

            Elmentünk a templomba, hogy megköszönjem Istennek, hogy hazavezetett a fogságból. Otthon meg már azt terveztük, hogy milyen legyen a jövőnk. Legyen legalább tíz fejős tehenünk. Az artézi kút vizét locsolásra felhasználni. A föld homokos részét beültetni gyümölcsfákkal és szőlővel. A legelőt körülkeríteni, hogy az állatok mellé ne kelljen pásztor.

             Olyan lelkesen fogtunk a mi jobb világunk megteremtéséhez, mint a szorgalmas hangyák. Meg is teremtettük volna, ha nem jön be a kommunizmus az ő „Vörös Zászlajával”. Éppen azon a területen, ahol a mi tanyánk is feküdt, akartak megalakítani egy téeszt ezzel a névvel.

               1948 augusztusában kaptunk egy értesítést, hogy a feleségem földjét a tizenkét kishaszonbérlőnek szétosztották. A következőt, az 1949-et a zsarolás éveként tartom számon. Már január első napjaiban megkezdődött a jószágok összeszámlálása. Minden állatot be kellett vallani! Mese nincs! Ha az ellenőrzéskor többet találnak, súlyosan büntetik.       Megszámolták a teheneket, disznókat, és aláíratták velem a felvett adatokat. Ez szerdán történt, de pénteken már nyakunkon az ellenőr. Az előtte való éjszakán megellett az anyadisznónk, és hét szép malaca lett. Hét állattal többet találtak az ellenőrök. Mi lett a folytatás? Idézést kaptam a kiskőrösi rendőrségtől. Megkérdezték a nevem, majd megfenyítettek: 

-Miért rejtetted el a malacokat, te mocskos kulák?

          Aztán elzavartak, de néhány nap múlva megkaptam a büntetésről szóló végzést. Hétszáz forint vagy hat havi elzárás. Negyven malac árát fizettették ki velem. Februárban a takarmánybecslők jártak a padlásokon. 17 mázsa morzsolt kukoricát kellett beszállítanom. Ezért nem fizettek semmit. Csépléskor rendőrök ellenőrizték, hogy mit adtunk enni a cséplőmunkásoknak. Az asztagtól, rögtön cséplés után, szállítsuk a gabonát az átvevőhelyre!

Rendőrök ellenőrizték, hogy időben el legyen vetve a gabona. Volt egy háromszáz forintos büntetésem, mert az udvar nem volt felsöpörve, és ez tűzveszélyes. Este nem trágyáztam ki az istállóból. Ezzel a közellátást veszélyeztettem, újabb 300 forint. Mindezt egy Gál nevű parancsnoknak köszönhetem, aki azzal volt megbízva, hogy a környék hat tanyájából téeszt szervezzen. Mondta, hogy addig nem nyugszik, amíg nem lát bennünket a téeszben. Aztán egyszer éjszaka jöttek.

Én pedig reménykedtem, hátha nem talál hibát. Tévedtem:

-Fogd a söprűt és pókhálózd le a mennyezetet!

Ekkor következett be a tragédia. Egy kockacukor nagyságú vakolat a parancsnokra hullott.       Abban a pillanatban hozzám ugrott, és a puskatussal úgy a fejemre sújtott, hogy az állatok közé estem. Arra eszméltem föl, hogy a faromat rugdossa és ordít:

-Kelj fel, te állat, mert mindjárt a jászolhoz kötözlek!

Az egyik tehénre támaszkodva fölálltam. A homlokomból folyt a vér az arcomra, onnan meg az ingemre. A parancsnok káromkodva mondta:

-Még mindig nem gondoltad meg magad, te marha, hogy a tanyádat átadd a téesznek?

-De meggondoltam, átadom – nyöszörögtem.

· Akkor 11 órára gyere be a községháza egyes szobájába. Ott majd aláírod a fölajánlási szerződést:

Jegyzőkönyv

Fölvétetett Kecelen, 1950. február 21-én a Községháza 1.sz. irodájában.

Megjelent a hivatalunkban Németh Mihály és kijelenti, hogy 33 katasztrális hold földjét és a tanyáját a termelőcsoport részére átadja. Kijelenti továbbá azt, hogy e tettét minden erőszak és rábeszélés nélkül tette. Átadja a termelőszövetkezeti csoport részére a gazdaságában található négy szarvasmarháját Gazdasági felszereléssel sem rendelkezik. Mindössze egy hengere és egy szánkója van, amelyet szintén felajánl a téeszcsének.

Németh Mihály                                                                         

Tanúk: Mészáros Balázs

Konorot István

 

282. oldal

 

                                                  VILÁG-TÖRTÉNELEM

 

               A világ tehát kettévált, a „szabad népek” és a „rab népek” világára.

               Az elhatárolódás nyugati szempontból azért volt fontos, hogy a Szovjetuniót figyelmeztessék: „Eddig és ne tovább!” Sztálin szempontjából pedig azért, hogy a háborúban megszerzett területekhez nem nyúlhat senki.

              Az USA azt alkalmazta, amit később Kádár: „Aki nincs ellenünk, velünk van.” A Szovjetunió pedig a fordítottját: „Aki nincs velem, ellenem, van.” Ilyen módon amerikai hatókörbe került minden ország, amely nem volt orosz megszállás alatt. A gazdasági segítséget egyre gyakrabban a Valutaalap vagy a Világbank nyújtotta a rászoruló országoknak. Ha katonai támadás érte valamelyik országot, az USA először segéllyel majd fegyverszállítással segítette a védekezést. Ha ez nem bizonyult elégségesnek a katonai beavatkozás következett.

           Görögország és Törökország esetében elég volt az anyagi támogatás, a koreai háborúba, amelyet szovjet ösztönzésre az északi szocialista országrész robbantott ki, már közvetlen ENSZ-támogatásra, amerikai beavatkozásra volt szükség.

Közben a Marshall-terv fellendítette a nyugat–európai országok gazdaságát, és Nyugat–Európa országai Nyugat-Németországot, azaz a Német Szövetségi Köztársaságot egyenrangú félként kezelték. Sőt, az Európai Szén – és Acélközösség egyik alapító tagja lesz Adenauernek, kereszténydemokrata kancellárnak köszönhetően 1951-ben. A szervezet a későbbi Európai Unió magja.

Csehszlovákiában a csehek ostobasága miatt puccsal jutottak hatalomra a kommunisták, pedig nem is voltak megszálló szovjet csapatok.

 

283. levél

 

                                            ANYÁNKAT IS LETARTÓZTATJÁK

 

               Apámat elvitték Kiskőrösről, de nem tudtuk, hogy hova. Az apósom és az anyám Pesten keresték. Fodor Böske, az egyik rokonunk, vezette őket egyik börtöntől a másikig. Mindenütt azzal utasították el őket, hogy ilyen név nem szerepel listájukon. Este azzal jöttek haza nagy szomorúan, Pesten nem találták. Később kiderült, hogy akkor Szegeden tartották fogva. A Csillagban volt egy darabig.

            Két nap múlva megállt előttünk egy oldalkocsis motorkerékpár. A gazdája egy idevalósi pék volt, aki egy rendőrt hozott. Udvariasan mondták, hogy készüljön, mert a kiskőrösi rendőrkapitányságra viszik. Ez az utasítás! Eszter annyira zavarba jött, alig tudott átöltözni. Azért egy óra múlva csak odaértek. Az egyik irodában egy civil fogadta, aki azt mondta, zárja be magam után az ajtót, hogy ne zavarja őket senki. Ha itt a kihallgatást így csinálják, gondolta, ám legyen, és bezárta az ajtót. Valami Falust vagy Falusit mondott bemutatkozáskor, és kemény hangon, aztán rögtön a tárgyra tért,

Pofátlanul utasította:

-Vetkőzzön le!

Megtagadta, erre rá förmedt:

-A gumibotot ismeri-e?

Azt válaszolta neki egy kissé szenvtelenül:

-Hallomásból.

          A civil férfiú, akin kiütköztek a fatájának jellemzői, a szekrény tetejéről leemelt egyet és csapkodta vele a tenyerét. Közben kopogtattak az ajtón.

-Nyissa ki! – parancsolt rá, mire anyám megfordította a zárban a kulcsot. Egy ismeretlen rendőr lépett be, aki a civil kihallgató asztalára tett egy papírlapot, s közben azt mondta:

-Azoknak a névsora, Falusi elvtárs, akik Soltvadkerten és Kiskőrösön járatják az Új Embert, a katolikus újságot. A civil kaján mosollyal megköszönte, aztán kiküldte a rendőrt.

          Őszintén mondom, nem szántam volna leköpni őket – mondotta szó szerint, amikor hallgattam a történetét. Azután át akarta küldeni egy kis, alig látható tapétaajtón a szomszéd szobába. Ezt a kívánságát se teljesítette.

         Dühében nem tudott mással bosszút állni, minthogy mindkét karját felemeltette, hogy megnézze, nincs-e nyilaskereszt a hóna alatt. Rövid nyári blúz volt anyámon, könnyen meggyőződhetett arról, hogy nem volt nyilas. Újabb kopogtatás zavarta meg a nyájas együttlétet.

          Aki most bejött, nem volt más, mint a császártöltési rendőrparancsnok, apám unokatestvére, Juhász Mihály.  Borbényi János hívta fel telefonon, hogy tegyen valamit, mert anyámat is elvitték.

            Kiküldték anyámat a szobából, amíg kettesben tárgyaltak. Falusi utasította a posztoló rendőrt, hogy kísérje a cellába, mert holnapig a vendégük lesz. Amikor rázárták az ajtót, végre megnyugodott. Itt már nem fogják zaklatni. Szétnézett:

Hova is hajtsa le a fejét? Csak deszkákból összetákolt priccs volt a cellában, rádobva két takaró. Lefeküdt, betakarózott és nyomban el is aludt.

 

284. levél

 

                                                           A „VEZÉR”

 

                A harmincas években, egy időben tartották fogva a szegedi Csillag börtönben Szálasi Ferenccel, a nyilasok vezérével. / Életfogytiglanit kapott volna, ha a nyugati sajtó nem mozgósítja védelmében az ottani közvéleményt. / Ugyanabban az évben is szabadultak, 1940-ben. Rákosi ekkor a Szovjetunióba távozott, cserébe az 1849-ben zsákmányolt zászlókért.

1945-ben hazatérve célratörően vezette a pártja küzdelmét a totális hatalom megszerzésért.      Kérlelhetetlen szívósággal gyűrte maga alá partnereit a tárgyalóasztalnál vagy a bíróságokon a koncepciós perekben. Személyi kultusza 1952-ben érte el tetőpontját, amikor a 60. születésnapját ünnepelte ország-világ. Ekkor érkezezett meg Ivanova asszony levele valahonnan a Szovjetunióból, amelyből érdemes idéznünk: ”Azon a napon született az első lányom, amikor Rákosi Mátyást életfogytiglani fegyházzal sújtották, és ezért Mátyásnak kereszteltük el.”

