"Kedves öcsém!" 6.

 

221. levél

 

                                                    CSILLAGOK UTÁN

 

A táborban, ahol a magyar foglyokat összegyűjtötték, éppen egy keceli volt a vízhordó legény. Szabadon járt ki a táborból, és továbbította a híreket. Így tudtuk meg, hogy édesapánkat Jánosházán tartják fogva. Pannonhalma mellett, egy aprócska településen.   Üzenték, hogy jól jönne egy hazai csomag, mert igencsak éheznek. A posta már és még nem vitt csomagot. Anyánk elvállalta a postás szerepét, pedig a puskapor füstjét még nem fújta el a szél. Itthon már Halottak napján megismertük a szovjet emberfajtát. Pannonhalma környékén meg éppen csak elcsitultak a harcok.

A sonkát, kolbászt, szalonnát szépen összecsomagolta. Olcsó ruhák közé rejtve a kincset, bátran elindultak. Mert hárman vágtak neki a nagy útnak. A nagyapám időben kivitte őket az állomásra, de így is csak a vonat tetején jutott nekik hely. Az utastér tele volt oroszokkal, akiktől igencsak féltek. De ez volt a kisebbik baj! A németek a régi erős hidakat felrobbantották, és egy ideiglenes hídon kellett átkelniük. Hajladozott alattuk az egész tákolmány. Egyik parttól a másikig egyfolytában imádkoztak. Édesanyám később esküdött rá, hogy a hidat csak az imádságuk tartotta meg.

Az egyik este az öcsém az ágy alatt sírdogált. Vigasztaltam, hogy hosszú útra ment az édesanyánk, de nemsokára hazatér. Állandóan azt hajtogatta, hogy nem lesz se apánk, se anyánk. A lelkem mélyén én is szorongtam:

·         Ha nem jön meg egyikük se, mi lesz velünk?

Az édesanyánkat csak hazavezette az Isten! A vízhordó Feri bácsi vitte be a csomagot, és jutott belőle az orosz őrnek is, aki attól kezdve se nem látott, se nem hallott. A szüleink is beszélgetni tudtak egymással. Az apám a táborban harmonikát cserélt citeráért, de amikor bevagonírozták őket, mindenüket elkobozták.

Nagyon elkeseredett, amikor megtudta, hogy Oroszországba viszik őket. Volt velük egy szabadkai fiatalember. Az vigasztalta őket:

·         Ne féljetek! Csak gyufát vagy drótot csempésszenek fel a vagonba! Lakatos a szakmám, majd kinyitom én menet közben a vagonzárat.

Igyekeztek, hogy egy vagonba kerüljenek vele. Hogyha lehetőség adódik a szökésre, együtt legyenek. Nappal mindig ment a vonat, de éjjel álltak. Amikor a vizet beadták, a lakatos Pista bácsi jól megnézte a zárat, és a drótot úgy hajlította, ahogy a lakat kívánta. Pista bácsi akcióba lépett, és a zárat kinyitotta.  Azonnal ugrani akart mindenki a robogó vonatból! Pista bácsi nem engedte:

Próbát kell tenni! Én még legény vagyok. Nem hagyok hátra árvákat, ha lelőnek. Maguk meg tegyenek úgy, mintha aludtak volna, és akik semmiről sem tudnak!

Azt is megbeszélték, hogy amikor kijutnak, melyik magyar nótát fütyüljék, hogy egymásra találjanak. Aztán kisebb csapatokban, árkon-bokron át! Irány hazafelé! Nagyon szétszóródtak, mert csak két telefonoszlop között lehetett egynek-egynek kiugrania. Így csak három-négy ember tudott összetartani. A veszélyes ugrások sikerültek, és már félig szabadnak érezték magukat. Hárman indultak déli irányba, ezek tartottak össze. Két keceli meg egy szabadkai férfi, a lakatos  Pali bácsi. Rendes úton nem mehettek, mert az oroszok újra elkaphatták volna őket a katonaruhájuk miatt. Apám a csillagok állásából állapította meg a hazavezető utat, egyenesen a földeken át.

A falu határában jártak már, amikorra úgy elfáradtak, hogy alig-alig bírták vonszolni magukat a kimerültségtől, az éhségtől. Napraforgószál volt a mankója mind a négyüknek. A Kukucska tanyához közeledve bíztak, hogy segítséget kapnak.  Úgy is lett! Bekopogtattak az ablakon.  A háziak először azt hitték, hogy oroszok. Aztán álomból fölriadva megértették a helyzetet:

·         Szökésben vagyunk az oroszoktól, de már nem bírunk egy lépést sem továbbmenni.

Szívesen beengedték őket. Sonkával, kolbásszal kínálták őket, de csak tejet meg kenyeret mertek enni. Közben megnyugtatták őket, hogy az oroszok elmentek. Apámék köszöntek mindent. Az egyenruhában mégsem mertek egyenesen a falusi házba jönni, ezért kimentek a tanyára édesanyám szüleihez, ahol megmosakodtak, civilbe öltöztek. Előre küldték a nagybátyámat, hogy vigye meg a jó hírt az otthoniaknak: -Úgy jöttünk meg Oroszországból, hogy el sem mentünk!

Már a táborban megfogadták a későbbi bérmakeresztapámmal, ha az Isten hazasegíti őket, a szabadulásuk napját minden évben megünneplik. Misére mennek, és nem dolgoznak ezen a napon. Augusztus negyedikét minden évben megtartották. A komaságot is itt beszélték meg. Így bérmaszüleink lettek, cserébe. Nagyon jó komaság lett belőle.

A szabadkai születésű Pali bácsi náluk maradt, mert a határt lezárták. Sokat segített, mert hat éhes száj volt a családban. Hat hónapig volt nálunk, mígnem sikerült hazaszöknie. Lehet, hogy a szerb partizánoktól veszett el, mert sosem írt nekünk.

1945

 

222. levél

 

                 KECEL A TÖRTÉNELEMBEN 1914-TŐL 1945- IG

 

I. Gazdasági helyzete:

A település valóban nagy lélekszámú község volt. 1941-ben, Imrehegyet is figyelembe véve, 11622 lakost számláltak össze. Ebből 5388 a keresők, 6234 az eltartottak közé soroltatott. Az őstermelők között 4539 volt keresők és 5132 az eltartottak száma. A mezőgazdaságban keresők nemek szerinti megoszlása: 3525 férfi és 1014 nő. Ezek közül önálló gazda 2014, segítő/ feleség, gyerek/ 1221 fő. Az iparban 348 a kereső és 589 az eltartott.

1. A földbirtok megoszlása 1920-ban: 100 kataszteri hold felett 18 tulajdonos, 10 és 100 kataszteri hold között 382 tulajdonos, 1 és 10 kataszteri hold között 886 tulajdonos. 1 kataszteri hold alatt 163 tulajdonos volt.

A földbirtok megoszlása 1935-ben:

                                                               0-1 kh.       1058 b.   518      összes f. 32,8 %    490 n.öl

                                                               1-5             1147 b.   2930                   35,6        2,5 kh.

                                                               5-50           955 b.     13296                 29,7        13,8

                                                               50-100       49 b.       3461                   1,5 69,2

                                                               100-500     17 b.       2849                   0,5          167,6

500-1000                                                            -              -                        -                -

                                                               1000-3000 2 b.         2782                   -              1391,0

                             Összesen:                                    2328 b.   25836 kh.           100 %     8,0 kh.

 

            A földbirtok megoszlása 1941-ben: 10-100-100 felett együtt 520 tulajdonos, 1 és 10 kataszteri hold között 1110 tulajdonos, 1 kataszteri hold alatt 384 tulajdonos.

1924 és 1943 között az 50 kataszteri holdnál nagyobb földje volt:1924-ben 41 birtokosnak, 1927-ben Lesich Sándornak / 700 kh /,

Pertics Mártonnak / 300 kh. /, Posgay Miklósnak /600 kh. /.

            1931-ben: 15 tulajdonos, mindegyik 100 kh. feletti birtokkal,

            1939-ben: 9 tulajdonos, mindegyik 100 kh. feletti birtokkal, 1943-ban:

             12 tulajdonos 50-től 301 kataszteri hold birtokig.

    90 birtok volt a bérlők kezén. 287 haszonbérlet 2392 kataszteri holdra.

              Főbérlőként 1924-ben a csalai béruradalom / Császártöltés határában / a káptalani birtok kétharmadát kezelte Kecelen. 1926-ban a Főkáptalan még virilisként szerepel. 1933-ban 7, 1936-ban 7, 1940-ben 8 a birtokot kezelő virilisek száma. A Főkáptalan összes keceli birtoka: 1096 kataszteri hold. A bebíró birtokosok között csak kiskőrösi, kalocsai és soltvadkerti lakos volt.

              Az 1921-ben meghozott földreformtörvény végrehajtását a nagybirtokkal rendelkezők, köztük a kalocsai Főkáptalan, igyekeztek meghiúsítani, elszabotálni.  Jó példa a Nagyerdő felparcellázása házhelyekké. A Főkáptalan öt évig hitegette a kispénzű szegényeket, és csak 1926-ban alakították ki a 600 négyszögöles házhelyeket. Meskó Zoltán, akkor még kisgazdapárti képviselő, interpellált ebben az ügyben. A szegény Nagyatádi Szabó Istvánnak a keceli eset volt az utolsó csepp a pohárban, mert azonnal lemondott. Néhány nap múlva el is temették.

             A szegények megvehették kézpénzen vagy a FAKSZ / Falusi Kislakásépítő Szövetkezet/ hitele segítségével az építési telkeket. 1932 júniusában a LEBOSZ Földbirtokrendezés Pénzügyi Lebonyolítására Alakult Szövetkezet / minden hátralékot, kb. 10 000 pengőt, kiegyenlített. Tehát ezt sem adták ingyen.

             A kalocsai Főkáptalan 735 kataszteri hold ingatlant adott le vagyonváltság címén a községnek. 599 kataszteri hold közlegelőt Csukás pusztán. Csak 136 kataszteri hold maradt a kérelmezőknek, akik 68-an voltak. Mindössze 2 kh. jutott fejenként.  A komoly földosztás még váratott magára.

A legnagyobb adót fizetők között: 1926-ban 23 birtokos, / élen Kurcz Adolf /

            1933-ban 22 birtokos, / élen Kurcz Adolf/

            1940-ben 24 birtokos. Élükön Walter Antallal és dr. Földesdy Antallal.

 

1930-as adatok a lakóházak számáról és minőségéről:

            Kőből, téglából 29 ház épült.

            Téglaalappal vályogból 726 ház épült.

            Vályogból vagy sárból 1558 ház épült.                                                                             

            Egyéb anyagból/fa, paticsfal/ 11 ház épült.

Érdemes még megjegyezni, hogy 1934-ben 2391 házból 874 volt a tanya. 1939-ben 2587 ház közül pedig 1033.

             Az előbb olvasott adatokból világosan kitűnik, hogy 3200-3500 ember az agrárproletárok, a napszámosok, béresek, a summások, a szolgálók táborához tartozott. A falu összlakosságának közel egyharmada szegény ember volt. Föld nélkül vagy elégséges föld híján a vagyonosabbaknál dolgoztak.

             De ilyen sok nincstelen a saját falujában nem juthatott munkához. Ezért verődtek „bandákba”, hogy aratás és cséplés idején 1/10, 1/11, 1/12 részért bérmunkát vállaljanak, hogy legalább a mindennapi kenyerük meglegyen. Ha a kalocsai érsekség bérbe adott birtokán sem akadt munka, elmentek egészen Kunszentmiklósig, hogy dolgozhassanak. Sokat dolgoztattak velük igen alacsony bérért.

A következő adatok sora az 1935-ben szerződött munkásokról készült kimutatás:

     A munkaadó neve:             Lakhelye:           A leszerződött                   Milyen munkára?

                                                                           munkások száma:

 Csalai Bérgazdaság                Csala                           40                       aratás és cséplés

 Kir. családi urad.                    Felsőadacs                   80                             szintén

 Csanak Jenő                           Szalkszentmárton        80                             szintén

 Herer Mihály                          Bátya                           14                             szintén

 Csalai Bérgazdaság                Csala                           46                             szintén

 Csalai Bérgazdaság                Csala                           62                             szintén

 Szabadi József                       Öregcsertő                   8                               szintén

  Páhi Bérgazdaság                  Páhi                             80                             szintén

  Palásti József                         Kecel                           6                               szintén

  Beliczay András                    Uszód                          8                               szintén

  Batiszta József                      Bátya                           38                             szintén

  Stielly Walter                        Kecel                           12                 szőlő megmunkálása

  Gajáry Ödön                         Kecel                           15                             szintén

  Stielly Walter                        Kecel                           250                        mentatelep

  Gritzbach Lipót                     Kecel                           70                          mentatelep

  1936: Gláz Miklós                 Kunszentmiklós          30                          aratás és cséplés     

    

             Ott már nagyon nagy baj van, ahol a gyerekmunkát olyan mértékben kihasználják, mint azt a mentatelepen tették. Ez volt Kecelen az első RABLÓ kapitalista vállalkozás. 10-12 éves GYEREKEKET is dolgoztattak napkeltétől napnyugtáig, 13-14 órán át. Júniusban és júliusban 1 P, májusban, augusztusban, szeptemberben 80 fillér volt a bérük. A szegény családok rászorultak a gyerekeik pengőire, ezért szót sem mertek emelni a disznóság ellen. Miért nem tiltakoztak az orvosok, a papok, a tanítók a kislányok EMBERTELEN kizsákmányolása miatt? Féltek a Stielly Walter méltóságos úrtól? Esetleg a tekintetes Gajáry Katalin úrasszony rokonságától? Gajáry Ödön képviselő úrtól? Mai kifejezést használva: mocskos maffia uralta a falut, és mélységesen lenézte annak szegényeit. Az úgynevezett értelmisége / plébánostól patikusig / pedig minden parasztot.

2. Az oktatás helyzete:

„A mulasztás: kihágás.

         Az 1868. évi népiskolai törvény óta a tankötelezettségnek nem sikerült maradéktalanul érvényt szerezni. Az 1921. évi törvény ezért megerősíti: minden gyermek gondviselője / szülő, gyám, gazda /, törvényi kivételektől eltekintve, köteles a gyermeket 6. életévének betöltését követően 9 tanéven át nyilvános iskolai oktatásban részesíttetni / 6 tanév elemi népiskola, 3 tanév továbbképző / ismétlő / iskola. Az iskoláztatási kötelezettség magában foglalja a vasár - és ünnepnapi istentisztelet látogatásának kötelezettségét is. Igazolatlan mulasztásai esetén a gondviselőt megintik, pénzbírsággal, végül kihágás miatt 600 koronáig terjedő pénzbüntetéssel sújthatják.”

           Már a harmincas években az egész kicsire zsugorodott országunkban kevés helyen oktattak minden évfolyamot más-más házban. Szándékosan nem mondok iskolát, mert egyik terem sem annak épült.

           Kurcz Adolf megakadályozta, hogy helyben polgári leányiskola létesüljön. Félt, hogy a költségeit az egyházközségnek kell fizetnie.

             Milyen harc folyt Zárdaiskola miatt is! Pozsgay Mór országgyűlési képviselő úr és két szerencsétlen tanár mozgalmat indított az apácák ellen. Miért is? Mert mind a három embernek tanítóképzőbe járt a lánya, és féltették az eljövendő állásaikat.

Kecelen a nagykocsmából leányiskola lett. Hol van kitörési lehetősége annak, aki jó képességű és nem szereti a kapát?  Antóni doktor úr példája mutatta, hogy más utat is lehet választani egy okos és nyilvánvalóan pénzes emberfiának.

           De mi van akkor, ha szegény fiának csak jó esze van? Nem járhatott iskolába rendszeresen, mert már korán, akár hatévesen, dolgoznia kellett. Az eredménye nem lehetett jó.

             József Attilát az édesanyja nevelőszülőknek engedte át néhány évre. Hatévesen munkára fogták, nem járhatott rendesen iskolába, és megbukott. Még szerencse, hogy elmenekülhetett onnan. Mi lett a keceli József Attilákból?

          Kinek kellett volna felkarolni őket? Egyetlen emberről tudok, aki az egyház támogatásával lett okos szegény gyerekből tanító: Nagy Sándor, aki később tanár, iskolaigazgató, népművelő lett. Több tehetséges ember nem született ebben a nagy faluban, akit támogatni KELLETT volna? 1920-tól egészen 1945-ig? Negyed évszázadon át?

          Annak az időszaknak nagy vívmánya volt a tanyasi iskolák létrehozása. Nézzük, hogyan működtek ezek! Az 1926/ 1927-es tanévben: fiú/ lány

 Az iskola neve: 1. évf.   2. évf.  3. évf.   4. évf. 5. évf. 6. évf.

