A politika 3.

 

LENIN EMBERE VOLT AZ ERŐSZAK FŐPAPJA

 

               Lenint ne hanyagolja el – tanácsolta a Zeit szerint Lukács György a tanársegédjének, Heller Ágnesnek a múlt század közepén.

              Sztálinról nem szólt, holott Lenin kiválasztott embere volt, ha hihetünk Stephen Kotkinnak, aki Londonban jelentette meg Sztálinról tervezett életrajza első kötetét. A huszadik századi gonoszság és elvetemültség csak Hitlerrel párhuzamba állítható alakja rémísztő., de igazából már senkit nem érdekel. Holott tevékenységének hatásaival és utódaival ma is együtt élünk. Kotkin műve új perspektívából közelíti az első kommunista éveket, a mű megismerése különösen hasznos lehet a félrevezetett kelet-európai országokban. A cikk írása közben felhasználtam Jörg Baberowskinak a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent recenzióját.

              Egy mozgalom első évei és az alapítók élete, tettei visszaköszönnek utódaik, követőik viselkedési mintáiban, cselekedeteiben és szavaiban. Amikor eltűnik az alapító befolyása, a mozgalom is megszűnik. A kereszténységet és a keresztények viselkedését akkor értjük meg legjobban, ha az evangéliumokat, az apostolok cselekedeteit vagy az apostolok leveleit tanulmányozzuk.

              A kommunisták politikáját, az általuk létrehozott államok és az utódállamok működését, a késöbbi korokra itt maradt egykori kommunisták / ma: úgynevezett szocialisták vagy liberálisok / viselkedését, nyilatkozatait, cselekvési mintázatait, a kommunista marxisták által ránk hagyott romhalmazból való társadalmi, morális és és gazdasági kilábalás elképesztő nehézségeit akkor érthetjük meg, ha a „kommunista apostolok” életét, tetteit, mondásait vizsgáljuk. Az angol szerző műve elfeledett és elfedett tényeket idéz föl az első évekből.

              Sztálint a kíméletlen hatalomgyakorlás megtestesüléseként mutatja be. A könyv a bolsevikok hatalmának kiépítéséről és az ezzel együtt járó tébolyról szól. A cári Oroszországban teljes volt a káosz, a birodalmat a háború teljesen kivéreztette. Az elégedetlenkedők forradalmi szervezkedéseket hoztak létre, de tanácstalanságuknál csak anarchikus beállítottságuk volt nagyobb; a jövőről nem volt elképzelésük, céltalanság, a stratégiai gondolkodás hiánya jellemezte őket. Bizonytalanok voltak, senki nem látta át a katonai, politikai, gazdasági helyzetet. Az ország nagysága, az infrastruktúra fejletlensége nemcsak a cári, de bármilyen színezetű központi uralom bukásához vezetett volna. Amikor Lenin vezetésével a kormány megbuktatását elhatározták, valójában fogalmuk sem volt, hogy utána mi legyen. Egy pillanatra sem lehettek biztosak abban, hogy másnap nem őket zavarják –e el ugyanúgy.

              Az új vezetők – Lenin, Trockij, Sztálin és Szverdlov – híján voltak az igazgatási gyakorlatnak. Börtön és bujdosástapasztalatuk volt, emigrációs élményeik, de hogy miként kell államot szervezni és irányítani, arról fogalmuk sem volt. Rettegtek, hogy bármikor újra az üldözöttek sorsára jutnak. A hivatalnokok megtagadták a földalatti szervezkedésből fölbukkanó bolsevikokkal való együttműködést. Az országban erőszak uralkodott, a német császári csapatok fenyegettek; senki sem tudta, ki fog győzni. A bürokratáknak jó tanácsot adott, aki óvatosságra intette őket. Rendőrség nem volt. Az utca rablók és fosztogatók szabad terepe lett. Lenint 1918-ban kirángatták autójából, kirabolták, majd magára hagyták.

              Kotkin dadaista hatalomgyakorlásként jellemzi ezt a zűrzavart. Szerinte Lenin állama az utca és az alvilág hatalmát másolva rabláson, megfélemlítésen, terroron, privilégiumok újraelosztásán és jogfosztáson alapult. Nem törvény fegyelmezte meg a rablókat, hanem a rablók határozták meg a törvényt. A rendőrség inkább rablóbandához hasonlított, a hivatalok  általánossá tették az utcai terrort. Minden problémát erőszakkal, elhallgattatással oldottak meg. A polgárháború kitörésekor gátlástalanságukkal, kegyetlenségükkel, ellenfeleik totális megsemmisítésével értek el sikereket. Kotkin kiemeli, a marxista bolsevikok és hatalmuk a polgárháború termékei. Gondolkodásukat ez formálta; az államot a hideg polgárháború logikájára építették. Hatalmuk teljében a Szovjetunióban és a környező államokban mindvégig a társadalom elleni polgárháborút folytattak. Ez képezte politikai identitásukat, ennek köszönhették megszületésüket és fönnmaradásukat. A polgárháború intézményeinek kiépítésével tudtak túllépni a dadán; ez adta politikai kultúrájuknak a sajátos és történetileg is összetéveszthetetlen formáját.

              A társadalom modern átalakítása sok országban program volt a huszadik század első felében. Az amerikai gondolkodók, John Dewey-vel az élen, figyelmeztettek, a társadalom elleni háború a társadalmi szövet pusztulását idézi elő, évszázadokra tartóssá teszi a válságot, és nem vezethet felvirágzáshoz. Az amerikai modernizáció immár több mint kétszáz évvel ezelőtt elkezdett útja ezen a belátáson alapult. Az ottani gondolkodók a széles körű oktatás lehető legmagasabb színvonalát jelölték ki a szabadságra alapozott társadalom civilizációjának, életszínvonalának legbiztosabb előrevivőjeként. Felismerték, hogy ezzel lehet öntudatos, saját életüket kézbe vevő, elnyomhatatlan, demokráciát létrehozó és fenntartó polgárokat nevelni – és nem erőszakos alávetéssel.

              A marxista bolsevik hatalom „morális gerinctörésre” alapozott kiépítésének leírása után lép föl Kotkin művében Sztálin. A tettek embere. Mester az intrikák saját javára való fölhasználásában, az ellenfelek kikapcsolásában és az erőszak erkölcsi aggályok nélküli alkalmazásában, a gerincroppantásban. Rendkívüli hatékonysággal tette, amiről mások csak beszélni mertek. Ilyen embereket keresett Lenin, aki a szerző szerint mindig is támogatta Sztálint – bár a marxista mitológia mást állít. Sztálin gyorsan megértette, hogy annak van hatalma, aki a leghatékonyabban és leggyorsabban szövi maga körül a hálózatot a neki kiszolgáltatott személyekből és intézményekből. Ő építette föl saját céljainak megfelelően a párt szerkezetét, amelynek ellenőrzését is kézben tartotta. Kotkin szerint Sztálin államának építőkövei a bizalmatlanság, a gyengeségből adódó kényszerek és az erőszak.

              A Vörös Hadsereg az 1920-as évek végén még gyenge, országvédelemre képtelen. Sztálin elhatározza, hogy a birodalom önerejéből építi föl hadseregét. Forrás hiányában hozzálát a vidék kifosztásához, a kollektivizáláshoz, a földművelők városba tereléséhez; kell a munkaerő a nehéziparba. Ha az állam döntést hoz, a falusiak ne tanúsíthassanak többé ellenállást. Sztálin megrázkódtatásként élte meg, hogy 1928-ban kiadott rendeletei visszhang nélkül maradtak. Amikor vonattal megérkezett Nyugat – Szibériába, a világproletáriátus vezetőjének azt kellett látnia, hogy sem utak, sem autók, sem telefonok nem voltak. Szánkón vitték faluról falura, ahol szembesült a kunyhókban élő falusiakkal. Ilyen feltételek mellett hogyan lehetne kiépíteni a proletariátus világhatalmát? A terményeket be kell szolgáltatni, a mezőgazdaságot nagyiparivá kell tenni, az infrastruktúrát ki kell építeni. Ha kell erőszakkal, adta ki az utasítást a nagyúr / korabeli álcanevén”elvtárs”/.

              A bolsevikok már a polgárháború alatt rettegésben tartották az embereket. Ahol érték, kifosztották a falusiakat – ez a fosztogatás volt sikerük záloga. Miért is mondtak volna le később az erőszakról, ha ezzel tudtak hatalmat szerezni és megtartani? „Sztálin az erőszak főpapja volt”- írja a szerző, a polgárháború gyermeke, aki államot csak mint erőszakszervezetet tudott elképzelni. Rendszerét olyan alattvalókra építette, akinek sikerült eltörni a gerincét – jól tudva, hogy az ilyen soha, még a rendszer eltűnése után sem fog többé kiegyenesedni.

              A központi hatalom rablásra alapozott páratlan sikerű kiépítése a gerinctörés narkózísaként hatott, a marxista kommunisták mámorosan követték. Miközben alávetették magukat a mélyen gonosz embernek, maguk is azzá váltak. Életük a pártban pokollá vált. Az emberek életét is azzá tették; míg végül mozgalmukat és országukat is a történelmi léptékű pusztulásba rántották. Innen kellene felegyenesedni!

                                           Napi Gazdaság Online I Boros János I 2015. június 28.

 

              Megjegyzés: Ez a Sztálin-kötetről készült ismertetés mindent a két főgonosz számlájára ír. A hatalmas Oroszország felforgatásához hatalmas és oroszgyűlölő apparatcsik - had kellett. A tanulmány megállapítja, hogy a régi hivatalnoki garnitúrát, mert nem szolgálta ki az esztelen új rendszert, fizikailag megsemmisítették. Kikkel pótolták őket? Szolzsenyicin már régen megírta, hogy mind a művészetben, mind a sajtóban, mind az erőszakszervezetek irányításában döntő szerep jutott az Oroszhon zsidóságának. Ők voltak azok, akik a Szovjetunió összeomlásakor pánikszerűen menekültek az országból. Érezték, hogy rájuk fog szakadni a régi tető. Az új, amelyet Putyin épített, igen ellenszenves a számukra napjainkban, mert kimondottan az orosz nép érdekeit szolgálja. Ezért gyűlölik őt olyan engesztelhetetlenül Amerikába, Izraelbe menekült, az egykori sztálini rendszert működtető, tagjai és azok leszármazottai. A megszállt országokban is zömmel ugyanilyen módon törték az emberek gerincét a többnyire Moszkvában kiképzett zsidó származásúak és a rabszolgává tett magyar nép ellenségei. Például Rákosi elvtárs, aki büszkén vállalta a moszkvai vezér „leghűségesebb tanítványának” szerepét. A dadaista jelző elbagatellizálja az egész tragikus átmenet jelentőségét, és az egész bolygóra kiterjedő pusztító hatását. Legalább 100 millió halott lett a következménye. / A kommunizmus fekete könyve / Az egykori Szovjetunió népességének csak a kétharmad része maradt meg. Legalább hatvan millió áldozatról beszélnek. Szolzsenyicin beszédeket és nyilatkozatokat tartalmazó kötete igen kifejezően, már a címében, kifejezi a lényeget: „Orosznak lenni – vagy nem lenni”. A mi megfogalmazásunkban: „Magyarnak lenni – vagy nem lenni”. Reményt csak az nyújthat, hogy a tatárjárás pusztításai után nyugaton azt állapították meg: „Magyarország megsemmisült.” De túléltük még a török és a német nemzetpusztító törekvéseket is. Hála a magyar arisztokrácia nemes képviselőinek, mert ilyen mindig akadt: II. Rákóczi Ferenc, Széchenyi István. A sorsuk természetesen tragikus lett, de példájuk erőt adott az egyszerű magyar embereknek is. És ez az alapjában jámbor nép asszimilálta a betelepülő jövevényeket és megtartotta azt a csodálatos nyelvet, amelynek nem is lehet párja az egész világon. Petrovics Sándor írta: „Isten csodája, hogy még áll hazánk!” A magyar nép gerince az anyanyelv, ezt pedig nem lehet megtörni.         

             

 

 

                                                               SZOLZSENYICIN

                                               OROSZNAK LENNI – VAGY NEM LENNI

                                / Részletek Nyugaton és a Nyugatról elhangzott vagy leírt elemzéseiből. /

 

              „Nemrég még suttogni sem mertünk. Most szamizdatot írunk és olvasunk meg aztán istenigazából kipanaszkodjuk magunkat odalenn az intézeti dohányzóban: mit össze nem garázdálkodnak ezek, mibe bele nem rángatnak bennünket!

              Folyik a fennhéjázó, céltalan űrprogram, közben koldusszegény a ház, és minden megy tönkre. Barbár távoli rezsimeket támogatnak, polgárháborúkat robbantanak ki, Mao Ce-Tungot a mi pénzünkből tették naggyá esztelenül, most meg bennünket hajtanak ellene. És mennünk is kell, mi mást tehetnénk? Elítélik, akit csak akarnak, őrültek házába csuknak egészségeseket – mindent ők, mi meg tehetetlenek vagyunk.”

               Így kezdi a hazai állapotok elemzését az író, majd levonja a következtetést:” Tényleg nincs más, csak tétlenül várni, majd csak történik hirtelen magától valami? De ha mindnyájan, minden áldott nap éltetjük, hozsannázzuk, mennybe menesztjük, magától nem szabadulunk meg tőle! Nem szabadulunk meg tőle, ha irtjuk ki legkényesebb pontját: A hazugságot!...

              Az erőszak nem mindennap tör ránk, nem ragad meg minden vállat súlyos markával: a hazugság alázatát követeli tőlünk, hogy naponta részt vegyünk a hazugságban – és máris hűséges alattvalók vagyunk. És éppen ez szabadulásunk kulcsa, a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb, mégis mellőzött eszköz: az, hogy személyesen nem veszünk részt a hazugságban.” A társadalmi és a művészeti élet minden területén!  - teszem hozzá, mert most tömörítem az általa leírtakat.

              „Ha tovább várunk, ha még jobban meggörnyedünk, a biológusok elérik, hogy a gondolatainkban olvasnak, és átalakítják génjeinket. Ha ebben is gyáváknak bizonyulunk, reménytelen, szánalmas senkik leszünk, megérdemeljük a megvető puskini szavakat:

              Kell is a nyájnak a szabadság!... Ha jármát cifrára faragták, a sors ellen mért kelne ki!”

                                                            Hazugság nélkül élni!                                                              

                                                               1974. február 12.

 

              A Gulag - szigetcsoport nyugati kiadása után hazájából száműzik, majd az Egyesült Államokban telepszik le.

 

                                                           A szabadság elsekélyesedése

                                  / Beszéd a szabadság Alapítvány díjának átvételekor /

                                                         Stanford, 1976. június 1.

 

              A Nyugaton szerzett tapasztalatok alapján a következőket állapítja meg:” Sajnos, az utóbbi évtizedek alatt épp a szabadságról alkotott fogalmunk alacsonyodott le és sekélyesedett el a korábbi évszázadokhoz képest: szinte kizárólag csak a külső nyomástól való szabadságra, az állami erőszaktól való szabadságra korlátozódott. Olyan szabadságfogalom lett, amelyet csak jogi szinten értelmezünk, s nem magasabb rendűen.” Majd felsorolja, kiknek jelentett valóságos szabadságot az új típusú értelmezés.

              „Szabadság! – hogy kereskedelmi kényszerszeméttel legyen tele a postaláda, az emberi fül, a szem, az agy, hogy ne legyen egyetlen értelmes tévéadás se. Szabadság! – hogy reklámáradat fröcsögjön a szembe, a lélekbe. Szabadság! – a könyvkiadóké és filmgyártóké, hogy züllesztő mocsokkal mérgezzék a fiatal nemzedéket. Szabadság! – a 14-18 éves kamaszoké, hogy kemény tanulás és szellemi növekedés helyett szabadidőben és élvezetekben tobzódjanak. Szabadság! – a fiatal felnőtteké, hogy tétlenül élősködjenek a társadalmon. Szabadság! – a sztrájkolóké, hogy szabadon megfoszthassák a többieket a normális élettől, munkától, közlekedéstől, enni-innivalótól. Szabadság! - a prókátoré, hogy védőbeszédet mondhasson, holott tisztában van az elítélt bűnösségével. Szabadság! – a jöttment bértolnokoké, hogy felelőtlen lazasággal letudhassanak bármilyen kérdést, sebtében átszabva a közvéleményt. Szabadság! – a pletykamagazinoké, ahol a szerző, ha érdeke úgy kívánja, nem ismer se istent, se hazát. Szabadság! – hogy önös politikai érdekből hadititkokat is kifecseghessenek. Szabadság! – az üzletemberé, aki apját-anyját eladná, hogy boltot csináljon bármiből, még ha nyomorba dönt is embereket. Szabadság! – a politikusé, aki könnyelműen azt csinálja, ami a választónak ma tetszik, és nem azt, ami hosszú távon megvédi a bajtól és a veszélytől. Szabadság! – a terroristáké, hogy büntetlenül megússzák, miközben az irántuk mutatott szánalom halálos ítélet a társadalom összes többi részének. Szabadság! – egész államoké, hogy másokon élősködjenek, kizsarolják a segítséget, ahelyett, hogy megdolgoznának saját gazdaságuk felépítéséért. Szabadság! – mit számít, ha valahol messze sárba tiporják mások szabadságát. Szabadság! – hogy még saját szabadságát se védje, kockáztassa csak érte az életét valaki más!” Mindez, állapítja meg a szerző, a tisztesség teljes hiányáról tanúskodik, ami viszont már nem jogi, hanem erkölcsi kategória.

              Így fejezi be:” Szerintem kendőzetlenül be kell ismerni, hogy a XX. századi nyugati világ egy-egy dicső országában a szabadság eredeti formája elcsökevényesedett a „fejlődés” álcája mögött. Be kell ismerni, hogy a földön ma egyetlen országban sem létezik, az ember, mint szellemi lény azon magasrendű szabadsága, amely nem merül ki a törvénycikkelyek közti lavírozásban, hanem az önkéntes önkorlátozás és a teljes felelősségtudat a lényege – amiként azt őseink elgondolták.”

              Mennyire időszerű ennek az elemzésnek minden egyes szabadságról megfogalmazott állítása. Illetve mennyire igaz a szabadságról alkotott mai felfogásunk kétszínűsége. Negyven évvel később is. / 2015 /

 

                                                               Nyitott szemmel

                                                                / Rádióbeszéd /

                                                           London, 1976. február 26.

 

              „Negyedszázaddal ezelőtt, miközben Kazahsztán kényszermunkatáboraiban a kommunista tankok elleni reménytelen lázadásokra készültünk, a Nyugatot a szabadság fénylő napjának, a szellem védőbástyájának, a ráció kincsestárának tekintettük…

              Mentek az évek, évtizedek. A nyugati világ hírei és eszméi a vasfüggöny ellenére is átszűrődtek hozzánk., különösen a BBC orosz adása révén, még akkor is, amikor legjobban zavartak az adásokat. S ahogy telt az idő, úgy nőtt bennünk a zavar a nyugati világ állapotát illetően…

              Miért van az, hogy a fél évszázados kényszerű hazugsággal kábított emberek találnak olyan pontot szívükben és lelkükben, ahonnan meglátják a dolgok valódi állását és az események értelmét? Azok viszont, akik előtt nyitva áll minden hírforrás, hirtelen tömeges letargiába zuhannak, elvesztik látásukat, önként csapják be magukat?

              Ilyen alakban tárult föl előttünk az évek során a Keleten és Nyugaton zajló szellemi folyamatok egymáshoz való viszonya, és –sajnos- a nyugati folyamatok üteme ötször-tízszer olyan gyors, mint nálunk, ami szinte megfosztja az emberiséget attól a reménytől, hogy elkerülje a globális katasztrófát. Éveken át nem akartunk hinni a szemünknek, azzal vigasztaltuk magunkat, hogy csak azért látjuk ilyennek a Nyugatot, mert nem jut el hozzánk elegendő hír…

              De ha nem kerültem volna magam is Nyugatra, és nem figyelném két éve, ami itt zajlik, el sem tudnám képzelni, milyen végzetes vágy él a Nyugatban, hogy vak maradjon a világ valódi helyzete iránt. Mennyire végletesen átalakult a Nyugat, s lett az elveszett akarat világa, dermedten áll a veszély előtt, leginkább pedig az nyomasztja, hogy a saját szabadságát maga kényszerül megvédeni.

              Van egy híres német közmondás: Mut verloren-alles verloren. Ha oda a bátorság, minden elveszett. Egy másik latin mondás szerint a pusztulás biztos jele az, ha, ha az értelem megadja magát előtte. De mi történik azzal a társadalommal, ahol ez a két folyamat keresztezi egymást? Ahol egyszerre foszlik szét a bátorság és fogy el az értelem ereje? Márpedig Nyugaton ma, én úgy látom, éppen ez történik…

              Mára kiderült, hogy a világban csak az a jó és csak azt kell csinálni, ami érzékeinknek kedves, mert nincs az ember fölött magasabb rendű erő, maga az ember a mindenség koronája és minden dolgok mértéke…

              Ez a világnézet épp Európában született néhány évszázada. Materialista szélsőségeit akkor a korábbi katolicizmus szélsőségeivel magyarázták. De akadálytalan bővizű áradatával néhány évszázad alatt elöntötte az egész nyugati világot. Magabiztosan vezetett a gyarmatok meghódításához, az afrikai és ázsiai rabok leigázásához – s mindez a felszínes kereszténység szalonképes szomszédságában és saját szabadságjogaik virágzása közepette.

              A XX. század elejére, úgy látszott, ez a világnézet lett a civilizáció és a ráció csúcsa. És ezt a civilizációt Anglia, a nyugati világ örökös középpontja, sőt gyöngyszeme, különösen erőteljes fénnyel jelenítette meg – jó és rossz fényben egyszerre.

              1914-ben, a vészjósló XX. század küszöbén azonban akkora vihar zúdult e civilizációra, melynek nagyságát és kihatását senki se tudta felfogni. Négy éven át folyt Európában a példátlan önpusztítás, majd 1917-ben szakadék támadt a peremén: zuhanás a feneketlen mélységbe. Ennek eredetére ugyancsak van kézenfekvő magyarázat: itt testesült meg legkövetkezetesebben az eszme, amely Európában évszázadok óta kísértett, nem kevés sikerrel. e szakadék azonban már-már kozmikus jegyeket öltött: még felmérhetetlen és felfoghatatlan mélysége révén, elképzelhetetlen növekedési potenciálja, azon képesség révén, hogy mindent elnyeljen.

              Dosztojevszkij már negyven évvel azelőtt megjósolta, hogy a szocializmus Oroszországnak százmillió áldozatába kerül. Hihetetlennek tűnt. Javaslom az angol sajtónak, tegye hozzáférhetővé az angol olvasó számára Ivan Kurganov orosz statisztikaprofesszor elfogulatlan számításait. Tizenkét éve tették közzé Nyugaton, de ahogyan az a társadalmi szférában mindig is lenni szokott, csak azt ismerjük el, ami nem áll ellentmondásban érzelmeinkkel. Ebből a számításból megtudhatjuk, hogy Dosztojevszkij, ha tévedett, akkor alulbecsülte a veszteséget: a mai Szovjetuniónak 110 millió ember életébe került a szocializmus 1917 és 1959 között.

              A hajdani Oroszország területén már végigsöpört az Apokalipszis, miközben Nyugat- Európa megpróbált nagy sietve kitörni ebből az árkozott háborúból. Mindent elfeledni mielőbb, újra az élvezeteknek élni, a divatnak, az új táncoknak. Lloyd George meg is mondta: Felejtsétek el Oroszországot! Nekünk a saját társadalmunk jólétéről kell gondoskodnunk!

             / Az író ezután fölvázolja, hogy a nyugat megmentése érdekében már az első világháborúban is milyen nagymértékben segítette Oroszország, gyors hadba lépésével, a franciaországi német támadások kivédését. Nem is szólva a második világháború mérhetetlen áldozatvállalásáról, amikor világháború legnehezebb frontján egyedül tartották fel a hitleri hadsereg félelmetes erejét, majd győzték le azt. /

              Kétszer segítettünk Nyugat-Európának, hogy megmentse a szabadságát. És ők kétszer hagytak bennünket rabságban. Szemet hunytak, amikor egész népeket telepítettek Szibériába. Nem vették észre Katynt, Varsót, azt az országot, amely miatt az egész háború kirobbant. Elfeledhették Észtországot, Litvániát, Lettországot, és még hat másik Közép-Európában élő népet. A nürnbergi per idején képesek lehettek barátilag, kart karba öltve ítélkezni azokkal a bírákkal, akik ugyanolyan gyilkosok voltak, mint az elítéltek. – és ez nem mondott ellent a brit jogrendnek….

              A Szovjetunió népei számára a II. világháború tragédia volt. Olyan helyzetbe kerültünk, hogy kénytelenek voltunk minden erőnkkel, aránytalanul nagy áldozatok árán védeni a szülőföldet, s ezzel megerősíteni azt, ami számunkra gyűlöletes: a hóhéraink hatalmát, saját elnyomott helyzetünket, saját pusztulásunkat. És amikor milliónyi szovjet ember vette a bátorságot, hogy elmeneküljön az elnyomóktól, és akár össznépi felszabadító mozgalmat indítson, akkor a mi szabadgondolkodó nyugati szövetségeseink – köztük nem utolsó sorban Anglia – hitszegő módon lefegyverezték, mozgásképtelenné tették őket, és visszaadták a kommunistáknak, hadd likvidálják őket uránbányákba az atombombához termelni az alapanyagot, amely majd önök ellen készül. Arra vetemedtek, hogy még a hetven éves öregeket is angol puskatussal verjék, ugyanazokat a háborús az első világháborús szövetségeseket, akiket most nagy sietve kiadtak, a biztos halálba küldve őket. Csak az angol szigetekről százezer szovjet állampolgár kényszerkiadatására került sor – a kontinensről pedig több milliót küldtek haza. De ami leginkább szembe ötlik: a szabad, független, megvesztegethetetlen angol sajtó, a híres Times, a Guardian, a New Statesmen és a többi, önként részt vállalt e gonosztett palástolásában, és hallgatnának ma is, ha egy amerikai professzor, Epstein, nem kezdett volna tapintatlan oknyomozásba, MIKÉNT TUDNAK FASISZTA MÓDSZEREKKEL MŰKÖDNI A DEMOKRÁCIÁK. Az angol sajtó összeesküvését siker koronázta: aligha tud a mai angol polgárok tömege a II. világháború végén történt gaztettről. Pedig ez megtörtént, és elevenen beleégett az orosz emlékezetbe.

              Harckocsioszlopok hirdették Berlinben, Budapesten, Prágában a „népakaratot”, de az angol követ még egy tiltakozás formájában sem reagált.

             / Hogy napjainkra / 2015 / hová jutott a Nyugat? Izrael nemcsak a terroristákat védi, de fel is fegyverzi az álnokul Iszlám Államnak nevezett briganti bandákat, akik elsősorban a keresztényeket és a valódi iszlámhívőket támadják, és pusztítják a legbrutálisabb módon még Boko Haramként Afrikában is. Így valóban meg lehet akadályozni a túlnépesedést. Ugyanakkor igen beszédes, hogy Izraelt véletlenül sem bántják. Annál inkább az önerőből talpra álló Oroszországot, maga az Amerikai Egyesült Államok, azaz Izrael. A párizsi szennylap elleni merénylet csak egy gyöngécske álca. /

              Mi, elnyomott oroszok és kelet-európaiak fájdalommal szemléljük Európa katasztrofális meggyöngülését, erkölcsi lezüllését.

              De nem is csak Anglia, nem is csak a nyugati világ, hanem a keleti félteke is – mindannyian ugyanarra a sorsra vagyunk kárhoztatva. Ugyanaz a vaspánt szorít, más módon, de mindannyian a nagy történelmi katasztrófa végpontjához érkeztünk: az özönvízhez, amely elnyeli a civilizációkat, és megváltoztatja a korszakokat.

              A mai világhelyzet különösen azért bonyolult, mert a történelem óráján egyszerre több mutató is összecsúszott: nemcsak társadalmi, nemcsak politikai, nemcsak katonai válságot kell átvészelnünk, hanem helyt kell állnunk a nagy korfordulóban is, ahogyan a középkor a reneszánszba váltott… Nagyon mélyre rántott bennünket a kellemes és kényelmes anyagi dolgok, és termékek vak szolgálata. Le tudjuk-e magunkról rázni ezt a terhet? Életre tudjuk-e kelteni azt a születésünkkor belénk lehelt Szellemet, amely egyedül különböztet meg bennünket az állatvilágtól?

              / Azóta a Szovjetunió szétesett. Még az író megérte, és helyeselte a putyini fordulatot, amelyet pontosan úgy támadnak, mint a korábbi cári Oroszországot. Lényegében ugyanazok az erők. Nagyon figyelemre méltó az a napjainkra / 2015 / kiteljesedő és általa 4O évvel ezelőtt a Terror Internacionáléjának nevezett állapot, ami a Földünk nagy részét rettegésben tartja. Ebben a nemzetköziségben részt vesz az USA és Izrael is, szoros szövetségben az Iszlám Állammal és a Boko Harammal. Ma ezt már minden gondolkodó ember tudja. /

 

                                                            A semmi húrjain

 

                                             Válaszbeszéd az Amerikai Nemzeti Művészeti Klub

                                                              irodalmi díjának odaítélésekor

                                                              New York, 1993. január 19.

 

 

              A XX. században a hamisan értelmezett avantgardizmus – a zajos, türelmetlen, mindenáron mást akaró „avantgard„szellem - több alkalommal is súlyosan megsértette a hagyományhoz és az újításhoz való viszony egyensúlyát. Ez az avantgard irány már az I. világháború előtt súlyosan megsértette az általánosan elfogadott művészet, művészeti forma, nyelv, kritérium és sajátosság rombolásával indított, azzal a lendülettel, hogy egyfajta „művészetfeletti” identitást hozzon létre, amely majd közvetlenül megteremti magát az Új Életet.

              Lerombolni az egész, sok évszázados kulturális hagyományt, egyetlen éles mozdulattal összeroppantani és megtörni a művészet természetes fejlődését. Mindezt a formai újítás, mint fő cél, tartalmatlan hajszolásával vélték elérni, miközben mesterségbeli követelményeiket a primitivizmus és pongyolaság szintjére szállították le. – az értelem elsötétítésével - az „értemen túli nyelvre”. Ezt az agresszív lendületet tekinthetnénk csupán a becsvágy kielégítésének, ha Oroszországban – elnézést kérek a jelenlevőktől, hogy többet fogok Oroszországról beszélni, de a súlyos és intenzív orosz tapasztalat manapság nem kerülhető meg -, tehát, ha Oroszországban mindeme szándékok nem a hamarosan kitörő, mindent porig romboló fizikai forradalmat előzték volna meg. Az eget-földet megrengető forradalom, mielőtt Petrográd utcáit elérte volna, a petrográdi bohémvilág irodalmi-művészeti folyóirataiban robbant ki. Onnan hallottuk először az orosz és európai múltra szórt megsemmisítő átkokat, az összes erkölcsi törvény és vallás elvetését, onnan hívtak az egész korábbi hagyományos kultúra elsöprésére, ledöntésére, széttaposására, miközben a nekikeseredett újítókból öntömjénezés közben semmi említésre méltó alkotásra nem futotta. Szó szerint azt hirdették, hogy likvidáljuk a Racine-okat, a Murillókat, a Raffaellókat – „pattogjanak csak a golyók a múzeumfalakon” -, az orosz irodalom klasszikusait végleg „hajítsuk ki a jelenkor hajójából”, mert most az egész kultúrtörténet újrakezdődik.

              A politikai szélvihar által felfújt szovjet pszeudo-kultúra / ál, hamis / a totalitárius rezsim megmerevedésével együtt dermedt bele az úgynevezett „szocialista realizmus” förtelmes díszletformáiba. Bőven akadt önként jelentkező, hogy számtalan kritikai tanulmányban ecsetelje lényegét és jelentőségét. Én nem írtam volna egy darabot se, mert a „szocialista realizmus” eleve kívül esik a művészet keretein, mert nem létezik maga a tárgy, a „szocialista realista” stílus. Nem egyéb ez, mint csupasz, köznapi megfelelni vágyás: „a mit tetszik parancsolni?” vagy az „írj úgy, ahogy a Párt elrendeli” stílusa. Mit lehet erről elmondani tudományosan?

              Átéltük hát ezt a hetven halálos évet a kommunizmus gettójában, és most negyedére fogyatkozva tántorgunk ki belőle. Valóban új kor köszöntött be – Oroszország számára is, meg a világ számára is. Oroszország teljesen tönkre van téve, legmélyéig átitatja a méreg, az orosz nép példátlan erkölcsi megaláztatásban él, közel áll a fizikai, sőt biológiai pusztuláshoz. Ilyen helyzetben, amikor a régi sebek fölfakadnak és láthatóvá válnak, az irodalomban természetes a hallgatás, a nemzeti irodalom leghitelesebb hangjainak időre van szükségük, mielőtt újra megszólalnak.

              De a Nyugat kultúrája is hasonlóan mély válságban van. És nem akarom elhinni, hogy ebből a válságból ne légyen kilábalás. Jön egy új fiatal nemzedék bizonyosan.

 

                                                                 Elfeledett Isten

                                                            / Templeton - előadás /

              Több mint fél évszázaddal ezelőtt, még gyerekként, gyakran hallottam idősebb emberektől az Oroszországot ért nagy megrázkódtatások magyarázataként: Azért történt minden, mert az emberek elfeledték Istent.”

              Azóta közel fél évszázada készülő forradalomtörténeti munkám során, több száz könyvet elolvastam, több száz személyes tanúságtételt összegyűjtöttem, magam is megírtam és letisztáztam nyolckötetnyit ama történelmi összeomlásról - ma azonban, amikor arra a kérdésre kell a legrövidebb választ adnom, mi volt a fő oka a legalább hatvanmillió ember életét követelő, pusztító forradalomnak, nem tudnám pontosabban kifejezni, mint hogy megismétlem:

               „Azért történt minden, mert az emberek elfeledték Istent.”

              Bővebben fogalmazva: az orosz forradalom eseményei csak most, a század végén érthetőek meg, a világ többi részén azóta történtek hátterében. Láthatóvá válik a globális folyamat. Ha az egész huszadik század fő vonását kellene tömören megneveznem, ma sem találnék pontosabb és tartalmasabb kifejezést, mint hogy: ”Az emberek elfeledték Istent.”

              E század összes fő büntettét az isteni magaslatokat nélkülöző ember gyarlóságai határozták meg. A legelső: az I. világháború. Számos mai probléma ebből ered. Az a ma szinte feledére ítélt háború, amikor a bőségben élő, életteli, virágzó Európa eszét vesztve vetette rá magát önnönmagára, s talán több mint egy évszázadra, sőt örök időkre megrendült.. Nos, ez a háború nem magyarázható mással, csak a kormányzó körök elméjének általános elborulásával, annak a tudatnak az elvesztésével, hogy önmagunk felett ott egy Magasabb Erő. A látszólag keresztény államok csak ezen istentagadó eldurvulásban nyúlhattak vegyi fegyverekhez, ami már túllép minden emberi határt.

              Az isteni magaslatokat nélkülöző tudat gyarlóságából fakadt, amikor - már a második világháború után – engedtünk az atomernyő sátáni csábításának. Azaz: szabaduljunk meg a gondoktól, vegyük le a kötelesség és a kötelezettség terhét a fiatalok válláról, ne tegyünk erőfeszítéseket önmagunk, netán mások védelmére. Fogjuk be a fülünket a Keletről jövő jajszavakat hallva, legyen életelvünk a boldogság utáni hajsza, s ha veszély támad is felettünk, megvéd bennünket az atombomba, de ha mégsem – akkor vesszen az egész világ, tüzes pokolra vele.

              Mára a világ eljutott arra a határvonalra, melyet, ha az előző századok rajzoltak volna, mindenki egy emberként kiált fel: ”Apokalipszis!” Mi azonban hozzászoktunk, és lakájossá tettük.

              Dosztojevszkij figyelmeztetett: „Jöhetnek olyan súlyos tények, amelyek felkészületlenül érintik erőinket.” Így is történt. Dosztojevszkij megjósolta azt is: „ A világ  csak az után számíthat megváltásra, miután a rossz szelleme távozott.”

              Az azonban már bekövetkezett, hogy a ROSSZ szelleme diadalittasan kereng forgószél gyanánt mind az öt kontinens felett.

              Ugyancsak Dosztojevszkij jutott arra a következtetésre az egyházgyűlölettől izzó francia forradalom alapján: „A forradalom az ateizmussal kezdődik.” Így igaz. Ám olyan szervezett, militáns és kegyetlen ateizmus, mint a marxizmusé, előtte nem látott a világ. Marx és Lenin filozófiai rendszerében az Isten iránti gyűlölet a pszichológiai tengely, a legfőbb mozgató, megelőzve az összes politikai és gazdasági ambíciót. A harcos ateizmus a kommunista politika fő hajtóereje, nem pusztán egy elem, nem periférikus mellékhatás. Ördögi céljai érdekében vallástalan, nemzet nélküli hordára van szüksége, likvidálni kell a hitet is, a nemzetet is  – amit a kommunisták lépten-nyomon nyíltan hirdetnek és és nyíltan végre is hajtanak. Hogy mennyire létszükséglet az ateista világ számára a vallás szétrobbantása, és hogy mekkora a zsigeri indulat, jól mutatja a római pápa elleni homályos közelmúltbeli homályos merényletsorozat.

              A húszas évek Szovjetuniójában mindez a pravoszláv egyházi személyiségek teljes közösségét sújtó vértanúhalálok hosszú sorához vezetett. Több tízezer apácát, papot és szerzetest pusztítottak el, kínzással kényszerítették őket a csekisták Isten igéjének megtagadására. Pincékben lőtték agyon, lágerekbe zárták, észak legtávolabbi tundráira száműzték őket, öregeket űztek el otthonaikból, s tették ki őket a biztos éhhalálnak. Sok millió hívő előtt zárták el a templomba vivő utat, és börtönbüntetéssel tiltották a gyerekek vallásos nevelését, magukat a gyerekeket pedig fenyegetésekkel és hazugságokkal tántorították el a hittől. Állíthatjuk, hogy az orosz mezőgazdaság harmincas években véghezvitt indokolhatatlan felszámolása, a 15 millió paraszt életét követelő, úgynevezett kuláktalanítás és kollektivizálás gazdaságilag értelmetlen volt. Egyetlen fő céllal hajtották végre kegyetlenül: hogy lerombolják a nemzeti életformát, és kiirtsák a vallást a falvakból. Mindennek ellenére, a kommunista prés alatt is fennmaradt Oroszországban a keresztény tradíció. / A hozzánk beszállásolt kozákok 1944 őszén elviselték a falon függő keresztet, de annál inkább gyűlölték a kétruhás zsidó politikai tisztjüket. /

              Napjainkban az USA-ban készítenek Jézust mocskoló filmeket, és jelennek meg vallást gúnyoló és lejárató olyan újságok is, amelyek karikatúráikkal szabadon sértegethetik bármelyik világvallás híveit. Legutóbb a francia kiadvány hivatala elleni véres merénylet borzolta a kedélyeket. Idáig feszítik a húrt még manapság is a liberálisnak mondott Nyugaton.

              Életünk értelme nem az anyagi siker hajszolása, hanem a méltó szellemi fejlődés útjának keresése. Földi életünk csak egy köztes fejlődési fok a magasabb rendű felé haladva: erről a lépcsőfokról nem szabad lezuhannunk. Nem hagyhatjuk, hogy szabad prédaként összetapossanak minket. Az anyagi törvények önmagukban nem képesek életünk értelmezésére, és nem nyitnak távlatokat előtte. A fizika és a fiziológia törvényeiből sosem nyílik meg előttünk kétségbevonhatatlanul, hogy a Teremtő szüntelenül és naponta jelen van mindegyikünk életében, folytonosan pótolva létünk energiáit. Amikor ez a segítség elapad, akkor a halál vár ránk. Jelenlétének ugyanilyen bizonyosságával segíti Ő az egész föld életét: ezt kell megéreznünk a rettenet sötét pillanataiban. Az utóbbi két évszázad hiábavaló reménykedésével, mely a semmi szélére és az atomhalál peremére sodort bennünket, csak úgy szállhatunk szembe, ha Isten kezének melegét keressük, melyet oly gondtalanul és fennhéjázóan eltaszítottunk. Akkor nyílhat meg tekintetünk is, hogy meglássuk a szerencsétlen XX. század hibáit, és kezünk akkor mozdulhat, hogy a hibákat helyrehozzuk. Nincs más, amibe kapaszkodhatnánk az omladékon, nincs elég fog – hiába volt a felvilágosodás összes gondolkodója. Forgószél örvénylik öt földrészünk fölött. Az emberi lélek legmagasabb rendű képességei azonban ezekben a megpróbáltatásokban mutatkoznak meg. Ha elpusztulunk, és elveszítjük a világot – abban mi magunk leszünk a vétkesek.

                                                                              London, 1983. május 10.

 

                                                    Szenvedés és istenkeresés

                                     / Beszéd és beszélgetés az Eton College-ban. /

 

              „Uram, ha Oroszországban olyan kevés ember van, aki támogatja a kommunizmust, és szándékában állna Nyugat megtámadása, akkor miben kell látnunk a fenyegetést?”

              Egy negyven évvel ezelőtti, csaknem anekdotikus eset jut erről eszembe. Amikor a szovjet csapatokkal Németország területén voltam, európaiakkal beszélgetve elmeséltük, micsoda rettenet zajlik odahaza nálunk. Az európaiak csodálkozva tárták szét karjukat: „Ha mindenki elégedetlen Sztálinnal, akkor miért nem váltják le?”

              Hogy a kommunizmusról ítéletet alkothassanak, félre kell dobniuk megszokott normáikat. Ha Önök valamivel elégedetlenek, akkor összegyűlnek százan, ezren és az utcára vonulnak. Mi legfeljebb ketten jövünk össze, és félve beszélünk benn a lakásban. És ez így megy minden kommunista országban. Leírjuk egymásnak a mondandónkat, megmutatjuk, aztán megsemmisítjük. Lelkileg már rég senki sem fogadja el a kommunizmust. Már a kommunista vezérek is csak a saját jólétükre gondolnak, és nem magára a kommunizmusra. A kommunizmus csak addig élhet, amíg rugalmas és fejlődőképes, és Lenin idejében még ilyen volt. Aztán elragadta az országot, ettől kezdve karmai közt tudta tartani, akkor is, ha már élettelen. Ez a metafizikai létezés. A kommunizmus vezéreinek személyesen nincs is szükségük arra, hogy elfoglalják Angolát, Nicaraguát vagy Dél-Jement. E szörnyű erő hatása alatt cselekszenek, s ha kell, megnyomják a rakéta indítógombját., ha kell, tankokat küldenek, s a katonák mennek – nem azért, mert a kommunizmusért harcolnak, hanem mert nincs más választásuk. A Nyugat nem érti a kommunizmus természetét. A magyar felkelés idején Budapesten volt olyan eset, amikor a szovjet katonák megtagadták, hogy a nép közé lőjenek, a magyarok közé – főbe is lőtte őket az elöljárójuk ott helyben. Feláldozták az életüket. A mai amerikaiak többsége viszont meg se mozdul, ha behívják – nem a hadseregbe, csak nyilvántartásba vételre, arra az esetre, ha valamikor mégis mozgósítanák. Hasonlítsák össze, kérem, a két lelket, a két szintet.

              A kommunizmus katonailag hiába hihetetlenül erős, szelleme rendkívül gyenge!

              / Szolzsenyicin még azt is elmesélhette volna, hogy a szovjet páncélosok próbálták megvédeni a fegyvertelen tüntetőket 1956. október 26-án a Parlamentnél, amikor fegyvereiket a tetőkön rejtőzködő, gyilkos ÁVH-sokra irányították. /

                                                       Windsor, 1983. május 17.

 

                                                          A Szovjetunió vezéreihez

                                                                    1974. január

               

              Nem táplálok hiú reményeket az iránt, hogy jóindulatú figyelemmel akarják majd  megvizsgálni egy honfitársuk kéretlen, nem szolgálati úton előterjesztett elgondolásait, aki – legyen bármily kivételes – nem beosztottjuk, akit nem bocsáthatnak el, nem fokozhatnának le, nem léptethetnek elő, nem tüntethetnek ki. Így hát fölöttébb valószínű, hogy őszinte, minden hivatali számítgatás nélküli véleményt fognak hallani tőle, ami még a legkiválóbb apparátusbeli szakértőik esetében sem fordul elő. Nem táplálok hiú reményeket, de megpróbálom elmondani a legfontosabbakat: mi nyújthat nézetem szerint megváltást, és mi szolgálhatja népünk javát, annak a népnek, melyhez születésünknél fogva – maguk is mind, és én is egyként tartozunk.

              Kiváltképp az orosz és az ukrán nép sorsa aggaszt – mert miként a közmondás tartja: ahová születtél, hasznos ott lettél -, leginkább az általuk elszenvedett mérhetetlen szenvedések miatt. Írtam, hogy ismertessem javaslataimat, miként kerülhetjük el, amíg nem késő, a hazánkra az elkövetkező tíz-harminc évben váró legnagyobb veszélyeket.

              Főképpen a nyugati civilizációval közös pusztulásunkat túlzsúfolt és mocsoktól bűzlő Földünk szennyében.

      

                                                      A térdre kényszerített Nyugat

 

              Oroszország gyakran vált idegen, a legkevésbé sem orosz feladatok végrehajtójává. Külpolitikájának számos balfogása abból eredt, hogy a legfelső vezetőiből hiányzott a gyakorlatias számítás, és a diplomáciai kar bürokratikusan lomha volt, de egyszersmind abból is, hogy a vezetők gondolkodásmódját bizonyos fokú idealizmus uralta, ami megakadályozta őket abban, hogy következetesen érvényesítsék a nemzeti önzés programját.

              A szovjet diplomácia teljes egészében megszabadult ezektől a fogyatékosságoktól. Úgy tud követelni, küzdeni és megszerezni mindent, amit akar, ahogyan a cári rezsim sohasem tudott. Néhány világraszóló diadala különösen megdöbbentő. Például az, mikor a háború végén Sztálin, aki mindig is, minden erőfeszítés nélkül túltett Roosevelten, egyszerre csak Churchillt is legyőzte, s elnyert mindent, amit Európában és Ázsiában akart.. Sőt, még  minden bizonnyal saját várakozásait is felülmúlva, könnyedén visszaszerezte azt a több mint egymillió szovjet állampolgárt, akik makacsul tiltakoztak a hazatérés ellen, de a nyugati szövetségesek csalárd és erőszakos módon elárulták őket.

              Európa a második világháború megvívásához képes volt egységre lépni, talált magában elég kitartást és bátorságot, sőt még a háború okozta pusztulásból is képes volt kilábalni, de úgy látszik, ezzel hosszú időre kimerültek erőtartalékai. A győztes nagyhatalmak minden különösebb külső ok nélkül meggyengültek és megrokkantak.

              A nyugati világ és az egész nyugati civilizáció katasztrofális meggyengülése egyáltalán nem csupán a hajthatatlan és kitartó szovjet diplomácia sikere, hanem főként azon kultúra és világszemléleti rendszer történelmi, lélektani és erkölcsi-szellemi válságának következménye, amely a reneszánsz idején fogant meg, s a XVIII. századi felvilágosodásnál teljesedett ki.

              De saját ballépéseinket sem szabad elfelejteni!  A II. világháború előtt a Wehrmachtnak abban segítettünk, hogy a versailles-i békeszerződés megkerülésével szovjet katonai lőtereken képezhesse ki első tiszti kádereit, sajátíttathassa el velük a modern hadviseléshez, a páncélos áttörésekhez és a légideszant-operációkhoz szükséges elméletet és gyakorlatot, ami utóbb igen jól jött a német hadseregnek, amelynek igen szűkre szabott idő állt rendelkezésére.

              Ez a kudarc sem a diplomatáink hibáiból, nem tábornokaink tévedéseiből származott, hanem abból, hogy vakon követték a marxizmus direktíváit: csapást kell mérni a világimperializmusra és támogatni kell a külföldi kommunista mozgalmat. A Wehrmacht támogatásával vajon melyiknek tettünk eleget? Az elsőnek?

              Az örök haladás igézetében élő mohó civilizáció most kifulladt, a végét járja. Nem a nyugati világgal való konvergencia / összetartás / vár ránk, hanem mind a Kelet, mind a Nyugat teljes megújulása és átalakulása, mivel zsákutcába került mind a kettő. A „végtelen haladás” pedig ábrándkép csupán!

              A népek legfőbb kincse most a föld. A föld, mint termőtalaj. Van négy szerencsés ország, ahol még ma is bőven vannak művelés alá nem vett, korábban agyonműtrágyázott, területek. Nevezetesen: Oroszország északkeleti része, Ausztrália, Kanada és Brazília. Gondoljunk itt előítéletek nélkül Sztolipinre. 1908-ban az alábbi profetikus szavakat mondotta az Állami Dumában: „ A föld jövőbeni hatalmunk záloga, a föld maga Oroszország.”

              Mivel voltunk elfoglalva fél évszázadon át? Világforradalmat csináltunk; ki akartuk terjeszteni befolyásunkat Kelet-Európára s más földrészekre; ideológiai elvek szerint alakítottuk át a mezőgazdaságot, likvidáltuk a birtokos osztályokat; kiirtottuk a keresztény vallást és erkölcsi felfogást, hatékonyan részt vettünk a világűr meghódításáért folyó hajszában. Felszereltünk magunkat is és másokat is, aki csak ezt akarta. Foglalkoztunk tehát mindennel, kivéve azzal, ami a legnagyobb kincsünk, azzal, hogy fejlesszük az északi vidéket és kellő művelés alá vonjuk. Pedig az orosz népnek nem az a célja, hogy a világűrben éljen, se nem az, hogy Latin-Amerikában. Észak viszont a mi reménységünk és derítő-ülepítő- medencénk.

              Nem tartanám erkölcsösnek, hogy akkor, amikor általánosak a nehézségek, külön a mi megmentésünket célzó politikát javasoljak, ha nem a mi népünknek jutott volna – mint gondolom – a XX. században a világ népei közül  a legtöbb szenvedés.: a két világháborún kívül egyedül csak a polgárháború és a belső viszály, egyedül csak a belső „osztályharcos” politikai és gazdasági népirtás folytán 66 millió embert vesztettünk el!! A. Kurganov egykori leningrádi statisztika-professzor végezte el ezt a számítást, de hitelesíti, hogy százmillió honfitársunkat veszítettük el, ahogy Dosztojevszkij még a múlt század végén meg is jövendölte. Lakosságunk harmadát, minden harmadik emberünket. És ez fele annak, amivel manapság rendelkezünk.

              Ezzel a maradék kétszázmillióval nem külföldi terjeszkedést, hanem belső fejlődést!

               A vodka butít és gyilkol! Elhivatott embereket a pedagógus karba! A kötelező katonai szolgálat helyett profi hadsereget! Főállású anyaságot! A marxizmus törölve! Vallásszabadságot! Felejtsük el a hazudozást! Nemzeti koncepcióra épített fejlődést! Többpártrendszert! Előléptetés a képességek és a teljesítmény alapján! Demokratikus választásokat az orosz nép fiainak jelölésével! / Ezek egy óhajtott nagy tömegtűntetés követelései! /

              A nagybirodalmi célok és a nép erkölcsi egészsége nem egyeztethetők össze!

 

                                                         A kulturális elit pálfordulása

 

              Az egyre rozzantabb Brezsnyev - rezsim alatt valamelyest egyedül csak a soknemzetiségű oroszországi értelmiség született valóban újjá.: gazdag szellemi életet élt, belsőleg már nem volt egészen szovjet, szabadság hiányában csak a magánbeszélgetésekre, a szamizdatra, na és a külföldi publikációkra összpontosította erejét. E pezsgő környezet figyelme a jelenkor számos kérdése mellett a történelmi horizontra is kiterjedt, s így törvényszerűen érdeklődése középpontjába került és új értelmezést nyert az orosz nemzeti kérdés.

              Az 1920-as, harmincas években még mennyi új szovjet értelmiségi kötődött szívvel-lélekkel a kommunizmushoz, vehemensen vállalva részt az apparátusi munkából, de különösen a propagandából. Még inkább a népnek szóló könyvek, bódító tömegdalok, filmek szerzőjeként. De hova tűnt mindez nagy hirtelen?

              Hirtelen elillant a kommunizmus iránti elkötelezettség, mintha soha nem is létezett volna. Mi ez? Emlékezetkihagyás? Feledékenység? Az 1960-as évek végétől a szamizdatban már határozottan azt írták:” Ezt a hatalmat nem mi választottuk!” Értetlenséggel tették hozzá, hogy azóta pedig valami „forradalmi csorda” bömböli: „minden leszünk”. Hirtelen tudomásunkra hozták, hogy a forradalom egyedüli okozója maga az orosz nép, nem más: „a bolsevizmus fő tartalma – az orosz eszme”. „Az orosz nép elnyomó erő, ezért nincs joga a nacionalizmusra”, ami nem más, mint „rasszista russzianizmus”.

              Mint aztán hamar napvilágra került, ez egyáltalán nem csak egy szűk csoport hangulatát fejezi ki. Az 1970-es évektől elárasztotta a fővárosi értelmiségi köröket a szamizdat révén, a Nyugatra távozott emigránsokon keresztül, leginkább pedig az orosz nyelvű nyugati rádióadásokban, melyeket Szovjetunió-szerte rádiókészülékek milliói sugároztak tovább. Kedvtelve taglalták az orosz nép és az orosz történelem reménytelen romlottságának azt a verzióját, amely a 20-as években a forradalmi fordulatból kiábrándult mensevikektől és trockistáktól származott: az alapgondolat ragyogó volt, de hát lehet-e ezzel a néppel valami méltó eredményt elérni? „Oroszország évszázadokon át mániákus depresszióban szenvedett”: az orosz nép számtalan „csüggedt dala”, „az elnyújtott orosz melódiák a nemzet lelki betegségének kezdetét tükrözik.”

              Nem különb a folytatás sem: ”ebben az országban” ”az egész nép reakciós tömeggé korcsosul”; A népi igazság követése önbecsapás”; ebben az országban még a „keresztény érzület is gyakorlatilag mindig feneketlen erkölcsi feslettséggel vegyül”. ”Oroszország minden más országnál több Rosszat hozott a világba.”

              Néhány fájdalmasan találó megjegyzés mellett / a mai „Oroszország a sörösbódé üvegében tükröződik” / olyasmit hallunk-olvasunk: a Rusz ma már „színültig tele mocsokkal”, „emberlakta disznóól”, „szemetesgödör”, ”ez a ti országotok, a ti népetek!”

              Voltak még meredekebb megnyilatkozások is, különösen az országból kivándorolt szovjet szerzők külföldi publikációiban: „az orosz igazság a bűn anyja”; „ a pravoszlávia a hottentották vallása”, „rühes kutyák lakják Oroszországot” – és a példákat a végtelenségig lehet  szaporítani.

 

                                                         Oroszország és a Nyugat

 

              Oroszország káoszba süllyedésével párhuzamosan a civilizált Nyugat egyre kevésbé rejtegeti velünk kapcsolatos szándékait.: Oroszország dühödt politikai ellenségei, mint Kissinger és Brzezinski, már több alkalommal egyértelmű nyilatkozatotokat tettek: „felesleges ország „ a világtérképen. A Kissinger –Brzezinski és társaik által jegyzett oroszellenes kijelentések mentén az amerikai politika nem a kommunizmus ellen, hanem csak Oroszország ellen irányítja a Nyugatot. Az Amerikai Egyesült Államok még 1997-ben is megtartotta az „oroszok által elnyomott népek” hetét. Ezt az oroszellenes kurzust folytatta a Svoboda rádió még éveken át. Folyamatosan, a nap huszonnégy óráján át a a belső átalakulást propagandájával igyekezett irányítani, és a csecsen-orosz - háborúk idején határozottan csecsen rádióvá alakult át.

              Nagyon visszafogottan támadta a kommunizmust, annál bőszebben fordult az orosz tradíciók, sőt az orosz vallás és kultúra ellen. Ki ne emlékezne Bush elnök nyilatkozatára az ukrán választások előtt, amely Ukrajna elszakadására biztat? Amerika minden eszközzel támogatja Ukrajna minden orosz ellenes lépését. Amerika óriási mértékben elnéz minden választási csalást mind Ukrajnában, mind a közép-ázsiai köztársaságokban.

              Az USA világosan demonstrálta is Oroszországgal kapcsolatos bekerítő hadműveleteit. a NATO tárgyalások tetőpontján bensőséges katonai közeledés zajlott le Ukrajnával. 1997 augusztusában az amerikai flotta gyakorlatozott a Fekete-tengeren, a krimi partoknál, ami nem is annyira gyakorlati lépés volt, mint inkább Oroszország végleges megalázásának demonstrálása. a NATO-főtitkár hol a Kaukázuson túlra, hol Közép-Ázsiába látogat, hogy ugyancsak katonai együttműködést létesítsen a NATO és a közép-ázsiai államok között. Így óhajtják Oroszország körül létrehozni a cordon sanitaire-t, „egészségügyi kordont”. Ezt már a bolsevik forradalom idején alkalmazták a nyugati országok, és nemigen vált be, mint ahogy történelem tragikusan bebizonyította.

               / Ez a fogalom ismerős a magyar történelemből is, azt úgy hívták: Kis Antant. Magyarország teljes blokádja. /

              Nehezen feltételezhető, hogy ilyen mértékben alábecsülik és az egész belátható jövőre kiterjesztik  Oroszország jelenlegi, hosszan tartónak vélt gyengeségét. Már pedig akkor  nincs más reális magyarázat, csak az Oroszországra irányuló  nyomásgyakorlás szándéka.

              Oroszország háromszor is lenyelte azt a visszautasító magatartást, amely az Európai Unió részéről érte, amikor tagságért folyamodott. Holott Európa tekintélyes országait létfontosságú energiával látja el. Például a vezető gazdasági erejű országot, a németekét.

             / Aztán az USA kirobbantotta az ukrajnai konfliktust, amire Oroszország valószínűleg a gázszállítás leállításával válaszol. Itt tartunk napjainkban, 2005-ben. /

 

 

                                                               Az orosz jellem

 

              Természetesen a keresztény hittől függetlenül is gyakran plasztikusan megjelennek az orosz jellemben a veleszületett, természet adta vonások is:

               Nyitottság, nyílt szívűség; természetes közvetlenség; egyszerű viselkedés; kimért tempó; nagy adag humor; nagylelkűség; „az orosz ember nem állhatatos a gyűlöletben, nem tud sokáig gyűlölködni” / Dosztojevszkij /. Alkalmazkodó képesség, könnyen teremt emberi kapcsolatokat; az idegenek egy percnyi találkozás után közel érezhetik magukat”/ Fedotov /; megértés, empátia; intenzív életigenlés. A lehető legszélesebb skálán „minden irányban nyitott”, befogadó értelem” / Dosztojevszkij /; tágkeblűség, lendületes életfelfogás;

                                               Sírva vigadni, vigadva sírba menni.

                                             / Sírva vigad a magyar is! /

                     Orosznak lenni – vagy nem lenni. Magyarnak lenni – vagy nem lenni.

 

 

 

 

                                                                RENDSZERVÁLTÁS

 

 

Orbán vádol és számonkér. A rendszerváltás nagy csalija. Némi hasonlóság: 1990. Csengey Dénes beszéde. A kerekasztal és Antall szerepe. Antall és a koalíció. Beszélő, azaz sokat mondó. Tudjuk, merjük, tesszük!

 

                                                     Orbán vádol és számonkér

 

„Polgártársak!

              Az orosz megszállás és a kommunista diktatúra negyven évvel ezelőtt történt bevezetése óta a magyar nemzetnek egyszer nyílt alkalma, csak egyszer volt elegendő bátorsága és ereje ahhoz, hogy megkísérelje elérni a már 19848-ban kitűzött céljait, a nemzeti függetlenséget és a politikai szabadságot. Céljaink máig nem változtak: ma sem engedünk, így nem engedünk 56-ból sem.

              Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia megvalósításáért küzdenek, két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társai előtt. Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a társadalom akaratával; akik, hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával. Mi az ő sorsukból tudtuk meg, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyezhetetlenek.

              Barátaim! Mi, a fiatalok sok mindent nem értünk, ami talán természetes az idősebb generációk számára. Mi értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának a folytatói.

               Azt sem értjük, hogy azok a párt – és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy – mint egy szerencsehozó talizmánként -  megérinthessék ezeket a koporsókat.”

Halk megjegyzés:

              Jól emlékszem arra a fiatalemberre, aki a koporsókra mutatva, számonkérte a koporsókban nyugvók halálát. Ma már bizonyára ő is tudja, hogy valójában kiken kellett volna számonkérni a Rákosi - és Kádár-rendszer bűneit. Majd a rendszerváltás elszabotálását is!

              Először Nagy Imrének adatott meg a rehabilitálás lehetősége, és felmentette bűnei alól Kádár Jánost, hiszen szabadon engedte. Azt a Kádárt, akinek a balkezéről a körmöt letépték / egy CIA- ügynök megfigyelése /, tehát a körmös Bauer is közreműködött. A Farkas Vladimir a szájába vizelt. De ezzel érdemelte ki a megbocsátást? Ha évekig ült börtönben, most már automatikus a föloldozás?

              No, nem! Kádár belügyminiszterként rászedte Rajkot, a legjobb barátját, és bitóra juttatta. De ha csak Rajk lett volna az egyetlen áldozata! De számosan voltak, nevesek és névtelenek. Nagy Imre akkor szolgáltatott volna igazságot a népnek, ha Kádárt felakasztatja. De lássuk be, egy igazi kommunista sosem értette meg az egyszerű emberek búbánatát.

              És Nagy Imre, akinek először volt lehetősége, nem bátorsága, hanem csak ideiglenes moszkvai engedélye, a „pardon” kimondására, nem volt–e maga is könyökig véres?

              1945-ben az Ideiglenes Kormány belügyminisztereként hány igaz ember, népbíróságon hozott, halálos ítéletét hagyta jóvá? A svábok szovjet deportálásában is vétkes. Tehát többszörösen, talán száz halálban, bűnrészes!