             Érdekes, hogy a szocialista Kelet és a kapitalista Nyugat mennyire egyetértett Rákosi megítélésében a két világháború között. Nyugaton mennyire elhallgatták hazai aljasságait, mint korábban Kun Béláét, Szamuely Tiborét vagy Sztálinét. Úgy tűnik mintha az egész világon csak a kommunista, szociáldemokrata pártoknak lett volna közvéleményt formáló ereje.

             Létezett egyáltalán jól értesült konzervatív újságírás Nyugaton? Ha nem, miért nem?            Rákosi, ez a pitiáner, műveletlen figura mindent megtehetett a magyar néppel anélkül, hogy bárki szót emelt volna Nagy Ferenc demokratikusan megválasztott miniszterelnökünk nyugatra űzése ellen. Hol volt a demokráciák felhördülése? Legalább olyan mértékben, mint amikor ezt a jelentéktelen, de kártevő senkit, igazságosan meg akarták büntetni.

                                    Gyertek, lányok, öltözzetek fehérbe,

                                    Szórjunk rózsát Rákosi Mátyás elébe.

                                    Hadd járjon ő rózsában bokáig,

                                    Éljen, éljen Rákosi elvtárs sokáig!

 

Rákosinak sajátságos nézete volt a magyar népről:

                „Meg kell mondanom, hogy a magyar nép zöme nem demokrata, a szónak abban az értelmében, hogy demokráciában nevelődött volna. Demokratikus abban az értelemben, hogy nem szereti, ha a kormány szakadatlanul beleszól a dolgaiba, és előírja, hogy mit vessen, s az aratásból mit adjon le stb. Olyan demokratikus nevelés azonban, mint Nyugaton vagy Jugoszláviában és Bulgáriában, tehát azokban a parasztországokban, ahol a nemesség nem játszott olyan szerepet, mint nálunk, Magyarországon nem volt.”

                   Itt a talányos jellemű nép! Fejtsd meg, olvasó!

 

285. levél

 

                                                     A KANÁSZHÁZ

 

             A Nádas utca végén, ahol az istentelenségben boldogult Manyika védőnő lakott, az ötvenes évek elején az volt a kanászház. Onnét indult a Vancsik Mihály bácsi a tülökkel vagy egy jó nagy dudával, esetleg kolomppal, amivel hívogatta a község disznóit, a süldő malacokat meg kecskéket.

             Sokan maguk kihajtották ki a disznóikat két-három kutya segítségével a páskomra, amelyik a kanászháznál kezdődött és folytatódott a Bogárzó mellett végestelen végig, egészen az Arany János utcáig. Régebben ott is disznótúrta legelő volt, ahol az ONCSA – házak álltak.         De leginkább a helyt, ahol most a Pintér vállalkozása elterül harckocsistul, szobrostul, rakétástul és repülőgépestül. Egyszóval: rozsdatemetőstül.

             Akkor még értelmes célt szolgált, mert a Mihály bácsi minden falusi disznót felügyelt néhány loncsos-loboncos kutyájával. Ahol a mai fürdő van, ott volt a csordakút. Arról a környékről, főleg diszkós időben, gyakoriak a visítások és a röfögések ma is. Ide hajtotta a kanász minden délben a csordát itatni.

               A kanászházhoz vitték annak idején a gazdák a disznóikat búgatni, ahol aztán olyan emse és kan fesztivál kezdődött, hogy nekünk, gyerekeknek öröm volt nézni és hallgatni. Mennyi pénzt összebúghattak a disznó az öreg kanásznak! De a kecske leányok is itt üzekedtek a kosokkal, hogy minél több Sztálin-tehén szülessen a faluban Rákosi Mátyás elvtárs hatvanadik születésnapjára.

 

286. levél

                                                           MUNKA ÜNNEPE

 

               A Virágvasárnap után jöttek a húsvéti szertartások, Nagycsütörtökön éjfélig látogathattuk a templomot. Nagypénteken harangszó volt a halva fekvő Krisztus tiszteletére, „mer a harangok Rómába mentek.” Délután három órakor kezdődött a stációjárás, a keresztúti ájtatosság. Nagyszombat délután ötkor a gyönyörű föltámadási gyertyás körmenet. Aztán jött a Nagyvasárnap, a húsvét vasárnap, végül a lányok-legények várva várt húsvét hétfője.

               Akkoriban a legények piros-fehér-zöld színű szalagokkal díszítették a stájer hintókat, a fiáker kocsikat, a cséza kocsikat. A legjobb – legszebb lovakat befogva, azokat a legszebb szerszámokkal öltöztetve és felszalagozva száguldoztak a faluban egyik lánytól a másikig. Négy-öt legény meg egy muzsikás ült egy – egy kocsin, és végigénekelték a falut lánytó lányig.

             Amikor nyolcadikos voltam, 1949-50-ben, akkor emlékeztünk meg először május elsején a Munka Ünnepéről.

            Már korán reggel a tűzoltók zenekara ébresztette a falu lakosságát. És jó hangulatot teremtett, legalábbis a gyerekekben. Aztán játszottak néha-néha a tízkor kezdődő felvonulás végéig, egészen délig. Az iskola tanulói, a községi üzemek dolgozói mind rész vettek a felvonuláson zászlókkal, májusfákkal, táblákkal. Sztálin meg Rákosi képeivel.

           Végigmentünk a Kossuth Lajos utcán, a Posta előtt és végig a Császártöltési úton, aztán vissza a Szabadság térre, ahol a hatalmas nyárfák alatt tartottuk az ünnepséget. Az egész falu ott volt. Éljen Lenin! Éljen Sztálin! Éljen Rákosi Mátyás! Ilyen feliratú táblákkal vonultak fel. Az ünnepség idején vigyázban kellett állni a hatalmas vörös zászlók alatt. Az akkori főszónokok minden ötödik mondata után vertük a markunkat. Éljeneztük Lenint, Sztálint, de legfőképpen a főtitkárt, Rákosi Mátyást.

          Később aztán nem ezért volt nevezetes számomra a május elseje, hanem a szerelmesek hónapja miatt. Hozták a legények a magasabbnál magasabb májusfákat. 1952-ben azt gondoltam, hogy kettőt fogok kapni. A két legény persze nem tudott egymásról.

         Azon az éjszakán fél 12 tájban a kutyák ugattak és egy nagy zuhanás volt az udvaron. Másnap édesapám virradat után felkelt, és látja ám, hogy valaki járt nálunk, még hozzá a kapun kívül, mert a lesöpört udvaron semmi lábnyom. Miután felnéz a kapuoszlopra, visszanéz reá egy gyönyörűen feldíszített májusfa. Egy másik nyárfaág is feküdt ott, de az nem volt feldíszítve. A szalagok csak mellé voltak rakva. Azonnal szólított is bennünket:- Lányok, fölkelni! Dolgozni kell! A második fát nekünk kellett feldíszíteni. Aki a legények közül később érkezett, az csak csalódottan letette.

A májusfák úgy állottak a két oszlophoz kötve, mint két pávakakas. Gyönyörűségesen.

Csak én voltam bajban, ezért mind a két legényemnek azt hazudtam, hogy az egyiket a húgomnak hozták. Az első májusfát 1951-ben kaptam a Németh Antitól.

 

287. levél

 

                                                 VILÁG-TÖRTÉNELEM

 

                  1950. június 25-én hajnalban harckocsikkal és nehéztüzérséggel rendelkező észak-koreai hadsereg számos ponton átlépte a 38. szélességi fokot és gyors ütemben nyomult előre déli irányban. A támadó hadsereg létszáma és fegyverzete egyértelműen az agresszió gondos előkészítéséről tanúskodott. Túl nagy különbség volt a két országrész katonai ereje között. Az északiak abban reménykedhettek, hogy mire az ENSZ fölocsúdik, már elfoglalták Szöult, és a világot kész tények elé állították volna.

               Truman gyorsan döntött. Először a légierőt vetette be, majd szárazföldi egységeket is küldött a helyszínre. Parancsot adott a 7. flottának, hogy őrizze a tajvani tengerszorost. Ezzel egy időben az agresszió ügye a Biztonsági Tanács elé került, ahol az Egyesült Államok javasolta az ENSZ beavatkozását. A tanács a Szovjetunió bojkottja miatt simán elfogadta az amerikai indítványt. Az USA tehát az ENSZ zászlaja alatt folytathatta akcióit.

              A frontvonal mögött végrehajtott jól sikerült partraszállási akcióval sikerült a 38. szélességi fok mögé nyomni a támadókat. Talán egész Korea felszabadul, ha ekkor nem avatkoznak be a harcokba a kínaiak. Már Phenjant is megszállták, és a kínai határ közelébe értek. Más csapategységek a Szovjetunió irányában nyomultak előre. Szovjetunió céljai érdekében létrehozott Békevilágtanács El a kezekkel Koreától! – jelszóval a nemzetközi közvéleményt befolyásolva a háború befejezését követelte, és gyűjtést indított a koreai nép megsegítésére az egész világon. Hazánkban is gyűjtés folyt az MNDSZ irányításával. / Már korábban elkezdtük támogatni az úgynevezett „béketábort”. /

            Truman magáévá tette a „korlátozott háború” koncepcióját, és a teljes győzelemre törő, de egyúttal egy nagyobb konfliktust kockáztató tábornokát visszaparancsolta a 38. szélességi vonalra. A visszavonulás során a többszörös kínai gyalogsági erő és a szovjet légi támogatás miatt az ENSZ egységei komoly veszteségeket szenvedtek. De a 38. szélességi foknál a harcok leálltak. A két Korea szembenállása még napjainkban is tart.

 

288. levél

 

                                  RÁKOSI ELVTÁRS, SZEMÉLYESEN?

Tudósítóktól-

 

Bölcs vezérünk Bajára igyekezett, hogy megszemlélje a határsávban bevezetett védelmi intézkedéseket, amelyekkel meg akarjuk óvni szocializmust építő népünket egy aljas és alattomos titoista provokációtól. Mert ő mindig csak a dolgozó népre gondol életének minden pillanatában.

Kiskőrösön Rákosi elvtárs megtekintette a világszabadság nagy költőjének szülőházát. Finom betűivel személyesen írta alá a vendégkönyvet, és csak annyit mondott:

-          Elvtársak, Petőfi is közénk tartozna, a kommunista eszme harcosa lenne a világhírű tollával, Nagyszerű versekkel buzdítaná dolgozó népünket az állandó éberségre és a Tito- fasizmus elleni küzdelemre

Az autósor folytatta útját. Talán tíz kilométert tettünk meg, amikor Kecelen váratlan csoportosulás állította meg a kocsisort. Vezérünk mindenütt észreveszi a rendkívüli eseményt. Most is megállíttatta gépkocsiját, mert az út menti Tüzép - telepnél egyszerű emberek egész sora állt. Lehettek talán ötvenen is.

-          Miért vannak itt ilyen sokan?- hallhatták kicsit szigorú hangját a sor végén állók. Az emberek arca felragyogott erre az ismerős hangra. Körülállták őt és elpanaszolták, hogy órákig kell várni a mészre, pedig a permetezés az éjszakai eső után nem késhet. Egy idős férfi meghatottan szorította meg bölcs Vezérünk kezét, és akadozva ugyan, de kimondta:

-          Rákosi elvtárs, személyesen?