                                  Dömötör         17/16      9/4          5/4       1/1       0/1       0/1

                                  Bekó               17/7        5/2          4/3       1/0       0/0       0/0

                                   Tüskös           16/21      3/2          1/1       1/1       0/0       0/0

                                   Szarkás          30/22      7/9          6/2       0/0       3/1       0/0

                                   Polgárdi         33/31      5/0          1/0       1/3       0/0       0/0

         A hatodik évfolyamra egyetlen kisleány jutott el. A többség megtanulta a nevét leírni, egy kicsit olvasni, összeadni, kivonni. Azután ment dolgozni. Miért nem kérték számon az iskolába járást?

         1931-ben a dömötöriben 80, a polgárdi iskolában 108, a szarkásiban 105 tanuló került egyetlen tanító felügyelete alá. Hogyan folyhatott itt a tanítás?

Igaz, hogy Szentgyörgyi Albert ebből a mélységből jutott el a Nobel-díjig. Sajnos, nem Kecelen. A mi Nobel- díjasunk már kisgyerek korában abbahagyta a tanulást:

-Kapálj te is, ha már mink is kapáltunk egész életünkben!

  Kecelen ki kérte számon a hiányzást?

            Isteni csoda volt, hogy valahol Csongrád megyében, egy tanyasi iskolában, tisztességes, ellenőrzött munka folyt! / Szentgyörgyi Albert /

            „1922: XII. törvénycikk korlátozza az elemi iskolába járó gyerekek tanoncként való foglalkoztatását. 12 év alatti gyermeket iparvállalatokban, ideértve az irodáit is, sem tanonci, sem más minőségben alkalmazni nem szabad. Képesítéshez kötött iparban 12 éven felüli gyermeket csak tanszerződés alapján lehet foglalkoztatni. Képesítéshez nem kötött munkát azonban bármely iparvállalatban végezhet 12. életéve felett.”

           Mi volt a helyzet Kecelen, méltóságos Stielly Walter és kegyelmes helyi értelmiség? Miért lehetett nálunk iskolai szabadnap a csütörtök? Miért lettek a keceliek, a szomszédok megfigyelése szerint, „legyesek”? Bizony, az volt a környék lakóinak a véleménye, hogy az itt élők műveletlenek, ostobák.

       Azt hiszem, megtaláltuk az okát!

 

            Az I. világháborúban és a Tanácsköztársaság idején több mint négyszáz férfi vesztette életét.

              Térjünk át a politikára! A Független Kisgazdapártnak erős bázisa volt. Meskó Zoltánt juttatta a parlamentbe. Később a kisgazdák országos befolyása csökkent, majd a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjával koalícióra lépett. A politikában a keresztény és nemzeti irányvonal érvényesült. Az Egységes Párt megalakulásával a Kisgazdapárt megszűnt. Felerősödtek a szélsőjobboldali csoportok: Ébredő Magyarok Egyesülete, Magyar Országos Véderő Egylet. 1926-ban a Levente Egyesület, 1930-ban a Polgári Lövész Egyesület, 1938-ban a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet / KALOT /, Nyilaskeresztes  Párt / Meskó Zoltán ide lépett át/ 1944 októberében alakult meg Kecelen.

Választójogi feltételek: 24/30 éves kor, 10 éves állampolgárság, legalább 2 év helyben lakás.

 

223. levél

 

                                                 1944. november 1.

 

 

              A szovjet hadsereg egyik egysége megszállja a falu. Állítólag volt/- ak/ olyan aljas keceli lakos/- ok/, aki bosszúból muszkavezetővé aljasult/- ak/. Tény, hogy támadók jól ismerték katonáink elhelyezkedését, és azt is, hogy a német egység szó nélkül cserbenhagyta a magyarokat. Megöltek10 keceli civilt és 36, többnyire somogyi katonát.

             Egy részüket, a szenvedő sebesülteket, akiket a bajtársaik nem tudtak magukkal vinni, az orosz politikai tiszt agyonlőtte. / Udvarhelyi Istvánné, tanítónő, állítása szerint ez a Kis- Balaton utcában megtörtént. / A saját sebesültjeiknek kórházat nyitottak a régi kultúrházban. Halottaikat, öt-hat katonát, a tőzegbánya területén egy jeltelen gödörben kaparták el. Az ötvenes években Kapás József, dózeres, munka közben bukkant a közös „sírra”, az orosz halottak maradványaira.

        Megkezdődött az orosz megszállás: a rablások, az erőszakosságok ideje. Főleg a tanyák asszonynépe rettegett és szenvedett sokat. A csornai repülőtér miatt hónapokig szolgálta őket a falu lakossága a kórházban és a repülőtéren. Ellátásukról a helyiek gondoskodtak. Kecel vesztesége a II. világháborúban 211 ember volt.               

        A magyarság teljes embervesztesége elérte az 1 millió főt. Ez a népesség arányában a legsúlyosabb szovjet, német és lengyel véráldozatokhoz közeli szám. Tehát ez a csonka ország negyedik lett ebben a szomorú európai rangsorban. Megtizedelték az ország népét.

Ebből a helyzetből vágtunk neki a legújabb kornak.

                                                        

 

224. levél

      

           Ott hagytam abba, hogy ember tervez, Isten végez. Nem volt olyan család, amelyiknek nem lett volna aggódnivalója.  Farkasfalvi nagyapámék reszkettek a fronton lévő két fiúért. Főleg az Andrisért.  Hallották, hogy nagy a fagy, kemény a tél. Várták tőle a levelet, él-e még? Aztán kaptak is tőle egy életjel-lapot.

           Amíg a levelét itthon elolvasták, ott kinn a Donnál szegényekre rászakadt a háború minden borzalma. Maga is megsebesült, az arcába gránátszilánkok csapódtak. Elkezdtek menekülni nyugat felé, hazafelé. Felkönyörögte magát egy teherautóra, és a hátországba menekült, az első kötözőhelyre. Így menekült meg a poklok poklából, de ezer meg ezer társát betemette a hó, megölte a fagyhalál. A legszebb korosztály, életerős fiatalok, ha el is kerülték a halált, de hazajöttek nyomorultan, betegen. Egy apró szilánk, amely az állkapcsában megmaradt maradt, az okozhatta korai halálát is. Szörnyű szenvedés után, rákban halt meg 1958-ban, 44 évesen. Több mint tizenöt évig folytatta a harcot ellene, amíg a doni sebesülés végzett vele. Miért nem műtötték meg itthon a háború után, arra a felesége tudná megadni a választ. De Isten ne nyugasztalja, az is meghalt.

           Valami különleges némber lehetett már fiatal korában is. A nagybátyám halála után, akkor már gimnazista voltam, és a nyári szünetben elmentem neki, a szegény özvegynek, segíteni. Imrehegy–szélben szőlőt kapáltunk. A szomszéd tanya tyúkjai ott jártak-keltek körülöttünk. Egy gyakorlott, gyors mozdulattan elkapta az egyiket, és abban a minutában kitekerte a nyakát. Azzal vált el tőlem, hogy estére menjek el hozzá vacsorára. Jó paprikással akarja meghálálni a segítségemet. Biztosan a nyakatekert tyúkból akart nekem finom vacsorát rittyenteni. Nem kértem belőle! Akinek a lelke fekete, a máséról is azt hiszi, hogy legalább kormos. A lelkem akkori állapotára gondoltam, amikor ezt leírtam.

           Otthon el is meséltem az esetet. – Ez ilyen asszony! – csak ennyi volt az anyám megjegyzése.  Csak azon csodálkoztam, hogy a nagyanyámmal milyen jól megértették egymást. És elkezdtem kutatni az okát!

            E miatt a nő miatt, aki a felesége volt, zokogott András nagybátyám az anyám meg az apám vállán, mert gyakran megcsalta. Egy gátlástalan perszóna volt! Láttam András nagybátyámat a szenvedés végső stádiumában, de nem tűrte maga mellett a feleségét még akkor sem. Talán a fagyhalál jobb lett volna!

           Apám még itthon volt, de minden nap félve várták a SAS- behívót.  Terjedtek a „rémhírek” az oroszok barbárságáról, amelyekről kiderült, hogy színtiszta igazság volt mindegyik. Felettünk, mert ekkor már éltem és féltem én is, a tiszta égen amerikai gépek százai hordták a bombáikat Budapestre. A zúgásuk a felnőtt embert a lelkéig megrázta, kisgyereket, szinte megőrjítette. Pedig éveken át felettünk húzódott az égi országút. Oda-vissza repültek a fényes halálmadarak: Liberátorok! Szegény, pestiek!

          Aztán az apámat is magához rendelte a hadsereg 1944-ben. Garán állomásoztak, de nem sok kárt okozott az ellenségnek, mert rövidesen, itthon, Magyarországon, fogságba esett.

Bácska felől hosszú kocsisor hozta a menekülőket, elsősorban asszonyokat, gyerekeket. Minket is majdnem magunkkal sodort az áradat. A nagyanyám eljött, és rá akarta beszélni anyámat a menekülésre:

            - Az édesapád már az élelmet is felrakta a szekérre.

De ő kötötte az ebet a karóhoz, hogy egy tapodtat se mozduljunk:

        -Ha itt hagyjuk mindenünket, a nép salakja úgy széthordja, mint a zsidókét! - mondta.

    Ezzel pont is került az ügy végére.

 

 

225. levél

                                            A TÖRTÉNELEM PIACÁN

 

          1944. október 9. és 18. között Moszkvában nagy alkudozások folytak, a harmadik szférába tartozó, Közép- Kelet –Európában élő népek sorsáról.

Az eredeti angol javaslat az érdekszféra szempontjából, amelyet Churchill és Eden terjesztett elő:

                                            Magyarország         50 %       50 %

                                            Jugoszlávia             50 %       50 %

                                            Bulgária                  25%        75 %

                                             Románia                10 %       90 %

                                            Görögország           90 %       10 %

           A vita legfontosabb kérdése Görögország sorsa volt. Magyarországot, a közismerten angolbarát nemzetet, ezért áldozták fel. Odaadták a Szovjetuniónak, amely összefüggő csatlós országok gyűrűjével vehette körül magát. Az alkudozás végeredménye:

                                             Magyarország           20 %       80 %

                                             Jugoszlávia               50 %       50 %

                                             Bulgária                    25%        75%

                                             Románia                   10%        90%

                                             Görögország             90%        10 %

         A nyugati hatalmak helyzetét még az is rontotta a térségben, hogy Jugoszlávia és Albánia demokratikus úton, népszavazással, a kommunistákat juttatta hatalomra. Ezért nem is függtek Moszkvától.

 

226. levél

 

                                             KÉT „GYŐZTES” ORSZÁG

 

           A háborúba lépés után /1941. július 22./ a hatalom 3 központja alakult ki ROMÁNIÁBAN. Ion Antonescu, a „vezér kormány gyakorolta a teljhatalmat. I. Mihály udvari köre volt a második, és végül Maniu ellenzéki vezér csoportja, amely már 1941 óta kapcsolatban állt a nyugati szövetségesekkel. 1943–tól Moszkva érdeklődést mutatott egy Maniu vezette új kormány és Románia esetleges kiugrása iránt.

           1944 júniusában az ellenzék elfogadta a fegyverszüneti feltételeket, amelynek legfontosabb pontjai: Románia hadba lép a németek ellen, de cserébe megkapja Erdélyt vagy annak legnagyobb részét.

           Antonescu késleltette a fordulatot, ezért félre kellett állítani. Titkos előkészületek után a király magához hivatta a „vezért”, és letartóztatták. Augusztus 23-án mindez megtörtént.

           A király közzétett felhívása a németeket is kész helyzet elé állította. A „szózat” szerint Románia elfogadta a felkínált fegyverszüneti tárgyalásokat, cserébe a szövetségesek elismerték a bécsi döntések jogtalanságát. A román hadsereg egyik napról a másikra szövetségest cserélt, a németeket „ejtette”, és csapataival a szovjet hadsereg oldalán már Budapest ostromában is részt vett.

            SZLOVÁKIA 1939-től Tisó, egy katolikus pap által vezetett fasiszta bábállam volt. 1944 nyarán a kommunisták a keleti front szlovák szakaszának megnyitását ajánlották fel Moszkvának. /Miután 1943-ban létrehozták szovjet-csehszlovák barátsági szerződést, a Benes vezette nyugati és a Gottwald által irányított moszkvai kommunista kormányok politikája a lényeget illetően azonos volt: győztesként kikerülni a háborúból. /

             A szlovákiai felkelés, amely augusztus 29-én robbant ki, nem kapott orosz katonai támogatást, még a szlovák hadsereggel sem tudott kapcsolatot teremteni. /Egy - két amerikai bombázásra sor került. / A németek viszonylag hamar felszámolták. Így eshetett meg, hogy a Tisó-féle fasiszta szlovák állam, a melynek hadserege a németek oldalán mindvégig kitartott, Csehszlovákia részeként a győztesek oldalán fejezte be a háborút.

 

226. levél

 

                                  MAGYAROK CSEHSZOVÁKIÁBAN, 1945

 

            „Tény és való, hogy 1939. március 14-én megszűnt a csehszlovák államalakulat. Ezen a napon Jozef Tiso proklamálta Szlovákia függetlenségét, és a Harmadik Birodalom védelme alá helyezte magát. Március 15-én pedig német csapatok nyomultak be a Csehszlovákiából megmaradt területekre, és másnap Ribbentrop német külügyminiszter bejelentette a Cseh - Morva Protektorátus megalakulását. A csehszlovák állam jogfolytonosságát akkor fogadták el a szövetséges nagyhatalmak, amikor 1942. január elsején elismerték csatlakozását az Atlanti Chartához.

            Ténylegesen Csehszlovákia és Magyarország soha nem üzent hadat egymásnak. A magyar fegyverszüneti tárgyalásokon a csehszlovák követ kéri, hogy a két ország hadiállapotának időpontjaként vagy 1938. október 7-ét, vagy november 2-át ismerjék el. Ezt a győztes hatalmak nem fogadják el, de azt tényként elismerik, hogy időpont nélkül és soha be nem jelentett módon, de a két ország között mégis hadiállapot volt.

            A benesi felfogás csehszlovák nemzetben gondolkozik. Eszerint a csehszlovák szláv nemzetállamban nem lehet helye nem szláv, tehát magyar és német nemzetiségnek. A németek kitelepítését Benes először Rooseveltnél éri el, majd 1943 elején a többi nagyhatalomnál is.

             Másként alakult a magyarok sorsa. Szintén fellépett a konkrét követelésével, mondván: A magyaroknak döntő szerepük volt Csehszlovákia felbomlasztásában, illetve „a magyarok kivétel nélkül soviniszták és irredenták”, s a puszta létük is veszélyes a csehszlovák államra. A nyugati nagyhatalmak visszautasították ezt a teóriát. Ezzel szemben a Szovjetunió jogosnak ismerte el a magyarok erőszakos kitelepítését Csehszlovákiából.

              A szlovákok, még a kommunisták is, önálló Szlovákiában gondolkodtak. Erősen hezitáltak, hogy csatlakozzanak–e a jogfolytonosság gondolatához. Ugyanakkor a Tiso-féle fasiszta államban már jelen volt a magyarüldözésnek minden formája, amely a későbbi „demokratikus” Csehszlovákiában szintúgy megjelent.

             A Hlinka-gárda magyarverései, az illavai internálótábor. Különösen a papok jártak az élen a magyarok üldözésben. Az egyik apácazárdában a magyarokat „mongol kutyáknak” nevezték. S volt olyan mozgalom, amely azt tűzte ki célul, hogy a magyar szentek képeit, ereklyéit száműzzék a felvidéki templomokból.

              Végül lemondtak az önálló Szlovákiáról, mert a béketárgyalásokon rosszabbul jártak volna, mint a magyarok. Viszont Csehszlovákia részeként megkapta a győztesnek járó besorolást. Miután nem sikerült megnyerni a nagyhatalmaktól a magyarok kitelepítésének támogatását, a csehszlovák kormány olyan programokat alkotott, amelyek lehetetlenné tették az ottani magyarság helyzetét. Ezt a kormányprogramot 1945. április 5-én, Kassán tették közzé. Elestek az egészségügyi ellátástól, a nyugdíjtól, a szociális juttatástól, amelyeket nem nélkülözhetett, aki élni akart. Egy rendelet szerint a magyarokat 16-tól 55 éves korig közmunkára lehet kirendelni távol eső vidékekre is.

              Létrejön a csehszlovák-magyar lakosságcsere egyezmény, amely Csehszlovákia diplomáciai sikere volt. Súlyos hibája, hogy míg szlovák részről önkéntes áttelepülésről volt szó, addig a magyarokat kötelezhették az áttelepülésre. Hazánkba szlovák propagandisták érkeztek, és ellenőrző bizottság is jött, hogy ellenőrizze a szlovákok kitelepítését. Az ottani magyarok ügyét nem karolta fel anyaországi szervezet. Ezzel szemben Nagy Ferenc kormánya kijelentette:

            ”Magyar állampolgárt sem most, sem utóbb nem fognak erőszakkal az ország elhagyására kényszeríteni.”

            A kollektíven háborús bűnösnek tekintett magyarságból sokan kis batyuval a hátukon, a szerencsésebbek esetleg vagonokba rakva települtek át. A lakáscserével hivatalosan 73173 szlovák önként elment, 68 407 magyart költöztettek át erőszakkal a Felvidékről. Feltételezhető, hogy ez a szám akár 120 000-150 000 is lehet.