               Akkor járt volna magyar földön az IGAZSÁG, ha Nagy Imrét az erőszakos téeszesítés, a begyűjtési, „padlássöprő” miniszterként előidézett öngyilkosságok miatt is felelősségre vonják.      Bizony mondom, nem lett volna miniszterelnök 56-ban! Legföljebb politikai fogolyból újra szabad ember, aki Nyugatra disszidál.

              A rendszerváltás idején, akik valóban bűnösök voltak, a tömegben vagy a lakásukban lapultak, és rettegtek egy valódi rendszerváltástól.

              Viktornak csak a tömegre kellett volna rámutatnia:

              „Itt lapulnak közöttünk az igazi bűnösök!”

              Nem így történt. Ő csak azokhoz intézte a számonkérő szavakat, akik sorfalat álltak a koporsók mellett. A Pozsgay-félékhez, akik, mert lelkük volt, többszörösen megbánták, amit tettek. De azok legalább megmutatták az arcukat, a valódi politikai bűnözők a mai napig nem kerültek elő.

              Most emlegetik éppen Biszku Bélát. Nos, róla és a volt elvtársairól van szó! Akkor kellett volna őket néven nevezni, és egy demokratikus rendszerben bíróság elé állítva legalább húszévi börtönre ítélni. Éppen most járna le a bűntetésük! Mennyivel előbbre tartanánk? Igaz, Viktor?

 

                                                     A rendszerváltás nagy csalija

 

              1990-et a liberálisok jól előkészítették. Már a nyolcvanas évek elején ún. szamizdattal puhították a magyar értelmiséget. Olyan bátor cikkek jelentek meg a Beszélőben, amilyeneket egy nemzeti érzelmű liberálistól elvár az ember.

               Hullatták sós könnyeiket az édes vizű Dunánk védelmében, a „dunaszaurusz” megvalósítása ellen. Tiltakoztak a határon túli magyarok, elsősorban a csehszlovákiai és erdélyi kisebbséget sújtó diszkrimináció és beolvasztás miatt. De mindezekről a könnyekről iderült, hogy egy krokodiltól kölcsönözték. Illetve vették, mert pénzük az volt dögivel!

               Emlékszem, hogy éppen osztálykiránduláson voltunk a választásokat megelőző napokban, és ha hiszik, ha nem, de az egyik tanya szalmakazlába is jutott a természetellenes színű madarakból egy zászlóra való.

              De a tavaszi választások előtt, és ez is hozzátartozott az SZDSZ aljas húzásai közé, szerette volna Pozsgay Imrét, a köztársasági elnöki szék várományosát, politikailag likvidálni a négyigenes népszavazás kierőszakolásával, amelyben az MDF nem vett részt. Sikerrel jártak, ezzel mindjárt a rendszerváltás küszöbén, az egész magyar népet átejtették.

 

                                                          Némi hasonlóság: 1990

 

              A sztálinista menetrend hasonlított az 1990-es választások forgatókönyvéhez, és fordítva. Most is voltak beépített kommunisták vagy zsarolható személyek az ellenzéki pártokban. A magyar nép, 1945-höz hasonlóan, most sem választotta meg sem a kommunista, sem a liberális szárnyat.

              Vorosilov igen brutálisan beavatkozott az első szabad választások következményeibe. Mint köztudott, a kisgazdák abszolút többséget szereztek, és természetes, hogy olyan fontos minisztériumot, mint a belügy, igyekeztek megszerezni maguknak.

              De az ideiglenesen hazánkban tartózkodó Vorosilov marsall magához rendelte demokratikusan megválasztott kormány miniszterelnökét, és átnyújtott neki egy tekintélyes listát azokról a magyar élelmiszerekről, amelyeket a fegyverszüneti szerződésben Magyarország leszállításra vállalt.

              Ha nem teljesítik a Szovjetunó, úgymond, kérését, hogy koalíciós kormány alakuljon, és abban a kommunisták kapják a belügyminisztériumot, akkor ezt nyomban behajtják. Kész! Már ki is tekerték a magyar demokrácia nyakát.

              Jellemző, hogy a miniszterelnök még nyilvánosságra sem merte hozni a zsarolást, inkább villámgyorsan eltűnt a politikai porondról.

              1990-ben Vorosilov elvtársat felváltotta Tom Lantos, és szintén kitekerte a magyar demokrácia nyakát. Felszólította Antallékat, hogy lépjenek koalícióra az SZDSZ-szel. Azok, az illető párt erkölcstelen kampányára hivatkozva, ezt elutasították.

              Tom Lantos fanyar arccal távozik a média varázsszőnyegén. Azt persze sem Tom Lantos, sem a SZDSZ politikusi garnitúrája nem mondta meg, hogy mire kellett volna nekik a hatalom. Ide telepítették volna a zsidó menekültek egy részét? Őszintén! Ide is települhetett, aki akart, és kutya baja sem lett. Más a hisztéria és más a valóság.

              És megkezdődik a médiaterror, ennek a hisztériának a következménye, amely a taxis-blokád idején felvonuló ellentűntetőket igen emlékeztette Kun Béla, Szamuely Tibor és Gerő Ernő egykori stílusára és napjaira. Az elszabadult liberális média a sárba taposta, kétségbe vonta a magyar nép ösztönös és helyes választásának minden, a nemzetre jótékony hatású, következményét.

              Egész Európában nem volt egyetlen tisztességes politikus sem, aki ne féltette volna a koszos nyakát, és számon merte volna kérni az európai normákat. Még az eseményeket figyelemmel kísérő EU-ból sem. Magyarországon akadt szép számmal, de jaj volt nekik és az egzisztenciájuknak!

              Mellettünk megint nem állt ki senki! Pedig akkor is jellemesek voltunk! Mi lett a gerincesség jutalma? Alig, hogy meghalt dr. Antall József, a posta kiadott az arcképével egy olyan bélyeget, amelyre millószám verték a pecsétet. És ne mondja azt nekem senki, hogy ez tiszteletadás, esetleg véletlen volt! Mindez újabb, és csak rájuk jellemző, sunyi aljasság.

              A kiemelkedő politikusokat megálazták, a sajtószabadságot semmibe vették, az alapvető emberi normákat fölrúgták, az emberi kapcsolatokat szétzilálták. Pontosan olyan helyzetet teremtettek ÁVH nélkül, mintha az is működne: azaz diktatúrát, média - diktatúrát! És abban is tévednek, hogy ennek a rendszerváltásnak nem voltak áldozatai. Százszámra! És rendes magyar emberek.

              A legalapvetőbb polgári szabadságjogoktól kezdve a média-szabadságig mindent elsöpört ennek a csürhének a média-szabadossága. És egyetlen magát liberálisnak nevező, SZDSZ-es képviselő vagy a hozzájuk kötődő garnitúrából senki, de senki nem merte azt mondani, hogy aljasság, amit ezzel a néppel ismét, és ki tudja hányadszor, művelnek.

               Vétkesek közt cinkos, aki néma! Egyetlen egy sem volt, aki legalább csillapította volna ezt a Kun - és Rákosi-időkre emlékeztető tobzódást.

Halk megjegyzés:

              Nagy csalódás volt számomra Karinthy Ferenc. Ő ugyan már a Kádár rendszer mellett letette a voksát a Budapesti ősz című kisregényével. Nem kevesebbet állítva benne a forradalomról, minhogy ilyen falfirkák jelentek volna meg a falakon és az utca nyelvében:

              „Halál a bolsikra és a zsidókra! Zsidók Madagaszkárba!”

              Azt is hazudta, hogy a falakon megjelent Horthy Miklós arcképe.

               „A Kálvin téren pedig régi gálaatillába öltözött, kobakcsákós főhadnagy parádézott, mellén vitézi jelvény is, feszes tenyérrel, snájdigul tisztelhett a csinosabb lányoknak, asszonyoknak.”

              Ilyen szellemű tévényilatkozatai a rendszerváltás után sokat ártottak a nála sokkal értékesebb Karinthy Frigyes megbecsülésének is. Bár lehet, hogy szenilis volt már akkoriban, és minden maszlagot bevett. 1992-ben bele is halt.

 

                                                         Csengey Dénes beszéde

 

              Ismerkedjünk meg végre, Barátom, olyan politikusokkal is, akik életüket áldozták a rendszerváltásért. Elsőként Csengey Dénessel, aki igencsak emlékeztetett egy szelíd Petőfi Sándorra.

              „Úgy gondolom, azt a döntést is meghozta már magában mindenki, hogy eltekint egy bosszúhadjárattól. A magyar nép ez egyszer nagylelkű lesz, és azt mondja: Rendben van, ezeket az urakat nem állítjuk most egyenként bíróság elé. Bár nehezen fogjuk tudni megmagyarázni a salgótarjániaknak, akik ott a főtéren elveszítették feleségüket vagy éppen kisfiukat. Nehezen fogjuk megmagyarázni a mosonmagyaróváriaknak ezt a komor és halkan kimondott nagylelkűségünket. De mégis: egyszer ki kell mozdulni minden rossz körből!

              Egyszer minden bosszú és viszontbosszú logikájára járó történelmi csapdából ki kell mozdulni, és ebben a mai helyzetben csak a nép az, aki nagylelkű lehet. Mert csak a nép érezheti magát birtokon belül ebben az országban.

              De még egy nehéz pontot mindenképpen érinteünk kell, kedves barátaim! Nemcsak azért beszélek halkan, nemcsak azért igyekszem tartózkodni a gyújtogató mondatoktól, nemcsak azért tanácsolok ökölrázás helyett tűnődést, nemcsak azért javaslok ostromló hevületek helyett egy hátratekintést, mert a holnapi nap nyugalmáért aggódom, azért még egyet el kell mondanom önöknek.

              A lelkiismeret nemcsak a hatalom birtokosaiban ébred mostanában. Azt hiszem, hogy a magyar népnek is van mivel elszámolnia: tudniillik a saját lelkiismeretével. Tudjuk azt, hogy ennek a népnek a gerincét eltörték – ebben a században már harmadszor – 1956. november 4-e után.

              Tudjuk azt is, hogy nem gyávaságból, nem sunyiságból hallgatott ez a nép harminc éven át, hanem azért, mert a földbe taposták, és ennyi időbe telt, amíg föltápászkodott, amíg összeszedte magát, és ameddig fölegyenesedett.

              Mindezt tudjuk, de azért mégis ezt a harminchárom év csöndet, ezt a harminchárom éves emlékezetkiesést, ezt a harminchároméves – mintha mi sem történt volna – életet nem lehet egészen Kádár János nyakába varrni, nem lehet egészen a pufajkások nyakába varrni. Nem lehet, nem lehet!

               Nagyon kevesen vagyunk ebben az országban, nagyon kevesen vannak – magamat sem veszem közéjük -, akik erkölcsi magaslatról pillanthatnak vissza erre az eltelt korszakra, a Kádár-korszakra.

              Tisztelt hölgyeim és uraim, ezt az alkut önök is megkötötték! Önök is belenyugodtak abba harminchárom éven át, hogy szabadság nincs, a politikai akaratképzés lehetősége nincs meg, valódi közvélemény nincs, valódi nyilvánosság nincs.

               Ennek fejében nem kell hangosan tapsolni, nem kell látványosan szeretni a korszak névadó emberét: és lesz vasárnap húsleves, lesz vasárnap rántott hús, hétvégi telek, Trabant, csővázas fotel, Kékes televízió. Ezt az alkut a magyar nép megkötötte. Ezt az alkut a magyar értelmiség is megkötötte. Nincs mit egymás szemére hánynunk!”

 

 

                                                      A kerekasztal és dr. Antall József szerepe

 

              „Naponta többször, több órán keresztül együtt ülni. Először leültünk öten egyeztetni a saját álláspontunkat, aztán ennek birtokában leültünk a kommunistákkal, tehát az MSZMP delegációjával, és megpróbáltunk velük dűlőre jutni. Ez azt jelentette, hogy két vagy három hónapon keresztül, nyári szünet nélkül, egyfolytában tárgyaltunk.

              Van annak valamilyen szimbolikus jelentősége, hogy mi olyan jól megfértünk egy asztal mellett annak ellenére, hogy habitusban, neveltetésben, kultúrában, családi háttérben világok választottak el bennünket. Ha, például, fölrajzoljuk a családfáinkat – az övét meg az enyémet -, akkor az egy ország ugyan, de két világ. Mégis megértettük egymást.

              Ez nemcsak a politikailag hozott össze bennünket, hanem emberileg is. Énnékem nincs jó emberismeretem. Nincs kiugró érzékem ahhoz, hogy embereket hamar föl tudjak mérni, de azt ki szoktam szúrni, hogy kik azok, akikben meg lehet bízni. Akik biztos, hogy nem fognak átvágni.        Tölgyessy és Antall is ilyen volt.

               Biztos voltam benne, hogy amíg az MDF oldalán Antall József viszi az alkotmányjogi módosításokat az Ellenzéki Kerekasztalon belül, addig ármány nem lesz. Ebben egészen biztos voltam.

              Emlékszem például egy vitára, ami a körül folyt, hogy a szocializmus szó belekerüljön-e az alkotmányba. Az MSZMP delegációjával gyűrtük egymást. Ők ragaszkodtak hozzá, hogy bekerüljön, mi pedig ahhoz, hogy nem. Azt mondták, nem értik, hogy a polgári erők /ezek voltunk mi/ miért olyan csökönyösek ebben az ügyben, hiszen például a diktatúrát maguk mögött hagyó Portugália alkotmányában is benne van a szocializmus szó. Meg voltunk lőve.

               Ekkor Antall József azt mondta, hogy ez igaz, de a dolog úgy áll, hogy ott egy jobboldali diktatúra után kellett demokráciát csinálni. Magyarországon viszont egy baloldaliból kell elhúzni jobbra, következésképp a portugál példára való hivatkozás itt nem állja meg a helyét. Legalább tucatnyi ilyen esetre emlékszem.”

                                                                                                                                Orbán Viktor

 

              Viktor fiatalos, kicsit lehengerlő, kicsit vad, elutasító stílusa mellett egyészen üdítő volt az ő kulturált vitakészsége és vitavezetése. A másik dolog, ami nekem akkor föltűnt, hogy kifejezetten jó viszony van közte és Tölgyessy meg Viktor között.

                                                                                                                  Kajdi József

 

                                                                  Antall és koalíció

 

              A 42,7 tized százalék nem voltam elég az önálló kormányzáshoz, koalíciós partnerek is kellettek. A Fideszt, a várható fölmorzsolódástól féltve, nem vette be a koalícióba. Az SZDSZ szóba sem jöhetett, holott igencsak szerettek volna társulni. Annak ellenére, hogy a vezéreik ugyanolyan – vagy még rosszabb - véleménnyel vannak az MDF vezetőiről, mint azok őróluk.         Lelkük mélyén egyszerűen fasisztának tartják őket, s ezt maguk között ki is mondják.

              Antall József kedélyesebben fogja föl a helyzetet. Szűkebb körben többször elsüti a tréfáját, amit alighanem nagyon is komolyan kell vennünk:

                - MDF-SZDSZ koalíció esetén nem tudnám szavatolni a kormányüléseken a miniszterek testi épségét.” Amikor a taxisblokád idején újra fölmerül a nagykoalíció gondolata, azt mondja:

                - Nem lehet. Nem lehet velük. Énnekem soha nem voltak előítéleteim, és ma sincsenek. Azt sem kell talán bizonygatnom, hogy nem érzelmi alapon kezelem a politikát. Mégis azt kell mondanom, hogy nem lehet. Én tudom, együtt ültem, küszködtem velük hónapokon át a kerekasztalnál. Más a gondolkodásuk, másként forog az eszük kereke, egyszerűen képtelenség volna együtt működni, főleg együtt kormányozni velük.

              A választás éjszakáján azt mondta róluk:

                - Ha az SZDSZ tárcákat kapni, olyan szekérvárakká építené ki minisztériumait, ahonnan többé a Jóisten sem tudná kifüstölni őket.

               Gondoljunk csak Demszky húszéves budapesti rémuralmára!

              Maradt a Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt, de milyen emberanyaggal és milyen vezetőkkel?

          A Kisgazdapárt? Torgyánt, akiről a miniszterelnöknek kezdettől fogva a legrosszabb véleménye van – erkölcsi, politikai, sőt pszichiátriai értelemben is teljesen megbízhatatlannak tartja -, nem engedi be a kormányba. Ha a későbbi frakcióvezető, majd pártelnök személye szóba került, a miniszterelnök rendszerint Kosztolányi Marcus Aurélius című költeményének egyik sorát idézte, utalván Torgyán görögkeleti vallási gyökereire is: „zagyva keletnek elmebetegje”.

              A Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti képviselői között nemigen lát miniszternek valót. Keresztes Sándor, a pártelnök, alkalmatlan. A fia, Keresztes K. Sándor, viszont az MDF országos elnökségének tagja. Belőle inkább lehet miniszter.

              Az idős nehezen veszi tudomásul, hogy a fia különb, mint az apja. Antall úgy oldja meg a kérdést, hogy az öreg lesz Magyarország vatikáni nagykövete, a fia környezetvédelmi miniszter. Van még egy rátermett ember, ez Surján László doktor, de ő még a párt elnökségének sem tagja, és még csak nem is képviselő.

              Végül Nagy Ferenc József a földművelődésügyit, dr. Surján László a népjóléti tárcát kapja.

 

                                                         Beszélő, azaz sokat mondó

 

              De hogy világos legyen előtted is a helyzet, Barátom! Már a nyolvanas évek elején, mint akik jól értesültek, a liberálisok kezdtek fölkészülni a rendszerváltásra. A Beszélő című lapjuk is ezt a célt szolgálta.

              Ebben bátran cikkeztek a magyarság minden bajáról, amikor erről még magyar embernek szólni sem volt szabad. Krokodilkönnyeket hullattak az épülő „dunaszaurusz”, az erdélyi falurombolás és a szlovákiai magyarság hátrányos helyzete miatt. Vagy, és ez volt Solt Ottilia reszortja, felkarolták a SZETA működését, amely a hazai elszegényedésre hívta fel a figyelmet.

             Tehát mindebből kitűnt, hogy szívükön viselik a magyarság sorsát.

              Példátlanul bátor riportok jelenhettek meg az oldalain:

             

                                                                        Keszon

 

              1945 nagyszombatjának reggelén megjelent egy fiatalember egy nyomtatott, kitöltött cédulával, hogy idézést kaptam a Böszörményi úti volt csendőrlaktanyába, amelyik most rendőrtiszti iskola. Bevezettek egy börtönbe, ahol rajtam kívül még legalább ötvenen voltak.

              Aztán éjjel felvittek az I. emeletre, ahol minden szó nélkül eszméletlenre vertek. Rám fogták, hogy én vagyok az a Hertelendy, aki csendőrtiszt volt. Hiába esküdöztem égre – földre, minden elképzelhető dologra, hogy már koromnál fogva sem lehetek, mert 1914-ben születtem, és még csak most vagyok 30 éves. Hogy lehetnék én csendőr ezredes?

              Öten megkaptuk a parancsot, hogy takarítsuk ki a volt csendőrlaktanya baloldali szárnyát. Rengeteg nyomtatvány hevert ott szanaszét, és ahogy ott söprögetek, kezembe került egy könyvecske, amiben benne volt az édesapám fényképe. A kezemben lobogtatva vittem le a verőlegényekhez, hogy íme, ő az édesapám, akit keresnek. Az lett a jutalmam, hogy kaptam egy akkora pofont, hogy a szemközti falnál kötöttem ki. Miért kaptam, kérdeztem én naívan.

              Erre azt felelték, megérdemelném, mert kiadtam magamat apámnak, egy csendőr ezeredesnek. Mondom, könyörgöm, hogy mást sem tettem, mint tiltakoztam. Maga átvert bennünket a palánkon, ezért most üljön le, és írjon egy jegyzőkönyvet. Írja le az életrajzát! Amikor elolvasták, azt kifogásolták, hogy nem írtam oda, hogy hittem a német győzelemben. Mondom, ha csak ez kell, odaírtam.

              Ezután levittek egy rendőrbíróhoz, név szerint Gábriss rendőrkapitányhoz, aki korábban suszter volt. Azt mondja, nézze maga eddig úr volt, nem dolgozott. Ide figyeljen, most hat hónapra internálom, maga az alatt megtanulja a munkát becsülni, és ha igyekszik, lesz magából ember. Azt is kérdezte tőlem, hogy fellebbezek – e. Mondom neki, hogy nem. No látja, maga a jövő embere. Mert, ha azt mondta volna, hogy igen, egy évet kapott volna.

              És ezzel máris a budafoki Elektromos Műveknél egy munkatáborban találtam magam. Kazántisztítás, szénkirakás, kazánfűtés, stb. Tehát mindjárt kijártam az iskolát. Aztán amikor érettségizetteket kerestek, jelentkeztem.

               És az Eskü térre, az árameladási osztályra kerültem. A pénzbeszedők teljesítménybérben dolgoztak. Az volt a feltétel, hogy aki egyetlen számlát ront, tizet vonnak le a munkájából. Tehát, ha valakinek a számlájáról lemaradt a dátum, kértem xy pénzbeszedőt az irodába. Ha rájött, hol a hiba: - Nézze, itt az indigó, javítsa ki!

              Az egyik, akivel jót tettem, feljelentett. Kiderítették, hogy 15 ezer forinttal megkárosítottam a népgazdaságot, ki is rúgtak. Köszönjem meg, hogy nem küldenek a méltó helyemre. Akartam mondani, hogy ott már voltam. Kirúgtak. Így kerültem az Üllői úti köpködőbe, ami nem volt más, mint egy munkaközvetítő.

              Most már csak a munkahelyeimet sorolom: Képes egy fél marhát a vállán elcipelni? Megpróbálom. Itt volt, elvállata, nem felelt meg, alászolgája. Soroksári út: Képes 80 kilos zsákokat kiemelni a vagonokból? Köszönjük, itt volt, elmehet. Kőbánya: Látja azokat a malomköveket? Meg bírná emelni? Megpróbálom. Nálunk nem. Megjelent. Nem felelt meg. Viszlát. Gellért fürdő: Csillaghegyre éppen kellett egy kabinos. Tud maga úszni? Igen? Akkor maga lesz egész nyáron a fürdőmester. Még lakást is adtak, mert akkor már nős voltam.

              Ez eddig leányálom volt, most jön a rémálom.

              Elmentem jelentkezni a földalattihoz. A Szent István téri telepén egy cséplőgéppel, egy lokomotívval akarták melegíteni a mosdáshoz való vizet. Mondom a művezetőnek, én ezt a konstrukciót nem nem tartom jónak. Végül kiderült, hogy a lokomotív nem ér semmit, mert párszáz embernek kellett volna zuhanyozni. Vele együtt én is feleslegessé váltam. A munkásgárda olyan volt, mint az idegenlégió. Katolikus paptól a vezérkari tiszten át a kulákgyerekig mindenki összejött.

              Akkor odamentem újból a Lakner Déneshez, mondom neki, két fiam van, a családi körülményeim zűrösek, csak kéne a munka. Azt mondja: Le akar menni a keszonba? Elmentem orvosi vizsgálatra: Barátom, öngyilkos akar lenni? Dolgoznom kelle! Menjen maga a szállítókhoz! Az első nap kiszakadt a dobhártyám. Amikor éppen a filmmúzeum alá fúrtunk, a keszonmester azt mondja nekem:

               „Laci, menj előre a zsiliphez, hogy a csillék folyamatosan jöjjenek!”

              Hiába, a munkaverseny! Elindulok előre, és tehetek olyan tíz métert, irtózatos detonáció. Engem a sinek közé vágott, és abban a pillanatban megszüntem létezni.  10 óra múlva arra ébredtem, hogy alsónadrágban, meztelen felsőtesttel két orvos sakkozik felettem:”Na, Hertelendy szaki, fél lábbal a sírban volt, de már semmi baj!” Csak annyit mondtak még, hogy 16 keszonos társamat úgy kisimította a robbanás, mint a terítőt.

              Betegállományba kerültem, és vándoroltam kórházról kórházra. Nem tudták megmondani, hogy mi bajom. Jobb, ha azt mondom, mindenütt bajom volt. De azért megértem a 74. esztendőt.

              A második feleségem Czecz – lány volt. Erdélyi nemesi familiából. Egyik őse Bem apónak volt a segédtisztje. Az egyik „apák boltjában” volt pénztáros, és a melósok nagyvonalú emberek, több volt a borravaló, mint a keresete. Nem engedett dolgozni, és évtizedekig ő tartott el.

              1956. október 23-án, emlékszem, a délutáni órákban, amikor már hömpölyögtek az utcán, az egyik buszon álltam, és mellettem egy ÁVH- s tiszt ült, de annak az arcáról csorgott a verejték. Csak röpcéduláztunk estefelé, aztán az események végéig ki se nozdultunk a házból. Amikor megint elindult az élet, azt mondták többen is, hogy menjek Nyugatra.

               A feleségem rokonságához tartozó Széchenyi Zsigmondnak is javasolták, de azt mondta:

              „Még a Zsiga menne, de a Széchenyi nem engedi.”

 

 Halk megjegyzés:

              A titkosrendőri megfigyelésekből ma már ismerjük ennek a szűkkörű csoportnak minden tagját.

              Akik pedig nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy egy kulturált néphez méltó rendszerváltás meghiúsuljon, elsősorban azoknak „köszönhető”, akik az alábbi titkosrendőri jelentésben szerepelnek. A teljesség igénye nélkül!

               „A Szabad Demokraták Szövetsége 1988. november 13-án a Szabad Kezdeményezések Hálózatának első kongresszusán alakult meg. Vezetőségük a szűkebb körű ügyvivő testület és a 35 fős Tanács.

              Ügyvivők: Göncz Árpád író, Iványi László lelkész, Kőszeg Ferenc tanár, Magyar Bálint szociológus, Mécs Imre elektromérnök, Solt Ottilia szociológus, Szabó Miklós történész, Szent-Iványi István ontológus, Vass István esztergályos.

              Az SZDSZ a”demokratikus ellenzék” legfontosabb szereplőinek és a hozzájuk kötődőknek a tömörülése. /Tamás Gáspár Miklós: Ha megnyerik a választásokat, ő lett volna a miniszterelnök! Azt hiszik véletlen, hogy annyit ártott ennek a népnek? Sértett hiúság - Tamás a neved!/

              Ez a szövetség gyenge alapon áll, csak néhány hangadó személyes „varázsa” és az újdonság íze hozta világra. Figyelemre méltó, hogy a vitavezetők: Petsnigg Mária Zita, Győrffy Miklós és a résztvevők is jó szakemberek.

              Ezt a „gyenge alapon álló” nemzetellenes szövetséget pumpálta fel a nemzetközi tőke az MDF nagy ellenfelévé, majd tette az MSZP kötelező szövetségesévé. Ami összatartozik, az össze is forr!

              Az állambiztonsági dossziéban még azt is olvashatjuk:

              „Ismeretlen személy arról informálta dr. Lukács Tamást a Kereszténydemokrata Párt elnökségi tagját Egerben, hogy az SZDSZ népszavazási propagandáját valójában nem Hungária Biztosító, hanem a biztosítót közbeiktatva a Zsidó Világszövetség pénzelte. Dr. Lukácsék tisztázni akarják egy Szegeden bejegyzett Bánkúti Géza személy irányítása alatt álló amerikai – francia – svéd - magyar közös vállalat SZDSZ népszavazási hadjáratában játszott szerepét, mivel az amerikai magyaroktól származó információjuk szerint a közös vállalaton keresztül kapta meg az SZDSZ a Zsidó Világszövetségtől a kiadások fedezésére szánt 30 millió forintot.

               A KDNP vezetése úgy véli, hogy ez a párttörvény kijátszása.”

                                                                         Kiszely Gábor: Állambiztonság 1956 – 1990

                                                   

                                                              A RENDSZERVÁLTÁS

 

                                                         ”Tudjuk, merjük, tesszük!”

 

               Elkerülhetetlen, hogy ne idézzük fel az 1945. november 4-ei nemzetgyűlési választást! A Független Kisgazdapárt abszolút többséget szerzett, és természetesen olyan kulcsfontosságú pozíciót, mint a belügyminiszteri, föltétlenül meg akarta szerezni.

               Vorosilov marsall, az MKP kérésére, közbelépett. Először is ragaszkodott a koalíciós kormányzáshoz, majd ahhoz, hogy a belügyminisztérium az övéké legyen, mert a Szovjetunió csak ilyen kormányban tud megbízni.

              A zsarolás eszköze, egy tekintélyes lista /= tőkekivonás / volt a fegyverszüneti szerződésben vállalt élelmiszerek szállításáról. Ha nem teljesülnek a politikai követelések, akkor behajtják a magyar lakosságon a lista kötelezettségeit.

              A Kormány miniszterelnöke – gondolom, egyeztetve a Kisgazdapárttal -, engedni kényszerül. Lett koalíció, és a belügy a kommunistáké. És ezzel ki is tekerték a magyar demokrácia nyakát. / Jellemző, hogy minderről a magyar közvéleményt nem merik értesíteni, később a 1990-es paktumról is csak igen kevesen tudnak./

              Az SZDSZ, amelynek érdekében még a választás éjszakáján maga Tom Lantos /= Vorosilov / vette a fáradtságot, és rá akarta bírni, eléggé szigorú föllépéssel, Antallékat a koalíciós kormányzásra.

              A leendő külügyminiszter, Jeszenszky Géza, azonban nem méltányolta eléggé ezt az USA-ból érkező ajánlatot, és hivatkozásul arra, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége a kampány idején tisztességtelen eszközöket vetett be, az amerikai potentát ajánlatát visszautasította. Aki jól látható sértődöttséggel elrepült az éterben.

              Az SZDSZ 24 százaléka egy tisztességes ellenzéki magatartásra lett volna elég. De figyelembe véve, hogy a teljes média mögöttük sorakozott fel, „totális hatalomra” tettek szert.

              A bajt még az is tetőzte, hogy a köztársasági elnök, akinek pártatlan tekintélynek kellett volna lennie, Göncz Árpád személyében, az SZDSZ ügynöke lett.

              Ő, többek között, a gyalázatot is elkövette, hogy nemcsak minden módon gáncsolta a kormány törvényhozó munkáját, de arra kérte fel az egyik olasz újságírót, Antall halálának évében, hogy lármázza fel a világot, mert Magyarországon fasiszta veszély fenyeget.

              A totális médiauralom következménye volt a jól időzített taxisblokád is 1990. október 25. és 28. között. Ennek kezdete arra a napra lett kitűzve, amikor Antall József, az egyre súlyosbodó betegsége miatt először feküdt kórházban, és négy miniszter éppen külföldön folytatott tárgyalásokat.

              Szerencsére Kohl kancellár közbelépése, ma még nem ismert módon, Antall telefonon küldött kérésére, okosan megakadályozta a kormány erőszakos, puccsszerű megbuktatását.         Nagyon kellett volna a hatalom az SZDSZ-nek, de még ma sem világos, hogy milyen célból.

Halk megjegyzés:

              Megbocsáthatatlan aljasság volt. Hazaárulás!

 

                                                                      1990-1994

 

Az orosz-csecsen konfliktusok. Nem titkolom, kétségek gyötörnek. A hírlánc. Honnan jönnek a magyarok? Antall és a média. MSZP.

 

                                                         Orosz-csecsen konfliktusok

 

              Ezek akkor kezdődtek, amikor az orosz cári birodalom a hatalmát a Kaukázus térségére is kiterjesztette. A XIX. század közepén már mindennaposak voltak az összecsapások, amint Tolsztoj regénye, a Hadzsi Murat meggyőzően bizonyítja. A gyűlölet a hódítókkal szemben már ekkor olyan nagy, amelyre igen nehéz mértéket találni.

              Jellemző, hogy az egész népet a német támadás idején, tehát száz évvel később, sürgősen Szibériába telepítették, mert potenciális ellenfelet láttak benne, amely a németek oldalán csatasorba állítható. A háború után visszakerültek a szülőföldjükre, de csak az alkalomra vártak, hogy újra lecsaphassanak az oroszokra.

              1994-96 között valami hihetetlen hősiességgel szálltak szembe a modern fegyverzettel felszerelt hódítókkal, és békére kényszerítették. 500 ezer őslakos menekült el lakóhelyéről. 7500 orosz halottról és 4000 csecsen harcos pusztulásáról beszélnek. Ez a háború csecsen győzelemnek számított.

              De egy nagyhatalam presztizskérdést csinál a szégyenletes békekötésből, és 1999. augusztus 26-án megindítja a másodikat, amely terrorizmus elleni harcnak tűnik, főleg a 2001. szeptember 11-ei amerikai eseményeket követően.

               Ezzel Oroszország elnyeri a másik nagyhatalom politikai támogatását, és hadigépezetükkel ezt az elszánt népet megadásra kényszerítik. A hazáját szerető csecsen nép a nagyhatalmak összjátékának áldozata lett. Mint 1956-ban Magyarország.

              A második háború brutalitásáról egy újságírónő számolt be az orosz világnak. Anna Politkovszkaja riportregénye, A második csecsen háború címmel. 2006-ban jelent meg: még abban az évben végeztek vele.

              Ez eszembe juttat egy titokzatos gyilkosságot, amelyet 56 után a magyar ügyeket vizsgáló bizottság egyik tagja ellen elkövettek a Central Parkban.

 

                                                  Nem titkolom, kétségek gyötörnek.

 

 

              „Önök elfogadtak miniszterelnöknek. Nem kell hangsúlyoznom, hogy engem egy formális eskünél -  amelynek  tiszteletben tartása szent kötelességem – sokkal mélyebb gyökerek és sokkal nagyobb elszántság köt ehhez a nemzethez. Számomra ez a nap azt jelenti, hogy véget ért valami az életemben – és kezdődik valami új.

              Nem titkolom, kétségek gyötörnek; nem titkolom, a felelősség súlya olyan mértékben nehezedik rám, hogy minden akaraterőmre és hitemre szükségem van a helytálláshoz – de meg fogom tenni, azért, mert vállalom, és azért, mert ezt az esélyt ez az ország nem hagyhatja figyelmen kívül.

              Szerény kormányos kívánok lenni, nagy szavak nélkül – tudva azt, hogy milyen mélységek, milyen szakadékok tátonganak előttünk, tudva azt, hogy minden biztatás és minden remény ellenére, a világ kísérő figyelme mellett is hihetelen veszélyek fenyegetik ezt az országot. Külső és belső veszélyek is felgyülemlenek akkor, ha itt bármi rossz irányba fordul.

               Nekük ezt a közös hajót olyan hittel, tudással és akaraterővel kell irányítani, hogy megpróbáljunk átkelni azon a viharos fokon, amely valóban, a századvégen keresztül a jövő évszázadba vezet.”

                                                                                                                           Dr. Antall József

 

Halk megjegyzés:

               Már csak azért is érdemes idézni ebből a beszédből, mert az már az ország nyilvánosságának kizárásával hangzott el. A „Magyar” Televízió ugyanis nem közvetítette sem a kormánytagok eskütételét, sem az új miniszterelnök beiktatási beszédét. Helyette kupameccset adtak, a Milan-Benfica BEK - döntőt. / Vitray Tamás kedvéért / Mintha azt a második csatornán nem tehették volna meg! Így kezdődött a rendszerváltás új szakasza, amelyet a magyarellenes zsigeri gyűlölet táplálta események uralták. Ennek egyik hatásos eszköze volt a hírlánc is.

 

                                                                     A hírlánc

 

              A média legfőbb fegyvere az ismétlés volt. Egyszer sem kellett bizonyítani, csak elég sokszor elmondani ugyanazt a többnyire kimódolt hazugságot. Előbb-utóbb megmaradt az emberek agyában.

              A magyar médiában, az Antall-kormány idején, szabályos hírlánc működött. A példának okáért megjelentett egy írást az Antall-fóbiás Lengyel László a Népszabadságban arról, hogy az MDF-esek nem is fogják átadni a hatalmat a választási vereség után.

               Az előbbi feltételezés összecseng a már korábbi hatalmi arroganciáról szóló vádakkal, tehát nem is kell bizonyítani. Reggel a Kossuth Rádió ismerteti a lapszemlében, hogy mire készül a diktatórikus kormány.

               Este az Egyenleg megszólaltatja a neves politológust a tévében, másnap pedig a Magyar Hírlap és a Népszava vezércikkírója is komolyan foglalkozik a kérdéssel. Egy nappal később visszatér a témára a Népszabadság.

              A 168 óra című rádióműsorban a cikk szerzője és egy neves politológus, mondjuk, Kéri László, már arról a széles közvéleményt nyugtalanító veszélyről cserélnek eszmét, hogy vereségük után a kormánypártok milyen eszközökkel tarthatják meg a hatalmat.

               A beszélgetés a következő hét elején olvasható a 168 óra nyomtatott kiadásában. Ezekután persze már a Nap Tévé is kénytelen foglalkozni a kérdéssel, és a rá következő két hétben nincs a magyar sajtónak olyan napilapja, hetilapja, legyen az fővárosi vagy vidéki, amely valamilyen formában ne variálná az alaptémát.

              Különféle utalások történnek rá, és hiába tiltakoznak a kormánypárti politikusok, hogy eszük ágában sincs megsemmisíteni, az éppen csak megszületett demokráciát veszélyeztetni – nekik már csak igen kevesen hisznek.

              És ez így megy négy éven át! Napról napra folyik a gyülöletkeltő kampány, aminek valóban semmi köze a demokráciához.

              Így jutottunk el a Demokratikus Chartához, amely már az MSZP és az SZDSZ összeborulása volt, közös érdekek alapján.

              Jöhettek a már egyszer csúnyán megbukott kommunisták, akik az SZDSZ támogatása nélkül, még kétharmaduk birtokában is kénytelen voltak bevenni a hatalomba a méditámogatással rendelkező liberálisokat.

              De csak a maradék SZDSZ-t, amelynek oroszlánkörmei akkorára már jócskán elkoptak.

                                                                  /Debreceni József: A miniszterelnök c. életrajza alapján/

                                                                         

                                                               1990 – 1994

 

      Honnan jönnek a magyarok? Avagy milyen intelligencájú írócskák mételyezik a levegőt?

 

 

              De a kommunista embert arról lehet fölismerni, többek között, hogyha két vállra fektetik, végül mégis őt hirdetik ki győztesnek. A hazai liberálisaink is ilyenek. Amikor elvesztették a demokratikus választásokat, fölénk röpült varázsszőnyegén a Lantos Tomi, és elkezdett alkudozni. Javasolta, hogy legyen nagykoalíció. Amikor visszautasították, sértődötten visszarepült az USA-ba, mert mostanában az a politikai dzsinnek központja.

              Aztán jött a fenyegetés:

              „Úgy kiürítjük az államkasszátokat, hogy holnapra egy cigire valótok sem marad!” Mit lehetett tenni? Pénz beszélt és a kutya ugatott.

              Alkudozás és megállapodás a kétharmados törvények érdekében, és el kellett fogadni, liberális csapásként, Göncz Árpádot köztársasági elnöknek.

               A tévében, rádióban, újságokban irgalmatlan pergőtűz, nemcsak a kormány, hanem az egész „lesajnált” magyar nép ellen, amelyik volt olyan műveletlen, hogy nem őket juttatta hatalomra.

              Hirtelen fasiszták nőttek ki a földből. Folyt a gerjesztett antiszemitizmus, állítólagos zsidóveréseknek nagy híre kélt. Aztán holmi Heti Hetesek. Mert minden aljasság összefügg minden aljassággal.

               - Minden magyar a szarból jön – nyilatkozott Spiró György. Aztán politikai puccs: taxisblokád. Nekünk ilyen rendszerváltás jutott 1990-ben.

              No, és mit mond Somogyváry Rudolf 2011-ben, amikor újra, de most már kétharmados győzelmet aratott a Fidesz, és az SZDSZ végleg eltűnt a politikai süllyesztőben. Mint párt!

               De nem, mint véleményt formáló, sőt a világ közvéleményét formáló láncreakció elindítója. A nyugati újságok, amelyeket többnyire a barátaik tartanak kézben, a konzervatívoktól a kereszténydemokratákig, a liberálisokról már ne is beszéljünk, vezényszóra uszultak megint a jobb oldali kormány ellen.

               Ez a Rudolf azért érdemel különleges figyelmet, mert benne testesül meg mindaz a mérhetetlen gyűlölet az egész bűnös magyarság ellen, amely már a trianoni tragédiánkat is előidézte.

 

                                                               Antall és a média

 

 

              „Antall József és a sajtó viszonya bizonyos értelemben eredendően és szükségszerűen rossz volt. Ennek először is politikai okai vannak. A Kádár-kor utáni magyar újságíró-társadalom nagyon rossz, merev és egyoldalú elutasítással viszonyult a szocializmus előtti magyar múlthoz.

              Abban csak a rosszat látta, a reakciós jobboldaliságot, az úri tempókat, és semmi érzéke vagy hajlama nem volt arra, hogy ebben a múltban észrevegye és tisztelje a polgári és nemzeti hagyományokat, tehát azokat az értékeket, amelyeket Antall József képviselt.

              Ez az újságíró-társadalom ugyanakkor – persze nagyon érthetően – túlzott megértéssel viszonyult a Kádár-korhoz, ahhoz a világhoz – és ez ugyancsak teljesen érthető – Antall József volt egyértelműen elutasító.

              Másodszor óriási szakadék tátongott a miniszterelnök komoly és tartózkodó személye, polgáralkata, illetve a posztszocialista magyar értelmiség köreiben uralkodó tegezős, bratyizós közvetlenség között.

               Antall teljesen képtelen volt arra az intimpistás közvetlenségre, arra a haverkodásra, amely annyira jellemez másokat, akik hátba veregetik az újságírókat, fölülnek az asztalra, és a lábukkal harangoznak, amitől az illetők persze elájulnak, és azt hiszik, hogy egy közjogi méltóság részéről ez a helyes és demokratikus viselkedés.

              Neki még a humora is más volt, sokkal finomabb, intellektuálisabb, szarkasztikusabb, mint amit ezek a körök szerettek, vagy legalábbis értettek.

              Ő nem keveredett és nem oldódott ebben a közegben, nem volt hajlandó engedményt tenni és alkalmazkodni. Egy kicsit sem.  És ennek nagyon rossz volt a hatása. Mert tudomásul kell venni, hogy tömegdemokrácia van, ehhez alkalmazkodni kell, különben leütik a lábáról az embert.

              Majd egyszer meg fogják írni azt, hogy az értelmiség különböző csoportjai mit tettek 1989 és 1994 között. Kit mekkora felelősség terhel azért, hogy Magyarország arra az útra kényszerült, amelyen ebben a pillanatban halad.

              Amikor ezt a könyvet írják, akkor ebben külön fejezet szól majd arról, hogy Antall József megítélésének eltorzítása milyen káros volt az ország számára.

              1990 és 1994 között ezek a méltánytalanság évei is voltak bizonyos szempontból. Antall József élete szempontjából bizonyosan így volt ez.”

                                                                                                                                Orbán Viktor

 

                                                                         MSZP

 

 

              Akkor és ott, 90 nyarán, a kormányülés szünetében megéreztem, hogy az ő kommunizmus-és kommunistaellenessége nemcsak elvi, hanem zsigeri volt. Nemcsak a fejében: az ösztöneiben, az idegeiben, a csontjaiban is benne volt.

              Négy évvel később ez irányú tapasztalataimat Orbán Viktor szinte szó szerint megerősítette:

              „Hát az egy másik világ volt, de nekem nagyon szimpatikus. Stabilabb volt, mint az enyém. Mert az enyém egy megszerzett antikommunizmus volt. Leültem, végiggondoltam, enyém lett.

              De ennél vannak stabilabb dolgok, amit az ember nem úgy kap. A vérében van. Szóval ez tiszteletre méltó. Persze az ilyesmik gyakran begyöpösödéshez vezetnek, az ilyen sok dinasztián keresztül öröklött tulajdonságok, de van közöttük néhány, ami nagyon jó, ha megvan. Ezt Antallban nagyon szerettem. Persze őt az intellektusa is megóvta a begyöpösödéstől.

              Szóval, ami a kommunistákat illeti, ő ilyen szempontból fix ember volt. Biztos lehettem benne, hogyha netán abba az irányba tesz lépéseket, az neki olyan konfliktust fog okozni, hogy észrevesszük rajta. Hogy nem tudja magában tartani, megosztja velünk, velem legalábbis.

              Hogy ő összeáll velük, főleg titokban, ettől én soha nem tartottam.

              Elmondok valami nagyon jellemzőt. Időnként voltak ilyen találkozók, a miniszterelnök a pártelnökökkel, és egyszer-kétszer úgy esett, hogy előttem Horn járt nála. És hát mesélte nekem, hogyan szórakozott Hornnal. Ültünk egymással szemben, azt mondja, és akkor Gyula jött ezekkel a dumákkal, hogy a mezőgazdaság súlyos helyzete, meg hasonlók.

               Szóval úgy hadonászott itt egy nagy karddal, és akkor én közbevetettem egy irónikus mondatot, ami ült. Szóval lazán csuklón szúrtam, és kiesett a kard a kezéből, a beszélgetés fonala ebben a témában ezzel el lett vágva.

              Én most nem tudok visszaemlékezni konkrétan ezekre a mondatokra, ezek a vágások mindig könnyedek voltak, volt bennük humor. Emlékszem, hogy jókat szórakoztam én is, illetve szórakoztunk együtt a Horn rovására.

              Nem tudom, emlékszel-e, a Tizennégy karátos autóban van, hogy egy ilyen főgazember valami nőügyben párbajra hívta ki Gorcsevet, és utána a nő kérdezi, hogy mi volt?

               - Hát megvágtam először a mellén.

               - És aztán?

               - Aztán megvágtam az arcán.

               - És?

               - Aztán levágtam a bal fülét.

              Na, kábé ez történt azokon az Antall-Horn – beszélgetéseken, intellektuálisan. A szélesebb közönség ezeket a finomságokat meg sem értette volna, ott a Horn a maga primitív demagógiájával időnként sajnos jobb volt nála.

               Arról nem is beszélve, hogy mint végtelenül hiú ember nemcsak megalázva, hanem vérig sértve jött ki ezekről a politikai beszélgetésekről. Ha túl hasznos nem is, de feltétlenül imponáló volt Antall „úri” kedvtelése.”

                                                                                                                     Orbán Viktor

 

                                                            Politikai bátorság

                                                 a Varsói Szerződés felszámolásához

 

              Figyelj, Barátom, egy nagyszerű ember politikai bátorságára!

              „Ott volt előttem a két tervezet: a külügyminiszterek által jóváhagyott szovjet tervezet és az el nem fogadott magyar tervezet. S ez valóban úgy volt, hogy formálisnak szánták ezt a bizonyos ülést, és kivételes fintora a sorsnak és a történelemnek, hogy én elnököltem a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó testületének utolsó ülésén., és mint elnök, elkezdtem felolvasni a magyar szöveget. Ekkor megmerevedett mindenki. /Úgy gondoltam, bevallom, hogy a legrosszabb esetben azt mondom, tévedtem, de ezt mindenképpen előterjesztem./

               Szóval meglehetősen merevvé vált a légkör, és egyszer csak Gorbacsov azt mondta, hogy:

               - Dá, harasó.

              Ma sem tudom, hogy félreértette az egészet, vagy nem kockáztatták azt, hogy botrány legyen, mindenesetre Gorbacsov igent mondott, és attól kezdve mindenki lelkesedett, a lengyelek is, Hável is.

              Aznap még tárgyaltunk az oroszokkal, és másnap mentünk Für Lajossal már csak a katonai tárgyalásra a Kremlbe. Valószínűleg hosszú, sok évszázados tapasztalat, hogy szűk folyosón vittek bennünket, ahol a saját biztonsági embereinket is leválasztották.

               Mentünk egy hosszú szűk folyosón, egymásnak annyit mondtunk:  - Mit gondolsz, Szibériában kötünk ki? /Ezt csak a légkör miatt mondom el./

              Mindegy most már, állapodtunk meg, ahogy ott bandukoltunk, és akkor egy egész kicsi ajtóhoz vittek bennünket. Valószínűleg sok tatár kán, és egyéb mehetett be azon, a Kreml hátsó ajtaján. Mi azt hittük, hogy valami kis helyiség / ez hozzátartozott a lélektani hadművelethez, azért mondom el, mert hátha még szükség lesz ezekre a tapasztalatokra/, egy kicsi ajtón vittek be bennünket. Kinyitották az ajtót, nem tudhattuk, hogy most hová lépünk be a kisajtón.

               És kinyitották azt az ajtót, és akkor egy hatalmas, csillárokkal teli nagyterembe mentünk be. A katonák nem nagyon voltak tőlünk lelkesek.

              Történelmi változásokat éltünk át: a kommunista világrendszer összeomlott, a Szovjetunió átalakult. Sajnos ezt a világ nehezen tudja kezelni. Talán nem veszik sértésnek: hetvennégy esztendő nem volt elég arra, hogy a világ felkészüljön a kommunista rendszerek összeomlására. Katonai értelemben felkészültek arra, hogy mi történik, ha támad, de arra nem készültek fel, hogy mi lesz akkor, ha összeomlik.”

              Dr.Antall József, a magyar nyilvánosság előtt és a NATO miniszteri tanácsának ülésén.

 

                                                                      1990-1994

 

                                  Jugoszlávia vége. A Kurír szenzációja. Göncz árulásai.

 

                                                                 Jugoszlávia vége

 

              Isten nem ver bottal, mondja a közmondás. Ami késik, nem múlik, mondja egy másik. Az igazság előbb-utóbb kiderül. Mármint Szerbiáról, Tito Jugoszláviájáról, a Nyugat nagy kedvencéről, hogy milyen barbár népcsoportok lakják, amelyektől annyit szenvedett a magyarság.

            1990-ben nemcsak Magyarországon, hanem a Jugoszláv Köztársaságban is választások voltak, amelyeknek eredménye megnövelte a Szerbiától elszakadni vágyó köztársasági önkormányzatok jelentőségét. A szövetségi központ, azaz Belgrád kezében már csak a hadsereg maradt.

              A Szovjetunió felbomlásával megszűnt a szerbek külső politikai támogatója, a köztársaságok pedig sorban jelentették be függetlenségi szándékukat. A rossz, mert elvakult, hagyományosan nacionalista Milosevics erőszakkal is fönn akarta tartani a szerblakta területek egységét.

              Az Amerikai Egyesült Államok, amelynek Jugoszlávia hatalmas adóssággal tartozott, tehát a hitelező bankok érdekében, közbelépett. 1991 februárjában James Baker, a külügyminiszter kegyeskedett elfáradni Belgrádba, és még több gyúlékony anyagot dobni a tűzbe.     Azt nyilatkozta, hogy az USA az egységes Jugoszlávia fennmaradásában érdekelt, és a szembenálló felek tárgyalásos úton oldják meg a problémáikat.

               Ráadásul az USA nem sokkal korábban fejezte be az Öböl-háborút, és nem szándékozott újabb konfliktusba keveredni, távol az amerikai kontinenstől.

              Több sem kellett a szerb nacionalista tömegeknek és a hadseregnek, amelynek akcióit félreguláris csapatok támogattak, hogy fegyverrel igyekezzen fenntartani a szerb hegemóniát. De ez bizony, amint a harcok során kiderült, a szerb emberanyag az évekig tartó háborúban kimerült, és Jugoszlávia széthullását és Szerbia megszégyenítését még megérhettem.

              A felelősséget az USA áthárította az EU-ra. Az, önálló hadsereg híján, csak a diplomáciai megoldással kísérletezett.

              Európa tehetetlensége határozott lépésekre kényszerítette a kiszolgáltatott köztársaságokat. Szlovénia lezárta horvátországi határait, és blokád alá helyezte a laktanyákat. Tíz nap alatt, jelentéktelen emberveszteséggel, az is inkább jugoszláv áldozat volt, kinyilvánították teljes függetlenségüket.

              Szerbia, a szlovéniai kudarc után, minden erejét a horvátok és a bosnyákok ellen mozgósította. Ennek tömeges áttelepülés lett a következménye, és jónéhány háborús bűntett. Az egész világ szeme láttára, három éven át, lőtték a szerbek Szarajevo civil lakosságát.

              Ekkor, hosszú huzavona után, lépett a legnagyobb katonai erő, de meglehetősen lagymatagon. Mintha nem is katonákat, hanem csak megfigyelőket küldtek volna oda.

              NATO-katonák asszisztálásával mészárolták le Szrebrenyica férfilakosságát. Nyolcezer embert! Egy kis lecke a szerb mentalitásból, amely legalább 50 ezer ártatlan magyarral végzett a II. világháború végén.

              Végre, vagy háromévnyi késéssel, a NATO a légierőt is bevetette a szerb tobzódás megfékezésére. Szerbia összement, mint a Samu nadrágja, vagy mint Balzac „szamárbőre”, azaz visszanyerte korábbi nagyságát. De mi nem kaphattuk vissza a Trianonban elkapcsolt és a szerbeknek ajándékozott gazdag Délvidéket.

Halk megjegyzés:

              Szerbia veresége volt az egyetlen vigasztaló a számomra, akit a mocskos hazai viszonyok dühös tehetetlenségre ítéltek. Esküszöm, volt több olyan magyar politikus vagy újságíró, akiket minden lelkiismeret-furdalás nélkül, szitává tudtam volna lőni. A megtévesztett emberek, a magyarság tömegei, ezt nemigen értették volna meg.

              Megjegyzés: „Gonosz csíny nem marad, borítsa bár egész föld, föld alatt.” Mostanában derült ki, hogy a szerbek az I. világháború folyamán foglyul ejtett megyarokkal milyen halálmenettel, amely az itáliai Szamár - szigetig tartott, végeztek, szinte az utolsó emberig. Fiatal kutatók döbbentenek rá bennünket napjainkban egy száz éve történt népirtásra. Ekkor is legalább 50 ezer magyar férfiről volt szó.

 

                                                                           Kurír

 

               A Kurír című újság 1990. október 24-i / Érdemes figyelni az időzítést! / számában döbbenetes leleplezés lát napvilágot:

               A parlament szeptember 18-i ülésén, Tölgyessy Péter felszólalása közben, a kormánypárti oldalon „Hordót a zsidónak!” bekiabálás hangzott el. Tölgyessyt illetően ez a bekiabálás eleve hamis állítás, de az nem zavarja a sajtót.

              Kitör a botrány. Napokon, heteken keresztül roppant erejű kampány bontakozik ki az  „antiszemita” jobboldal ellen. A médiaössztűz iszonyatos erejét és hatását illusztrálja, amit azokban a napokban hallok egyik barátomtól:

              „Először arra gondoltam, hogy teljes képtelenség – meséli –, ilyesmit senki sem mondhatott közülünk. Két nap múlva már bizonytalanabb voltam. Lehet, hogy mégis akadt köztünk ilyen barom? A negyedik nap hajnalban arra ébredtem:

              „Úristen, mi van, ha én mondtam?”

              Végül kiderül, hogy senki se mondta. A Magyar Tudományos Akadémia két egymástól is független munkacsoportja, a legmodernebb technikával fölszerelve, megállapítja, hogy senki sem mondta. Ilyen és hasonló botrányok uralták a médiát.

Halk megjegyzés:

              Ami a végeredményt illeti, megnyugodhattunk, de közel két éven keresztül hasonló antiszemita színben „tündökölt”, külföldön is, egész Magyarország. Mert a nyugati média valóban hordót jelentett minden magyargyűlölő cionistának. Napjainkban / 2010 végén, 2011 elején / hasonló a helyzet.

 

                                                                    Göncz árulásai

 

 

              Az első gyanús tettét már akkor elkövette, amikor közvetlenül az eskütétel után, a nemzet egészét megtestesítő szerep helyett, első gesztusával, az SZDSZ-es közönséggel bratyizott a Parlament előtt. Egyébként ő lesz a liberális párt parlamenten kívüli eszköze, a sajtó kedvence.

              Egy negyven év alatt kialakult rendszert nem lehet parlamentáris eszközökkel egy-két hónap alatt megváltoztatni. Különösen akkor nem, ha a régi rendszer alkotóelemeit, azt a vezető réteget, amelynek együttműködésére a kormánynak feltétlenül szüksége van a korábban megszerzett tudás, gyakorlat, nemzetközi összeköttetések és a másik oldalon álló emberek, a volt elnyomottak szükségszerű gyámoltalansága is segíti.

              Azok, akik eddig a leghangosabban követelték az európaiságot, az európai értékrendhez való csatlakozást, ma a háttérből és nyíltan, minden eszközt bevetve támogatják az országot balkanizáló taxisanarchiát, a törvénytelen barikádemelést, és kétszínűen tárgyalásokat követelnek, amikor az utcán való kitartásra buzdítják az úttorlaszok építőit.

              Ekkor a köztársasági elnök bejelentette, hogy a hadsereg nem fog beavatkozni a helyzet megoldása érdekében.  Ezzel felerősítette a törvénytelen akció jelentőségét, és támogatást nyújtott az SZDSZ kormánybuktatási kísérletének, egy nívótlan dél-amerikai puccsnak.

              Göncz csúnyán elbukott ezen a vizsgán. Letért a pártatlanság útjáról, és a fölheccelt csőcselék mellé állt. Közben párttársai megszállták a tévék képernyőjét, és küszöbön állt a kórházban fekvő Antall helyett egy másik miniszterelnök kinevezése.

               Nem Gönczön és az SZDSZ-en múlott, hogy hiú ábránd maradt csupán.

              Az a politikai képtelenség jelent meg a magyar közéletben, hogy a köztársasági elnök kijelentette, hogy politikai hatalmat óhajt magának, és bele kíván szólni annak irányításába.           Az előzetes megállapodásban erről szó sem volt.

              Mindenesetre megakadályozta egy kiegyensúlyozott médiarendszer kialakulását. Bár az alkotmánybíróság kimondta:

              ”A köztársasági elnök a kinevezési jogkörébe tartozó döntést ésszerű határidőn belül köteles meghozni, különben ellehetetlenül a kormány szándéka. A kinevezés / leváltás / akkor tagadható meg, ha az államszervezet demokratikus működése veszélybe kerülne.”

              „Gombár Csaba fölmentése a sajtószabadság elvének sérelmén keresztül az államszervezet demokratikus működését súlyosan zavarná”- így szólt az SZDSZ-es tanácsadók által fogalmazott hamis indok.

              Ezzel Göncz Árpád hadat üzent a parlamenti demokráciának, és segített a rendszerváltás elsikkasztásában. Az alkotmánybírósági döntést semmibe vette, és az állami rádiót, tévét a mai napig ugyanazok uralják, akik a rendszerváltás előtt. Már pedig a hatalom azé, akié a média. Ez hazánkra ugyanúgy érvényes, mint az egész világra.

 

 

   / Göncz Árpád úrnak /                 A Magyar Köztársaság elnökének

Budapest, 1991. szeptember 24.

 

              Tisztelt Elnök úr, Kedves Árpád!

 

              Úgy gondolom, hogy az Alkotmánybíróság döntéshozatala időszakában nem lett volna ildomos akár hivatalosan, akár magánemberként megszólalnom. Hivatalosan most is csak akkor fogom tenni, ha megkérdeznek, és nem tudom elkerülni. De abban biztos lehetsz, hogy a köztársasági elnöki tisztség / méltóság / tekintélyének a megőrzése és érvényesítése a célom.

               Az 1989. évi kerekasztal - tárgyalásokon részben nem akarták még a köztársasági intézmény helyreállítását, részben egy teljesen formális funkció volt az ellenzéki pártok célja.

               Az alkotmányjogi bizottságban a honvédség főparancsnokának tisztét is magam vittem keresztül. Az SZDSZ a miniszterelnökhöz akarta telepíteni ezt is, miután korábban az MSZMP főtitkára volt a néphadsereg parancsnoka. De sohasem hittem, hogy ezt valaki félreértelmezheti és az alkotmányból nem fakadó szerepkörrel kívánja felruházni.

              Éppen ezért sajnálom, hogy „a hatásköri villongásoknak” tűnő jelenségek feleslegesen károsították a magyar demokrácia belső és külső tekintélyét, ami személyes barátságunknál is fontosabb kell legyen.

              De árt a végrehajtó hatalom elemeit nem tartalmazó köztársasági elnöki funkció morális súlyának, ha a legkisebb mértékben kötődik valamelyik párthoz, és nem kap személyileg és politikailag hangsúlyt a pártok felett állás.

              Külön sajnálom a személyi részét, hiszen kapcsolatunkat több évtizedes barátság és politikai kötődés jellemzi. A tárgyalások során az SZDSZ részéről és én az MDF részéről készítettük elő a megállapodást. Ahogy a megállapodás szövege tartalmazza, személy szerint ragaszkodtunk hozzád.

              Felajánlva egyben, hogy Szabad György lesz megnevesítve hozzád hasonlóan, második emberként. Tölgyessy Péter azt a kijelentést tette napokon keresztül, hogy nem mehetnek bele a leendő elnök nevesítésébe, nekik a hely kell, amit ők szabadon tölthetnek be. Sőt azt is mondta, hogy ez nem engedmény a kompromisszum érdekében, mert Te közelebb állsz hozzánk, mint az SZDSZ-hez.

              Több tényező alapján megerősíthetem, hogy nem tartoztál pártod „ajánlatában” az elsők közé. Talán az sem árt, ha lerögzítem, hogy a szerencsétlen népszavazási kísérlet után a köztársasági elnökké történt egyhangú választásodat a teljes kormánykoalíciónál egyértelműen bevetett személyi befolyásommal értem el. Eszem ágában sincs úgy beállítani, mintha „nekem köszönhetnéd a köztársasági elnökséget.”

              Meggyőződésem az, hogy a mai magyar alkotmányban megfogalmazott köztársasági elnöki jogkör rendkívül alkalmas arra, hogy pátok felett álló, a napi politikai harcokban részt nem vevő, a nemzet egyetemességét kifejező államfő legyen.

               A köztársasági elnök azonban nem politizálhat a kormány helyett, nem mutathat kifelé sem olyan külpolitikai vagy belpolitikai szerepkört, ami a parlamentáris köztársaság vagy az alkotmányos monarchia rendszerével ellentétes.