-          Hát persze, tetőtől talpig- hangzott a frappáns válasz, amelyre nagy volt a derültség.

Vezérünk végigment a sor mellett, ahonnan csak úgy röpködtek felé a köszöntések:

-          Jó napot, Rákosi elvtárs! Minden jót bölcs vezérünk! Boldog születésnapot!

A kiadókra szigorúan ráparancsolt, hogy igyekezzenek, ne várakoztassák az embereket. Azok bizony gyorsabban is kezdték lapátolni a zsákokba a fehér anyagot. Új erő szállta meg őket. Aztán ilyen szavakkal búcsúzott:

    - Jó munkát, elvtársak!

    - Szabadság, Rákosi elvtárs! - szólt az emberek szava, amely egyszerre volt megköszönése a gyors, hatásos segítségnek és a nagyrabecsülésnek. Mert akik jelen voltak, sohasem felejtik el, hogy Kecelen is járt Rákosi Mátyás elvtárs, az igazságos. Akik jelen voltak, még az unokáiknak is elmesélhetik. Mosolyogva és meleg szívvel.

Polyva János

 

289. levél

 

                 ÖTVEN ÉV MÚLVA EMLÉKEZIK EGY NAGYMAMA

 

              Ugye, azelőtt otthon sütötték a kenyeret, és annyit ettek, amennyi beléjük fért. Aztán jegyre kaptuk. Nálunk én voltam a beszerző. Hajnali négykor felnőttekkel, gyerekekkel ott álltunk a pék ajtaja előtt, fagyoskodtunk. Engem a Farkas néni, a pék felesége jól ismert, együtt voltunk vele kórházban Kiskunhalason. Többször be is hívott a melegre, és mindig a kezembe nyomott egy karéj kenyeret.

              Még a petróleumot is csak sorbaállással lehetett kapni. Csak fél litert adtak egyszerre. A szatyorban vittem a kétliteres kannát jól elrejtve. A kezemben ott volt a fél literes butykos. Öt boltnál is sorban álltam egymás után, mert mikor az egyikből kijöttem, ügyesen beleöntöttem a fél litert a kannába, és sorban álltam a következő előtt. Így aztán lassan megtelt a kanna is meg a butykos is. Kincset érő két és fél literrel boldogan mentem hazafelé.

            Ebben az évben, 1952-ben történt az is, hogy a Tüzépnél sorban álltam mészért. Kellett a permetezéshez a gálic mellé. Legalább ötvenen vártunk a sorunkra, amikor megállt a telep bejáratánál tíz fekete autó. Hát, Uramisten, Rákosi Mátyás jött oda hozzánk. Kiadta a parancsot, hogy szolgáljanak ki gyorsan mindenkit. Ne csoportosuljanak az emberek!

           Énnálam kosár is volt. Benne tíz forint meg egy konyharuha. Ahogy bámészkodtam, valaki kilopta a pénzt is, a ruhát is. Mire adták volna a meszet, nem tudtam megvenni. Nagyon féltem hazamenni, de szerencsére nem vertek meg. Ez a Rákosi-látogatás azért volt nagy dolog, mert Laki Miska bácsiék családját hetekkel előtte lakoltatták ki Kecelről. A meggondolatlan fiuk az iskolában kiszúrta a Rákosi – kép mindkét szemét.

 

250. levél

                                                     ANYÁNK KECSKEMÉTEN

 

           Amikor reggel kinyílt a cellaajtó, az egyik rendőr azzal üdvözölte:

           - Hallja, fiatalasszony, maga jól rám ijesztett az éjjel! Azt hittem, hogy meghalt. Szólítgattam az ablakon át, de semmi életjelet nem adott. Olyan ideges lettem, hogy bementem meghallgatni, szuszog-e. Hála istennek, szuszogott.

          De arra kérte, nehogy elmondja valakinek, mert súlyos büntetést kapna. Bizony, így féltek még a rendőrök is! Átsétált vele a konyhára, ahol egy idősebb nő főzött a személyzetnek. Kért ennivalót anyámnak is. Azt mondta, nem teheti meg, hogy egy letartóztatottnak enni adjon. Erre vita támadt köztük. Szerencsére jött a nagyanyám, aki bőségesen hozott sonkát, kenyeret. Nem kellett tovább éheznie.

           Várta sorsának jobbra fordulását, mert a reménység hal meg utoljára, bár most már mind a ketten az ÁVH kezében voltak. Segédkezett a konyhán, de ebédet egyszer sem kapott.       Két nap múlva egy rendőr, Nagy Ottónak hívták, titokban egy levelet csúsztatott a kezébe. Ebben Juhász Mihály, az apám unokatestvére leírta, mit tudott meg a sorsáról:

           - Ne ijedjél meg! Holnap egy rendőr Kecskemétre visz kihallgatásra, de onnan mindjárt vissza fog hozni.

           Alkonyatkor mentek ki a kis vonathoz, amelyik csak három kocsiból állt, és Kecskemét volt a végállomása. A kísérő rendőr csak arra kérte: Egy kocsiba szállunk, de olyan messze üljön tőlem, mintha semmi közünk nem lenne egymáshoz. Kérem, ne szökjön meg, mert akkor mind a ketten nehéz helyzetbe jutnánk. Ezt az embert még nem rontotta meg „a szép, új világunk!”

            Úgy is lett. Mindketten egy kocsiban, de a vagon két szemközti végében ültek. Mintha semmi közük nem lenne egymáshoz.  A vonatocska lassan döcögött, s minden jelentősebb fánál megállt, de igen kevesen utaztak Kecskemétre az éjszaka kellős közepén. Éjfél után egy órakor érkeztünk meg a megyei rendőrségre. A kísérője szakszerűen zörgetett, és egy középkorú börtönőr nyitotta ki az ajtót. Bementünk az irodába, ahol a kísérete megkapta az átvételi elismervényt, és elköszönt tőlük.

             A fogházőr pedig kérte, hogy a gyűrűt és a fülbevalót adja át neki: Ezeket nem szabad magával vinni a cellába:

-          Mondja, fiatalasszony, társaságba akar kerülni vagy egy magányos nénihez?

 

          Eszter szerette a társaságot, de most nem volt beszélgetős kedvében. A nénit választotta, és jól tette. Ekkor jött rá, hogy ebben a rendszerben szinte minden semmiségért börtönbe lehet jutni. Az öregasszony felébredt, amikor kinyílt az ajtó, és köszöntek egymásnak:

-          Mindörökké, ámen!- válaszolta a néni. Ez volt a bizalmat keltő bemutatkozás is. Aztán

 

 rögtön elpanaszolta anyámnak is, hogyan került börtönbe:

 

           Van nekem egy árva kecském meg tyúkjaim. Elszabadult az átkozott Sztalin- tehén az udvaromból és lelegelte a tanács nemrég kiültetett fáiról a fiatal hajtásokat. Kiküldtek rám egy akkora bírságot, hogy nem bírtam kifizetni. Most ezt kell leülnöm.

             Otthon meg a tanácselnök, úgy kell neki, őrzi meg eteti a kecskémet, a felesége meg a piacon árulja tojásokat. Itt meg a Rákosi etet két hónapig. Ezért kerültem én vénségemre börtönbe - tárta szét két sovány karját. Eszter szerette volna megcsókolni ezt a szerencsétlen öregasszonyt. Talán meg is csókolta. Ebben már nem volt bizonyos, mert az utolsó szavak alatt már az álom ágyán feküdt.

 

251. levél

 

                                              VILÁG-TÖRTÉNELEM

 

             1949-ben a Szovjetunió is felrobbantotta a maga atombombáját.  Többen úgy vélték, hogy az atombombánál hatásosabb fegyverre nincs szüksége a nyugati arzenálnak. A szárazföldi haderő szempontjából a Szovjetunió az erősebb, a légierő és az atombombák számát tekintve az USA. Nincs szükség még nagyobb hatóerejű nukleáris bomba előállítására.      A kölcsönös félelem mégis versenyre késztette a szembenállókat.

             Az USA és a Szovjetunió is dolgozott a hidrogénbomba kifejlesztésén. 1952 novemberében a csendes- óceáni Eniwetok –atollnál felrobbant az első tíz megatonnás hidrogénbomba. /Teller Ede /.

             A következő év augusztusában ezt követte az oroszok Szemipalatyinszknál kipróbált fegyvere, 400 kilótonnás teljesítménnyel. / Szaharov, a nagy szovjet ellenzéki! / Végül az amerikaiak Bikini-bombája tett pontot az első sorozat végére. 1954 márciusában, 15 megatonnás pusztító erővel, amely 750 hirosimai bomba hatásának felelt meg.

 

252. levél

 

                                                   RÁKOSI – SHAW

 

          Rákosi Mátyás pajtás 60. születésnapja alkalmából a helyi úttörőcsapat Gáborné vezetésével bevetésre készen áll!

          1952-ben a kalocsai Forradalmi Ezred katonái a szilosi erdőben várták Tito, a „láncos eb” támadását, és ezért a zöld füvön és madárdalos erdő mélyén táboroztak, de már unták a madárdalt. Felkérték a helyi kultúra képviselőjét, jelen esetben Gábornét, a kulturális bevetésre. Ő, vörös zászlóval a kezében, vörös nyakkendővel a nyakán és szívében a forradalmi lánggal, hajlandó volt erre. Felkészítette a legtehetségesebb gyermekekből verbuvált csapatát az ünnepi fellépésre: Óda Rákosi elvtárshoz/ vers/, Rákosi bokáig rózsában/ népdal- kórus és táncosok/ és így tovább. A műsor kiemelkedően legjobb része volt az a jelenet, amelyet megőrzött az emlékezet:

       Orvosi rendelőben vagyunk. A doktor egy trehány disznó, aki rendelés helyett bűnügyi regényt olvas, az asszisztensnője pedig egyedül dolgozik:

Első anyuka: - Jaj, doktor úr, a kisfiamnak nagyon fáj a lába!

Orvos: - Tíz aszpirin!

Második anyuka: - Jaj, doktor úr, a kisfiam fejére rászorult a bili!/ És tényleg a fején van a zöld színű bili./ 

Orvos: - Tíz aszpirin!

A betegek panaszt tesznek a főorvosnál az alorvos rossz munkája miatt, aki megrója őt: Kedves doktor kartárs. Csak akkor lehet gyógyszert rendelni, ha a beteget előbb levetkőzteti. Világos?

Belép a rendelőbe egy teltkarcsú hölgy, akit, mielőtt megszólalhatott volna, vadul vetkőztetni kezdik. Már csak a kombiné marad rajta, amikor az orvos végre faggatni kezdi.

Orvos: Na, most már mondja el, mi a panasza!

 

Teltkarcsú hölgy: - De doktor úr, én az új takarítónő vagyok!

 

Szavait óriási derültség követte. A kalocsai Forradalmi Ezred katonái csak úgy dőltek a nevetéstől. Sikerük volt!