             Csehszlovákia munkaerőhiánya a magyarok deportálásához vezetett. Ekkor kerültek cseh „rabszolgavásárokra” egész családok, ahol árucikk lett a magyar munkaerő. A magyar kormány, de különösen a magyar katolikus egyház emelt szót az Európában ismeretlen gyakorlat ellen.  Mindszenty József, kérte Griffin és Spellmann angol prímásokat a fasiszta jelenség elleni fellépésre. VI. György angol király és Truman amerikai elnök segítségét is sürgették. A magyarokkal szembeni fasiszta eljárás miatt tiltakoztak a magyar antifasiszták is.

 

227. levél

     

                                                          A MÉSZÁRLÁS

 

          „Háromszék vármegyében, Szárazajtán kezdték a bosszú beteljesítését Maniu Önkéntes Gárdájának tagjai, Csík megyében folytatták Szentdomokoson, Gyergyószentmiklóson.

           Ártatlan emberek fejét tőkén vágták le, 82 esztendős székely öregasszonyt gyilkoltak meg. Kolozsvár környékén megtizedelték az egresi erőmű munkásait, akik napokkal előbb a kivonuló németekkel szemben fegyverrel védelmezték a vállalatot.

            Gárdisták és román csendőrök református papokat gyilkoltak Kalotaszeg falvaiban. Egyik helyen élve temették el vétlen áldozatukat. Bihar vármegyében, Gyantán a román hadsereg is bekapcsolódott a „tisztogatásba”. Kétéves gyermekeket lőttek agyon idős férfiakkal és asszonyokkal együtt, majdnem félszáz embert.” / BEKE GYÖRGY /

           Bővítsük ki ezt a szomorú felsorolást! A Vajdaságban lemészárolt 60 ezer ártatlan magyarral, ami hússzoros válasz volt az újvidéki 3 ezer szerb ellenálló kivégzésére. „Magyarirtás folyt és folyik. A partizánok bevonulásakor a Tisza-vidéken éppen annyi magyar vesztette életét, mint Délvidéken a németek közt. A majdnem tiszta magyar Bezdán községben 480 férfit mészároltak le egy partizánnő vezetésével. Palánkán, a sintértelepen, 50 férfit végeztek ki. Tömegsírban nyugszanak. Csurog, Zsablya egész magyar lakosságát kiirtották öregekkel, csecsemőkkel, nőkkel együtt.

           Haláltáborokba kerülnek betegek, öregek, gyerekek. Bánságban Knityanin, Bánságban Járek, Gákovó, Krusevlye. Az elsőben 30 000 volt, a bácskaiakban 20 000. A halottakról a partizánok és a ruhátlan foglyok leszedik a lábbelit, és úgy dobják ki a táborból. A járeki táborban egyetlen napon nyolcvan a halott. Pár hónap alatt 6700. A halottakat tömegsírokba földelték. Egyházi temetésről szó sincs. Agyonlőttek egy asszonyt, mert a temető kőkeresztjénél imádkozott.”

             A tömegsírok feltárását még ma sem engedélyezik. A délszláv háború tömegsírjait feltárhatják, de a magyarok sebe nem hegedhet be soha. A Kárpátalján ártatlanul, csupán magyarságuk miatt, elhurcoltak 80 ezer férfit. Ezek közül 20 ezret megöltek.

Matuska Márton: A megtorlás napjai / részlet /

                                                          

227. levél

                                         HITLER UTOLSÓ BESZÉDEIBŐL

 

           „Még egy dolgot meg kell gondolnunk, uraim! A világtörténelemben még soha nem volt olyan koalíció, mint az ellenségeinkké, amely annyira eltérő elemekből és ilyen merőben eltérő célokkal jött volna létre.

           A mai ellenségeink az elképzelhető legextrémebb összetételűek: ultrakapitalista államok az egyik, ultramarxista államok a másik oldalon. Az egyik oldalon kimúló világbirodalom, Nagy-Britannia, a másik oldalon pedig az örökségét átvenni igyekvő egykori gyarmat, az Amerikai Egyesült Államok.

           Olyan államok ezek, amelyek célkitűzése napról napra távolodik egymástól. És aki-, mondhatnám, mint pók a hálójában-ezt a fejlődést figyelemmel kíséri, azt is látja, hogy ezek az ellentétek napról napra egyre élesednek. És ha még néhány igen súlyos csapást el kell viselniük tőlünk, akkor bármely pillanatban megtörténhet, hogy ez a mesterségesen fenntartott közös front egyetlen hatalmas mennydörgéssel összeomlik.”

           „Ez, kedves párttársaim, egykoron úgy vonul be a történelembe, mint a 20. század csodája! A frontokon és a hátországban ilyen hatalmas teljesítményt nyújtó nép, amely ilyen borzalmakat elvisel és eltűr, soha nem semmisülhet meg. Ellenkezőleg: a megpróbáltatásokat átvészelve, erősebb és keményebb lesz, mint bármikor a történelme folyamán.

            De az a hatalom, amelynek mindezt köszönhetjük, a nemzetközi zsidó világellenség, az Európa és népei megsemmisítésére irányuló kísérleténél nemcsak kudarcot fog vallani, hanem saját magát semmisíti meg.”

 

228. levél

                 

            Két orosz repülőgép jelent meg a falu felett, és néhány bombát szétszórtak. Inkább ijesztgették az embereket, mert nálunk nem volt katonai célpont. Az állomás is három kilométerre volt a falutól, egy szárnyvonalon. De igen jól tették volna, ha tönkreteszik!

             Garáról Kalocsára irányították az apámat is, ahol bevagonírozták őket, és Kecskemét környékére telepítették az egységet. Bevetésükre már nem került sor. Cegléd mellett ő is civil ruhát szerzett, és többed magával nekivágott a hazafelé vezető útnak. Csak az volt a nagy baj, hogy ők nem a csillagállást figyelve és éjszaka vagy fényes nappal, de akkor mindig toronyiránt, árkon-bokron át jöttek hazafelé, hanem az országúton: civil ruhában és urasan.        Azon pedig még oroszok is jártak- keltek. Két géppisztolyos katona kísért egy csoport katonaruhás magyar férfit. Az egyik ruszki odakiáltotta nekik:

           - Igyítye szjúda! / Gyertek ide! / Kénytelenek voltak odamenni, mert a tolmácsot megértették, és azt is, hogy kinél van a fegyver. Ha futni próbálnak, agyon is lőhették volna őket.

            A tolmács szépen elmagyarázta mind a hármuknak, hogy álljanak be a sorba. Szegeden igazolást kapnak az orosz parancsnokságtól, és azt a zsebre vágva nyugodtan ballaghatnak majd haza. Ott aztán kiderült az orosz igazságról, hogy gazság!

           Mindenkit felparancsoltak a vagonokba. Azokat rájuk zárták, és egy hónapos kínszenvedés után, amit az összezártság meg az állandó éhezés okozott, megérkeztek az Urálba. Egy évig semmi hírt nem hallottunk felőle.

           Aztán végre jött a drága Tóth István bácsi, aki meghozta az első levelezőlapot, majd egy hónap múlva a másodikat is. Rögtön válaszolt rá az anyám. Az akkor már három és fél éves fiával lefényképezték őt is, s a képeket a válaszlevelekben kétszer is elküldte. Az egyiket meg is kapta az apám.

 

228. levél

 

                                                  A HATALMI VÁKUUM

 

1944 őszétől a folyamatosan megszállt területeken hatalmi vákuum keletkezett. Ami azt jelentette, hogy a település régi közigazgatása már nem működött, és az új még nem jött létre. A megszállóknak is érdeke volt, elsősorban a saját ellátásuk megoldása miatt, úgynevezett nemzeti bizottságokat létrehozni. Ezekbe a közösség irányítani képes tagjait jelölték. Tagja lehetett a régi vezető is, ha nem exponálta magát politikailag. Például nem vett részt a gettósításban, nem volt a nyilas mozgalom tagja.

Ezek szervezték az újjáépítés munkáját, a romok eltakarítását és a település megmaradt javainak fegyveres védelmét éjjel-nappal. A nemzeti bizottságok 1944. december 22-éig, az Ideiglenes Kormány létrejöttéig, kizárólagos hatalmi szervek voltak. Utána, mint helyi szervek, tovább működtek.

Az alakuló pártok, politikai erők később megállapodtak abban, hogy helyükre a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front helyi egységei lépjenek szervezési, ellenőrzési jogkörrel. A nemzeti bizottságok mellett a városokban megjelentek a munkásfelügyeletet biztosító üzemi bizottságok a gyárak védelmére, a községekben a földigénylő-földosztó bizottságok. Az utóbbiak, a már megszállt területeken, hozzáláttak a nagybirtokok felosztásához, mielőtt az 1945. márciusi földreform hivatalosan megkezdődött volna. Majd ők hajtották végre azt a feladatot is.

 

229. levél

 

                                       A ROMÁNIAI HOLOKAUSZT

 

A németek az európai zsidóság megsemmisítésének tervét 1942. január 20-án a Berlin mellett fekvő Wannseeban dolgozták ki. A románok ezt megelőzően 594 ezer zsidót már megöltek. Arra nézve, hogy a románok végül is hány zsidót öltek meg, egy Svájcban megjelent, 1984-es, Die Religionsfreiheit in Osteuropa című kiadványból megtudhatjuk. A Holocaustban való román részesedés összesen 810 ezer meggyilkolt zsidó. Ezzel a leírhatatlan bűnnel a román nép egész egzisztenciája: népiség, kultúra, erkölcs válságba került.

Eszem ágában sincs, hogy ezzel kisebbítsem a magyarországi zsidóság tragédiáját, de mégis felvetődik a kérdés: Miért mindig csak a magyar zsidóság pusztulását emlegetik? Illetve: Miért csak ezt? / Helyszíni beszámoló Curzio Malaparte Kaputt c. riportregényében olvasható. / „Mi, románok különösen a jelenlegi / 20./ században bizonyítottuk be, hogy a szomszédokhoz viszonyítva minden tekintetben felsőbbrendű faj vagyunk.” /Ion Slavici, író/

                                                         Beke György: Atlantisz harangoz c. műve alapján.

 

230. levél

 

                                           A NÉMETEK MENEKÜLÉSE

 

            A szovjet csapatok moldvai előretörése és az 1944. augusztus 23-án megtörtént román pálfordulás, majd a 25-én kihirdetett Németország elleni román hadüzenet megindította az észak-, majd a dél-erdélyi szászok útra kelését a Birodalom felé. A Tiszáig zökkenőmentesen folyt a vándorlás. Az oroszok gyors dél-alföldi előnyomulása miatt északi kerülőre kényszerültek, és Vácott befogadó tábort alakítottak ki a számukra.

            Október 10-én Bácskából is elindult a Zombor - Baja - Dunaföldvár útvonalon az ottani németek 120 kilométer hosszú szekéroszlopa. A kiürítéshez felhasználták azoknak lovait és szekereit is, akik nem akartak kitelepülni.

            A Magyar Kiürítési Kormánybiztosság október hónap első felében elrendelte, hogy a Dunántúlon csak a magyar állampolgárságú svábok helyezhetők el. Tehát a bácskaiak igen, de a szerb vagy román állampolgárságúak nem.

             A Magyarországra vezényelt 280 SS-legényből és 10 tisztből álló különítmény igyekezett a német néphullámokat zökkenőmentesen Ausztriába irányítani. Október 14-én Ribbentrop kijelentette, hogy a birodalom 215 ezer németet tud felvenni.

             Horthy kiugrási kísérletének meghiúsulása és a Szálasi-puccs megnyugtatta az úton lévő németeket. A dél - dunántúli svábok döntő többsége nem vágott neki az útnak még német biztatásra sem.

 

231. levél

 

              Apámról sem tudtunk semmi bizonyosat. De ha Kecelre bejönnek az oroszok, akkor mi lesz velünk? Ez bizony fogas kérdés volt! Később idős, környékbeli férfiaktól hallottam, hogy Vorosilov marsall hadosztályának déli hadseregcsoportja támadott ebben az irányban.

Egy zászlóaljnyi orosz katona géppisztolyokkal, aknavetőkkel, ágyúkkal és harckocsikkal fölszerelve egy nap alatt elfoglalta az egész falut. Állítólag voltak olyan keceli lakosok, akik besúgták az orosz parancsnokságnak, hogyan helyezkednek el a falut védő magyar katonák. Van, aki a kovács Szloboszkai Izsákot gyanúsítja. De van olyan is, aki Seidner Gyulát és Áron Istvánt, akiket a zsidók elhurcolása idején idős Kapás Ferenc, a keceli nyilasok vezetője, bujtatott a pincéje egyik hordójában.

              November 1-jén, éppen Halottak napján, törtek rá a falura. A katonáink javát megölték, a tűzharcok közben 10 keceli ember is meghalt. Orosz áldozatok is voltak, de azokat titokban elhantolták. A sebesültjeiknek kórházat nyitottak a Kisa - kocsmánál.

             A szomszéd Tóth Lajos bácsi pincéjében húztuk meg magunkat. A falu fölött röpködtek a gránátok. Az oroszok, mint a sáskák, kerítéseken is átugrálva, birtokba vették az egész falut. Az egyik szomszédunk, Berta Ferenc bácsi tudott velük beszélni, mert az első világháborúban sokáig volt a fogságukban.

             Mindjárt azt kérdezték, hogy van–e német katona a környékünkön. Amikor látták, hogy csak asszonyok meg gyerekek jönnek elő a pincéből, megnyugodtak. Mink is, mert még világosban haza mertünk menni a nagymamához, aki a házat nem hagyta egy percig sem magára.

              Ezután mi is otthon aludtunk, de mindig ruhástól. Hozzánk néhány napra húsz lovas kozákot szállásoltak be, akik szemlátomást nagyon szomorúak voltak. Anyám állítása szerint, igen babusgattak engem. Az öregeket meg a gyerekeket szerették. Az anyám fiatalasszony volt, neki minden eshetőségre készen kellett állnia. Gyakran tartózkodott házon kívül, a szomszéd lakájos pincéjében.

 

232. levél

 

                                    BUKOVINAI SZÉKELY EXODUSZ

 

              1940-ben Románia átengedte a Szovjetuniónak Besszarábiát és Bukovina, főleg ukránok lakta részét. Az elcsatolt területekről beköltöző románság kiélezte a feszültséget a nemzetiségek között. A kialakult körülmények miatt elevenítette fel Németh Kálmán józseffalvai plébános a teljes áttelepítés koncepcióját.

               A 2. bécsi döntés után beözönlő menekültek arra késztették a magyar kormányt, hogy tárgyalásokba kezdjen a románokkal a bukovinai székelyek „elengedéséről.” 1941 májusában, Bácska visszafoglalása után, nyílt lehetőség arra, hogy a székely telepesek ott végleges otthont nyerjenek. Ez meg is történt, mert 1941. május 11-én kötött román-magyar megállapodás értelmében, állatállományuk és földjük elhagyása után, a kocsikra felférő legfontosabb bútorokkal, ruhákkal útra keltek. Az egykori öt község birtokállományánál négyszer nagyobb földmennyiséget kaptak többévi törlesztésre. 15 000 - 17500 személy megkapta a honosítási iratait.

               1944. október 7-8-án a szerb partizánhadsereg bosszújától tartva innen is menekülniük kellett. Hosszú ideig, egészen 1945 tavaszáig, az egész Dunántúlon szétszórva éltek. Ekkor a magyar hatóság, az Országos Földbirtokrendező Tanács, megbízta az erdélyi székely származású Bodor Györgyöt a feladat megoldására. Ő, maga mögött tudva a pártok egy részének támogatását, a „bundizmussal” vádolt svábokat táborba zárta, és közben az üres házaikba betelepítette a csángókat. Elsősorban a Völgység területén. Hét baranyai és huszonnyolc tolnai faluban helyezték el őket. 3821 család részesült földjuttatásban. A svábok és a betelepülők közötti ellentéteket a közös sors mára eltüntette.

 

233. levél

 

                                           IDEIGLENES KORMÁNY

 

             A szovjet vezetés október végén, november elején arra törekedett, hogy Budapestet a 2. Ukrán Front „menetből” foglalja el. A számítás nem vált be, mert Hitler tudomására hozta a fővárosban harcoló német alakulatoknak, hogy Budapesten Berlint védik. Megparancsolta, hogy az utolsó emberig ki kell tartaniuk! A főváros ostroma kemény harcokat és sok áldozatot követelt az oroszoktól. Közel két hónapig tartott, és csak 1945. február 13-án ért véget.

             Ezért úgy módosítottak az eredeti elképzelésen, hogy a Budapestre tervezett Ideiglenes Kormányt Debrecenben alakítják meg. A megalakuló kormány összetételét Moszkvában előre meghatározták. Itt döntötték el, hogy benne legyen a Horthy-hadsereg három vezérezredese. Közülük Dálnoki Miklós Béla kapja meg a miniszterelnöki posztot! Tárcához jusson gróf Teleki Géza, a néhai miniszterelnök fia! Továbbá 2-2 kommunista, szociáldemokrata és egy parasztpárti tagja is legyen!