              Nagyon rossz, ha a környezetedben olyanokat tartasz, akik nagyban hozzájárultak a pártok felett álló ideális köztársasági elnök-kép eltorzításához és konfliktushelyzetek teremtéséhez.

               Nem szerencsés, ha az alkotmányjogilag meghatározott tevékenységek kialakításánál az SZDSZ „kemény magjának” a véleményére hallgatsz, azokat jobban figyelembe veszed, mint a hat politikai pártot.

              Az Alkotmánybíróság határozatát a legkevésbé sem tekintem győzelemnek, hanem szomorúsággal tölt el, hogy erre egyáltalán szükség volt. Jó lenne, ha ezekben a nehéz időkben ténylegesen az alkotmánynak megfelelően, harmonikusan működhetnénk együtt, és a meglévő, már kényszerpályán lévő ügyek rendezése után, konfliktusok nélkül haladhatnánk előre.

               Egyet értek azzal, hogy a saját portánk előtt kell seperni, kevesebbet szónokolni Európáról, de azért nem árt, ha a seprű európai méretű és formájú, mert volt alkalmam Belső - Ázsiában mind söprűt, mind kunyhót látni, van különbség.

              Bízom abban, hogy magánlevelemet nem érted félre, a régi barátsággal köszönt:

                                                               Antall József.

 

GÖNCZ ÁRPÁDOT ÉS PÁRTJÁT, AZ SZDSZ - T TÖRTÉNELMI FELELŐSSÉG TERHELI AZÉRT, AMIT 1990 ÉS 2010 KÖZÖTT A MAGYAR NEMZET  ELLEN ELKÖVETTEK.

 

                                                                   A jellem

 

              A legérdekesebb tünemény, mellyel az emberi életben találkozhatunk, az emberi jellem. Semmi nem olyan meglepő, kiszámíthatatlan, mint a folyamat, melynek során egy ember elárulja jellembeli sajátságait.

              Bármit mutat is a világ: tájakat és természeti csodákat, a földi flóra és fauna beláthatatlan változásait, semmi nem olyan sajátos, mint egy-egy ember jelleme. Mikor érdeklődésünk eljut a világ dolgainak szemlélése közben az emberi jellem ismeretéhez, egyszerre úgy érezzük, ez volt az igazi feladatunk az életben. Minden más, amit megismertünk, csak ismereteinket gazdagította. De lelkünk csak a jellemek ismeretétől lesz gazdagabb. Mert ez a legközvetlenebb emberi tapasztalás, igen, a jellem maga az ember.

              S mert a jellem maga az ember, hasztalanul iparkodunk eltitkolni azt: jellemét éppen olyan kevéssé rejtegetheti az ember, mint ahogy testi lényét nem tudja elrejteni semmiféle ködsapka.

              Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull rólunk minden jelmez és megmutatkozik a valóság. Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet. S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet. / Márai /

Halk megjegyzés:

              De nem minden ember jelleme olyan, mint a tiszta folyóvíz. Van, kinél a teljes jellem megismeréséhez kell egy egész élet, és lehet, hogy még akkor sem alkothattunk róla igaz képet. Különösen a hölgyeknél vagyunk nehéz helyzetben, ha a valódi jellemét kutatjuk.

 

                                                              Figyelmeztetések

 

              1990. május: „Szeretném, ha ők tudnák azt, hogy mi nemcsak egy letűnt politikai rendzsr utolsó képviselőjeként, hanem az új politikai rendszer előkészítőiként is kívánjuk őket köszönteni nemes ellenfélként megbecsüléssel fogunk nézni a jövőben munkásságukra. Mi szeretnénk hinni, hogy a politikai tevékenységük a jövőben sem lesz olyan, hogy nekünk azonosítanunk kellene az ő politikájukat és magatartásukat az elmúlt négy évtizeddel.”

              1990. június: „Keserűséget akkor éreznék, ha olyanok szerveznének tüntetést, akik felelősek azért, hogy ide jutott az ország.

              Tisztában kell lennünk azzal, hogy ma több nagy csoportja van az írányításnak, amelyek ugyan nem állnak nyílt harcban a kormánnyal, de világos, hogy legalább vele egyenrangú tényezők. Az ipari-katonai komplexum, a korábbi államszocialista gazdasági vezető réteg, illetve a helyhatóságok lobbyja létezik, és ezt a kormánynak figyelembe kell vennie.

              Ha a külpolitikai körülmények, és az ország hangulata lehetővé teszi, hogy az előző rendszer levitézlett emberei, akik ugye „átalakultak”, és elvileg visszahúzódtak, összefoghatnak a lobbykban még ott lévő apparátusukkal, a fegyveres testület egyes tagjaival és bizonyos szakszervezeti körökkel, akkor irányíthatatlanná válik az ország, és nemzeti katasztrófának nézünk elébe.”

              1990. augusztus: „Azok, akik részesei voltak a hatalomnak, vegyék tudomásul, hogy azért mondtak le, mert csődbe jutottak. És ezt a csődöt ne rajtunk kérjék számon. Mi úgy gondoljuk, hogy azoknak is helye van a munkában, egy új ország felépítésében, akik ellene vétettek. De azért azt elvárjuk, hogy ezt bevallják, és ne tegyenek úgy, mintha semmi közük nem lenne ahhoz, ami itt történt.”

              1991. január: „Bármit írhatnak rólunk, bármit mondhatnak, szemérmetlenül azok mondják, akik idevezették ezt az országot. Szemérmetlenül bennünket vádolnak. Nem mi tettük tönkre, nem mi hozuk ilyen helyzetbe. Legalább azok, akik ide vezették, ne nagyképűsködjenek velünk szemben.”

              1991. június: „Már sértődtek meg reám, sértődjenek meg újra: utálom, ha liberalizmusra oktatnak olyanok, akik a marxizmus elkötelezettjei voltak akkor, amikor én a liberalizmusról írtam.

              Nem kevésbé viszolygok attól, ha a Nyugat megismerésére vagy a nyugati eszmék átvételére oktatnak azok, akik csasztuskát táncoltak, amikor erre nem voltam hajlandó. Évtizedekig Moszkvára hivatkoztak, és ma csak a „tőkét” vállalják belőle, mint kisvállalkozók.”

              1991. december: „Csak látszólag volt rendben minden a váltás idején. A Németh-kormány épphogy beesett a célba, másra már nem lett volna ereje. Arra mindig ingerülten fogok reagálni, ha valaki azt állítja, hogy mindaz, ami most van, a kormány rossz munkájának az eredménye.

              Nem azért, mert ingerlékeny vagyok, hem mert a szellemi bárgyúságot, a szemtelenséget magánemberként is nehezen tűröm. Nehezen viselem, ha az állampárt megtért bárányai figyelmeztetnek a demokráciára. Mégiscsak abszurdum, hogy nekünk ezt ebben a formában türelemmel kell hallgatnunk.”

              1992. június: „Mintha soha semmi közük nem lett volna az előző rezsimhez. Kígyóbőrként csak úgy levetik a korábbi múltjukat, KB – titkárokból lesznek a legjobb reformerek, majd reformerekből lesznek a legjobb liberálisok és nemzeti demokraták, és amit akarnak, minden.      

              És mindent jobban tudnak, mert a gyakorlottak, mert szakemberek, de hogy az országot csődbe vitték, arról már nem beszélnek. Attól még, hogy szívbeteg stafétafutóként beestek a célba, attól még hordágyon vitték el őket.

               Ne tegyenek úgy, mintha valamilyen nagyszerű elgondolásból elegánsan adták volna át a hatalmat. Mi nagyon korrektül fogalmaztuk meg, amikor átvettük a kormányzást, ne éljenek vissza vele.”

              1992. november: „Igenis valljuk, hogy több évtizedes uralom után megvan a veszélye egy baloldali fordulatnak. Nem biztos, hogy vörös csillaggal akarnak jönni. Nem biztos, hogy vörös zászlókkal. De hogy ennyi évtized után beépülve a társadalomba, a gazdaság és az állam szervezetébe egy pragmatikus uralkodóosztályként veszélyt jelentenek, azt igenis kijelentjük.

               A ’94-es választásokon önök és az ország aközött fog választani, hogy vissza akarja-e hozni ezt a pragmatikus kommunista nómenklatúrát vagy nem. Én ehhez nem kívánok asszisztálni.”

Halk megjegyzés:

               Akkor lett volna teljes a gáncsvetők listája, ha az SZDSZ-t és a köztársasági elnök urat is közéjük sorolja. Ezek, a négy hónap múlva bekövetkező taxiblokádot, a miniszterelnök első kórházi kezelésének idején, kirobbantották, és valóban puccsot akartak végrehajtani. A folytatás ismert:

               Bekövetkezett a két egykor „ellentétes ideológiájú” párt összeborulása Chartában, majd közös hatalombitorlása 1994 és 1998 között. Élén a pufajkás Horn Gyulával, aki Nagy Imre lányával együtt koszorúzott október 23-án.

 

                                                                         Taxisblokád

 

              Az igazság pillanata már a taxisblokád idején eljött, de a teljes igazság pillanatára a kettős népszavazásig kellett várni! Amikor fehéren-feketén kiderült, hogy ezek a liberális honanyák és honapák pontosan ugyanúgy lenézik, semmibe veszik a magyarságot, mint a szüleik, a nagyszüleik, a dédszüleik, egészen Kun Béláig visszamenőleg. Ha akad kivétel, attól elnézést kérek. Talán Tölgyessy Péter?

              Amennyi hazugság és szenny a médiából a tisztességes Antallra, Csengeyre, Csoórira áradt, az külön tanulmányt érdemelne. És áradt az egész megalázott magyar népre.

/Gondoljanak a valóság-sókra!/

              De még ezután sem választották meg őket, hanem visszakérték az „emberarcúbb” kommunistákat, Horn Gyulát, az aláducolt fejével. Akivel Nagy Imre lánya minden szemrebbenés nélkül együtt koszorúzott. Ez a kommunista erkölcs! Ez erkölcs?

              A rendszerváltásból sokan profitáltak, csak éppen a magyar nép maradt ki a nagy osztozkodásból, és az eminens első helyről az utolsóra csúszott vissza.

               Mert a bosszú még mindig működik, és újabb és újabb fondorlatokkal igyekeznek lépre csalni a magyarságot. Kellene egy tisztességes kovács, aki leoperálná szeméről a hályogot, mielőtt szakadékba támolyogna, szegény.

 

                                                                      Antall értékel

 

              1990 karácsonyán így értékelte a blokádot:

              „Magyarországnak nem volt forradalmi élménye a rendszerváltozáskor. Budapest és a vidék tulajdonképpen most, 1990 októberében, érezte meg, hogy mi a rendkívüli állapot, mi lehet egy összeomlás, mi lehet egy katasztrófa.

               Ezek a napok megadták a bénulás élményét, és így jött el az a pillanat, amikor felelős erők rádöbbentek önmagukra. Arra, hogy gátat kell vetni az elszabadult indulatoknak. Mindez olyan helyzetet teremtett, ami előhívta a társadalomból, az elkeseredett és megpróbáltatások közepette élő emberekből a józanságot és a jó szándékot. Ezt tartom a taxisügy egyik fontos tanulságának.

               Hogy válságélményt adott egy válságot nem látott nemzedéknek. Felébresztette a veszélytudatot sokakban. Láthatták azt, hogy a jogállamiság milyen könnyen borul fel, hogy mennyi a hamis, csaló próféta.”

 

Halk megjegyzés:

              Én már az első pillanattól kezdve láttam, hogy hová vezeti az embereket az SZDSZ aljas manővereinek sokasága. Hála Istennek, nem voltam egyedül, mert a nagyvárosokban tüntető kisebb-nagyobb csoportok világosan betájolták az SZDSZ múltjának forrásvidékét, amikor magasra emelt tábláikon Kun Bélát emlegették.

              Főleg annak örültem, hogy a Fidesz is levonta a következtetéseket, mert ez volt a lényeg. Az igaz, hogy szellemi, lelki blokád még húsz évig tartott.

              Olyan sors jutott nekünk, mint a palesztinoknak! De ők még „csakazértis” szülnek gyermeket, még ha másnap már a pólyában agyonlövik őket. Nálunk nem hagyják megszületni a magyar csecsemőket.

               Ők tudják, hogy nincsenek egyedül. De mi, magyarok, mint a kisujjam, annyira kiszolgáltatottak, védtelenek és magányosak vagyunk ezzel a nihilista társasággal szemben. Vannak még tiltakozó gesztusaink, de ezek elvesznek a politikai szemfényvesztés mindennapos trükkjei között.

 

 

                                                                 Húsz év blokád

 

 

               Minden jelentős demokrácia elleni vétség egy jogállamban nem maradhat következmények nélkül.

              Ahogy a Charta az MSZP és az SZDSZ összeborulását előkészítő cselszövés szimbólumává vált, úgy kellett a Fidesz-nek az 1990-es sajnálatos eseményeket is újraértékelni.

              A frontvonalak átrendeződése nem hagyta érintetlenül a taxisblokád megítélését sem. Korábban csupán a szélsőjobboldali ihletésű összeesküvés-elméletekben jelent meg magyarázatként az SZDSZ kemény magjának titkos aknamunkája, a taxisokkal egyeztetett puccskisérlet koncepciója.

              Ahogy a Demokratikus Charta egyszerűen a baloldali blokk, az MSZP és az SZDSZ kormányzati összeborulását előkészítő cselszövés szimbólumává vált most már a Fidesz – MPP világértelmezésdében is, úgy kellett az 1990-es sajnálatos eseményeket is újraértékelni.

              A feladat természetesen a főideológus Kövér Lászlóra hárult, aki alig egy évvel a szocialista-liberális koalíció megalakulása után már arról beszélt, hogy a taxisblokáddal az SZDSZ és az MSZP együttesen olyan vermet ásott, amelybe az egész ország beleesett.

              A közös ellenzékiség nyűge a kilencvenes évek elején csak lassan enyhítette a múltból származó éles ellenszenvek hatását a liberális politikusok érzületeiben.

              Alig néhány esztendő múlva, amikor a Horn-kormányzat és különösen a kisebbik koalíciós partner, a szabad demokraták népszerűsége már erősen csökkent a Bokros-csomag bevezetése nyomán, a liberális politikusok először fölényesen és gyanútlanul, majd tehetetlen bűntudattal asszisztálták végig, ahogy a szélesebb politizáló közvéleményben megállíthatatlanul elterjed a jobboldali valóságértelmezés és kialakul az új, a két párt rokonlelkűségét az ősidőkre visszavezető történelmi kánon.

              Akkoriban véletlenül összefutottam egyik fideszes parlamenti képviselővel, és valahogy szóba került a taxisblokád. Meggyőződéses fanatizmussal állította, hogy a titkosszolgálatok szervezték az egész akciót.

              Ellenérvként igyekeztem felhozni, hogy az MDF-kormány nagyrészt átvette a régi „szakembereket”, ők aligha mertek volna a diktatúra bukása után belülről összeesküdni, másrészt a szervezetből kikerült régi vezetőknek sem maradt már lehetőségük arra, hogy alternatív KGB-t gründoljanak.

              „Milyen naívak voltunk” – jött a válasz, amit azóta sokszor, nyilvánosan is hallani lehetett, és a Fidesz liberális korszakát utólag ennyivel el is intézik a párt prominensei és katonái egyaránt.

                                                                                                          Hegedűs István cikke alapján

Halk megjegyzés:

              Az SZDSZ kemény magja még az ördöggel is szövetkezett volna, hogy a nemzet kormányt minél előbb megbuktassa. Még hogy ellenszenvek éltek a szocialisták iránt, sőt bűntudatot éreztek? Ezeknek nem volt lelkiismeretük, csak magyargyűlöletük, és erre épült a teljes politikai programjuk.

               A kemény mag tagjai zömmel ÁVH-s csemeték voltak vagy ügynökök, és ilyen mentalitással nőttek fel: Bauer, Pető, Vásárhelyi, Göncz, stb.

              A Fidesz nemzetféltésből vállalta fel a jobboldal érdekeinek és értékeinek védelmét a hazaárulókkal szemben. Emlékezzünk Antall egyik utolsó figyrelmeztetésére!

              „Viktor, vigyázz a pártodra!”

              A Fideszbe épített SZDSZ-esek, akiknek távozásával nem sokat veszített a párt, sorban kiléptek: Fodor Gábor, Ungár Klára, Molnár Péter.

               Egy Pesti Hírlapnak adott interjúban Orbán tulajdonképpen lekommunistázta a magyar újságírókat és a publicistákat. Tökéletesen igaza volt! A taxikon mindenütt látni lehetett az SZDSZ-es emblémákat.

              Az egyik hajósi MSZP—s vállalkozó, miközben lakodalomban mulatott, fizetett az embereinek, hogy állják el a közutakat. Már akkor megvolt az együttműködés.

 

 

 

                                                                   Patkány! Patkány!

 

 

              Erről jut eszembe, hogy nem is olyan régen volt nékünk egy borzas hajú köztársasági elnökünk, aki mindig somolygott, mint vándor a savanyú vadalmára.  Sajnos, az ördög még mindig nem nyugasztalja, de rövidesen hazaárulásért a Pokol legmélyebb bugyrába buktatja.       Azok özé, kiket „legjobban gyötör a Sátán, és az első áldozat, Judás, az iskarióti”.

              Ez a „valaki” beszédet akart tartani a rendszerváltás második évének október 23-ai ünnepségén. Esett a langy eső, és ő mégis bátran kiállt, hogy elbratyizza giccses regények fordításán oskolázott, nyálas stílusában a mondandóját. Kiállt, és elkezdte:

              „Polgártársaim! Barátaim!”

De ekkor a tömegből fölharsant:

              „Patkány! Patkány!”

              Elég meggyőző hangerővel. Erre sértődötten visszavonult, és a teret, már, mint a tévében, átadta egy frissen vasalt ruhájú „nyilas” társaságnak. Nem sokkal előbb készítették fel őket a „váratlan” fordulatra. A tömeg / Lám, hová aljasul ez a fasiszta magyar nép!/ belefojtotta a szót a szegény elnökünkbe!

              Pedig jobbára idős emberek kiáltottak, ha kiáltották. Egykori rabtársai, és ők tudták is, hogy miért. Ez volt besúgóként a fedőneve!

              Szó nélkül magára hagyta a mikrofont, és sértődést imitálva - visszavonult.

              Mintegy varázsütésre, kipattantak a pesti aszfaltból a magyar fasiszták, snájdig, testre szabott öltözetben. Bánó András irányításával „megvágták” a helyszíni beszámolót, és a már előkészített „nyilas-anyagot” bevágták a tévé helyszíni tudósításába.

               És jó pénzért, azóta is készen állnak masírozni és romboló tüntetőket játszani. „Heil, Pető-Jugend! Heil Vona-Jugend!”

              Egy tévényilatkozat-részlet Göncz jelleméhez:

              „Nevetséges az úgynevezett áldozatok sopánkodása, hiszen a kommunista rendszerben mindazok, akik megszólaltak, vagy bármit is tettek, azok tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy mit tesznek, és tudták, hogy amiket tesznek, következményei lesznek.

               Aki fellép a rendszer ellen, az nem áldozat. A KOMMUNIZMUSNAK NINCSENEK ÁLDOZATAI.”

Halk megjegyzés:

           Világméretekben legalább 100 millió halott. Hazánkban is több százezer bebörtönzött, több ezer halott és kétszázezer emigráns. Mindössze ennyi áldozat. Bagatell! Igaz, Gönczünk? Patkányunk!

 

                                                               A Göncz-rejtély

 

              Vajon mi vitte bele ilyen mélyen ezekbe a mocskos ügyekbe Göncz Árpádot? Elképzelhető, hogy csakugyan nem volt tisztában lépéseinek alkotmányellenességével? Vagy zsarolták valamivel?

              Alkotmányos aggályait talán a rögeszmés SZDSZ-es előítélet altatta el, amely szerint az MDF olyan szélsőjobboldali párt, amelyik végső soron a Horthy-Magyarország restaurációjára törekszik. Ellene tehát minden eszköz megengedett a demokrácia védelmében.

              Azt mindenesetre biztos forrásból tudom, hogy Göncz a ’94-es választások előtt radikális jobboldali hatalomátvételtől retteg. Ezt nem csupán bizalmasan mondogatja.

              ’93 novemberében nyilatkozik is a La Stampa című olasz folyóiratnak:

              „Magyarországon jobboldali veszély van. Az ellenzék nem tud a néphez szólni, és ez súlyos, mindenekelőtt a választás időszakában.”

              Komolyan gondolja, amit mond? 1992. október 23-a óta fantomokkal viaskodik. Pedig akkor és ott, a Parlament előtt, egykori harcostársainak haragjával találja szemben magát, akik nem bocsátják meg neki, hogy nem írta alá az igazságtételi törvényt.

               Szűkebb és tágabb környezete és a média azonban ismét becsapja őt. Nem hagyják szembenézni a valósággal, ócska egérutat kínálnak neki. Elhitetik vele, és megpróbálják az egész országgal is, hogy ami a Kossuth téren történt, a fasiszták műve volt.

              A Népszabadság az eset után – 1992. október 27-ei – számában tizenöt, azaz 15 darab különböző műfajú szöveget közöl, amelyek egy dologban közösek: valamilyen  módon mindegyik azt állítja, szugerálja az olvasónak, hogy az elnököt szervezett náci és bőrfejű csoportok gyalázatos provokációja érte október 23-án.

               Ezért végső soron a belügyminiszter, a kormány a felelős. A náci és fasiszta szavak, valamint ezeknek szinonímái 29, tágabb jelentéskörükbe tartozó hasonló értelmű kifejezések további 27 esetben fordulnak elő ebben az egyetlen lapszámban. Ez éppen 56. Félelmetes szám.

Halk megjegyzés:

               Aztán gondoljunk a hírláncra! Mindezeket hányszor idézte a „közszolgálati” rádió, a külföldi sajtó? Ne feledjük azt sem, hogy Gönczék a gyerekeiket Soros-pénzen Amerikában taníttatják, és drámáit a világ számos színpadán előadják. Mi kell több egy kishitűségben szenvedő jelentéktelen politikusnak és írónak?

             Antall árnyékában megalázottnak érzi magát, ugyanakkor a nép, a „haza atyja”, sőt nagyatyjaként tisztelik, mert mindezt beléjük szugerálta a média. Hogy fellégezhetett Antall halálakor! Bár annak az utolsó életpillanatait is bemocskolta egy Júdás-csókkal. Temetéskor a halott közelébe sem engedték!

Halk megjegyzés:

              Göncz már régen erkölcsi halott. Bár még nem patkolt el, de dicstelen szerepe a rendszerváltásban intő példa minden jelentéktelen ember számára, aki az ország vezetésére mer vállalkozni - nemtelen eszközökkel.

 

 

                                                            Kedves Galsai Pongrác!

 

              Te, aki már ötödik éve fenn csücsülsz a mennyei Mandzsúriába, és Injuriában. Emlékszel, amikor egyszer repülőgépbravúrokat mutattak be ámuldozó firkászoknak? Ott esett, hogy az egyik gép majdnem leesett. Az égből lefelé csapódó repülő hasa már-már a földet érte, amikor a pilóta valami földöntúli ügyességgel fölemelte életveszélyes gépét.             Nyöszörögtünk félelmünkben és aggódásunkban, te zsebkendőddel ráncosan verítékes homlokodat törölgetted.”Ezt sohasem felejtem el” – nyögted utána a lazító kocsmában.

              Az elmúlt hetekben ilyen élményben volt részünk Magyarország repülőgépével kapcsolatban. Ezt a repülőgépet – Magyarországot – kénytelen-kelletlen, bár néhányan jóhiszeműen átengedték a szovjet megszállás utáni első szabad választások abszolút nyerteseinek.

              A rosszhiszeműeket sem kellett félteni: tudták, olyan gépet engednek át, mely belülről fél-aranyosra van tapétázva a számító és gáláns kölcsönökből a bent ülők élethangulatának elterelésére, de szerkezetében, gazdaságilag és erkölcsileg recseg-ropog.          Negyven év alatt igencsak elnyűtték az ideiglenesen hazánkban repülő szovjet tanító-pilóták és az őket kiszolgáló honi honvéd-madárkák.

               Nevetve bízták hát a kormányrudat a nyertes párt vezérére, Antall Józsefre, aki az első pillanatban kijelentette, hogy - lélekben – tizenöt millió magyarral repül a szabadság elszánt felhői közé.

              Persze hamar gunyorogtak a régi, kommunizmuson cserzett pilóták – meddig repül ez a szerencsétlen -, s ami még fájóbb, az egykori ellenzék is fanyalogva nézte a kormányt keservesen tartó vezetőt, sőt minden alkalmat megragadott, hogy a szállítmány – Magyarország lakossága – repülését megakadályozza, sőt lehetetlenné tegye, esetleg kényszerleszállásra kényszerítse valamelyik külföldi pénzes kikötő talaján.

               Ebben igencsak jeleskedtek az érdek-ellenzék jobb sorsra érdemes tagjai is, olyannyira, hogy a repülőgépet nemcsak belülről akadályozták, hanem eléggé nem érthető módon kívülről is támadták, ilyeténképpen – a kormányzás átvétele érdekében – saját gépükre is lövettek / erre van egy szomorúbb és trágárabb magyar kifejezés is /, sajtóban, külföldi televízióban, parlamenti albizottságokban.

              Kedves Gráci, ezúttal az a helyzet állt elő, amiről szabadságvágyunkban annak idején nem is álmodtunk: saját lakosaink, úgy is mondhatnánk, magyar utasaink, hiszen magyar útlevéllel járják idegen útjaikat is, rongálták legjobban ezt a repülőgépet.

              Példátlan eset, s igen ritka tünemény a történelemben, de így alakult, hogy néhány szellemi terrorista majdnem túszul ejtette a Magyarország nevezetű repülőgépet. Túszul ejtette a távirányítás megannyi vezetőjét, az írásos jelzések könnyedén mérgező mesterét, már-már a kormányzó vezető pilóta is revolverrel a hátában irányította a minden ízében recsegő és imbolygó gépét.

              Grácikám, meg kell mondanom neked, el sem tudod képzelni azt a repülést, melyet minden pillanatban belülről akadályoznak, minden percben kifogásolnak, minden műszerét elállítják, minden csepp üzemanyagába sarat, koszt, szemetet fecskendeznek. Remegett a gép.          Ehhez járult, hogy a kormánypilóta fölszállása első pillanatában súlyosan megbetegedett.   Olyan orv kór támadt reá, melyet az első másodpercben kezeltetni kellett volna a teljes pihenés mellett, ám ő kitartott feladata posztján.

              Sejtette-tudta saját végzetének kihívását, hogy a kormányrúd mellett végzi életét – záros határidőn belül. Emberfeletti erővel vezette a gépét, agyongyógyszerezett, agyonkezelt állapotban, szívet-ideget ölő sugárzásoknak és mérgeknek naponta és hetente alávetve.    Közeledett a krízis és közeledett a föld, a zuhanás az egész emberből talán nem is maradt más, mint a kormányrúddal összenőtt halvány csontkéz, mely élete árán is teljesíti feladatát, csak egy halálkéz maradt, mely a lehető életbe és repülési biztonságba vezeti Magyarországot.

              A pilóta nemcsak képességekből, helyzetfelismerésből, szakmai és repülési tapasztalatokból, szakmai és emberi műveltségből, intelligenciából áll, hanem mindenek fölött egyéniség. Ez az égi pilóta, aki ezt a roskatag gépet vitte, olyan egyéniség volt, amilyenre a magyarság évtizedek óta várt. Megtestesítette a fenti képességeken túl az erkölcsi ideált, ennek a nyomorú népnek erkölcsi igazságát. És a túszul ejtett magyarság gépének három és fél évig olyan vezetője lett, akit a sors, a betegség, a hivatás repülő magasságokba emelt.

              És meghalt. És ekkor történt a kitartás csodája. A már-már földre zuhanó szállítmány, a magyarokat hurcoló gép a földre csattanás pillanatában fölemelkedett. A történelem fölemelkedett! Maga a nép emelte föl. Amilyen évszázadonként egyszer-kétszer előfordul egy nép életében.

              A nép, az istenadta nép, Gráci, ha láttad volna a pilóta ravatalánál fölvonuló, áradó tömeget, azt hitted volna, 1956-ot írunk. Emlékszel, hiszen nincs ember, aki feledni tudná 1956-ot, emlékszel arra a le nem írható mámorra és hősies fegyelemre, amivel 1956 népe viselkedett.

              Ugyanezt érezte az ember; a népet, te tudod legjobban, nem lehet becsapni. Nem lehet félrevezetni. Ügyes népszerűségi listákat össze lehet közvéleménykutatni, repdeső mosolyokat és karokat lehet a nép felé tárni, etetni lehet a népet, de félrevezetni nem. Mert a nép a maga irracionális ösztönével fölfogja a történelem irracionalitását. Ezt érezte meg a mostani halál pillanatában.

              Méltóságteljes és nemes volt ez a halál. Talán ez volt az a véráldozat, többek közt, amit a rendszerváltozás mindig kikövetel magának. Az áldozat bemutattatott. A pilóta meghalt, a gép lassan, fájdalmasan és hősiesen fölemelkedett.

                                                                                                    Gyurkovics Tibor

Halk megjegyzés:

              A kormány, működésének első órájától, a sajtó olyan pergőtüzébe került, ami szinte elképzelhetetlen volt. Rágalmazták antiszemitizmussal például a Népszabadságban, az biztos, hogy rádió másnap reggeli lapszemléjében szerepelt. És naponta elismételték vagy tízszer.       Este a tévében egy SZDSZ-es vezető nyilatkozott, másnap minden egyes újság hasonló útszéli hangnemben – felerősítve – leadta és kommentálta az ellenzék szája íze szerint – a hazugságot. És ez így ment hónapokon át.

               Végül a józanabb emberek idegei fölmondták a szolgálatot, és nagy – nagy csalódással vették tudomásul, hogy a rendszerváltás nem történik meg, mert a hatalmon lévők, elsősorban a zsidók, ezt minden eszközzel megakadályozzák.

              A lakosság többségét kiábrándították a kormányból, a rendszerváltáshoz fűzött reményeiből, ugyanakkor megakadályozták, hogy a munkásság megszervezze szakszervezeteit, hogy érdekvédelméről gondoskodhasson. Ilyen mértékű kiszolgáltatottságot a Rákosi-rendszer idején érzett az emberek többsége.

              Létrehoztak egy úgynevezett Nyilvánosság Klubot, ahol mindazok tömörültek, akik a pozíciójukat féltették, vagy megtévesztette őket a mindent elsöprő média – cunami.

              Ezek Budapest utcáit járva tüntetéseket szerveztek, sőt, még azt gyalázatot is elkövették, hogy WANTED feliratú táblákat hordozva Antall József ellen tüntettek, közben a miniszterelnököt a tévében szóhoz sem engedték jutni.

              Végtelenül szomorú, hogy a magyarországi zsidóságból egyetlen ember sem akadt, aki a tévé nyilvánossága előtt megcáfolta volna a többnyire gyalázkodó, légből kapott, mocskos vádakat.

              Ez világbotrány volt, de nem vált azzá, mert a zsidó szolidaritás, / Amely a II. világháború idején a kommunista Szovjetunió megsegítésében olyan kiválóan működött! / most antiszemitizmusról harsogva, hazug módon a világ közvéleményét a demokratikusan megválasztott magyar kormány ellen hangolta.

               Tom Lantos még az amerikai kongresszus ülését is összetrombitálta a Magyarországon veszélyeztetett „szabadságjogok” védelmében.

              Mint ahogy a szovjet megszállás után, Nyugaton elhallgatták a demokratikusan megválasztott magyar kormány megbuktatását, ugyanakkor az európai átlagot messze meghaladó vérengzést is.

              Csak az alkalomra vártak, hogy mikor nyílik lehetőség Antall József kormányának puccsal történő megbuktatására. Jöhetett a taxisblokád! Majd, amikor újra hatalomra kerültek, a külhoni magyarok állampolgársága elleni hazaáruló fellépésük, majd az őszödi beszéd hatása ösztönös és országos felháborodást váltott ki.

              De mindez még a távoli jövő hamis zenéje!

 

                                                           Dr. Antall József ravatalánál

 

              Amikor Antall József meghalt, a gyerekek azt mondták:

               - Mami – azt mondják –, mink elmegyünk Antall József ravatalához.

               - Jól van, menjetek!

              Hát ők elmentek a fél hetes vonattal, én meg elmentem a fél tízes busszal, amikor odaértem, mondtam a rendőrnek:

               - Tessék mondani, elmehetek a két bottal előre?

               - Egész nyugodtan, mamika.

              Hát aztán ahogy megyek, megyek fölfelé végig: Jézusom, Máriám, mondom, ennyi sok rengeteg nép! Hát hogy maradhattam volna én otthon? Akkor aztán mikor megyek közelebb, az ajtó felé érek, még ott is félre álltak, félre húzódtak egy kicsit, hogy engem beengedjenek. Mikor megyek be, azon a kis ajtón léptem be / mit tudom én, milyen ajtó volt, mert akik mentek, volt nekik szatyorjuk, vagy táskájuk, azt le kellett tenni nekik / de én nem vittem csak a két botot, hát mentem be.

              Hát mikor bemegyek, jaj Istenem, hát láttam a sok nép sorakozik, és a lépcső mellett mentem föl. Egyik tíz lépcső, a másik tíz lépcső, amikor aztán oda fölértem a ravatalához, hát ugye meghatódtam, keresztet vetettem, a Miatyánkot meg az Üdvözlégy Máriát elmondtam, ez a kettő együtt jár, még a Hiszekegy is, de hát mondom, mások is hadd menjenek, hadd lássák, ezt a keveset elmondtam, aztán onnan elballagtam.

              De én még a Parlamentben nem jártam. Mikor aztán gyüvök lefelé, akkor aztán, akik engem fogadtak, lekísértek.  Fogtak, egyik az egyik karomat, másik a másikat.

               - Tessék hagyni – mondom -, le tudok én menni.

              De farral tudtam csak lefelé gyünni, mert az egyik lábamat nem bírom hajlítani.          Azóta is sokat gondolok rá, sokat imádkozom érte.

                                                                                                     Deme Györgyné, Galgahévíz

 

 

                                                                  1994 – 2002

 

USA és Izrael III. Horn, a „pufajkás”. Az első Fidesz-kormány idején. A biztos befutó. A média kormányt vált. Újra szól a verkli. Népirtás-tudomány.

 

                                                           USA és Izrael III.

 

              A szövetség Izrael és az Egyesült Államok között, 50 év után, a közvetlen amerikai jelenlétben hágott a tetőfokára a Közel-Keleten. Ez a jelenlét, amely nem szolgálja Amerika érdekeit, geopolitikai lidércnyomást engedett szabadjára. Amerikai katonák és haditengerészek pusztulnak el tömegesen egy hiábavaló háborúban. Azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államok impotenciája az izraeli nyomással szemben totális.

              A Fehér Ház és a Kongresszus, talán első alkalommal a történelme során, az izraeli érdekek szolgájává vált. Nincs többé semmilyen vita az Egyesült Államokban. Ezt bizonyítják a szolgalelkű fejbólintások Izrael felé az összes elnökjelölt részéről. Az lemondhat megválasztásának a reményéről is, aki ellenállni merészel a zsidó államnak.

              Ez azt jelenti, hogy nincs békés megoldás a palesztin-izraeli konfliktusra. Azt jelenti, hogy Izraelt elmarasztaló minden egyes határozatot az USA továbbra is megvétóz a Biztonsági Tanácsban. Ez azt jelenti, hogy Izrael bűneire a nemzetek közössége sem képes hatásos ítéletet hozni. Azt is jelenti, hogy az Izrael és az USA elleni terrortámadások száma nőni fog. Azt jelenti, hogy Amerika hatalmi presztizse meredeken zuhanni kezd, és ez a folyamat megállíthatatlanná válik. És attól tartok, ez azt jelenti, hogy a zsidó kísérletezés a Közel-Keleten végleg lezárul.

              Az Egyesült Államok gazdasági és pézügyi gyengülése előidézi az új hatalmi központok feltűnését. Az USA gazdasága, amely rosszul irányított, és lecsapolta az iraki háború, egyre inkább függ a kínai kereskedelmi importtól, és az USA kincstári papírjainak kínai birtokosaitól. Kínai kézben vannak a dollártartalékok 825 milliárd dollár értékben. Ha Peking úgy dönt, hogy elhagyja az amerikai kötvénypiacot, ha csupán egy részét is annak, az a dollár szabadesését fogja eredményezni. Elvezetne a 7 ezer milliárd dollár értékű amerikai ingatlanpiac összeomlásához, ami részben, Kina beavatkozása nélkül is, bekövetkezett már.

              Az amerikai bankok csődbe jutnának, és óriási munkanélküliség keletkezne. A Kínától való növekvő függést kíséri az a jelenség is, hogy Kína agresszíven azon munkálkodik, hogy szövetségeket kössön a világ olajexportöreivel, például Iránnal, Nigériával, Szudánnal, és Venezuelával. A kínaiak készülnek a csökkenő források miatt bekövetkező világméretű összecsapásra.

                                           Chris Hedges: Függetlenségi Nyilatkozat Izraeltől / részletek /

 

Halk megjegyzés:

               A cikket 2007-ben fogalmazták. A világgazdaságban olyan nagyarányú átrendezések vannak folyamatban, amelyek meg fogják akadályozni egy új és értelmetlen háború kirobbantását. Irak megtámadása előtt tudtak alibit biztosítani az amerikai közvélemény félrevezetéséhez. De Irán esetében, akármennyire szeretnék is a zsidó állam politikusai, Obama elnökkel, egy új háború megindítását, nem tudják elérni. Az idő pedig nem Izraelnek, hanem Iránnak dolgozik. Akkor pedig Izraelnek békét kell kötnie a palesztinokkal, vagy elpusztul.

 

                                                              A biztos befutó

 

              Aki még a jobboldali Berlusconi győzelme és a baloldali MSZP-SZDSZ - pártok első fordulós sikere után sem a befutó kezében lévő sajtó manipulatív képességére fogad, hanem továbbra is a nép bölcsességében bízik, az aláírta politikai végrendeletét.

              A kérdés természetesen felvetődik: Egy MSZP uralta vagy egy nagyjából egyenlő erőkkel irányított MSZP-SZDSZ koalíciós kormány vezetése felel-e meg, illetve árt-e leginkább az ország hosszabb távú érdekeinek?

              Ami az MSZP-uralmat illeti, nehéz nem egyetérteni Johnatán Sunley-val, a Magyarországról szóló, A kompromisszum győzelme című könyv szerzőjével, aki az angol nyelvű hetilap, a Budapest Sun választások előtt megjelenő számában azt írja, hogy a „vörös burzsoázia” visszatérte restaurálja a korábbi hűbérúr – hűbéresi viszonyokat, fékezi az állampolgárok hatalmas tömegeinek társadalmi mobilitását, és a „következő választásoknál már túl késő lehet ennek a folyamatnak a visszaszorítása.”

              Magyarországot a régi nomenklatúra hatalmának és privilégiumainak  megkövesedése a fejlődés kevésbé európai, inkább latin-amerikai pályájára taszíthatja”.

              Ez valós veszélynek tűnik. De az MSZP ízig-vérig racionális párt. A saját érdekeinek érvényesítése számára legfelsőbb szempont, ami politikai pártnál természetes. Az SZDSZ racionális érdekeit azonban áthatja, sőt olykor felülmúlja, egy olyan fokú metafizikai gyűlölet minden más ellen, mint amit ő képvisel, hogy irracionális viselkedést vált ki belőle. Márpedig e gyűlölet igen veszélyes és kiszámíthatatlan viselkedést eredményez.

 

 

                                                                A média kormányt vált

 

 

              Akik a Magyar Televízió jóvoltából láthatták azt, hogy milyen filmeket vetítettek Nyugaton Magyarországról, az egyetlen MSZP-s szereplőre sem emlékszik azok közül, akiknek célba juttatandó üzenete volt. Magyarországon a legnagyobb veszély a fasizmus, a náci eszmék és általában a szélsőjobb feléledése.

              Vagyis, amíg az MSZP nyerésre játszott, és tudta azt, hogy nem jó, ha olyan országot vesz át, amelynek külföldi képét középtávra erősen leronthatja, addig az SZDSZ-t ez a meggondolás nem nem gátolta a „hungarista Magyarország” képének kialakításában.”

              Az SZDSZ-es képviselők és szimpatizánsok ezt a Magyarország-képet buzgón rajzolgatták, nemcsak egyszerű túlzással, / Hány szavazatot kapott az idióta Szabó Albert, akinek a nevét az egész világon megismerték? / de megdöbbentő hazugságokkal is.

              Ugye nem fogjuk elfelejteni, amikor a 168 óra arról készített műsort, hogy az MDF jobboldali puccsot készít elő / Kéri László politológus / és az „egyensúlyra törekvő heccműsor a mikrofon elé vonszolta az MDF-es oldalt, amely persze kénytelen volt e monstre hazugságot tagadni? Kéri nem volt elszigetelt jelenség.

              Vámos Miklós, állítólag „magyar” és állítólag „író” a balodali, az amerikai Nation budapesti tudósítójának egyik cikke, amely a lap 1993. decemberi számában jelent meg. A lap szerkesztői ezt a mondatot tartották a Vámos-cikk lényegének és emelték ki összefoglalásként.

              ”Sokan úgy gondolják, hogy a médiában bekövetkezett jobboldali puccsot egy jobboldali államcsíny követi.” Vámos azt írta az elektronikus médiáról, hogy „Most Csurka satrapáinak köszönhetően minden olyan programot megszűntettek, amely nem mutat 100 százalékos hűséget a kormány iránt Magyarországon az elektronikus médiumokban a szólásszabadság nem létezik.”

              A hazugságsorozatot így fejezi be:

              ”Sokan úgy gondolják, / De mennyi az a sok?/, hogy a médiában bekövetkezett puccsot egy jobboldali államcsíny követi. Ebben az estben Magyarországon egy darabig semmiféle választás nem lesz, és a Nation olvasói lesznek talán az egyetlenek, akikhez cenzúramentesen szólhatok. Kérem, az amerikai olvasók, figyeljenek Magyarországra! Érdeklődjenek utánunk most, amikor a veszély küszöbén áll, de még a legrosszabb nem következett be. Ha elveszítjük ismét szabadságunkat, az az Egyesült Államoknak is veszteség lesz. A hidegháború megnyerése sem volt könnyű, de a megnyerése még nehezebbnek tűnik.”

              Vámos dörzsölt:

              Hazugságai dagasztják a pénztárcáját. Arra játszik, hogy abszurd aljasságait elfelejtik, és ismeri butának tekintett ellenfeleit. Tudja, hogy pajzsra emelik majd, mert szimbólumértéke van.

                                                                                     Lovas István, Pesti Hírlap, 1994. május

 

                                                             Horn Gyula múltja

 

               „Szélsőjobboldalinak nevezni egy olyan műsor szerkesztőjét, amelyik az 1994-98 közötti visszaéléseket igyekszik feltárni, enyhén szólva a tények elferdítése” – reagált Lakatos Pál, a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának felelős szerkesztője, a volt miniszterelnök levelére.

              Horn Gyula azt írja, hogy a Vasárnapi Újság február 20-ai műsorában elhangzott interjú megállapításaival és kérdéseivel Lakatos Pál tudatosan igyekezett befeketíteni őt.

              „Súlyos szakmai és etikai vétséget követ el, amikor a közszolgálati rádió vezető munkatársaként a Vasárnapi Újságot a szélsőjobboldal szócsövévé és eszközévé teszi. Számomra nyilvánvaló, hogy Önt Kövér László rosszemlékű, a politikai ellenfeleit hazaárulással vádoló kirohanása ösztönzi” - áll a volt kormányfő levelében.

Lakatos Pál szerint:

               „Horn Gyulának inkább saját szerepét kellene tisztáznia az 1956-os forradalommal kapcsolatban.”

              Beszámolt arról, hogy felhívásukra többen jelentkeztek, akik bizonyítani tudják, hogy Horn Gyula a forradalom bukása után közreműködött a forradalmárok összegyűjtésében különböző településeken. Ehhez a Fidesz elnökének semmi köze.

              „Horn Gyula nem a lényegről beszél, ahelyett, hogy legalább azt mondaná: Karhatalmista voltam, és fegyvert fogtam a forradalmárok ellen. Pedig végre arról kéne őszintén beszélnie, hogy mit csinált 1956. december 6-án a Nyugati pályudvari sortűznél, és milyen szerepet  játszott a forradalom leverése után Hévízgyörkön, Budapesten, Pomázon, Bicskén és Szentendrén. Erről a forradalmárok rémtörténetekben beszélnek.

              Aztán, hogy mi köze egy újságírónak az 1990-et követő dicstelen privatizációhoz? Csupán annyi, hogy a nemzeti vagyonból eltűnt húszezer milliárd forint, hat év magyar költségvetése.

              Az újgazdagokat, a vörös milliárdosokat az 1994-1998 közötti kormánykoalíció kegyeltjei között kell keresni.”

                                                                    Szerdahelyi Szabolcs: Hiányzó cölöpök / részletek /

 

                                                    Az első FIDESZ-kormány idején

 

              Nem tudom eljutott-e Önökhöz a híre, hogy Jézus meleg volt? Nem? Kár. Pedig ez tény, és most már csak az nem érthető, hogy ezt a Vatikán miért nem ismeri el? Miközben a magyar parlamentben „református papok” handabandáznak, és antiszemita kijelentéseket tesznek. A Korona pedig egy nagy sz.. Forrás? A Soros Alapítvány egyik támogatottja, a Tilos Rádió, amelynek frekvenciavesztése nemzetközi botránnyá dagadt. Az ORTT panaszbizottsága rendre el is ítélte a Soros által szponzorált adót, amelynek válasza:

               „Nem tisztelünk semmiféle tekintélyt.”

              Érdekes. Vajon mikor halljuk majd, hogy netán Mózes buzi volt? A tekintélytiszteletnek minden esetben van egy pontos határa, amelyet soha nem lépnek át. Mert ők nem tekintélyrombolók, hanem szolgák. Tudják, hogy a támogatóiknak milyen tekintélyrombolás melegíti fel a szívét, és melyik jelenti az apanázs azonnali megvonását.

              Nem tudom, ki hogy van vele, nekem Göncz Árpádról egyre gyakrabban az orális szex jut eszembe. Mielőtt a kedves olvasó idegesen gyűrné be hetilapunkat zsebébe, és körül nézne, vajon nem látták-e mások, hogy milyen szennylapot tart a kezében, hadd nyugtassuk meg kissé terhelt idegzetét. Az eredeti szöveg a szintén Soros-támogatásban megjelenő hetilapban ”A becsületes fideszes” címen megjelent hosszú és intellektuálisan erőtlen cikkében olvasható. Amiben persze semmi kirívó nincs.

              Akik nézik a Heti Hetest, mondják, hogy Orbán Viktor feleségének, a háromgyerekes Lévai Anikónak a fényképét tették ki, és azon nevettek. Ellenállhatatlanul. Érdekes: ’94 és ’98 között mintha nem nevettek volna Horn feleségének a képén. Az amerikai show-kban nem nevetnek Clintonné képén, ugyanis ez ott olyan elemi felháborodást váltana ki, hogy veszélybe kerülne magának a csatornának a léte. Itt viszont a csatorna csatorna marad: kloáka.

                                                   Lovas István: Atomot a MIÉP-nek, Demokrata, 2000. április

 

Halk megjegyzés:

               Innen táplálkozik Viktornak a média-brancs iránt érzett ellenszenve.

 

                                                                  Újra szól a verkli

 

              Még az első kormányzati ciklus alatt robbant ki nálunk egy álvita arról, hogy az akkori jobboldali kormány vajon tart-e választásokat 1994 őszén? Akkoriban Vámos Miklós elérkezettnek találta az időt, hogy ezt a vitát drámai hangon kivigye az amerikai baloldali értelmiség egyik kedvenc hetilapjába, a Nation-ba. A puccstéma a Horn-kormány idején eltűnt.

               Pedig kölcsönkenyér visszajár alapon jobboldali gondolkodók meg –és kijátszhatták volna Horn ellen. De nem akartak hazájuk érdekeinek ártani, még pártpolitikai okokból sem.

A puccs feltételezése tehát eltűnt egy időre, hogy húsvét táján ismét felbukkanjon. Ezúttal egy Kolozsvári napilapban, amelyben az SZDSZ-es pártfilozófus, Tamás Gáspár Miklós így nyilatkozott:

               - Csendes, lopakodó, Orbán Viktor vezette államcsínnyel állunk szemben. A vele készült nagy terjedelmű riport címe:

               - Ma is veszélyben van a szabadság.

              Haraszti Miklós, az SZDSZ volt képviselője a New York Times-ban írta le aggodalmait a magyarországi szélsőségek veszélyeiről. A cikket Indonéziától Hollandiáig idézték a lapok. Egyébként Haraszti a forrása annak a sok-sok cikknek is, amelyet egy fiatal amerikai újságíró különböző lapokban írt a mai kormány vészterhes antiszemitázásáról.

              Fischer Iván sajtótájékoztatóján ezekkel a szavakkal búcsúzott hazai közönségétől:

               - Ez a gyűlölettel, rasszizmussal, korrupcióval és hazugságokkal teli ország nem érdemli meg ezt a nagyszerű zenekart.”

              Arra is jól emlékszünk, hogy korábban – ismét visszatérve a kommunizmus összeomlása utáni első ciklusra – kik voltak azok, akik olyan kitartóan hívták fel külföldi fórumokon a figyelmet az itt dúló szélsőjobboldali veszélyre.

              Ebben élen járt Eörsi István, Fehér Klára és most –hogy ne untassuk olvasóinkat túl sok történelemmel – Vásárhelyi Mária. 

              Ö, mint megírta a rá hivatkozó holland újságírónő, azt állította: egy jobboldali napilap arra uszít, hogy bőréből lámpaernyőt készítsenek.

              Aztán rendszeresen ellátogat hozzánk Tom Lantos, és elmondja, mennyire aggasztják a rasszista és antiszemita jelenségek. Jobban mondva, csak akkor aggasztják, ha a budapesti kormány nem a középtől balra helyezkedik el.

              Kertész Imre Hollandiában panaszkodik két napilapban is az őt kérdező újságíróknak, hogy milyen sanyarú a sorsa. Összecsomagolva tartja bőröndjét, annyira tart az antiszemitizmustól.

              Most pedig itt van az Orbán-kormánytól Kossuth-díjat kapott Bródy János, aki, akárcsak Tamás Gáspár Miklós, szintén egy erdélyi lapnak nyilatkozott arról – miként a Magyar Nemzetből megtudtuk -, hogy a Fidesz nagy bajba kerül, ha elveszíti a választásokat, mert börtön vár a fiúkra.

               Különben is, nyilatkozta Bródy, Magyarországon a másfajta vélemény kimondásának szabadsága meglehetősen veszélyeztetett helyzetbe került. Akinek más a véleménye, megjelenik nála az adóhatóság.

              Soroljuk föl tehát az említett neveket! Vámos Miklós, Tamás Gáspár Miklós, Haraszti Miklós, Fischer Iván, Eörsi István, Fehér Klára, Vásárhelyi Mária, Tom Lantos, Kertész Imre és Bródy János.

              Azok a polgárok, akik mindezt végképp megunták, kezdenek mind hangosabban egy furcsa kérdést föltenni, és a lehetséges válaszon töprengeni. E kérdés így hangzik:

                - Mi a közös ezekben az emberekben?

               A Vasárnapi Újság a választ keresi. Persze meglehet, a hallgatók már tudják. Netán a szél is susogja már.

                                                                              Vasárnapi Újság, Lovas István, 2000. május

 

                                                                  Népirtások

 

              Göncz Árpád, a TV2, az RTL Klub és Pokorni miniszter távollétében tartotta meg a XX. Század Intézet A kommunizmus fekete könyve magyar kiadásának alkalmából május 4-én és 5-én a Gellért szállóban tudományos konferenciát Vlagyimir Bukovszkij. Alain Besancon, Stéphane Coutrois, Nicolas Werth és más illusztris előadók részvételével.

               Hogy az elsőként említettek nem jöttek el erre az egyedülálló konferenciára, érthető: nyilván egy másik népirtás aznapi aktualitása kötötte le figyelmüket.

              Hogy az MSZP előkelőségei nem képviseltették magukat, szintén érthető, hiszen ők voltak a börtönök kulcsosai. Hogy az SZDSZ távol maradt, mutatja, hova lőtte be magát. Ami a konferencia előadóit illeti, csupa taps a szervezőknek – egyetlen kivétellel, ami arra mutat, a „másik oldalhoz” igazodás csökevénye azért jelen volt:

              Rózsás Jánost, a bestseller Gulag-lexikon szerzőjét, Szolzsenyicin egykori rabtársát nem hívták meg. De meghívták Pelle Jánost, a Hetek című. Hitgyülekezetes lap, Az utolsó vérvádak meg az Antiszemitizmus és totalitarizmus cimű. kötetek szerzőjét.

              Aki annyira illett a meghívottak közé, mint amennyire Rózsás János hiányzik egy holokauszt-konferencia pódiumáról.

              Krausz Tamás emeszpés történész Eszmélet című folyóiratának Gulág és Auschwitz című cikkével kedveskedett ez alkalomból. De legalább összehasonlított. A kommunizmus bűneinek nyilvánosságra kerülése kézenfekvő módon jelezte – mondhatni: előírta – a nácizmussal való összevetés szükségességét.

              Krausz szerint Ukrajnában az éhínséget nem Sztálin indukálta.

              Besancon mondta a konferencián:

               - Ukrajna népességét, hogy csak néhány példát említsünk, 1932-ben és 1933-ban több hullámban is ily módon tizedelték meg: a cél nyilvánvalóan nem volt más, mint az ukrán nemzettel való végleges leszámolás.

              Ennyit a kommunizmus fajirtási deficitjéről. Ami pedig a bolsevik népirtás sebességét illeti, ismét Besancon:

               - Két év elegendő is volt, hogy a kivégzettek száma elérje az Endlösung áldozatainak háromötödét.”

              Krausz az Eszméletben:

              - Hitler az Endlösungot élete és teljesítménye értelmeként fogta fel. Sztálin a GULAG-nak átnevelő, „humanizáló” funkciót próbált tulajdonítani.

              És akkor mi van az Auschwitz bejáratán olvasható „Arbeit mach frei”-jel? / A munka felszabadít. /

              Mindegy. A lényeg, hogy itt voltak, és a Krausz féle bal-liberális sajtó nem merte őket „antiszemitázni”. Magyarországon, ha késve is, de polgárjogot nyert az összehasonlító népirtás-tudomány.

                                                                                      Lovas István, Magyar Nemzet 2003

 

                                                                          +

 

                                    2006. október 23. A kettős állampolgárság. Magyar Zsoltár.

 

 

                                                       2006. október 23. – 1956. október 23.

 

              Aztán emlékeznek még az 50. évfordulóját ünneplő 1956-ra? Emlékeznek a TV „ostromára”? Emlékeznek a nagy „balhéban” reménykedő nyugati média felvonulására?

              Emlékeznek, hogy ki volt az, aki arra biztatta magyar tömegeket, hogy bátran vonuljanak csak ki az utcára? Emlékeznek arra a soványka hölgyre? Kis János feleségére?

              Szeretném arra is emlékeztetni Önöket, hogy 1956-ban is volt ilyen sztárolt esemény! A budapesti Pártház ostroma, és az azt követő brutális vérengzés!

              Ez bizony egyáltalán nem illett a forradalom összképébe, de az odacsődített nyugati média „kedvéért” kiprovokálták. Ezzel akarták igazolni a későbbi vádakat, és beszennyezni a forradalom emlékének tisztaságát.

              Az igaz, hogy a legnagyobb nyugati úságíró-sztárt, Pedrazzinit kinyírták. Igen jól tették. Magánrepülőgép rohant érte, hátha megmenekülhet. Akkor itt lőttek. A Pártházból lőtték le, és nem voltak tekintettel arra a selyemfiúra. Pedig egy Rothschild-lány aggódott érte.

Halk megjegyzés:

              Miért nem hívták meg a médiát a Parlament előtti mészárláshoz 1956. október 25-én, ahol százakat öltek és sebesítettek meg az ÁVH-s pribékek. A kommunizmus fekete könyvében csak a Köztársaság téri „forradalmat mocskoló” kilengésről esik szó, de kontraként csak a salgótarjáni sortüzet emlegetik, de nincs szó a parlament előtti és a mosonmagyaróvári - szintén fegyvertelen - tömeg lemészárlásáról. Ebből is látszik, hogy összeállítói igencsak a liberális forrásokat vették figyelembe.

 

 

                                                              A kettős állampolgárság

 

 

              A határon túli magyarok kettős állampolgársági kérelmének elutasítása olyan elemi rendellenesség volt, amely ellenkezik a közösségi lét legalapvetőbb reflexeivel. Ma már hivatalosan is elfogadott, hogy a kettős állampolgárság az önként vállalt önazonosságot és jelképes hazatérést jelenti.

              Gyurcsány Ferenc a népszavazás után ujjongva kijelentette:

              ”Győztünk!”

              Kit győztünk le? Önmagunkat? Az ország miniszterelnöke megnyerte a csatát, a nemzet pedig elveszíti a háborút, mert ma már mindinkább nyilvánvaló, hogy a kettős állampolgárság elutasítása hosszú távon az egész nemzet vesztesége.

              A közelgő magyarországi országgyűlési választások felfokozott hangulata ismét felidézi a december 5.-i népszavazással kapcsolatos ellenkampány hazugságait és annak nemzetellenes indítékait. Emlékezzünk! Tamás Gáspár Miklós, aki legtőbbször filozófusként írja alá írásait,      „Tartózkodunk a szavazástól” című, és a Népszabadságban megjelent cikkében az általános választójog használata ellen agitál.

              Kinek kedvez a nem szavazók ilyen magas arányszáma? A nem szavazók magas arányszáma rövid távon roppant előnyt jelent annak a politikai entitásnak a számára, amely hosszú ideig  hatalmon volt és egy meghatározott arányú, megszervezett és a hatalmi rendszerbe beépült szavazótáborral rendelkezik.

              A nem szavazók nem harcolnak semmiért, semmit sem képviselnek, és nincsenek értékeken alapuló elkötelezettségeik, vagy politikai formában megfogalmazott követeléseik sem. A nem szavazóknak bármit meg lehet ígérni, és nem kell semmivel elszámolni.

              A nem szavazók hatalmas táborának ez az állandósult formája az Amerikai Egyesült Államokra jellemző állapotokat idézi, ahol a szavazópolgárok fele több nemzedéken át biztosra vehetően nem szavaz. A nem szavazók állandósult és magas számaránya hosszú távona hatalom összpontosításához, és a tényleges választás lehetőségének a teljes hiányához vezet.

              Ennek következtében Amerikában ma van kétszáz fajta macska-eledel és nyolcvan ízű rágógumi, és van két politikai párt, amelyek közül egyik sem azt állítja, hogy mást akar, csak azt, hogy jobban tudja. Az Amerikai Egyesült Államokban a hatalom ma ötven család kezében összpontosul, és a választások kimenetele ténylegesen nem befolyásolja a tényleges hatalom birtokosainak a célkitűzéseit. Az államot azok irányítják, akik azt birtokolják, a demokrácia csak dekoráció.

              A kettős államppolgárság elleni kampány képviselői Magyarországon is a nem szavazók táborának további növelését szorgalmazzák. A nem szavazók hatalmas arányszáma hosszú távon azonban roppant veszélyt rejteget magában, mert tényleges, vagy mesterségesen szított válságos helyzetben az elkötelezetlen és politikailag felkészületlen tömegeket a kellő módszerekkel igen koönnnyű egy veszélyes, vagy igazságtalan ügy érdekében mozgósítani.

              A 2004. december 5.-ei népszavazás ellenkampányának szószólói nyíltan hirdették, hogy a magyarországi baloldal azért nem hajlandó megadni a határon túli magyar nemzeti közösség tagjainak a kettős állampolgárságot, mert azok majd elmennek szavazni, tehát gyakorolják demokratikus jogaikat és elkötelezettségeiket.

              A magyarországi baloldal és a balliberális értelmiség, tehát az újonnan alakulóban lévő európai jellegű, jogokra és kötelességekre épülő állampolgársági felfogás ellen lépett fel és az amerikai tétlen és politikailag mellőzhető állampolgárok hatalmas táborának a növelése érdekében kampányolt.

              Illyés Gyula: Petőfi Sándor című könyvében azt ajánlja, hogy nem csak a vitézi tettekre kell emlékezni, hanem okulásul az olyan szégyenletes eseményekre is emlékezni kell, mint például Petőfi Sándor egykori követté választásának kudarcára.

              Reméljük, hogy Magyarország hamarosan kezébe veszi a saját sorsát és lesz erkölcsi ereje szembenézni a közelmúlt eseményeivel. Ha ez megvalósul, akkor Illyés Gyula ajánlatának szellemében, a 2004. december 5.-ei népszavazás elleni kampánynak külön szégyenoszlopot kell állítani.

              Gyurcsány Ferenc, Tamás Gáspár Miklós, Eörsi István, Kis János és Bauer Tamás neve pedig kiemelkedő helyen szerepeljen ezen az oszlopon.

 

                                                                               Kaslik Péter: A kettős állampolgárság igazi arca

 

 

                                                       Bayer Zsolt: Magyar zsoltár

 

              „Megtettem, amit megtehettem, kinek tartoztam, mindent megfizettem,

              Elengedem mindenki tartozását, feljtsd el arcom romló földi mását.”

 

              Ez a felirat áll azon a síron. Odakinn a Házzsongárdi temetőben Ahová nem lehet belépni befelé kunkorodó lélekkel. Hisz nem lehet olyan lélekkel összebékülni a múlttal, jelennel, históriával. Aki meg ilyesféle dolgokkal nem tud összebékülni, annak úgyis befelé fog kunkorodni a lelke.

„ A tavasz jött a parttalan időben, és megállt a házzsongárdi temetőben.”