-          Éljen Rákosi Mátyás pajtás! - kiáltották az emlékező műsor végén az úttörőkkel együtt a

 

derűs katonák, amikor elbúcsúztak egymástól.

 

Vörös zászlókat lengetve álltak a honvédségi teherautón a lelkes pajtások, amikor az

 

 hazafelé repítette őket. Majd legközelebb a valóság-sóban találkozunk 2000 körül.

 

253. levél

 

                                       A ROSENBERG HÁZASPÁR

 

               A férfi már 16 évesen belépett a fiatal kommunisták ligájába. 1939-ben nérnök lett és megnősült. Abban az időben számos amerikai értelmiségi látta zsákutcának a kapitalista utat, elsősorban a gazdasági válság miatt, és vélte járhatóbbnak a szovjetet, a szocializmusét.

               Számos amerikai újságíró járta be a Szovjetuniót, a nekik előkészített Potyemkin-falvakat, gyárakat, kolhozokat. Egyikük azzal tért vissza és tapasztalatait röviden így összegezte: „Láttam a jövőt, és az működik.”

              Julius sógorát Los Alamosba küldték, ahonnan fontos rajzokkal és adatokkal tért vissza. Ethel, a feleség vállalkozott az információk legépelésére. Közben megismerkedtek azzal a személlyel, aki már 1935 óta Szovjetuniónak kémkedett, és ő lett a banánhéj. Julius közben ellopta egy amerikai vállalattól az atombomba gyújtószerkezetének egyik alkatrészét.

            Az FBI- ügynökök először 1950 nyarán kopogtattak be a házaspár ajtaján. Egy hónapon belül le is tartóztatták őket. A bíróság a házaspárt halálra ítélte. McCharthy szenátor pedig „irtóhadjáratot” kezdett a kommunisták és a kommunista–szimpatizánsok ellen.

           A Magyarországon lefolyt perek ezreit, amelyek többnyire igazságtalan ítéleteket hoztak, minek nevezzük? A világméretű kommunista propaganda nyugaton is, keleten is természetesen mártírokat faragott az 1953-ban kivégzett házaspárból. 

            Istenem, teremtőm! Csak egyetlen tüntetést szerveztek volna nyugaton az igazságtalanul meghurcolt magyarok százezreiért!  Nekik nem akadt párt- illetve nemzetiségi alapon- „fajfogójuk”.

 

254. levél

 

                                            NAGY IMRE KÍSÉRLETE

 

              Ennek a szerencsétlen végre jutott, közepes képességű parasztembernek teljesen az agyára ment a fontosságtudat. Ő is moszkovita volt. Túl sok időt töltött a ravasz bolsik között, de nagyon keveset a józan magyar parasztok között. Minden mocskos pártfeladatot ráosztottak.

              Ha kellett, belügyminiszter lett, ha úgy döntött a Párt, a volt földosztó miniszterből begyűjtési miniszter. Milyen jót röhöghettek ezen, egymás között, a zsidó „négyesfogat” tagjai!  Ha a moszkvai elvtársak azt kívánták, miniszterelnök lett egy átmeneti időre, hogy az ország belső feszültségét csökkentsék.

              Ennek az ideje 1953-ban, Sztálin halála után jött el. Rákosi egy személyben volt miniszterelnök és páttitkár. Moszkvába rendelték őt is meg Nagy Imrét is. A moszkvai elvtársak nagyon megrótták Rákosit, főleg a túlzott fegyverkezési kiadások miatt.

              A lényeg: Nagy Imrét választtatták miniszterelnökké, aki enyhített a beszolgáltatások terhein, és ellenezte az erőszakos téeszesítést. Kimondta, hogy csökkenteni kell a nehézipar támogatását és növelni az élelmiszeriparét az ellátás javítása érdekében. Fel kell oszlatni az internáló táborokat. Néhány „túlkapásokban” részt vevő vezetőt felelősségre kell vonni: Farkas Mihály, Décsi Gyula, Péter Gábor, Piros László.

             Akasztásról az ő ügyükben szó sem lehetett, legfeljebb a „túlbuzgóság” miatt kiosztott 5-6 szanatóriumi évről. Maga a „népbarát” miniszterelnök közben megeresztett néhány fenyegetést: „Aki nem a pártra és a kormányra hallgat, hanem az ellenség szavára, aki nem a törvények útját járja, hanem a törvénytelenség útjára lép, az ne számítson a párt és a kormány segítségére. Ez minden intézkedésünkre és mindenkire vonatkozik. Azokra is, akik nem várva be októbert, a gazdasági év végét, a nyári munkák kellős közepén akarnak kilépni a termelőszövetkezetből, vagy most akarják a feloszlatást kimondani, ahelyett, hogy a kormány által szabályozott módon és időpontban élnének ezzel a jogukkal. Azokra is vonatkozik, akik úgy magyarázzák a jogok és szabadságok, a segítés és a kedvezmények kiterjesztését, hogy most már semmiféle, sem adófizetési, sem beadási kötelezettségük nincs az állam iránt, ahelyett, hogy annak pontosan eleget tennének. Ezek se számítsanak kíméletre! Tapasztalni fogják, hogy velük szemben a törvények teljes szigorát alkalmazzuk.” / Micsoda korhadt fából faragott szöveg! /

             Az ő időszaka alatt némileg enyhült a népre gyakorolt nyomás. Természetes, hogy népszerűséget szerzett. / ízes somogyi tájszólás, pörge bajusz / Az is természetes, hogy az első adandó alkalommal még a Pártból is kirúgják. Majd újra előveszik az emberarcú politikust, ha a „pártnak” szüksége lesz rá. Ez a szegény ember pedig újra ugrik a PÁRT szavára. Azt sem veszi észre, hogy akkor már nem a sunyi sakál Rákosi, hanem Gerő, ez a keselyű, lesz a PÁRT.

 

255. levél

                                                    KECSKEMÉTI FOLYTATÁS

 

              Reggel kiengedtek bennünket a vízcsaphoz mosakodni meg vécére. Akkor láttam csak, hogy milyen sokan élvezzük ezt a helyet. A férfiakat utánunk engedték ki. Néhány papot is láttam közöttük:

            Vajon mit véthettek a rendszer ellen az Isten szolgái, hogy ide kerültek öreg napjaikra?

Itt éjjel már nem lehetett pihenni, mert két őr állandóan le-föl sétált, és nagyon kopogott a bakancsuk. Rabok is mindig kiabáltak, zajongtak, de az őrök nem vettek róluk tudomást.

             Vártam, hogy mikor visznek végre kihallgatásra. Már két napja ott voltam, de még egy falatot sem kaptam. A néni meg akarta osztani velem a részét, de én csak a maradék kenyeremet, sonkámat eszegettem. A harmadik napon végül nekem is adtak egy tányér zöldbablevest.

A negyedik napon zörög a zár, szólítanak. Szedem a holmimat, elköszönök a lakótársamtól. Bekísértek abba az irodába, ahol felvettek. Amikor ketten maradtak a felvételkor megismert őrrel, azt kérdezi, de nagyon halkan: - Szeretne - e a férjével beszélni? Nagyon meglepődtem.       Csak annyit kérdeztem: Itt a férjem is? Nem is mondta, amikor idehozták. – Ja, kislányom, ez nem gyerekóvoda – válaszolta. Aztán már ment is a férjemért Majdnem a mellettem lévő cellából engedte ki. Amikor megláttuk egymást, sírva, szótlanul álltunk, aztán megcsókoltuk egymást. Csak annyit kérdezett: - Téged is elhurcoltak? Igen, de én most már megyek haza – vigasztaltam.

              Több időnk nem volt, kísérték is vissza. Engem meg a nagykapuig, ahol elköszönt ettől a rendes embertől. Az állomáson nem sokat kellett várnia, már jött is a vonat. Szabadszálláson, az átszállásra várakozva, dr. Antóni László orvossal meg a feleségével hozta össze a jó sors. Örömmel üdvözöltek és megkérdezték, nem vagyok-e éhes. Szégyellősen bevallottam, hogy bizony négy nap alatt csak egyszer kaptam egy levest.

              Délután érkeztem meg a keceli állomásra, ahol a rendőr rokonunk, Juhász Mihály várt. Mondta, hogy többször is zaklatta a parancsnokát az ígéretére hivatkozva. Attól tudta meg, hogy ezzel a vonattal fogok hazajönni. Azért van kinn, hogy meggyőződjön, van-e hitele a Falusi elvtárs szavának. Aztán beballagtunk a faluba. Otthon várt rám a hatéves kisfiam a nagymamával, a szüleim meg az aggódó szomszédok. Engem is le akartak internálni, de a hetvenöt éves nagymama meg a kisfiam miatt csak rendőri felügyelet alá helyeztek.

              Andrást Kecskemétről internálótáborba vitték, Kistarcsára. Onnan üzent, hogy mikor mehetek hozzá beszélőre. De üzente a Falusi úr is, hogy ha elmondom, ami kihallgatásomon történt, nem megyek le a térképről. Hallgatást kért a Miska is, mivel értem ő a felelős. Ugyan, hogy mertem volna én beszélni, mikor az oroszlán szájából vettek ki.

 

256. levél

 

                                                NAGYSZOMBAT

 

            Az után, hogy az oroszok sok magyar katonát megöltek, nőket erőszakoltak meg és fosztogattak faluszerte, az öreg Flaisz Feri bácsi úgy gondolta, hogy mégis beáll a pártjukba, a MDP-be. Megharagudott rá a fia és a menye, akik aztán nem is álltak vele szóba. A fiataloknak két fia született, az egyik tartózkodó volt velük szemben, a másik meg úgy szerette őket, hogy jobban sem kell. Kedvelték is az öregek! Büszkék voltak középiskolás unokájukra, aki alig múlt tizenöt éves. Amikor havonta egyszer hazajött a kalocsai kollégiumból, az első útja az öregekhez vezetett.

-          Mit ennél, mit innál, lelkem? –kérdezte mindenkor a nagymamája. Amikor a fiú minden csontját lerágta a kakas pörköltnek, kalácsot tett elébe az anyó: Egyél lelkem, úgyis olyan sovány az a kollégiumi koszt hónapszámra.

-          Ez igaz – bólingatott a fiatalember -, meg aztán fizetést sem adnak a tanulásért.

-          Lesz az is, fiacskám! Holnap délután, mielőtt a bálba mész, előkeresem a százasodat. Jó lesz-e?

-          Jó bizony, öreganyám!- örült meg a gyerek, s vele örült a nagymama meg a nagypapa.

            Másnap beöltözve be is pattant az ajtón a kedvenc unokájuk:

             - Már húzzák a kultúrházban, és vár rám a Terike! – sürgette az öregeket.

             – Szép fiúhoz jó lány illik – bölcselkedett a nagymama. Befordult a tisztaszobába, ahol már ott hasalt a sublóton egy százas.  A Ferike is befordult, és valami volt a kezében, de az ablakokon sűrű a függöny szövése és ritka a fény. Amikor vagy tíz perc múlva előkerült, már több pénz volt a zsebében egy százasnál.