              „A magyar demokrácia első hónapjának egyik legimpozánsabb teljesítménye volt az, hogy egy hét alatt komoly népi gyökerekkel rendelkező nemzetgyűlést tudtak összehívni. Teherautókkal mentek községről községre, a helyi nemzeti bizottság és a központi szervezetek küldöttei megállapodtak a képviselőjelölt személyéről. A főtéren összegyűlt tömegek zúgták rá a helyeslést vagy a helytelenítést a városháza erkélyéről kihirdetett nevekre. A megválasztott képviselőket meg az ágyukból húzták elő, tették föl azonnal a teherautókra, és indították Debrecenbe.

             Egy hét leforgása alatt együtt volt Debrecenben egy 230 tagú Ideiglenes Nemzetgyűlés, amely magában foglalta az akkor felszabadult Magyarország minden vidékének a képviselőjét.”/ Bibó István /

             Az Ideiglenes Nemzetgyűlés, 50 helységben lebonyolított választások alapján, 230 képviselővel 1944. december 21-én megalakult, és a Református Nagytemplomban is ülésezett. Elnöke a párton kívüli ügyvéd, Zsedényi Béla lett. /A nemzetgyűlést később, a további megszállt területekről, 498 főre egészítették ki.

             / A kommunista és a szocialista képviselők, kb. 60 %-os arányban, abszolút többséget hoztak létre. 1945. december 22-én tehát megalakult az Ideiglenes Nemzeti Kormány, a moszkvai összeállításban.

              A kormány megalakulása után újra kezdődtek a tárgyalások a fegyverszüneti egyezményről, amelyet 1945. január 20-án írtak alá Moszkvában. A megszállás új szakasza kezdődött.

 

234. levél

 

                         MAGYAR ZSIDÓK OROSZ FOGSÁGBAN

 

             A magyar zsidóság szisztematikus megsemmisítése 1944 nyarán kezdődött. Közel 500 000 zsidót szállítottak a lengyelországi, németországi táborokba az észak- erdélyi, kárpátaljai, tiszántúli és a Duna- Tisza közi gettókból. 360 000 sosem tért vissza.

             Fél évvel később újabb megpróbáltatás következett. A Vörös Hadsereg speciális alakulatai válogatás nélkül hurcoltak el férfiakat kényszermunkára. Katonákat, civileket egyaránt. Már a doni vereség idején orosz hadifogságba került legalább 70 000 magyar, közöttük a munkaszolgálatos zsidók is. A határ átlépése után a fogolyszedés hatalmas méreteket öltött. Elfogtak legalább 600 000 ezer személyt.

             A kontinensnyi táborvilágban a sok ezer német, lengyel mellett a 6-700 000 magyar sorsa azonos lett. 1942 januárja és 1943 decembere között a munkaszolgálatosok vesztesége 25 451 fő volt. Eltűntnek nyilvánítottak 19.003 személyt. / Hadügyminisztériumi adatok! / Az eltűntek felét fogolynak számítja a szakirodalom. 1943 őszéig 15 000 ezer zsidó került szovjet fogságba.

             A zsidó foglyok akkor döbbentek meg igazán, amikor a kihallgatásuk alkalmával származásuk után tudakozódtak, és az adatlapjukra felkerült a „jevrej”= zsidó megkülönböztető bejegyzés, és ez nem jelentett számukra előnyt. A legtöbben a magyar nemzetiséget íratták a kartonjukra, és csak kevesen vállalták fogságban is a zsidóságukat. A magyar és a zsidó sors azonos lett:

-Miért bántok velünk úgy, mint ellenséggel?- kérdezték a zsidó foglyok. A politikai tiszt válasza:

-Ti is harcoltatok ellenünk csákánnyal és lapáttal!

          Akik túlélték, azok a nemzetközi zsidó szervezetektől kárpótlást kaptak. Mit kaptak kárpótlásul a magyarok? Rákosit, Révait, Gerőt és Farkast a nyakukra – Moszkvából. Velük megjelent hazánkban is a sztálini Szovjetunióban kitenyésztett emberfajta, amelynek legtömörebb jellemzését Szolzsenyicin fogalmazta meg.

 

235. levél

 

                                          SZOLZSENYICIN MONDTA

 

              „A kommunistáknál veszélyesebb és kártékonyabb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára.

              A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így hív: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek, egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista.

              Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása úgy kívánja.”

 

236. levél

 

                                                          GULAGOK

 

              „A gazdagok, gazemberek és semmittevők elszámoltatásának és irányításának ezernyi gyakorlati formáját kell kitalálniuk a kommunistáknak, akiknek mindezt gyakorlati lépésekké kell alakítaniuk. A változatosság a vitalitás lényege, mert ez szavatolja csak annak az egyetlen célnak a megvalósítását, hogy Oroszország földjét megtisztítsuk mindenfajta kártékony rovartól, koszos bolháktól, tetvektől, a gazdagoktól és a többi ingyenélőtől.

             Az egyik helyen húsz gazdagot, egy tucat szélhámost, hat lógós munkást - akik huligán módjára lopják a napot, mint a petrográdi szedők a pártnyomdában - börtönbe vetünk.

A másik helyen latrinát fognak tisztítani. A harmadik helyen sárga jegyet kapnak, ha majd kiszabadulnak, hogy mindenki szemmel tarthassa őket, mint kártékony személyeket, ameddig meg nem javulnak. A negyedik helyen minden tizedik lógóst a helyszínen agyonlőnek. Az ötödik helyen vegyes módszereket kell bevezetni!” / V. I. LENIN /

             Az 1917-es bolsevik hatalomátvétel után olyan totális diktatúrát alakítottak ki Oroszországban, amelyre még addig nem volt példa a világtörténelemben.  A bolsevik diktatúra vezetői a más véleményen lévőket / az ország lakosságának jelentős részét / potenciális ellenfelüknek tekintették, s előszeretettel alkalmaztak ellenük büntetőjogi eszközöket, melyek közül a legfontosabb a börtön, illetve a munkatábor volt.

             Az első lépést az 1918. szeptember 5-ei dekrétum jelentette, amely meghirdette az elitéltek átkovácsolását /perekova/. A koncentrációs táborok alapjait 1918-1919 folyamán rakták le. Irányításuk a CSEKA, az Államvédelmi Rendkívüli Bizottság feladata volt. 1920 végén már 84 munkatábor működött. Ugyanebben az évben Trockij átfogó koncentrációs táborrendszerre tett javaslatot.

             A lágerekbe hurcoltak száma 1929 - 1930 folyamán, a kulákok megsemmisítése idején, ugrásszerűen több millióra duzzadt. Valóságos népvándorlásnak lehettünk tanúi, amely népesedési katasztrófát idézett elő a Szovjetunóban. Az 1940-es évektől pedig a munkatáborok intézménye a nemzetiségek kiirtásának eszközévé vált. Összesen kb. 5 millió embert szállított az NKVD, /a Belügyi Népbiztosság / 19 ezer munkatársa és a belügyi csapatok százezer katonája a GULAG - ra.

              Így váltak a GULAG - szigetek a sztálinizmus rendszerének jellemző elemévé. A második világháború végén újabb milliós nagyságrendű növekedést jelentett a hadifoglyok, illetve az elfoglalt országok civil lakosságának az internálása.

            Másrészt az elsősorban elnyomó rendszerként kitalált GULAG a szovjet tervgazdaság szerves részévé vált, amely jövedelmet termelt az állam számára. A sztálinista bürokrácia a milliós rabszolgasereggel bármilyen voluntarista elképzelést megvalósíthatott, és közben megszabadult a veszélyesnek tartott ellenlábasoktól, sőt a szabadlábon lévőket is állandó rettegésben tartotta.

              Szolzsenyicin, az egyik emigráns statisztikus professzor adataira hivatkozva, nem tartotta kizártnak, hogy ennek a rendszernek 1917-től 1969-ig a Szovjetunió kb. 66 millió polgára esett áldozatul.

              A szovjet minta alapján és irányítással már 1944 végén, 1945 elején létrehozták Magyarországon a Péter Gábor által vezetett Politikai Rendészeti Osztályt, majd Recsket.

 

237. levél

 

                                 A GAZDASÁGI RENDÉSZETI OSZTÁLY

 

              Az Ideiglenes Kormány már 1945 januárjában elfogadta az igazolóbizottságokról, népbíróságokról szóló jogszabályt. A bosszúállás elkezdődött, pedig a háború Budapest ostromával még kíméletlenül folyt.

              Hatályon kívül helyezik a zsidótörvényeket, és a nemzetközi ítélkezést be sem várva, annuláltatik az első és második bécsi döntés. Március 17-én pedig megjelent a földreformmal kapcsolatos rendelet.

              A Budára visszavonuló németek felrobbantják a Lánchidat, ezzel a pesti káoszban elkezdődik a volt munkaszolgálatosokból és más sértett elemekből álló bandák „igazságszolgáltatása.” / Magyar GPU, Miklós Gárda, a szociáldemokraták hol R - gárdának, hol Belbiztonsági Szervezetnek nevezett csoportja, stb./

            „Az Országos Rendőrség politikai nyomozó osztálya számára közvetlenül Budapest felszabadítása után különálló épületet kell biztosítani, amelyben megkezdi működését a politikai nyomozó szerv” - ezzel a szöveggel jelenik meg a kommunisták első és a legfontosabb feladatot kijelölő kívánsága.

             Péter Gábor, / eredetileg Eisenberger Benjámin /, ez a négy elemit végzett szabósegéd, munkához látott. Február 2-án már működött a Politikai Rendészeti Osztály 60 munkatárssal a Köztársaság téri MKP- központban. Áldozatainak első csoportjait kezdetben közvetlenül az NKVD - nek adta át. / Kádártól tudjuk. /

             Buda még állja az ostromot, amikor már a pártvezetőség asztalán van egy aláírás nélküli dokumentum: „Javaslat az MKP komoly anyagi alapjainak megteremtése tárgyában.” A jelenlegi már csak rövid ideig tartó állapotok, az egyedül alkalmasak arra, hogy pártunk számára megfelelő anyagi bázist teremtsünk. Már ma, tehát azonnal meg kell kezdeni a nyersanyagraktárak felkutatását, és az anyagok összegyűjtését. A géppark megteremtésének ugyanezek a feltételei. Szükség van szállító eszközökre, munkásokra.”

            1945 elején egy közlönyben meg sem jelent rendelet lehetővé teszi a pártok elsőbbségi jogát a vagyonszerzésben, s ugyanakkor megtarthatják azokat a megszerzett javakat, amelyeket nem tudnak nélkülözni.

             Egy példa a vagyonszerzésre: Egy nyilas pribék felajánlotta a Politikai Rendészeti Osztálynak, hogy tetemes zsidóvagyonhoz juttatja őket, ha halál helyett életfogytiglani lesz a büntetése. A páncélszekrényt két rendőrtiszt társaságában nyitották ki. Péter Gábor a jelenlévőkkel aláíratott egy nyilatkozatot, hogy a szekrényben csak ezüstkanalak voltak. Aztán megfenyegette a két rendőrtisztet, hogyha fecsegnek, mindketten a pincében fogják végezni. A PRO hosszú időn keresztül ebből a pénzből működött.

             A vagyonszerzés jól kitaposott útja azokban a hónapokban a szabadrablás volt. A Kommunisták Magyarországi Pártja ki is használt minden alkalmat és lehetőséget. 1946-ban nyilvánosság előtt maguk bevallották: „Amikor a pártszervezetek a gazdátlan javakat birtokba vették, és megteremtették a gazdasági alapot a párt megindításához, helyesen cselekedtek.”

             Közben a romoktól szenvedő Budapesten furcsa, gyors egyéni meggazdagodások és lakásszerzések is történtek. Sok politikai bűnös vásárolta meg a szabadságát az általa korábban elrabolt arannyal.

 

239. levél

 

                                 POLITIKAI RENDÉSZETI OSZTÁLY

 

            „A magyar reakció fellegváraira kell lecsapni: elfoglalni a nyilas pártházat, a kerületi nyilas szervezetek otthonait és felkutatni az esetleg meg nem semmisített irattárát.”

Sólyom László január 19-én Erdei belügyminiszternek írja:

           „Németek és nyilasok a műhelyek, raktárak, üzletek, magánlakások nagy részét kifosztották.” A tény azonban az, hogy a szabadrablásból kivette részét a polgári lakosság tetemes része. A rendőrség tehetetlensége és az oroszok tétlensége miatt a közbiztonság teljesen megszűnt, a fosztogatók szabadon garázdálkodhatnak. A pánik - hangulatot fokozta a férfilakosság összegyűjtése és a Szovjetunióba hurcolása.

          Az oroszok a kapitányságokról elvitték a rendőröket a gödöllői fogolytáborba. / 2-3 ezer fő! /

          A pártok sem akartak kimaradni a rendőrségszervezésből. Nem akarták tétlenül nézni, hogy a kommunisták teljesen birtokba vegyék a testületet.  Jellemző tünet a zsidók túl erős beáramlása is! A végrehajtás a fosztogatás egy ágazatává vált. Fosztogató rendőrség! A főkapitányság működését gátolta a bűnügyi nyilvántartó, valamint az összes okmány és feljegyzés megsemmisülése.

          Ám ez nem jelentett gondot Péter Gábornak, aki így bárkit az állományába vehetett. A politikai rendőrség feje ilyen tekintetben sem volt finnyás. Négy elemijével ekképpen legalizálja a ténykedését:

            ” Éveken keresztül az elvtársak véleménye az illegalitásban az volt, hogy nekem a politikai rendőrségi munkával kell foglalkozni.”

            Péter Gábor tehát működik. Kádár beszámolójának egy mondata elárulja, hogy miként: „A letartóztatottakat egészen a legutóbbi napokig fogda és élelem hiánya miatt az NKVD-nek adta át.”

           A Nemzeti Bizottság a rendőr főkapitányság vezetőjének Sólyom Lászlót, helyettesének Kádár Jánost nevezte ki. Míg a politikai osztály megszervezését Péter Gáborra bízta. A két testület között nincs összhang, mert a rendőrségség többször felrója Péter Gábor társaságának a szakmai tudás hiányát. „Az Andrássy úton nincs kellő fegyelem, különösen a detektív testület munkájában.”

            Sólyom Lászlónak és Kádár Jánosnak Péter Gáborról igen rossz a vélemény: „Péter Gábor elvtárs kicsinyes, személyeskedő magatartása „bizonyos viszonylatban áll” személyének túlbecsülésével.” Az akkor már az Andrássy út 60. szám alatti nyomozótestületnek segít egy Orlov nevű GPU tiszt, Kovács János az NKGB ezredese, Bjelkin egyik embere, aki alezredesi rangban Péter Gábor helyettese.

 

240. levél

 

                              SZÖVETSÉGES ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG

 

                 A felszabadítás valójában új megszállást jelentett. A magyar kormány köteles volt a SZEB utasításait végrehajtani.  Élén az a Vorosilov marsall állt, aki a 2. Ukrán Front csapatait is irányította, és Sztálin még mindig neheztelt rá a háború elején elkövetett hibákért. A SZEB ellenőrzése alatt tartotta a magyar bel-és külpolitikát, külön osztályokat szervezett, amelyek az élet legkülönbözőbb területeit ellenőrizték az ország egész területén. Hatáskörébe tartozott a lap, és könyvkiadás, a színházak, mozik, a rádió és a posta ellenőrzése. Jogkörébe vonta a ki- és beutazások ellenőrzését, és a pártalapítások engedélyezését. A SZEB költségeit természetesen a magyar állam fizette.

                  A jóvátétel, a Vörös Hadsereg és a SZEB ellátására fordított összegek 1945-46-ban meghaladták az ország nemzeti jövedelmének 30%-át. 1945 nyarán még 1-1,5 millió orosz katona ellátását kellet biztosítani, bár nem sokkal előtte a megszálló német csapatok szintén rablásból éltek.

 

241. levél

 

                    HÁBORÚS BŰNÖSÖK, NÉPBÍRÓSÁGOK EURÓPÁBAN

 

Nyugat-Európában: Belgiumban 20 000 fő/ 3000 lincselés, Dániában 13500/ 400, Hollandiában 11320, Nürnberg 2169/ 658, Norvégia 55 kivégzett, Angliában két kivégzés, Olaszország 10 000 agyonlövés, Franciaország 10 000 lincselés.

Közép-Kelet Európában: Ausztria 7500 / 36, Csehszlovákia 20 000, Lengyelország 9449 / 1005, Magyarország 69631 / 384 + 500 életfogytiglan + a likvidáltak, pl. Kecelen 3 fő. „Magyarországon véreskezű igazságszolgáltatás folyt.” Ez volt a nyugatiak véleménye.