              Csak így lehet oda megérkezni. Érteni úgysem lehet – csak érezni. Ahogy Áprily Lajos érezte. De az a sírfelirat nem az ő sírján áll. Hanem Dsida Jenőén. Dsida Jenőnek pedig éppen 31 esztendő adatott. Vannak minekünk költőink, kiknek felettébb kevés idő jutott. De hogy, mi a kevés – nézőpont kérdése. Kevés-e megszületni 1907-ben Szatmárnémetiben, és meghalni 1938-ban Kolozsvárott, a kórházban, egy menthetetlenül beteg szív miatt?

              Talán kevés. Mégis valahogyan ilyen kevesekből áll össze a magyar nemzet ezer esztendeje. Petőfi Fehéregyházán, az orosz dzsidás lándzsájával a szívében. Dsida Jenőnk Kolozsvárott, a betegség szomorúságával szívében, nekünk meg marad az örökkévalóság. Csak már észre sem vesszük.

              Benedek apó istápolta Dsidát. Elek apó látta, tudta, érezte, hogy ez a gyenge fiú érdemes rá. És a gyenge fiú egész életében nem akart mást, csak költő lenni. Nem akarta Dante nyomán megjárni a poklot sem, a purgatóriumot sem, talán csak a paradicsomot Ő csak dalolni akart.         Olyasféle felesleges apróságokkal, mint szerelem, tavasz, öröm, bánat, leány és asszony. Olyanféle felesleges apróságokkal, mint a világ!

              Igazán nem tehet róla, hogy közbeszólt ez-az. Közbeszólt, közbeüvöltött egy világháború, és mindjárt rá Trianon, és a gyönge fiú Elek apó Cimborájában közölte verseit, és aki igen korán, már-már kamaszként, ott volt, ott lehetett a marosvécsi Helikon asztalánál, nos ez a gyenge fiú hirtelen felnőtt. Talán a szíve ment rá erre a felnövésre.

              Ült a gyönge fiú a Helikon aszatalánál, a Társaságban, melynek tagjai voltak Áprily Lajos, Reményik Sándor, Tompa László, Bartalis János, Kós Károly, Bánffy Miklós, Kuncz Aladár, Molter Károly, Karácsony Benő, Tabéry Géza, Szentimrei Jenő, Tamási Áron, Kacsó Sándor. Egy ilyen névsorral nagyjából átmenthető az örökkévalóság.

              Ült közöttük a gyönge fiú, aztán felnőtt, belenőtt a bús magyar sorsba, aztán meghalt, és kiköltözött a házzsongárdi temetőbe. De még mielőtt elment, itt hagyta a dalokat. A dalt. A Psalmus Hungaricus-t.

              „Vagy félezer dalt megírtam, s e szót: magyar, még le sem írtam. Csábított minden idegen bozót, minden szerelmet bujtató liget. Ó, mily hályog borult szememre, hogy nem láttalak, te elhagyott, te bús, kopár sziget, magyar sziget a népek Óceánján!”

              Így kezdődik Dzsida Magyar zsoltára. És a vissza-visszatérő strófa:

              „Epévé változzék a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek! Nyelvemen izzó vasszeget üssetek át, mikor nem téged emleget! Hunyjon ki két szemem világa, mikor nem fád tekint, népem, te kárhozott, te drága!”

              A nyitó és záró sor között egy rövid élet. Ami, innét szemlélve, nem is olyan hosszú úton lehet csak végigmenni rajta. Holnap hetvenegy esztendeje, hogy a kolozsvári kórházban meghalt Dzsida Jenő, és kiköltözött a házzsongárdi temetőbe. Ahová befelé kunkorodó lélekkel bemenni nem lehet. De úgy élni sem lehet. Vagy talán lehet. Csak nem érdemes.

 

                                                                                               Bayer Zsolt, Polgár infó, 2009. június

 

 

                                                       A  Gyurcsány-beszéd részletei

 

 

              „Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes. Hogy egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik, nem a hatodik lépés, még a harmadikat sem tudom. Tudom az első kettőt. És egyszerre kell megpróbálni előrevinni ezeket az ügyeket, fenntartani közöttünk az együttműködést, a jóhiszeműséget, biztosítani a koalíciós partner támogatását, fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak, bevonni őket ebbe a folyamatba.

              Amikor azt mondjátok nekem, hogy vigyázzunk oda, mert az Alkotmánybíróság visszaküldhet dolgokat, tudjuk mi ezt. Nem baj, hogy mondjátok, de higgyétek el, tudjuk. Egy nagyon szűk csapat dolgozik Petrétei Jóska mögött, mert hogy nem engedhetjük be a minisztérium egészére ebben a fázisban még, 5-6-7 ember reggeltől éjszakáig, a szó szoros értelmében, hogy nehogy baj legyen. Őrületbe kergetjük egymást bizonyos pontokon, hogy összeszedjük a bizonyos mennyiségű pénzt a kollégákkal, hanem amikor mennek a politikai egyeztetések, húzzatok már a pi-ba ezzel! Gyerünk előre! Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk.

              Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt, mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi.

               És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a sz-ból visszahúztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk? Természetesen a dolog az nem szépen, nyugodtan, aprólékosan felépített. Nem. Nem. Őrült lóhalálban készült, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön, hogy most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy majdnem belegebedünk.

              Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nekem nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen.”

 

                                                              A kuruc és a labanc

 

              A kuruc-labanc kettősség a mai napig meghatározza közéletünket és kultúránkat. Hajdan haladónak és maradinak hívták egyiket-másikat. A múlt század irodalmi világában urbánusnak és népiesnek nevezték a feleket az egyik tábor a Nyugat, a másik utóbb a Kelet Népe köré tömörült. Mostanában a jobb és baloldali kifejezések divatoznak.

              Természetesen félrevezetők, mert nálunk 1990 óta a gazdagok hívatják magukat baloldaliaknak, és a szegények pártfogóit mondják jobboldaliaknak. Az ellentét művészi megnyilvánulásaira tekintve a mai urbánusok megpróbálnak vitorlázni a világ izmusiparának viharában, a népiek utódai saját belső értéket keresnek és folytatnak, a kocsmában pedig kurucosan búslakodnak.

              Nézzük, mit mondott Hamvas Béla a kurucról! „Individualista, melankolikus fantaszta és anarchikus vidéki, aki csak úgy felkelt bánatában és harcolt. Észak géniuszának megnyilatkozása; az egyetlen magyar mozgalom, amely mély költészetet és zenét teremtett.”

              Ennek forrása a sorsvállalás; a fölkelések sorozata drámák sorozata, melyek föl-fölhasítják a lét szövetét.

              „A kurucság átkozott kastrija kevélység” – a kurucok jobbára bocskoros nemesek voltak és hajdúk, tehát szabad emberek. Nos e kevélység „nem akarja magát idegennek alávetni, de önmagával nem tud mit kezdeni.”

              A kurucnak édes atyjafia a szegénylegény. Ezt olvashatjuk róla Hamvasnál:

               „Sosem absztrakt gonosztevő, hanem az Alföld elveszett ateista remetéje, aki hű ahhoz az ősi titokhoz, amit a letelepedettek elárultak; nem háza nincs, hanem hazája.

              ”A szegénylegény, a betyár, kuruc a javából. Ö „az örök felkelő és ellentmondó”, ám ő az alföldi, a keleti géniuszt uralja, így kiigazíthatjuk Hamvast. A kuruc lélek hazánk keleti és északi géniuszából áll össze.

              Ne feledkezzünk meg a labancról sem, mert kuruc nincsen labanc nélkül. Bizonyára testvérek, mert idegenek között az övékéhez hasonló fenekedés elképzelhetetlen. Hamvas szerint a „labanc nem a szabadságot, mert az visszanyerhető, hanem a szabadságra való sóvárgást, az álmot elárulja, a foglárral szövetkezik, ezért bűnére nincs bocsánat.”

              A labancságnak nincs zenéje és költészete. Hogy is lehetne? Mindazonáltal léteznek labanclelkű írók, festők és zenészek: labanclelkű politikusok bérencei. A labancság korrupció, létrontás. Persze sorsvállalás – mi nem az? – de a korrupcióban nem fölizzik, s elhamvad a lélek egy nemesnek gondolt ügyért, jelesül a haza szolgálatában, hanem lassan elrohad.

              A labancságot csak a dráma, a katarzis tagadásában lehet úgy-ahogy kibírni; nincsen se haza, se nemzet, a szerelem leginkább szex, a szabadság pedig szabadosság, a művészet képlete: izmus-ideológia plusz technika.

              Hogy ne vesszünk bele a politikába, labanc például az a nyelvész, aki vitás esetekben mindig a magyar megoldás ellen dönt. Német befolyás idején germán eredetet keres szavainkban, szovjet gyarmat korunkban szlávot. Gondolja valaki, hogy Berlinben, Moszkvában számolták, hogy hány magyar szó ered tőlünk? Csudákat! A lihegés, a szolgaság öröme a labanc igénye.

 

                                                                Márciusi levél

 

              Őrület! – mondhatnánk halálos lelki nyugalommal magunknak is, de zavarodottan már önmagunkkal sem tudnánk szóba állni.

              Ezt szokták egy országban csődnek nevezni. Csődnek – lábunk fejétől a koponyánk magaslatáig. A kórházi ágyak ilyenkor szoktak parancsszóra útra kelni, menni egyik városból a másikba, a hegyek tetejéről kiszellőzhetetlen házak sűrűjébe, és fejetlen rohangálásukat befejezni a roncstelepen. Az iskolák, a kis posták, vidéki vasútállomások ajtaját ilyenkor szögezik be kalapácsos lidércek, hogy a peremlakók minél előbb megtudják: semmi szükség sincs rájuk.

              És egy Gyurcsány Ferenc nevezetű miniszterelnöknek is ilyenkor támad kedve hanyagul rákönyökölni a Művészetek Palotájában magányosan ácsorgó, mikrofonos asztalra, és kioktatni a magyarságot arról, hogy mi is történt 1848. március 15-én.

              Barátaim! Történészek, írók, tudósok, tanárok, filmesek, filozófusok, egyházi emberek, feltalálók, Bartók és Kodály tanítványai – hova jutottunk? Valaha voltunk valakik, és most csak bámuljuk az eseményeket, mint egy nevetséges panoptikum élethű másolatai.

               Tizenkét éve jámborul dödögünk és lázadozunk, ahelyett, hogy bevallanánk: elárultuk az értelmet, de helyette nem fedeztünk fel magunkban semmiféle dacos és barbár boldogságot, amellyel segíthettünk volna népünknek.

              Sőt, mostanra az is kiderült, hogy elfogadtuk a diktatúrában gyökerező demokrácia minden züllöttségét és képmutatását.

           A rendszerváltás pillanatában azt hittük, hogy a szabadság megigazulása és megváltása jön el. De nem jött el!

              Az első szabad választáson a vérbírók éppúgy szavazhattak, mint az agyonlőtt vagy a fölakasztott vértanúk hozzátartozói. Akik 1956. október 25-én, az Országház téren tömeggyilkosságot rendeztek, szabadon járulhattak az urnákhoz. Elmaradt a törvényes, bírósági leszámolás azokkal szemben is, akik zsarolással lelkeket pusztítottak el, és akiknek vér tapad a kezükhöz.

              Az ő bőrük megmentésével elvettük megtévedt százezrek megtérésének lehetőségét, és ott hagytuk őket meghasonlásukban. És így növelték, és növelik a tegnapi bűnösök szavazótáborát. A diktatúra minden szennye és szörnyűsége így özönlött át zavartalanul a demokráciába, különösképpen felerősödve az utóbbi öt esztendőben.

              A hatalmat gyakorló kormány már nem is nagyon rejtegeti azt a szándékát, hogy a magyar lakosság becsapásával elért választási győzelmét legönzőbb módon saját anyagi gyarapodására használja föl.

              Eközben parlamenti többségét kérkedve és kéjjel mozgósítja kiszolgáltatott népe ellen. Az egészségügy, a kórházak barbár szétzúzása a ma emberét az 1919-es proletárdiktatúra gaztetteire emlékezteti. Ennek a pusztításnak a mértékét nemcsak az egészségügy szétverése adja, hanem a mai kormány minden intézkedése, amelynek nyomán romlik a nemzet többségének életminősége.

               A felemelkedés helyett milliók kerülnek a lecsúszás pályájára, és sok ezren pedig inkább az önpusztítást választják.

              Ma Magyarországon a legnyilvánvalóbb igazság az, hogy aki értelmiségi és nem vakítja el a félelem, önző érdek vagy valamiféle téveszme, az magában leszámol ezzel a kormánnyal.          Úgy is mondhatnánk, hogy aki értelmiséginek tartja magát, nem azonosulhat ezzel a kormánnyal, hanem mindent megtesz annak érdekében, hogy azok a megtévesztett jóhiszeműek, akik még e kormánynak hisznek, hasonló következtetésre jussanak, hisz valójában az ő kezükben van a döntés.

              Ehhez pedig közgazdászok, tudósok, írók, filmesek, filozófusok, jogászok, tanárok, szociográfusok, tisztességes pénzemberek szükségesek, valamint hitben és képzeletben nagyra nőtt emberek. Ne feledjük: 1848. Március Tizenötödike azért lehetett máig is legnagyobb erőt sugárzó ünnepünk, mert történelmünkben ez volt az első, de úgyis mondhatnám, hogy az egyetlen – olyan esemény, az egyedüli csoda, melyben népünk elsősorban a szellem embereire hallgatott.

 

                                                                              Csoóri Sándor, 2007. március 16. Nemzetőr

                                     

                                                              A medence és környéke

 

              Tíz éve is van már, vagy még annál is több.

              A Lukács uszodában történt, Egy nagy magyar író úszott ott éppen, majd megpihent a medence szélén. És pihenés közben orrát a vízbe fújta, nem olyasféle csalafinta módon, ahogyan mások teszik talán, sunyin, észrevétlenül, a víz alatt – nem. Ez a mi magyar írónk büszkén és nyíltan fútta a vízbe, lássa ország-világ, hogy élnek még itt bátrak is ám!

              Akkor egy másik fürdőző, odaérvén a nagy író mellé, rászólt a nagy magyar íróra, hogy lekötelezné amennyiben nem a vízbe fújná bele. A nagy magyar író, akitől tudjuk, hogy ők sokkal jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket.

              Csak azt nem lehet tudni azóta sem egészen pontosan, hogy kicsoda a „mi”, és kicsoda az „ők”. Szóval a nagy magyar író ekkor kiugrott a vízből, és körberohangálván a medencét, azt ordítozta, hogy „itt inzultálják a zsidókat!”

              Megőrzendő, emblematikus pillanat volt az, olyan pillanat, amelybe bele van sűrítve a mi egsész életünk.

              Mindez pedig azért jutott eszembe, mert a minap, egészen pontosan hétfőn, március 17-én este, az ATV-n, Friderikusz Sándor műsorában egyszerre hárman fútták orrukat a medencébe.         Az ország medencéjébe. Ő maga, a nagy Friderikusz, a pompásan kihízott fejével, valamint Csillag István és Ungváry Rudolf.

              Mi most az utóbbira, Ungváry Rudolfra koncentrálunk. Szem előtt tartva Murphy törvényét, miszerint „az emésztőgödörben mindig a legnagyobb darabok úsznak legfelül”.        Ungváry a következőket mondta:

               „A Fidesz és hívei a házmesterek Magyarországának követői, akiknek elődei zsidókat lőttek a Dunába.”

               És még olyasmit is mondott, hogy Orbán valami fundamentalista, sámánkodó, vajákos szöveget nyom, ami ellentmond a zsidó-keresztény kultúrának. Miközben ezeket mondta, Friderikusz Sándor erőteljesen bólogatott, és adta alá a lovat.

              És mindezt természetesen a népszavazás okán. Pedig tudhatjuk: A Magyar Köztársaság Alkotmánya / 1989. évi XXXI. alaptörvény / a második paragrafus 2. bekezdésében kijelenti:

               A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé. Amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja. A közvetlen hatalomgyakorlás egyik legfontosabb formája a népszavazás.

              Ezt tudjuk, valamint azt, hogy hárommillió – háromszázezer magyar választópolgár úgy döntött, eltörli a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat. Ungváry Rudolf beteg agyában pedig máris összeállt a kép hárommillió - háromszázezer házmesterről, akik hamarosan zsidókat fognak lőni a Dunába.

              Először Csurcsány vizelt a medencébe az öszödi beszéddel, méghozzá trambulinról. Hamar mellé állt vizelni a mainstream értelmiség. Aztán most még belefújja orrát a medencénkbe Ungváry meg a többi, és közben versenyt futnak immár a nagy magyar íróval a medence körül, azt sikítozva, hogy:

               „Itt inzultálják a zsidókat!”

               „Nézd legott komédiának s mulattatni fog.”

               Ez a jó tanács ilyenkor. De azért nehéz. És ha az ember még Avar Jánost, Bolgár Györgyöt, Mészáros Tamást és Dési Jánost is megnézi, nos, akkor Karinthy Cini naplóját felüti ennél az 1967-ben írt résznél:

              „Külön tanulmány a pesti zsidó újságírók, akiknek ugyan mindnek van rokona Tel – Avivban, de most olyan kéjjel gyalázzák Izraelt és a zsidókat, mint az őseredeti nyilasok. Persze ha lehet, a Párt mögé bújva! Ilyenkor én is antiszemita leszek, de nem az izraeli mesterkedésektől, hanem ezektől a pesti firkászoktól, akik mindig túlnyalnak.”

              1967-ben a pesti zsidó újságírók még Izraelt gyalázták. Ugyanezek a pesti zsidó újságírók ma az arabokat gyalázzák. Meg a Fideszt. Meg bennünket. Mert jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket. Ők a mi zsidóink. Értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust.

               És csak ülök a medencénk szélén, és nem is értjük már a versenyfutást a parton. Megértenénk. Ugyanis teljesen felesleges, fárasztó, lélekölő időtöltés ezeket megérteni. Annyi a dolgunk csupán, hogy ne engedjük őket az ország medencéjébe vizelni és orrot fújni.

               Mondjuk úgy: ”Határozottan ne engedjük!” Azon túl nézzük derűsen, ahogyan rohangálnak a parton.

                                                                                                                         Bayer Zsolt, UMK

 

                                                                  A lepke szárnya

 

Mottó:

              Grün megérkezik Amerikába. Sétálgat Manhattanben, és egyszer csak meglátja régi jó komáját, Kohnt, aki főtt kukoricát árul a Chase Manhattan Bank előtt. Odamegy hozzá. És üdvözli:

              „Szervusz, Kohn, de jó, hogy látlak! Látom, neked neked beütött az üzlet. Én most érkeztem Amerikába, és mi tagadás, nincs egy vasam se. Nem tudnál kisegíteni tíz dollárral?”

              „Grün, én nagyon szívesen segítenék, de sajnos nem lehet, ugyanis szerződést kötöttem a Chase Manhattan bankkal.”

              „Te? Miféle szerződést?”

              „Hát megállapodtunk, hogy ők nem árulnak kukoricát, én pedig cserébe nem adok kölcsön.”

+

 

              Hát így. Aztán némiképp módosult a helyzet. Az amerikai bankok elkezdtek kukoricát árulni, Kohn meg kölcsönadni. Az eredmény itt van a szemünk előtt, mégpedig totális pénzügyi válság formájában.

              És most Amerikában erősödik az antiszemitizmus, olvasható a hírekben. Csúnyákat írogatnak a népek különféle internetes fórumokon a zsidókról, sőt már antiszemita tüntetés is volt New Yorkban, bár azt idehaza elhallgatták.

              Azért olyan nagyon nem csodálkozik ezen senki sem. Legfeljebb, ha szemforgató és farizeus. Mert aki tudni akarta és akarja, milyen az igazi antiszemitizmus, jól teszi, ha ellátogat Amerikába, és olvasgatja a bronxi falfirkákat a fekete negyed házfalain, vagy késő este, néhány sör felszabadító hatása után, elbeszélget egy kicsit néhány wasppel / white, anglo-saxon, protestant /.

              Ha ez nem elég, érdemes figyelmesen végighallgatni, hogy a közép-nyugati redneckek miképpen nyilatkoznak a zsidókról. Mindjárt ki fog derülni, hogy az igazi, mély, tőrölmetszett antiszemitizmust idehaza még csak meg sem közelítjük.

              Most bizony durvul a helyzet, mert a brooklyni zsidó pénzügyesek és a Wall Steet-i yuppie-k mérhetetlen pénzsóvársága, telhetetlensége és felelőtlensége összeomlásba sodorta az amerikai pénzügyi világot. Persze ezen keresztül az egész földtekét.

               Mire jön az amerikai kormány, az állam, és hétszázmilliárd dollárt töm bele a rendszerbe Hétszázmilliárd dollárt! Ez öt esztendő teljes magyar összterméke. Ezt most az amerikaiak zsebéből húzták ki. Úgy nagyjából minden amerikai fizet most négyezer dollárt, hogy ne legyen újra gazdasági világválság. A népek meg csúnyákat írogatnak a zsidókról az internetes fórumokon. Nohát!

              Amúgy pedig ismerjük a régi tételt, miszerint ha egy lepke meglebbenti szárnyát Japánban, abból földrengés lehet Amerikában. Nos, az amerikai pénzügyi válság természetesen  végigsöpör a világon.

               Nyugat Európa bankjai sorra jelentenek csődöt vagy csődközeli helyzetet, és az államok mindenütt kénytelenek beavatkozni. Belgiumban államosítják / mondom: államosítják / az egyik legnagyobb kereskedelmi bankot. A britek külön testületet hoztak létre, amely a válságot próbálja kezelni, a német Hypo Reál Estate hét végi meglepetésként csődöt jelentett. Szóval, nyakunkon az egész!

              Mindeközben nézem vasárnap a tévét. Baló György kérdezgeti Fekete Jánost és Bajnai Gordont, hogy akkor most mi lesz. Fekete János elmondja, hogy bizony baj lesz, mert például a devizapiaci folyamatok kiszámíthatatlanok, és ha a forint-euró-árfolyam másképpen alakul, magyarán, mondjuk, hirtelen háromszáz forint lesz egy euró, vagy még drágább, akkor mindazok, akik devizaalapú hitelben adósodtak el, így bajban lesznek.

               Ez a „nagy baj” azt jelenti magyarul, hogy egy csomó honfitársunk nem fogja tudni fizetni a havi törlesztőrészleteket a házára vagy a lakására. Akkor a bank viszi a lakást vagy a házat. Bajnai Gordon pedig belemondta vasárnap az estébe a következő mondatot:

              ” Válság van, divatba jön az erős állam.”

              Nahát! De mi azt hallgathatjuk sivár, meddő és elviselhetetlen MSZP és SZDSZ-es évek óta, hogy az államot le kell építeni, államra nincs szükség. Az állam rossz gazda, és majd a piac mindent rendbe tesz. „privatizáció, liberalizáció, dereguláció” ez a törvény, ez az új istenség. Aki ezt tagadta, vagy akár kétségeit merte hangoztatni, megnézhette magát.

               És most, hogy a szent piac és annak barom hozzáértő irányítói csődöt mondtak, most persze jöjjön az állam, és tegyen rendet.

              Még az ántivilágban, Kádár idején járta egy vicc. Természetesen suttogva terjedő vicc volt, és leginkább az MSZMP tagjai meg a megyei párttitkárok mesélgették egymás között, amikor jól berúgtak valamelyik hétvégi összetartáson.

              A vicc így szólt:

               Mi a különbség a kommunizmus és a kapitalizmus között? Lényegében semmi. Mindkettőt a zsidók találták ki, csak az egyiket nekünk, a másikat meg önmaguknak.

              No, most már elmondhatjuk, hogy belekóstoltunk mindkettőbe. És úgy tűnik, egyik sem az igazi. Itt az ideje kitalálni valami harmadikat. Közösen és mindnyájunknak – amíg nem késő.

                                                                                          Magyar Hírlap, Bayer Zsolt, 2008. okt. 8.

 

                                                                     2008 - 2013

 

Szervusz, Gábor. Miért üldözik Berlusconit?  Magyarország egy ronda kis állam. Még egy lapáttal! Ugyanaz a bűz: 1. és 2. Állandó össztűz alatt. The West and the Rest. Bergerék és a gondozás. Ideológiamentes dagonyozás.  Haza és árulás.

 

 

                                                                   Szervusz, Gábor!

 

              Olvasom a Jobbik szórólapján az írást: „Húsz évet a húsz évért.” Természetesen „a nép nevében”. A világ legnagyobb hülyeségeit és gazemberségeit mindig a nép nevében mondták és tették.

              Gábor! Ha az elmúlt húsz évben csupa egyforma gazember irányította az országot, akkor te miért léptél be 2002-ben Orbán Viktor polgári körébe? Hát az MSZP is mindig erről beszél, ez az ő „bizonyítékuk”, hogy a Jobbik Orbán Viktor keze munkája.

              Mert így van ez, hogy az MSZP mindenképpen rátok akar tolni bennünket kínjában, ti meg mindenképpen az MSZP-re akartok tolni bennünket éhségetekben. És lám, máris ki van jelölve a tér, ahol az MSZP és a Jobbik összeér.

              És ez a tér nem végtelen. Egy fenét! Ez a tér az ostobaság, a mély butaság és az aljasság hátsó udvara. Ez van, Gábor!

              De vissza az eredeti kérdésünkhöz! Miért léptél be 2002-ben Orbán Viktorhoz? Erre a kérdésre három lehetséges válasz adható:

              Azért léptél be Orbán Viktor polgári körébe, mert 2002-ben érezted te is, volt négy jó év ebben az országban. Négy olyan év, amikor jó volt reggel felkelni, amikor mindnyájan éreztük, hogy elindultunk valamerre; és érezted, hogy rettenetes, ami a választáson történt. És érezted, ha már megtörtént, muszáj tenni valamit. Muszáj segíteni, muszáj, hogy Orbán érezze: nincs egyedül.

              Azért léptél be Orbán Viktor polgári körébe, mert 2002-ben te még a „zsideszt” és „Likud Viktort” támogattad. Ismerős kifejezések, ugye Gábor? A Kurucz-info testi-lelki nyomorékjainak kifejezései.

               Különösen a „zsidesz” tetszik, mert ezt régről ismerem. Ezt még a BIT-es komcsik találták ki 1990-ben. Hiába, no, a sz… nem vész el, csak átalakul.

              Minden esetre, ha kiderül, hogy 2002-ben még a „zsideszt” támogattad, akkor nagy bajban vagy, Gábor! Akkor fel fog kerülni a Kuruc. info trágyadomjára a címed és a telefonszámod, és a felhívás, hogy verjenek össze a bátor fiúk.

              A harmadik lehetséges válasz: Akkoriban meggörbült a tér, és csapdába ejtette az időt.       Így 1998 és 2002 közötti időszak nem része annak a húsz évnek, amiért a Jobbikon kívül mindenki húsz évet érdemel.

              Nincs több lehetséges válasz, Gábor. Ebből kell választanod! Vagy „húsz évet húsz évért” egy ócska, primitív kampányduma csupán. És még aljas is, ráadásul.

              Az elmúlt hat-nyolc évben volt nekünk egy baráti társaságunk, a Turul-kör. Ott találkoztunk egy hónapban egyszer, néhányan víg cimborák. Aztán beszélgettünk, iszogattunk, olykor valamelyikünk előadást tartott, múlattuk az időt. Tagja volt ennek a társaságnak Pörzse Sanyi többek között, és Lesó is, teljes nevén Losonczi Pál.

               Ő most a kampányfőnökötök, ugye, Gábor? Csak azért mesélem el ezt neked, hogy kicsit a dolgok mögé láss. Hogy értsd: Nem is olyan régen még egy asztalnál ültünk néhányan, és emberi hangon beszélgettünk. Olyan érzése volt az embernek, hogy mi barátok vagyunk, ott a Turul-körben.

              Aztán most naponta olvasom, hogy én /is/ szemét, áruló, zsideszes tetű vagyok. Egy darabig vártam, talán majd felhív Losó, hogy „Zsocám, bocs, ezek nem mi vagyunk, ezek nem a mi szavaink, ne hülyéskedj, hát évek óta egy asztalnál ülünk, eszünk, iszunk. Zsocám hát téged kértelek meg, hogy elmondhassam a műsorodban, mit csináltak velünk Verókék a VI. kerületben.            És el is mondhattam. Zsocám, hát a mi kocsmánkba menekültünk akkor este, amikor ezek a most regnáló gazemberek ránk szabadították a rendőrséget, és alig láttunk a könnygáztól…”

              De Losó nem hívott föl, Pörzse Sanyi sem hívott föl. Pörzse Sanyi inkább azzal a mondattal kampányol, hogy „Orbán beült a páncélautójába, és elmenekült.” Micsoda egy aljas, hülye mondat! És már a páncélautónál lebukik az egész.

               Soha nem volt Orbánnak páncélautója. Csak így jobban hangzik, igaz? De a fő baj nem ez. A fő baj, hogy ideje lenne szakítani ezzel a forradalmi romantikával. Mert nem volt itt forradalom. És nem is lehetett volna.

               Egy olyan országban akartok ti forradalmat csinálni, ahol a sztrájk idején a Népszavában toboroznak sztrájktörőket, és egy nap tízezren jelentkeznek? Ugyan már, Gábor! Ráadásul 2006. október 23-át még csak nem is lehetett előre látni.

              Vége volt a gyűlésnek, a tömeg hazaindult, Gyurcsány meg összeverette a fideszeseket. Te is tudod, én is tudom: így történt! Gyurcsánynak gondja lett volna rá, hogy mondjuk, lelőjék Orbánt, és gyönyörű temetést rendezett volna neki. Sírt volna a sírnál. És akkor most mi lenne? Semmi sem lenne.

              Úgyhogy inkább azon gondolkodj, kinek állt érdekében, hogy az őszödi beszéd miatt kirobbant spontán tűntetés a tévé elleni erőszakos ostromba forduljon? Mert ez a jó kérdés, Gábor! Úgyhogy, mondom, hagyjuk ezt a forradalmi romantikát!

              Meg aztán kik is itt a forradalmárok, a szabadságharcosok, a hazafiak? Azok, akik öten-hatan összevernek egy védekezésre képtelen embert? Gábor, ma az kell a hazafisághoz, hogy öt markos legény összeverjen egy hatvan év körüli, rossz fizikai állapotban lévő embert a garázsban, aztán még a tárcáját is elvigye? Ez a hazafiság és a szabadságharc?

              Mert lehet Csintalant nem szeretni, még utálni is lehet – de összeverni? Áruld el, mi a különbség a Csintalant összeverő gyáva sz-rok és egy falusi öregembert összeverő cigányok között? Ott belül, a lelkükben és a fejükben, mi a különbség? Csak azért kérdezem ezt tőled, mert a „legnépszerűbb” internetes portálotokon ezek a gyáva sz-ok „hazafiak” meg „szabadságharcosok”.

              Ha ezek hazafiak és szabadságharcosok, akkor minek nevezzük ’56 hőseit, akik szembeszálltak az akkori világ legerősebb és legkönyörtelenebb hadseregével. Tudom én, hogy romlott a világ, na de ennyit, Gábor? Ha összeverek ötödmagammal egy nekem nem tetsző és védekezésre képtelen öregembert, mindjárt szabadságharcos leszek?

               Akkor inkább maradok „zsideszes”, Gábor. Még egy apróság: Azt nyilatkoztad az EP-választások előtt, hogy a választás után addig fogtok tüntetni, ameddig a kormány el nem takarodik. Gábor, eltelt egy év, kaptatok félmillió szavazatot. A kormány meg a helyén! Hát hol marad a forradalom? Vagy az Orbán dolga? Esetleg rájöttél, hogy kukaborogatással nem lehet bejutni a parlamentbe?

              Amúgy általánosságban is javaslom, olvasgasd a Kuruc. infót! Tanulságos lesz, neked is. A Kuruc. infót olvasgatva személyesen megtapasztalhatja az ember, hogy milyen a jakobinus és a bolsevik lélek, szellem. Ocsmány, szemét, aljas, hazug és gusztustalan szellem, lélek az.

              Az összes l’art pour l’art zsidózásával és cigányozásával együtt. Az ahely az, Gábor, ahol „mokkavadászoknak” nevezik a cigányokat lelövöldöző nem is tudom, micsodákat. Ez lenne a tiszta, szép jövő? A „szebb jövő”? Mert nekem senki ne magyarázzon cigánybűnözésről, senki ne magyarázzon a zsidó-magyar együttélés konfliktusairól, vállaltam konfliktust ez ügyben eleget. De hogy azok, akik rágyújtják a házat egy cigány családra, aztán a menekülő ötéves gyereket apjával együtt agyonlövik, hősök lennének, vagy „jópofa” vadászok?

              Hát ebből nem kérek, Gábor! Szerintem, te se. Csak most még kell a támogatás.. A felület. Most még mindegy. Most még jól jön a „zsideszezés” meg a „húsz évet mindenkinek” hazugsága. Most még remek, ha Morvai Krisztina hazaüzen Brüsszelből, hogy ki mit csináljon a metszett farkincájával.  Igaz ugyan, hogy ez félreérthetetlen és szintúgy l’ art pour l’ art zsidózás kizárólag az MSZP- nek jó, de kit érdekel, igaz? A „mokkavadászoknak” ez tetszik, és ez a lényeg. Csak tudnám, hogy Krisztina mióta ilyen kényes a metszett farkincákra?

              Apropó, Morvai Krisztina!

              A Krisztinából a Fidesz csinált valakit. Illetve a „zsidesz”. Legyünk következetesek! Krisztina a mi infrastruktúránkkal és Balog Zoli segítségével csinálta végig amúgy tiszteletre méltó és fontos jogvédő szolgálatát. Balog Zoli segítette, vitte ki Brüsszelbe.

               Krisztina engem kért meg, hogy írjak előszót a könyvéhez. Aztán képviselőként kiment Brüsszelbe, és azt üzente a”zsidesznek”, hogy tegyen végre valamit a 2006. október 23-án összevertek, megalázottak és megnyomorítottak érdekében. Micsoda egyenes, gerinces magatartás, micsoda kiállás! Atyaúristen!

              Mindegy, Gábor! Ennek semmi értelme. Csak valakinek egyszer azért el kell mondania, nehogy azt higgyétek, félelmetesek vagytok. Vagytok, akik vagytok. Vagytok eggyel többen, hogy a Fidesz ne legyen! Ez a törekvés kötötte össze az elmúlt húsz év összes politikai szereplőjét. Volt közöttük küldött ember sok, meg hülye is, sok. Köztetek van ez is, az is. És nektek sem fog sikerülni.

                                                                                 Magyar Hírlap, Bayer Zsolt, 2010. február 27.

 

 

                                                          Miért üldözik Berlusconit?

 

 

              No, nem a nőügyei miatt, hanem - mert a véleményük szerint - antiszemita. Milyen gyalázatosságot követett el?

              Felkereste őt, mint az állam miniszterelnökét, egy valószínűleg katolikus diákokból álló csoport. Azzal mulattatta a vendégeit, hogy elmesélt egy zsidó-viccet.

              Ez arról szólt, hogy a náci megszállás idején egy zsidó család – búsás havidíjért – egy üldözött zsidót bújtatott. Aztán eljött a sokáig várt béke, és hosszú időn keresztül nem mondták meg az üldözöttnek, hogy már régen vége a háborúnak.

              Az esetről készült videofelvételt a La Repubblica című római lap tette fel a honlapjára.

               A Vatikán „pénzügyminisztere” követelte, hogy Berlusconi kérjen bocsánatot az olaszoktól, mindenek előtt a hívektől.

              Az Osservatore romano, a Vatikán lapja tiltakozott legharsányabban, és védelmébe vette a holokausztban elpusztult 6 millió zsidó emlékét - az egész katolikus olasz társadalom nevében.

              Pedig igen-igen jellemző tulajdonságukra, a féktelen kapzsiságukra, ennél jobb példát nem is mondhatott volna a miniszterelnök.

              Most már értem, miért gyűlölik olyan nagyon.

              Mellesleg Berlusconi a The Economist című lapot The Ecomunistnak hívja.

                                                Berlusconi most zsidó viccel verte ki a biztosítékot, 2010. 10. 3.

 

                                                    Magyarország egy ronda kis állam

 

              Nick Cohen a baloldali hírlap publicistája Lukasenkóhoz és Chaveshez hasonlítja Orbán Viktort. Nick Cohen, a lap szemleírója szerint mindenki egyetértett abban, hogy nem kell felhajtást csinálni, amikor a hét végén Orbán Viktor átvette az EU elnöki tisztségét. Az EU technokratái megengedik, hogy eljátssza a „nagyfiút” a nemzetközi porondon. Ha a magyar kormányfő megjelenik, hogy a színfalak mögött Brüsszel irányítsa Európát.

              Brüsszel ennek fejében biztosította a Fideszt, hogy nem fogja túlságosan közelről szemlélni, hogy Orbán Viktor, hogyan irányítja Magyarországot. A The Observer szemleírója a „Ki száll szembe a gyűlölettel Magyarországon? címet viselő cikkben.

              Cohen szerint mindkét fél fenntartja azt a látszatot, hogy Magyarország tisztességes demokrácia, és nem ejtenek szót arról a ”randa kis államról”, amely Európa határain belül fejlődik ki. Európa vezetőinek hallgatása jól szolgálja a Fidesz érdekeit. A korrupt és inkompetens magyar baloldal felett aratott földcsuszamlásszerű győzelme óta Magyarországot azt nem mondom, hogy fasiszta vagy újfasiszta országgá alakítaná, de vegyük észre, hogy az Orbán által a Duna mentén épített új társadalomból „visszataszító bűz árad” – írja a szerző.

              Ez kiérződik a Fidesz propagandájából is. A lap szerint a kormány első intézkedéseként elrendelte a középületeken nyilatkozatának közzétételét. Ez arról tájékoztatta az állampolgárokat, hogy a magyar nemzet 2010 tavaszán ismét erőt gyűjtött, és sikeres forradalmat hajtott végre a szavazófülkékben. Mindenki örüljön, mert a Fidesz „a munkára, az otthonra, a családra és a rendre alapozott ragyogó új holnap felé vezeti Magyarországot” – olvasható az újságban.

              A The Observer megírja, hogy karácsony előtt a Jobbik, amelynek a romákkal és a zsidókkal szembeni hozzállása valódi újfasiszta jelleget ad. Alföldi Róbertnek, a Nemzeti Színház igazgatójának leváltását sürgette. A demonstráción azt kiabálták: „buzi, perverz és zsidó”, és ezért alkalmatlan tisztségére.

              Furcsa módon azt nem tudták meghatározni, hogy mi is Alföldi bűne. Igaz, hozzájárult, hogy a magyar nacionalisták mumusának számító Románia nagykövetsége kibéreljen egy termet a színházban, de aztán enyhítette állítólagos kihágását azzal, hogy a tiltakozás hatására törölte a teremfoglalást.

              A Jobbikkal számolni kell azóta, hogy a szavazatok 17 százalékot kapta, és a Fidesz kész figyelembe venni a párt követeléseit.

              Orbán szerint ugyanakkor az is igaz, hogy nem mindegyik európai vezető tesz lakatot a szájára. Mások mellett Angela Merkel német kancellár kormánya eleget tett demokratikus kötelezettségének és tiltakozott. Nincs azonban értelme úgy tenni, mintha nem az lenne az EU elsődleges vágya, hogy fenntartsa a látszatot, és kezelje a ronda konfrontációkat” – írja a The Observer szemleírója.

              A publicista idéz egy magas rangú EU tisztviselőt, aki nemrégiben a The Economist című folyóiratnak kijelentette, „a Fideszt a változásra adott egyértelmű felhatalmazással választották meg”. A szerző ehhez hozzáteszi „ ha a változáshoz hozzátartozik az alapvető jogok elleni támadás, akkor az nem Brüsszel gondja.”

              Nick Cohen azt írta, hogy magyarországi kapcsolatai nem elsősorban jobboldali diktatúrára gondolnak, amikor az ország jövőjét taglalják, hanem Alexandr Lukasenko posztkommunista Fehéroroszországára, amelyet még mindig elönt a szocializmus nyelvezete, és amely a névleg balos Hugó Chávez venezuelai elnök szövetségese.

              Fehéroroszország ugyanolyan vehemensen támadja a sajtószabadságot, mint a jobboldali Magyarország és Chavez vezette Venezuela – olvasható a lapban.

              A 2011-es év kezdetén Magyarország baljós példája azt mutatja, hogy az EU a könnyű kibújás lehetőségét részesíti előnyben, és nem a fegyelmezett álláspontokat. Ez nem ígér jó évet – írta a The Observer szemleírója.

 

                                                                                +

 

               / Még egy lapáttal! The Washington Post: Magyarország Putyinizálódása /

              A lap szerint vannak megfelelő eszközök a nyomásgyakorlásra. Magyarország májusban rendezi meg Budapesten az Európai Unió csúcstalálkozóját, amelyen várhatóan Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is részt vesz.

              Orbán Viktort, az újság szerint, választás elé kéne állítani, vagy véget vet a hatalom koncentrációjának, és változtat a médiatörvényen, vagy abban a megaláztatásban lesz része, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok máshol rendezi meg vagy bojkottálja a csúcstalálkozót.

 

                                                                Ugyanaz a bűz 1.

 

              Magyarországból „bűz árad” – írja valami Cohen névre hallgató, bűzlő végtermék vahonnét Angliából. Cohen, Cohen – Bendit meg Schiff.

               A Népszava pedig a nagy kalapácsos ember vörös figurájával jelentkezik, és sajtószabadságot követel. A legtöbben pedig azt gondolják, hogy ez valami újdonság, és hogy ilyen hadjárat még nem volt. Botorság. Nincs új a nap alatt. Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben.

              A vörös rémuralom után – idehaza évtizedeken át az eufémisztikus „dicsőséges 133 nap” név alatt fut a tömeggyilkosok országlása, és szellemi – lelki utódaik a mai napig szeretik ezeket a véglényeket – Kun Béláék Ausztriába távoznak.

              Egy részük véglegesnek tekinti a távozást, hiszen világéletében gyűlölte ezt az országot. Ilyen Roboz Imre, az „író”, aki így sóhajt fel:

               „Mit silbakoljak a rút magyar tragédia függönye előtt? Gyenge népem, hitvány népség, mi közöm már hozzád? Magyar röggel akár sohase találkozzam többé!”

              Mindez a harag pedig azért, mert a nép nem óhajtotta eltűrni tovább Kunékat. Íme, Schiff András szellemi-lelki rokona.

              Ám ez a vörös emigráció jobbik része. A többi ugyanis vissza akart térni, bármi áron. Kun Béla 1919. augusztus 1-jei búcsúbeszédében világosan fogalmaz:

              ”Mi ez alatt az átmeneti idő alatt félreállunk, hogy majd újult erővel, tapasztalatokkal gazdagabban és objektívebb, reálisabb körülmények között egy érettebb proletariátussal új harcba kezdjünk.”

              Nos, így mentek el. Várta őket Ausztria és annak hülye kancellárja, Renner, és még hülyébb államtitkára, Bauer. Ez a két bolsevikrajongó tárt karokkal várta a népbiztosokat, előre megadva nekik a menedékjogot. Kun és velejéig rohadt bandája az előkelő Graf van der Straaten kastélyát kapta lakhelyül Karlsteinben. És ezek a bűzlő végtermékek attól fogva a legteljesebb szabadságban fejtették ki tevékenységüket és vadállati propagandájukat Magyarország ellen. Majd kézről kézre adja a „szabad” Európa Kun Bélucit.

              Ausztria nem adja ki Magyarországnak, inkább megpróbálják kicsempészni Moszkvába. Egy német hivatalnok rájön a turpisságra, és őrizetbe veszik Kunt Németországban. Majd láss csodát! Két nap múlva szabadon engedik, és szabadon bocsátásának napján Simons német birodalmi külügyminiszter nagy ívű szovjet-oroszbarát beszédet mond a parlamentben.

               Érdekes, hogy ez a Simons a minisztersége előtt véletlenül éppen a német elektromos iparban játszott vezető szerepet, és Németországot az orosz piacon akarta helyzetbe hozni. Ezen múlott Kun Béláék kiadatása. Nem rémlik fel senkinek egy nemrégiben leköszönt német kancellár?

              Kun Béla tehát kijut Moszkvába, a vörös pöcegödör meg marad Bécsben, és nekilát eláztatni Magyarországot. Hiszen visszatérésük útjában ott áll Magyarország.

              ”Útjában áll az otthoni polgári kormányzat. Arra, hogy ezt a kormányt a magyar közvélemény megnyerésével buktassák meg, nem is gondolhattak. Hitelüket ugyanis otthon, azon nép körében, amely hónapokig szenvedte ballépéseik súlyát, és amelynek unokái még évtizedek múlva is érezni fogják azt, teljesen elveszítették.

              Maradt még egy menedékük: a külföldi államok közvéleménye, amely rosszul vagy alig van informálva otthoni szereplésükről, és amelyet ennél fogva könnyű félrevezetni.”

              Mályusz Elemér írta e sorokat a Vörös emigráció című művében. De nekünk is szól, a mai unokáknak. És szólni fog a mi unokáinknak is még, ha nem sikerül végleg leszámolni ezzel a fertőzéssel.

              És mint ma, éppúgy akkor is: összefogtak a kommunisták, a polgári radikálisok, bolsik és egyszeri köztörvényes bűnözők, meg a sajtó legalja, hogy tönkretegyék a kormányt. A legnagyobb árulók: Landler Jenő, Kunfi Zsigmond, Gábor Andor, Göndör Ferenc, Böhm Vilmos, Rónai Zoltán. Orgánumaik: a Népszava, az ausztriai kommunisták Rothe Fane című förmedvénye, no meg a Bécsi Magyar Újság. Itt uszítanak és hazudoznak a fehérterror rémségeiről.

              „Jól tudják és érzik, hogy békés viszonyok között semmit sem remélhetnek, ezért minden igyekvésük a helyzet felborítása, a belső ellentétek szítása. A földművelő nép indulatát a polgárság ellen akarják felkorbácsolni, a munkásságét meg mindkettő ellen. Ma az antiszemiták nevében írják röpcéduláikat, holnap pedig a zsidóbarátok nevében” – írja Mályusz.

              Hát változott bármi is azóta? Nem, nem változott.

               „A nyugati közvélemény csak az emigráció torzító tükrében látja a magyar eseményeket. Senki nem beszél az oroszországi terrorról, senki nem emlékszik már a magyarországi vörös terrorra, mindenki csak a fehérterrorról hall.” Hát igen.

              És hogy lássuk, milyen ismerős a hang, álljon itt Kunfi dicsekvése – aki saját sikerének tekintette az egészet – a Világosság 1920. június 29-i számából:

               „A megvetés, az undor tarajos hullámai csapkodnak Magyarország körül. A gyűlölet drótsövénye választja el Magyarországot az egész világtól. Minden tisztaságra valamit adó ember befogja az orrát, ha a magyar nevet hallja.”

                                                                                Magyar Hírlap, Bauer Zsolt, 2011. január 4.

 

                                                                Ugyanaz a bűz 2.

 

              Még az Antall-kormány idején, a nagy chartamozgalmak indulásakor / Hja, kérem, Antallék voltak a nácik! / Eörsi Mátyás szabaddemokrata országgyűlési képviselő / keresztnevét szerető szülei Rákosi iránti tiszteletük jeléül választották /, imígyen nyilatkozott a német rádiónak:         „Rákosi legnagyobb bűne, hogy nem irtotta ki ezeket a fasisztákat.” A kiirtandó fasiszták alatt pedig a kormánypártiakat értette, továbbá azokat, akik ki merészelték fütyülni Göncz Árpádot.

              / Apropó: Göncz Árpád! Micsoda felkavaró pillanat, amikor a kampányban egyszer csak feltűnt Árpi bácsi az SZDSZ kampányfilmjében Kunczéval, Magyar Bálinttal, és kezükben egy-egy sárga rózsa. Aztán valakinek ott is leesett a tantusz, hogy ez nagyon ciki, és többet nem vetítették a filmecskét. No, de ezt csak azért mesélem, mert mint tudjuk, Göncz Árpád volt az utolsó független elnök./

              De térjünk vissza Eörsi Mátyás nyilatkozatára! Régen volt, tudom. Most mégis muszáj emlékeztetnem rá, mert a minapi vezércikkem miatt megint panaszkodnak a panaszkodók. Hogy hogyan merészeltem kifejteni a véleményemet, miszerint Kun Béláék aztán igazán megérdemelték volna, hogy az orgoványi erdőben nyakig földbe ásva. Mert az orgoványi erdőben történtek rettenetesek voltak, de legalább érthetők. Ha tetszik önöknek, uraim, ha nem. Ez van.        Amit ugyanis Kun Béláék elkövettek ez ellen a nemzet ellen, példátlan volt, és magyarázhatatlanul ocsmány. / Lásd még a baloldal ráront nemzetére! Nem időnként, mindig! /

              És azt is vallom, hogy Európa és a Nyugat örök szégyene, ahogyan Kun Béláékat befogadta, istápolta és felült ocsmány propagandájuknak. Amely propaganda nyomán szó sem volt már a Lenin - fiúkról, a páncélvonatokról, az akasztásokról, a fejszével való lefejezésekről – semmiről, csak az orgoványi erdőről. Aztán jöttek a „polgári radikálisok”. Jászi Oszkárral az élen, és a komplett vörös emigrációt a kisantanttal való szövetségre buzdították.

              Értik, uraim? Még meg sem száradt a tinta a trianoni békediktátumon, a nemzet még fel sem ocsúdott rémálmából, hogy elveszítette területének és lakosságának kétharmadát, amikor ezek a tetvek az utódállamokkal léptek szövetségre, és Benes volt a házi szerzőjük a Jövő című lapban.

              És szerb szuronyok árnyéka mögé bújva akarták létrehozni a pécs – baranyai „köztársaságot”, hogy onnan támadhassanak fegyverrel a maradék országra és Horthyra. És egy éven át szervezték a nemzetközi blokádot az élet-halál harcot vívó Magyarország ellen, és várták, hogy a szovjet legyőzze Lengyelországot.  Ezek nem időnként, utraim, ezek mindig! Nem volt ezek között tisztességes szocdem, Várkonyi úr! Kommunista állat volt mind. Tessenek olvasgatni Mályusz Elemért, Tormay Cecilt vagy éppen az évtizedekig kicenzúrázott írásokat Kosztolányitól, ne mindig a nyolcvan éves brossúrákat. Tessenek hozzászokni a gongondolathoz! Attól, hogy maguk remekül átírták a történelmet, az még nem úgy volt.

              Ám a lényeg most nem is ez! A lényeg, hogy Eörsi Mátyás akkori nyilatkozata Rákosi legnagyobb bűnéről, miért nem váltott ki ilyen elementális felháborodást önökből, mint az én szerény meglátásom Kun Béla sorsát illatően?  Aki erre a kérdésre tudja a választ, az mindent tud.

És tetszik ez maguknak vagy sem, azt a véleményemet sem fogom megváltoztatni, hogy ami most zajlik Magyarország ellen, itthoni segédlettel és felbújtással, az bizony dermesztően hasonlatos a vörös emigráció ténykedéséhez.

              És majd egyszer, megfelelő idő elteltével azt is el fogom mesélni, milyen tanácsot adott 2002-ben a választásokra készülő horvát kollégájának egy befolyásos magyar kormánytényező arra vonatkozóan, miképpen lehet megnyerni akár vesztesnek tűnő helyzetből is a választást. Most csak annyit árulok el, hogy a horvát baloldali politikus azt válaszolta:

             „De hát ez hazaárulás!” Hja, kérem, csak itt minálunk. De itt mindig!

 

                                                                                            Magyar Hírlap, Bayer Zsolt, 2011. I. 6.

 

                                                   Állandó össztűz alatt él az ország

 

 

              Bankadó, Simor András fizetése, majd jött az IMF-ügy, aztán a médiatörvény és így tovább. Olyan helyzetek, amelyekért kemény politikai, sőt, ha a leminősítéseket és a forint árfolyamával való manipulációkat tekintjük, gazdasági támadásokat is kapott az ország. Méghozzá a külső és belső ellenerők pontos és szisztematikus összehangolásával.

              A globalizmusnak piac kell és termőföld, a hazai liberalizmusnak pedig pénz, amiért kinyitja belülről a vár kapuját, vagyis kiszolgálja ezt a terjeszkedést. A legutóbbi támadást éppen Heller Ágnes filozófustól kaptuk Brüsszelben. Ma is felszólal Párizsban azoknak a francia filozófusoknak a körében, akiknek fontosabb a globalizmus balliberális politikai elvrendszere, mint az emberi tisztesség.

 

                                                               Beszélgetés

 

Sinkovics Ferenc: Nem új keletűek ezek a támadások. Elég, ha csak Göncz Árpád 1992-es, La Stampa-beli nyilatkozatára gondolunk.

Fricz Tamás: Tudjuk, hogy a rendszerváltás időszakában volt egy nemzetközi forgatókönyv, amely arról szólt, hogy ebben az országban a liberális oldalnak kell hatalomra jutnia, tehát az SZDSZ-nek kell megszereznie a kormányzás jogát. Csalódniuk kellett, és ennek hatására az Antall-kormány rengeteg támadást kapott. Azt hiszem, itt kezdődött minden.

Huth Gergely: Külön pikantériája az ügynek, hogy bizonyos hazai körök külföldön szervezik meg az itthoni ellenfeleik elleni támadásaikat. Mikor keletkezett ez a technika?

Tőkéczki László: Magyarország helyzete 1890 után változott meg, addig egy liberális mintaország volt. De 1879-ben az Osztrák-Magyar Monarchia szövetségre lépett a német birodalommal, és ezzel akaratlanul is egy olyan kapcsolatrendszer része lett, amelyet nem néztek jó szemmel Nyugaton.

Németország huszonöt év alatt mindenkit lekörözött a világban. 1900 körül úgy tűnt, megnyeri az USA-val folyó versenyt is. Sőt, Németország követelni kezdte a világ újrafelosztását. Ekkor küldték hozzánk Seton -Watson brit újságírót és politikust, aki nem Indiában vagy Írországban vizsgálta az emberi jogok érvényesülését, hanem Magyarországon! És ekkor kezdődött el, Jászi Oszkárékkal való szövetségben, Magyarország démonizálása, amely végül Trianonhoz vezetett.

Huth Gergely: Kevés a spontán elem, elég komoly tervszerűség látazik ebben a folyamatban.

Tökéczki László: Tervszerű is volt. Európában a magyar nemzettudat mellett a német nemzettudat a legelnyomottabb, és ebben ott van egy balos értelmiség, amely most is a leghangosabban izgat, ha nemzetpolitikai kérdéseket vetnek föl. Egyébként a magyarországi baloldaloknak vagy a radikális liberalizmusnak soha nem volt esélye arra, hogy külső szövetségesek nélkül jusson hatalomra. Ahhoz mindig valamilyen „forradalomnak”, az ország összeomlásának vagy megszállásának kellett bekövetkeznie.

Sinkovics: Különös, de ha egy idegen nyomást akar gyakorolni Magyarországra, az mindjárt szövetséget köt a hazai liberális tömbbel. Basescu például így igyekezett lecsendesíteni az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket.

Tőkéczki: Ez a kéz kezet mos elve és taktikája. Régi jelenség. Az egykori kommunista rendszernek számtalan társasutasa volt Nyugaton. Kulturális és személyes kapcsolatokról van szó, amelyek a Kádár-rendszerben is nagyon jó üzletet biztosítottak bizonyos nyugati, illetve baloldali köröknek. Nagy példányszámban adták ki nálunk francia baloldali írók könyveit. Nem kis pénzért és jogdíjért. Tehát miközben ők ott „szenvedtek”, úgymond a kapitalizmus fojtogató szorításában, addig óriási összegeket kaptak Keletről. És mindegy volt, hogy itt olvassa-e valaki egyáltalán a könyveiket vagy sem. És az egész egy nagyon mély, történelmi gyökerű jelenség.

Huth: Ha tökéletesen kompromitálódott ez a réteg a diktatúrában, akkor miért nem bukott meg mindjárt a rendszerváltás idején?

Tőkéczki: A nyugati baloldal és a polgári konzervatív oldal is egy-egy tőkekör. De abban a pillanatban összefognak, ahogy valamilyen közös problémáról, történetesen a magyar piac meghódításáról vagy a magyar termőföld megszerzéséről van szó.

Fritz: A legutóbbi támadás látszatra a médiatörvényről szól, de egészen más van mögötte. Történetesen Magyarország vett egy nagy levegőt a tavalyi választások után, és megpróbált a saját lábára állni. Ennek során azonban az Orbán-kormány óhatatlanról is megtámadta a balliberális világ szakrális intézményeit, a Valutalapot, a Világbankot, a banki rendzsert, a multinacionális cégeket. A centrális hatalomak úgy érezték ekkor, hogy megálljt kell parancsolni. Magyarországnak.

Tőkéczki: Igen, de tegyük hozzá, hogy a centrumországok hódító rendszere nem működne itteni szövetségesek, azaz helytartóságok nélkül. Soha nem is működött az elmúlt 120 évben. Ezért kerültek mindig előtérbe a helytartók, ezért alakult ki az ő világuk és kultuszuk ebben az országban.

Sinkovics: Sokszor kérdezzük, hogy mi lehet a globalizmus konkrét célja a pillanatnyi profiton túl.

Fritz: Konkrét cél az olcsó munkaerő megszerzése, az új piac meghódítása, hosszabb távon pedig az ország nyersanyag – és természeti kincseinek, azaz a termőterületek, vízforrások, az erdőségek birtokbavétele. Ezzel Magyarország és a hozzá hasonló országok jól körülírható szerepet kapnak tehát abban a gazdasági és politikai szerkezetben, amelyet a globalizmus irányít.

Tőkéczki: A mostani helyzet azért éleződött ki szerintem, mert a politikai fordulattól függetlenül is hatalmas változás előtt áll a világ. Kidőlnek a globalizmus bizonyos pillérei. Tíz év múlva például már csak a benzin és a gázolaj ára miatt sem lehet megtenni, hogy  ezer kilométereket utaztassanak egyes árucikkeket, ideértve az élelmiszereket, a mezőgazdasági termékeket is. Ami az önállóságot, a függetlenséget illeti, Magyarország egy kicsit túl korán fújta meg a kürtöt, de később azt minden ország kénytelen lesz megtenni. Itt a magyar bankadó intézménye például, melyet először nagy felzúdulás követett, de ma már ott tart, hogy több EU-s tagállam be akarja vezetni.

Huth: Beszéljünk az árulás lélektanáról! Önök elmondták, hogy évszázados ellenségei vannak Magyarországnak az atlanti világban. De törvényszerű – e, hogy kiszolgálják őket a magyarországi balos és liberális értelmiségi körök?

Tőkéczki: Az egyetemi szférában például az történik, hogy valaki valamelyik haver segítségével elintézi, hogy vendégtanár lehessen valahol Nyugaton. Ugyan nem nagyon emeli az illető a meghívó egyetem tudományos tekintélyét, de ő ugyanúgy vgisszahívja vendéglátóit, akik persze szintén nem a tudomány legnagyobb bajnokai. Ez csak egy vékony szelete az értelmiség életének, de ami a lényeget illeti, bátran kiterjeszthető az egészre.

Fritz: Létezik ma is az Erdei Ferenc által leírt kettős társadalom. A 19. század végén, a 20. század elején jött létre ez a rendszer Magyarországon. Az egyik tömb valóban az a bizonyos rendis, arisztokratikus, dzsentroid társadalom volt, amelyi a pénzt és tulajdont veszített, s lemaradt a versenyben, a másik pedig, az a bizonyos polgári társadalom, amely a nemzetközi tőke beáramlásával jött létre, mindnekelőtt az igazi nagyvárossá váló Budapesten. Tehát már akkor két párhuzamos társadalmi integráció alakult ki. Magyarországon, bennük értelmiséggel, kultúrával, sajtóval, stb.

Tőkéczki: Ezzel nem értek egészen egyet. Azon egyszerű oknál fogva, mert szerintem nincs és nem is volt egységes baloldal. Európában sem. Magyarországon például 45 után nem a balos szociáldemokrácia, hanem a kommunizmus határozta meg a dolgokat, és élezte ki a népi-urbánus ellentétet. Holott igazából a népiek is baloldaliak voltak. Annak idején tulajdonképpen nem a jobb-és baloldaliak voltak. Annak idején tulajdonképpen nem a jobb - és a baloldal, hanem az „agrárdemokrácia” és a „liberális demokrácia” közt folyt a vita. Más kérdés, hogy a népieket aztán úgy kezelték ötven éven át mintha valamiféle elmaradottságot testesítettek volna meg. Pedig szó sem volt erről!

Sinkovics:Mi a véleményük, a jelenlegi kormány jól kezeli az országot érő támadásokat?

Fritz: Számítani kellett volna ezekre a támadásokra, és felkészülni rájuk. Például egy rendkívül tudatos, jól felépített kommunikációval, nemzetközi szintéren is. Csak egyetlen példa: A világ nagy részében egyáltalán nem jelennek meg a magyar konzervatív oldal írásai, nincsenek ott a mi szerzőink. Ez a baloldalnál viszont teljesen természetesen, mondhatni automatikusan zajlik. Egyébként most a 68-as generáció, a beatkorszak emberei ülnek mindenütt a hatalomban Nyugaton. Éppen ezért van nehéz helyzetben Magyarország, amikor sokféle gondolkodásmódot próbál képviselni. Nyilvánvaló, hogy ez a liberális és balos elvekkel is bőven feltöltött nyugat-európai értelmiség a hazai posztkommunistákkal és a kozmopolitákkal ért szót, nem pedig a nemzeti oldallal.

Tőkéczki: Nyugati reakciók? A kormányok elsődlegesen a magyar társadalomban kell megszerveznie a célokat és megtartani a hitelességet. Ha az megvan, akkor teljesen mindegy, hogy mit kiabálnak ránk Nyugaton. Annál is inkább, mert a nyugati érdekcsoportok is letojják egymást, és csak akkor fognak össze, ha veszélyben érzik a közös üzleteiket. A nyugati konzervatív tömb amúgy nem más, mint egy liberális oldal.  Azért látszik konzervatívnak, mert szereti, ha az üzlet úgy zajlik, ahogy azelőtt zajlott, és a pénz is odamegy, ahová ment eddig. Ennyi. Nem véletlen, hogy Nyugaton a bal-és jobboldali sajtóban is populizmussal vádolják a nemzeti törekvéseket. Ez nem más, mint félelem a valódi demokráciától, amelyben a többség egyszerűen más irányba térítheti a dolgokat, mint ahogy az évtizedek óta megy már.