              A gyerek kijött és a nagymamára zárta az ajtót.  A házból kilépett az udvarra:

           -- No, megkaptad a százasod az öreganyádtól? – kérdezte anélkül, hogy a fiúra nézett volna. Éppen egy tuskóval birkózott, amiben megszorult a fejsze.

            – Add ide, fiam, a baltát, hadd segítsek magamon. A fiú a kezébe vette és lecsapott az öreg fejére hátulról kétszer is.

   Aztán betárta az utcai ajtót és elment szórakozni a Terikével a nagyszombati bálba.

                                                                          +

            Húsvétvasárnap a szomszédok arra figyeltek föl, hogy a Flaisz bácsi disznai igen nyugtalanok, és mintha az udvaron röfögnének. Mit keresnek ezek kinn? És benéztek a kerítés deszkái között. Azt hitték, hogy rosszul látnak. Az öreg véres fejét harapdálták a vérszagra kitört állatok. Hamar át a kerítésen! Beterelni a disznókat! Szóljatok a rendőrségnek!

            Dél körül már a szobában fel volt ravatalozva mind a kettő. A megfojtott nagymama, és a leterített fejű Feri bácsi. Megsiratta őket a szomszédság, hogy ilyen szörnyű véget kellett érniük. Nem sokáig sírdogáltak, mert beállt a halottas kocsi, és mindkét öreg testet kivitték éjszakára a hullaházba, ahol majd az orvosi vizsgálatok lesznek.

  Szörnyülködött a faluban mindenki, és gyanúsították a cigányokat, a részegeseket.

Ahogy ilyenkor szokás, a temetésen ott volt a fél falu. Ott is mindenki a gyilkost kereste. Két nyomozó is, akik inkább a rokonok arcát kutatták, akik a sírt körülállták, és nem sok fájdalom volt az arcokon. Hosszan időztek a halom mellett, ahol a két kereszten ott olvashatták az emberek: Itt nyugszik Flaisz Ferenc 68 éves és a felesége Kukucska Franciska 66 éves.

Aztán a családtagok is megindultak hazafelé, amikor a tömeg nagy része szétszéledt.

            Ekkor a kedvenc unoka vállára nehezedett egy kéz: - Jöjjön velünk, fiatalember! Szeretnénk beszélgetni magával. – Hogyne – hangzott röviden a válasz, és a kihallgatás sem tartott sokáig. Mindent bevallott, minden töredelem nélkül. Egyébként jól mulatott utána, és csak azt sajnálta, hogy vasárnap korán reggel felkeltette az anyja, pedig a hosszú éjszakát még nem pihente ki.

 

257. levél

                                  

                           ELVTÁRS, KARTÁRS, SZAKTÁRS, POLGÁRTÁRS

 

              Sokat vitatkoztak értelmiségi berkekben az orosz grazsdanyin szó magyarításán. A nép sokkal egyszerűbben elintézte az ilyen akadémikus diskurzust. Amikor Rákosi behozta a beszolgáltatást és a kuláklistázást, sokan elhagyták a falut, a földet, amiből a sarc miatt nem lehetett megélni. Amíg vidéken, amire a történelmünkben nem volt példa, jegyre adták a kenyeret, a városokban volt elég. Elsősorban Budapestre és Sztálinvárosba mentek dolgozni, ezért koránkelések, fáradtság, a kilátástalanság nyomta az emberek vállát meg a lelkét. A plakátokon mindig mosolygó arcok, de a valóságban eléggé savanyúak voltak az ábrázatok.

              Egyre több a szegény ember volt a faluban, és éppen a Herceg meg a Király nevűek voltak talán a legszegényebbek.  Helyben kevés volt a sok munkást foglalkoztató cég, hát irány Budapest, Dunaújváros! A téglagyár, a tőzegtelep nem tudott minden leszegényedett embert felvenni, ezért maradt az ingázás nyomorúsága. Sztálinvárosba Kecelről sokan jártak, éveken keresztül. Csak így beszéltek róla az emberek: - Megyek Sztalinba. Akkor sok új szóval is meg kellett ismerkedni! MDP, MNDSZ, MADISZ, DÉFOSZ meg a többi. Jöttek az ilyen újfajta megszólítások: elvtárs, kartárs, szaktárs meg a többi.

            A szaktárs végül már szakira zsugorodott. Viccet is meséltek róla. Hétfőn hajnalonként telítődtek a vonatok a munkahelyre utazókkal. Az egyik állomáson felszáll egy szaki, és leül egy másik szaki mellé, akinek nagyon lógott a feje. Az utasellátóban már felönthette a búfelejtő féldecit, de úgy látszik, nem volt elég az alváshoz. Oldalba löki az új utas a lógó fejűt: - Hová utazol, szaki? Így válaszol bizonytalankodva: - Sztá – Sztá – Sztálin –ba-szaki.

 

258. levél

 

                                                   VILÁGTÖRTÉNELEM

 

               1953 januárjában a Fehér Házba Eisenhower elnök költözött. Az USA-ra a szovjet atomfegyverek még nem jelentettek komoly fenegetést, de Nyugat – Európára már igen. Ezért az amerikai elnök javasolta egy katonai szövetség létrehozását, az Észak - atlanti Szövetség néven létrehozandó NATO megalapítását. A benne tömörült országok lakossága is, gazdasági ereje is nagyobb volt a keleti tömb lakosságszámánál vagy gazdasági teljesítményénél. Ez lehetővé tette a hagyományos erők fejlesztését, a szövetségbe lépett országok haderejének jelentős létszámbeli gyarapodását. Sor került Nyugat - Németország belépésére és felfegyverzésére.

             1953. március 5-én meghalt Sztálin. Önnön terrorjának esett áldozatul, mert senki nem mert bemenni hozzá, pedig tudták, hogy ilyenkor már régen talpon szokott lenni. Beríja, akit nyomban figyelmeztettek, félrészeg állapotban kiáltott Sztálin őreire: - Nem látjátok, hogy mélyen alszik? Kifelé, mindenki, és ne zavarjátok az álmát! Tizenkét óra telt el az agyvérzés óta, amikor végre orvost hívtak és erre a félnapos késére senki sem tud magyarázatot adni. Amikor Sztálin a végóráit élte, Vaszilij, a fia odaüvöltötte Berijának meg a politikai vezetés összegyűlt tagjainak:

 - Ti mocskok, meggyilkoljátok az apámat!

Molotov szerint Berija később azt mondta nekik:

 - Elintéztem, megmentettelek mindnyájatokat.”

                Sztálin haláltusája öt napig tartott. Az utolsó pillanatban hirtelen kinyitotta a szemét, és mindenkire vetett egy pillantást a szobában lévők közül- emlékezett vissza Sztálin lánya.

     

259. levél

 

                Húsz percig lehetett beszélgetni. Azt újságolta, hogy itt van a táborban Bajusz doktor is, aki esküvőnk tájékán kezelt engem. Nemcsak rab, de ő a tábor orvosa is.

                 Többször beszélt már vele. Többnyire értelmiségi emberek vannak a táborban meg jobb módú gazdák. Hat hónap volt a legrövidebb internálási idő.

                 Így szabadult a férjem 1949 októberének első hetében, úgy, hogy rendőri felügyelet alá helyezték, mint engem. Alig volt itthon néhány hónapig, máris megkapta a bírósági idézőt a tárgyalásra. Átmentem Kiskőrösre ügyvédet fogadni, és megkértem a férjem védelmére Juhász Tibor ügyvéd urat, aki el is vállalta

                Közben többen azt tanácsolták, hogy a férjem ne menjen el a tárgyalásra, mert újra visszaviszik, mint politikai foglyot a Szovjetunióba, ahonnan soha vissza nem jön. Tudtak olyan embert ajánlani, aki segítene kijutni nyugatra ezer forintért. Az illető el is jött velünk személyesen megbeszélni a dolgot. A szüleim át is adták a pénzt az embercsempésznek, és elindultak az osztrák határhoz. Vártuk tőle heteken át a megbeszélt levelet nyugatról. De semmi hír nem jött felőle. Már arra gondoltunk, hogy biztosan lelőtték a határon.

              Egyszer csak jön egy üzenet Kalocsáról, hogy ott van Szeberényiéknél, a rokonoknál. / Erre én is jól emlékszem, mert először kaptam egy patronos pisztolyt ajándékba. /

              Rögtön átmentünk hozzá a fiammal, még az esti vonattal, és akkor elmesélte, milyen hétpróbás gazemberrel hozta össze a sors. Elkísérte az osztrák határig, de ott átadta a határőröknek.

Onnan felvitték Pestre. Egy olyan helyre, ahol a határsértőket tartották fogva. Elmesélte, hogy mind fiatalok voltak, és sok új nótát tanult tőlük. Jó kedéllyel teltek a napjaik.

              A férjemnek hamis papírjai voltak, amit Jánoshalmáról szerzett az átverőnk. A Gyűjtőből lekísérték oda, ahol a hamis papírok szerint született és lakik. Már Jánoshalma utcáit járták, amikor attól félt, hogy le fog bukni, hiszen nem ismert ott senkit. A férjem imádkozott magában, hogy most segítsél meg Istenem. Nem hiába imádkozott! Az egyik rendőr azt mondja a másiknak, aki igen szívóskodott: - Hagyd, menjen Isten hírével!

Innen aztán sikerült átjutnia Kalocsára.

 

260. levél

 

                                                  KÁDÁR ÉS AZ ÁVH

 

               Kádár mindent megtett, ami egy lojális kommunistától elvárható. A Titoval történt szakítás után visszaküldte összes jugoszláv kitűntetését és előkészítette a Rajk - per színpadát.

Vásárhelyi Miklós szerint Kádár, mint belügyminiszter azt mondta Rajknak, a legjobb barátjának, hogy merő színjáték lesz a per, és valójában nem fog történni semmi: - Biztosíthatlak, hogy mindaz, amit most mondtam neked, Rákosi Mátyástól származik.”

                Most éppen a Rajkkal folytatott beszélgetések képezik ellene a legfontosabb vádpontokat ellene. 1951 áprilisában tartóztatták le, és vetették börtönbe bírósági tárgyalás nélkül. Kádár így vallott:

              „Nemcsak titoista, imperialista kém, Rajk ellenforradalmi örökségének megsemmisítője nem lettem, hanem ellenkezőleg, annak megőrzője voltam.”

               A börtönben sem bántak vele kíméletlenebbül, mint az elődökkel. Addig kínozták, amíg el nem vesztette eszméletét, és amikor magához tért, egyik cimborájának a fia, Farkas Vladimír, az arcába vizelt. Amikor három év múlva kiengedték, egy CIA- ügynök jelentette: Bal keze ujjairól a körmök hiányoznak. Az elképzelhető legkegyetlenebb módon vallatták. Állítólag Farkas Mihály személyes parancsára. De őrizetbe vették a párt itthoni szárnyát: Losonczy Gézát, Újhelyi Szilárdot, Donáth Ferencet, Haraszti Sándort. Ekkor ért tragikus véget Zöld Sándor és családja.

            Amikor 1954-ben Nagy Imre szabadon engedte, azt mondta Kádárnak, aki megköszönte a visszakapott szabadságát:

            - Bizonyára te is megtetted volna a helyemben!