 

242. levél

 

                                                    MAJOR ÁKOS ÍTÉL

 

           „1945. január 26-án az MKP budapesti vezetőségének kezdeményezésére a Nemzeti Bizottság intézkedett a budapesti népbíróság megszervezéséről. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány a fegyverszüneti szerződésben vállalt erre kötelezettséget. A háborús főbűnösöket a Németországban működő katonai törvényszékek, részben a sértett országok bíróságai vonták felelősségre. Magyarországnak azonban az egykor garázdálkodó náci politikusokat és katonákat csak tanúként adták ki.

             A gyilkosok tehát itt éltek köztünk. Kimerészkedek az utcára, veszélyeztették az élet-és politikai biztonságot. A sértettek felismerték őket. Sürgős bírósági intézkedésre volt szükség, mert ennek hiányában lincseléstől lehetett tartani. Azt is meg kellett mutatni, hogy a nép haladéktalanul és kérlelhetetlenül ítélkezni fog a bűnösök felett.

              A népbíráskodásról szóló 81 / 1945. M. E. sz. rendeletet a Debrecenben székelő Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. január 25-én adta ki, és csak 1945. február 5-én lépett hatályba.

             Az addigra kézre került tömeggyilkosok közül is a legjelentősebb Rotyis és Szívós, ez a két keretlegény volt, akiket személy szerint is felelősség terhelt a 401-es bűntető században elpusztítottakért. A kis gyilkosok felelősségre vonásán kívül meg kellett találni, és felelősségre vonni a magyar fasiszta rendszer főbűnöseit is. Így került már az első ügyben a pribékek mellé a tömeggyilkos ezredparancsnok is, egyelőre „in contumaciam”, tehát távollétében.

              A magyar „népi” igazságszolgáltatás tehát Rotyis és Szívós perével kezdte meg a munkáját. A főtárgyalás 1945. február 3-án zajlott le a Zeneakadémián. Az első népbírósági tanács a tömeggyilkosok ügyében eljárt és halálos ítéletet hozott

              Mindkét gyilkos 5-5 saját kezűleg elkövetett gyilkosságot ismert be, mindegyik a másikat legalább ötven gyilkosság elkövetésével vádolta.

              A népbíráskodás a felszabadulás után 5 évig tartott, és a Népbíróságok Országos Tanácsa /NOT / 23167 ügyben hozott határozatot.”

                                                                                                                 dr. Major Ákos

 

                                                     AZ MKP RÖPLAPJA

 

              A Néptörvényszék meghozta eső ítéletét. 124 szakszervezeti vezető és szervezett munkás halálát megbosszulta a „magyar nép”, de százával bujkálnak még köztünk a nyilasuralom véreskezű banditái!

            Rémhíreket terjesztenek, pánikot keltenek, fosztogatnak, akadályozzák a munkát, az élet megindulását.

             Hiábavaló minden kísérletük! Magyarország ezer esztendő rabláncait töri le most! Itt nem lesz többé rémuralom! Polgárok! Munkások! Ezer és ezer lemészárolt ártatlan áldozat vére kiált bosszúért! Ne kíméljétek a nyilas patkányokat! A Néptörvényszék elé velük!

IRTSUK KI BUDAPEST GYILKOSAIT!

            Ne legyetek a bujkáló fasiszta bitangok cinkosai! Ha csak egyről is tudtok, ha csak egyet is felismertek, jelentsétek azonnal a kerületi rendőrségen vagy főkapitányságon!

Népbíróság ítéljen felettük! A szabad Magyarországon írmagja se maradjon a fasizmusnak!

Éljen a demokratikus Népbíróság! Halál Hitler bérenceire!

Éljen a független, szabad, demokratikus Magyarország!

                                                                                           MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT

 

243. levél

 

                                          VILÁG-TÖRTÉNELEM

 

 

             Az 1945-öt követő időszak korszakváltást hozott Európa politikatörténetében. A korszak nemzetközi rendszerének meghatározó eleme a Szovjetunió, illetve az Egyesült Államok közötti hatalmi párharc, a hagyományos európai nagyhatalmak szerepének drámai csökkenése és a kétpólusú világrend kialakulása volt.

             E két ország esetében hatalmi egyensúlytalanságról beszélhetünk. Amerikában állították elő a világ termelésének közel a felét, innen származott a találmányok, felfedezések és innovációk mintegy 82%-a. Ott állították elő a világ áramtermelésének 46%-át. Amerikai cégek ellenőrizték a világ olajtartalékainak közel 60%-át. Amerikában százszor annyi gépkocsit gyártottak, mint a Szovjetunóban és nyolcszor annyit, mint Németország, Franciaország és Anglia együtt.

             És ami a szovjet vezetés szempontjából igazán aggasztó volt: az USA rendelkezett stratégiai légierővel és a világ bármely pontján bevethető haditengerészettel, míg a Szovjetunió nem. Talán ennél is fontosabb volt, hogy az USA egyedül birtokolta a világpolitikát alapvetően meghatározó új fegyvert, az atombombát.

 

244. levél

                                             József nagybátyám exhumálása

            A nagycsalád életének egyik legszomorúbb napja az volt, amikor eljött hozzánk a nagyanyám sírva, hogy most kaptak értesítést a kiskunfélegyházi tanácstól: Ott van eltemetve a bátyánk egy szántóföldön.

            Elmentek érte és a fémfogairól azonosították. Egy lelketlen gazember földjén érte a halálos lövés, de az nem vette a fáradságot, hogy bejelentse, hanem a szántóján elásta. Az édesanyját, a nagyanyámat lelkiismeretfurdalás gyötörte.

             Nem sokkal a halála előtt itthon volt a fia egy rövid szabadságra. A felesége, Bözsike itthon akarta tartani. Az oroszok már Kiskunhalashoz közel álltak, talán egy hétig kellett volna megbújnia valahol. A nagymamám lebeszélte erről, mert néhány nappal korábban a szeme láttára lőttek agyon szökevény katonákat a Walter téglagyáros kapujában a tábori csendőrök. Ezért aztán nehéz szívvel visszament, szegény. Meghalni.

             Még „szerencse”, hogy a szomszédja tudott róla, s amikor összevesztek, bosszúból följelentette. József nagybátyám nagyon jólelkű ember volt, talán ezért is halt meg elsőnek. A nagybátyáim közül anyám őt szerette a legjobban.

             De a felesége majd beleőrült! Egész életében gyászolta, s már huszonkét éves korától kezdve mindig feketében járt.  Soha többé nem is ment férjhez. Az eljövendő mennyei boldogságban hívő szekta tagja lett, a viszontlátás reményében. A temetése ünnepe volt a bizonyos mennybemenetelnek, ahol együtt lesznek mindazokkal, akiket elragadott mellőlük az életben a halál.

             Hazahozatták a maradványait, s most a hősök közös sírjában fekszik ő is. A falunkból is vittek haza halottakat Somogyba, mert a Kecelen megölt magyar katonák többsége onnan származott, és „rossebeseknek” hívták magukat.

             Mivel férfi nemigen volt az utcában, ezért az asszonyok, kalákában kezdtek el dolgozni. Három család földjét is művelték egyszerre. Szép termés volt, amit inkább csereberéléssel értékesítettek, mert a pénzünk nem ért semmit. A pengő már a milliárd felé tartott, és egy tucat gyufáért egy marék pénzt kellett adni. Vilma lovunk is megdöglött.

 

245. levél

 

                                                   MAJOR ÁKOS ÍTÉL

 

            „Amikor március 5-én megjelent a bíróság előtt a Duna-parti gyilkosok első csoportja, csupa fiatalkorú, legfeljebb a 15 évi fiatalkorúak fogházára lehetett ítélni őket. Végül forrpontig jutott a gyűlölet, amikor az első háborús főbűnös bűnügyében tanúként jelent meg a bíróság előtt Szálasi Ferenc.

           Most már elérkezett az ideje annak, hogy a debreceni kormány által meghozott rendelet alapján a népbíróságokat országszerte megszervezzék. A debreceni kormány Igazságügyi Minisztériumának megbízottai Budapestre jöttek, és az itteni tanácskozás alapján indultak a futárok repülőgépen az ország minden törvényszéki helyére a népbíróságok megszervezése végett. Megalakulhatott a NOT, a Népbíróságok Országos Tanácsa.

            A népbíróságok első bírói és a népügyészek az induláskor antifasiszta jogászok voltak, túlnyomórészt régi bírák és ügyészek, akik már a Horthy-fasiszta rendszerben is működtek. A hivatásos bírák mellett hamarosan kialakult a nem hivatásos bírák gárdája, akiket a koalíciós pártok és a szaktanács delegáltak a népbírósághoz. De akkor még a reakciónak is nagy volt a hangja. Az elsőfokú bíróságokon hét tagú tanácsok ítélkeztek, ebben a tanácsban hat személy nem volt hivatásos. A másodfokú bíróság csak hivatásos bírákból állt. Az elsőfokú gyorsított eljárásban ítélkezett, a legsúlyosabb ügyekben fellebbezni nem lehetett.

             A hírhedt nagykátai hóhér, vitéz Muray Lipót alezredes és társai kerültek bíróság elé. Ez volt az első aranygalléros, aki elnyerte méltó büntetését, és hosszú volt még a sor utána Hindy Iván volt városparancsnokon át Beregffy Károly vezérezredesig, a nyilas honvédelmi miniszterig.

              A budapesti népbíróság 1945. május 15-én tárgyalta a fő náci, Meskó Zoltán ügyét. Az elsőfokú bíróság csak öt évet adott, mert már betöltötte 62. évét. A közvélemény nyomására életfogytiglanit kapott.

 

246. levél

 

                                             A SZOVJET JÓVÁTÉTEL

 

A szovjet gazdasági terjeszkedésre a nagyhatalmak potsdami nyilatkozata adott lehetőséget Ez már 1945 februárjában jogot adott a volt német tulajdonú gyárak kisajátítására az elfoglalt térségben. Azt, hogy mi volt német tulajdon, a Szovjetunió döntötte el. A magyar gazdaságot teljesen a kezében tartotta. Az 1945-ben aláírt magyar-szovjet gazdasági egyezmény ezt a befolyást erősítette. A kereskedelmi része hasznos volt a magyar gazdaságnak, mert nyersanyaghoz és piachoz juttatta. 1948-ban már a Szovjetunió volt a legfőbb kereskedelmi partner.

                Jóval több aggály kísérte a vegyes vállalatok létrehozását. Ezek szovjet tulajdonú pénzintézeteken keresztül működtek: Meszhart, Maszovlet. A magyar légtér szovjet ellenőrzés alatt állt, csak szovjet engedéllyel lehetett idegen társaságnak a légterünkbe lépni.         Három közös bauxitvállalat jött létre, ezzel a kitermelés és a timföldgyártás 90%-a szovjet kézbe került. Hasonló megállapodás vonatkozott a Maszovolra, amely a magyar olajipart sajátította ki. Megszerezte a magyar- amerikai tulajdonú Maort koncesszióját is.

               Az 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti egyezmény 300 millió dollárban állapította meg a magyar jóvátételt. A Szovjetunió a világpiaci árakat figyelmen kívül hagyva, önkényesen állapította meg a jóvátételként átvett áru értékét. Számos gyár berendezését elszállították. Csak a Tungsram gyár felszerelése 12 millió dollárt ért és 700 vagonban szállították el. Jelentős mennyiségű mezőgazdasági termékünket a nyugati piacon ők értékesítették.

             Egyes becslések szerint az ipar 50, a nehézipar 90 %-a termelt jóvátételre. Egyenes arányú összefüggés állapítható meg az 1945 szeptemberében megindult jóvátételi szállítások és az infláció között.

              Az árindex: 1945 júliusában 105, augusztusában 171, szeptemberében 379, októberében 2431, decemberében 290 ezer. 1946 júliusában 4,6 quadrillió pengőért adtak egy dollárt. Az állami költségvetés 1945 márciusában 11 milliárd pengő, 1946 áprilisában 181 trillió pengő volt. A szovjet külügyminiszter-helyettes:

            „ A Szovjetunió érvényesíteni akarja a győztes jogát a legyőzött fölött.” Ez még nem minden! A SZEB tagjai, köztük jugoszláv és csehszlovák képviselőkkel, szinte nevetséges követelésekkel álltak elő. Nagy Ferenc emlékezik meg emlékirataiban arról a csehszlovák kívánságról, hogy a 90 tagú csoportjuk 13 000 üveg szeszesitalt igényelt havonta, egyebek között. Ez azt jelenti, hogy minden embernek el kellett fogyasztania havonta 140- 150 üveg szeszesitalt.

 

247. levél

 

                                               MAJOR ÁKOS ÍTÉL

 

               „A főbűnösök közül elsőnek dr. Bárdossy László volt miniszterelnök állt a népbíróság elé 1945. október 28-án. Addig azonban össze kellett állítani a háborús főbűnösök névjegyzékét. A budapesti népbíróság a foglyokkal együtt átköltözött a Budapesti Bűntető Törvényszék épületének 3. emeletére, illetve a foglyok a hírhedt Markó utcai börtönbe.

Az elítéltek a gyűjtőfogházból vidéki börtönökbe kerültek. Többségüket kényszermunkára ítélték.

              Az 1848. évi III. tc. - be foglalt magyar alkotmány úgy rendelkezett, hogy a magyar honvédséget az országgyűlés hozzájárulása nélkül az országhatáron kívül harca vetni nem lehet. Ennek ellenére, tehát a Szovjetunió elleni hadüzenettel, az országgyűlést és az országot, befejezett tények elé állította.

             Még cinikusabb alkotmánysértés volt, amikor az USA-nak és Angliának is hadat üzent a saját személyében, közölve a két hatalom budapesti nagykövetével, mivel a náci birodalom a japán hadműveletek folytán maga is hadállapotban levőnek tekinti magát a szövetségesekkel, ugyanez vonatkozik a magyar kormányra és a magyar államra is. Arra a kérdésre, hogy miét nem tartotta magát a saját polgári társadalma törvényeihez ezt válaszolta:

                 „- A népbíróság nevetni fog, de én nem ismertem ezeket az alkotmányjogi korlátozásokat, az igazságügy-miniszter meg nem figyelmeztetett rá.”

Ő arra hivatkozott, hogy az alkotmány szerint csak az országgyűlés plénumának felel, mert csak az alkotmányt sértette meg.

               Az ellenzék a koalíción belül, a szaksajtóban kifogásolta, hogy egy nyíltan politikai, mégpedig a vádlottak politikai felfogásával össze nem egyeztethető, politikailag ellentétes irányzatú bíróság igazságos ítéletet aligha hozhat.

              Jellemző, hogy a volt magyar felső tízezer között is a legfelsőbb körökig törtetett Bárdossy és Imrédy az összeomlás előtt Szálasival véd– és dacszövetséget kötött. 1946-ban befejeződött a háborús főbűnösök felelősségre vonása, Bárdossy után Imrédy és Szálasi egész minisztertanácsának, Baky László, Endre László, Sztójai Döme halálos ítéltével.

Szálasi, amikor megmutatták neki a budai romvárból Budapestet, kijelentette, hogy ő büszke népének hősi kiállására.

            A népbíróságok működésének jellemzésére meg kell állapítani, hogy öt év alatt kereken 25 000 ezer ügyben hozott népbírósági ítéletek száma nem érte el a 2% - ot, a végrehajtott halálos ítéletek száma ítéletek száma pedig ennél is alacsonyabb. A szörnyű pusztítással és népirtással szemben áll 500 halálosan ítélet hivatalosan.” / + Ki tudja hány volt a „sötétben” végrehajtott barbár kínzás és szadista kivégzés? /

                                                                                                               dr. Major Ákos

248. levél

 

                                                         NÜRNBERG

 

             Sokszor állították Nürnbergről, hogy ott fény derült a végső igazságra. És ez igaz is, amennyiben pálcát törtek, amennyiben pálcát törtek a háborúra éhes és bűnös nácizmus felett. Minden figyelem általában a vádlottakra és Németországra irányult.

             Ráadásul a perek azt sugallták, hogy a háború tisztán morális ügy volt, a németekben Gonosz testesült meg, a szövetségesek pedig a Jót képviselték. De aligha lehet az 1939 és 1945 közötti eseményeket maradéktalanul belekényszeríteni ebbe az egyszerű sémába.

             Az erkölcsi kérdések a szövetségeseknél is csak alárendelt szerepet játszottak. Arthur Harris „moral bombingja”, a német városok tönkrebombázása, jobbára nő és gyerek lakóinak lemészárlása ezt bizonyítják.

             A csapatokat a szerint gyorsították, lassították vagy irányították át, ahogy a gyakorlati és a presztízsszempontok mit kívántak. Egy fontos város elfoglalása elégséges indok volt a csapatmozgások megváltoztatása elég indok volt a csapatmozgások megváltoztatására, de egy koncentrációs tábor mielőbbi felszabadítása azonban sohasem. / Ó, az én próféta lelkem! /

             Az „orosz őrjöngéstől” rettegve hatalmas tömegek hagyták el otthonukat. 1945 januárjának közepétől több millió német választotta a menekülést, s indult el nyugat felé a nemritkán húsz fokos hidegben, gyalog, havat taposva, később hajóval, vonattal. Február közepén nyolcmillió német tartott nyugat felé, szinte kizárólag nők és gyerekek.