Fritz: Európa elfáradt, elöregedett és ellustult.

Tőkéczki: Nincs is már Európa, vagy hamarosan nem is lesz. A csatlakozásunk idején 25 évet adtam az EU-nak

Fritz: Igen, akkor létezne igazából Európa és az EU, ha értékközösség lenne. De csak gazdasági formáció, alig van már valami köze a klasszikus értelemben vett értékekhez.

                                             Huth Gergely – Sinkovics Ferenc: Kerekasztal 2011. március 15.

 

                                                         The West and the Rest

 

              A 21. század második évtizede lassan sejtetni engedi azokat a tektonikus erejű mozgásokat, amelyek néhány évtizeden belül ma még elképzelhetetlen mértékben rajzolhatják át az egész emberi létezés térképét. A Roger Scruton, híres, sokat vitatott könyvének címében / The West and the Rest / megfogalmazódó sajátos feszültség egyre mélyebben áthatja világunkat. A West/ Nyugat / és a Rest /talán így fordíthatnánk: a maradék világ / fogalmi kapcsolata pontosan visszatükrözi korunk legmélyebb ellentmondásait. Azt, hogy a Nyugat gondolkodásmódja csakis és kizárólag a saját nézőpontját tekinti az egyetlennek, minden más narratíva legjobb esetben tévedés, rosszabb esetben bűn, szélsőségesség, sőt akár terrorizmus.

              Ezt különösen az teszi mulatságossá, hogy mindezt a „szabadság” nevében véli így, sőt úgy gondolja, hogy ő és csakis ő! – képes a szabdság elvének lehető legpontosabb megfogalmazására és világméretű képviseletére, illetve terjesutésére. Hegel, korának  felvilágosult monarchiájában, Marx és Lenin a kommunizmusban, Friedman és  Fukuyama a liberális demokráciában látta megvalósulni az emberiség számára „tökéletes” politikai-társadalmi-gazdasági berendezkedését, ami egyúttal elhozza az örök békét és jólétet, egyszóval a „történelem végét”.

              Nem nehéz észrevenni ezekben a gondolati konstrukciókban azt a közös lényeget, amely minden szembenállásuk ellenére is összeköti őket. És ez nem más, mint hogy a világ egyenes vonalú, egyenletes mozgással tart egy jól meghatározott cél felé, tehát szakadatlan haladás, fejlődés a létezés legbelső mozgatórúgója. És persze nem nehéz felfedezni benne a „múltat végképp eltörölni” logikát sem, amely szerint a rég volt kor csak káros tévelygések ideje lehetett.        És az emberiség „igazi történelme” csak azután kezdődhet el, ha már teljesen magáévá tette ezt a létértelmezési logikát.

              Nem véletlenül a felvilágosodás világértelmezési keretét tekinti mind a négy szerző az egész egyetemes emberi gondolkodás legvégső, legmélyebb alapjának. Maga a felvilágosodás is metafora, amely a középkor „sötétségével” állítja szembe a fény századának diadalát. Azzal a sötét középkorral kíván tehát szakítani, amely szerinte babonák, hiedelmek kora volt, egészen addig, amíg el nem jött „a tiszta ész világossága” és az erre épülő szabadság kora.

              Pedig ma már látjuk, csak annyi történt, hogy a középkor hiedelmei és babonái helyére a felvilágosodás nyugatias modernitása a maga „tudományosnak” álcázott és éppen ezért megfellebbezhetetlennek nyilványított babonáit helyezte.

              Hegel korának hőse a jakobinus, Marx nyomán Lenin a bolsevik, Friedmané pedig a neoliberális „globálnyik”, akikben van „ész és erény”, tehát „tudják, merik, teszik” azt, ami az egyetlen járható út, a történelmi „jó” megtestesülése.

               Nagyon kényes kérdés, óvatosan teszem hozzá: mindhárom monoteista ábrahámhitű nagy vallás / a judaizmus, a kereszténység és az iszlám / legmélyebb világszervező értelem szintjén hasonlóan látja és láttatja a világot.

              A Nyugat, mint komplex szociokulturális jelenséghalmaz, valamilyen értelemben arra a közös ősi gyökérzetre vezethető vissza, amelyből ezek a világvallások kihajtottak. Történelmük során, ahogy napjainkban is, hatalmas tektonikus törésvonalak húzódnak közöttük, és konfliktuszónáik akár az egész világot veszélyeztető kataklizmák kiinduló pontjaivá válhatnak. Ám emögött észre kellene vennünk a zavarba ejtő közös lényeget, amely nem csak az említett evolúcióra és progresszióra épülő hiedelemben foglalható össze.

              A lineáris és szakadatlan „fejlődésbe” vetett rendíthetetlen hit babonás képzete mellett vannak más kapcsok is. Legalább hármat lehetne még megemlíteni. Az egyik ezek közül a tapasztalati tényekre építő tudomány mindenhatóságába vetett hit. Vagyis az a meggyőződés, hogy a tudomány, és csakis a tudomány képes a létezés minden kérdésére választ találni, és amire nincs válasz, az a kérdés valójában nincs is.

               A másik az egyenlőségbe, a demokratikus emberi szabadságjogok felsőbbrendűségébe vetett hit. Ami azért mulatságos feltételezés, mert az egész létezés minden szerveződési struktúrája a szigorú hierarchiára, e hierarchia rendjére épül. Elég különös is volna, ha szervezetünk sejtjei és szövetei vagy az egyes állati társadalmak egyedei is „demokratikus vitában” és „szabadságjogaikkal” élve formálnák életüket./ A ráksejtek „szabad és büszke” népe éppen ezt teszi. /

              A létezés a „szent uralmára” épül, amit a hierarchia fogalma fejez ki. Azt kell tehát feltételeznünk, hogy ahol a nyugatias gondolkodás „demokráciáról” és „emberi szabadságjogokról” beszél, ott csupán arról van szó, hogy a „szent uralma”, ha jobban tetszik „diktatúrája” helyett a szentségtelenség, a deszakralitás diktatúrája működik a rejtett szerkezetekben.

               És végül a harmadik az alapvetően anyagi természetű világ fizikai élvezetét, és az így értelmezett „jólétet” legfőbb céllá tevő babona él. Ez is kényes kérdés, mert a három monoteista vallás, a retorikai szinten, a túlvilági üdvösséget hangsúlyozza a földi világ anyagias kísértéseivel szemben.

              Nem lehet azonban nem észrevenni, hogy a retorikai szint alatt / fölött, mellett, stb. / mindhárom vallásra épülő kultúra a materiális hedonizmus egész univerzumát építette fel.

              Ahogyan Ortega y Gasset írta a tömegek lázadásában:

              „Az élet eszközei fontosabbak lettek, mint maga az élet, sőt az eszközök magát az életet tették saját maguk eszközévé”. Ám az életet puszta eszközükké silányító eszközök uralma mögött valójában olyan erők húzódnak meg, amelyekkel ha nem fordulunk szembe, akkor a 21. század valóban a „történelem végét” jelentheti az emberiség számára.

                                                                                  Bogár László, Magyar Hírlap, 2011. III. 14.

 

                                                           Bergerék és a gondozás

 

              Színvonalas játékvezető egy hasonló színvonalú labdarúgásban. Pedagógus az istenadta, és egykoron tanítottam az apukáját, aki már kisgyerekként is olyan pillantásokkal pásztázta a világot, mintha Fogen legképzettebb tanítványa lenne.

              Mostanában azt mesélik róla, hogy igen sokra vitte, ami annyit jelent, hogy valamilyen módon igen gyorsan megszedte magát. Tekintélyes földterületet birtokol, és mindezeket igen rövid idő alatt szerezte. De hogyan?

              Úgy szól a fáma, hogy három idős ember gondozását is elvállalta egymás után. Ezek az emberek a gondviselésüket nem Jóistenre bízták, hanem az idős Berger Józsira. Aki rövid időn belül túladott rajtuk, azaz eltette őket lába alól.

               Bizonyára szívszélhűdésben hunytak el, és erről érvényes orvosi igazolással is rendelkeztek. Ezt az igazolást szorongatva jelentek meg a Mindenható előtt, hogy legalább az égi hatóság szolgáltasson nekik igazságot.

              De az Úr csak széttárta a karját, és annyit mondott:

              „Az orvosi igazolás pecsétes, az aláírás hiteles, és hátra maradt vagyon már földhivatalban a Berger Józsi nevére vagyon íratva. Minden törvényes és visszavonhatatlan!

              „De Urunk – makacskodtak a holtak -, mi mégiscsak meglepő gyorsasággal patkoltunk el, nem gondolod?

              „Még nem jött el az igazságtétel napja. Addig pedig ne önfejűsködjetek! Nincs extra föltámadás, csak csoportos, és az is csak az utolsó napon.”

 

 

                                                                  Titkos kastélyok

 

 

              Olyan régen nem esett szó a vidéki és legfontosabb rendszerváltozásnak nevezett tömérdek, a társadalmi helyzetből fakadó rablóbandák országos méretű vagyonszerzéséről. A keceli példa csak egyetlen, de tekintélyes formája volt a magyar társadalom következmények nélküli kirablásának.

              Azt, hogy milyen tekintélyes méretű rablásokról volt szó, bizonyítja, hogy az egykori tanácselnök majd polgármester a legjobb vadásztársának támogatásával, és a velejéig romlott ügyvédi garnitúra segítségével kifosztották a téeszek és a szakszövetkezetek vagyonát, a hajdani közösséginek dícsért össznépi vagyont.

              Emlékezzenek csak vagyonjegyre! Elsősorban a megöregedett szerencsétleneket szedték rá, és néhány ezer forintért szereztek tekintélyes vagyont. Ez volt a mezőgazdasági értelmiség legnagyobb bűne.

              Bagóért rátették mocskos kezüket a legértékesebb földterületekre. Főszereplőnk esetében az erdőkre, amelynek van ugyan vadásztársasága, de az olyan mértékben felduzzadt, hogy bizony valamire való vadat ebben a rengeteg erdőben is ritkán lelni. Nyulat nem érdemes vadászni, úgy megritkult, a nagyobb vadak az erdő sűrűjébe húzódtak, és rettegve várják a kilövési szezon megkezdését. Az agancsosok már a végrendeleteiket írják.

              De az erdők titkos mélye nem is ezért izgalmas, hanem nehezen megközelíthető vadászkastélyokról szól a fáma, amely nemcsak közös vacsorák színhelye. De jól épített uszodák is rejtőzködnek ezekben a kastélyokban. Természetes és természettelenes találékozók színhelye. Miután a plébános úr, a püspök úr társaságában felavatta az épülő borkombinátot, szívélyen vendéglátásban és az erdei uszoda közöm örömében is részük volt.

A vállalkozás azóta csődöt mondott, most mentik az ügyvédek, ami menthető. De a rejtett uszodában részeg dáridókat rendeznek azoknak, akik felszentelték a vállalkozást, de a testi örömökre továbbra is közös nevezőt talált a piás katolikus plébános és barátja, a hajdani polgármester, akinek végzettsége gimnázium és postamesteri tanfolyam.

              A plébános úr a bemutatkozás napján úgy beszélt a hívekhez, hogy hajdanában rendőr szeretett volna lenni.

              De azt hiszem ez a neki való foglalkozás: egy eltévedt keresztény plébános és egy szintén primitív kommunista olyan jól eliszogatnak egymás meghitt társaságában. Dagonyáznak, mint az unintelligens vaddisznók, de gondoskodnak emsékről is, akik teljessé teszik a paradicsomi állapotokat.

              Hogy milyen hatással vannak e hitehagyottak a még hívőkre? Részlet egyik prédikációból:

/ Példabeszéd a konkolyról./

              Más példabeszédet is mondott nekik:

               „Hasonlít a mennyek országa az olyan emberhez, aki jó magot vetett földjébe. Amikor mindenki aludt, jött az ellenség és konkolyt szórt a búza közé, aztán eltávozott. Szárba szökkent a vetés és kalászt hányt, de fölütötte fejét a konkoly is. Erre a szolgák elmentek a gazdához és megkérdezték:

              Uram, ugye  jó magot vetettél szántóföldedbe: Honnan került belé a konkoly? Mire ő azt felelte: Ellenséges ember műve az. A szolgák tovább kérdezték:

               Akarod, hogy kimenjünk és kigyomláljuk? Nem, válaszolta, hogy a konkolyt gyomlálva ki ne tépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok, hadd nőjjön föl mindkettő az aratásig. Aratáskor majd megmondom az aratóknak:

             Előbb a konkolyt szedjétek össze és kössétek kévébe, hogy tűzre kerüljön, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe. Máté, 13./

              Az ehhez fűzött vasárnapi „szentbeszédből” kimaradt a konkoly végső tűzre vetése. Pedig ez a lényeg.

              A politikai konkolyt igyekeznek kitépni mostanában:

              Lám az igehirdető és egyúttal dagonyázó - aktuálpolitizál.

                                                                                                                        2011.6.18.

 

 

 

                                                                   Haza és árulás

 

 

              Nemzeti ünnepünk megítélése százhatvanhárom éve a hovatartozás kérdése is. Tartozol-e valamivel nemzetednek vagy nem? Idegen érdekeket képviselsz-e vagy nem? Elárulod-e a hazádat vagy nem? Labancnak szegődtél vagy kurucnak?

              Mindig akadtak, akik az évszázadok alatt népük ellen fordultak, és árulók lettek. Miért is tört ki a forradalom 1848. március 15-én? A magyar nép függetlenségéért, a sajtó szuabadságáért, azért, hogy az idegen csapatok vonuljanak ki hazánkból, a magyar nyelv elfogadásáért, egyáltalán az identitásunkért, az önállóságunkért. Hovatovább ez a küzdelem máig tart, csak mindig más formát ölt. És véráldozatokkal is járt.

              Ezért tisztelgünk évről évre a hősök emléke előtt, akiket közös eszme vezérelt: a szabadság. Igaz, a kivívott szabadságot 1848-49 óta időről időre elvesztettük, mint ahogy 56-ot is, és kezdődött minden elölről.

              Kevés ilyen nép van, mint a magyar, melynek folytonosan meg kell küzdenie a fennmaradásért, és állandóan bizonyítani kell, hogy keresztény Európát alkotó nemzet, és európai normák között él. Államisága, írásbelisége, kultúrája, értékelvűsége, befogadókészsége, törvényes rendje – szent István törvényitől kezdve – a legrégibb nyugati nemzetek hagyományaival vetekszik.

              Sokszor elfeledik, hogy a magyarság évszázadokon át védte hős katonái által a kereszténységet, a keresztény Európát az iszlámmal, a török seregekkel szemben. És ez volt jellemző az 1956-os forradalomra is, amikor Európában egyedüliként fegyverrel harcolt a világ legnagyobb hadseregével szemben. Majd 1989-ben az úgynevezett rab nemzetek közül is mi változtattunk elsőként azzal, hogy megnyitottuk a határt az NDK-sok előtt.

              A felsorolás nem teljes, de a tények tükrében furcsa, hogy az Európai Unióban a szocialista-liberális pártok a médiatörvény kapcsán megkérdőjelezték Magyarország jogállamiságát, demokráciáját. Ehhez persze bőséges muníciót adott a súlyos választási vereséget szenvedett MSZP és a balliberális értelmiség egy része, akiknek csakis önös érdekük a fontos, nem a haza becsülete.

               Akik borzonganak Szent Istvántól, akik hideglelést kapnak a Szent Koronától, ezeréves alkotmányos államiságunk jelképétől, akik idegesen, kiabálva pártalkotmánynak nevezik a Nemzeti Hitvallást, Magyarország alaptörvényét, amelynek elfogadása végleges szakítást jelent majd a sztálini alapokra épült, ideiglenes alkotmánnyal.

              Saját hatalmuk megszűnését féjlalják, és nem a végletekig eladósított, kirabolt és elárult Magyarország bajait. Ennek lett vége. H. Á. Filozófusnő, hazájának nagy barátja  erre a magát közéleti hetilapnak nevezett szélsőliberális orgánumban, hogy „ a legújabb agyrém szerint pedig pedig az államadósság növelése országellenes bűncselekmény, amit visszamenőleg büntetni lehet.” De még mennyire az, megzavarodott asszonyság, ha felelőtlen politikusok döntéseikkel milliókat tesznek az urtcára. Ezt nevezik hazaárulásnak.

              És ez az értelme ennek a jogfolytonos történelmi alkotmánynak: paragrafusai a hatalmat tényleg a nép kezébe adják. Most majd ezzel az alkotmánnyal lehet külföldre szaladni, becsmérelni a többség akaratát, és elsiratni a jogállamiságot. Ennek fényében fölvetődik a kérdés: Van-e olyan cikkely a Nemzeti Hitvallásban, amely tiltja, bünteti a haza elárulását, a haza lejáratását? Egyáltalán, ha valaki hazugságokkal vezeti félre a nyugati közvéleményt, hogy például 2006. október 23-án a gyurcsányi rendőrség nem lövetett a tömegbe, nem verte meg az időseket és fiatalokat, és tagadja, hogy a rendőrök ártatlanokat kínoztak, azzal mit lehet tenni? Erre van-e cikkely?

              Hiszen a Nyugatra szaladgálás, a hazudozások, a lejáratások folytatódnak és nagy kárt okoznak az országnak. S mindig balról. De ez sem baj, a magyar állam erős, és remélhetőleg sokáig mögötte marad a többség. A mindig árulóktól, a Gerébektől, majd megvédi magát. Lehet ezeknek az új alaptörvény nyolcadik cikkelye mögé bújni, miszerint: „Mindenkinek joga van a véleménnyilvánítás szabadságához”. Többek között ezek megvalósításáért is küzdöttek a ’48-as márciusi ifjak. Innentől kezdve már csak a lelkiismeret diktálhatja, hogy mit teszünk hazánkért vagy hazánk ellen.

                                                                  Magyar Hírlap, Stefka István, 2011. március 12.

 

 

                                                                     A krisztustövis

 

 

              Ilyen szép neve van annak a különleges növénynek, amellyel Krisztus urunk fejét megkoronázták a római zsoldosok. Paliurus spina – cristi, mondják róla tudós könyvek, amelyekben még a tudomány latin nyelvén határozták meg a teremtett világ minden élőlényét.

              Hogy mi köze van a történetemhez, amellyel most előhozakodok, és, hogy egyáltalán van-e valami köze, azt majd döntsék el a kedves olvasók.

              Évtizedekig volt a keceli plébániának egy igen szolíd szolgája, bizonyos Árvai Balázs bácsi. Amikor én megismerkedtem véle, talán a nyolcvanas évek derekán, éppen arról panaszkodott nékem, hogy azok a büdös kölykök mindig átrugdossák a labdákat játék közben az udvarára. Méltán haragudott, mert naponta taposták a kerítését, és dobták vissza az iskolai pályára. Nekem is szólt, bár, mint elpanaszolta, panaszkodott már az igazgatónak is, de mindhiába.

              „Ez a kommunista igazgató nem akar segíteni egy templomszolgának” – mondta keserűen, és megcsuklott a hangja. Pedig meglett férfi volt, az említett igazgató pedig még ember sem. Gerinctelen és tyúkagyú. És még ivott is, mint a gödény.

              Nos, ez volt a megismerkedésünk. Aztán néha találkoztunk, amikor ő már elharangozta a delet, én pedig magányosan az vájúhoz siettem a napközi konyhájára. Itt nemcsak azzal tankolta föl magát az ember, amit éppen tálaltak, de még a lelkét kis annak a derűjével, hogy milyen kitartóan simogatták az asztal alatt egymás bütykeit Kurinné kollegína és az igazgatóhelyettes Kokas K. G. kartárs.

               Közben észre sem vették, hogy csak paradicsomleves van ebédre, és tojásos núdli a második fogás. Nem ilyenkor mesélhette el életének tragikus eseményét, mert éhes hassal még mesét hallgatni sincs kedve az embernek.

              Valószínűleg ebéd után lehetett, amikor egyszer megállított, és éppen előttem akart most is enyhíteni lelkének legnehezebb terhén.

              „Tudja, tanító úr, valamikor mink is tanyán laktunk a hites feleségemmel. Kinn a homokos tüskösi határban, ahol volt egy akkora szőlőnk, hogy kettesben megbirkóztunk vele. Dűlőnyi hosszú volt, hét pászta és harminc borozda széles. Tele jófajta kadarkával, pirosszlankával és tizenkét meggyfával. El tudhatja képzelni, tanító úr, hogy volt benne munka korai tavasztól késő őszig. A nyitástól a takarásig. Benn a tanyában meg tehén, disznó és mindenféle szárnyas jószág.”

              Mindvégig kitartóan tanító urazott, bár vagy húsz évvel és egy fejjel magasabb volt nálam. Egyetlen külső jegyben hasonlítottunk egymáshoz, és mindketten a templom egeréhez.

              „Tudja, tanító úr, éppen akkor házasodtunk össze a feleségemmel, amikor vége lett az oroszjárásnak. Talán hallott arról, hogy milyen disznóságokat követtek el a tanyákon ezek a mi felszabadítóink. Mink csak azután örököltük a tanyát és a hozzá tartozó szőlőt.

              A tanya parasztosan hófehérre meszelve, az udvarán nyári tűzhely, benn a házban kemencével fűtve az első szoba. A tanya mögött egy akácerdő, amelyik nyár közepén zöldell és sötét. Különösen a széle, mert sűrűn benőtte az átjárhatatlan krisztustövis. Ami azért volt jó, mert onnan ártó szándékkal meg nem közelíthetett bennünket senki emberfia, de még ragadozó állat, elvadult kutya vagy róka sem.

               Az erdő meg a ház között mindig egy kisebbfajta szalmarakás halomban, a jószág alá alomnak. Mint Ádám és Éva a Paradicsomkertben, úgy éreztük magunkat néhány éven át. Nagy örömünkre egy egészséges kislányunk is született, bár a bába csak a közeli szomszéd tanyáról való öregasszony volt, és tányéros mérleggel állapítottuk meg a súlyát.

              A feleségem egyszerre szoptatott, dajkált, és talán a gyerek miatt nem voltunk annyira vegzálva a Rákosi idejében. Disznónk, borunk az nem lehetett, mer arra is gyakran megfordult a végrehajtó, de egy tehenet tarthattunk, meg aprójószágot. Aztán éppen Nagy Imre ideje jött el 1953-ban, amikor az a szörnyűség történt velünk.”

              Igen mély sóhajtással hajtotta le a fejét, és hosszú szünetet tartott. Aztán a templom tornyára emelte tekintetét, és halkabban folytatta tovább.

              „A régiek úgy mondták, hogy meglátogatott bennünket az Isten. Valami nagy bűnbe eshetett valamelyik ősünk, és velünk végezte el a számadást. Tudja, tanító úr, sokat gondolkodtam én azon, hogy mivel érdemeltük ki ezt a csapást. De mindketten Istennek tetsző életet éltünk. Éltünk magunknak meg annak a kislánynak, akit nekünk rendelt a mi Urunk.

              Nem ittam, nem kártyáztam, nem bántottam káromkodással az eget, mégis ránk szakadt.”

Azzal vigasztaltam, hogy a Bibliában van egy mondás, ami neki ad igazat: „A fiakban bűntetem meg az atyáik bűnét.” Így mondta maga az Úr.

              Tudja, tanító úr, minden este imádkoztunk, együtt mind a hárman. Erzsike is, a kislányunk, aki akkoriban töltötte be a negyedik esztendőt. Vékony, madárcsontú szép szőke, hosszú hajú kislány volt. Imádkozott, énekelt is az anyjával. Istenem, hogy szerettük! De egyszer nagyon magára hagytuk.

              Az úgy történt, hogy az anyja, aki akkor már a második gyerekünket várta, éppen az ebédet főzte, én a szőlőben kapáltam, egy kicsit távolast a tanyától. A kislány magával vitt egy doboz gyufát, és a tanya háta mögött a szalmánál, játszani kezdett.

               Azt játszotta, amit az édesanyjától tanult. Szalmából tüzet rakott, és ki tudja hányadik húzásra, az egyik szál égve a szalmára hullott. Szegénykém, úgy megrémülhetett, hogy hosszú ideig szóhoz sem jutott. Állt, és nézte a félelmetes tüzet, amelyik egyre nagyobb lánggal égett. És szinte észrevétlenül belekapott a ruhájába. A fájdalom téríthette magához, amikor kiabálni kezdett, de a vékonyka kiáltások közül, ki tudja, hányadik vetődött el az édesanyja füléhez. Onnan a tanya mögül.

              Amikor az édesanyja odarohant, a kislány már esve-kelve rohant feléje, de már beborították a lángok. Leégett a hosszú, szellős nyári ruhája. És megégett az egész teste. A láng még a hajába is belekapott. A feleségem fájdalmas sikoltására rohantam a tanyába, de már semmit sem tehettünk.”

              Mit mondjon az ember? Hallgattunk, és átéltük az újra föltámadt szenvedést. Most már együtt.

              „Ott, Imrehegyen temettük el, és nemsokára megszületett a második gyerekünk. Az is kislány lett. De mindig kerestük rajta az első kislány arcát, de nem találtuk, a viselkedésén az első jóságát és szépségét, de nem találtuk. Nem is szerettük, mert durcás lett és szófogadatlan. Mosdatlan szájú és közönséges. Nem hasonlított egyikünkre sem.

               Alig múlt tizenhét éves, férjhez is adtuk. Aztán mink is beköltöztünk a faluba, ide a templom mellé, Istent szolgálni. A feleségem korán meghalt, már tíz éve magányosan élek. Abból, amit a szolgálatért kapok. Lányom? Talán köszön, ha meglát. A férjét eltemette, most egy románnal éli második házasságát. Legyenek boldogok!”

              Árvai Balázs bácsinak még akkor is vérzett a sebe. És okolta Istent, a Sorsot és az egész teremtett világot.

              Pedig a harmadik stációja még csak ezután következett. Amikor a munkája, a szolgálat, is magára hagyta. Eljöttek az elvadult kilencvenes évek. A gyűlölet pokoli sötétsége borult az országra, és elengedte láncaikról a bosszú iszonyatos kutyáit. A „kényes rabló” is rabolt, hát még a gátlástalan! Idegszál-szaggató évtized volt! Különös kegyetlenséggel és büntetlenül csaphattak le a védtelenekre.

              Árván maradt Árvai Balázs bácsit két fiatal cigány megverte és kirabolta. Ott másztak át, azon az ismerős kerítésen. Hiába volt a rendőrségi jegyzőkönyv, a megélhetési bűnözés bocsánatos lett. Aztán másodszor is rátörték, agybafőbe verték, újra kirabolták, mint az egész magyar népet, vele együtt. Ő, szegény, ebbe már bele is halt. Mi, fiatalabbak, talán túléljük.

 

 

                                         Nincs új a nap alatt, avagy a hódítók harci kutyái

 

 

              Amerika felfedezésével, meghódításával kapcsolatban az él a köztudatban, hogy maroknyi spanyol néhány lóval és tűzfegyverekkel leigázta nagy indián birodalmakat. Azonban nemcsak a lovaknak és a tűzfegyvereknek köszönhették a spanyolok a hódítást, hanem egy, a köztudatban nem szereplő „fegyvernek” is, a harci kutyáknak.

              A harci kutyák alkalmazása nem volt újszerű a történelemben. Amikor elfoglalták a Kanári –szigeteket a portugáloktól, az ott élő guache nevű törzs ellen vetettek be először a spanyolok harci kutyákat. A hatalmas termetű és gyors vadászkutyák könnyen oltották ki a bennszülöttek életét. A kutyák hatalmas állkapcsukkal könnyen összeroppantották csontjaikat. Az agarak pedig pillanatok alatt utólértek és kibeleztek bárkit. A kutyák harctéri sikereit tapasztalva minden konkvisztádor vitt magával belőlük felderítő és hódító útjaira.

              1495. március 24-én Hispaniola szigetén vonult fel Kolombusz testvére, Bartalomé. A spanyol erő 200 emberből, húsz lóból és húsz kutyából állt. Egy kutya akár 100 indiánnal is végzett. Az ebeket vadászatra képezték ki. A vért nélküli benszülöttek testét könnyebben át tudták harapni, mint a vadak bőrét. Ráadásul e harcok során a kutyák rászoktak az indiánok húsának az ízére. Mivel meg tudták különböztetni az indiánokat az európaiaktól. A hódítóknak nem kellett félniük attól, hogy a csata hevében őket is megtámadják. A későbbiekben a hódítók már nemcsak a csaták folyamán vetették be kutyáikat, hanem sokszor kegyetlen kedvtelésből is ráuszították őket a bennszülöttekre.

                                                              Kondics Julianna cikkének részlete. História 2011/ 3. szám

 

                                                                       2010 - 2014

 

 

Mi történt Oszama bin-Ladennel? A birodalom visszavág. Az igazság nem lehet tabu. Bauerék és a magyarok. Játék Heltai Jenő ötleteivel.

 

                                                          Mi történt ben-Ladennel?

 

              Mindjárt leszögezem: Nekem mindig imponált ez az ember. Ritka belső erőről tanúskodott az arca, és az ilyenre mondják: karizmatikus vezető.

              Annyi mindent összehazudoztak róla, elsősorban az ikertornyok lerombolása után, amihez valószínűleg nem volt köze, az amerikai vezetés egyetlen szavát sem hiszem el - nemcsak vele kapcsolatban.

              Minden esetre őt tették meg alibi-célpontnak, miközben már azt tervezgették, hogy miként fogják lerohanni az olajban gazdag Afganisztánt és Irakot.

              Arról hiteles tudósításokat kaptunk, hogy valahol az afgán hegyekben bujkál, de azt is tudtuk már vagy tíz éve, hogy súlyos beteg. Én azt hiszem, hogy egy tisztességes emberrel kevesebb lett a földön, aki bátran merte vállalni a világimperializmus elleni harcot, és halljon meg bár ágyban, párnák közt vagy valamelyik barlangban, nevét méltán emlegetik a szabadságot szerető emberek szerte a nagyvilágon.

              Nem szólva arról, hogy jobb lett volna a brutális terrorakciót nem emlegetni, mert így halálában veszélyesebb lett, mint volt küzdelmes életében.

 

                                                            A birodalom visszavág

 

              VIII. Henrik és lánya, I. Erzsébet életéről filmek tucatjai készültek. Mégis elgondolkodtató, hogy ezekből ugyan mindent megtudunk, ami ócska, üres, felszínes, hamis és bulvár, de semmit arról, ami igazán érdekes lehetne: a korszak mélyszerkezetéről. Henrik feleségeinek kivégzéséről részletes ismereteink vannak, de hogy miért kellett harmincezer embernek kínhalállal halnia, arról semmi.

              Pedig ennek okai világítanák meg azt, hogy Henrik és Erzsébet is szánalmas és jelentéktelen bábfigurák voltak csupán a világot akkor is, azóta is igazgató „láthatatlan” erők kezében. És a szerencsétlen tízezreknek azért kellett meghalniuk, mert a korai kapitalizmus brutális beüzemeléséhez szükség volt a földjeikre. A megszépítő hamisítással „bekerítéseknek” nevezett terrorizmus, ami e pusztító világerő irányításával zajlott, „szép” metaforája az azóta is „menekülő élet” reménytelenségének. Most, hogy néhány nap ekteltével csitulni látszik az ócska, üres, felszínes, hamis bulvárkampány, ami a birodalom által kreált látványterrorista likvidálása körül áradt szét az émelyítő hollywoodi díszletek között, akár el is töprenghetnénk azon, hogy mi lehet a planetáris médiahatalom manipulációs gépezete mögött.

              Pedig ennek okai világítanák meg azt, hogy Henrik és Erzsébet is szánalmas és jelentéktelen bábfigurák voltak csupán a világot akkor is, azóta is igazgató „láthatatlan” erők kezében. És a szerencsétlen tízezreknek azért kellett meghalniuk, mert a korai kapitalizmus brutális beüzemeléséhez szükség volt a földjeikre. A megszépítő hamisítással „bekerítéseknek” nevezett terrorizmus, ami e pusztító világerő irányításával zajlott, „szép” metaforája az azóta is „ menekülő élet” reménytelenségének. Most, hogy néhány nap elteltével csitulni látszik az ócska, üres, felszínes, hamis bulvárkampány, ami a birodalom által kreált látványterrorista likvidálása köré áradt szét az émelyítő hollyvoodi diszletek között, akár el is töprenghetnénk azon, hogy mi lehet a planetáris médiahatalom manipulációs gépezete mögött.

              Ugyanis: hogy egyik jelentéktelen bábfigura kivégez egy másik jelentéktelen bábfigurát, az legfeljebb egy harmadrendű szappanoperában vagy a ValóVilág nevű napi hánytatóban lehet izgalmas fejlemény, a valóságos valóságban aligha.

              Az emberiség ősidők óta folytatta kitartó, bár sokszor reménytelennek látszó küzdelmét azért, hogy a jelenségvilág felszínén kavargó látványok alatt képes legyen meglátni a lényeget. Hogy a fecesegő felszín alól legalább néha előbukkanjon számára a hallgatag mély. A régi mondás szerint, ha a jelenség és a lényeg egybeesne, akkor a halaskofák lennének a közgazdaságtan professzorai. A jelenség és a lényeg azonban nem esik egybe, így a halaskofák nem lettek professzorok, bár a professzorok néha a halaskofákat megszégyenítő ravaszsággal igyekeznek „megbízóik” utasításainak eleget téve lényegként bemutatni a hamis jelentésvilágot. Pedig a lényeg ma már nem is olyan rejtett. A világ kritikus elágazási pont felé halad, a történések sokszor a „jelenések könyvének” sötét és fenyegető vízióit idézik.

              Volt egyszer például egy George Washington nevű körözött terroristavezér, csak aztán kicsit módosult a „történetírás”, és azóta ünnepelt történelmi hős az illető. / A hazaárulás csak időzítés kérdése -  mondta egykor a cinikus Talleyrand. / 2001. szeptember 11. óta zajló terrorizmus ellenes háború tehát valójában a Nyugat fokozódó létdiktatúrája elleni planetáris lázadással szemben indított megtorlássorozat. Kicsit kényelmetlen persze hogy erre a történelemhamisításra felépített „keresztes háború” Irakban és Afganisztánban nemcsak totális kudarc, hanem Irak esetében még az indok is hazugságnak bizonyult.

              De hát, mit tudjuk, ha egy hazugság folyamatosan ömlik minden lehetséges csatornán, azt egy idő múlva mindenki igazságnak fogja majd érezni. Nos, mivel közeledik a 2001. szeptemberi történés tizedik évfordulója, a kudarc megszépítése érdekében valamit produkálni kellett. És gigantikus látványtechnikával produkálták is.

              Félreértés ne essék, a Nyugat létagressziója elleni brutális támadásra, mint 2001. szeptember 11., akárki is tette, nincs mentség. De attól, hogy valamire nincs mentség, még van magyarázat. A 20. század iszonyatos népirtására nincs mentség, de attól, hogy görcsösen próbáljuk bizonygatni, az kívül van a történelmen, csak fokozzuk a várható immunreakciók brutalitását. A Nyugat ugyanis csak saját magát látja viszont ebben az iszonyú tükörben. Amikor terrorizmust kiált, közvetett módon saját létagresszióját ismeri be. Az akciót reakció követi, és ez egészen addig így lesz, amíg a Nyugat egész életmódja teljes sebességgel neki nem csapódik a lét legvégső sziklafalának. Ha nem akarunk e nagy csattanás tehetetlen áldozataivá válni, lassan elő kellene lépni önámító hazugságaink és félelmeink fedezékéből.

                                                                               Magyar Hírlap, Bogár László; 2001. május 10.

 

Halk megjegyzés:

              Ami pedig Washingtont, a farmert, a körözött banditát, majd elnököt illeti: Az is kiderült róla, hogy szélsőségesen antiszemita volt:

              ”A zsidók hatékonyabban dolgoznak ellenünk, mint az ellenség hadseregei. Több százszor veszélyesebbek szabadságainkra és nagy ügyeinkre. Igazán kár, hogy mindegyik állam már jó ideje nem választja le őket, mint a társadalom pestisét és Amerika boldogságának legnagyobb ellenségeit.”

              Ej, Amerika, Amerika! Nem elég szobrokat állítani, hallgatni is kellett volna Washington szavára, és a világ – ma még – első számú hatalma nem vergődne a zsidók markában.

 

                                                          Az igazság nem lehet tabu

 

              Több évtizedes gyakorlati tapasztalatom, hogy az újságírók lakásából éppen a tükör hiányzik, és ha valaki átnyújt nekik egy ilyen csillogó tárgyat, akkor feldúltan reagálnak. Holott, ha ők tartanak tükröt másnak, kritika esetében fensőbbségesen arra hívatkoznak, ők csupán azt a tükröt tartották oda, amiben a valóság látható.

              Közhely, hogy az újságírók tükrével komoly bajok vannak. Ez nem új keletű megállapítás. Gondoljanak csak arra, hogy az 1932-ben Pulitzer-díjat nyert Walter Duranty a New York Timesban egyszerűen letagadta, hogy Sztálin kiéheztetési politikája miatt több millóan haltak éhen Ukrajnában. Ő ott kaviárt és pezsgőt látott.

              Még a Szabad Európa Rádió munkatársaként arra is nagyon jól emlékszem, hogy a müncheni adónak messze rosszabb volt a nyugat-európai sajtója – mi voltunk „a hidegháború relikviái” – mint Kádár gulyáskommunizmusának. A mára térve: állomáshelyükön, Magyarországon igen sokan gondolják, hogy önök egyetlen országról nem festenek annyira egysíkúan torz képet, mint rólunk. Ez persze némi naivitás.

              Itt van például Irán esete. Az Irán-barátnak igazán nem nevezhető Freedom House rangsorolása szerint az ajatollahok hazájában az emberi jogok tekintetében jobb a helyzet, mint a világ legnagyobb olajexportőrénél, Szaud-Arábiában. És mégis, míg naponta olvasom lapjaikban az emberi jogok megsértésének példáit Iránban, arról semmit, hogy e téren mi történik Abdullah király országában.

              Persze közelebbi tájat is említhetek: ha az önök lapjait olvasom, nem értem, miért lehet Silvio Berlusconi Olaszországban 1945 óta hivatalát a leghosszabb ideig betöltő miniszterelnök. Hiszen ő, az önök tükrében, legjobb esetben populista, vén, nagypofájú kujon, bohóc, legrosszabb esetben bűnöző. Ezzel szemben vannak olyan országok, amerlyek nem követhetnek el olyat, amit önök, egy-két szemrándulástól eltekintve, huzamosabb ideig rosszallnának.

              Ilyen ország Szlovákia, amelynek korábbi kormánya – a Fico-kabinetről van szó - az ott élő őshonos magyarok saját nyelvének használatát törvényileg korlátozta és bünteti. Mit szólnának, ha az Orbán-kormány büntetné a lovári vagy a szlovák nyelv használatát? És miként reagálnának, ha Semjén Zsolt jelentené ki, hogy a nyelvtörvény retorziójaként holnap megindulnak a magyar tankok rendet tenni a szlovákoknál? Ugye nem ennyi figyelmet fordítanának erre, mint amennyit Fico koalíciós pártjának vezetője azon kijelentésére fordítottak, amikor azt ígérte, hogy a magyarok fővárosát tankokkal teszi a földdel egyenlővé?

              Ha mindenható lennék, azonnal feltenném azt a kérdést is önöknek: elrendeljem,, hogy nálunk is úgy bánjanak a cigányokkal/ ha cigányok saját önkormányzatukat cigánynak nevezik, akkor politikailag igencsak korrekten  cigánynak nevezhetem őket én is /, mint a szlovákoknál? Igen vagy nem? Nem hallom a válaszukat, noha a rossz bánásmódot nálunk naponta kifogásolják, szemben Szlovákiával. Akkor se hallottam hangjukat, amikor hosszú évekkel ezelőtt – 2004. február vége felé– egy kollégámmal meghívtak sajtóreggelire.

              Azért fogadtam el örömmel meghívásukat, hogy teszteljem hipotézisemet. Mégpedig azt, hogy önök itt nem úgy viselkednek, mint egy tudósító viselkedik Mogadishutól Varsóig., vagyis mindent megtéve, hogy imformációhoz jusson, hanem önök látványosan elutasítják a tényeket, ha azok prekoncepciójukat szétrombolnák.Talán emlékeznek arra, hogy azt mondtam önöknek, nálunk az igazságszolgáltatás rothadt és korrupt. A bíróságokon sok esetben egy ügy már a kiszignálásnál eldől. Vagyis a bírósági adminisztráció pontosan tudja, egy ügyet melyik bíróra kell kiosztani ahhoz, hogy a kívánt ítélet megszülessék. Amikor ebben önök kételkedtek, azt mondtam, szívesen bemutatok önöknek egy tekintélyes bírót, a Legfelsőbb Bíróság egyik tanácselnökét, aki ezt megerősíti. A tálcán felkínált forrás egyiküket sem érdekelte. Nem tudom elképzelni, ha nekem Brüsszelben egy uniós korrupciós ügyben valaki forrást kínál fel, azon ne kapnék két kézzel.

              Akkor is hallgattak, amikor az asztalra tettem három hatalmas és egy vékony dossziét. A vastag irattartók az első Orbán-kormány idején írt cikkeket tartalmazták. A vékony pedig a Medgyerssy-korszakét. Azt mondtam, találomra válasszanak ki bármelyikből egy-egy cikket. Ki fog derülni, hogy az Orbán-kormány idején írt bíráló cikkeik forrásai minden esetben ellenzéki pártok tagjai voltak ellenzéki értelmiségiek mellett, míg a Medgyessy-cikkeknél egyetlen ellenzéki politikust sem idéznek. A próbától hallgatással menekültek.

              Mára mindezt már iparszerűen gyakorolják. Egy sort se írtak arról, hogy a napokban Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök új pártalapítással még a reményét is eltemette, hogy az MSZP valaha is nyerjen a választásokon, míg oldalakat írnak a fasisztaveszélyről. Ami után az így”tájékoztatott” olvasóiknak a következő Konrád György interjú már megdolgozott talajra hull, amikor havi rendszerességgel elmondja: ami nálunk történik, az 1934-et juttatja eszébe. Igaz, ezt nem a Gestapón, hanem a Gerbeaud-ban nyilatkozza önöknek, a második vendégkrémes elfogyasztása közben.

              És már a torzkép terjesztése érdekében gátlástalanul hazudoznak. Nézzék, mit jelentett az AFP hírügynökség éa az osztrák közszolgálat Budapestről május 7-én, néhány órával azelőtt, hogy kiderült, egy nyugdíjas tűzoltó égetett el egy Dávid-csillagos textildarabot: „Budapesten szélsőjobboldali aktivisták Orbán Viktor kormánya elleni tiltakozó tüntetésen izraeli zászlót égettek.”

              Azért hazudták, mert önöknek kínos, hogy a kormány ellen tüntetők közül ki az égető. És ugyanezért nem írnák meg, hogy Gyurcsányt Sukoró ügyében az LMP jelentette fel, hiszen önöknek az LMP épp annyira bírálhatatlan, mint volt az SZDSZ. Nemcsak én, de már az egész ország ismeri témáikat, hazugságaikat. Azt is tudják előre, mit írnak rólunk holnap és holnapután.                nem történik semmi, ami miatt lehet egy kicsit nácizni, előrángatnak a homályból olyan figurákat, mint Németországban Magdalene Marsovszky, aki kétszázadszor is elmondja, hogy Orbán Viktor a hitleri ideológiát /völkisches Gedankegut / vallja. Ez a hazugság önöknél „news”, újdonság. Erről írnak laponként fél kolumnát, de egyetlen mondatuk nem volt, amelyben megemlítették volna azt, ami óriási módon belejátszott a volt kormány bukásába: hogy 2006 őszén emberek szemét lőtték ki. Arról sem, hogy az ezredforduló táján kibontakozó magyar középosztály jó része az elmúlt években ismét pauperizálódott.

              Mint ahogy most egyetlen szót nem ejtenének arról az aktuális tabutémájukról, hogy a gyöngyöspatai romákat két napra „evakuálták”. / A tabu a két napra vonatkozik. / De arról igen, hogy Richard Field amerikai üzletember, az LMP támogatója, a „vöröskereszt képviselője”. Önök ennek a kormánynak azt is szemére vetik, hogy a határon túli magyaroknak szavazati jogot akar adni, amivel destabilizálja Európát. A románok, horvátok, olaszok és mások azzal, hogy a határaikon túl élő sajátjaiknak már ezt régen lehetővé tették, Európa stabilitását segítik elő? Csak azért kérdem, mert őket nem bírálják.

              Ha a magyar Szent Korona alkotmányba foglalása önöknek feudális maradvány, akkor a Nagy Morva Birodalom hagyományának és tiszteletének elfogadását minek lehet nevezni? Kifogásolják, hogy az alaptörvényt a magyar himnusz első sora vezeti be. De azt nem, hogy a görög alkotmányt „a Szent és Egylényegű és Oszthatatlan Szentháromság” nevében alkották meg.

              Az elmúlt két évtizedben cikkeim egy részében igyekeztem bemutatni a Kelet országainak – Szingapúrtól Kínán át Dél-Koreáig – példátlan gazdasági sikerét, igyekezvén vonzóvá tenni azt a modellt, amelynek alkalmazása a szegénységből való gyors kiút lehet, szilárd nemzeti büszkeséget teremtve. Önök akaratukon kívül a magyar jobboldali kormányok elleni gyűlöletkampányukkal célom elérésében rendkívül sokat segítettek, sokakat taszítva abba az irányba, amerre én vonzalmat igyekszem kiépíteni A miniszterelnök egy évvel ezelőtt deklaráltan a Kelet felé fordulást hirdette meg.

              Köszönöm segítségüket. Csak így tovább!

                          Lovas István tudósító nyílt levele a HIPÁ-hoz, a budapesti tudósítók klubjához.

                                                                                            Magyar Nemzet, 2011

 

                                                            Bauerék és a magyarok

 

 

              Ha valami éles szilánk mélyen behatol az emberi testbe, gyulladást okoz. Ezek lennének, immár legalább száz éve a Bauerék.

               Megjelenésükkel azóta küszködik legyengülve és sokszor ágynak döntve /Lásd a Kun Béla-, Rákosi - és a Kádár-rendszert!/ nemzetünk kiszolgáltatott teste. Ha ehhez olyan tragédia is társul, mint a trianoni kivégzés-kísérlet, bizony elmondhatjuk Petőfi Sándorral:

„Isten csodája, hogy még áll hazánk.”

Hogy összegzi az elmúlt évszázadot Bíró Zoltán a Magyar Hirlapban megjelent cikkében? Íme, olvasd, Barátom!

              „Amikor egy régi eredetű és egyre inkább elfajuló jelenséget nevezek így: Bauerék és a magyarok, akkor nem az ávós Bauer apára és nem a család történetére utalok. Emlegették ezt már elégszer, elegen. Kétségtelen azonban, hogy a cím szerkezete már önmagában szembeállítást, de legalábbis erős különbségtételt jelez két fél között. Még pedig a magyarság és egy kisebbségi csoportosulás között.

               Ám arról sincs szó, hogy a „Bauerék” összefoglaló név alatt a hazai zsidóság egészére célozgatnék, hiszen tudom jól, hogy voltak is, élnek is köztünk jó magyarként zsidó származású, zsidó vallású emberek, akik méltán utasítanának el ilyen sértő általánosítást.                                Csupán arról van szó, hogy Bauer Tamás internetes elmélkedése a „hősök napja” és Trianon kapcsán nemcsak őt személy szerint jellemzi, hanem egy olyan csoportot, amely begészkelte magát a magyar életbe, és ebből a jól kibélelt fészekből rikoltozza mélységes lenézését és utálatát minden értékkel, érzelemmel szemben, ami magyar, ami a miénk.

              Bő száz éve fészkelődnek itt úgy, hogy egyre tágabb teret nyissanak maguknak: ők akarják diktálni, milyennek lássuk magunkat, történelmünket, elődeinket, mit higgyünk, mit ne, kit tekintsünk jónak, mit szépnek.

               Bauerék szerint a magyarság hősei nem hősök, a magyar tragédiák, a magyar fájdalom pedig nem fontos, provinciális, egyenesen nevetséges. Ami bajunk van, azt egyébként is csak magunknak köszönhetjük.

              Ezzel szemben ők nem követtek el bűnöket soha, az ő tragédiájukat mindig kizárólag mások okozták, nekik egyetemes értékű igazságaik és ügyeik vannak, ezért csak az ő történelmük, az ő tragédiáik, az ő fájdalmaik fontosak.

               Ha mi hazát, nemzetet, jogot védünk, az ostoba, kirekesztő nacionalizmus, ha ők akár Izraelben, akár a diaszpórában támadnak, terjeszkednek mások rovására, az bölcs előrelátás és jogos önvédelem.

              Ha a magyarság, mint államalapító nemzet, általában erőszak nélkül, asszimilált idegen ajkú népcsoportokat, az bűn. Ha Izrael állam fegyverrel űzi el a palesztin lakosságot, hogy elfoglalja a területeit, az nekik istentől való joguk. Ez a Bauerék logikája!”

              Bizony, az a bizonyos szálka az egész emberíség testét gyulladásban tartja! Lásd Irak, Afganisztán, manapság az egymásnak vadított iszlámhívők Észak-Afrikában. Hulljon a muzulmán, egyszerre mindkét oldalon! Ez a Bauerék logikája és gyakorlata.

              „Bauer Tamás az interneten „különvéleményt” hangoztatva tagadja a nemzeti összetartozást úgy is, mint a magyarság természetes igényét. Érvei a tökéletes érzéketlenséget mutatják annak a népnek a sorsa iránt, amelynek a megcsonkított országában él.

               Úgy tesz, mint aki a legcsekélyebb mértékben sincs tisztában sem trianoni döntések körülményivel, sem annak igazságtalanságát elítélő olasz, francia, angol, stb véleményekkel, de ezek feltehetően nem is érdeklik.

              Bűnként tálalja, hogy a két világháború között határrevízíós törekvéseink voltak egy gyalázatos döntéssel szemben. Ezzel együtt persze azt is, hogy a németek oldalán beléptünk a háborúba, mintha fogalma sem lenne arról, milyen kényszerhelyzetben volt akkor az ország, éppen Trianon következményeképpen.

               Egészen odáig megy, hogy a mai kormányzat, élén Orbán Viktorral és vele együtt Tarlós Istvánnal, ma is lélekben a tengelyhatalmakhoz csatlakozik.”

               Szembefordulnak az antifasiszta koalícióval” – mondja, mert valóban: mi más lehet a magyar, mint fasiszta. Ismerjük már ezt Rákosi Mátyás idejéből.

              Az sem zavarja, hogy nem létezik sem antifasiszta koalíció, sem tengelyhatalmak nincsenek ma a világban, hanem egészen másfajta hatalmak vannak, felszerelve világbíró bankokkal, atomfegyverekkel, nagyhatású médiumokkal, és azok veszélyeztetik a világ békéjét leginkább, akik szeretnek mindenkit lefasisztázni, és leaantiszemitázni, aki nem közéjük való.

              Végezetül Bauer Tamás azt állítja:

              ” A magyar jobboldal semmit sem tanult az elmúlt száz évből”.

              Ennek persze érdemes lenne alaposabban utána nézni. Ám érdemes lenne annak is, vajon Bauerék – akik minden rendszerben, Rákosi-diktatúrában és plurális demokráciáában is folyton ugyanazt rikoltozzák a fészekből –rendszer-kontabilis változatban – tanultak-e valamit a saját történetükből, például 1919-ből vagy az ötvenes évekből és 1956-ból.

               A szerző gondolatmenete alapján azt látjuk, a legfontosabbat nem tanulták meg: hogy a magyarság érdekeihez és érzelmeihez nekik kellene alkalmazkodni akkor is, ha lélekben más égtájon élnek. Persze csak addig, amíg a fészket el nem hagyják melegebb égtájakra szállva.”

 

                                                    Magyar Hírlap, Bíró Zoltán: Bauer és a magyarok, 2011. június

 

  

 

                                                        A Nyugat modern babonái

 

              A világban ma zajló történések egyre drámaibban irányítják rá a figyelmet arra, hogy a válság, amit korunk embere átél, feltehetőleg sokkal mélyebb, mint amilyennek a főáramú beszédmód bemutatni igyekszik.

               A nyugat létszerveződési módja abszolút befolyásra tett szert az elmúlt századok alatt, és a felvilágosodás azon alaptézisére épül, hogy a „sötét középkor” után az emberiség végre lerázza magáról a „babonák béklyóit” és a „szellem ragyogása” majd végre „szabaddá” teszi a világot. A hétköznapi ember automatikusan úgy véli, hogy ezek az uralkodó tételek nemcsak, hogy igazak, de megkérdőjelezésük nem is lenne értelmezhető.

              A következőkben arra tennék kísérletet, persze csak nagyon vázlatosan, hogy összefoglaljam azokat a főbb „ellentéziseket”, amelyek cáfolni igyekeznek a Nyugatt ontológiai talapzatát képező, ma még megdönthetetlen igazságnak látszó feltételezéseket. És egyben rámutatnak arra, hogy a mélyülő általános „létválság” éppen ezekre az alaptételekre vezethetők vissza.

              A kritikus elméletek négy olyan témakört említenek, amelyek jól példázzák, hogy a felvilágosodás, és az ennek eszméiere építkező Nyugat valójában nem eltörölte a babonákat, hanem csupán a régieket a saját új babonáival cserélte föl. Ezek a következők: a világ anyagiságának / anyagiasságának /, a végtelen fejlődés, a tudomány mindenhatóságának valamint az egyenlőség és a demokrácia babonája.

              Ezek a babonák valójában ugynannak a lényegnek, a szakrális életmóddal való szembefordulásnak a különböző megynyilvánulásai, erzért komplex módon áthatják, és persze erősítik egymást, egy új szakralitást nélkülöző rendet megalapozva. A legdöntőbb áttörést kétségtelenül az jelentette, hogy az emberi létezés hagyományos szemléletét, amely a szellemi erőket tekintette a lét legfőbb, legmélyebb talapzatának, sikeresen fordította meg a felvilágosodás. A materializmust, az anyagot helyezte a létezés központjába, méghozzá azt a szakrális aurájától már megfosztott és máig is önkényesen értelmezett, leegyszerűsített anyagot, amely, és itt a lényeg, fiziológiailag átélhető élvezetek forrása.

              Az élet elveszti üdvtörténeti beágyazását, egyetlen célját a nyers élvezetszerzésre alkalmas anyag bármi áron való megszerzése és birtoklása jelenti. Az anyagi eszközök így fokozottan saját eszközükké teszik a hedonista embert, ahogyan Ortega y Gasset írja a Tömegek lázadásában. Mindezt a saját „kényelme és biztonsága” érdekében teszi az ember, ám a vészjósló következmények ma már nem éppen a a kényelem és biztonság elemi szintjeinek az elvesztését jelentik.

              A második babona a végtelen „fejlődés, haladás” hiedelemvilága, vagyis annak feltételezése, hogy az élvezet-szerzésre alkalmas anyagi struktúra tömege, terjedelme az idők végezetéig exponenciálisan fokozható. Ez a babona arra sincs tekintettel, hogy ez a feltételezés még a saját anyagiságra épülő létmodelljével is szembe megy, hiszen korlátos anyagi rendszerekben a korlátlan anyagfelhasználásra épülő stratégia csakis az önmegsemmisítés egyik sajátos formája lehet. Ebben a szemléletben az emberi evolúció is az előembertől a mai amerikai milliárdosok létkarakteréig bezárólag egyetlen nyílegyenes vonalon halad.

              Szorosan kapcsolódik az előző létbabonához az a harmadik hiedelemrendszer, amely a felvilágosodás tudományának mindenhatóságába vetett rendíthetetlen hitre alapul. A babona lényege, hogy a modernitás tudománya a maga eszközeivel, mentális sémáival és kutatási módszereivel mindenre választ tud adni, és amire nem, az valójában „nem is létezik, tehát hiábavalóság foglalkozni vele. Ezt a logikát folytatja az az axióma, mely szerint a tudomány alkalmazása, vagyis a technológia pedig minden fölmerülő szükségletet ki tud elégíteni, függetlenül annak lelki, erkölcsi, szellemi minőségétől. A koncentrációs táborok, mint az embermegsemmisítés „tudományos logisztikai teljesítményei”, vagy éppen a hidrogénbomba, mint a magfizika nagyszerű vívmányaE elég drámai módon hívják fel arra, hogy az erkölcsi értékeket értelmezni nem tudó és értelmezni nem is kívánó tudomány az emberiség kollektív öngyilkosságának leghatékonyabb eszköze. És még inkább az lesz.

              S végül az egyenlőség és a demokrácia babonája azt a hiedelmet próbálja alapnormává tenni, hogy az emberek egyenlők és erre az eredendő egyenlőségükre demokráviának nevezett konstrukció építhető E babona célja az, hogy szétrolcsolja a tradicionális szakralitás hierarchikus létszerveződési módját, felszámolja a tekintélyt, és a beavataás hierarchikus rendje helyett előkészítse azt a mindent elpusztító defradációs folyamatot, amelyet talán „hivatásként” nevezhetnénk meg. Mindez nem más, mint a létező kiszakítása a létezésből, hogy így engedelmes, leépült „minimál-én” szintjére vigye le, aki a „demokrácia” díszletei mögött korlátlanul manipulálható. A feladat tehát „mindössze” e sötét babonákkal való szembenézés volna, ha meg akarjuk érteni válságunk természetét.

                                                                                   Bogár László, Magyar Hírlap, 2011.08.10.

 

                                                                          +

 

              Egyetlen Barátom! Befejezésül és vigasztalásul, játsszunk Heltai Jenő ötleteivel!

 

              Magyar Miska, az igazságtalan trianoni békediktátum után, bánatában elindult világot látni. Már nagy földet bejárt, sok idegen országot, amikor egy erdő közepén kutat talált. És íme, a kútból egy gyönyörű és fenséges asszony lépett ki, szépségtől tündökölve.

             „Ki vagy, te gyönyörűséges teremtés?” – kérdezte Magyar Miska megdöbbenve.

             „Nem ismersz? Én vagyok az IGAZSÁG. Most csak ismersz? Vagy sohasem találkoztál velem?”

              Magyar Miska a fejét rázta, és búsan mondta:

              „A környékünkön minden kutat megmérgeztek, és vezetéken kapjuk a vizet.”

 

                                                                          +

 

              A kiváló férfiút, akit Kovács László külügyminiszternek hívnak, és akinek nagy befolyása volt a haza sorsára, becstelen ajánlattal környékezték meg. Százezer dollárt ígértek neki, ha felemeli bölcs szavát a kettős állampolgárság ellen. A züllött szadeszes alak, aki ezt az ajánlatot tette, kiemelte tásklájából a dollárköteget, és csábító mozdulattal megkínálta vele.

A kiváló férfiú sértődötten utasította vissza:

„Micsoda disznóság! Csak nem képzeli, hogy a tiszta kezem hozzányúl ehhez a mocskos pénzhez.”

 És becsengette a titkárát:

„Kérlek, add meg ennek az úrnak a svájci bankfiókom számát!”

                                                                          +

              Az országban olyan gonosz hírét költötte a liberális média az első megválasztott miniszterelnöknek, akit dr. Antall Józsefnek hívtak, hogy az Országház körül fenyegetően zajongott a taxisok tömege. Néhány elszánt ember már ostromolni kezdte a kaput. A miniszterelnök sápadtan ült a karszékében.

„Apám – tört ki fiából a felháborodás -, te félsz?

A gőgösnek mondott férfiú elmosolyodott:

„Balga gyermek – mondta szelíden -, hiszen ha tudnám, hogy megölnek, nyugodtan kimennék közéjük. De attól félek, hogy kezet kell velük szorítanom.”

                                                                          +

              A sötét felhők közül ezüst fénnyel bújt elő a hold, akit dr. Antall Józsefnek neveztek, és mosolyogva nézte a csendes országot. De már a következő pillanatban haragos ugatást hallott, mintha összeesküdtek volna ellene, egykutyaként tele szájjal és gyűlölettel ugatták.

„Mért ugattok rám ilyen gyűlölettel?” – kérdezte a holdvilág panaszosan. „Hiszen sohasem bántottam közületek egyet sem.”

Az egyik kutya, aki egyúttal a legbecsületesebb médiaszakember volt, mindegyik helyett megfelelt neki:

„Nézz körül!” – mondta a holdvilágnak. „Idelenn csak sötétség és büdösség van, amit magunk csináltunk. Te vagy fölöttünk az egyetlen sugárzó és tiszta valaki. És még csak meg se ugassunk?”

                                                                         +

              Előadás után öltözőjében ült a híres bohóc, akit Torgyán Józsefnek hívtak. Az együttérző újságíró faggatta:

„Rettenetes fárasztó munka ez! Minden nap mulattatni a közönséget!”

A vén bohóc nyájasan mosolygott:

„Nem olyan veszélyes dolog. Hébe-hóba pihenek, és magam is mulatok.”

„Hogyan pihen? Mivel mulat?” – érdeklődött tovább az újságíró.

„Visszasírom az ÜGYNÖK múltamat.”

                                                      +

              A büszke léghajó, amelyet Göncz Árpádról neveztek el, gázzal és méltósággal telve emelkedett a ragyogó kék égen a város fölé. Emberek és házak eltörpültek alatta, és ő úgy érezte, hogy kitűnő valaki, ahogy királyok, miniszterek feje fölött előkelő magasságban lebeg.

„Hálátlanok – förmedt dühösen a kosárban ülőkre -, meg sem köszönitek a nagy jót, amit veletek cselekszem. Fölhoztalak ide a mérhetetlen magasságba titeket, kis hangyákat.”

„Csak lassan a testtel, öregem! – mondta a média-léghajó kapitánya. „Az igaz, hogy felhoztál, de te magad hogyan kerültél ide? Amikor a földön feküdtél, akkora voltál, mint egy disznó hólyagja. Legalább száz haverod fújt föl tele tüdőből, hogy felemelkedhess. És most akkor válsz megint üres ronggyá, amikor mi akarjuk.”