 

261. levél

 

                                          ÉLES FEGYVERÜNK AZ ÁVH

 

            Péter Gáborral az élén már a koalíciós pártharcokban is az MKP hatásos fegyverének bizonyult. A hatalom teljes megszerzése után pedig a társadalom terrorizálásának legfőbb eszköze lett. Központja, a hírhedt Andrássy út 60. a koncepciós perek kiagyalásának, a válogatott kínzásoknak a színtere.

            Az Államvédelmi Hatóság feladata volt a határőrizet is, ezt a zöld váll-lapos és sapkaszegélyes állomány látta el. Az ÁVH másik csoportját kék ávósoknak nevezték, ők voltak az elnyomó rendszer veszett kutyái. A vezető pozícióban lévő emberei mind zsidók voltak. Feladatuk az internálótáborok, a hadtermelést végző üzemek, intézmények, hivatalok őrzése. Az ÁVH ezen alakulatai végezték a kifejezetten karhatalmi feladatokat. Az ÁVH tisztjei, legénysége hírhedt volt embertelenségéről, kegyetlenségéről.

             Az Államvédelmi Hatóság részben sorozott állományból állt, de a hivatásos egységek párthűségéhez nem férhetett készség. Az ÁVH bárkit bírósági ítélet nélkül internálótáborokba hurcoltatott. Az Államvédelmi hatóság azért van, hogy a rosszat lássa meg az állampolgárokban. A jót meglátni bennük nem az ő dolga” - mondta a szervezet legfőbb irányítója, Farkas Mihály.

            1953-ig, alig három év alatt 650 ezer ember ellen folytattak rendőrségi, bírósági eljárást. 390 ezer embert el is ítéltek. A szervezet emberei, besúgói mindenütt ott voltak, sakkban tartották a lakosságot. Az ÁVH - nak nem kellett elszámolni az emberekkel. Cellájában halt meg, mert agyonverték, Ries István volt igazságügyi minisztert. Olyan eset is előfordult, hogy az elfogató parancsról értesülve, Zöld Sándor volt belügyminiszter kiirtotta egész családját és magával is végzett.

          1950-ben Szakasits Árpádot tartóztatták le, vele együtt a volt szociáldemokratákat, Schiffer Pált, Marosán Györgyöt és még 431 személyt.

          Aztán indultak a tábornok-perek. A Sólyom – ügyben 48 embert vettek őrizetbe: 10 kivégzés. Király Bélát, Kéri Kálmánt, Stomm Marcellt ítélet sújtja. / Bolond, ki a párt szekerét tolja! /

           A Szűcs-ügyben, aki Péter Gábor helyettese, negyven személy ellen indult vizsgálat. Menet közben Szűcs Ernőt és testvérét agyonverték. Az úgynevezett munkásmozgalmi vezetők elleni perekben 1953-ig 850-en szerepeltek. 28-at kivégeztek, de a vizsgálat során elpusztították száma elérte a nyolcvanat.

            Csupa régi jó elvtárs! Még szerencse, hogy akadt egy moszkvai, aki enyhített a helyzeten, Nagy Imre. Ezek voltak azok a perek, amelyekre csak legyintettek az emberek: Bárcsak teljesen kipusztítanák egymást!

              Az egyetlen moszkvai elvtársat néhány év múlva akasztják majd. Az Nagy Imre lesz, aki magyarnak vallja magát. Ki is marad büntetlenül a porondon? Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Révai József és Farkas Mihály- a főbűnösök. Akiknek volt moszkvai támaszuk. Biztos, hogy csak moszkvai támaszuk van? És csak Moszkva parancsait hajtják végre?

 

262. levél

                                                  AZ OLASZ KAPCSOLAT

 

             Közben az ügyvéd urat értesítettük, úgy döntöttünk, hogy a férjem nem fog megjelenni a bíróságon. Ő azért elment Kiskunhalasra, ahol a tárgyalást elnapolták. A feljelentőink méltatlankodtak, hogy az András szólhatott volna nekik, akkor ők sem mentek volna el. Ismét átmentem Kalocsára, hogy a sorsunkat megtanácskozzuk. Úgy döntöttünk, hogy felkeressük a cserevilágban szerzett ismerőseinket, és tőlük kérünk tanácsot. Így is történt. Felkerestem a legmegbízhatóbb családot, a Jakicsékat. A férjemnek újra hamis papírokat kellett szerezni, hogy elhelyezkedhessen az oxigéngyárban. 800 forintért sikerült is szereznie egy volt fogolytársától.

              Milyen is a sors keze? Olyan főnök mellé került, aki szintén politikai üldözött volt, csak ő Olaszországban, s most itt élt Magyarországon családostul. Marosi Istvánnak hívták, és már alig győzték kivárni, mikor mehetnek végre haza. Nagyon besokalltak kommunista létükre a kommunizmusból.

             Az itt született kislányukat Csufettónak hívták. Szerettek bennünket, még Kecelre is lejöttek vendégségbe. A fiam még mostanában is emlegeti, hogy művelt ember lehetett, mert „só-darabokat” olvasott.

             A férjemnek albérletet is sikerült serezni a Kőfaragó utcában. Így átmenetileg révbe érnünk, megnyugodnunk. Juhász Miskát, a rokonunkat, közben áthelyezték az ÁVH-hoz. Így került föl Pestre, pontosabban Budára, az Úri utcába, családostól.

              Az Úri utcában lakott, közben az Andrássy út 60-ban is szolgált, majd pedig a rádió védelmére rendelték, mint szakaszparancsnokot. Húsz ember lehetett a keze alatt, egy korabeli csoportkép alapján megítélve.

              Így kerültek egymáshoz közel az unokatestvérek. A férjemet néha meglepte jó koszttal. Gyakran voltak együtt, így könnyebben viselte férjem is a sorsát.

              Mert újabb tárgyalást tűztek ki, és ügyünket a Markó utcai bíróságon tárgyalták, itt is nélkülünk. A hivatalból kiállított ügyvéd értesített bennünket, hogy három év és teljes vagyonelkobzás a büntetésünk. Én a tárgyalás napján szültem meg harmadik gyermekünket, akit Lászlónak kereszteltek. Néhány hét múlva meghalt, és eltemettük.

 

263. levél

 

                 Az MDP KV ÉRTÉKELÉSE AZ ORSZÁG HELYZETÉRŐL

 

            „Az összes elkövetett hibák és tévedések egyik fő forrása: a kollektív vezetés hiánya. Vezérkedés és nagymértékű személyi kultusz folyt a hadseregben is. Ezért Farkas Mihály elvtárs a felelős.

            A személyi jellegű vezetés akadályozta és lehetetlenné tette, hogy a párt és az állam élén igazi vezető kollektíva alakuljon ki.

Csak igen kis számban vittek előre magyar származású vezető kádereket a legfelsőbb funkciókba és ezeket is inkább formálisan, mint ténylegesen.

             Valójában a vezetés klikkszerű volt és mindössze négy elvtárs- Rákosi, Gerő, Farkas, Révai elvtársak- kezében összpontosult.

             Ezek az elvtársak lényeges kérdésekben nem bírálták egymást, vagy legfeljebb egymás között, nem a vezető pártszervekben gyakoroltak egyes esetekben bírálatot.

Ennek az volt a következménye, hogy a bajokra és a hibákra fátyolt borítottak, s általában a vezetés nem ment le a hibák gyökeréig, nem tépte ki a rosszat gyökerestől.

             Mindez nagymértékben akadályozta új, a munkásosztályhoz, a néphez hű, vezető káderek kifejlődését.

             A gazdaságpolitikában elkövetett súlyos hibákért elsősorban Gerő elvtárs a felelős. A gazdasági munkának egy személy kezében való túlzott összpontosítása helytelen és káros volt.

            Az ideológiai kérdéseket, amelyek döntő fontosságúak a párt fejlődése, egész politikája, a káderek fejlődése, a kommunisták és a nép nevelése szempontjából, a párt vezetése szinte albérletbe adta egyetlen elvtársnak- Révai elvtársnak-, aki éveken keresztül monopolhelyzetet foglalt el az ideológia területén.

             A párt vezetése nagyrész kisajátította az állam, a minisztertanács funkcióját. A minisztertanácsnak nem volt önálló szerepe, s a pártvezetés árnyékává lett.

Ehhez nagymértékben hozzájárult az, hogy a párt főtitkárának és a minisztertanács elnökének tiszte egy személyében, Rákosi elvtárs személyében összpontosult, ami helytelen volt.

             Helytelen módon vezette a párt és személyesen Rákosi elvtárs az Államvédelmi Hatóságot, helytelen volt, hogy Rákosi elvtárs közvetlen utasításokat adott az Államvédelmi Hatóságnak arra, hogy hogyan nyomozzon, kit tartóztasson le, utasítást adott a letartóztatottak fizikai bántalmazására, amit a törvény megtilt. Emellett Rákosi elvtárs utasításai több esetben helytelenek voltak, és megnehezítették az igazság felderítését.”

                1953. június 27-28. Illetve elhangzott júl. 4-én a Parlamentben / részletek/

           

 

264. levél

 

                                           NAGY IMRE ÉS A REFORM

 

                   Már júliusban rendelet jelent meg a közkegyelemről, és létrehozták a Legfelsőbb Ügyészséget. Feloszlatták az internálótáborokat. Az ÁVH-t összevonták a belüggyel, amellyel egy időre megszűnt a privilegizált helyzete. Engedélyezték a kilépést a téeszcsékből a béremelések közel 1 millió embert érintettek. A felelősségre vonás, a törvénytelenségek megtorlása ügyében csak annyit tudott elérni, hogy Péter Gábort és közel húsz társát bíróság elé állították, de mint mondottam volt, az ő esetükben szó sem volt halálos ítéletekről.

                 Rákosiék 1954 tavaszáig el tudták húzni a korábbi törvénytelenségek miatt esedékes számonkérést. Megalakult a Különleges Tanács, amely 300 ember ügyével foglalkozott, Természetesen csak az életben maradottakat volt értelme rehabilitálni, azok közül is csak az elvtársakat. Létrehozták a Gazdaságpolitikai Bizottságot, Gerő Ernővel az élen. Ez látszólag elfogadta a sztálini koncepciótól eltérő véleményét:

               „Micsoda szocializmus lenne az, amely a kenyeret nem biztosítja. A régi gazdaságpolitika számításon kívül hagyta az embert, a társadalmat, a szocializmus fogalmát pedig leszűkítette a vas – és acéltermelés maximális növekedésére, a túliparosításra.”

                A nemzeti összefogás jegyében létrehozták a Hazafias Népfrontot 1954. október 23-án, amelynek elnöke Szabó Pál lett, főtitkára Jánosi Ferenc. Mindenesetre a miniszterelnök népszerűsége megnőtt.

                Először fordul elő csatlós kommunista pártban, hogy figyelembe vegye a nemzeti sajátságokat, és eltérjen a szovjet modelltől. 1955 januárjában a magyar párt és állami vezetés megint felsorakozott Moszkvában, csak most már nem Rákosi volt a bűnbak, hanem Nagy Imre, akit Molotov és Malenkov bírált.