             Január 30-án futott ki a tengerre a Wilhelm Gustloff tízezer emberrel telezsúfolt menekülthajó. Az éjszaka közepén megtorpedózta egy orosz tengeralattjáró. A mentőcsónakokon háromszázan tudtak megmenekülni. A hajón maradt szerencsétlenek „kollektív végsikolyával” süllyedt el a sok ezer ember.

            Ez az egyetlen eset mennyivel több áldozatot jelentett, mint a Titanic katasztrófája? Aztán elsüllyesztették a Steuben kórházhajót, a Goyát, és még közel százötven menekülthajót, amelyeken százezrek pusztultak el.

            De ez még mind semmi! Azt kevesen tudják, hogy mi lett a katasztrófák túlélőivel. A tengerpart, az üdülőtelepek tele voltak menekülőkkel, többek között a Wilhelm Gustloffról megmentettekkel. A parti vizek menekültszállításra kész hajókkal.

          Az amerikaiak mindezt jól tudták, ennek ellenére 1945. március 12-én éjszaka több mint ezer géppel bombázták a partszakaszt. Ennek a swinemündei mészárlásnak huszonháromezer áldozata volt, de ha figyelembe vesszük a regisztrálatlan holtakat, az áldozatok száma elérhette az ötvenezret is.

                                                                                                      /Mak: EURÓPA /

249. levél

 

                                A MAGYARORSZÁGI NÉMETEK

 

              A szövetséges nagyhatalmak a potsdami konferencián / 1945. július 17. - augusztus 2. / elfogadták a kollektív büntetés elvét. A kitelepítések elvi megokolásaként az szerepelt, hogy „az egész német nép bűnhődik szörnyű bűneiért, amelyet azoknak a vezetése alatt követett el, akiknek a sikerek idején helyeselt és vakon engedelmeskedett”.

             A hazai németekkel szemben foganatosított „intézkedések már 1944 végétől megindultak, mert a megszállt területekről mintegy 40 ezer németet deportáltak a Szovjetunióba.

              A magyarországi pártok közül az MKP és a NPP helyeselte a kollektív felelősségre vonást, a Kisgazdapárt és az SZDP nem értett vele egyet. Ők a differenciált megítélést hangsúlyozták. Csak 150 ezren lettek Volksbund tagjai, a németség másik része a Hűségmozgalomhoz csatlakozott, amely a nemzeti önállóságot tűzte ki célul.

               A SZEB - jegyzék 450 ezer német kitelepítését írta elő. Gyöngyösi János külügyminiszter a válaszjegyzékben csak 200 ezer német kitelepítését tartotta lehetségesnek. „Meggyőződésével ellenkezik magyar állampolgároknak tisztán etnikai, származási ok miatti kitelepítése. Úgy ezt, mint a kollektív büntetésnek minden fajtáját helyteleníti.”

              1945. december 29 – én jelent meg a kitelepítésről hozott rendelet: „Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámláláskor német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyar nevét német hangzásúra változtatta vissza. Továbbá az, aki a Volksbundnak, vagy valamely német fegyveres alakulatnak tagja volt.” Összességében a magyarországi németség felét telepítették ki / 200 ezer – 220 ezer fő /, bár a SZEB kívánságai és a törvény szerint minden „svábot” ki kellett volna telepíteni 100 kilós csomaggal a kezében.

                A lebonyolítása körül rendkívül sok volt a szabálytalanság és a visszaélés. Elsősorban a gazdag sváb családokat tették ki a házaikból és foglalták el helyi kommunista, de szegény svábok. A végrehajtást segítésére odarendelt rendőrök még a mezőgazdasági munkát is veszélyeztették. A rend őrei arra kényszerítették a gazdákat, hogy kihordják őket vadászni a határba. Pest –Pilis – Solt - Kiskun vármegye kommunista főispánja is panaszkodott:

               „Kijárnak a határ különböző részeibe vadászni, ahol a határban dolgozók élete és testi épsége veszélyben forog. A padlásokon vadbőr után kutatnak, s ennek ürügyén értékes holmikat rabolnak el. Panaszkodni azonban senki sem mer. Mert eddig senki sem volt, aki a panaszukat orvosolta volna.”

              A kalocsai körzet falvaiból megkezdődött - miután a földigénylő bizottságok és a telepesek „régi óhajtott kívánsága volt - a községekben élő kilakoltatott és szemtelen magatartást tanúsító volksbundisták elszállítása, munkaszolgálatra való összegyűjtése.”        Január 10–én a 16–60 éves kor közötti munkalépes férfiakat az NH/ Népgondozó Hivatal / Kiskőrösre szállíttatta, ahonnan ismeretlen helyre vitték őket. Nem ismeretlen ma már.

               Csak a szomszéd Császártöltésről 400 embert vittek ki a Szovjetunióba ötéves kényszermunkára. Egy dal őrzi szerencsétlenségük emlékét: Ahol nem lesz velem senki, ott halok meg én. Ahol majd nem sirat senki, senki, aki él. Tavasz nem fakaszt rám zöldet, elhordja rólam a földet messze majd a szél. Ahol nem lesz velem senki, ott halok meg én.”

 

250. levél     

                                              SEJ, A MI LOBOGÓNKAT…

Sej, a mi lobogónkat

fényes szelek fújják,

sej, az van arra írva:

Éljen, a Szabadság!

 

Sej, szellők, fényes szellők,

fújjátok, fújjátok –

Holnapra megforgatjuk

az egész világot.

Jankovich Ferenc

 

                                          A NÉKOSZ LEGENDÁJA

 

A második világháború után szerte Magyarországon énekelték ezt a dalt egy moldvai csángó népdal dallamára. Ezek az ifjak mind népi kollégisták, akik 1945 és 49 közötti magyar történelem egyik egyedülálló és nagyhatású mozgalmának a résztvevői voltak.

A népi kollégiumi eszme az 1930-as években született meg a népi írók körében. Az alapötlet szerint bentlakásos internátusokat kell létrehozni, ahol szegény sorsú gyerekek tanulnának. Biztosítanák számukra az ellátást, és ők a tanulmányaik elvégzése után visszatérnének szülőföldjükre. Így idővel kialakulna egy paraszti származású értelmiségi réteg, amely ismerné saját osztályának problémáit, és kellő tudása lenne azok megoldásához. Ezzel a gondolattal már a háború előtt Teleki Pál és Kállay Miklós is rokonszenvezett. Ezért alakulhatott meg már 1939-ben az első, a Györffy István Kollégium.

A háborút követően erős kommunista befolyás alatt állottak, hiszen a kollégiumi mozgalom fő támogatói Rajk László és Révai József voltak. 1946-ban már országos szervezetük is létrejött, a NÉKOSZ. Egy-egy kollégiumba hasonló érdeklődésű fiatalok jártak. 1948-ra 158 népi kollégiumot sikerült létrehozni. Az általános iskolás, középiskolás és egyetemi kollégiumok mellett szakkollégiumok is létrejöttek. A békéstarhosi zenei, a Derkovits és a Nagy Balog János képzőművészeti kollégiumok. A kollégiumokban feltűnt tehetségek: Nagy László, Soós Imre, Horváth Teri, Szirtes Ádám, Berek Kati, Váradi Hédi, Juhász Ferenc. / Majdnem mindegyiknek kisiklott élet, önemésztő emberi sors jutott. /

Gyűléseken vettek részt, tüntetést rendeztek Tito tiszteletére magyarországi látogatása alkalmából. Rajk László és Veres Péter volt a kedvencük. Jugoszláviában vasútépítésen vettek részt. Az 1947-es kékcédulás választásokon segítettek a kommunistáknak csalni. Kommunista küldetéstudatot érzett még az is, aki nem volt a párt tagja. Éppen a MADISZ lett a legfőbb riválisuk. A szervezet sírját Hollós Ervin, Nonn György és ezek moszkvai kapcsolata ásta meg.

Amikor Tito „láncos kutya” lett, és Rajk Lászlót letartóztatták, a kollégiumi mozgalomnak befellegzett.

Valakiknek nem volt szükségük a népből származó értelmiségre!

1946. szeptember 7-9.–én, a Parasztnapok alkalmából négyszázezer parasztember érkezett a fővárosba lovas kocsikkal is. Ennek az eseménynek az emlékét Nagy László verssel idézte fel. Még ekkora mozgósító ereje volt a demokratikus pártoknak.

                                                        

251. levél

 

                                    PÁRTOK ÉS VÁLASZTÁSOK

1945 tavaszára-nyarára az egész országban kiépítették szervezeteiket. Az MKP fejlődését mutatja, hogy míg februárban 30 000, májusban 150 000, októberben már 500 000 ezer tagja volt, mert minden szűrés nélkül nyilasokat is befogadták. Moszkvából jött az élre Rákosi Mátyás/ főtitkár /, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Révai József, Nagy Imre és Vas Zoltán. Ezekhez csatlakozott a hazai csoport: Apró Antal, Horváth Márton, Kádár János, Kállai Gyula és Rajk László. Fenntartások nélkül Moszkva kiszolgálói mind egy szálig. A párt információs hálózata kiterjedt a magyar élet minden területére. Minden társadalmi szervezetben, még az egyházban is voltak emberei. Lapjuk a Szabad Nép.

A Szociáldemokrata Párt a városi munkásságra támaszkodott. Taglétszáma 1945 nyarán 350-400 ezer körül mozgott. Célja a szocializmus megteremtése volt. Peyer Károly, Kéthly Anna, Bán Antal, Szeder Ferenc, Szélig Imre – Marosán György, Szakasits Árpád / főtitkár/, Rónai Sándor. Lapjuk a Népszava.

A Nemzeti Parasztpárt mindenekelőtt a szegény - és a kisparasztság érdekvédelmére vállalkozott. 1945 nyarán 1400 vidéki szervezete működött. Taglétszáma meghaladta a 170 ezret. A párt vezetői: Veres Péter/ pártelnök/, Kovács Imre / főtitkár/, Darvas József, Erdei Ferenc, Illyés Gyula, Farkas Ferenc, jobbára a népből származó értelmiség. A párt lapja a Szabad Szó.

Az FKgP három csoportja: 1. közel a kommunistákhoz Barcs Sándor, Gulácsy György, Mihályfi Ernő, Ortutay Gyula. 2. középen: Tildy Zoltán / pártvezér /, Nagy Ferenc, Kovács Béla, Varga Béla. 3. jobbra: Auer Pál, Pfeiffer Zoltán, Sulyok Dezső.

A KDNP az egyház támogatásával és Barankovics István vezetésével.

Az elfogadott választójogi törvény nemzetközi összehasonlításban is demokratikus volt. Minden 20 év feletti állampolgár, 16 választókerület, és minden 12 000 szavazat után 1 mandátum.

A budapesti törvényhatósági választásokon a kisgazdapárt abszolút többséggel nyert: 50,54 %.  A közös listán induló MKP és SZDP csak 42,76 %-ot szerzett. A következetés: A KMP-nek önállóan kell indulnia!

A döntő összecsapás 1945. november 4-én a választók 92,4 %-os részvételével.

FKGP: 2 697 508- 57,o3 %- 245 képviselő, SZDP: 823 314- 17,41 %- 69 mandátum, MKP: 802 122, 16,95 %, 70 mandátum, NPP: 325 284, 6,87 %, 23 mandátum, PDP: 76 424, 1,62 %, 2 képviselő, MRP: 5757, 0,12 %, -

A Szövetségi Ellenőrző Bizottság / Vorosilov / nyomására 7 FKgP-i, 3 MKP-i, 3 SZDP-i és 1 NPP-i tagja lehetett a kormánynak. A választás után megkezdődnek az FKgP elleni politikai támadások.

A miniszteri tárcák közül a MKP a közlekedésügyit, a belügyit és egy államminiszterit kapta. / Gerő Ernő, Nagy Imre – Rajk László, Rákosi Mátyás./ A SZEB révén a gazdaság, a belügy és a közigazgatás a kezdetektől fogva az MKP kezében. Nesze neked demokrácia!

 

252. levél

 

                                      Dr. BÁRDOSSY LÁSZLÓ BÚCSÚZIK

 

A kivégzést 1946. január 10-ére tűzték ki. Az előző este a siralomházba átszállított rabnak az volt az utolsó kívánsága, hogy reggelijét a felesége társaságában költhesse el. Az őrszemélyzet éberen figyelte. Feltehetőleg attól tartott, valami olyasmi történik, ami az ítélet végrehajtását megakadályozza. Az aggodalom feleslegesnek bizonyult.

A fizikailag törékeny rab ekkor sem roppant össze. Szívében sok keserűséggel dacosan múlatta az időt. Papírt és írószerszámot kért, s négy levélben búcsúzott el azoktól, akiknek fontosnak tartotta, hogy utoljára üzenhessen.

Leginkább azonban Asszonyát várta. Azután megérkezett Ő. Nem sírt, nem csinált drámát. A szolidan megterített asztal mellett, reggelizés közben, csendesen beszélgettek. A férfi főleg azt tudakolta, hogy a perében illetéktelennek tartott bíróság előtt úgy viselkedett-e, ahogy az egy volt magyar királyi miniszterelnöktől elvárható.

 - Nem csupán magas állásodhoz maradtál hű! Mindvégig férfi voltál, Laci- mondotta az asszony, s most a szeméből valóban legördült egy könnycsepp.

  - Köszönöm, hogy engem választottál. Büszke vagyok Rád, boldog vagyok, hogy ebben az oly kurtára szabott életünkben melletted lehettem.

 

Ezen az éjszakán az államfői jogkört gyakorló Nemzeti Főtanács a végrehajtás módját golyóra változtatta. Ezt Bárdossy csak a vesztőhelyen tudhatta meg. Nem lesz itt soha megbékélés- gondolta.- Isten mentse meg az országot ezektől!- ezt mondotta ki hangosan.

 

253. levél

 

                                               VILÁG-TÖRTÉNELEM

 

1945. április 25. és 1945. június 26. között ötven ország képviselői elfogadták az ENSZ alapokmányát. Az első politikai összecsapás a volt szövetségesek között Irán ügyében zajlott le. A Szovjetunió, Európához hasonlóan nem volt hajlandó kivonni a megszálló csapatait. Ekkor bizonyosodott be először, hogy a nyugati érdekek védelmét az USA vállalja magára. Az iráni válság 1946 márciusában lezárult, mert a Szovjetunió az egységes nyugati fellépésre meghátrált, kivonta a csapatait.

Amikor beköszöntött az 1946-os év, az amerikai vezetés tisztában volt azzal, hogy a Szovjetuniót érintő reményeket fel kell adni, és hogy fenyegetéssel szembenéző kemény politikát kell követnie. Truman elnök már a szovjet–német háború kirobbanásakor azt mondta:” Ha úgy látjuk, hogy Németország nyer, az oroszokat kell támogatni, ha Oroszország kerekedne felül, a németeket, hogy ily módon gyilkolják egymást, amennyire csak lehetséges. Azt azonban semmi körülmények között sem kívánom, hogy Hitler győzzön.”

Maga Sztálin 1946. február 9-én összefoglalta a háború tapasztalatait és a jövő kilátásait. A joviális Sztálint újra felváltotta az igazi. A kommunista rendszer, immár világrendszer, könyörtelen diktátora. Beszéde szerint a háborús győzelem a szovjetrendszer felsőbbrendűségének volt köszönhető. Magát a háborút a kapitalista világrend belső ellentétei idézték elő. Nyíltan nem mondta ki, de ez mégis úgy hangzott, mintha puszta véletlen játéka folytán lett volna az USA és Anglia szövetséges, Németország pedig ellenség, és talán alakulhatott volna fordítva is. Ami pedig a jövőt illeti, Sztálin nem hagyott kétséget, hogy a Szovjetuniónak erősnek kell maradnia, és hódításait meg kell őrizni.

Az amerikai vezetés felkérte a Moszkvában tartózkodó ügyvivőjét, hogy mutassa be a Szovjetunó belső helyzetét. Ekkor készült a világ leghosszabb politikai távirata, amelyet George Kennan fogalmazott meg. Az amerikaiaknak is érthető formában bemutatta, illúziók nélkül, a Szovjetuniót, amelynek vezetői az állandó gyanakvás és félelem légkörében élnek: „A marxista-leninista dogmában ezek a vezetők igazolást találtak a külvilággal szembeni félelmeikre, a diktatúrára, amely nélkül nem tudnak kormányozni, a kegyetlenségekre, amelyeket nem mernek elkerülni, és az áldozatokra, amelyek kikényszerítését kötelességüknek tekintik. Biztonságuk megteremtésének csak egyetlen útját ismerik: a türelmes, de könyörtelen harcot, amely riválisaik teljes megsemmisítésére irányul.”

A hosszú távirat/ 8 ezer szó! / hideg zuhanyként hatott Washingtonban. Szinte napokon belül kötelező olvasmány lett a politikai elit körében. A távirat lényeges következtetése pedig az volt, hogy az USA-nak fel kell vállalnia a nyugati világban a katonai vezető szerepet is.