Ezt nevezik KLIKK-nek!

                                                                          +

              A svéd uralkodó és filigrán felesége is rész vett a Nobel-díj átadási ceremóniáján, ahol egy internacionalista magyar írót is díjaztak.

              Az előkelő hölgy szimpatikus nyugalommal figyelte a díjak kiosztását. Egyszer csak minden ereje elhagyta, és és a férje karjaiba ájult. Amikor magához tért megkérdezte:

„Te is láttad, amit én?

„Mitől bágyadtál el ilyen váratlanul, kedvesem?

„Tudod, hogy én híve vagyok a női egyenjogúságnak, de ez már mégiscsak sok!

„Mire gondolsz, kedvesem?

„Ezen az előkelő rendezvényen a magyar miniszterelnök, Medgyesi felesége, a kancellár úr háta mögé bújva, titokban cigarettázott. Láttál már ilyent?!

„Ezek nem urak, kedvesem, ezek csak kommunisták – felelte bölcsen az uralkodó.

 

                                                                           +

Egy illusztris társaságban mesélték:

A nagy Darwin, aki szenvedélyes vadász és állatbarát volt, a magyar őserdőben egy majomfészekre bukkant. Egyetlen majom volt benne. Ezt hazavitte, hogy a gyermekei játszanak vele. A kis majom szépen fejlődött, és hároméves korában már beszélni is tudott.”

„Hihhetetlen!” – csodálkozott a társaság krémje.

„De ez még mind semmi – folytatta az elbeszélő -, az emberi környezetben egyre emberibb alakot vett fel. Hatesztendős korában már alig különbözött a többi gyerektől, és ekkor Darwin beíratta az iskolába.”

„Bocsánat, de ez szinte képtelenség! – jegyezte meg az egyik tudós.

A mesélő nem zavartatta magát, hanem meggyőzően folytatta:

„A majom nagyon szorgalmas volt, és kítűnően tanult. Aztán egy külföldi egyetemre is beíratkozott, és onnan kész úriemberként került ki az életbe.”

„Bizonyítékot! Bizonyítékot!” – követelték harsányan az illusztris társaság tagjai.

„Nincs más hátra, hölgyeim és uraim, minthogy bejelentsem: Az a majom én voltam. És engedjék meg, hogy bemutatkozzam: a nevem Horn Gyula.”

 

                                                                              +

                                                 Epilógus és halk lezáró megjegyzés:

 

              Sokáig kerestük az IGAZSÁG-ot. Nos, vajon megleltük-e?

              Meg, de keserű volt a felismerés.

              Már Ady Endrénkben is így fogalmazódott meg:

              „Én, változó hangulattal, újra és újra változó hangulattal nézem ezt a nagy földi komédiát. De nekem fáj a szerb - komitácsi szíve is, melybe Skoda vagy Weis Manfréd golyója beletalált…

              Nem vagyok büszke arra, hogy magyar vagyok, de büszke vagyok, hogy ilyen tébolyító helyzetekben is megsegít a magam letagathatatlan magyarsága. Terhelten és átkozottan e levethetetlen magyarságtól, azt üzenem Gogának Bukarestbe, hogy nekem jobb dolgom van.

               Egy nemzet, aki súlyos shakespeare-i helyzet legjobbjai valakijének megengedi, hogy embert lásson az emberben s terhelt magyarságával, tele magyarságával a legszigorúbb napokban is hisz a legfölségesebb internacionalizmusban, nem lehetetlen jövőjű nemzet.

               Amelyik nemzet ma internacionalista fényűzéseket enged meg magának, nyert ügyű. Igazán nem jó magyar poétának lenni, de higgye el, Domnul Goga, hogy lelkiismeretet nem cserélnék vele.” / Levél helyett Gogának /

             

 

                                                                          +

 

                                                      

                                                    Baljóslatú bús nép a magyar.

                                                    Forradalomban élt s ránk

                                                    Hozták a Háborút, a Rémet

                                                    Sírjukban is megátkozott gazok.

 

                                                    Mi voltunk a földnek bolondja,

                                                    Elhasznált szegény magyarok,

                                                    És most jöjjetek, győztesek:

                                                    Üdvözlet a győzőnek.

                                                                                                               Ady Endre

 

                                                                          +

 

              Bizony, nem mi határoztuk meg életünk útvonalát, amelyet személyes képességeink jól-rosszul kiköveznek. De még a családunkét sem, mert a történelem felpofozott bennünket. Nagyszüleinket, szüleinket és önmagunkat is. A nemzet nem vehette kezébe sorsának irányítását egy pillanatra sem. Az egyetemes emberiség pedig, a földgolyó minden népe, kisebb-nagyobb mértékben ki van szolgáltatva még ma is az egyetemes zsidó HAZUGSÁG-nak. Lám, ez az IGAZSÁG! Mindezek ellenére:

 

                                                    Ha nem születtem volna is magyarnak,

                                                    E néphez állanék ezennel én,

                                                    Mert elhagyott, a legelhagyottabb

                                                    Minden népek közt a föld kerekén.

 

                                                                                                                      Petőfi Sándor

 

 

                                                     „NÉPSZABADSÁG?”

 

              „Ahol politikai zsarolással és a választási etika megsértésével, személyeskedő és becsmérlő, személyemet mélyen sértő hírek terjesztésével, kijelentéseim megmásításával akarnak győzni, ott nincsenek eszközeim. Ebben a csatában, ilyen módon nem kívánok részt venni, inkább a vesztést ismerem el; én a veszteségeimből szoktam győzelmet kovácsolni.”

/ 1990. április 2. Pozsgay visszalép /

                                                                         +

 

              „A választások második fordulójának nagy kérdése az, hogy az országnak lesz-e szilárd, demokratikus kormánya. Ezért a Szabad Demokraták Szövetsége attól a lehetőségtől sem zárkózik el, hogy szükség estén együtt kormányozzon legfőbb politikai ellenfelével.” Kifejtette:”Tisztában vannak azzal, hogy erre az ajánlatra a Magyar Demokrata Fórum nemmel válaszolt. Ez a válasz fenyegeti az ország politikai stabilitását, ezért az MDF-et rá kell szorítani arra, hogy tudomásul vegye a realitásokat.”

/ 1990. április 2. Hétvége a második forduló jegyében, Kis János

 

                                                                         +

 

               „Hoz nekünk ez a választás elandalító pillanatokat is. Milyen bájos a képernyős Darvas Iván mint tudós zenetanár, és a kis szöszke lány a zongora mellett, amint pötyögik, gyakorolják  Beethoven feledhetetlen bagatelljét, a Für Elise-t. „Nem dé-ef – okítja cáfolhatatlan biztonsággal tanítványát Darvas tanár úr -, hanem esz-dé-esz!” S a lányka a felvilágosítottak mosolyával igazít a billentyűkön, lám így már milyen szép, harmonikus a dallam.

              Csakhogy: a szerző annak idején a-mollban írta darabját, amiben az ő akarata szerint esz-dé esz nincs. Nincs bizony. Persze, ha áttranszponáljuk egy másik hangnembe, pontosabban a-mollba, akkor a pompás darab valóban esz-dé-esz-szel kezdődik De miért transzponálnánk, ha egyszer Beethoven a-mollban írta? Vagy minálunk most a rendszerváltással a hangnemváltás is együtt jár?”

/ 1990. április 4. Hangnemváltás? V. Gy.

                                                                         +

 

               „A Felügyelő Bizottság eddigi működése során nem kívánt közvetlenül válaszolni A Szabad Demokraták Szövetsége és a Nyilvánosság Klub támadásaira. Most azonban egy olyan társadalmilag veszélyes jelenség tapasztalható, amire kötelességünk felhívni a magyar nemzet figyelmét.

              A Népszabadság című napilap március 27-i számában a Nyilvánosság Klub közzétett egy felmérést, amelyben összeszámolták, hogy a régi Hét című műsorban és az új Hétben hányszor szerepelnek a magyar, az ország, a falu, a demokrácia szavak. Az összevetésből az derült ki, hogy a magyar, az ország, a falu, a demokrácia szavak az új Hétben többször szerepelnek, mint a régiben. A Nyilvánosság Klub ezzel azt kívánta bizonyítani, hogy a provinciális szemlélet kerekedett felül. Tehát ami magyar, az provinciális.

              Rendkívül veszélyes tendenciának tartjuk, hogy amíg eddig a kommunista szó volt az a stigma, amelyet ez a szemlélet a legmegbélyegzőbbnek használt, a szerzők szemében az lett a magyar szó is. Határozottan vissza kell utasítanunk azt a minden szakmai alapot is nélkülöző, a szövegösszefüggést is figyelmen kívül hagyó veszélyes statisztikai játszadozást, amely a magyar szó használatát önmagában stigmaként, bélyegként minősíti.

              Ha a szakmai tisztesség minimumát is érvényesítette volna a Nyilvánosság Klub, akkor éppen a saját felméréseiből is kiolvashatta volna, hogy az MTV, mint nemzeti média, lépést tett abba az irányba, hogy a világra és az országra egyaránt nyitott nemzeti tömegkommunikációs eszköz legyen.”

/ 1990. április 4. A kuratórium nyilatkozata /

 

                                                                          +

 

              A Liberation szerdai / április 4. / száma vezércikkben foglalkozik annak a hírhamisításnak a történetével, amely a temesvári mészárlásokról szóló jelentésekről utólag kiderült, s amely megdöbbentő televíziós képekben járta be a világot a Temesváron „kivégzettekről”, akikről bebizonyosodott, hogy temetőből kiásott elhunytak voltak, nem pedig „a Securitate áldozatai.”/?/

              A Liberation Budapestre kiküldött tudósítója, Gilles Schiller a hamis hír forrásait végigjárva azt írja, hogy az első riasztó hír december 20-án a müncheni Szabad Európa Rádiótól származott, mely szerint a Securitate egy E-2 kóddal ellátott titkos jelentésben 4632 halottat és 1282 sebesültet jelentett, valamint 13214 letartóztatottat, akik közül 7613-at halálra ítéltek…

               Ehhez hasonló szám másodszorra az AFP december 22-i, Budapestről keltezett gyorshírében szerepel, miszerint egy magyar szemtanú, a budapesti televízióban, egy tömegsírban felfedezett 4630 halottról beszélt. Ugyanaznap este a Tanjug viszont már ötezer halottról adott hírt. Másnap pedig a Tanjug megismételte a 4630 kivégzettről szóló számot, akiket „golyóval vagy bajonettel”öltek meg.

              Pálfy G. István, a TV - Híradó jelenlegi főszerkesztője úgy emlékezett, hogy az említett számadat telefonon érkezett egy Budapestre menekült temesvári magyartól, aki azt állította, hogy a számot a temesvári kórház főorvosától tudja. Kopreda Dezső, az MTI külpolitikai főszerkesztője szerint a számokat az MTI a román sajtóból vette át, amely december 23-án 12000 halottat jelentett az egész országban és négyezret Temesvárott.”

 / 1990. április 4. Honnan eredtek a temesvári álhírek? / Rózsa László /

                                                                    +

              „Figyelmemet az illusztrációk keltették fel. A fasiszta Szlovák Köztársaság 1947-ben kivégzett elnökét láthattam, teljes plébánosi ornátusban, dr. Jozef Tisot. Meg a magyar csendőrök által jogtalanul, majd a Masaryk-köztársaság által jogosan letartóztatott rózsahegyi római katolikus lelkészt, a pártalapító Andrej Hlinka fotóját ugyancsak megcsodálhattam. Nem tagadható, ideillik dr.Alexander Mach, a hajdani, ám nem kivégzett belügyminiszter, a Hlinka-gárda vezérének fényképe is, természetesen egyenruhában, amely megtévesztően hasonlít – és nem véletlenül – az SS-uniformisra…

              Ám ha mindez netán magyar propagandaként hatna, idézhetem magát Sano Machot is, aki 1940. október 1-jén nem kevesebbet állapított meg, mint azt: ”Amit Hitler akar, az nem egyéb, mint amit Isten akar.” 

              De igazán nem maradt le a pap, dr. Jozef Tiso sem, amikor a deportálásokat, a kelet-európai holocaust egyik kezdetét ekként indokolta: „Ami a zsidókkal történik, nem keresztény dolog, mondják. Nekem ellenkezőleg, az a véleményem, hogy csak akkor lesz a legkeresztényibb állapot, amikor ügyünket teljesen elintéztük…”

              A 23:55 pedig Gonosztevő vagy szent címmel egyenesen Tiso szentté avatási eljárásának  megindítását javasolja a Szentszéknek A fasiszta állam pedig földi paradicsomként tűnik e lap mindkét, általam ismert számának bármelyik oldalán, összesen 32 oldalon.

              Félreértés ne essék: egyáltalán nem valamilyen túlzó magyar érzékenység szól belőlem. A negyedik szám 11. oldalán olvasható egyik hír fordítását közlöm, s ez- úgy vélem – elegendő bizonyíték arra, hogy miről is van voltaképpen szó. Bratislava, március 16.  A közvéleménnyel és a sajtó képviselőivel találkozott Bratislavában a Szlovákia Felszabadításáért Nemzeti Bizottság. Ez a szervezet a Nyugaton élő szlovákok között keletkezett és rövidesen regisztráltatja magát Szlovákiában is. A Nemzeti Bizottság programja Szlovákia teljes önállósága.”Ugyanolyan nép vagyunk, mint mások, ezért jogunk van saját házunkra – államunkra. Minden szlovák, aki a cseh állam – Csehszlovákia – mellett exponálja magát – a szlovák nemzet árulója” – tudósít a tájékoztató dokumentum…

              A csehek és a Szlovákok államjogi rendezésének dolga, magától értetődik – a Cseh-Szlovák Szövetségi Köztársaság belügye. Dr. Jozef Tiso vagy Alexander Mach és társaik rehabilitálása azonban nem belügy. Korántsem csupán azért, mert több százezer csehszlovákiai magyart is érint ez a folyamat. Korántsem csak azért, mert szomszédok vagyunk, és szeretnénk nagyon jó szomszédok lenni a közös európai házban. Mindenek előtt azért kell odafigyelnünk, mert akadnak – reméljük, nem sokan – akik azt hiszik Szlovákiában, hogy öt perc múlva üt az óra, s akkor kell a fasizmust rehabilitálni.„

/ 1990. április 7. 23:55 E. Fehér Pál /

 

                                                                                  +

 

              „És az eladósodás nem zavarja Önöket?

               De nagyon! Így az új kormánynak minél hamarabb tisztáznia kell, milyen föltételek mellett tudja folytatni a törlesztést, milyen engedményeket kell kérnie a Nyugattól az adósság átütemezésére. Minél hamarabb történik ez meg, annál jobb.

„Sokaknak feltűnt, így például ezen a bonni tanácskozáson is, hogy ön mostanában jóval aktívabb Csehszlovákiában, mint Magyarországon. Átalakult volna érdeklődése?

                Nem, ez téves érzet. Érdemes a tényekre utalnom. Magyarországon immár háromszáz ember dolgozik velünk együtt. Ezzel szemben Moszkvában és Csehszlovákiában is két-két viszonylag kis irodánk van, Kelet-Berlinben pedig csak most nyitottunk egyet. Magyarország továbbra is tevékenységünk bázisa, nekem személy szerint szülőhazám. Mi egyébként befektetési lehetőséget kutatunk fel szerte a térségben, és e téren két szempont vezérel bennünket: hol számíthatunk a legfelkészültebb gárdára, és hol a legkedvezőbbek a gazdasági körülmények. Csehszlovákiához képest legalább egy-két év a különbség. Nem árt azonban figyelnünk arra, hogy ezek az országok igen erőteljesen munkálkodnak hátrányuk ledolgozásán, a minél gyorsabb fölzárkózáson.

   / 1990. április 11. Andrew Sarlos: Megteremteni a gazdasági föllendülés keretfeltételeit  /Győri Sándor /

                                                              +

              A Yedioth Aharonoth / Izrael /munkatársa egyebek között aziránt érdeklődött, hogy Antall József érvényesnek tekinti-e az izraeli kormány meghívását, amelyet még Németh Miklós kapott. Várható-e, hogy az új magyar parlament azzal kezdi ténykedését, amivel az NDK törvényhozása: bocsánatot kér a zsidóktól.

               - A végén kezdem. Úgy gondolom, hogy Lahav szerkesztő úr nem pontosan tájékozott, tekintettel arra, hogy a Magyar Nemzetgyűlés 1946-ban törvényt hozott, amelyben elítélte a zsidóüldözést, és ezzel összefüggésben elégtételt kívánt nyújtani a magyarországi zsidóságnak. Ezt ünnepi ülés keretében – hangsúlyozom – törvényben hirdette meg az akkori Nemzetgyűlés. Ugyanígy tett a magyar parlament tavaly tavaszi ülésszakán, épp a Magyar Demokrata Fórum Kezdeményezésére. A magyar törvényhozás tehát kétszer is megtette azt, amiről ön kérdezett. Felhívom a figyelmet, Németország nem azonosítható Magyarországgal. A holocaust Magyarországon 1944. március 19-ike után kezdődött meg, akkor, amikor hazánk már német megszállás alatt állt. Addig Magyarországon élt Európa legnagyobb zsidó közössége. Magyarországon külföldi zsidók tízezrei kaptak menedéket. Ennek eredményeként hazánk elismerést kapott a külföldi zsidóság érdekében kifejtett védelméért. A Jad Vasem-rendet apám is megkapta, aki több tízezer zsidó megmentését segítette elő. Emléktáblája van Izraelben, és egy emlékfát ültettek a tiszteletére. A Holocaust elől megmentett lengyel és magyar zsidók egyesülete az MDF választási győzelme alkalmából külön táviratban üdvözölt. Nem tudok róla, hogy az NDK a magyar törvényhozáshoz hasonlót tett volna 1949 és 1990 között. A kérdés felvetését tehát nem tudom így elfogadni.

               A meghívást természetesen elfogadom abban az esetben, ha valóban sor kerülne rá. Ettől teljesen függetlenül apám kitűntetésével kapcsolatban izraeli kormánymeghívással rendelkezem. Feltétlenül a kiegyenlített diplomáciai kapcsolat hívei vagyunk és Izraellel szoros, jó viszonyt szeretnénk fenntartani.

/ 1990. április 14. Az MDF elnöke hazai és külföldi újságírókat fogadott /

                                                                                +

            Zárszavában Kis János pártelnök hangoztatta, hogy az SZDSZ a szabadság és a szolidaritás pártja. A szabaddemokraták azt kívánják, hogy a legnagyobb kormányzó párt ismerje el: nincs különbség magyar és magyar, azaz az 1,4 millió és az SZDSZ-re szavazó 1 millió 40 ezer állampolgár között. Az ellenzék is a magyar nemzet része – hangoztatta, hogy az SZDSZ érintett ügyvivői pert indítanak a Magyar Fórumban megjelent Apák és fiúk című cikk kapcsán. Az írás a párt politikusát sérti személyiségi jogaiban. Az SZDSZ védelmet nyújt mindazoknak, akik a közigazgatásban, vagy a sajtóban állásukban lesznek veszélyeztetve…

/ 1990. április 23. SZDSZ: Rendkívüli küldöttértekezlet Fekete Gy. Attila-Pogonyi Lajos /

                                                                                +

Tehát ön úgy gondolja, hogy ha a kelet-európai országok teljes politikai fordulatot hajtanak végre, akkor is rászorulnak a Soros-ösztöndíjra vagy másféle szellemi segélyezésre?

              „Éppen a mostani fordulat miatt tartom szükségesnek a főiskolát. A sztálini struktúra összeomlott, de mi következik utána? Ezek az országok vagy képesek lesznek bekapcsolódni a szabad világba, vagy a sztálini rendszer átmenti magát egy nemzeti érzésre alapozott, de végeredményben roppant hasonló struktúrává. Magyarországon ilyen veszély nincs, de a módszerek esetleg hasonlók lesznek. Gondolok például a médiák, a televízió ellenőrzésére. Romániában kilőtték a kommunista lovat, de ugyanaz a garnitúra most meglovagolja a nacionalizmus paripáját. Tehát csak lovakat váltanak.”

/ 1990. április 23. Interjú George Sorossal Gál Zsuzsa /

                                                                          +

              A kommunista diktatúra még mindig jelen van az üzemekben. Rátok szabadította az inflációt és a munkanélküliséget. Most olyan akcióra készül, mely teljesen padlóra küld benneteket. A vörös bárók és lakájaik, a szakszervezetek vezetői az ország kiárusítására készülnek. Ők annyi pénzt raboltak, hogy képesek megvásárolni a csőd szélére manipulált gyárakat.

              Most az utolsó perchez értetek, hogy megvédjétek magatokat. Ne tétovázzatok! Alakítsátok meg a munkástanácsokat! Csatlakozzatok az Országos Munkástanácshoz! Segítségért forduljatok bármelyik szociáldemokrata irodához. Mindenben segítünk. Siessetek, ez az utolsó pillanat!

/ 1990. május 16. Az MSZDP felhívása /

                                                                                +

              Az újságíró-társadalom /főleg a televízióban / maradt meg az egykori zsidó származású magyar állampolgároknak olyanfajta sűrűsödése, ami az antiszemitizmusnak most céltáblája. A mai helyzetet nézve: az ország rendelkezik kitűnő színvonalú, a demokrácia iránt fogékony és lojális újságíró-társadalommal. Valamiféle tisztogatás vagy őrségváltás ezen a területen csak színvonalesést és politikai kárt okozhat. A kibontakozó demokrácia sorskérdése, hogy merjen harcolni, és semmiféle antiszemita hangulatnak a legcsekélyebb engedményt ne tegye. A kísértet itt jár közöttünk. Nem mutatja meg magát ilyen nyíltan. Ha találkozunk vele, ne hallgassunk, hanem kiáltsuk világgá a találkozást!

/ 1990. április 26. A kárhozottak összeesküvése Szabó Miklós /

                                                                                 +

              „A kívánt rendszerváltozás szükségessé tesz olyan alkotmánymódosításokat, melyekhez a Demokrata Fórum által vezetett eljövendő kormány az ellenzéki  szabaddemokraták szavazatait. A két legerősebb párt most egy zárt ajtók mögött  kieszközölt alkuval egyelőre eloszlatta azokat az aggodalmakat, hogy az ország kormányozhatatlanná válhat. És azzal a reménnyel kecsegtet, hogy a lakosságra nehezedő súlyos szociális és gazdasági problémákkal nem fognak demagóg módra visszaélni, hanem egyetértésben kívánják őket megoldani.

              Az a körülmény azonban, hogy az eljövendő kormány és az ellenzék alkuját tekintve nemcsak szaktárgyi álláspontokról – így a szabaddemokraták számára fontos sajtótörvényről – van szó, hanem az államfő tisztségét is bevonták ebbe, rossz szájízt hagy maga után. Budapestnek a Nyugat felé vezető útján el kellene kerülnie a tisztségekkel balkáni módra történő kufárkodást.”

/ 1990. május 4. Ésszerű kompromisszum vagy balkáni kufárkodás? Süddeutsche Zeitung /

                                                                            +

              A kormány legfőbb feladataként Antall József Magyarország nemzetközi pozícióinak megszilárdítását nevezte meg, hozzátéve, jó és szoros kapcsolatokat kell kiépíteni Nyugat-Európával és Észak-Amerikával, de nem hanyagolhatja el az új kormány a közvetlen szomszédokkal való kapcsolatainkat sem. A Szovjetunióval pedig korrekt kapcsolatokat kell fenntartani.

              A pénzügyi fenyegetettség elkerülése érdekében folytatják a tárgyalásokat a nemzetközi pénzvilág képviselőivel – szögezte le Antall József -, majd kijelentette, az ország pénzügyi kötelezettségeinek a jövőben is eleget kíván tenni a kormányzat.

/ 1990. május 4. Minden nemzetközi szerződést megtart az új kormány /

                                                                           +

              A kisebbség zsarnokságát panaszolja V. Domokos György, miközben a tényleges zsidóság száma mintegy húszezerre morzsolódott a sztálinizmus és az antiszemitizmus kettős szorítása alatt. De nem az élő kisebbség a zsarnok, hanem a meggyilkolt hatszázezer: az árnyak e sokasága rávetül a társadalomra, állandóan emlékeztetve e bűntényre, melynek tudatából menekülnie kell. Például ahhoz az állításhoz, hogy a bűntény nem volt tökéletes, mert, íme, ezrek és tízezrek még életben maradtak, és „zsarnokoskodnak”.

              A legkényesebb kérdés talán az, hogy meddig hajlandó a maradék magyar zsidóság eltűrni ezt a létében szűnni nem akaró zsidókérdést. Meddig hajlandó itt maradni és vállalni a küzdelmet egy magyar demokráciáért – együtt a társadalom egészével, minduntalan kétségbe vonják működése körét és jogát?

              V. D. Gy. jóindulatúlag figyelmeztet: tanúsítsunk önmérsékletet, „mielőtt nagy baj lenne”. Nem hiszem, hogy a türelmetlenség és az előítéletek máris úr lenne a nem zsidó társadalom nagyobbik részén, de megvallom, hogy nekem már ennyi is sok. Nem félek a pogromtól – csak kissé undorodom.

/ 1990. május 12. A meggyilkoltak zsarnoksága, Gadó György /

                                                                           +

 

              Kőszeg Ferenc /SZDSZ / derűt kiváltó szavai után / azt szerette volna elérni javaslatával, hogy a címerkérdés ne ossza meg a parlamentet, s tőle akár egy királyság is lehet Magyarország. Göncz Árpád pedig király, akkor legalább megvalósulna Jókai Mór jóslata II. Árpád királyról /. Tehát e görcsoldó mondóka után a parlament nagy többséggel elfogadta az ország új címerének a koronával ellátott címert.

/ 1990. július 4. A koronás címert választották Fejér Gyula, Fekete Gy. Attila /

                                                                           +

              De óvakodjunk attól, hogy az MDF rossz sajtóját, sajtópolitikájának a népszerűtlenségét pusztán Csurka István személyének, az általa képviselt – sokak szemében joggal tekintélyelvűnek vélt – vonalvezetésnek tudják be. Létezik egy ennél sokkal meggyőzőbb magyarázat is. Ez pedig a liberális közvélemény/mert van ilyen! / általános – mondhatnánk történelmi tapasztalatokon alapuló – félelme mindenfajta nemzeti hevülettől, átfűtött újrakezdéstől. Hangsúlyozom, hogy nem az újrakezdéstől való félelem ez, hiszen az újrakezdést hasonlóképpen vallják a szabaddemokraták is, hanem a nemzeti újrakezdéstől való félelem…

              Ha valaki elolvassa Zsilinszky Endre 1919-es, még fajvédő korában írt pamfletjét / Nemzeti újjászületés és sajtó /, akkor megérti, hogy miért félhettek akkor az ország liberális újságírói. Zsilinszky ugyanis semmi mást nem tesz, mint bizonyítja, hogy az augusztusi nemzeti fordulat előtt a liberális és zsidó sajtó „terrorizálta” a magyarságot; az ország alig néhány százalékát kitevő zsidóság kaparintotta kezébe a fővárosi sajtó túlnyomó többségét. Ezt az aránytalanságot kell a nemzeti forradalomnak megszűntetni…

              Hiába állítja magáról, hogy nem antiszemita. Mai szemmel mégis úgy tetszik: olyan kurzus-ideológiát fogalmazott meg, amely csak azokat hajlandó befogadni a nemzeti keretek közé, akik elfogadják érvelésének igazát, a magyar faj elsőbbségét./?/

/ 1990. július 11. Kié a sajtó? /

                                                                                +

              „Mi a katalizátor szerepét töltöttük be a mostani moszkvai tanácskozáson.” Csillogó szemekkel és saját bátorsága súlyától egy kicsit megroggyanva ül Antall József, Magyarország miniszterelnöke parlamenti dolgozószobájának túlméretezett asztalánál; csöndben és köntörfalazás nélkül mondja ki azt, ami már többé nem szenzáció: ”Mi a hadseregünk feletti szuverén parancsnokság mellett vagyunk, az őszi VSZ - gyakorlatokon már nem is kívánunk részt venni. ”Tehát kilépés? Semlegesség? „Nem, egy olyan státust kell Magyarországnak kapnia, amely ez idáig nem létezett Európában. A Szovjetuniót nem szabad elszigetelni, de mi az atlanti gondolat hívei vagyunk.”

              Antall új amerikai nagykövetként a legjobb kelet-európai gyomorkeserű gyártóját, Zwack Pétert küldi Washingtonba. Ennél keserűbben jegyzi meg a kormányfő, hogy a privatizációs hullámot meglovagolják azok az exkommunisták is, valamint olyan szakemberek, akik az államigazgatásból elmenekülve a vegyes vállalatoknál eddigi jövedelmük többszörösét keresik meg. „Ezt nem irigységből mondom” – hangsúlyozza Antall. Demokrata fórumbeli barátaival együtt ő indította be /korai vagy késői/ kapitalista lendülettel a piacgazdaságot – majdnem 30 százalékos inflációval és üres államkasszával. Sőt a budapesti tőzsdét is – egy szocialista elnökkel! – úgy nyitották meg újra, hogy az egykori, hogy az egykori, hazájába ebből az alkalomból visszatért pénz-guru Kostolany így örvendezett:” Marx megfordulna a sírjában!”…

/ 1990. július 25. DIE ZEIT Marx megfordulna a sírjában /

                                                                              +

              Más szóval Kéri azon katonák közé tartozott, akik a Hitler-ellenes vonalat képviselték a magyar hadseregben az életút ismertetése után úgy jellemezte Kéri Kálmán beszédét Antall József, hogy az nem kifejtett és átfogó elemzés a második világháború magyar hadseregéről. Kéri azokat az egykori katonákat védte, akiket sok jogtalan sérelem ért a múltban. A honvédség becsületét próbálta megvédeni, amit akkor is el kell fogadnunk, ha ezt a hadsereget rossz oldalon vetették be, és ez a háború Magyarországnak csak katasztrófát okozott. Végül Antall József egyértelműen elítélte mind a hitleri, mind a sztálini diktatúrát…

              Újra Antall József kért szót, és közölte, hogy nem híve a személyektől való elhatárolódásnak, másrészt örül Tölgyessy Péter olyan értelmű nyilatkozatának, mely szerint az Antall - kormány csalódást okozott a szabaddemokratáknak.

/ 1990. augusztus 4. Hazai körkép /

                                                                            +

              Árpi, gyere ide a néphez! És odament, kezelt, arcon csókolt, mosolygott, meghallgatott, megint mosolygott, mivel egy kedves ember lett a Magyar Köztársaság elnöke. Egy jóságosan derűs arcú ember, egy eszes ember. Egy nagyapó. Egy Árpi bácsi…

              Amikor az Országgyűlés fölállva elénekelte a Szózatot, az új elnök nem énekelt. Talán nem szeret, talán nem tud énekelni. Az elnök nem akar versben beszélni. A mindennapok érthető prózáját akarja mondani és hallani, nem a dagályt, a megemeltet, a semmiségeket is verssé röcögtetőket. A köztársasági elnök ugyanis prózafordításokkal kereshette kenyerét. Egy könyvön dolgozom mostanában, írógépem mellett egy hozzáolvasott könyv, az új elnök fordította. Nem magasztos szépirodalom, sem a világirodalom egyik remeke. Mary Shelley írta a múlt században, Frankenstein a címe. A nevezetes rémregény. Ami ugyanúgy hozzátarozik életünkhöz, mint Milton Elveszett paradicsoma. Képzeljenek el egy köztársasági elnököt, aki a Frankenstein fordítója!

              Ahogy nézem: egy ország lesz vele tegező viszonyban.

/ 1990. augusztus 4. Árpi M. G. P. /

                                                                           +

 

              Antall József hangsúlyozottan a magyar demokraták nevében beszélt. Bevezetőjében meleg szavakkal ajánlotta pártja budapesti polgármesterjelöltjét. Majd rátért a közelmúltbeli, Budapesten és Szegeden lezajlott egyetemista elégedetlenségek megnyilvánulásának ismertetésére. Miután a rádióból úgy értesült, hogy Szegeden belefojtották a szót, közölte, hogy a valóságban ez nem így történt meg.

              Először az évnyitón lezajlott eseményekre reflektált. Arról beszélt, hogy jó szervezők, a tanszemélyzethez is tartozó jelöltek felvezényeltek a karzatra néhány ifjút, annak érdekében, hogy a néhány külföldi rektor is lássa: mily játékos kedvű a magyar ifjúság. Papírrepülőket eresztettek alá a rektorokra, dékánokra, és transzparenseken támadták a művelődési minisztert. „Nagy politikai bátorságról tettek tanúbizonyságot, amikor az ellen a miniszter ellen fordultak – mondta -, aki ennek az egyetemnek nemzetőreként az utolsók közt tette le a fegyvert 1956-ban.” Szegeden, a kereszténydemokratákkal tartott gyűlésen ugyanazokat az arcokat látta viszont, ugyanaz a 15-20 fiatal nyilvánította ki ellenszenvét lábdobogással, transzparensekkel. Felszólította az ifjúságot: lépjen porondra a fiataloknak az a többsége is, akiket egy harcias kisebbség akar képviselni. A diákok most a kormány fejére olvassák, hogy a részükre kiszorított többlettel megsértették a költségvetési törvényt. Ez igencsak furcsállja.

              A kormány munkáját értékelve utalt rá, hogyha nem vették volna át a kormányrudat, a pénzvilág teljes bizalomvesztésével kellett volna Magyarországnak szembenéznie. Májusra-júniusra pénzügyi katasztrófa fenyegette az országot. Minden tekintélyüket latba vetve Németh Miklóssal közösen érték el, Hogy külföldi kölcsönökkel stabilizálódjon a pénzügyi helyzet. Megoldatlan gondok, bajok zúdultak rájuk, amit súlyosbított a lelki sérülések tömege, a jogos és jogtalan félelmek, a pánikhangulat. Mindezt önállóságunk és függetlenségünk birtokában, a lehetőségeket kihasználva igyekeznek megszüntetni. „Előttünk - hosszú évszázadok után – igazi szuverenitás, az igazi európai közösségben való részvétel áll. Nem szabad engedni, hogy új próféták – vagy akár régiek új köpönyegben – újabb kétségeket ébresszenek.

              A magyar külpolitikának soha ilyen sokoldalú, széles kapcsolatrendszere nem alakult még ki – mutatott rá. Akkor hát miről szónokolnak sértődött elődök, vagy kétkedő vetélytársak – kérdezte. Szemünkre vetik, hogy ügyetlenkedünk a szomszéd államokkal. Nem veszik figyelembe, hogy a Szovjetunió nem feltétlenül lelkesedik külpolitikánkért. A csapatkivonások kapcsán két és fél milliárd rubelt akar velünk fizettetni, csökkentik az olajszállítást. Ezek valós érdekellentétek, amiket tárgyalásokon lehet közelíteni. Szomszédainkkal is vannak problémáink – hangsúlyozta -, kisebbségi vagy más ügyekben, amikor képviseljük érdekeinket. Kinyilvánítottuk, hogy a VSZ akadály az alakuló új Európában, ha a katonai szervezet nem szűnik meg, jövő év végéig kilépünk belőle.”

              Beszédének záró részében hosszan szólt a köztársasági elnöki tisztségről és az elnök személyéről, amelyet és akit mindenképpen megvéd az MDF. Emlékeztetett rá, hogy a kerekasztal-tárgyalásoknál épp ők utasították el a gyenge köztársasági elnöki intézményt, s egyben javasolták, hogy a hadsereg főparancsnoki tisztét is az elnök töltse be.     Alkotmányjogilag a pártszempontok fölött álló, az aktuális politikai harcokba be nem avatkozó, az egész nemzet érdekeit képviselő köztársasági elnök mellett szálltak síkra. Ugyanakkor leszögezte:”Az ország kormányát és külpolitikáját mindenkor a magyar kormány és a miniszterelnök képviseli. Göncz Árpád személyét is mi terjesztettük elő az SZDSZ-szel folytatott tárgyaláson. Jó, ha ezt minden oldalon tudják” – figyelmeztetett.

/ 1990. szeptember 24. Antall József: Ne vessék alá pártszempontoknak a köztársasági elnököt! /             

                                                                              +

  

               „Örömmel értesültem róla, hogy az SZDSZ és a FIDESZ XI. kerületi nagygyűlésén körözési röplapot terjesztettek ellenem, egymillió dolláros jutalom kitűzésével. Bár az összeget keveslem, de ezúton önként jelentkezem. A kitűzött összeget a hat parlamenti párt között javaslom felosztani. Értesültem arról is, hogy a pódiumon be is mutatták a röplapot. Amennyiben ettől elnökségük elhatárolja magát – gondolom – a „provokátorokat” azonosították.”

/ 1990. szeptember 25. A miniszterelnök levele MTI /

 

                                                                               +

 

              A vasárnapi szavazás eredménye ismeretlen, ám egyvalamit most már látni lehet: akármi történjen is, a bűnbak mát megvan. Ez pedig a sajtó. Tegnapi lapunkban ismertettünk egy budapesti MDF-röpcédulát. Hasonlók jelentek meg más kerületekben is. A „ fő ellenség”ebben már nem is a politikai vetélytárs, hanem a démonizált sajtó. Az MDF az MDF októberi választási újságjának hat oldalán összesen hét írás foglalkozik valamilyen módon a tömegkommunikációval.

              Ezek közül is legnagyobb terjedelmű CS. I. képviselő cikke. Nem kevesebbet állít a termékeny közíró, mint azt, hogy Magyarországon egy meg nem nevezett élősdi kaszt a sajtó segítségével megdöntötte önmaga uralmát, s most ugyanennek a hatalmi eszköznek a felhasználásával támadja az MDF-et. Ez a kaszt tehát most úgy látja, hogy az egyesült ellenzék, az új baloldali blokk nyújtja számára ezt a védelmet. / Mármint azt, amit korábban a pártállam. M.G. / Ezért kell mindent elkövetnie a kormány gerincének megtörésére a közvélemény előtt.

/ 1990. október 12. A bűnbak már megvan, Miklós Gábor /

 

                                                                              +

 

              Antall József magyar kormányfőt a dél-angliai  Bournemouthban folyó brit konzervatív pártkonferencia legrangosabb külföldi vendégeként üdvözölte Margaret Thatcher miniszterelnök asszony, Kenneth Baker pártelnök és Dougles Hurd külügyminiszter csütörtök délután.

 / 1990. október 12. Az MDF elnöke a tory pártkongresszuson MTI /

 

                                                                               +

 

              Teljes bizonyossággal megállapítható, hogy dr. Tölgyessy Péter interpellációja közben elhangzott bekiabálás szövege „Hordót a szónoknak.” A vizsgálat kiterjedt arra is, hogy, hogy dr. Tölgyessy Péter felszólalásának időtartama alatt más összefüggésben vagy önállóan elhangzott-e a zsidó szó. A vizsgálat azt is kétségbevonhatatlanul megállapította, hogy ez a szó nem hangzott el.

/ 1990. október 13. A szakértői vizsgálat lezárult / Dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész /

 

                                                                               +

 

              Pető Iván, az SZDSZ ügyvivője azt hangoztatta: formálisan ugyan törvénytelen a taxisok tiltakozó akciója, de ez nem lehet mércéje a kialakult helyzetnek. Rég túl vagyunk azon, hogy ilyesmin vitatkozzunk, hiszen Záhonytól Mosonmagyaróvárig tiltakozó hullám söpört végig az országon.

              Kis János hangoztatta: „Nem tudnak mit kezdeni a válsággal, sem az emberek elégedetlenségével. A kormány bűnös hibát követett el, amikor erőszakkal fenyegetőzött a taxisok tiltakozó akciója láttán. Ez a kormány nem alkalmas arra, hogy az országot kivezesse a súlyos válságból. Az országnak haladéktalanul felkészült, a lakosság bizalmát megszerezni képes kormányra van szüksége, mert most már nem csupán a benzin áráról van szó.”

/ 1990. október 27. Az SZDSZ szerint a kabinet alkalmatlan a válságkezelésre P.L. /

 

                                                                              +

 

              „A kormány, tudomásom szerint, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Független Kisgazdapárt és az MDF-frakció  megkérdezése nélkül hozta ezt az intézkedést. Az áremelés elkerülhetetlen, de nem ilyen mértékű kellett volna, és nem ebben az időpontban. Széles körű lakossági fórumokon kell megvitatni az áremelést. A kormány túllépett a tűrőképesség határán.

              Megdöbbentett a rendőri intézkedés, a „megtisztítás” szóba hozatala. Ha mégis erre kerülne sor, akkor én is kiállnék egy hídfőhöz: Tisztítsák meg tőlem is az országot!”

/ 1990. október 27. Torgyán József /

 

                                                                              +

 

              Az 1956-os forradalom évfordulójának szomorú kísérőjelensége volt a szélsőjobb nyílt fellépése Bizony. Ijesztő hangok hallatszottak október 23-án a Rádió előtt, majd két nappal később a Kossuth téri demonstráción a szónoklatok meglehetősen ellentmondásosra és zavarosra sikeredtek. Úgy tűnt, nem az értelemre, hanem főként az érzelmekre kívántak hatni. Egységes eszmerendszerről, ideológiáról aligha beszélhetünk. Mindössze annyi derült ki: a tűntetők egy – pontosabban nem körvonalazott – keresztény és nemzeti rendszert szeretnének, mely következetesen harcol a kommunisták, a liberálisok és a cionisták ellen. Szóba került még a magyarság egységét megbontó Népszabadság nyilvános elégetése, felhangzott a: „Vesszen Trianon!” – kórus…

              A parlament, a kormány, az ellenzék most már rádöbbenhetne: ráér később megvitatni, ki konzervatív, ki liberális, ki milyen értéket mennyire hitelesen képvisel. A jelenlegi helyzetben a gazdasági összeomlás megakadályozása a legfontosabb. A Magyar Köztársaság így elkerülhetné a Weimari Köztársaság sorsát; elérhetné, hogy a politikai szélsőjobb elszigetelt, kis létszámú csoport maradjon. A tét tehát óriási, a felelősség pedig közös.

/ 1990. október 27. Ne legyintsünk a szélsőjobbra! Bártfai Gergely /

 

                                                                              +

 

              A köztársasági elnök a televízióból tudta meg a benzinárak emelését, amit megdöbbenéssel vett tudomásul, és pénteken, fél 11 után néhány perccel, élve lehetőségeivel, világossá tette: a honvédség erői semmilyen rendfenntartó feladatra nem használhatók!

              Horváth Balázs belügyminiszter nyilatkozatot adott a Magyar Távirati Irodának, a Magyar Rádiónak, a Magyar Televíziónak:

              „Honfitársaim! Nehéz pillanatban szólok Önökhöz, ebben a felzaklatott helyzetben megmagyarázni, hogy a kormány miért nem hozta előbb nyilvánosságra a benzináremelést, és miért ilyen nagyarányú az emelés.

              A száraz tények a következők: a szovjet olajszállítások hónapok óta akadoznak, benzin augusztus óta nem érkezett a Szovjetunióból. Az elmaradt kőolajszállítmányok, valamint az Öböl-válság következtében történt olajárrobbanás miatt a világpiaci árak lényegesen megemelkedtek. A korábbi 17-18 dollárról a kétszeresére emelkedett az olaj ára. Az országnak normál fogyasztás mellett körülbelül kilencnapi olaj- és benzintartaléka van. Ez a jelenlegi helyzetben négy napra csökkent. Ha a fogyasztás növekszik, akkor még ennyi sem lesz, és könnyen előállhat az a helyzet, hogy az ország közlekedése megbénul, gazdasága összeomlik. Kérjük, értsék meg: nem függeszthetjük fel az áremelésre vonatkozó döntésünket, mert nincs elegendő tartalékunk, és ez óhatatlanul katasztrófához vezetne.

              Tudniuk kell azt is, hogy a szomszédos országok polgárai sokkal szigorúbb intézkedések sorozatát elfogadták és elviselték…”

/ 1990. október 27. Bénult közutak, nincs megállapodás /

 

                                                                                 +

 

              A Miniszterelnöki Titkárság Antall József állapotával kapcsolatban szombat délután a következő tájékoztatást adta:

              Mint már arról tájékoztattuk a közvéleményt, a miniszterelnök egy korábban elhatározott vizsgálat elvégzése céljából feküdt kórházba október 23-án este. Október 24-én műtéti beavatkozással nyirokcsomó eltávolítására került sor az anyag teljes szövettani feldolgozása folyamatban van a részeredmények jól kezelhető nyirokcsomó-megbetegedésre utalnak. A miniszterelnök állapota a körülményeknek megfelelő.

/ 1990. október 29. Tájékoztatás Antall József állapotáról MTI

 

                                                                                 +

 

              Kónya Imre: „Szó sincs arról, hogy az MDF megvonta volna a bizalmat a köztársaság elnökétől. Ám sajnálkozással vettük tudomásul, hogy a köztársasági elnök úr beavatkozott a kompromisszumteremtő kísérletbe olyan módon, hogy azonosult az egyik résztvevő fél álláspontjával. Emellett erre olyan időpontban került sor, amikor ez nem segítette elő az akcióban részt vevők rugalmasságát. Továbbá az is felmérhető, hogy a köztársasági elnök úr egy szóval sem említette az akció törvénytelen jellegét.

              A kormány maximális toleranciáról tett tanúbizonyságot, nem élt azzal a jogával, hogy szétoszlassa az akció résztvevőit. Azért teszi ezt, mert nem ellenséges érzületű, hanem kétségbeesett emberekkel áll szemben.

              Minden párt felelős a jelenlegi helyzetért, és felelősséget kell tanúsítania. Ezért nehezményezzük, hogy az MSZP és az SZDSZ a törvénytelen akció résztvevőinek oldalára állt, pártérdekből indult ki és politikai tőkét akart kovácsolni az akcióból. A politikában azonban nincs helye sértődésnek, csak a pártok erőinek együttműködésével lehet a válságból kijutni.”

/ 1990. október 29. Kónya Imre bírálja a köztársasági elnököt, az SZDSZ-t és az MSZP-t /

 

                                                                            +

 

              Az immár hagyományosnak tekinthető időpontban, délután két órakor ismét megteltek a Parlament lépcsői a kormány mellett tűntetőkkel. A magasba tartott transzparenseken: Útlezárás=Terrorizmus;Proletár – No!; Mondjon le Göncz! Több száz, MDF-es zászlókat lobogtató tűntető skandálta: „Mi vagyunk a többség! Útonállók! Taxival a Balkánra!”

              A Munkaügyi Minisztérium előtt szabó Tamás munkaügyi államtitkár megköszönte a rokonszenvtűntetés adta támogatást, s a közszolgálatban dolgozók, az állampolgárok fegyelmezettségét, türelmét, amit a kritikus helyzetben tanúsítottak. Majd felolvasta az Európai Közösség kormányfőinek értekezlete által a magyar kormányhoz küldött táviratot, amely szolidaritásáról biztosítja a Magyarország súlyos gazdasági problémáit megoldani kész, a piacgazdaság megteremtéséért tenni akaró erőket, a demokrácia, a szabadság, a gazdaság fejlődését, ami feltételezi a törvényesség tiszteletben tartását és az erőszak minden formájának elvetését…

              Azután a televízió elé vonultak a tűntetők:”Hazudtatok eleget!” – kiabálták. Gyarmati Dezső országgyűlési képviselő békés demonstrációra szólította fel a tömeget, majd Lezsák Sándor, az MDF ügyvezető alelnöke átadta Antall József üdvözletét:

              ”Aki ma meg akarja bénítani az országot, eltorlaszolja az utakat, az a jövőbe vezető utakat állja el.”

                                                  /1990. október 29. Kormányhű tüntetés a Parlament előtt /

 

                                                                                    +

 

              Antall József a vasárnapi éjszakán megfogalmazott valami nagyon fontosat ezek szerint: Magyarország nem Csehszlovákia, nem is Románia vagy az ex-NDK. Hogy a Kádár-rezsim nem Ceausescu-rezsim, a KGB pedig nem azonos a magyar rendőrséggel. A miniszterelnök ezen az éjszakán a múltat illetően pontosabban fogalmazott, mint az MDF vezető teoretikusaitól megszokhattuk. Antall József rádöbbentett arra, hogy nem minden úgy fehér és fekete, ahogyan az a Csengey- vagy Kónya-féle nyilatkozatokban szerepel. S a miniszterelnök egy szóval sem minősítette a köztársasági elnök szerepét a békítő folyamatban, s nem minősített embercsoportokat sem a miniszterelnök ezen a hosszúra nyúlt éjszakán – megkockáztatom – államférfiúi méltósággal foglalt állást a törvényszerűen bekövetkezett krízisről, nem beszélt törpe minoritásról, hanem még pizsamában is megőrizte méltóságát.

/ 1990. október 30. Antall József magányossága / Rab László /

 

                                                                                    +

 

              „Nem kérdeztem meg orvosaimtól, hogy szólhatok-e, és nem is szeretnék hosszabban beszélni – kezdte parlamenti felszólalását dr. Antall József, majd így folytatta: most annyit szeretnék mondani: új korszakba léptünk, új időszak kezdődött akkor is, amikor önök megválasztottak, és az ellenzék tisztelt képviselői ezt tudomásul vették. Nagyon sok minden van, ami bennünket összeköt, s nem kívánom, hogy a koalíciós idő politikai ellenfeleihez hasonlóan a gyűjtőfogházban kössünk örök barátságot. Nekünk most szabadlábon kell megtalálni az alkotmányos kormányzás, a parlamentáris rendszer működésének feltételeit. Ennek a válságnak a tanulságát le kell vonnia minden pártnak, a parlamentnek, kormánynak, érdekvédelmi szervezeteknek. A válság fő tanulsága az, hogy sikerült békességben egymás mellé ülnünk, ami azt jelenti, hogy most már van parlamentünk. Ezzel véget ért a különbségtétel korszaka a parlamenti pártok között.

              Együtt keressük az utat és vezessük ki az országot ebből a krízisből. És a magyar társadalom minden tagjával értessük meg, hogy mi is vár reánk. Ezt én eddig is, ezután is egyértelműen ki fogom mondani, ha belebukok, akkor is. És ha a többség úgy gondolja, hogy az én személyem alkalmatlan, akkor el fogok menni. Maradok azonban, amíg úgy gondolják, hogy a parlamenti rendszer, az ország, a társadalom működni képes, nem hamis nemzeti eszmékben, hanem alapvető kérdésekben megegyezve, egymást tisztességgel bírálva, és az országot alkotmányos keretek közt fenntartva úgy, hogy eközben ne veszítsük el sem a világ, sem a magyar nép bizalmát. Ezt a bizalmat kérem saját pártomtól, koalíciós partnereinktől, az ellenzék mind a három pártjától és a független képviselőktől.

              Keressük azt a bizonyos közös utat. Ha valóban meghaladjuk a legitimációs problémákat, akkor kell, hogy legyen két olyan év, amelyben bírálattal, vitával, ám a pártpolitikai szempontokat háttérbe szorítva együtt vezetjük ki a válságból az országot. Nagy nemzetközi tanulsága ennek a válságnak, hogy Kelet-Közép-Európa népei nemzetgazdaságilag tartalékok nélkül maradtak. Politikai átalakulásunk – amit a világ oly lelkesen fogadott, és amiben csak a totalitárius rendszerek bukását látta – egyáltalán nem rózsás körülmények között történik. Ez kemény és nehéz folyamat, amit a nemzetnek és a térségnek együtt kell elviselnie.

              Ameddig önök megtartanak, addig szolgálok minisztertársaimmal. A tanulságokat le fogjuk vonni, és mindent meg fogunk tenni, amit lehetőségeink megengednek. Köszönöm az itthonról és külföldről érkező jókívánságokat, köszönöm barátaimnak, köszönöm becsületes politikai ellenfeleinknek, köszönöm, hogy meghallgattak.”

/ 1990. október 31. Antall József beszédéből /

 

                                                                             +

 

              A MAGYAR GALLUP INTÉZET 1990 decemberében Magyarországon és négy kelet-európai országban közvélemény-kutatást tartott; a munka egyik megrendelője a Népszabadság volt. A kutatás a Gallup évtizedek óta folytatott hagyományos év végi vizsgálatsorozatának a része. Az eredmények szerint a magyar lakosság közérzete minden más vizsgált országhoz viszonyítva a legrosszabb. Jobb lesz-e a következő év, mint az előző?

Magyarország: 84-2, Csehszlovákia: 78-3, Szovjetunió: 64-18, Bulgária: 49-25, Lengyelország: 17-32, Jugoszlávia: 21-51

/ 1991. január 2. A pesszimizmus világrekordja /

 

                                                                             +

 

              A nemes magyar nemzet szeretett fiainak!

              Ennek az 1991-es esztendőnek, vagyis annak az évnek a kezdetén, amelynek során lelkipásztori látogatást teszek hazátokban, lélekben szeretnék egyesülni veletek az imádságos várakozásban.

              Szeretnék belépni családi otthonaitokba köszöntésemmel és bátorításommal, hogy biztosítsalak mindnyájatokat atyai szeretetemről, és buzdítsalak benneteket arra, hogy ebben az új esztendőben egyre jobban mélyedjetek el a keresztény hitben.

              Sajátos módon is közel akarok lenni a püspökökhöz, a papokhoz, az erőfeszítésnek a tudatában, amelyet az új idők követelnek meg tőlünk.

              Az egész magyar népre kérem Isten bőséges áldását, hogy bizalommal és erős lélekkel nézhessen szembe az új esztendővel.

              A Boldogságos Szűz Mária, a „Magyarok Nagyasszonya” legyen az a csillag, amely utat mutat a magyar katolikusoknak ebben az egyház és a haza számára fontos időszakban.

              Mindnyájatoknak boldog új évet kívánok, különleges apostoli áldásommal.

                                                                                          II. János Pál pápa

/ 1991. január 2. Pápai üzenet a magyaroknak /

 

                                                                            +

 

              „Azt remélem, hogy Magyarország 1991-ben a súlyos nehézségek ellenére elindul azon az úton, amely kivezeti a válságból. Nem szabad elfelejteni az t sem, hogy ennek az évnek lesz még egy igen nagy és kiemelkedő eseménye, mégpedig az, hogy  a szovjet hadsereg alakulatai elhagyják Magyarországot, és nem lesznek idegen csapatok magyar földön.

              1944. március 19-e, tehát a németek bevonulása óta először lesz Magyarország olyan szuverén állam, amilyen korábban nem volt. Már 1991. január elsejétől gyakorlatilag minden formális kapcsolat megszűnik a Varsói Szerződés katonai szervezete és a Magyar Honvédség között, vagyis az utóbbi teljesen önálló politikai koncepció alapján fog működni.”

/ 1991. január 2. SZER - interjú Antall Józseffel MTI /

 

                                                                          +

 

              Mint már korábbról ismert, a miniszterelnöknél a nyirokrendszer megbetegedése, úgynevezett non-Hodgkin lympoma áll fenn. A konziliáriusok megállapították, hogy az alkalmazott kezelés eredményes, a miniszterelnök jelenleg is panaszmentes és változatlanul munkaképes.

              A miniszterelnöki sajtóiroda a következő információval egészítette ki a január 3-án kiadott orvosi közleményt: Több külföldi állam- és kormányfő, illetve több kiváló külföldi intézet ajánlotta fel segítségét a miniszterelnök úr betegségét illető diagnosztikus  eljárásokban való részvételre, a gyógykezelésre. Ezzel kapcsolatban – az egyes kormányoknak és intézményeknek külön kifejezett köszönet mellett – a miniszterelnöki sajtóiroda felhatalmazást kapott annak közlésére, hogy Magyarországon rendelkezésre állnak mindazon diagnosztikus és terápiás eszközök, amelyek a miniszterelnök úr betegségének / non-Hodgkin lymphoma / pontos kórismézéséhez, gyógyításához, a gyógyítás eredményességének ellenőrzéséhez az orvostudomány mai szintje szerint szükségesek. Ezért a miniszterelnök – köszönete kinyilvánítása mellett – nem kívánt élni a meghívásokkal és a felajánlott külföldi segítséggel. /MTI /

/ 1991. január 5. Antall József egészségi állapota /

 

                                                                            +

 

              „A Közel-Keleten minden baj forrása Izrael, ő bujtotta fel az Egyesült Államokat, hogy támadja meg Irakot. Ha visszatekintünk a múlt évre, akkor látjuk, hogy Irak csak augusztus 2-án lépett akcióba, az izraeliek, amerikaiak, britek viszont már januárban elkezdték Irak-ellenes propagandaháborújukat. Izraelben többször bejelentették, hogy támadni fogják kutatási központjainkat. És erre már volt példa 1981-ben, amikor az izraeli légierő minden ok nélkül lebombázott egy iraki atomerőművet. A szövetségesek nem Kuvait miatt támadtak országomra, hiszen Kuvait mindig is egységben élt Irakkal. Ezzel Irakot akarják meghódítani.”

/ 1991. január 19. A Népszabadságnak nyilatkozik az iraki követ /

 

                                                                           +

 

              A magyar kormány péntek éjjel rövid nyilatkozatot adott ki a horvátországi fegyvereladásokkal kapcsolatos belgrádi vádakról. Eszerint 1990 októberében valóban ment át géppisztolyszállítmány Jugoszláviába. A nyilatkozat szerint a nemzetközi fegyverkereskedelemben szokásos feltételekkel, harmadik ország megrendelésére. Magyarország változatlanul jószomszédi kapcsolatokat akar Jugoszláviával, és sajnálná, ha egy szokványos kereskedelmi ügylet célzatos beállítása ennek megromlásához vezetne. Az ügy politikai hátteréről nyilatkozatot adott ki a Külügyminisztérium is. Ez leszögezi, hogy hazánk tiszteletben tartja Jugoszlávia integritását, és nem avatkozik be a szomszéd államszövetség belső vitáiba.

/ 1991. február 4. A magyar kormány nyilatkozata /

 

                                                                           +

 

              Kósa Lajos kifejtette, hogy a kárpótlási jegyek fekete- vagy másodlagos piaca csak az inflációt fokozná, és nem hozná létre a kívánt tulajdonosi szerkezetet. Tölgyessy felszólalására reagálva, fanyarul megjegyezte: nem tud különbséget tenni ügyeskedő és szólíd vállalkozó között. Egyedüli szempontnak azt tekinti, hogy az működtesse a tulajdont, aki erre leghatékonyabban képes. Rövid szóváltás következett ezután Tölgyessy Péter és Kósa Lajos között, amelynek során a fideszes képviselő érvelés gyanánt elővette az SZDSZ programját tartalmazó kék „kék füzetet”, amit élénk tapssal jutalmaztak az MDF-es honatyák.

/ 1991. február 12. MDF-vastaps a FIDESZ-nek /

 

                                                                            +

 

              A szárazföldi háborúra és annak szomorú kísérőjére, a halálra várnak az amerikai hűtőkamionok a szaudi sivatagban. Amíg csak a légierő támadta Szaddám Husszein harcosait, addig a szövetségesek oldalán csupán néhány halott volt. De amint megkezdődnek a szárazföldi harc a Kuvaitot megszállva tartó mintegy 500 ezer iraki katona ellen, a hűtőkamionok hamarosan megtelnek. Az amerikai katonáknak mindig maguknál kell tartaniuk a nyakukba akasztható azonosító lapocskát. A harcmezőn elesettek holttestét először saját hálózsákjukba csomagolják, minden személyes tárgyukkal együtt, majd egy gyűjtőhelyre viszik, onnét pedig a diszkréten parkoló hűtőkamionhoz. A kamionok eldugott helyeken várakoznak – a katonáknak nem feltétlenül kell látniuk azokat. Minek emlékeztessék őket állandóan az akármikor bekövetkezhető szomorú végre?

/ 1991. február 12. Kamionok diszkrét készültségben / REUTER /

 

                                                                            +

 

              Ez a mostani támadás, amely a szó szoros értelmében magával sodorta a lelkes és a kevésbé lelkes szövetségeseket, azt üzeni: A huszadik század végére egyetlen szuperhatalom maradt a glóbuszon. Illetve, hogy a szó valódi értelmében most született meg a vetélytárs nélküli szuperhatalom. Nagyhatalmak – a Szovjetunió, az új Németország, Japán / Kína? / - maradtak. Közepesen erős hatalmak / Franciaország, Nagy – Britannia talán már ide sorolandók / úgyszintén.

              Az offenzíva után harminc órával Budapesten aláírják a Varsói Szerződés halálos ítéletét. A világ más lett a kelet-európai változásokkal, és más lett ezzel a háborúval.

Amerikának hihetetlen felelőssége van mától a jövőért.

/ 1991. február 25. Az offenzíva /

 

                                                                               +

 

              Nem véletlen, hogy  most – a keddi La Stampában – ismét megszólalt a legnagyobb olasz történész-filozófus, a hetvenedik életévén túl járó Norberto Bobbio. Januárban azzal kavart vihart, hogy elvi fejtegetésében letette a garast az „igazságos háború” létjogosultsága mellett. Szemben II. János Pál pápával, aki kezdetektől fogva a háborút olyan elfogadhatatlan kalandnak minősítette, amelyből nincs visszaút.

              Bobbio ezúttal azt a kérdést járja körül: ha a háború etikailag igazolt is, mert „igazságos”, abból még nem következik egyenesen, hogy a fegyverekhez kell nyúlni. Számításba vették-e valamennyi lehetséges következményét? A lelkiismeretünk nem lehet nyugodt – vonta le a konklúziót a filozófus.

              Még sokkal keményebb és határozottabb a Vatikán hivatalos lapjának, az Osservatore Románonak az ítélete. Az ENSZ mint nemzetközi intézmény vereséget szenvedett, a „háború urai” győztek – írja a főszerkesztő, Mario Agnes. Nem nevezi néven az Egyesült Államokat, ám nem kétséges, hogy Washington az első számú vádlott.

/ 1991. február 28. Béke előtt /

                                                                               +

 

                                             KI BESZÉL ITT HAZASZERETETRŐL?

                                                              Tanulj nyelvet és fuss!