                Ennek hatására 1955 márciusában Nagy Imrét leváltották a miniszterelnöki posztjáról, még a pártból is kizárták. Az Írószövetséggel meg az Irodalmi Újsággal gyűlt meg a bajuk, de az újság szerkesztőségét kirúgták, és ez a hang is elnémult. Az országra az írók szervezkedése, ellenállása semmi hatással nem volt. Korábban a diktatórikus Rákosi–rendszer támogatásával, a dicshimnuszokkal eljátszották a hitelüket.

                    Felerősödött az ÁVH aktivitása, mert míg 1954-ben „csak” 23276 volt a bebörtönzöttek száma, ez 1955. november 1-jére 37000-re nőtt.

 

265. levél

 

                                         A TESTŐR-HADMŰVELET

 

             A magyar forradalommal egy időben zajlott. Ideje megvizsgálni, hol kapcsolódott össze a kettő?  Befolyásolta–e a kaland időzítését az olyan megfontolás, hogy Moszkva nem avatkozhat be, mert a saját birodalmában kell tüzet oltania? Először arról volt szó, hogy huszadikán kezdődik és három hétig tart. A magyarországi események kialakításának, kiprovokálásának tempójához igazították a szeptember 29-ét. Amikor a hazai események tempója lassul, azaz a magyarországi helyzet konszolidálódni látszik, minden alkalommal brutális fellépés következik. Ezek csak magyargyűlölő erőktől származhatnak. A rádió akkori ostromának megindítását a tavalyi, 2006. szeptemberi események megismételték, szimulálták, mintegy bizonyították az egykori provokációt. Provokáció I. Amikor béke van, a harcok alábbhagynak, akkor gyilkos sortűz a Parlament előtt összegyűlt tömegre. Provokáció II. Apró Antal ezzel egy időben fegyver vitt a köztörvényeseknek. III. A pártház ostroma odacsődített újságírókkal és fegyveres tömeggel, amelyek segítségével a „fasiszta csőcselékről” alkotott képet akarják kialakítani.

 

266. levél

                                       NAGY IMRE NYILATKOZATA

 

               Magyarország népe! A Magyar Nemzeti Kormány a magyar nemzet és a történelem iránti felelősségét mélységesen átérezve, és kifejezve a magyar nép osztatlan akaratát, kinyilvánítja a Magyar Népköztársaság semlegességét. A magyar nép a függetlenség és az egyenlőség alapján, összhangban az ENSZ alapokmányával, igaz barátságban akar élni a szomszédaival, a Szovjetunióval és a világ összes népeivel. A magyar nép óhajtja a konszolidációt és a nemzeti forradalmának eredményeit tovább, kívánja fejleszteni, de nem akar csatlakozni egyetlen hatalmi tömbhöz sem. A magyar nép évszázados álma így teljesedett. A múlt és jelen hőseinek küzdelme a szabadságért és a függetlenségért végül is győzelemre vezetett. A hősi harc lehetővé tette, hogy népünk nemzetközi kapcsolataiban, érdekeinek megfelelően, semleges legyen. Azt kérjük a szomszédainktól, a közeli és távoli országoktól, hogy tartsák tiszteletben népünknek ezt a megmásíthatatlan döntését. Tény, hogy jelenleg a népünk ebben a döntésben olyan egységes, amilyen talán soha nem volt a történelme folyamán.

              Magyarország dolgozó milliói! Forradalmi elhatározással, áldozatos munkánkkal és a rend, nyugalom megőrzésével oltalmazzuk és erősítsük hazánkat: a szabad, független, demokratikus és semleges Magyarországot!”

                                                                                                         1956. november 2.

267. levél

                                                         A KECELI ’56

 

               Azt is láttam, amikor a mise után kitóduló tömeget könnygázzal igyekeztek a központból eltávolítani.

             Éjjel - nappal a rádiót hallgatták. András meg a Miska sokat vitatkoztak az eseményekről. Aztán az oroszok leverték a forradalmat, de ennek csak egy ember örült a családból. Napjainkban pedig remélem, hogy zsidógyerekek kugliznak a Kádár János fejével.

1957-ben megváltozott az életük. András a KPM dolgozója lett, útőr. Útkaparó, ha úgy jobban tetszik. Most már nem restellte ezt a hivatalt.

            Később aztán észrevették, hogy van esze, és raktáros lett a kiskőrösi központban. Egészen a nyugdíjazásáig ott dolgozott.

            Eszter újra elővette a varrógépét, és a kalocsai népművészeti ház a dolgozója lett. Ezen az őszön a fiuk gimnáziumba került. Kollégista lett, kellett rá a pénz.

           Ettől kezdve már nyugodtan éltek. András ekkor már 43 éves volt, Eszter meg 38. Sokáig tartott a szenvedésük. Ráment az egész ifjúságuk.

 

269. levél

                                            ITT NAGY IMRE BESZÉL

 

             „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. a kormány a helyén van. ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”

             Ebből szinte semmi sem volt igaz. Nagy Imre, szegény, csak azt hitte, hogy ő az ország első embere. Az eseményeket nem befolyásolta, csak sodródott. Nem voltak csapatai, amelyekkel harcba szállhatott volna a sokszoros túlerővel szemben. A kormány tagjai, és általában a forradalom idején szerepet játszó politikusok a jugoszláv nagykövetségre menekültek, vagy a 200 ezer között ők is nekivágtak a nagyvilágnak.

 

270. levél

                                            RÁKÓCZIÉK TÖRTÉNETE I.

 

             1936-ban született a Kecel–kiskőrösi határnál, ahonnan egyforma távolságban lehetett látni a mindkét falu templomának tornyát. Bár az egyik tetején lutheránus csillag volt, a másikon katolikus kereszt. A kiskőrösiben Petőfi Sándort keresztelték hajdan, 1823. január elsején. A keceliben Ugranyecz Gyulát 1942 decemberében.

           „Petőfi is, Kiskőrös is nagyobb volt az utóbbiaknál, ezért a szüleim gyakrabban vitték portékájukat a forgalmasabb piacra, a tótul karattyoló öregasszonyok piacára. Az édesnek nehezen nevezhető apám nem akarta, hogy megszülessek, mert már volt két fiuk. Marta is a feleségét, szegény Szvetnyik Máriát, e miatt. Bizony, nem vallott sok észre! Anyám meg végképp nem tehetett róla. De később úgy gondoltam, hogy ezért lett ballábas az egész életem.

             A csukási - dömötöri erdőszélben nevelkedtem, mint egy világtól elzárt paradicsomban. Megtermett a tanya körül minden, mint a bibliaiban: kukorica, burgonya, káposzta, mindenféle zöldség. De volt ott aranyalmafa, amit a tudatlan ember birsalmafának nevez. Nyáron hullámokat vető Sárga-tenger: rozs és búzatáblák, amikben megbújtak a fürjek, fácánok, nyulak. A tanya körül nyárfaerdő kezdődött, aztán felváltotta a helyét akácossal. Innen volt meg a téli kemencébe való, a meleg nyár egy sugara egészen tavaszig. Télen olyan lett volna a tanyánk, mint egy magányos sziget a végtelen Havas-óceánon. Ha nincs a hatalmas szánkó, ami elé fogva a Szellő meg a Csillag akár az egész családot elröpíthette a szomszéd szigetek valamelyikére: egy disznótorra vagy névnapra. Engem meg a mamát sose vittek, csak a két fiút.

              Egy balcsillagú napon a Szellő szeles fia megrúgott. Későn vette észre a tanyából kiügető anyját. Akkor hirtelen kirúgott. Éppen az arcomat érte a rúgása. Szerencsére még nem volt patkó a virgonc állat lábán. Csak vérem hullott a hóra, mert szétnyílt az alsó ajkam. Irány a Staud doktor, aki rögvest be is varrta! Akkor szánkóztatott meg egyedül engem az apám Többet se előtte, se utána!  Tél végére meg is gyógyult, szinte nyoma sem maradt.

 

271. levél

                                                   PUFAJKÁSOK

 

             Kádárék első dolga az volt, hogy hasonszőrű magyarokból létrehozták az „önkéntes forradalmi karhatalmat” kb. 10 ezer fővel. ÁVH-s tisztek, volt apparátcsikok, sztálinista párttagok jellemtelen, gyülevész hordáját. December 5-én Budapesten, 6-án Tatabányán, 8-án Salgótarjánban és másutt már az ő sortüzük öl meg nyolcvan embert és sebesít meg még ennél is többet.

            Az egyik főiskolai jegyzet tudós írója deklasszált elemekről is ír, amikor a forradalom oldalán harcolókat bemutatja. Ezek a társadalom mélyéről érkezett emberek, sokkal magasabb erkölccsel voltak felruházva, még ha rongyosan is, mint az a tízezer, amely a magyarokra szerte az országban tüzet nyitott.

          Ezek tartoztak a társadalom valódi, hazaáruló söpredékéhez. Még akkor is igaz a megállapítás, ha később egyikük miniszterelnök lett –„szabadon választva”.

              Ami pedig 1956. november 4-től 1962/63-ig lejátszódott, lényegében megismételte az 1947-53 közötti történelmi eseményeket. Kádár János is a politikai hatalom visszaszerzésével kezdte. A megtorlások sorozata következett, véres és kampányszerű leszámolásokkal 56-59 között. A katolikus egyházzal 61-ben, az ortodox marxistákkal 61-62 folyamán.

              Lezajlott a parasztság szövetkezetekbe kényszerítése, meglehetősen brutális eszközökkel, sok öngyilkossággal. Kiépült a fölülről irányított gazdaság az iparban, a földeken egyaránt.

             Az 50-es, 60-as évek fordulóján kialakult a kulturális monopólium. A televízió, a rádió feletti ellenőrzés és a tömegek megdolgozása hosszú évtizedeken keresztül, mély erkölcsi és gazdasági válsághoz vezetett. Ez segítette a rendszerváltás nem magyar szájíz szerinti lebonyolítását is.

 

272. levél

                                     RÁKÓCZIÉK TÖRTÉNETE II.

 

               Nagyszarvú magyar bikákat neveltek a szüleim. Persze, hogy rám hagyták őket. Ha kárbamentek, és belekóstoltak a szomszéd kukoricájába: Már rajtam csattant az ustor! Pedig mit tehettem a magam hat évével, soványka kezeimmel, törött körmű lábaimmal, fűzfaág vesszőmmel a két nagy szarvuk ellen. A semmi nem sok, de annyit sem. A legerősebb bika jó néhányszor belegurított az árokba, amiben derékig érő víz volt. Állott víz, tele piócával. Aztán negyvenes évek elején olyan vízözönök voltak, hogy a lovak hasit érő vízben húzták be a kocsit a dűlőútról a tanyába.