Ezt követi Churchill fultoni beszéde, amely hasonló helyzetértékelést tartalmaz. Egyúttal, a nyugati országok összefogását sürgeti, amely Irán esetében már eredményt is hozott. 1946. március 5 - én a következőket mondta: „A Balti – tenger melletti Stettintől az Adriai - tenger melletti  Triesztig egy vasfüggöny húzódik keresztül a kontinensen. E vonal mögött a Közép- és Kelet – Európa államainak minden fővárosa. E hatalmas birodalom és oligarchia ambíciói messze túlszárnyalják a cári idők álmait. A szovjetek országuk jelenlegi állapotában és a fennmaradt nagy nemzetek jelenlegi csoportosulása mellett nem háborút akarnak, csak annak gyümölcseit élvezni.

 

254. levél

 

                                PÁTER KISS SZALÉZ „ÖSSZEESKÜVÉSE”

 

Nem tudjuk, pontosan mikor és mi módon – golyóval vagy kötéllel, netán agyonveréssel -, de tény, hogy ötven évvel ezelőtt, 1946 októberében Sopronkőhidán kivégezték a gyöngyösi P. Kiss Szaléz ferences szerzetest.

1945-46-ban rejtélyes merényletsorozat tartotta izgalomban Gyöngyös várost és környékét. „Gyilkosságok sorozat elkövető fasiszta merénylőket tett ártalmatlanná a rendőrség”- adta hírül a Szabad Nép. A cikkből kiderült, hogy 1945 őszétől 1946 áprilisáig négy orosz katonát lőttek le ismeretlen tettesek, és rendőrbiztosságokat támadtak meg. A sajtó szerint 1946. április 21-én Bánkuti Ferenc a politikai rendőrség vezetője névtelen levelet kapott, amelyben felszólították, hogy „azonnal hagyja abba a fasiszta terrorszervezet elleni nyomozást, mert ellenkező esetben az életével fizet.”

A névtelen levélíró személye nem más, állította az írásszakértő, mint P. Kiss Szaléz gyöngyösi ferences hittanár. Az ügy egyik kulcsfigurája elismerte ugyan: a „felmutatott névtelen levelet nyomtatott betűkkel, tintával teljes egészében saját kezűleg magam írtam.” / Kényszer hatására! / A célpont P. Kiss Szaléz maradt, aki a helyi Keresztény Demokratikus Ifjúsági Szövetség  vezetője volt, katolikus és jó szervező.

A rendőrség becsületére legyen mondva, hogy letartóztatta a történtekért valóban felelős Kizmann Ottót, aki készséggel beismerte a gyilkosságokat és rablótámadásokat, amelyeket többnyire fiatalkorú társaival követett el. Megmotozásakor még a válltömésében is német gyártmányú revolvert találtak. Tettének indokaként azt hozta fel, hogy az édesanyját az oroszok megerőszakolták.

A KEDIM valószínűleg riválisa volt a MADISZ - nak. Kézenfekvő összefüggés a ferences atya, mint a szervezkedés vezetője, és támasza, az általa irányított szervezet között, amelynek tagjai közül is voltak vétkesek.

Nem a népbíróság, hanem a Szovjet Katonai törvényszék ítélkezett a bűnösök, kamaszok felett. Négyet halálra ítéltek, a többit tíz évre a GULAG - ra küldték. Akik túlélték, hadifogolyként 1953-55 folyamán tértek haza, de 1959 után újra bűnügyi nyilvántartásba vették őket. Rehabilitálásukra a rendszerváltás után került sor.

 

255. levél

 

                              A MAGYAR ANYÁK „FOHÁSZA” SZTÁLINHOZ

 

Mi, a Szovjetunóban lévő magyar hadifoglyok anyái, feleségei, gyermekei és valamennyi hozzátartozója, bizalommal és szeretettel fordulunk a Szovjetunió Nagy Vezéréhez.

A Szovjetunió és Vezére többször is nagylelkűséget és jóindulatot tanúsított, segítséget nyújtott Magyarországnak nehéz napjaiban. Ez ad nekünk remény arra, hogy kiáltásunkat meghallják, és fogságban lévő szeretteinket a közeljövőben hazaengedik otthonaikba, és ezzel megszűnik a mi szenvedésünk.

Hisszük és reméljük, hogy kérésünket teljesítik. Édesanyjukhoz visszatérhetnek fiaik, asszonyukhoz visszatér a férje, gyermekeikhez – édesapjuk a legközelebb jövőben.

Kérésünk kedvező elbírálását várva köszöntjük Sztálint, a Szovjetunió Nagy Vezérét és a budapesti Szovjet Katonai Parancsnokságot.

                                                                                                     Budapest, 1947. május 6.

258. levél

 

                                                             Apám hazatér

 

1946 elején emlegették, hogy készül már az új pénz, ami értékes lesz.  Nemsokára megjelent a forint, bizony ekkor volt is értéke. Hat forintért egy pár csirkét lehetett venni a piacon.

Andrástól ritkán jött levél. Rebesgették, hogy most már majd csak hazatér. Volt olyan hadifogoly, akit már 46-ban hazaengedtek. Annak a felesége jött be egyik csütörtöki napon a boltba, és „jól elszórakoztatta” Esztert./ Magyarok Oroszországban I. / 1947 októberének egyik estéjén kopogtak az ablakunkon. Palásti János mondta az örömhírt, hogy Andrást már egy konflis hozza be az állomásról. Fogta a fia kezét, és együtt rohantak az András elé.

/Még most is hallom édesanyám parasztszoknyájának suhogását, és érzem a rohanás mámorát. De arra is emlékszem, hogy fényben találkoztunk először. Valószínűleg egy zseblámpa erős fénye lehetett, vagy a konflis lámpái világítottak olyan fényesen?/

Mire hármasban hazaértek, már ott voltak a szomszédok is mind. Sírtak örömünkben. A kisfiú kíváncsian nézegette azt a szőrös arcú, sovány embert, akit olyan nagy örvendezéssel vesznek körül. A kisszékén ült és várta, hogy az apja majd gondol rá is. De azon az estén csak két szúrós puszira futotta az erejéből.

Csak decemberben kapta meg az a szabaduló levelet, meg talán négy forintot. Ebből sok mindent akart ajándékul venni, de bizony kevésre futotta.

Tele volt a lelke keserűséggel, panasszal, amit nem győzött magából kiönteni.

Hogy mit éltek át a három év alatt! Eszter másnap jó ebédet főzött, de András nem mert belőle enni, mert félt, hogy a sok éhezés után megárt a legyengült gyomrának. A levest azért megette. Hallottak már olyan szívszorító tragédiáról, hogy nem ügyelt a család, és itthon halt meg a katonafiuk attól, hogy sokat és nehéz ételt evett. András is csak lassan tudta megszokni a hazai kosztot.

Tél jött rájuk, a pihenés meg a tervezgetés ideje. Minden este tele volt a konyha szomszédokkal, és kártyáztak, beszélgettek. Tíz meg húsz filléresek csúszkáltak az asztalon. A férfiak füstöltek, mint a gyárkémény. Sokszor ki kellett nyitni az ablakot, hogy karácsony táján szálldogáló angyalok tüsszentsenek tőle. Nem volt akkor még se rádió, se tévé. Igaz, hogy még villany se!

 

255. levél

 

             Ötös lámpánál olvasgatott a nagymama is, aki nagyon szerette a könyveket. A szemközt lakó Bertáéknak, iparosok voltak, magasabb kasztba tartoztak, volt könyvtáruk. Később én is kértem tőlük olvasnivalót. Csupa, piff-puff regényt kaptam tőlük meg az Elfújta szél címűt, ami elég zavarosnak tűnt. Ami egy gyerek számára csak azért volt különleges, mert az amerikai háborúról szólt. Emlékszem, hogy elég tekintélyes részeket kihagytam.

Fölöttébb érdekes, hogy egy komoly iskolát nem járt parasztasszony falusi környezetben eljusson a regényolvasásig. Valószínűleg a Biblián kezdte, és hamar megtalálta azt a másik világot, amelyik kedvéért érdemes néha félretenni ezt a hétköznapit.

           Ma már nagyon sajnálom, hogy amikor 5-6 éves kisgyerekként együtt aludtunk vele a konyhai ágyon, nem vallattam ki élete nagy titkáról, meg a könyvekből szerzett tudományáról.

Bizony, azon a keskeny ágyon mindketten elfértünk: Esténként együtt imádkoztunk, és szinte minden este azt kérte tőlem:

-Kisfiam, minden nap imádkozz értem!

 

            Pedig milyen sokkal tartozom neki! Nincs már elég időm, hogy pótoljam a mulasztásomat. Emlékszem, talán 4-5 éves lehettem, amikor mindig kivitt magával a szőlőbe. De nem kézen fogva, hanem talicskában. Nagyon kényelmetlen volt, de szórakozásnak elsőrangú. Nem lehettem súlyos teher, ha mozdulatlanul ültem benne, előre nézve és kapaszkodva.

Kinn a dűlőúton érhette az ember fiát a legnagyobb élmény: Meglátni egy hatalmas tempóban cikázva nyargaló rémült nyulat, ami megijedt tőlünk, mert biztosan csikorgott a talicska kereke. Az emlékezetemben még ma is abban a riadt tempóban nyargal az a szegény vadászzsákmány.

Sokat mondok, ha 15 kilós voltam abban az időben, óvodáskorban.

Anyám szerint azután néhány évig szívósan tartottam a 25-öt. Minden molekula zsírt lejátszottam magamról. Ha egyedül mentem az utcán, minden elérhetőnek vélt falevélbe felugorva belefejeltem. Nem adhattam volna mást, csak ami akkor a lényegem volt: a nyargalást és az olvasást. Úgy néztem ki embergyereknek, mint egy rossz gazdával megvert agár. Vagy ahogy anyám találóan mondta, mint egy nyúzott agár.

S amikor az ismerősök megszólították:

-Panna néni, miért hurcolja azt a gyereket?  Már a saját lábán is képes menni!

Minderre csak annyit mondott, de büszke hangon:

-Viszem az örököst!

Kinn a szőlőben csak tibláboltam. Várat építettem és romboltam. Ő pedig legfeljebb kacsolt vagy kötözött. Nagyon jól megvoltunk egymás társaságában. A szőlőnk harminc borozda széles volt, s dűlőúttól dűlőútig nyújtózkodott. Kiadós futás volt végignyargalni a szélén. Elég sokat küszködtünk vele, de évről évre kevesebbet termett, mert néha a talaját erősíteni kellett volna, de arra nem futotta sem erőből, sem pénzből.

Együtt éltük át fiatal életem legnagyobb ijedelmét, amikor a dűlőútról egy megvadult ló nekivágott a világnak a homokdombról lefelé a szőlőnkön át. Rohantunk előle a kunyhóba, még az ajtót is magunkra csuktuk. Csak akkor mertünk előjönni, amikor a ló gazdáját hallottuk káromkodni. Szidta a lovát, mint a bokrot. De aztán a következő dűlőn csak utolérte, és mint egy kezes bárányt, úgy vezette vissza.

Ami pedig a szőlővel való barátságomat illeti: Igen mély volt. Amíg anyámék a tragédiájukat élték, vagy Shakespeare-rel szólván „játszották”, addig engem nyaranta minden reggel a szőlőbe vándoroltattak, hogy kapálgassak. A batyumban legtöbbször zsíros kenyérrel meg egy könyvvel vágtam neki a három kilométeres gyalogútnak.

Ott aztán a magam ura voltam. Egy barázdát egy pászta hosszan megkapáltam, akkor a soron következő regény új fejezetét – jutalmul elolvashattam. Kellet hozzá akaraterő! Az olvasás szeretetének génjét, amire olyan büszke voltam mindig, valószínűleg a dédanyám hagyta örökségül. Hálás vagyok érte!

Mire végeztem a nyolcadikkal, magyarból és történelemből az érettségin is átmentem volna. Talán azért nem vágytam egzotikus utakra, mert a Verne-regényekkel minden fontos helyet bejártam. Jókaival, Gárdonyival megismertem a magyar történelmet.

Milyen romantikus volt, mégis mennyire igaz, például a Bárdy család története. Ebből értettem meg, milyen hihetetlen erő van a műveletlenségben. Hogyan lehet manipulálni, ha kell önmaga ellen fordítani a tömeget. Sok szakdumát meg lehetne takarítani egy-egy klasszikus, egyúttal izgalmas művel. Nem ám egy Voltaire-regénnyel! Felsősként sosem költöttem el a tízórais kiflire szánt két forintot. Kétnapi koplalásból, ami meg sem látszott rajtam, már vehettem egy Olcsó regénytári kötetet.

Azt hiszem mindegyik megvolt a szerény külsejű regénytáramban. Storm, Kleist, Dickens és a többiek. Bennem voltak már tizenévesen. Azért, ne olyan hevesen, kisöreg, mert akkoriban még nem olvashattad a többi Dosztojevszkijt és a Háború és béke is túl nagy erőfeszítést igényelt volna. /Illés Bélához nem ragaszkodtam, akkoriban már tudtam disztingválni. Néhány oldal után a sarokba vágtam./ A tény az: Ötödikes koromban Bocacció-t olvastam, nyolcadikban már Dosztojevszkijt/ Feljegyzések a holtak házából/.

Nyolcadikos húsvéti locsoláskor szerzett száz forintból vettem a 98 forintért A nyomorultakat. A Dosztojevszkij - regény okozta az első megdöbbenést, amely lelkem legmélyéig hatott. Aztán ott letanyázott, mint az emberektől és a világtól való félelem.

A nyomorultak hangulata meg előkészített a kollégiumi gályarabságra. De erről majd később! Nem kellett nekem jó barát, ha pajtáskodhattam a Jelky  Andrással vagy a Monte Cristof grófjával. Ugyanakkor nem imponált Svejk sviháksága, megdöbbentett az író magyarellenessége. Mi bajuk lehetet a cseheknek velünk? Mit irigyeltek tőlünk? A rosszindulatot akkoriban csak ezzel tudtam magyarázni. Az elolvasott könyvekben, magyar írok tollából, sohasem olvastam gúnyolódást egyetlen szomszéd náció ellen sem.

Emellett sokat fociztam, fejeltem. Kapós társ voltam, ha játszani kellett. Hogy zokogtam, amikor elvesztettük a VB-t! Azon a szalmarakáson és hason fekve, ahol két év múlva meg akart bújni a rendőr pajtás. Hetekig úgy jártam, mint egy holdkóros. Nem született erre a világra olyan bohóc, aki akkor meg tudott volna nevettetni. Chaplint elküldtem volna a francba! Mellesleg, ma is elküldöm.

Mellékszereplője voltam a szüleim tragédiájának, és túl fiatal ahhoz, hogy felfogjam annak a mélységét.

Elég szemtelen voltam a dédanyámmal szemben. Élete végén rászokott az ivásra, s odasütötte a kenyeret a kemencében, mert elfelejtette kiszedni az edényekben parázsra rakott, szenesre sült tésztát. A legnagyobb bűnt akkor követtem el, amikor görbebotjával a havas udvaron húzta a disznóólhoz a füles moslékos fazekat, és én, balga buta kis jószág, kiakasztottam a görbebot kampóját.

A zokszó lassan kifogyott az apámból, és testileg is, lelkileg is kezdte összeszedni magát.

 

256. levél

 

                                                             A MENETREND

 

A megvalósítása mindenütt hasonlóan történt. Első lépésként fel kellett számolni a helyi kommunista párton belül a másként gondolkodás formáit. Ezután ideiglenes kormányt kellett szervezni, amely látszólag „népfrontos” alapon a társadalom különböző rétegeiből szerveződik, ám a kommunisták irányítása alatt működik. Ennek megfelelően a belügyi tárca kommunista irányítás alá kerül.

A „menetrend” lényege, hogy a politikai nyilvánosság minden szintjét a kommunista pártnak kell uralma alá vonnia. Egyrészt azáltal, hogy minden politikai képződménybe titkos kommunista párttagok épülnek be, másrészt azáltal, hogy a túlságosan polgári liberális vagy egyházhoz kötődő pártok már a népfrontból is ki lesznek zárva.

A népfrontba tömörülő pártok közül a „társasutasságot” jobban elfogadókból külön erőcsoportot kell létrehozni. Ezek segítségével őrölhető fel a népfront polgári szárnya, anélkül, hogy a kommunista pártnak túlságosan exponálnia kellene magát.

Erre a forgatókönyvre a Szovjetunió különleges pártiskoláiban képezték a hallgatókat. Franciák, spanyolok, lengyelek, németek, bolgárok, csehek, szerbek, magyarok egy éven keresztül csak a nemzeti bizottságok megalakítását gyakorolták a kusznarenkovói titkos pártképzés során. A szovjet pártvezetés „előrelátásáról” tanúskodik, hogy a többiektől hermetikusan elkülönítve már 1943-tól elkezdődött a koreai politikusok képzése is.

A hazánkban megvalósuló menetrend tervezett sebességét illetően sokatmondó tény, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakításakor a kommunista párt 39 %-os többséget szerzett, miközben az országban a kommunista párt létszáma néhány száz főből állt, és ők is főleg Budapesten tartózkodtak, így még nem is vehettek részt a választásban.