                                                                                                    Ungár Tamás

/ 1991. március 7. /

 

                                                                               +

 

              Hatszáz olajkút ég Kuvaitban. Eloltásukat két évre teszik a szakértők. Az Öböl-térségében a közel-keleti olaj igen magas kéntartalmú, s a kén-dioxiddá alakul át, így az eső nagy valószínűséggel savas eső lesz ennek biológiai romboló hatása már sajnos közismert. Elsősorban a fás növényzetben, de a tengerbe kerülve a tengeri élővilágban is komoly kárt tesz. Kutatók egyébként azt valószínűsítik, hogy az olajkutak térségét, azaz mintegy 500-1000 kilométeres körzetet fenyegeti csupán a füstfelhő, bár abban az esetben, ha az olajkutak sokáig égnek, egy intenzív levegőáramlás egészen az indiai félszigetig sodorhatja a szmogot, ami itt elég könnyen befolyásolhatja a monszuneső keletkezését. De az egész Földre kiterjedő hőmérsékletcsökkenést is előidézhet.

/ 1991. március 7. Füstfelhő az Öböl felett /

 

                                                                               +

 

              „Eleinte nem sok dolgunk akadt a lefogások terén és szolgálatunk csaknem kizárólag őrségadásra korlátozódott, de ahogy a napok múltak, úgy szaporodott a busszal való  kirándulásunk is. Sőt, ahogy a szovjet csapatok közeledtek a főváros felé, illetve teret nyertek a főváros irányában, munkánk megszaporodott, és alig volt nap, hogy valahol lefogásokat ne kellett volna végezni. Az úgynevezett Békepárt vezetőségét Bajcsy-Zsilinszky Endrével az élén, Tartsay századost és társait, Kővágó honvéd századost, stb. Nem kevésbé a munkaszolgálatból meg szökött zsidók elfogását, akik a Hungarista Párt hamisított igazolványaival követtek el gyilkosságokat, főleg a Hungarista Párt tagjai ellen. Dálnoki Miklós Bélának és Faragho Gábornak, a csendőrség volt felügyelőjének az oroszokhoz valóátállása után a propagandának bedőlt néhány honvédtiszt hazaellenes működését rövid időn belül sikerült felszámolni, és a Margit körúti fogházba helyezni őket.”

/ 1991. március 8. Vitéz Szendi József: Csendőrsors /

 

                                                                         +

 

              „Juhász Ferenc szép szava jut eszembe: amíg ezek a politikai és szellemi tirannoszauruszok élnek, a versem sajnos aktuális lesz. Kádár alatt is loptak természetesen a bőség kosarából, de ha most megnézem, azt látom, hogy még többet lopnak.”

 

                                                        ZÚG MÁRCIUS

 

                                              Én szemfedőlapod lerántom:

                                              kelj föl és járj, Petőfi Sándor!

 

                                              Zúg március, záporos fény ver,

                                              suhog a zászlós tűz a vérben.

 

                                              Hüvelyét veszti, brong a kardlap:

                                              úgy kelj föl, mint a forradalmad!

 

                                              Szedd össze csontjaid, barátom:

                                              lopnak a bőség kosarából,

 

                                              a jognak asztalánál lopnak,

                                              népek nevében! S te halott vagy?!

 

                                              Holnap a szellem napvilágát

                                              roppantják ránk a hétszer gyávák.

 

                                              Talpra, Petőfi! Sírodat rázom:

                                              Szólj még egyszer a Szabadságról!

 

/ 1991. március 15. Beszélgetés Utassy József költővel /

 

                                                                                +

 

              Hétfőn, félnapos huzavona után, a kisgazdapárti képviselők 22:18 arányban megvonták a bizalmukat Torgyán Józseftől.

              „Azt hiszem, ez a lehető legrosszabb döntés volt, amit hozhatott a frakció. Semmibe vették a megyék álláspontját: 17 megye követelte, hogy ne váltsanak le. Ez a demokrácia semmibevétele volt, a névtelenség álarca mögé bújtak, nem merték vállalni a nyílt megmérettetést. Ez drámaian nehéz napokat jelent majd a Kisgazdapártnak. A Nagyválasztmányt haladéktalanul össze kell hívni, és a Kisgazdapártba nem való elemeket végre ki kell söpörni. Ez meg fog történni” – hangoztatta Torgyán.

/ 1991. március 19. Leváltották Torgyán Józsefet /

 

                                                                              +

 

              Az MDF országos választmánya tiltakozik a termelőszövetkezetek vagyonának a téesz-elnökök és vezetők magánvállalkozásaiba való átmentése, a jogos tulajdonosok és várományosok kifosztása ellen. Felháborító, hogy e folyamat a tulajdont rendező törvények közvetlen megszületése előtt egyre lázasabb ütemben, napjainkban is folyik. Az MDF országos választmánya felhívja a kormány és a választmány figyelmét, hogy a jövő Magyarországa szempontjából létkérdés a mielőbbi törvények meghozatala. Addig is csak a termelőszövetkezeti tagság védheti meg saját érdekeit és vethet gátat ezen nemzetrabló tevékenységnek.

/ 1991. március 26. A téesz-vagyonról /

 

                                                                               +

 

              Véleményt mondott Antall József arról a nosztalgikus ábrándról is, mely a paraszt törpebirtokokban látja a magyar mezőgazdaság jövőjét. Egyértelműen kijelentette, hogy ez a megoldás elavult, és alkalmatlan a huszadik század végi viszonyok között. Azt is megemlítette, hogy a közös piaci országokban, de Ausztriában is évről évre sok kisparaszti gazdaság megy tönkre, mert nem bírják a versenyt.

              Néhány alapelvet mindenképpen szem előtt kell tartani – hangsúlyozta. Az új magyar mezőgazdaság, szövetkezés a magántulajdon alapján kell, hogy álljon. Megmaradnak azok az állami gazdaságok, melyek mintagazdaságként tevékenykednek majd. A szövetkezetek a magántulajdon alapján vállalkozói típusú gazdaságokká alakulnak át. Létrejönnek 30-50-70 hektáros családi farmok. Ezek nagyságát a tapasztalat, a piaci verseny fogja kialakítani. Megállapította a miniszterelnök, hogy a magyar élelmiszer-gazdaság az elkövetkező időszakban is a nemzetgazdaság kulcságazata lesz.

/ 1991. március 28. Antall: A törpebirtok nosztalgikus ábránd /

 

                                                                         +

 

              Teleki Pál halálának 50. évfordulóján ma délelőtt 11-kor Máriabesnyőn megkoszorúzzák az egykori miniszterelnök sírját. Beszédet mondott Antall József miniszterelnök: „Teleki Pál konzervatív volt, de nem valamiféle maradi világszemlélet képviselője, hanem a jó értelemben vett tradíciók, értékek megőrzésére törekedett. Teleki Páltól meg kell tanulnunk a határozott nemzeti, erkölcsi elkötelezettséget, és ugyanakkor el kell sajátítanunk, és vállalnunk kell azt a kegyetlen, önmarcangoló, racionális elemzést is, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztában helyzetünkkel és sorsunkkal. Teleki a két világháború között megtett mindent azért, hogy ne csak saját világos látásával, a vezető réteg jobb tájékozottságával irányítsa ezt az országot…

              Teleki Pál életműve utolsó időszakában, amikor kitört a második világháború, félreérthetetlenül megmutatta, hogy politikailag hol áll. Visszautasította a német csapatok átvonulására irányuló kérelmet, és azt, hogy Lengyelországot Magyarország felől támadhassák meg a német csapatok. Aggodalommal teli kétséggel érzékelte, hogy a határkiigazítások hogyan teszik az országot külpolitikai értelemben a Harmadik Birodalom politikai szövetségesévé, vagy ha úgy tetszik, részben politikai foglyává. Amikor a Jugoszláviával megkötött egyezmény után a kialakuló politikai viszonyok végső válaszút elé állították, Teleki Pál már nem látott más kiutat, mint az öngyilkosságot. Tettével nemcsak Magyarország, hanem a világ előtt is áldozatot kívánt hozni.”

/ 1991. április 4. Teleki Pál emlékünnepség Gödöllőn /

 

                                                                               +

 

              Kerekasztal-beszélgetéssel zárta első magyarországi kongresszusát Győrött a Pax Romana katolikus értelmiségi mozgalom az Útban Európa felé című egyhetes rendezvényen főként a nyugati emigráció katolikus tagjai vettek részt, de megjelentek az erdélyi, a kárpátaljai, az újvidéki és a szlovákiai magyarság képviselői is.

              A kongresszus 350 hallgatója előtt Andrásfalvy Bertalan bírálta a „Spiegel-vonalat követő” magyar sajtót, amely csak a rosszban talál fantáziát, s a kiábrándultságot terjeszti és növeli. Jórészt a sajtót tette felelőssé azért, hogy a pótválasztásokra az érintettek nem egészen húsz százaléka ment el. A kultuszminiszter úgy vélte, hogy a társadalom”nem mer vállalni pozitív eszmét.” A teremben ülők közül sokan nagy tetszéssel fogadták a miniszter szavait. Volt, aki megkérdezte, hogyan lehetne a magyar sajtótól megmenteni az embereket?

/ 1991. április 8. Andrásfalvy a sajtót bírálja /

 

                                                                          +

 

              Sikerekben, nehézségekben és kudarcokban is gazdag esztendőt tud maga mögött a Magyar Demokrata Fórum és a kormány – mondotta Antall József pártelnök, miniszterelnök az MDF 365 napjáról tegnap a Fórum székházában, a Bem rakparton tartott sajtótájékoztatón.

              Külön kiemelte a Szovjetunióval való kapcsolattartás fontosságát. Hangsúlyozta:

              ”Igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a szovjet csapatok kivonása után kölcsönös egyenjogúságon alapuló baráti, korrekt kapcsolat legyen a két ország között…

              Tény, hogy a szomszédos országokkal vannak nyitott, megoldatlan kérdések, amelyek átmenetileg feszültségeket okozhatnak. Egyik ilyen feszültségforrást a magyar kisebbség helyzete jelenti.”

/ 1991. április 11. Antall az MDF és a kormány egy évéről /

 

                                                                          +

 

               Azonnali hatállyal visszahívták tisztségéből Zwack Péter washingtoni nagykövetet. Ezt Katona Tamás külügyi államtitkár tudatta az Országgyűlés külügyi bizottságában szerdán.

              A külügyi bizottság úgy döntött, hogy nem tartja szükségesnek Zwack Péter meghallgatását, jóllehet ezt lapunknak adott szerdai nyilatkozatában maga ismét nyomatékosan kérte. Antall József a szerdai sajtóértekezleten a Népszabadság kérésére válaszolva azt mondotta, hogy szerinte a Zwack-ügy semmiféle problémát nem okoz a magyar-amerikai viszonyban.

/ 1991. április 16.

 

                                                                            +

            

              Az Országgyűlés ebédszünetében sajtótájékoztatót tartott két MDF-es képviselő. Bánffy György visszafogott megjegyzéséből is érezhető volt: neheztel, amiért a magyar sajtóban nem jelent meg frakciójának egy múlt heti nyilatkozata, amely az SZDSZ egy sajtótájékoztatójára reagált. A nyilatkozat kifejti, hogy a kormánynak igenis szándékában áll minden, az elmúlt 50 évben jogsérelmet szenvedett réteget vagy népcsoportot, így a szidóságot, a cigányságot, a kitelepített németeket, valamint a magyar-szlovák lakosságcsere áldozatait kárpótlásban részesíteni. Az erről szóló jogszabály megalkotását – a kárpótlási törvényen kívül – 1991. szeptember 30-ig napirendre kell tűzni az MDF három képviselőjének önálló indítványa alapján. A Bánffy György által felolvasott nyilatkozat azzal vádolta az SZDSZ-t, hogy az össze kívánja ugrasztani az érintett népcsoportokat egymással, illetve a kormánnyal.

/ 1991. április 17. Neheztel az MDF /

 

                                                                            +

 

              Politikustársai, írótársai, családtagjai, barátai és tisztelőinek sokasága vett búcsút Csengey Dénes országgyűlési képviselőtől, írótól kedden a Farkasréti temetőben felállított ravatalnál.

              Az elhunyt képviselőre hamvasztás előtti búcsúztatásán római katolikus szertartással, közös imádsággal emlékeztek az együtt érzők. Keresztury Dezső soraival vett búcsút az elhunyt baráttól Sinkovits Imre színművész.

              Csengey Dénes a magyar Országgyűlés legfiatalabb halottja és a magyar politikai kultúra  egyik legnagyobb gazdagítója. Személyében rendkívüli embert gyászolunk, olyat, akinek rövid pályája halhatatlan lesz – emlékezett a magyar országgyűlés törvényhozói nevében Szabad György elnök.

              Az írótól és demokrata fórum eszméiért küzdő Csengey Dénestől író – és képviselőtársa, Csurka István búcsúzott:

              ”Számára egyetlen létkérdés volt: megfogalmazni, formába önteni a vidéki Magyarország gondjait.”

              Ezután a gyászolók sokasága helyezte el koszorúit és virágait a ravatalnál. Csengey Dénest hamvasztás után Szekszárdon helyezik végső nyugalomra.

/ 1991. április 17. Csengey Dénes búcsúztatása /

 

                                                                                +

 

              A távolból, látcsővel egyes dolgokat másként lát az ember. Más kérdés, hogy alighanem túl sok időt fordítok, magyar származású értelmiségiként, az otthoni lapok, folyóiratok olvasására. S ezek nem mindig erősítik derűlátásomat. Így például nem értem, hogy egyes magyarok, legalábbis az MDF sajtóorgánuma bizonyos cikkeiben, miért akarják megkérdőjelezni a Nyugaton formálódó képet, miszerint Magyarország végre egy demokratizálódó állam. Miért akadályozzák írásaikkal, hogy a magyarság képéről végre lemosódjék a fasizmus, az antiszemitizmus - sőt tovább megyek -, a horthyzmus öröksége?

/ 1991. április 19. Fejtő Ferenc nyilatkozik a Népszabadságnak /

 

                                                                                 +

 

              Az ismer orgonaművésznek a szegedi dómban lett volna a koncertje, ezt azonban a helyi püspöki hivatal nem engedélyezte. Megyei tudósítónk megkérdezte dr. Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspököt, mi volt a döntés oka?

              „A katolikus zenészek egy csoportja levelet adott be a magyar püspöki karhoz, amelyben leírták, hogy a korábbi időszakban Lehotka Gábor befolyására sokukat hátrányok érték zenei pályájukon. A levél írói szerint vannak olyanok, akiket Lehotka Gábor közbenjárására a vallásos meggyőződésük miatt nem vettek föl a Zeneművészeti Főiskolára. Vannak olyan zeneművészek, akiket Lehotka hatására nem alkalmazhatott az Országos Filharmónia, pedig szakmai kvalitásaikhoz nem férhetett kétség. Nem arról van tehát szó, hogy egykori párttitkársága miatt érik hátrányok – mi ugyanis tiszteletben tartjuk mások világnézetét. A sértettek egy nyilvános nyilatkozatot várnak, amelyben Lehotka Gábor bocsánatot kér mindazoktól, akiket miatta a múltban igaztalan hátrány ért.

/ 1991. április 20. A templom nem koncertterem /

 

                                                                              +  

   

              Péntekre virradó éjszaka, éjfél után 15-20 perccel tűz ütött ki Zwack Péter volt washingtoni nagykövet Úri utcai bérelt lakásában. A helyszínre nagy erőkkel érkező tűzoltók néhány perc alatt eloltották a lángokat.

              A tűzoltóságtól és a rendőrségtől kapott tájékoztatások egyelőre meglehetősen szűkszavúak. A lakásban tűzfészket nem találtak, így pontosan nem állapítható meg, hogy hol keletkezett a tűz. Zwack Péter éjjel fél tizenegy tájban tért nyugovóra, s mint a rendőröknek elmondta, már csak a tűzre ébredt. A szoba teljesen kiégett, a keletkezett kárt ötszázezer és egymillió forint körülire becsülik.

              A rendőrség a péntek estig lefolytatott vizsgálatai alapján a gyújtogatást kizárja. Lapunk információja szerint Zwack Pétert hazahívása óta többször is megfenyegették. Egy alkalommal pedig – azon a napon, amikor a Külügyminisztériumban járt munkaviszonyának megszüntetése ügyében – a minisztérium épülete előtt ketten inzultálni kezdték. Tojásokkal dobálták meg, és hazaárulónak nevezték Magyarország volt washingtoni nagykövetét.

/ 1991. április 20. Kiégett az ex-nagykövet lakása /

 

                                                                            +

 

              A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület alapítványt hoz létre a magyarországi zsidó kultúra és tudomány támogatására. Az alapítvány egyenlőre nincstelen, mert anyagi értelemben is önállóan óhajt lábra állni. Ez adta a gondolatot, hogy felhívással forduljunk a művészeti és tudományos közvélemény azon részéhez, amelyik zsidóságát nem szégyenli, hanem szeretetből font kötelességből megvallja….

              Mit mond e két szó: ZSIDÓNAK LENNI?

              Kocsis Zoltán zongoraművész, Konrád György író, Kornis Mihály író, Mészöly Miklós író, Preiszich Gábor építész, Szántó Tibor könyvművész, Vámos Tibor akadémikus, Vásárhelyi Miklós sajtótörténész

 / 1991. április 20. Felhívás /

                                                                            +

 

              Antall József a Miniszterelnöki Sajtóirodán keresztül a következő nyilatkozatot juttatta el a Népszabadságnak:

              Németh Miklós volt miniszterelnök nyilatkozata természetesen megfelel a valóságnak a hivatali ügyek átadásánál – teljes felelőségének hangsúlyozása mellett – közölte velem, hogy korábban voltak, de az adott időszakban már nincsenek atomfegyverek Magyarország területén. Ezt a közlést tudomásul vettem, melyet hivatalba lépésem után a magyar katonai vezetők, továbbá más hiteles források is megerősítettek. / Baj, Dombóvár, Debrecen /

/ 1991. április 23. Másfél évtized rakétákkal /

 

                                                                             +

 

              Hosszas huzavona után ma írják alá a Magyar Suzuki Rt. Vegyesvállalat alapító szerződését. A már épülő esztergomi gyárban 1992 utolsó hónapjaiban indulnak meg az összeszerelő szalagok. Készülnek sorozatban az 1000-1300 köbcentis motorú Swift típusú személygépkocsik.

              Évi ötvenezres szériával indítanak, amit a kereslettől függően a kétszeresére növelhetnek Az Autókonszern Rt. elnöke, Lepsényi István szerint a Swiftek 540 ezer forintot fognak kóstálni. Kérdés, hogy az infláció nem korrigálja majd felfelé ezt a számot.

/ 1991. április 24. Ma írják alá a magyar Suzuki-szerződést /

 

                                                                          +

 

              Ha valaki ma tudatosan antiszemita Magyarországon, az magának árt sokkal inkább. Ha valakinek ebből lett baja, álljon elő. Sajnos, amikor torz a légkör, olyan dolgok is megtörténnek, mint a Hanák Katalin-ügy vagy a hordóügy, amelyek felnagyították ezt az egész dolgot, és félrevittek – mondta Csoóri Sándor. Emlékeztetve a Hitelben megjelent cikkére, egyebek között kiemelte:

              ”Ő maga sem írta volna azt a cikket, ha azon barátai közül, akik zsidóknak és magyaroknak gondolják magukat, egy felállt volna, és azt mondja:

              ”Az a sok rágalom, amellyel három éven át kívülről támadták Magyarországot, hogy nacionalista és antiszemita, az csak rágalom.”

              Csoóri szerint nacionalizmus mindenütt, így Magyarországon is van, de a negyven évig a nemzettudat tabutémának számított. Magyarországot azonban hamis dolog nacionalistának beállítani. Ha jelentkezett volna egy nacionalista párt a pártosodás során, akkor igaz lenne a vád. Természetesen ilyen vagy olyan vonások különböző politikai erőknél jelentkeznek. De – fejezte be gondolatmenetét az Amerika Hangjának adott interjúban Csoóri Sándor – ha Magyarországon a pártosodás nem oly elsietetten ment volna végbe, ezeket a kérdéseket sem dobná fel semmiféle mély indulat.

/ 1991. április 27. Csoóri Sándor: Nincs politikai antiszemitizmus /

 

                                                                          +

 

              Tamás Gáspár Miklós: Az a véleményem, hogy Torgyán győzelme / az országos nagyválasztmányon / nem jelent politikai irányváltást a pártban, hiszen ő inkább csak stílusában, nem pedig nézeteiben különbözött a többi kisgazda vezetőtől. Torgyán  József gátlástalan, kiszámíthatatlan és veszélyes ember, akinek, meggyőződésem szerint nem is a politikai hatalom megszerzése a célja, hanem az önmagáért való zavarkeltés és az abban történő szereplési lehetőség Lehet, hogy Torgyán győzelme a Kisgazdapárt megszűnéséhez vezet…..

/ 1991. április 29. SZDSZ- vélemény /

 

                                                                       +

 

              Valóban ott leszek Esztergomban, sőt beszédet is mondok. Ami a Mindszenty Józsefhez fűződő viszonyomat illeti: először még az Egyesült Államokban találkoztunk, majd később, amikor kijutott Magyarországról az ő hagyatékáról csak annyit mondhatok, hogy Mindszenty József a számunkra, magyarok számára rendkívül nagy szolgálatot tett. Egy olyan világban, ahol a megalkuvás és a gyávaság uralkodott, ő a bátorságnak a szimbóluma volt. Nemet mert mondani mind a hitleri, mind pedig a kommunista zsarnokságnak. Védte a kereszténységet, a hazát és a népet, félelem nélkül teljesítette egyházi feladatait, és viselte közjogi méltóságát.

              Egyébként, ha például, elmegy Ausztráliába, Új-Zélandba vagy máshová, tapasztalni fogja, hogy Mindszenty neve mindenütt ismert. Nagy szerepe volt abban – mint a nyugaton élő emigrációnak -, hogy pozitívan változzon a rólunk alkotott kép. Mi napjainkban kihasználatlanul hagyjuk az emigrációban rejlő hatalmas erőt. Most a politikusokon lenne a sor, hogy a kint élő hazánkfiaira is építsenek.

/ 1991. május 3. Habsburg Ottó nyilatkozata /

 

                                                                         +

 

              A Kisgazdapárt  elnöksége múlt pénteki ülésén arról határozott, hogy „illetékes szervek segítségével megkéri az elnökség tagjainak feddhetetlenségét bizonyító dokumentumokat”. Ennek elősegítése érdekében tizenketten aláírtak egy nyilatkozatot, mely szerint alávetik magukat egy ilyen vizsgálatnak, és arra az időre lemondanak személyes jogaik védelméről. Lapunk úgy értesült, hogy Nagy Ferenc József pártelnök – kedden – levélben kérte Antall József miniszterelnököt, tegye lehetővé az illetékes szervek ez irányú vizsgálatát.

              Mint azt más forrásból megtudtuk: hasonló kéréssel még egyetlen párt sem fordult a miniszterelnökhöz.

/ 1991. május 9. Nagy Ferenc József a miniszterelnök segítségét kérte /

 

                                                                             +

 

              Antall József miniszterelnök édesapja emléktáblájának felavatásakor a jeruzsálemi Jad Vashem Emlékparkban mondotta:”Köszönetet mondok, hogy apám emlékére e táblát elhelyezték azok között a keresztények emléktáblái között, akik a vészkorszakban segítségére siettek a zsidóságnak. Magyarországra azokban az években százezer lengyel menekült érkezett, közöttük tizennégyezer lengyel zsidó; további sok ezer hontalannak minősített zsidó volt, akiket azokban az években Magyarországon megmentettek. Örülök, hogy Burg elnök úr utalt rá, nemcsak a szörnyűségekre kell emlékezni, hanem a szolidaritásra, a segélynyújtásra is. Hiszen nekem most nemcsak apám nevében kell megköszönnöm e megemlékezést, hanem mindazok nevében is, akik részt vettek zsidók megmentésében vagy legalább könnyítettek sorsukon.

              Apám, mint menekültügyi kormánybiztos, sokat tehetett értük, de nagyon sokat tett maga Nagybaconi Nagy Vilmos, honvédelmi miniszter, akit ezért váltottak le tisztéből. Reviczky ezredesről Izraelben már megemlékeztek, ő sok ezer munkaszolgálatost mentett meg. És meg kell emlékezni Koszorús Ferenc ezredesről, aki az esztergomi páncélos hadosztály parancsnokaként 1944 nyarán megakadályozta azt a puccsot, melyet Bakyék német utasításra szerveztek – ez mentette meg a deportálástól a budapesti zsidóságot. Sok névtelen kisember segítőkészségét is meg kell jegyezni. Szeretném az egész magyar nép nevében megköszönni, ha Izraelben erre is emlékeznek.

              A Magyar Köztársaság kormánya mindent megtesz a magyar zsidóság jogainak teljes körű biztosításáért És ezúttal is meg kell ismételnem: az antiszemitizmus nem válhat soha a politika eszközévé. E tábla leleplezése jogosít fel arra, hogy ezt kimondjam – mind a két oldalnak címezve.”

/ 1991. május 15. Szolidaritás a szörnyűségben /

 

                                                                       +

 

              Pozsgay szerint a nép és bénultan áll a problémák láttán, s úgy érzi, nincs választási lehetősége. Ez a legnagyobb veszély. Az NDSZ nem azért alakul meg, hogy fellépjen a létrejött demokratikus intézmények ellen, hanem stabilitást akar. Az NDSZ kívánja azt sem, hogy a Parlamentben átrendeződések menjenek végbe. „Azt viszont látnunk kell -  folytatta -, hogy más kérdés a szabadon választott parlament, s az annak felelős kormány legitimitása, s az irántuk érzett bizalom a kettő között óriási szakadék tátong. A centrumjellegű mozgalom, mint amilyen az NDSZ kíván lenni, a humanizmusban, nyitott nemzetfogalomban, a gyengék és elesettek iránti szolidaritásban és az esélyegyenlőség biztosításában gondolkodik Az NDSZ korlátokat kíván állítani minden olyan erő elé, amely az alkotmányon kívül, nem parlamentáris eszközökhöz folyamodik az egyébként joggal kiábrándult és csalódott emberek megnyerésére. A demokrácia nem záródik le a Parlament kapuinál.”

              A továbbiakban az előadó arról szólt, hogy, hogy mielőbb szükség van erős érdekvédelmi rendszerek kialakítására. Az NDSZ az első olyan mozgalom. Amely már az új rendszerben jött létre, s mint ilyen, a leszámolást az egyénre bízza. Az NDSZ talán végre nem értelmiségi szekértábor lesz, mert abból már van elegendő.

              Bíró Zoltán még hozzátette:”Az NDSZ fontosnak tartja, hogy mielőbb kiutat találjon az ország gazdasági romlásából, s megállítsa a kulturális intézmények teljes szétesését. Félő, hogy a gazdaság működésképtelensége miatt a politika kiszámíthatatlanná válhat. Még mindig választási kampány folyik az országban ahelyett, hogy praktikus megoldások szülessenek a gondok orvoslására.”

/ 1991. május 18. Megalakult a Nemzeti Demokrata Szövetség /

 

                                                                          +

 

              Tisztelt HACK Úr!

              Nincs kedvem ehhez a vitához, de a levelekre illik válaszolni. Nincs kedvemre, mert afféle pesties túlreagálásnak vélem írását, miközben mindkettőnknek fontosabb dolgai vannak. Bizony akadnak memóriazavaraink. Sokan még a múltbeli cselekedeteinkre sem emlékeznek.

              A III/III-as ügyben felgerjesztette az Ön indulatait az a mondatom, hogy törvényjavaslata „jóval szélesebbre terjesztené ki az ellenőrizendők sorát.” A „jóval szélesebbet” cáfolja Ön. Nem bánom. Legyen akkor „jóval mélyebb”! Azért lehet, mert javaslatuk szerint minisztertársamnak és nekem „nyilvántartást kell készíteni azokról a személyeknek az adatairól”, akik szt. tisztek és ügynökök voltak.

              Elhiszem a képviselő úrnak, hogy az SZDSZ sem szorgalmazza a lista nyilvánosságra hozatalát. De a „szorgalmazott” módon elkészített listának minden jó szándék mellett nincs ilyen kockázata? Nem érezne jogos aggodalmat emiatt?

              Egyébiránt a parlamenti vita során készségesen fogadunk minden értelmes javaslatot. Ott folytatjuk szélesebb körben. Csak vigyázzunk, amennyire lehet, a lelkünk békéjére!”

                                                                                               Dr. Boross Péter

/ 1991. május 24. Válasz Hack Péter levelére /

 

                                                                           +

 

              A valóságot, amit nem tartok katasztrofálisnak, a tényeknek megfelelően, a súlyos problémákkal, a szociális kérdésekkel együtt kell felfogni, s ebben az értelemben az ellenfelünk a valóság. Ellenfelünk minden olyan hatás, amely súlyosbítja az ország helyzetét, nehezíti az ország helyzetét. Azokét, akik az átalakulásnak áldozatai vagy átmenetileg vesztesei. Tehát ebben az értelemben a legnagyobb ellenfél a valóság. Az ellenzéket pedig a parlamenti demokráciában szokásos módon kell felfogni. Nem azért harcoltunk a politikai demokráciáért, hogy olyan ellenzék legyen, amely nem tölti be szerepét. Az a feladata, hogy rámutasson a hibákra, bírálja a kormányt. Természetesen elvárva azt, hogy az ellenzék is az igazat mondja, s felmérje ennek hatását, következményeit.

              Minden kérdésben kemény ellenzék lenne a mostani kormány. Persze ez attól függ, milyen kormány lenne, és kik alkotnák.

              A gazdasági javulást az előnyösebben alakuló számok és tények jelzik. Ami a politikai destabilizálódást illeti: nem hiszem, hogy Magyarországon ilyesmiről lehetne beszélni – noha a gazdasági átalakulással járó szociális feszültségek potenciálisan rejthetnek magukban ilyen veszélyt. Ezeket esetleg egyes politikai erők megpróbálják kihasználni. De azt hiszem, hogy a hat parlamenti pártban megvan a felelősség tudata, s a kormányzás, illetve az ellenzékiség keretein belül tisztában vannak az átalakulással együtt járó nehézségek szükségszerűségével.

              Semmiképpen sem tudom elfogadni azt, ha valaki „finom csúsztatással” úgy állítja be, hogy az eredmények az előző rezsim intézkedéseinek köszönhetők, az átalakulás nehézségeit pedig a mostani kormány ügyetlenségei okozzák. Ezt tartom az egyik leghamisabb beállításnak. Valóban a Kádár-rezsimben többször felmerültek a piacgazdaság irányába ható törekvések. A Kádár-rezsim az 1956 utáni „pacifikálással,”majd konszolidációval kialakított - a franciák által „Kadarisation”-ként a nyugati köztudatba bedobott – modellje azon alapult, hogy bizonyos korlátozott gazdasági és más egyéni – például utazási – szabadsággal depolitizálja a társadalmat. A „második”, sőt a „harmadik” gazdaság lehetővé tétele egy felöl kedvező hatással járt: kialakultak a vállalkozói készség csírái. Ebben előbbre jutott Magyarország a többi szocialista országnál, mert létrejött a piacgazdaság minimuma. Ezt senki sem tagadta, nem is tagadhatja. Mindez együttesen adta azt, hogy Magyarország tűnt a „szocialista tábor legvidámabb barakkjának”. Ha valaki valamelyik keleti szomszédhoz elment, onnan úgy térhetett haza, hogy azokhoz képest mi jobban és szabadabban élünk.

              Másrészt olyan kusza és ellentmondásos rendszer jött létre – például azzal, hogy a hétvégi különmunkában az egész heti bérnél többet lehetett keresni -, hogy az ügyeskedés, a  a jogszabályokon belüli és kívüli lavírozás, az adózási fegyelmezetlenség társadalmilag elfogadottá vált. A legsúlyosabb örökség mégis a társadalom „politikátlanítása, szinte elaltatása, ami részben Kádár János személyiségével is összefügg. Előtérbe kerülhetett a túlórában hét végén dolgozó, boldogulásában a köz iránt kevésbé érdeklődő embertípus. Ennek megvannak az erkölcsi, sőt gazdasági hátrányai.. A lakosság agyonterhelt, egészségi állapota rossz, az orvosok erre akkor is, azóta is felhívták a figyelmet.

              A másik: a felvett hiteleknek csak egy részét használták fel célszerűen, a többi az állami bürokrácia és a pártállam szerkezetén belül az improduktív szférába ment, egyszerűen eltűnt. Nem ellopták ezt a pénzt; persze ilyesmi is előfordulhatott. De a legsúlyosabb, hogy olyan termelési területek továbbélését tette lehetővé, amelyek megakadályozták a gazdasági szerkezetváltást. A lakosság – tegyük hozzá – részesült az 1300 milliárd forintos belső államadósság és a 21 milliárd dolláros külső adósság pénzéből, a hitelekből. E nélkül nem lett volna Magyarországon teljes foglalkoztatottság, nem lett volna a legvidámabb barakk. A munkáját az egyes ember elvégezte, mindenki így érezte. Függetlenül a világpiaci feltételektől, attól, hogy a vállalat ráfizetéses volt, kaphattak magas fizetést és prémiumokat. 1990. áprilisára a magyar gazdaság valutatartalékai a válságzónába zuhantak – a „célig”, a mi kormányra kerülésünkig tartott ki az előző kormány.

              Németh Miklós még az én miniszterelnökségem előtt kérte, együtt forduljunk segítségül a nemzetközi pénzvilághoz. A legrosszabb, hogy az emberek nem voltak felkészülve arra, hogy az a szerkezet tarthatatlan. Pedig a közgazdászok a hetvenes évektől figyelmeztettek, hogy még a legjobb iparágak sem elég jók. Sok gazdasági águnkat a szovjet piac tartotta fenn. Most szovjet részről azt mondják, ők nekünk vannak kiszolgáltatva, mert nem a világpiacról, hanem tőlünk vásároltak. Ez utóbbit csak érzékeltetésül mondom, ilyen szempont is van a másik oldalon.

              Ma a Szovjetunió alig húsz százalékkal szerepel külkereskedelmünkben. Egyébiránt egyetlen szocialista országban nincs kétség afelől, hogy ezeket a kemény, kegyetlen gazdasági változtatásokat végre kell hajtani. Ezt pontosan tudja a magyar ellenzék is parlamenten belül és kívül egyaránt. A változtatások feladatának terhei természetesen a kormánykoalíciót érintik.  Figyelembe kell venni, hogy a teljes foglalkoztatásra, a nagy elosztó rendszerekre / szociális ellátás, oktatás, egészségügy / épülő struktúrában, amely részben el volt szigetelve a világgazdaságtól, más volt a szociális intézményrendszer. A most formálódó piacgazdasághoz kapcsolódó szociális háló pedig ma még lyukas.

              Ezért is lenne fontos a szakszervezetek megújhodása, a munkavállalói és munkáltatói érdekek mindenki által elismert, törvényes szerkezetének kialakítása mindegy, hogy egymással versengő szakszervezetek lesznek vagy más modell alakul ki. De az egyensúly érdekében megfelelő rendszert kell kialakítani az érdekütköztetések és az indulatok kezelésére. Ezzel kell szembesülni a „politikailag lehetséges” kutatásakor.

              Köztudott, hogy a legjobb szociálpolitika a jó gazdaságpolitika. Eredmény, hogy nálunk legalább kétszer-háromszor annyi munkahely szűnt meg, mint amennyi a munkanélküliek száma. Hisz ez mutatja, hogy mennyi új munkahely keletkezett. Alapkérdés az, hogy új, jó munkahelyeket kell teremteni a megszűnők helyett. Meg kell nyerni azokat a külföldi befektetőket, akik ezt segítik. A kormány korlátozott lehetőségein belül – hiszen egy jogállamban a kormány lehetőségei korlátozottak – arra kell törekedni, hogy az előző rendszer csődje utáni elkerülhetetlen terhek elviselhetőek legyenek. Egyébiránt nálunk a munkanélküliség kisebb, mint Nyugaton vagy a volt szocialista országokban: mi több: nyugati szakértők keveslik is, szerintük ez a kelleténél lassúbb szerkezetátalakítás jele. Természetesen az egyes ember szempontjából, de társadalmilag is a munkanélküliség lehangoló és demoralizáló, ezért a kormány különösen érzékeny és fontos területnek tartja. Egy olyan országban, ahol az átmeneti munkanélküliség, az új munkahelyek és szakmák keresése nem általánosan elfogadott jelenség, ott ez még súlyosabb probléma.

              A nagy kérdés, melyik reláció felé halad az ország. Remélem sikerül az országnak végrehajtani az áttörést, és sikerül az európai régiók felé haladni. Így a társadalom nagyobbik része jár jobban, és előre tud húzni Portugália például előretört, Spanyolország is – persze más feltételek között. Katasztrofális lenne, ha Magyarország a harmadik világba zuhanna.

              Az önkormányzati választások a depolitizáltságot mutatták. Általában – elméletileg – a a középpártok járnak jól, ha sokan szavaznak. Ha kevesen, az a radikális pártoknak kedvez, hisz azok hívei biztosan elmennek szavazni. Én egyébként nemcsak a kormány, hanem az ország jövője szempontjából is rendkívül fontosnak tartom, hogy az emberek aktívabbak legyenek. Ide tartozik, hogy nálunk még mindig mindent a kormánytól várnak. Holott a kormány hatásköre ma kisebb, mint a diktatúra idején volt – a hatósági árak köre például kevesebb tíz százaléknál. Azok, akik keveslik a kormány keménységét az előző rendszer képviselőivel szemben a kormánytól kérik számon, miért nem „tisztítja meg” a közéletet. Persze a másik oldal is a kormányt gyanúsítja B- listázással. Pedig az egész közélet már távolról sem „központi kormányfeladat”. Én azt tartom helyesnek, ha a kormánynak jogilag korlátozott a hatásköre. Az emberek - ez persze általánosítás – azt szeretnék, ha a demokrácia számukra demokrácia lenne, a személyes ellenfelek eltakarítására pedig szívesen veszik a diktatúrát.

              Az egyik jellemzője a magyarországi átalakulásnak, hogy itt az átalakulást megelőzően nem volt olyan személy, mint Walesa vagy más szempontból Hável. Korszak kérdése, hogy mikor alakul ki az úgynevezett karizmatikus személy iránti lakossági igény. Nálunk sokan ilyen atya-, nagyatya-figurának fogadták el Kádár Jánost is, ma persze nem beszélnek erről. Nekem az a kellemes helyzetem van, hogy nem is akartam ilyen atyafigura lenni, nem is érzem magam ilyen típusúnak. Az egyetlen képcsere - ez a legfontosabb -, amit a dolgozószobámban végrehajtottam, a Batthyány-portré kifüggesztése, az erkölcsi tartást és mérsékletet jelképezendő.

              Önmagában politikai, gondolkodásbeli ferdültség, ha valakit azért támadhatnak, mert nemzeti és keresztény értékekről beszél. Ezt én nagyon szomorúnak tartom. Számomra a nemzeti elkötelezettség nem többet és nem kevesebbet jelent, mint amit jelentett mindig Magyarországon minden tisztességes ember számára: nemzeti függetlenséget, önállóságot. Semmi más értéket nem kívánok a magyar nemzet számára, mint ami a világ legtermészetesebb dolga – például egy franciának vagy egy amerikainak. A nemzeti értékekhez tartoznak mindazok a hagyományok, amelyek nélkül nincs közösség. Semmiféle kizárólagosságot nem jelent ez. A keresztény értékek pedig azt jelentik, amit egész Európa számára jelent: etikát, lelkiismereti szabadságot; ez utóbbiból nőtt ki egyébként maga a liberalizmus is. A keresztény értékek közé tartozik Európa egységének gondolata, nem véletlen, hogy ebben Nyugat Európában a kereszténydemokraták kezdeményező szerepet játszottak. Számomra a keresztény és a nemzeti értékek csak úgy képzelhetők el, ha összekapcsolódnak a demokráciával.

              Nem tudok elképzelni nemzeti értéket parlamenti demokrácia szociális érzékenység és társadalmi szolidaritás nélkül. A francia forradalom hármas jelszava – szabadság, egyenlőség, testvériség – pontosan ezt fejezi ki. Ebből egyet sem lehet kihagyni. Mindennek az égvilágon semmi köze sincs az úgynevezett „keresztény kurzushoz” vagy más hasonlóhoz. Én olcsó propagandafogásnak tartom, ha ilyesmivel vádolják a kormányt.

              Egy modern társadalomban egyébiránt nem is lehet éles különbséget tenni a politikai pártok között, hisz azok jobbközéptől balközépig az alapkérdésben egyetértenek. Már a hangsúlyokkal természetesen. A nyugati szociáldemokrácia is eljutott a marxizmustól  az evangéliumi szocializmus együttes vállalásáig és a liberális értékekig, a jogállamig és a piacgazdaságig. S a liberális pártok is messze vannak ma már a klasszikus, a manchesteri liberalizmustól. Átvettek bizonyos szociális elemeket szemléletükbe. A kereszténydemokrata pártok együttesen vallják a keresztény, a liberális és a szocialista értékeket. A többpártrendszer lényege nem az éles szembenállás, hanem egymás ellenőrzése. Jó példa erre a republikánus és demokrata párt az USA-ban.

/ 1991. május 25. A többpártrendszer lényege nem az éles szembenállás /

 

                                                                            +

 

              A politikai feddhetetlenségi vizsgálatok során az azt kérő kisgazda politikusok között akadt egy „kakukktojás”. Vasárnap az általunk közölteket határozottan megerősítette egy részvevő, aki jelen volt a találkozón Antall József miniszterelnökkel.

              Ezen a megbeszélésen Antall a borítékot mindenkinek átadva, szóban is közölte az illetővel, hogy Szatmári fedőnévvel 1957 novemberétől 1978-ig dolgozott a III/III -as ügyosztálynak, vagyis a belső elhárításnak. Hírforrásunk szerint Antall állítólag tudatta: megvannak az illető beszervezési nyilatkozata és saját kezűleg írt jelentései, amelyek különböző személyekre vonatkoznak. „A miniszterelnök kőkeményen lépett fel, a szemébe mondta…” – mondotta informátorunk a miniszterelnök állítólag azt is közölte: az illető 1957-ben, beszervezésének évében, írásba adta, hogy nem követett el semmilyen „ellenforradalmi cselekedetet.”

/ 1991. június 3. A vád: 21 évig ügynök volt /

 

                                                                            +

 

              A bukaresti nyilatkozatot megelőző napon, hétfőn Mózes Rozen romániai főrabbi a román szenátus alkotmányjogi bizottsága előtt éles hangú nyilatkozatban ítélte el a különböző román lapokban megjelent antiszemita kirohanásokat és zsidóellenes fenyegetőzéseket. Egyebek között kijelentette:”Elemi jogunk megkövetelni a demokratikus államtól, hogy vessen véget kiváró álláspontjának, és biztosítsa a bennünket megillető védelmet, állítsa le a pogromra való bűnös uszítást. 1991 nem 1941!”

/ 1991. június 5. Rozen főrabbi: 1991 nem 1941! /

 

                                                                            +

 

              A Magyar kormány sajnálattal értesült arról, a folyamatos tárgyalások után – az Érdekegyeztető Tanácsban, illetve a kétoldalú megbeszéléseket követően – az MSZOSZ figyelmeztető sztrájk megszervezését helyezte kilátásba. A magyar kormány mindenkor hangsúlyozta tárgyalási készségét az érdekképviseletekkel. Ebből az alkalomból ismét felhívja arra a figyelmet, hogy a költségvetési törvényben megszabott határokon belül van csak lehetőség szociális intézkedésekre.

              Minden olyan lépés, amely szociális feszültségek keltésére irányul, sztrájkok, tüntetések megszervezésével jár, veszélyezteti a stabilitást, az ország gazdasági egyensúlyát, a külföldi és hazai befektetéseket, és ezzel végső soron éppen Magyarország népének életszínvonalát. Ezért felhívjuk minden felelős politikai és érdekvédelmi szervezet figyelmét arra, hogy változatlanul tárgyalások útján kell a megoldást keresni, a jogállamiság fenntartásával és a világpiachoz alkalmazkodni képes gazdaság megteremtésével.

              Azok a nehézségek, amelyek bizonyos közgazdasági körülmények – mint a szovjet és a korábbi KGST-piac összeomlása -, illetve több évtizeden át kialakult és válságba jutott termelési ágazatok súlyos helyzete miatt következtek be, nem oldhatók meg társadalmi feszültség fokozásával; ellenkezőleg, csak az ország stabilitásának biztosításával, a befektetések elősegítésével.

              Az idegenforgalmi idény kezdetekor különösen nagy súlyt kell arra helyeznünk, hogy Magyarország a térség vonzó és biztonságos országaként jelenjen meg a világ előtt.

              A kormány a legnagyobb együttérzéssel és a munkavállalók, dolgozók iránti elkötelezettséggel, teljes felelősséggel kezeli ügyeiket a jövőben is. Kész a lehetőségeink és erőforrásaink határán belül nyújtható szociális kompenzációs intézkedések megtételére, és indokoltnak tartja a tárgyalások folyamatosságát a munkavállalók valamennyi törvényes szervezetével.

/ 1991. június 8. A kormány közleménye /

 

                                                                             +

 

              Annak ellenére, hogy az egyházak nem pusztán saját célkitűzéseiket valósítják meg, hanem valós társadalmi igényeket is szolgálnak, az utóbbi időben gyakoriak a kifejezetten egyházellenes megnyilvánulások – mondta Giczy György kereszténydemokrata néppárti országgyűlési képviselő a párt csütörtöki sajtótájékoztatóján.

              A párt vezetősége több alkalommal hangsúlyozta, hogy Magyarországon nem érvényesül semmifajta „keresztény kurzus”. Giczy György az ellenzéki pártokat és a sajtót kárhoztatta amiatt, hogy téves kép alakult ki az egyházi ingatlanok visszaigényléséről a közvéleményben. A KDNP álláspontja változatlanul az, hogy az egyházak csak azokat az ingatlanokat kérjék vissza, amelyeket fenn is tudnak tartani, és hasznosítani tudnak. Ugyanakkor az egyházak nem fogadhatnak el részvényeket és egyéb értékpapírokat a kárpótlás fejében, mert például egy szerzetesrend működtetésének alapfeltétele az ingatlan. Gyakran elhangzanak az egyházak érdekére hivatkozva olyan felszólalások – többek között a Parlamentben -, amelyek kimondottan egyházellenesek – mondta a képviselő. Az ellenzék ilyen módon ellenérzéseket válthat ki az egyházzal szemben. Kijelentette, hogy az egyházi ingatlanok rendezésének ügye közelebb visz állam és egyház viszonyának rendezéséhez, ám nem jelenti a végső választóvonalat.

/ 1991. június 14. A KDNP szerint nincs keresztény kurzus /

 

                                                                               +

 

              Varga Béla a második világháború utáni első szabadon választott országgyűlés elnöke, a régi, klasszikus Kisgazdapárt nagy öregje hazakészül amerikai emigrációjából.

              „Göncz régi barátom, még abból az időből, amikor otthon voltam. Kovács Béla és énköztem ő volt a titkos közvetítő. Antallnak inkább az édesapját ismertem, a családot. Az én első kápláni stációm ugyanis Somlón volt, és Antalléknak ott volt kis szőlőjük. Akkor még nem gondoltam volna, hogy egyszer még Antall édesapjával együtt dolgozunk majd a lengyel menekültakcióban. Hívott Göncz is, Antall is. Én megyek vissza Balatonboglárra, abba a házba, amit én építettem. Egyébként a bogláriak is szeretettel várnak.”

/ 1991. június 14. „Az én gyökerem otthon van” /

 

                                                                             +

 

               MAGYARORSZÁG VISSZANYERTE TELJES SZVERENITÁSÁT

/ 1991. június 14. Silov altábornagy elköszönt /

 

                                                                              +

                          

              A határon túli magyarság sajátos gondjainak megoldásához segítséget nyújtó Illyés Alapítvány kuratóriuma idei harmadik ülésén 103 pályázatot bírált el, s 48 pályázónak több mint 4,9 millió forint összegű támogatást ítélt oda ezzel egyebek között segíteni igyekeztek külhoni magyar gazdasági, nyomdaipari,számítástechnikai szakemberek magyarországi továbbképzését, itteni intézmények szomszédos országokban rendezett tanfolyamait.

              Az alapítvány törekvései között szerepel külföldi magyar oktatási, közművelődési, kulturális szervezetek és intézmények könyvekkel, oktatási eszközökkel, továbbá a működésükhöz nélkülözhetetlen technikai berendezésekkel való ellátása. A szomszéd országokban élő magyar fiatalok részvétele honismereti, anyanyelvi és olvasótáborokban.

              A kuratórium kéri a határon túli magyarság iránt elkötelezett magánszemélyeket és vállalkozásokat, hogy pénz és természetbeni adományokkal nyújtsanak segítséget az Illyés Alapítványnak.

/ 1991. június 17. Segítség külhoni magyaroknak /

 

 

                                                                             +

 

 

              Az MDF népi-nemzeti köre Gödöllőn tartotta első országos találkozóját. Radikális, de nem populista alakulatként jellemezte a kört Maróti László Ferenc ügyvivő szombat délelőtti megnyitójában. A másfél napos rendezvényen miniszterek, parlamenti képviselők és a szomszéd országokban élő magyarság képviselői tartottak előadást, a zárszót pedig maga a miniszterelnök mondta.

              Csurka István a média négy évtizedes múltját vázolva jutott el a jelen helyzet minősítéséig. Úgy vélte, a jajtóban ma is csak féligazságok jelennek meg, s ezek rosszabbak, mint a hazugságok. Némi önellentmondással kimondta az ítéletet: a sajtó ma is hazudik. A lapok külföldi eladásukkal lényegében az MSZMP kezében maradtak, s ezeket mintha egy láthatatlan kéz irányítaná a háttérből. – indokolta álláspontját.

/ 1991. június 24. Nemzeti jelleg kultúrában, politikában, gazdaságban /

 

                                                                             +

 

              A belgrádi szövetségi kormány szerdára virradóra törvénytelennek minősítette és elvetette Horvátország és Szlovénia  tegnapi függetlenségi nyilatkozatát.

/ 1991. június 27. A függetlenség első napja /

 

                                                                             +

 

              Mindössze tizenhárom soros, mindenfajta értékeléstől szigorúan tartózkodó, tényrögzítő jegyzőkönyv aláíráséval péntek délután örök nyugalomra helyezték a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát.

/ 1991. június 29. Nincs már többé KGST /

            

                                                                            +

 

              II. János Pál pápa pénteken a Vatikánban fogadta Tőkés László református püspököt. A mintegy húszperces találkozóról a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület tájékoztatási szolgálata adott hírt.

              Tőkés László átadta az egyházfőnek Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök levelét, majd tájékoztatta II. János Pált a romániai egyházi és nemzetiségi viszonyokról. Méltatta az etnikai és felekezeti összefogást, de beszélt a kisebbségeket és egyházaikat sújtó régi politika folytatódásáról is. Felhívta a pápa figyelmét  a bukaresti római katolikus érsekség, illetve a iasi egyházmegye asszimilációs törekvéseire”Szégyene az egyháznak, hogy Krisztus nevében genocídium folyik a csángó magyarok ellen.” A református püspök végül kérte II. János Pált, hogy emelje érseki rangra a gyulafehérvári püspökséget, amely a romániai katolikus egyházban többségben levő magyar híveket képviseli.

/ 1991. július 9. A pápa fogadta Tőkés Lászlót /

 

                                                                             +

 

              A legfőbb különbség Hitler és az én nézeteim között, hogy ő az emberiség fő ellenségeinek a zsidókat tekintette, én pedig a szabadkőműveseket tekintem. Ez utóbbiak között számos zsidó van. Én azonban különbséget teszek a szegény, vallásos, tisztességes, kis zsidók és a gazdag, befolyásos, szabadkőműves zsidók között, akik minden országban arra törekszenek, hogy megszerezzék a hatalmat. A szabadkőművesség erkölcsei, céljai nem férnek össze a zsidó vallással. Egy vallásos zsidó nem lehet szabadkőműves. A befolyásos, gazdag, szabadkőműves zsidók ismerhették Hitler nézeteit már a hatalomra jutása előtt, mégis pénzelték hatalomra kerülését. Később pedig, annak ellenére, hogy a vallásuk előírja, hogy a fogoly zsidókért váltságdíjat kell fizetni, mégsem fizettek, hogy a , hogy a gázkamrába elindított kis zsidókat kiváltsák Hitler karmai közül.

              A holocaust az ő érdeküket szolgálta. Egy világbirodalmat alkarnak létrehozni a nietzscei felsőbbrendű ember elmélete alapján, s azon az alapon, hogy a zsidóság Isten kiválasztott népe. Ez a birodalom egy zsidó király alatt fennállna az idők végezetéig. Ők voltak Roosevelt és Churchill tanácsadói körében, de szabadkőműves volt Tomas Masaryk vagy Lenin és bolsevik környezete is. Hitleré volt az utolsó árja birodalom, amelynek még volt ereje szembeszállni ezzel az összeesküvéssel.

              A zsidó messianisztikus hitet használják föl céljaik érdekében. Azt a látszatot akarják kelteni, hogy nem egy titkos szervezet áll a háttérben, hanem Isten átvette a történelem irányítását. Eddig akárhány, önmagát Messiásnak mondó ember bukkant föl, mind nevetségessé vált, márpedig a szabadkőműves-birodalom királya csak zsidó lehet, akiről elhiszik, hogy ő a Messiás. Amikor látták, hogy az ál-Messiások hiteltelenek, taktikát változtattak. Most arra törekednek, hogy a történelemben eljátsszák mindazokat a szörnyűségeket, amelyek a Messiás eljövetelét a jövendölések szerint megelőzik. Erre volt való a holocaust vagy mostanában a kuvaiti háború.

              Az elmúlt időszakokban a liberális demokráciák hozták létre a legsikeresebb, az emberiség lehetőségeit legjobban kitágító társadalmakat?

              Ez csak szemfényvesztés. Propaganda.

              A kommunizmus is ezt a világbirodalmi törekvést szolgálta, de összeomlott, mert Lenin és a többi szabadkőműves tévedett. Most mással próbálkoznak, de a cél mindig a hatalom. Például a sajtó Magyarországon.  Nem mondom, hogy minden újságíró szabadkőműves, elég a főszerkesztő. Ami pedig a tulajdonviszonyokat illeti, van a hazaárulásnak két pártja: az SZDSZ és a FIDESZ. Ők azon dolgoznak, hogy átadják a nemzeti vagyont a nemzetközi szabadkőműves-bűnszövetkezetnek. Én pedig jóindulatot tételezek föl mindenkiről, s úgy gondolom, amíg nem voltunk szabadok, addig jogos volt, hogy ők Nyugatra támaszkodtak, mert szükségük volt a nyugatiak jóindulatára, nehogy azt mondják az oroszoknak, hogy maradjanak itt. De kivonultak, és ez a helyzet megszűnt, ezért nem privatizációra, hanem reprivatizációra van szükség, mert a magyar kisembertől nem tudja elvenni a vagyonát a nemzetközi bűnszövetkezet.

              Mindegy, melyik pártra szavaz a többség, a hatalom ugyanazoknak a kezében marad.

/ 1991. július 22. A könyvem támadhatatlan /

 

                                                                            +

 

              Ha csak a laza pórázra engedett sajtó meg nem akadályozza ezt is, néhány hónap múlva az a dombegyházi gazda is elmehet kárpótlási jegyeivel földért licitálni, aki tegnap az  újsütetű, megyei kárrendezési hivatal egyébként igen korán kelt munkatársait is megelőzve, elsőnek érkezett a békéscsabai megyeházára. Miután itt megfelelő eligazítást és információt kapott az A és F jelzésű adatlapok kitöltéséhez a szükséges dokumentumok beszerzéséhez, azzal a nem titkolt reménnyel távozott, hogy György napján, áprilisban már magáéba vetheti megint a kukoricát, mint évtizedekkel ezelőtt, s akkor majd olcsóbban hizlalja a sertést.

               „Ha a Jóisten megy a tsz-elnökök is úgy akarják – sóhajtott erre egy másik gazda a megyeházán helyet kapott hivatal előtt a sorára várva, s arra utalva, hogy a falujában hetek óta azt beszélik; hiába a törvény, megint csak ők, a kisemmizettek, a kárvallottak húzzák majd a rövidebbet. A törvény ugyanis nem zárja ki - mondja a gazda -, hogy a tsz-elnökök ne a legrosszabb földeket jelöljék ki a kárpótlási jeggyel jelentkezőknek”.

/ 1991. augusztus 13. Változik a világ /

 

                                                                           +

 

              Augusztus 16-án, pénteken hazánkba érkezett II. János Pál. A repülőtéren Göncz Árpád köszöntötte a katolikus egyház fejét, a Vatikán államfőjét, az egykori Karel Woytilát, a lengyel jó barátot.” A kölcsönös üdvözlések után a pápa helikopterre szállt, és Esztergomba utazott, ahol ellátogatott Mindszenty bíboros sírjához, majd a Bazilika előtti téren misét pontifikált. Beszédében hangoztatta, hogy az egyháznak ma  több munkásra van szüksége, papokra és szerzetesekre, akik vállalják az új evangelizációt. Az egyházfő késő délután  szárnyas hajón tért vissza Budapestre, ahol az esti órákban a Parlament épületében négyszemközti beszélgetést folytatott Göncz Árpáddal, majd Antall József kormányfővel. Végül az országház lépcsőjéről üdvözölte a Kossuth téren egybegyűlteket. A pápa ma Pécsre látogat.

/ 1991. augusztus 17. Segíteni jöttem /

 

                                                                           +

 

              A német és a magyar Máltai Szeretetszolgálat sok beteget, mozgássérültet szállított el a szombathelyi misére, Magyarországról és a jugoszláv határról egyaránt.

              Amikor a szertartás végén felhangzott a Himnusz, egy Horvátországban élő rokkant magyar önkéntelenül is feljebb emelkedett a tolószékéből. A szeretetszolgálat német munkatársa azonnal odaugrott segíteni, bár akkor nem tudta még, mit akarhat az idős ember. De aztán végignézett az áhítattal éneklő tömegen, és mindent megértett. Hatalmas erővel kiemelte a mozgássérültet a tolókocsiból, állva tartotta maga előtt, amíg el nem úsztak nemzeti himnuszunk utolsó akkordjai is.

/ 1991. augusztus 21. Himnusz /

 

                                                                            +

 

              Most óvatosan keveredett a külsőségekben monarchikus pompa a helikopterek uralkodó töfögésével s a pápa méltóságos szerénységével. Úgy tetszik, a következő évszázad bonyodalmai egyszerűbbé teszik a római katolikus egyházat, fölerősödnek a laikus, stílusban  és papi létformában is puritánabb jegyei, nyitottabb, kitárulóbb lesz, s mint annyiszor, rugalmassága bizonyítékaként , magába fogadja-emeli a véle vitatkozók nem egy igazságát is: így őrizvén meg önnön létét és lényegét.

/ 1991. augusztus 21. Politikai ökumené /

 

                                                                            +

 

              Azért jöttem Magyarországra, hogy veletek együtt hálát adjak a lehetőségért, melyet Ő ajándékozott nektek, hogy új életet kezdjetek; a lehetőségért, hogy igazságosságon és szabadságon alapuló társadalmat teremthettek. Ám két alapvető szempontot soha nem szabad elfelejtenünk, amikor a társadalom új életének megteremtésén fáradozunk. Az első, hogy senki sem önmaga miatt kapta az életet az élet közös örökség és közös kötelezettség; arra vagyunk hivatva, hogy új társadalmat építsünk, új, emberséges rendet teremtsünk ebben az országban, Európában és a világban.

              A másik szempont az, hogy bár életünkhöz szükségünk van anyagi javakra, az emberi boldogságot nem lehet merőben anyagi jólétre építeni. Igaz, hogy azon kell fáradoznotok, hogy legyőzzétek a súlyos gazdasági nehézségeket és szociális problémákat. De a boldog és igazán emberi társadalmat nem lehet megteremteni irgalom, szeretet és megbocsátás nélkül arra törekedjetek, hogy új, demokratikus társadalmat hozzatok létre, amely jogon és igazságon alapszik.

              Az egész magyar nemzetnek és minden magyarnak jólétet, békességet és igazságosságot kívánok, és kérem Isten segítségét és áldását.

/1991. augusztus 21. Búcsú Magyarországtól /

 

                                                                             +

           

                            Féljen az, aki hazudik! A tömegkommunikációban lévők feltétlenül. Igen, féljenek azok, akik folyamatosan álhíreket terjesztenek, hordókat gurítanak be a Parlamentbe, és vérgőzös, bosszúálló színekben tűntetik fel, akinek csak annyi bűne van, hogy valamikor párttag volt. Az ő érdekükben is szükséges, hogy világosan kiderüljön: kik a bűnösök. Hogy ne lehessen folyton általánosítással vádolni azt, aki benne volt olyan folyamatokban, de nem követett el bűnt, vagy nem került olyan helyzetbe, hogy egyáltalán elkövethessen. A rendszerváltás-lejáratók bűnözők. Csak rájuk kell mutatni… Ha vizsgálunk, akkor vizsgáljunk mindenkit, az SZDSZ-t, a Fideszt, az MSZP-t és mindenki mást. Természetesen az MDF-et is, hiszen ki garantálja, hogy az MDF soraiban nincsenek visszafogó elemek! Az igazságra óriási szükség van. Igazság nélkül nincs demokrácia, nincs nemzeti összefogás.

/ 1991. szeptember 3. Véget vetni a gyámoltalanságnak! – mondja Csurka István /

 

                                                                         +

 

              Franjo Tudjman horvát elnök azonnali és általános mozgósítást rendelt el vasárnap virradóra. Tudjman nyilatkozatában hangsúlyozta: A harcok beszűntetéséről született hágai megállapodás ellenére a jugoszláv hadsereg fokozta támadásait Horvátország ellen. Ezért – folytatta a köztársasági elnök - a mostani helyzetben minden erőnket mozgósítani kell egy védelmi háborúra!

/ 1991. október 7. Mozgósítás Horvátországban

 

                                                                          +

 

 Tisztelt Polgármester Úr, Asszony!

              A közvélemény joggal kifogásolja, hogy szerte az országban számtalan köztéri szobor, műemlék és utcanév hirdeti még ma is emlékét egy olyan rendszernek, amely tetteiben tagadta a demokráciát, s idegen hatalmat szolgált.