              Télen meg csak szánkóval lehetett a tanyából kimenni. A bátyámék eltúrták a havat egy jó darabon, és a kocsiút befagyott vizén jókedvűen korcsolyáztak. Nekik jutott korcsolyára is. Nekem meg csak a verésük jutott, mert ha közöttük valami baj ért, esetleg hasra löktek, és bevertem az orromat, ha panaszkodtam érte az anyámnak, rögtön pörölt velük. Ők meg jól megdobáltak kemény hógolyókkal. A Pandúr kutyánk sokkal barátságosabb volt, mint a testvéreim. A meleg bundájába sokszor beletöröltem a könnyes kezemet, mert nem akartam, hogy az is a kezemre fagyjon. Elég vörös volt az már kesztyű nélkül! Azután mindig elkergettek még a környékükről is.

              Tavasztól őszig nem voltam soha munka nélkül. Libákat őriztem, a két legelőnkön, de vigyázni köllött, nehogy összekeveredjenek a szomszédéval, mert abból nagy marakodás lett a libák meg a gazdáik között. És mindig hosszú harag következett a szomszédokkal. Pedig a határban nagyon egymásra voltunk szorulva. Engem soha nem engedtek el játszani a szomszéd tanyába valamelyik lánypajtásomhoz. Legjobban a libákat szerettem őrizni a fűzfás legelőn, s ilyenkor összekötöztem két szinte földig érő ágat, és azon hintáztam. Lengtem a libák feje felett, amik lihegtek még az árnyékban is. Néha gyermekláncfüvet fújtam világgá, és örömmel néztem, ahogy messze röpíti őket a szél.

               A tikkasztó melegben a kipányvázott lovakat is a fák hűvösébe köllött kötni, ami nagy sírásokkal, könyörgésekkel járt, mert a hatalmas állatok nemigen engedelmeskedtek nekem. A szarvasmarhák is ki voltak kötve, karóra akasztott pányvalánccal. De naponta kétszer-háromszor tovább köllött vinni a karót, és újra leverni olyan mélyen, hogy az állatot helyben tartsa. Hogy mindig a dúsabb füvet egyék, körben legeljen, és este-reggel sok tejet adjon. Ha nem bírtam valamelyikkel, csak az anyámat hívhattam. A többiek a fülük botját sem mozdították a szavamra. Ha a kút mélyéről kiabáltam volna segítségért, akkor sem.

                Anyámat a sarka alá taposta az apám. A születésemig sem igen lehetett becsülete, de utána, ha valamicske maradt még, azt maradékot is elvesztette anyám az ura szemében. Pedig nagyon tiszta, szorgalmas asszonynak ismerték el még a szomszéd tanyabeliek is. Az iskolában úgy beszéltek róla az osztálytársaim, akik a szüleiktől hallhatták. Ő kelt föl elsőnek virradatkor, és feküdt le utolsónak napszállta után. De csak Marcsa volt annak a neve élete végéig, pedig miből állt volna Mariskát, vagy legalább Marist mondani. Legalább azért, hogy a gyerekei előtt legyen valamennyi tekintélye.

               Előttem volt is, mert szántam, ezért még szerettem is. De azt kimutatni valami kedveskedéssel soha nem mertem. Síráskor is, nevetéskor is össze kellett szorítani a fogamat, nehogy a hangomat hallják. Csak a madarak meg a fák, no, meg a libák ismerték, amikor az erdő mellett a fűzfaágakon hintáztam. Olyankor még énekeltem is. Az iskolában megdicsértek érte, a madarak sem hallgattak el, amikor rákezdtem: Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom. Minden madár társat választ, virágom, virágom.

 

273. levél

                                         

                                              RÖGTÖNÍTÉLŐ BÍRÁSKODÁS

 

              350 - 360 embert ítéltek halálra 1956 és 1961 között. Tizenhatezret börtönre. A harcoknak 2500 halottja volt, húszezer a sebesültje. A régi rend védelmezői közül kétszázan haltak, a lincseléseknek 26 áldozata volt. Az anyagi kár szinte felmérhetetlen.

Nagy Imre és tárasai fölött koncepciós perben ítélkeztek. A halálos ítélet kihirdetése után az alábbiakat mondta:

           „Bűnperemben sajnálatosan elmaradt a bizonyítás kiegészítés, és csak a vád tanúit hallgatták meg, a vád bizonyítékait vizsgálták. A halálos ítéletet én a magam részéről igazságtalannak tartom, és elfogadni nem tudom. Egyetlen vigaszom ebben a helyzetemben az a meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem, amelynek következményeképpen nekem életemet kell áldoznom, de amelyet nekem vállalnom kell. Úgy érzem, eljön az idő, amikor ezekben a kérdésekben nyugodtabb légkörben, világosabb látókörrel, a tények jobb ismerete alapján igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben is. Úgy érzem, súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek.”

                                                                                                                       1958. jún. 15.

 

                                         NAGY IMRE JELLEMZÉSE

 

 

                 Buta balek bolsi, aki magyar. Lettél volna másfajú, megmozdult volna érted a fél világ értelmisége. Így lett belőled hősi halott, szögesdróttal összekötözött deszkakoporsóban, arccal a mélybe nézve, holtában is megalázva.

 

 

274. levél

                                        RÁKÓCZIÉK TÖRTÉNETE III.

 

                 Anyámnak sokszor kellett segíteni. Szabadban volt a kemencénk, a katlanunk. Amíg a hideg be nem szorított bennünket a házba, ott főztünk, mostunk a szabad ég alatt. Én hordtam hozzá a vizet a gémeskútról, ami egy nyolcéves lánynak elég megeröltető volt. Csumával fűtöttük a kemencét, amiről persze a jószág már leette a levelét. Esetleg egy-két kéve venyigével, ha kenyeret sütöttünk. De a főzéshez már én szedtem a száraz gallyakat az erdőn. Ismertem már annak az erdőnek minden szegét-lukát. Tudtam, hogy hol vannak a szarkafészkek, a rókák vackai. Apánk beiratkozott a vadásztársaságba K.-ön, mert puskához akart jutni, és végezni a kiscsibéket rabló vércsékkel, szarkákkal meg a nagyobb rablókkal, a nádas rétből éjszakánként előmerészkedő rókákkal. Hajtóvadászatokat rendeztek nagy lakomákkal, ahol anyám rétese volt a fő ínyencség. Dicsérték érte az urak nyakra-főre, és vedelték a borunkat nyakló nélkül.

               Amikor nyolcéves voltam, komolyabb vadászatok folytak a környékünkön. Magyar katonák, vagy negyvenen, az erdőben tanyáztak. Onnan lőtték a faluba betört oroszokat. Amikor jelentést kaptak, hogy az oroszok elérték a vasút vonalát, sírva búcsúztak tőlünk. Civil ruhát kértek, de annyi embernek nem tudtunk adni, ezért szomorúan Akasztó felé indultak. Vitték magukkal a faluból kimentett sebesültjeiket. Apánk kocsiját is igénybe vették a sebesültek szállításához. Apánk hajtotta a lovakat, minket meg magunkra hagyott.

              Másnap jöttek be a tanyába az orosz katonák. Kozákok, lóháton. Anyám hiába öltözött öregasszonynak, lerántották fejéről a fekete kendőt, és rádobták az ágyra. Engem az egyik nyakamnál fogva belódított a belső szobába, s amíg anyámat kínozták, az ajtónak támaszkodva kisírtam közben a lelkem is miatta. Amikor minden értéket elzabráltak, kivágtattak az udvarból. Anyánkat otthagyták véresen, betegen az én gondjaimra bízva, mert az idősebbik bátyám két kislányt bújtatott egy kunyhóban, valamelyik szomszéd dűlőben, apám még úton volt hazafelé, a fiatalabbik bátyám meg ijedtében nekivágott az erdőnek. Pedig tudom, hogy igen félt a veszett rókáktól. Úgy gondolta szegény pára, hogy azok barátságosabbak, mint az oroszok. Közel volt már az éjfél, mikor bemerészkedett a házba.

             Amikor apánk hajnalban hazaért, rögtön búvóhelyet készített anyánknak a répás veremben. Oda bújtak el a fiatalabbik öcsémmel két héten keresztül reggeltől késő estig. Gyakran belátogattak hozzánk a legváratlanabb időpontokban, de ezután már csak apámat és engem találtak. Nem hitték, hogy asszony nincs a háznál. Az egyik, aki az első alkalommal már járt nálunk, dühében géppisztolysorozatot lőtt a szalmakazalba, ahol rejtőzködő anyánkat sejtette. Apánkat most az oroszok hajtották fuvarra, de onnan csak kocsi meg lovak nélkül jutott haza néhány nap múlva. És még örülhettünk is, hogy legalább élve láttuk újra. A bajban sokkal összetartóbb lett a család. Óvtuk egymást.

              Amikor továbbvonultak az oroszok, megint visszaállt minden a régi kerékvágásba. Az idősebbik bátyám visszament polgáriba, én meg a fiatalabbik bátyám két kilométerről jártunk  a dömötöri iskolába. Tanító nénik követték egymást, mert nagyon nehezen tudták megszokni a magányosságot. Uhl Etelka, később Tóth Gabriella és hosszú évtizedekig Nagy Borbála, akit később Kovásznai Lajosnénak hívtak. Nehéz életük volt ott az isten háta mögött.      A férje egy rozoga kerékpárral járt a keceli iskolába tanítani, egyúttal bevásárolni, ügyeket intézni. Közben a lányaikat nevelték, de azok már városlakók lettek.

           Sokat járt velünk kirándulni: Kalocsára, majd hajóval Paksra. A közeli erdőkbe is mentünk. Birkagulyást főztek nekünk a szülők, és sokat játszottunk. A tanító nénink becsületesen tanított és osztályozott. Én a nyolcadik osztály végén azzal köszöntem meg a munkáját, hogy verset fabrikáltam a tiszteletére. Hittant oktatni három tisztelendő úr is kijárt. Tiefenbach Rudolf, Borsa Bertalan kerékpáron, Ruszti Pál, az újfalusi plébános, meg póni hátán-télidőben.

             Csak a fiúkat engedte apánk továbbtanulni, hogy megmenekítse őket a föld nyűgétől. Mert már nem volt sem kocsink, sem lovunk. Mire újra talpra állt volna a gazdaságunk néhány év múlva, megkezdődött a kulák-üldözés. A kisebbik bátyámat is beíratták a kalocsai gimnáziumba. Hiába mondogatta apánk mind a hármunknak: Tanuljatok, hogy a kapától - kaszától szabaduljatok! Kitűnővel végeztem az általános nyolc osztályát, de eszükbe sem jutott a szüleimnek, hogy belőlem is lehetne valaki. Nemcsak földet túró, semmibe vett paraszt, akit még azzal is megaláznak, hogy föltúrják a házát a padlástól a pincéig, hogy mindent elvigyenek. Aztán meg a földjét elveszik, és a szövetkezetbe kényszerítik.

            Amikor ’51-ben kimaradtam az iskolából, apai ígéret a szögre lett akasztva, mert már hajtottak is markolni, hiába volt kitűnő a bizonyítványom. Apánkkal együtt jártunk aratni a saját földünkre, hogy megadják a család részére az évi fejadagot. Hajnali háromra már ott kellett volna lennem, de ez alól anyám fölmentett.

 

                                                             VÉGE