Gerő Ernő a későbbiekben még be is vallotta: „ami a kommunista képviselők hányadát illeti, minden bizonnyal elgaloppíroztuk magunkat. Ennek egyik oka az, hogy előresiettünk, a másik az, hogy a helyi elvtársak túlzásba estek.”

1943-ban a teheráni konferencián Sztálin leszögezte, hogy a legostobább dolog volna új kombinációkat, azaz konföderációkat vagy szövetségi rendszereket létrehozni Európában. / 1940-ben már Hitlernek is felajánlotta a szovjet érdekszféra kiterjesztését Magyarország, Románia, Bulgária és a tengerszorosok területére./ Tehát nem szövetségekben, hanem érdekszférákban gondolkodott.

 

257. levél

                                                  KUNMADARASI POGROM

 

             A Kunmadarason történteket Major Ákos a közbiztonság romlásával magyarázta, holott az MKP kezében volt minden fegyver, amely ezt megakadályozhatta volna.

             A falu népe nem engedte, hogy népbíróság elé állítsák az egyik tanítót, Takács Gergelyt.  Egy szellemileg fogyatékos nő / a bíróság felmenti / a község piacán felvetette a zsidó vérvád lehetőségét, mert napokkal előbb a faluból eltűnt egy kisfiú. Itt támadták meg először a zsidókat, majd az egész falura átterjedt. A tetteseket letartóztatták. Dr. Pfeiffer Zoltán kisgazdapárti politikus szerint az eseményeket meg lehetett volna előzni, ha a hatóságok akarták volna

              Szolnokon 1946.június 4 - én kezdődött tárgyaláson, gyilkosság címén, a felbujtó és hét tettes került a bíróság elé. Majd, hogy még nagyobb füstje legyen az ügynek, a Budapesti Ítélőtáblához utalták, ahol három halálos ítélet született. Két vádlottat életfogytiglani fegyházra és 52 társukat 5-15 évig tartó szabadságvesztésre ítéltek. Dr. Nagy Károly, a bíró, veretes szövegéből idézek:

             „A Budapesti Ítélőtábla területén ez az első ötös tanácsi ítélet. Benne a demokrácia ökle sújt le azokra, akik tébolyult eszméktől űzve, gaz lélekkel támadtak a fizikai és szellemi dolgozók boldogulását célzó és biztosító népi köztársasági rend ellen. Így kell eljárni mindaddig, amíg ebben az országban a fasiszta szellemű, országrontó, hitvány emberek ki nem pusztulnak.” A koalíció jobb oldalának köszönhetően végül nem született halálos ítélet a harmadik fokon, csak egy húszéves büntetés és néhány 3-4 éves.

              Dr. Ries / kriptokommunista a szociáldemokrata pártban, később kihallgatás közben agyonverik/ / szerint, amikor Apponyi Albert arról beszélt, hogy Erdélyt nem lehet kiszolgáltatni a „kulturálatlanságnak”, akkor Clemenceau közbevágott, hogy hallott-e Kecskemétről, Orgoványról és Siófokról.

             A magyar delegációtól most azt kérdezték Párizsban, mi történt Kunmadarason és Miskolcon. Miskolcon hasonló eseményeket provokáltak ki a hatalmon lévők. Két zsidót megtámadtak feketézés miatt. Az egyiket meglincselték, a másikat a szovjet katonák kórházba vitték. Pár órával később agyonverték Fogarasi Artúr rendőr századost, a politikai rendőrség helyi parancsnokának helyettesét. Jól írja az Ákos:

              „Ebből pedig mind bel-, mind külföldön igyekeztek tőkét kovácsolni.” Vajon kik?

 

258. levél

 

                                       SZOLZSENYICIN ÉS KORNFELD I.

 

„Műtét után fekszem a lágerkórház sebészeti osztályán. Mozdulni sem tudok, testem lázban ég s didereg, de a gondolataim tiszták, nincsenek lázálmaim. Hálás vagyok az ágyam mellett ülő Boris Kornfeld doktornak, aki egész este szóval tart. A lámpát eloltotta, hogy ne bántsa a szememet.

Rajtunk kívül egy lélek sincs a kórteremben. Hosszan, hévvel beszél arról, mint tért át a zsidó vallásról a keresztényre. Művelt ember létére egy együgyű jámbor cellatársának hatására tért át, aki olyan lehetett, mint Platon Karatajev, Tolsztoj: Háború és béke című regényében. Csak ámulok neofita izzásán, szavai szenvedélyességén.

Barátságos, udvarias ember, semmi rosszat sem tudok róla és nem is, tudnék feltételezni. Mégis gyanús nekem, Kornfeld már vagy két hónapja ki sem tette a lábát a kórházi barakkból, elsáncolja magát a munkája mögé, s ki nem menne az udvarra járkálni egyet. Nyilván attól fél, hogy megkéselik. Egy idő óta divatba jött a mi lágerunkban a besúgók kinyírása. Az ilyesminek megvan a hatása. De ki garantálja, hogy csak a sztukácsokat intézik el? Legalább egy biztos esetet ismerek, hogy alantas, személyes bosszú volt az indíték. Ezért Kornfeld önkéntes szobafogsága még egyáltalán nem bizonyítja, hogy ő is besúgó.

Későre jár. Már az egész kórház alszik. Kornfeld így zárja le beszámolóját:

-S egyáltalán, tetszik tudni, arra a meggyőződésre jutottam, hogy e földi életben nem érhet bennünket olyan csapás, amire rá nem szolgáltunk volna. Lehet, hogy látszólag nem érdemeltük meg a büntetést, nem azért sújtott le ránk, amiben vétkeztünk. De ha mélyebben belegondolunk, és alaposabban átvizsgáljuk életünket, rá fogunk bukkanni arra a bűnünkre, amelyért most kell lakolnunk.

Nem látom az arcát. Csak a lágerudvar távoli fényei szűrődnek be az ablakon, és a folyosóra nyíló ajtó sárga négyszöge világít. De valami titokzatos előérzetet hallok ki a hangjából, beleborzongok. Ezek voltak Boris Kornfeld utolsó szavai. Zajtalanul ment ki az éjszakai folyosóra, s nyugovóra tért egy közeli szobában. Én is elaludtam.

Másnap reggel futkosásra, lábdobogásra ébredtem: Kornfeld testét vitték le a szanitécek, egyenesen a műtőasztalra. Álmában fejbe verték, nyolc csapást mértek rá egy vakoló kalapáccsal. A műtőasztalon halt meg. Anélkül, hogy magához tért volna.

Így történt, hogy Kornfeld baljós szavai egyben utolsó szavaivá váltak a földön. S minthogy rám testálta őket, rám hárult, hogy megőrizzem azokat. Az ilyen örökséget nem rázhatja le az ember egyetlen vállrándítással.

De akkoriban magam is hasonló felfogást vallottam, bennem is megértek ugyanazok a gondolatok.

Ezért is voltam hajlandó szavainak oly nagy jelentőséget tulajdonítani, ami csak az egyetemes jelentőségű élettörvényeknek jár ki. E ponton azonban ellentmondásba ütköztem: azt a következtetést kellett ugyanis levonnom, hogy akik még a fogságnál is nagyobb büntetést -golyót, máglyát- szenvednek, még csak azok a gonosztevők! / Pedig éppen az ártatlanokat szokták a legkegyetlenebbül kínozni. / Nem beszélve a mi gyötrelmeinkről: miért nem sújtja ŐKET a megtorlás? Miért élnek ŐK jólétben?

 

259. levél

 

                                                    VILÁG-TÖRTÉNELEM

 

Az USA-nak nemcsak a sztálinizmussal kellett szembenéznie, hanem a nyugat.- európai baloldal előretörésével is. Először Angliában győzött a munkáspárt, amellyel Churchill is bukott. Franciaországban is kommunista miniszterek kerültek a kormányba. Az Egyesült Államok a Marshall-segély felfüggesztésével fenyegetőzött, és a kormányokból kirepültek a kommunista miniszterek. Hollandia nem akart részt venni a koreai háborúban, a segély befagyasztásával kényszerítették rá az amerikaiak. Az antikommunizmus volt a feltétele minden amerikai segélynek és minden vele való együttműködésnek. Nyugaton a munkáspártok szótárából végérvényesen töröltették az osztályharc szót, ezzel váltak csak szalonképessé. Úgy tűnik, hogy Sztálinnak komoly érdemei vannak az egységes Európa létrejöttében. De mekkora áldozatot hoztak ezért a keleti országok, mindenekelőtt a Szovjetunió népe! A háború végén kiderült, hogy az 1922-es korosztálynak 3%-a élte túl az öldöklést. A vidéki településeken harmadára csökkent a férfi lakosság. Volt olyan falu, ahová egyetlen férfi sem tért haza. Szibériában előfordult, hogy néhány megmaradt férfi gondoskodott több településen is arról, hogy egyáltalán gyerekek szülessenek. Az éhínség az ötvenes évek közepére szűnt csak meg.

 

260. levél

 

                                                             NAGY FERENC

 

A független, demokratikus, polgári berendezkedésű Magyarország híve volt, amelyben a birtokos parasztság a politikai és gazdasági hatalom részese. Tudomásul vette, hogy kormányban és koalícióban a kommunista párt az egyik partner, amely az orosz megszállás miatt előnyös helyzetben van.

A magyarországi kormányzati rendszer egyik sajátossága, hogy a minisztereket nem a miniszterelnök, hanem a politikai pártok delegálták. A kormány teljesen a politikai pártok alárendeltjévé vált. Elvileg a kormányfő visszautasíthatta volna egy-egy miniszter jelölését, de a gyakorlatban a pártközi egyeztetéseken már eldőlt a kérdés. Ha nem, beleszólt a SZEB.

1946. február 7-ei parlamenti bemutatkozó beszédében a demokratikus koalíciós politika folytatását, a pártharcok mérséklését, a pártok együttműködésének támogatását ígérte. Tudatta, hogy hazánknak, mint legyőzött államnak, csak mérsékelt béke céljai lehetnek. De igyekezett kapcsolatot teremteni a legjelentősebb hatalmakkal. Először a Szovjetunióba látogatott, ahol szívélyes fogadtatásban volt része. 15 millió dollár államadósságot sikerült lefaragnia. Területi kérdésekben a külügyminiszterek értekezletén nem kaptuk meg a miniszterelnök által remélt szovjet támogatást. Amelyik népre a zsidók rámondták, hogy „veszett”, az elveszett.

Truman elnök hajlandó volt visszajuttatni a nyilasok által nyugatra vitt MNB- aranyat. Az angol miniszterelnöktől is csak az angol kézre került állami vagyon visszajuttatására kapott ígéretet.

Az 1947. február 10-én Párizsban aláírt békeszerződés lényegében a trianoni határokat véglegesítette. Nem fogadták el a Kisebbségi Kódexet sem, amely garantálta volna a magyar kisebbség jogait. Keserűen állapította meg: „Magyarországot a békekonferencián mindenki cserbenhagyta.”

Bizonyos korlátok között támogatta a nagyüzemek államosítását, de a bankokét nem. A Baloldali Blokk/ MDP, SZDP, NPP és a szakszervezetek /, követelésére végül beleegyezett a bányák államosításába és a bankok állami ellenőrzésébe. 1946 áprilisában-májusában igyekezett kierőszakolni a helyi önkormányzati választások megtartását.

1946 őszére sem változott meg az alapképlet: a törvényhozásban a kisgazdapárté, a közigazgatásban, az erőszakszervezetekben a kommunistáké a hatalom. Az általuk kijelölt első célszemély Kovács Béla, a kisgazdapárt főtitkára volt. Ő számított a párt „erős” emberének. Őt is belekeverték egy „összesküvésbe”. Magyarországon nem lehetett bíróság elé állítani, mert a nemzetgyűlés nem adta ki. Az MKP elérte/ Rákosi és Rajk! /, hogy a szovjet katonák a Szovjetunióba hurcolják, és koholt vádak alapján nyolc évre ítélték.

A Baloldali Blokk követelésére kizárták a legveszélyesebb kisgazdákat. Ugyanakkor megalakult a Magyar Szabadság Párt 1946. november 24-én Sulyok Dezső vetetésével, amelynek népszerűsége rohamosan nőtt, mert mögötte állt Mindszenty hercegprímás is. Ekkor az egyre erősödő párt tagjait zaklatták, megverték. Szétverték nagygyűléseit, bevetették ellenük a rendőrséget.

1947 nyarán Nagy Ferenc különböző forrásokból értesült, hogy ő a kiszemelt következő áldozat, ezért Svájcba ment pihenni. Fenyegetésekkel elérték, hogy külföldön mondjon le. Cserébe a svájci határon átadták neki a fiát. A lemondásáról a következőket mondta: „Nyilvánvaló, hogy ha hazatérek, engem is letartóztattak volna, vagy menekülnöm kell, mint ahogy azt Varga Béla tette. A szovjetek célja az volt, hogy szétzúzzák a polgári demokráciát, Magyarországot teljesen kommunista járomba fogják. Ha a magyar társadalom polgári irányzatait teljesen demoralizálják, akkor a választásokat a kommunista belügyminiszter, Rajk /Reicher / László vezetésével tartják meg.”

A magyarországi események alátámasztották a Truman - doktrína helyességét és Churchill igazát. Nagy Ferenc legnagyobb érdeme az infláció felszámolása és az értékálló forint megteremtése, és egy jóslata, amely 10 év múlva beteljesült: ”Tudja, hogy van egy határ, amelyen túl a magyar nép nem megy balra, ha agyonverik is.„

 

261. levél

 

                                                        „A BŰNÖS NEMZET”

 

A győztes hatalmak elítélték Magyarországot 1938 és 40 közötti területnyereségeiért. Az a tény, hogy ezeket a területeket nagyrészt magyarok lakták, és kerek ezer évig Magyarországhoz tartoztak, a megítélésben semmi szerepet nem játszott. Kárhoztatták Magyarországnak -nem egészen önkéntes részvételét- a háborúban Németország oldalán. A Magyarországról kialakult negatív képben bizonyosan része volt a heves propagandakampányoknak is, amelyeket az 1918-as forradalom és a tanácsköztársaság bikása után az egész világon kifejtettek a zsidók, és ezt évtizedeken keresztül folytatták hazánk ellen.

Állandóan fél feudalizmusról, Horthy-fasizmusról, antiszemitizmusról, véres ellenforradalomról, sovinizmusról, reakcióról és elnyomásról beszéltek.

Magyarországnak ennek a szándékosan negatív vonásokkal rajzolt, két világháború közötti képéhez csatlakozott a háború után a kommunista párt is. Vezető politikusai, újságírói és történészei fáradhatatlanul utaltak a szociális problémák megoldásának elmulasztására, az ellenforradalmi Magyarország vezető rétegének bűnös magatartására és eljárásmódjára, főleg a két világháború között. Megalkották „a bűnös nemzet” ideológiáját, és azon voltak, hogy a magyar népet tartós bűntudattal terheljék.

Ezzel a propagandával és taktikával a kommunista vezetésnek többféle célja volt. Megpróbálta bebeszélni a magyaroknak, hogy megfertőzte őket a fasizmus. Ezért a magyar nép is felelős az állam összeomlásáért, valamint a háború alatt elkövetett bűnökért és vétségekért. Tehát a győztes hatalmaktól nem is számíthat megértésre és előzékenységre a békekonferencián sem.” Magyarországot meg kell büntetni.” Érdekes, hogy ebben mennyire egyetértettek a keleti kommunista meg a nyugati kapitalista zsidók. Mint a Tanácsköztársaság után, a trianoni békekötés idején. Szamuelyről és a Lenin- fiúkról sosem esett szó. A közös nevező nem lehetett más, mint a zsidókon esett sérelem.

A Kisgazdapárt, de még a Nemzeti Parasztpárt is nyíltan követelte az önrendelkezési jog elvének az alkalmazását. Ezzel együtt az etnikai határokkal egyező államhatárok visszaállítását.

A Kisgazdapárt erőteljes kampányt folytatott. Újólag és következetesen utaltak arra, hogy Magyarországnak Németország oldalán való részvétele geopolitikai helyzete folytán éppolyan elkerülhetetlen volt, mint Szlovákiáé, Horvátországé, Romániáé vagy Bulgáriáé. Hogy a cseh ipar a háború végéig intenzíven dolgozott a német hadiipar számára. Hogy Magyarország, amíg meg nem szállták, a német befolyási övezeten belül békés és humánus sziget volt, ahol 1944 elején 800 000 zsidó és több mint százezer lengyel és francia menekült élt. Ezekre a tényekre való tekintettel kérték a párizsi döntéshozókat, hogy legyenek méltányosak Magyarországgal kapcsolatos döntésükkor. De ekkor a bosszúálló zsidók, akik az ÁVÓ - t irányították, sőt, jórészt annak végrehajtó tagjai is ők voltak, kiprovokálták Kunmadarast és Miskolcot, amely minden érvet elsöpört 1946-ban a párizsi békekonferencián.