              Úgy vélem, hogy a jelképek eltávolítása, az utcák és terek régi, történelmi neveinek visszaállítása olyan feladat, amelynek végrehajtásában a helyi önkormányzatokat minden erkölcsi támogatás megilleti.

              Az 1956-os forradalom 35. évfordulójának közeledtével ezért felkérem Önt: kezdeményezze az önkormányzati képviselő-testületnél a régi rendet jelképező műalkotások eltávolítását, a diktatúrára emlékeztető utcanevek megváltoztatását.

              Kérem, hogy mindezt az európai kultúra hagyományainak megfelelően, a közvélemény bevonásával, az emberi érzelmeket feleslegesen nem sértve hajtsák végre. Művészi vagy történelmi értéket képviselő tárgyakat ne semmisítsenek meg, a halottak emlékét tartsák tiszteletben, s lehetőség szerint kerüljék a végrehajtás összekapcsolását tömegdemonstrációkkal.

              Levelem megírására az késztetett, hogy számos információt kaptam spontán akciók szervezéséről. Kívánatos lenne, ha a képviselő-testületek mielőbb, ám gondos előkészítés után döntenének ezekben az ügyekben, s ezzel megelőzhetnénk az indulatok elszabadulását.

/ 1991. október 14. Szobrok – döntés előtt? /

 

                                                                            +

 

              „A felvétel Kninben készült, a Kalasnyikov pedig, amit egyébként a lakásomon tartok, magyar gyártmányú. Ami a háborút illeti, akkor lesz vége, amikor minden szerb felszabadul, a amikor szerb földön nem lesz usztasahatalom Nincs kifogásunk az ellen, hogy Horvátország és Szlovénia elszakadjon, de nem vihetnek magukkal szerb területeket. Soha nem feledjük a második világháborúban elpusztult áldozatainkat: az usztasák által meggyilkolt  egymillió szerbet, 60 ezer zsidót és 35 ezer cigányt…

              Ez így igaz, Rijeka magyar kikötő volt, a magyarok építették ki. Valóban ezt nyilatkoztam. Nincs ellene kifogásunk, hogy Magyarország kapja vissza Rijekát, mi több, vegye vissza Horvátországot is – természetesen a szerb területek nélkül. Horvátországnak ezen kívül nincs esélye, hogy államiságát elnyerje.”

/ 1991. október 15. Seselj „csetnik vajda” a Népszabadságnak és a BBC-nek /

 

                                                                            +

 

              Jugoszlávia morzsolódása tovább tart. Az éjjel a bosznia-hercegovinai parlament, hetvenkét szerb képviselőjének előre megfontolt távozása után megszavazta a muzulmán Demokratikus Akció Párt memorandumát a köztársaság szuverenitásáról. Kimondták, hogy Bosznia-Hercegovina lakosságának nemzetiségi összetételére való tekintettel / muzulmánok, horvátok, szerbek /, nem csatlakozik a leendő jugoszláv közösséghez, ha abból akár Szerbia, akár Horvátország kimarad.

/ 1991. október 16. Jugoszlávia tovább morzsolódik. /

 

                                                                            +

 

              A pártelnök először 1956-ról emlékezett meg. A forradalom tiszta örökségére, erkölcsi erejére az egész ország építhet Az események beható értékelése a történészekre vár Hangsúlyozta:”Ahogy a világ nem készült fel 1956-ra, ugyanúgy, ugyanúgy nem készült fel most sem a kommunizmus összeomlására.” A jugoszláviai helyzet kapcsán a miniszterelnök megismételte hazánk fokozott felelősségét a történtekért, hiszen a vajdasági magyarok szinte túszok ebben a háborúban.

              A kormány munkáját értékelve kijelentette, hogy sokféle megítélés lehetséges, de hosszú idő óta először van olyan kormányunk, amelyiknek sehonnan nem lehet dirigálni. Az igazságtétellel kapcsolatban kifejtette, hogy ennyi évtized után nem lehet teljes igazságot

 tenni. Csak jogállami keretek között mehet végbe az igazságtétel, a kollektív felelősség elvének elutasításával. Hivatkozott itt Csurka Istvánra, aki kijelentette, hogy a párton kívül maradtak gyakran sokkal kártékonyabbak voltak, mint a 800 ezer párttag. Antall József annak az igénynek adott hangot, hogy a bűnösök ne maradjanak büntetlenül. Figyelmeztetett:”Az igazságtétel nem veszélyeztetheti a gazdaság működőképességének fenntartását. Ezzel az állásponttal, egy kivétellel valamennyi koalíciós partner egyetértett.” A tárgyalásokról szólva megnyugtatott mindenkit, hogy a koalíciót nem fenyegeti veszély, a kisgazda-frakció inkább mögötte, mint Torgyán József mögött sorakozik fel. Leszögezte:”Az MDF-nek nincs olyan markáns politikusa, aki diktatúrát vezetne be.”

/ 1991. október 21. A koalíciót nem fenyegeti veszély K. K. /

 

                                                                                 +

 

              Már a jövő év elejétől lehetséges magyar televíziós műsor műholdas sugárzása, ha valamennyi érdekelt hazai politikai-gazdasági intézmény akarja – jelentette ki párizsi tárgyalásai után – Bartha József, a magyar műsorszóró vállalat vezérigazgatója. Az EUTELSAT nemzetközi műholdas  szervezet ugyanis késznek mutatkozott egy szabad csatorna rendelkezésre bocsátására az F-3 jelű műholdján.

/ 1991. október 29. Jövőre lehet műholdas programunk /

 

                                                                                  +

 

              „Magyarországot és a térséget közvetlen fizikai veszély fenyegeti a jugoszláviai polgárháború miatt. A szövetségi hadsereg és a velük együttműködő szerb csetnikek kikerültek az ellenőrzés alól” – jelentette ki Antall József miniszterelnök a Newsweek című amerikai hírmagazinnak.

              Politikai szempontból a jugoszláv polgárháborút, Szerbiát a kormányfő Magyarország és a térség számára azért tartja veszélyesnek, mert erősíti a kommunista-nacionalista erőket.

              Antall József leszögezte, hogy Magyarország lezártnak tekinti a horvátországi fegyvereladások ügyét. Mint mondotta, Horvátország nemcsak Magyarországtól, de még legalább hat más országtól is importált fegyvereket, ám a szerbek csak Magyarországot nevezték nevén, ami ellenségképgyártásra irányuló erőfeszítésre utal. A Jugoszláviában élő magyarság helyzete a közelmúltban megromlott, mondta a miniszterelnök. Utalt a rombolásokra, a menekültekre, valamint arra, hogy több magyar nemzetiségűt kényszerítenek be a hadseregbe, mint amennyi logikus lenne.

              A kormányfő megismételte, sokat idézett kijelentésével arra utalt, hogy lélekben kíván 15 millió magyar kormányfője lenni:” bármely anyanemzet esetében természetes, hogy aggódik másutt élő gyerekei miatt.”

              A Magyarországtól való félelmet ellenségkép gyártására alkalmas komplexusnak nevezte, holott a környező államok lélekszámukat, területüket és hadseregüket tekintve felülmúlják Magyarországot.”Általában minden héten kiadunk egy nyilatkozatot, amelyben leszögezzük, hogy nem akarjuk megváltoztatni a határokat, már kezd unalmassá lenni.” – közölte Antall József, hozzátéve, hogy mindez már a magyar lakosságot is kezdi irritálni.

              A kormányfő az interjúban elmarasztalta a Nyugatot az elmúlt három évben mutatott tétlenségért, egyebek között a biztonsági garanciák elmaradása miatt Mindennek az az oka, hogy a Nyugat szovjet katonai invázióra, s nem pedig összeomlásra készült fel.

              Antall József arra számít, hogy az átmenet korszakában folytatódni fognak az etnikai konfliktusok Kelet Európában, amelyeket csak tetéznek a társadalmi és gazdasági gondok. Az európai integrációt Magyarország támogatja, de eközben meg kell őrizni a nemzeti önrendelkezés jogát, és az etnikai-kisebbségi jogokat is.

/ 1991. november 2. Minden héten határnyilatkozat /

 

                                                                           +

 

              Hallucinálok, amikor Csurka István a Parlamentben, mint az MDF képviselője hangoztatta nyakra-főre azt a nézetét, hogy a közszolgálati médiumokban a pártok közötti szavazati arányoknak kell szellemiségben is, személyi összetételben is leképződniük. Hallucináltam, amikor a Dél-Magyarország november 2-i számában Kulin Ferenc interjújában arról olvashattam, hogy a különböző tömegközlési fórumokban új bizottságok fölállítása révén biztosítani kell a kormány politikai ellenőrzését, minthogy a kormány az őket fenntartó  költségvetés legfőbb letéteményese. Hallucináltam, amikor a tévében Balaskó Jenő arról prófétált a nézőknek meg a megszeppent Déri Jánosnak, hogy becsületes magyar embernek ma minden szavával és tettével a kormányt kell támogatnia az őt üldöző „percemberkék és „kultúrlegények” siserahadával szemben. Hallucináltam, amikor Farkas Elemér a reggeli Pesti Hírlapban a „kulturális fórumokon” mielőbb elvégzendő „tisztogatások szükségességéről” és a „liberálbolsevik maffiózóközpontok” szétzúzásának sürgősségéről beszélt.

/ 1991. november 6. Én hallucinálok /        

                                                                                  +

 

/ 1991. november 18. SZÜLNI A MAGYAR NŐK KÖTELESSÉGE? /

 

                                                                           +

 

              A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége – Wittner Mária és Fónay Jenő aláírásával – A Zétényi-Takács törvény ellen szavazó MSZP és FIDESZ –képviselőknek az alábbi levelet küldte:

              „Ön bizonyára tudja és kellően meggondolta, hogy a Magyar Nemzet gyilkosai és a szovjet bolsevista rendszer hazai kiszolgálói felelősségre vonását szorgalmazó törvény ellen szavazott.

              Ezt a szégyenletes tettét nyilván nem a választói megbízása alapján könyvelhetjük el, hanem kizárólag az Ön személyes lelkiismeretét terheli! Mi, akik 1945-től szenvedtünk üldöztetést és börtönt a magyarságunkért a saját hazánkban, továbbá az 1956-os forradalom és szabadságharc példátlan megtorlásainak áldozatai, harcosai, elítéltjei és meghurcoltjai  - s minden bizonnyal a józan magyar nép színe-java – 45 év után  abban reménykedtünk, hogy mindenkiben feltámad a lelkiismeret! A nemzetet erkölcsileg, politikailag és gazdaságilag romlásba döntők – a szovjet szövetségeseik és támogatóik kivonulása után – végre egyszer független magyar bíróságok előtt fognak felelni hazaáruló gaztetteikért.

              Ön azonban ezzel a szavazatával – ország-világ előtt – a gyilkosokkal vállalt cinkosságot; s ezt nem felejtjük el!”

/ 1991. november 18. Félj? /

 

                                                                                 +

        

              A konferencia délután frakcióülésekkel folytatta munkáját. Ezek egyikén szólalt fel Roszik Gábor, evangélikus lelkész, MDF-es honatya. Hosszan beszélt harcáról, amelyet a kommunista rendszer, a „sátán birodalma” ellen folytatott. Kérdésekre válaszolva élesen bírálta a parlamenti ellenzék és a sajtó magukat liberálisnak nevező tagjait, akik – nézete szerint – „nagyobb ellenségei az egyháznak, mint a kommunisták voltak”.

/ 1991. november 25. Protestáns konferencia Sárospatakon /

                       

                                                                                  +

 

/ 1991. november 25. KIÉ LESZ A MŰHOLDAS TELEVÍZIÓ? /

 

                                                                                   +

 

              A Zétényi -Takács törvény híveinek és ellenfeleinek dolgát közösen nehezíti, hogy ez a törvény egyszerre használ jogi és politikai elemeket. Mármost, e mostani vitában a törvény ellenzői – akár jogi, akár politikai nézőpontból – logikailag érveltek, tehát a tény - elemzés-következtetés hármas egységében igyekeztek kifejteni gondolatmenetüket: észérveiket elsodorta az érzelmi felháborodás és elutasítás.

              Első példa: Pető Iván, amennyire a szüntelen közbekiabálástól érteni lehetett, igyekezett a legnyilvánvalóbb esettel érzékeltetni a törvény jogi buktatóit. Feltéve, hogy bíróság elé kerül majd hírhedt mosonmagyaróvári sortüzet elrendelő Dudás parancsnok: bizonyos, hogy védekezésül az akkori jogszabályok szerinti esküjére és feletteseinek utasítására fog hivatkozni, ha ezeket a feletteseket az akkori belügyminisztériumból vagy hadügyminisztériumból már nem lehet tanúként megidézni, és semmilyen írásos dokumentáció nem látható?

              Erre az értelmi kérdésre érzelmi felzúdulás a válasz. Miért védi az SZDSZ a gyilkos Dudást? Tízéves gyerekeket öltek meg! Az én öcsém, a mi sógorunk is ott lett egy életre nyomorék.!

               Másik példa: Ahányszor valamely hozzászóló Európát, a Nyugatot, az Egyesült Államokat, a spanyol rendszerváltás békés példáját említi: viharos a tiltakozás. Mi Magyarországon élünk, magyarok vagyunk! Ellenben magyar vagy te?

              Harmadik / igen csúf / példa. Említődik, név nélkül, az SZDSZ épp lemondott elnöke. Zúg a terem, szomszédaim felpattanva Kun Bélát, Lukácsot, Aczélt emlegetik, nem magasztalóan.

              Utolsó példa. Valaki botorul a korszak árnyaltabb megértésének okából a Kádárt éltető negyedmilliós tömeget említi, a Hősök Terén, 1957. május 1-jén.ezúttal füttykoncerttel is kevert, elementáris tiltakozás: „Nem mi voltunk!”

/ 1991. november 25. FEKETE-FEHÉR, IGEN-NEM   Sükösd Mihály /

                                                        

                                                                               +

 

              Hogyan lehetséges az, hogy a menekültek eltartásának terhein csak a máltai szeretetszolgálatok, a vöröskeresztes kirendeltségek, nemzetközi orvos szervezetek hajlandók osztozni a magyar állammal? Ki hiszi el azt, hogy a Nyugat egyfolytában felkészületlen? Nem készült fel a gyors rendszerváltásra, nem készült fel a Varsói Szerződés és a KGST összeomlására, nem készült fel a jugoszláv polgárháborúra, stb.? Ki hiszi el, de sokkal inkább, ki fogadja el, hogy ez a felkészületlenség csak karitatív tevékenységek „ösztönzésében kereshet magának „kiugrási” lehetőséget?

              Számlák vannak, és ezeket ki kell egyenlíteni. Szíveskedjék mindenki olyan módon és olyan fokon európai lenni, hogy horizontját némileg átemeli A Közös Piac Európáján, és a szabadság szülte háborúk és nyomorúságok költségeiből a lehető legközvetlenebb módon kiveszi a nagy részét. Ha úgy tetszik: fizet Magyarországnak azért, mert a sors a hadak keresztútjára sodorta.

/ 1991. november 28. Aczél Endre /

 

                                                                                +

 

              A kommunista múlt leküzdéséről folyó viták Magyarországon a politikai légkör megmérgezésével fenyegetnek; az országban sokan megint félelemben élnek. Különösen aggasztó, hogy a békés hatalomváltás elve egyelőre ne, vonult be a kormány és az ellenzék politikai gondolkodásmódjába, a szereplők nem politikai ellenfeleknek, hanem ellenségnek tekintik egymást, amiért elsősorban a kormánykoalíciót terheli a felelősség.

              Konrád szerint Magyarország egyelőre egy sor előnyt mutat a szomszédos államokhoz képest, mert még nem verik az embereket, és nem lőnek.. Közelebbről szemlélve azonban ez csak viszonylagos előnynek bizonyul: bármely nyugati demokráciával összevetve Magyarországnak nincs oka a melldöngetésre. Egész Kelet-Európát ismét bejárja a soviniszta-autoriter szélsőjobboldaliság kísértete. Konrád arra is felhívja a figyelmet, hogy manapság újból terjed az a felületes és alattomos analógia, amely egyenlőségjelet tesz a bolsevizmus és a liberalizmus között. Ez a nácik gondolkodásmódja – szögezi le.

              A z író mindazonáltal nem veszítette el optimizmusát, s ekképp idézi Konrádot:”A demokratikus nyilvánosság egy kissé lassan ébredezik, ám ha felébred, nemcsak a politikai osztályon belül, hanem a széles közvéleményben is ellenálláshoz fog vezetni. Tény, hogy az ország belefáradt a politizálásba, a polgári szabadságjogok elleni jobboldali támadás azonban ismét aktivitásra fogja sarkallni a polgárokat.”

/ 1991. november 30. Konrád György a szélsőjobboldaliság veszélyéről /

 

                                                                          +

 

              A magyar pénzügyi politikáról adott nyilatkozatot a Magyar Televíziónak és a Magyar Távirati Irodának adott nyilatkozatot szombat este. A miniszterelnök hangsúlyozta:” A december 1-jén életbe lépő jegybanktörvény tesz szükségessé azt, hogy felmentsék, majd újra kinevezzék a Magyar Nemzeti Bank legfelső vezetőit. Így minden körülmények között fel kellett menteni az MNB elnökét és elnökhelyetteseit. A miniszterelnök jogkörébe tartozik, hogy az új vezetők személyére az előterjesztést megtegye.”

              Arra a kérdésre, hogy ezek a változások nem veszélyeztetik-e külföldi pénzügyi körök hazánk iránti bizalmát, a miniszterelnök kifejtette: „Az eddigi sikeres pénzügyi politika nemcsak Surányi György nevéhez fűződik, hanem az egész Nemzeti Bank és a kormány munkájának eredménye.”

/ 1991. december 2. Minden leváltáskor jajveszékelnek /

                  

                                                                          +

 

              Egyértelműen és határozottan visszautasítom Jovanovics szerb külügyminiszter vádjait – jelentette ki Herman János. A külügyi szóvivő rámutatott:”Magyarországon nem képeznek ki „zsoldosokat”, idegen nemzetiségű vagy idegen országokban bevetésre szánt fegyveres erőket. Jó lenne, ha Szerbiában sem folyna irreguláris csoportok katonai kiképzése.

Miközben a szerb külügyminiszter országok egész csoportját illeti megalapozatlan vádakkal, Jugoszláviában a hadsereg történelmi városokat lő romhalmazzá, napról napra nő az áldozatok száma.”

/ 1991. december 3. Budapest visszautasítja a szerb vádakat /

 

                                                                          +

 

              A Mosoni-Duna halálos ítéletéről adott hírt megbízható forrásokra hivatkozva a Kisalföld című megyei napilap. Magyar vízügyi szakemberek megerősítették: a jelek szerint a szlovák vízműépítők valóban komolyan gondolják a rettegett C változatot, a Duna elterelését. Erre utalnak azok a munkálatok, melyeket az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság észlelt a napokban.

              A szlovákiai dunacsúnyi kanyarban áttöltötték, átjárhatóvá tették a Mosoni-Duna medrét. A folyó vize csöveken áramlik a gát alatt, a korábbinál jóval kisebb mennyiségben. A C változat megvalósításának első lépése ez, melynek könnyen áldozatul eshet a mosoni mellékfolyó. Szigetköz vízellátását kedvezőtlenül érintik szomszédaink egyoldalú és durva beavatkozásai, amelyek sértik a határvízi egyezményt éppúgy, mint az 1977-es államközi szerződést. A párizsi békeszerződés kiköti, hogy a Mosoni-Duna medrének vízellátását mindenképp biztosítani kell.

/ 1991. december 18. Áldozat lesz a Mosoni-Duna? /

                                                                            

                                                                          +

 

              Noha, mint a házelnök elmondta, csak az bizonyosodott be, hogy az ominózus gombot legalább egyszer valaki megnyomta, Szokolay Zoltán  képviselő lemondott mandátumáról. Mint emlékezetes, őt Máday Péter /SZDSZ / hamis szavazással vádolta meg.

              Szokolay Zoltán egyike volt azoknak, akik legmarkánsabban fogalmazták meg az MDF népi-nemzeti szárnyának a sajtóval szembeni ellenérzését. Az ő kezdeményezésére alakult meg a Közakarat Egyesület. Felhívása szerint a szabad sajtó hangadói támadásaikat a demokráciával szemben immár programként fogalmazzák meg.”Ez a támadás a nyilvánosság csatornáinak eldugulása révén egy ellenőrizhetetlen és kizárólagos hatalom kialakulásával fenyeget. Akadályozzuk meg, hogy egyes lapok a közvéleményt büntessék meg a közérdekű információk eltitkolásával, pusztán azért, mert szerkesztőik véleménye nem esik egybe a kormányéval.”

/ 1991. december 23. Lemondás /

 

                                                                          +

 

              Bánffy György színművésszel beszélgettem a parlament kulturális bizottsága ülésének egyik szünetében:” Az MDF országos gyűlésén elhangzott, hogy a rádióban kommunista központ működik. Erről mi a véleménye?”

              „Ennél súlyosabb jelzőt használnék, nevezetesen defetista központ működik. Mindenben csak a rosszat látó nézetről van szó, ami persze a sajtóra is vonatkozik. Vannak, olyan sajtóorgánumok, amelyek abból élnek, hogy csak az a hír, ami rossz. Például egyes lapszemlékre ez a defetizmus jellemző. Volt egy olyan időszak, amely a komoly tiltakozások hatására már elmúlt, amikor tíz idézett cikkből csak azt emelték ki, hogy Magyarországon katasztrófa van.”

/ 1991. december 27. Defetista központ van a rádióban /

          

                                                                           +

 

              Szerdán magyar idő szerint este hatkor Mihail Gorbacsov, a volt Szovjetunió elnöke televíziós beszédben jelentette be, hogy távozik posztjáról. Ezután a Kreml tornyáról bevonták a sarlós-kalapácsos szovjet zászlót és helyére az orosz trikolor került. A Szovjetunió története véget ért. , a független Államok Közösségének jövőjével kapcsolatos aggályokat pedig nemcsak a távozó elnök, hanem a világ is osztja.

/ 1991. december 27. Orosz trikolor a Kreml tornyán /

 

                                                                           +

 

              Egy eddig ismeretlen palesztin szervezet vállalta magára Bejrutban az orosz zsidók ellen elkövetett budapesti merényletet. A magát Jeruzsálem Megmentéséért alakult Mozgalomnak nevező csoport azt állította, hogy a merénylettel „Isten ítéletét hajtották végre” és a felelősségvállalással együtt bejelentette a mozgalom megszületését.”

/ 1991. december 27. /

 

                                                                          +

   

              Vandál pusztítás történt tegnap a balatonfüredi katolikus plébániatemplomban. Egy vagy több személy a sekrestyeajtót feltörve behatolt az épületbe, minden bizonnyal kézpénzt keresve. Mint azt Gyűrű Géza apátkanonok érdeklődésünkre elmondta, éjjel két óra után ébredt föl a zajokra, de mire megbizonyosodott arról, hogy mi történik és kihívta a rendőrséget, a tettes már nem volt a helyszínen, viszont a sekrestyéből sűrű füst gomolygott elő.

              Mint kiderült, a betörő pénzt nem talált, ezért vandál pusztításba kezdett: A sekrestye szekrényének belsejében rakott tüzet. Csaknem teljesen megsemmisült két értékes XVII. századi festmény, több miseruha. A tűzoltók megakadályozták, ahogy a tűz átterjedjen a templom főépületére. Az anyagi kár megközelíti az egymillió forintot. A helyreállításban számítanak a hívek segítségére.

/ 1992. január 8. Gyújtogatás a füredi templomban /

 

                                                                                  +

 

  TORGYÁN: NEM VESZEK RÉSZT ÖZVEGYEK ÉS ÁRVÁK SANYARGATÁSÁBAN            

  / 1992. január 10. /          

                                                                                  +

 

              Megnyugtatom a cikk szerzőjét, /Osztapenko / hogy minden igaz magyar, aki akár Érd, akár Vecsés felől közeledik a fővároshoz, tudni fogja, hogy mikor ért Budapest határához. A magyarok alig várják, hogy mielőbb eltűnjenek a szabadságot eltipró, zsarnokságra, hazugságra és egyéb, a kommunizmusra emlékeztető otromba jelképek.

              Miért nem tesz említést arról, hogy a volt Szovjetunióban a földdel tették egyenlővé a magyar katonasírokat? Miért gyalázzák meg naponta a budapesti hősök terén az Ismeretlen katona emlékművét a görkorcsolyás és gördeszkás suhancok?

/ 1992. január 10. Történelem ellenfényben /

 

                                                                                +

 

              A geresdlaki Orsós János már jó néhány alkalommal volt bűntetve rablásért és lopásért. A 30 éves férfi kedden elhatározta, hogy újra rablással keres pénzt. Orsós Fekeden járt egy ismerősénél, majd az esti órákban elindult a helyi plébánoshoz, a 79 éves Révész Lajoshoz. A plébánosnál decemberben már járt a többszörösen büntetett előéletű férfi, akkor vonatra kért és kapott pénzt. Orsós megfigyelte, hogy a pap honnan veszi elő a pénzt, és ez azóta sem hagyta megnyugodni fantáziáját. Egy feszítővassal felfegyverkezve csöngetett be az idős emberhez, és huszonöt forintot kért tőle vonatra. A plébános ezúttal nem adott neki pénzt. Orsós ezután ütött, előbb ököllel, majd a feszítővassal. A plébános a földre esett, majd életét vesztette. Orsós bement a házba, és megkereste a pap pénzét; mintegy kétezer forintot talált.

              A fekediek hamarosan felfedezték a rablást, és értesítették a rendőrséget A gyilkost a pécsi kommandós egység a megyeszékhely határában szedte le a vonatról. Orsós beismerte tettét.

/ 1992. január 16. Papot ölt a rabló /

                                                                              +

 

                                   SEVILLA: A MÚLT ÉS A JÖVŐ SZIGETE

/ 1992. január 17. /

          

                                                                               +

 

                                   ÍME, A „MAGYAR” OPEL!

/ 1992. január 28. /

 

                                                                      

                                        Nyomul a Horn Gyula és Gyurcsány Ferenc!

 

              A Népszabadság a közelmúltban, jubileumát ünnepelve, korábbi címlapjainak faximiléjével ajándékozta meg olvasóit, bemutatva a Nagy Jogelőd, a Szabad Nép emlékezetes számait. Rákosi és Gerő veretes stílusából adva ízelítőt a mai olvasónak. Úgy látszik a nosztalgiázás magával ragadta a szerkesztőséget, legalábbis a február 24-i szám egyik közleménye ezt bizonyítja. Ehhez hasonló szövegeket ugyanis mindenek előtt a Szabad Nép klasszikus, 1949-1953 közötti korszakának tollforgatói gyártottak nagy szériában. Sztálin halála azonban az ő lendületüket is visszavetette. Az Ébredő magyarság című dolgozat csúsztatásairól, a mögötte lévő történelmi ismeretek fogyatékosságáról nemigen érdemes beszélni.

              Az azonban mélységesen jellemző, ahogyan a nyilas évekről szól. Az 1944. október 15-én hatalomra jutott bábkormány azonban, még ha uralmát 1945. április 4.-éig tekintjük jogfolytonosnak, mindössze hat hónapig bitorolta a hatalmat- az ország egyre kisebbedő hányadán. De éppen ebben a hat hónapban született meg a demokratikus Magyarország, amelyet a szovjet megszállás kreálta bábkormány uralma számolt fel. / Mellesleg e folyamat reprezentáns lapja éppen a Szabad Nép volt. /

              E korszak ideológiájának fő célja a nemzeti érzés szisztematikus lerombolása. Ezt a tevékenységet az határozta meg, hogy a történelmi tudat, a nemzeti önazonosság értékeinek likvidálásával mindazt a nemzeti szuverenitást, amit a Magyarországhoz tartozás jelentett, fölszámolják. Hogy így az múltjától, személyiségétől nemzetből-közösségből populációvá-egyeddé silányított tömeg korlátlanul fölhasználhatóvá legyen az internacionalizmus blöffjének álcázott nagyhatalmi érdekekért.

              Ez a kurzus, módszerein sokat finomítva, négy évtizedig egyeduralkodó volt. Seres Zoltán ezt a hagyományt folytatja. Cikkét azzal zárja: ”Egyébként pedig addig jó, amíg alszik a magyarság.” A megfogalmazásból kitűnik: nem tartja a magyarság részének magát. A kívülállás póza által vél jogot nyerni ahhoz, hogy nyilatkozzon a kormányzat nemzeti elkötelezettségéről. Sajátos jogforrás ez. Mintha a szexualitásról csak az eunuchoknak lehetne véleményük.

/ 1992. március 6. A nemzeti kirekesztés /

 

 

 

                                               A második ciklus / 2004-2008 /

 

                Orbán Viktor egyenesen azt mondta, hogy „vezérlő csillagunk” a Polgári Magyarország, és ez a következő száz évben nem is fog változni. Akkor pedig helyben vagyunk. Miképpen Antall is kijelentette, hogy „keresztény Magyarországot akartam, mert annak van jövője.” Éppen úgy kell nekünk kötni az ebet a karóhoz a polgári Magyarország ügyében. Ugyanis annak nincs alternatívája. Illetve van: a lumpen prolik Magyarországa. Hozzá az a kispolgárság a városokban, amelyeket a két világháború között gyártott primitív filmözönében mint kispolgárt a városi tömegek elé állították - példaképül. És éppen az állítólag minden jogától megfosztott liberális, amerikai mintára gyártó filmipari munkatársak és színészek követték el mindezt. Ezekben annyi szerep jut a magyar népnek zömének, hogy statisztáljon. A háború után, ha főszerepet játszik, mint Sós Imre vagy Törőcsik Mari, akkor pedig propagandát csináljon most már olyan szocialista célok érdekében, mint a téeszesítés.

              Most éppen az ellenkezőjét akarjuk. A földet vissza kell adni a hozzáértő művelőinek, akik nem baj, ha ebből meg is gazdagodnak. Ez lenne a magyar középosztály egyik csoportja. A második a jól fizetett üzemi munkásság, amelynek utol kellene érni a nyugati társaik életszínvonalát, de - hála a szocialista kormányainknak – államadósságunk még mindig olyan nagy mértékű, hogy kiemelkedő béremelésekre ilyen nagyságú adósságszolgálat mellett ma még nem lehet szó.

              Amig ezt meg nem valósítjuk, addig folyhat tovább a harc, a megvásárolt szavazatok százezreinek és a nyugati nyilt beavatkozásnak köszönhetően. De az véres is lehet, ha újabb és még újabb uszításaikkal kiprovokálják.Mint a szerencsétlen sorsú Ukrajnában.

                                                                                Magyar Hírlap, Bayer Zsolt cikke alapján.

                                                                                                     2015. február. 28.

 

 

                                                 Ki kormányozza holnap a világot?

 

              Ezen töpreng 450 oldalon Jacqes Attali. „Az embert, amióta csak gondolkodik, mindig izgatta, hogy vajon ki uralkodik a világ felett. Először úgy képzelte, a természet fölött az istenek rendelkeznek, és ebbe nincs beleszólása. Később emberek, papok, katonák, különböző hatalmasságok igyekeztek irányítani a világ egyes részeit, egész „világokat”, majd magát a világot. Arra törekedtek, hogy meghódítsák. A hit erejével. Erőszakkal. A piac hatalmával.

              Vajon holnap az Egyesült Államok fogja kormányozni a világot? Vagy egy közte és Kína között létrejött szövetség? Kína egymaga? India, Európa? Esetleg a nagyvállalatok? Gazdasági és tőkés maffiák?”

              Még mielőtt eljutnék a tanulmány végére, kijelentem, hogy engem csak olyan hatalom kormányozzon, amelyet én választottam magamnak. Azt hiszem, hogy minden józan gondolkodású, már civilizált ember, így van vele.

              Az történelmi tény, hogy VII. Gergely megkísérelte a katolikus egyházat Európában ilyen történelmi szerephez juttatni – mégpedig elsősorban erkölcsi magasabb rendűsége alapján. Már VII. Gergely a XI. században ilyen megoldással kísérletezett, de egyetlen uralkodó, IV. Henrik Canossa-járásán elbukott. Pedig ez volt a legbiztatóbb korabeli kísérlet.

              Aztán jöttek a világfelfedezők és hódítók, elsősorban a spanyolok és portugálok, az egyház húzta meg terjeszkedésük határvonalát a földgömbön. De ez csak fikció volt: békeközvetítés két katolikus hatalom között.

              Aztán jött a világhódító Anglia-Nagy-Britannia, amely minden földrészen jelen volt, mint gazda és kizsákmányoló. De az iránta felhalmozódott gyűlölet, a szabadság vágya, eltakarította őket a megszállt földekről. Amerika, India, Ausztrália, Kanada, Afrika. Még Kína ügyeibe is beavatkozott. Manapság örül, hogyha egyben maradhat maga az anyaország.

              Jöttek a huszadik századi ideológiák, természetesen világhódító hátsó szándékkal: Hitler fasizmusa csődöt mondott. Lenin – Sztálin internacionalizmusa szintén. Éppen a mi 56-os forradalmunk mutatta meg,  hogy még egy óriás sem képes teljhatalmat gyakorolni még egy kis nép fölött sem, nemhogy az egész világ fölött. E két huszadik századi hatalom csődje ezt ékesen bizonyította.

              Manapság már totális emberirtással kísérletezik Izrael és az Amerikai Egyesült Államok vállvatve. Megszervezi a muzulmánokat és a keresztényeket egyaránt pusztító Iszlám Államot és a Boko-haramot. Ugyanakkor napjainkban már a fordítottját igyekszik megszervezni: e két szervezet egész világból összegyűjtött csőcselékének likvidálását. De nincs hozzá elég emberük. Állóháború Szíriában, Líbia letörölve a térképről, Irak még mindig csatatér. A menekülők ellepik Európát, amely így a keresztény helyére muzulmán lelket cserél.

              Mindezeket a disznóságokat valakik irányítják. De hogy nem az ENSZ, amelynek a háborúk megakadályozása lenne a fő gondja, az bizonyos! De a kisokos Izrael még tehet néhány kísérletet az emberiséggel, amíg maga is bele nem pusztul. Itt tartunk ma. Világkormány? Rémálom! Vége a 450 oldalas tanulmánynak.

              Igaza volt az egyszerű orosz muzsiknak. Valamikor a harmincas években megkérdezték tőle: „ Maga szerint mikor lesz az egész világon kommunizmus, papa?” Kétfelé törölte a bajúszát, és azt válaszolta: „Sohasem.” Aztán azt tudakolták tőle: „Mit gondol, miért nem?” Az öreg válasza rövid volt és velős:” Nincs a világon annyi zsidó.”

 

                                                     Csurka István nyilatkozata

 

              „Igaz, hogy a MIÉP egykori programjánál mérsékeltebb, amelyet a kormány követ, de ki csodálkozhat azon, ha e politikát támogatom? Én ne támogatnám a bankadót? Már 1992-ben mrgírtam, mit gondolok ezekről a banjokról” – nyilatkozta lapunknak a magyar Igazság és Élet Pártjának elnöke, aki a tervek szerint „szellemi atyja” lesz a Dörner György igazgatta terézvárosi színháznak.

               A Jobbiktól szólva Csurka azt mondta:”Tölünk loptak mindent. Balczó Zoltán megfogta a xsomagot, és a MIÉP-ből átvitte oda.Abból élnek, ímit ott teremtettünk meg.Közben a Jobbik az MSZP és az SZDSZ előretolt hadoszlopa volt, amellyel a FiDESZ kétharmados győzelmét akarták megakasályozni A Jobbik tele van kommunistával.”

 

 

                                                                     Ézsaiás

 

              A rendszerváltás idején két kultikus könyv jelent meg. A egyiket Fukujama írta, a másikat Huntington. Fukujama arról értekezett művében, hogy mivel mindenhol győzött a liberális, szabadversenyes kapitalizmus, elérkeztünk a történelem végéhez. Nincsen tovább. Mostantól az emberiségre kissé unalmas, eseménytelen jólét vár.

              Huntington arról írt a maga művében, hogy a világ civilizációk összecsapásának küszöbéhez érkezett. És ezen összecsapások legnagyobbja és legvéresebbike a kereszténység és az iszlám összecsapása lesz. Fukujamának akartunk hinni, de szívünk legmélyén, ahol mindig elrejtőznek a legfontosabb dolgok, nos, a szívünk legmélyén tudtuk, hogy Huntingtonnak van igaza. Sajnos, megint nem tévedtünk.

              Legfeljebb abban, hogy nem ilyennek képzeltük el az összecsapást. Nem úgy képzeltük, hogy a Nyugat seregei majd betörnek az iszlám világ kellős közepébe, s ott civileket fognak gyilkolni, embertelenségeket és háborús bűnöket követnek el börtönökben, frontvonalakon, internálótáborokban, amelyek  egyik része ismert, de a másik részének még a létezéséről sem fogunk tudni semmit sem. Nem úgy képzeltük, hogy majd mi magunk fogjuk felfegyverezni a legsötétebb iszlám erőket, csak azért, mert pillanatnyi érdekeink azt diktálják, hogy fegyverezzük fel őket, az aktuális ellenségnek kikiáltott diktátor ellen. az ellen a diktátor ellen, akit néhány éve még barátságosan lapockán veregettünk, és mocskos, véres kezét szorongattuk. Hallod, Amerika? Rólad van szó!

              És nem úgy képzeltük, hogy aztán majd európai városokban uszul ránk a terror, és észak-afrikai üdülőhelyeken kell vérben fürdeni. Vagy éppen a leggazdagabb arab országokban. És azt sem képzeltük, hogy már abban sem lehetünk biztosak, hogy amit látunk, azt jól látjuk-e.  S hogy mit tálal nekünk a világmédia, az megtörtént-e egyáltalán, s ha igen, akkor úgy, ahogy tálalva van.

              Mi azt gondoltuk, hogy össze lehet csapni, hát majd emberi módon kell összecsapni. Mint a Mennyei királyságban. Mint szaladin és Oroszlánszívű Richárd. Mint a templomos lovagokA valóság más. Arcpirító szégyen, hogy mivé tettük a világot. És sajnos még csak nem is mi fogunk belepusztulni, hanem a gyerekeink és az unokáink. Legyünk átkozottak!            Magyar Hírlap: 2015. június 27. Bayer Zsolt / részlet /

 

                                                                      A kislány

 

              Az elmúlt hét legnagyobb győztese egy kislány. Egy palesztin kislány. Az a palesztin kislány, aki sírt Merkelnek. Sírt, hogy ő nem akar elmenni Németországból. Ő csak tanulni akar, mint akármelyik kislány a világon. Szem nem maradt szárazon. Cinizmus nélkül mondom.

              Még Merkel is megrendült, már amennyire ő megrendülhet egyáltalán. Feltéve, hogy nem holokausztról van szó. Akkor álmából ébredve is meg kell rendülnie. De minden más esetben kancellárnak kell maradnia. Ám a palesztin kislány mégis megrendítette a kancellárt.     „Ó, Istenem!” – fakadt ki, majd elmondta a kislánynak, hogy a politika bonyolult és könyörtelen, mint az élet. S hogy Németország nem képes mindenkit befogadni. Merkel megrendülésében egy pillanatra igazat mondott a palesztin kislánynak. Majd mindenki ment a maga útján tovább. Ment Merkel is, a palesztin kislány is, és ment a propagandagépezet is.

              És már másnap kiderült, hogy a palesztin kislányt nem fogják kitoloncolni Németországból mégsem. Hiszen iskolába jár, és még németül is tud, ott a helye.

              És Európa megnyugodott. Elalélt önnön jóságától, nagyszerűségétől, empatikus képességétől, nagylelkűségétől. Megnyugodott Európa, a propagandagépezet pedig érezte, van még ebben a történetben spiritusz.

              Van még ebben a kislányban, még egyszer fel lehet használni arra, hogy megmutassuk Európa csodálatosságát és a befogadás gyönyörűségét. Felkeresték hát a palesztin kislányt a legidiótább, legundorítóbb német újság, a Die Welt újságírói, és feltettek neki kérdéseket. A palesztin kislány pedig válaszolt mindenre, ahogy kislányoknak válaszolni illik. Ment is minden rendben, egészen addig, ameddig szóba nem kerültek az álmok. Itt kezdődött a baj. Mert a palesztin kislány elmondta, miről szokott álmodni.

              Arról szokott álmodni, hogy nincs többé Izrael. A beszámolók tanúsága szerint pontosan ezeket mondotta: nem Németországot, hanem Palesztinát tartja otthonának, és reméli, hogy egyszer ott élhet majd. A szobájában ott lóg egy történelmi Palesztina térkép. Ennek kapcsán az újságíró megjegyezte: ott van Izrael. Erre Reem azt válaszolta: „Igen, még, de az a reményem, hogy egyszer majd nem lesz ott, csak Palesztina.”S hogy miként képzeli ezt el? „Az országot nem hívják majd többé Izraelnek, hanem Palesztinának.”

              A meglepett újságírónak Reem így folytatta:”Van véleményszabadság, itt szabad ezt mondanom, és kész vagyok arra, hogy erről vitatkozzak.” Végül hozzátette: „ A szülők azt mondják, Izrael elűzött minket Palesztinából. Ez igaz, nem?”

              Jaj, drága Reem, de nagyot fogsz csalódni hamarosan! És szüleinek az igazságát is  megvizsgálhatjuk most, méghozzá egy egészen különös fénytörésben. Az Amnesty International fénytörésében. A szervezet ugyanis kiadott egy jelentést, amely szerint Izrael háborús bűnöket követett el tavaly nyáron Gázában.Csak emlékeztetőül: Izrael tavaly ötven napon át bombázta a palesztinokat. Ennek következtében 2251 palesztin halt meg, ebből 1462 civil, és csak a borzalmas rafahi bombázásban hetvenöt gyermek. Az Amnesty jelentése szerint ezek a támadások háborús és emberiség elleni bűntetnek minősíthetők. Ahogy a jelentés fogalmaz: „Erős bizonyítékok vannak rá, hogy az izraeli erők a rafahi lakónegyedek könyörtelen, masszív bombázásával háborús bűnöket követtek el.”

              Ebben a fénytörésben nehezen cáfolhatóak Reen szüleinek igazságai. A hazai Izrael-rajongó média most hallgat. Ebből a csöndből ordít ki a kislány és szüleinek az igazsága és álma. De félek, hogy hamarosan erre is lesz megoldás. Félek, hogy egy év múlva ismét látni fogjuk Reemet Azon undorító és vérlázító, ocsmány, szeánszok egyikén, amelyeken német középiskolások járulnak „holokausztot túlélt” zsidó öregemberek elé, és bocsánatot kérnek tőlük.

              Ott fog feltűnni a palesztin kislány. És bocsánatot fog kérni. A holokausztért is, és külön az álmáért is. És akkor Európa ismét el fog érzékenyülni önnön jóságától és nagyszerűségétől. A többi meg…néma csend.

              /P.S.: Friss hír: zsidó terroristák Doumában rágyújtották a házat egy palesztin családra. Egy csecsemő elevenen elégett, a család többi tagja súlyos égési sérüléseket szenvedett. Kérdés: Ezek után ugye szabad lesz ötven napig bombázni a zsidó telepeseket, és megölni közülük 2551 főt? Vagy nem? És ha nem, miért nem? Erre felejen már végre valaki!/

             

                                                                   Magyar Hírlap, 2015. augusztus 1. Bayer Zsolt

 

 

                                                               ADY és a magyar sors

 

 

              Minden züllöttség fejedelme. A hazug és egyszerre hazáját szerető és istenkereső. Mert van egy vonulata a teljes magyar költészetnek, amely Janus Pannoniustól Egészen a huszadik századig vonul, s ez a szerelemről szól. Nemcsak egy nőhöz fűződő, de ugyanolyan forrósággal és tűzzel, még a szavak is azonosak, a hazáról és az Istenről.

              Csezmiczei Jánossal kezdődik, Mátyás kortársával, aki az Árvíz című versében meleg szavakkal vallja meg magyarságát. A lényeget tömören a huszadik századi Márai Sándor fogalmazza  a legtömörebben, a levert és a nyugattól cserben hagyott 1956-os forradalom után : „ Népek Krisztusa, Magyarország!” A költő mindenképpen azonosítja magát e szereppel: „ Ezerszer messiások a magyar messiások.” / Ady /. Petőfi: Sors, nyiss nekem tért!

              Ady önként vállalkozik a rossz utakra, mert erre kárhoztatja a végzete. A váradi éjszakákon át a Léda szerelem morbid és botrányos szépségéig, amelynek természetesen csak az ő versei adják meg az auráját. A mértéktelen italozás és kábítószerezés az éjszaka züllöttjévé teszi, és kijelöli a korai halálra. Akik felkarolják, azoknak szükségük van az ő zsenijére, és ezért meg is fizetik. És ő ezekért az Hatvany-adományokért un. forradalmi versekkel fizet. Kultuszt csinál egy eljövendő forradalomnak, sőt még a a vörös csillagnak is, ha kellett. Ha tudta volna, milyen forradalom szálláscsinálója lesz, és mit jelképez a vörös csillag?!

              Az utolsó csepp véréig fajtája „takarója”, ugyanakkor folyamatos elsiratója, mert látja a belső bomlasztás pusztító hatását. Dózsa György unokájának vallja magát, és véreimnek szólítja proletárokat, akikhez semmi köze sincs. Nemes volt ő, Álmos fajából,  pogány. Az édesanyja családi ágán csupa pap és prédikátor az őse. Mindezt nevezőre kellett hoznia, hogy hatásos és egyedi maradhasson, mindig tekintélyt parancsolóan. Magával, Tisza Istvánnal is harcba száll. Ő azonban tudja, hogy kik uszítják Adyt olyan veszett gyűlöletre.

              Itt kell szólnunk Dózsáról, akinek felkelése csak idegen érdekeket szolgált, és az ellenálló magyar nemesség lefejezése volt a célja. / A nemesi adománylevelek megsemmisítése! A rákosi országgyűlésen a nemesség 1505-ben nemzeti király megválasztása mellett tette le a voksát! / 1514-ben egy belháborút kirobbantani, és az egyetlen védelmi erőt, a nemességet kiirtani, csak idegen uralom szolgálatát jelenthette. Tehát: 12 évvel a Mohács előtt nyílt hazaárulást követett el. Ady mögött álló liberálisok teremtik meg Dózsa és Martinovics kultusztát a tizekilencedik század végén. A magyar nép hagyományaiban Dózsának egyáltalán nincs nyoma. Mesterséges a körülötte teremtett kultusz!

              Kun Béláék egy nagy vérvesztéssel járó háború után 133 napig irtja a magyar parasztságot! Itt van Dózsa György méltó párja!

              Mát Hunyadi János arról panaszkodott a pápának, hogy hazánk semmiféle segítséget nem kap a nyugattól, pedig Nagy Lajos óta egyedül tartja fel az oszmán előretörést. A győztes nándorfehérvári csatában Kapisztrán János volt az erősítés.

              Ady hat újjal, táltosnak született. Aztán ezt elkötötték, és elveszett. De a vérében ott volt a küldetés génje. Ki volt Léda halva született kislányának apja? Csak Ady lehetett, mert a kislány is hat újjal született! Ady vagy József Attila lefordíthatatlan költő. Ady egyetlen verséről sem volt hajlandó beszélni: pap, orvos, vátesz, táltos. Babits szerint a költészet és a vallás rokonok. Mennyire hasonlít egy pásztor és egy juhász ornátusa!

              Az is jellemző egy diktatúrára, hogy elsősorban a költőket figyelteti. Nálunk a Kádár-rendszerben Nagy Lászlót, Ratkó Józsefet, Utassy Józsefet. Érdekes emlék, hogy a keceli találkozón Utassy és Buda milyen élesen vitatkozott a tanácselnökkel, Kiss Benedek pedig csak hallgatott, mint a sült hal.Lehet, hogy aztán ő meg a tanácselnők is jelentett Acél elvtársnak. Én ma már így gondolom!

              A szabadkőművesség és sátánista közösségei Franciaországban voltak „otthon” Európa földjén.

              Predesztináció és lélekvándorlás. „Jöttem a Gangesz partjairól, hol álmodoztam déli verőn. A Tisza parton mit keresek?” Többszintű világlátás.

              1918. október 23. „Éli, éli lamma sabaktani!”

              A lélekvándorlás folyamatában a múltból jövök, és a jövőbe látok, vagy jelenek meg.

              Krisztustól kérdezik:” Ki volt Keresztelő János?” „Illés próféta, csak nem ismertétek fel” – feleli Jézus.

              „Nem én választottam, engem kiválasztottak.” / Ady /

              Összegezve: Adyt a szabadkőmívesek, tehát a zsidók, József Attilát a kommunisták, azaz szintén a zsidók, használták ki, majd tették tönkre oly korán.

 

                                                                   Operett

 

              Az idei évben van, állítólag, az operett megszületésének 100. évfordulója.Sokkal nagyobb felhajtással üneplik, mint Wágner vagyVerdi születésének 200. évfordulóját.

              Állítólag a Csárdáskirálynő előadásával kezdődött az egész, 1916-ban. Ekkor már  két éve folyt a frontokon a vérengzés, a pesti publikum meg javában szórakozott. No,nem azok, akik hazajöttek eltávozásra szerb vagy zorosz frontról, hanem azok, akik valamilyen oknál fogva ki lettek szuperálva.

              De ne higgyük, hogy ennek ne lett volna előzménye. Wágner eljutott a csúcsra, ami a tragikus látásmódot illeti, már a 19. század közepén: Alapgondolata: A HITET felváltotta a HITEL. Természetes, hogy elsősorban a zsidókra gondolt. Azóta semmi szenteltvízzel le nem moshatják róla az antiszemita bélyeget.

              Jöttek aztán komoly gondolatok nélkül a Puccinik, az Offenbachok és a Meyerbeerek. Mascagnik és a Leoncavallók. Ez már az operet előszobája. Csak

Pucciniről. A pillangókisaszony Csocsoszánja és rokonsága éppen Nagaszakiban pusztult el a Pinkertonok atomtámadása után 1944-ben.

              Csak a szerelemről két mély zenedráma készült: Wágner Trisztán és Izoldája és Bartókunk A kék szakállú herceg vára című alkotása. Az operák selejtje / 99 % / szintén a szerelemmel foglakozik, de a szerelmesek halálát többnyire a tüdőbaj okozza, és mindig nő az áldozat. Az operettek világa olyan messze van a parasztembrek valóságától, vagy a munkásokétól, mint Makó Jeruzsálemtől. A főszereplőik született arisztokraták, és érzelmeik olyan mélyre süllyednek, mint egy torpedótól eltalált tengerjáró a Marschall-szigetek térségében.

              Ezért kell bele a hacacáré és a kánkán, hogy pikánsabb legyen a helyzet az elragadtatásól ájult kispolgár számára.Az operák szülték az operettet, az operett pedig világra hozta a mjúzikelt. Ennél lejjebb már nem lehet ereszkedni.

              Legfeljebb újra feltámasztani a balettet, amely „leányvásár” volt, van és lesz, amíg a kispolgárt fel nem váltja az értelmes értelmiségi. Az, amelyik nem tréfának tekinti az emberi kapcsolatokat, hanem komoly viszonynak. Szegény Latinovits, kénytelen volt a Csárdáskirálynőben szerepelni.

              De azon komolyan el lehet gondolkodni, amit Mascagni mondott Lehár Ferencnek:

               - Miért nem ír operát? Sokkal többet kereshetne. Meg van hozzá minden képessége. Miért fecsérli bóvlira?

 

                                                     +

 

Sőt, ha magunk, hunnok vezekelhetnénk a világért,

    Lennénk megváltód, bűn fia, emberiség!

                                                                         Janus Pannonius / 1434 – 1472 /

 

                                                      +

 

                                          Trójából jelentjük

 

              Nem valószínű, hogy a művelt Nyugat becsületrenddel és akadémiai pálmával fogja illetni a magyar miniszterelnököt. „Engedményeket tesz nemzeti konzervatív választóinak” – harsogja a német média, és hazug riportokkal és újságcikkekkel akarja a magyar olvasót kihozni a sodrából.

              Az első felháborodáson már túl vagyok.Nemzeti konzervatív vagyok magam is, ami lassan éppoly bűnnek  kezd számítani a Nyugat által Kelet – Európának nevezett térségben, mint amikor a szovjet uralom alatt nemzeti kommunizmussal vádolták meg a moszkvai vonaltól elhajló politikusokat. Pedig a migránsok, éppúgy, mint a Vörös Hadsereg katonái egykor, nemcsak sokba kerülnek, de a szabadságunkat is elveszik. Ezen a kalóriatáblázatok elemzése és a biztosítási kötvények sem segítenek.

              Imádjuk a katasztrófákat! Vulkáni hamu, olajpestis, görög csőd, ukrán háború, közel-keleti Iszlám Állam: mindez izgatja a bomló idegeinket. A törvényekre erotikus masnit kötünk, és ott Nyugaton az erkölcs kezd hasonlítani Mahagonny polgáraiéhoz, akik Brecht drámájában még az Úristent is kitiltják a városukból.

              Vannak még kordináták? Mi az, hogy „normális”? A lényeg az előrejelzések értelmezésében rejlik. Legalább nem arról kell vitatkozni az Európa Parlamentben, hogy a mesterséges megtermékenyítés az embriók szelekciója vagy sem, azaz burkolt rasszizmus, hanem arról, hogy a beáramló muszlim és fekete népesség láttán miképpen kell a még mindig konok német nemzettudatnak a fehér és keresztény színezetről színesre és befogadóra váltani.

              Joachim Gauck az 1953-as berlini felkelés után a központi bizottságnak szánt brechti mondással – miszerint a népet nem lehet leváltani – mintha az új, minden raszt befogadó liberális nemzetfogalommal szeretné rávenni a német népet, hogy ami a kommunista pártnak nem sikerült, most ő maga hajtsa végre: váltsa le önmagát! Így megőrizheti biztonságát, jólétét és öregkori juttatásait, és majdan ők, az új honfoglalók el is temetik.

              „Aki feladja szabadságát, hogy biztonságot nyerjen, a végén mindent elveszít” – kommentálta hajdan az effajta értelmetlen belenyugvást a tudós Benjamin Franklin, aki kalózhajókat szerelt fel a francia partokon, hogy hazája, az Amerikai Egyesült Államok túlélje az Anglia ellen folytatott véres függetlenségi háborút.

              Lehet, hogy nem a józan ész, és az ahhoz szükséges bátorság határozza meg az európai politikai osztály gondolkodását, hanem valami más? Nem valamiféle sci-fi-szerű tudományos-fantasztikus játéknak vagyunk a tanúi, mint annak idején az amerikai Don Siegel 1956-ban készült filmjében? Hogy mint A testfalók inváziójában a nyugat – európai belügyminiszterek és külügyérek testét is megfelelő másolatokkal úgy átépítették, hogy mind ugyanazt mondják és teszik – mintegy teammunkában és csapatszellemben -, amit kell?

               A politikai osztály, rendkívül sajnálatos eset – felmondta lojalitását a nép iránt, és mostanság már azon töri a fejét, hogy miképp lehetne úgy szabályozni a mentőhajók munkálatait, hogy minél több fölös száj kerüljön be Európába, és a nyílt, az orosz megszállástól épp hogy megszabadult kelet – európaiak is részesüljenek vérfrissítésben. Az utóbbihoz végképp semmi közünk nincs: igen rossz lenne most nekünk – Szibéria és Ausztrália után – az új fegyencgyarmat szerepét eljátszani.

              A Nyugatot mintha a megsemmisülés gyönyörűsége utáni vágy gyötörné. Nem véletlen, hogy sivatba jött a fojtogatós, a halálközeliséget gyönyörrel vegyítő szex. Hannes Stein „világesszéjében” neodarwinista húrokat penget. Mondván, semmi rendkívüli nincs abban, hogy az Európában létrejött népességi vákumot Afrika fölös százmilliói töltsék ki. A gondolkodó főt aligha tölti el rettenettel, hogy Európa fekete lesz – vélekedik a sci-fi írásban jártas szerző. „So what” – fejezi  be eszmefuttatását egy számunkra is igen ismerős filozófikus fordulattal, amit már Horn Gyulától is hallhattunk: „Na és?”

              Annak a társadalomnak, amely saját útvesztőiben téved el, valláspótléka a negativizmus, az öngyűlölet és a paranoia. Az eligazodáshoz hiányoznak az alapinformációk. És bármilyen szomorú, nálunk, ”Keleten” még a dialektikus materializmus is több kapaszkodót adott. A parlamentális demokrácia a politikusok és a média performance - aként tűnik el, robbanékony a rendőrséggel való összecsapások során, de elviselhetetlenül unalmas a mindennapi életben. Vákuumban a demokráciának nincs helye.

              Az ókori görög történetírók közül Hérodotosz Ázsia és Európa örök ellentétének első nagy kirobbanását látta a trójai háborúban. Thuküdidész a gazdasági hátterére is rámutatott, de a néphagyomány makacsul a görögség sértett becsülete miatti felháborodással magyarázta.

              Ez az érzelemmel átszőtt gazdasági ellentét ma is érezhető az iszlám és a keresztény kultúrkör szembenállásában, amit megpróbál eltakarni az európai elit hiú törekvése az objektivitásra, a jogállami nyelvezetre, és dekadens vágya bűntudata kiélésére. A bűntudat az utolsó keresztény erény, amelyet a politikai osztály még megőrzött, és ez rég kikezdte büszkeségét és akaraterejét. Nem azt teszi, amit tennie kellene, és azt hiszi, hogy haszonélvezője lesz a migrációs iparnak.

              Érdekes, hogy Trója bukását is az elit hiszékenységgel vegyes bírvágya pecsételte meg. A görögök egy hatalmas falovat küldtek be az ostromlott városba, hogy ezzel az ajándékkal engeszteljék meg a trójaiakat Athéné istennő szobrának elrablásáért. Emberük, Szinon elhitette velük, hogy az eredménytelen ostrom után már szedik is fel a horgonyt, és elhajóznak a görög partok felé. Hiába intette őket és beszélt cselről az aggodó jós, Laokoón. Poszeidon, a tenger istene két kígyót küldött rá, amelyek a fiaival együtt megfojtották.

              Ebből az istenek helyeslő jelzését olvasták ki a trójaiak, és kettőzött buzgalommal bontották tovább a falakat, hogy be tudják vinni a falovat, amelynek hasában görög katonák, ókori kommandósok rejtőztek. S miközben vidám lakomával és részegeskedéssel ünnepelték a több mint kilencéves ostrom végét, Szinón jelentette a cselből elhajózó görögöknek, hogy visszafordulhatnak. A görög kommandósok a faló hasából kimászva kinyitották a kapukat, és Trója egyszerre megtelt ellenséggel. A várost felgyújtották, a férfiakat és a gyermekeket megölték, az asszonyokat rabságba vetették. Nem csodálkoznék, ha tíz év múltán egyszer megint elhangzana: Trójából jelentjük…

                                                                                    Tamáska Péter, történész

 

                                                                          +

 

                                                                Terror mögött

 

              Mi történik a terror háta mögött? Ez most a legfontosabb kérdés. A terror háta mögött most nagyhatalmi játszmák zajlanak, egyetlen nagyhatalom érdekei szerint. És ez a terror éppen arra jó, éppen ezért kell, hogy széles és egyre szélesülő háta mögött, titokban, észrevétlenül mindenféle dolgok történhessenek, vagy ellenkezőleg, ne történhessenek meg. Valójában senki sem teszi föl a legfontosabb kérdést: Miért nem pusztítják el az Iszlám Államot?

              Mert hát mi is ez az „Iszlám Állam”? Néhány ezer elmebeteg martalóc a sivatagban. Egy hét alatt fel elhetne számolni ezeket az állatokat, és ezzel egyszersmind véget lehetne vetni megannyi esztelen és iszonyatos szenvedésnek szerte a világon. / Csak az iszlám hitűek közül legalább 100 ezer embert ölt meg! /

              Csak az a baj, hogy az Egyesült Államok nem akarja felszámolni az Iszlám Államot, és nem akarja, hogy normalizálódjon a helyzet a Közel-Keleten. Nem akarja, mert egyeduralkodó akar lenni / maradni / a térségben. Nem akarja, hogy az oroszok megtartsák, megőrizzék ottani pozíciójukat. A nagyhatalmi politika oltárán pedig feláldoznak mindent, és feláldoznak bárkit. Ameddig ezt nem mondjuk ki, nem mondunk ki semmit sem, csak a sötétben tapogatózunk, és ismételgetjük rögeszméinket.

              Az Egyesült Államok közel-keleti politikájának tudható be mindaz az elmebaj, ami jelenleg történik, és ami sajnos még sokáig történni fog. Egyebek mellett ennek tudható be, hogy még mindig nem az embereket elégető, lefejező, vízbe fojtó és minderről perverz, beteg videókat közzétevő, terroristákat Európába küldő ISIS az egyetlen és legfőbb ellenség. Hanem ezekkel a beteg állatokkal együtt emlegeti Amerika Aszadot és Oroszországot, mint a közös cselekvés, a közös fellépés „akadályait”. És az is éppen eléggé árulkodó fejlemény, hogy Washington csak azt követően lett „aktív” Szíriában, amikor Putyin offenzívát indított a sivatagi patkányok kiirtására.

              Amerika nem akarja, hogy az oroszoknak megmaradjon a szíriai tengeri kijárat a Földközi – tengerre, és hogy megmaradjon a befolyása a térségben. Ugyanis Amerika valójában Oroszországgal háborúzik már évek óta, és ennek a háborúnak fontos színtere, eszköze és ürügye Ukrajna.

              Amerika nem akarja, hogy Európa és Oroszország kiegyezzen végre egymással, és együtt, nyugalomban és békességben kereskedjenek mindenki megelégedésére. Ez Washington számára rossz forgatókönyv. Washington a békétlenségben és a háborúban érdekelt. Itt is és a Közel-Keleten is. Ezért nem akarja felszámolni az ISIS-t, ezért nem vet véget az olaj feketekereskedelmének, holott az abból befolyó dollármilliárdok mind az Iszlám Államot gazdagítják.

              És a békétlenség, a düh, a harag, a kétségbeesés és a félelem légkörének fenntartását szolgálja az irányított és szervezett migráció is, amely immáron egy éve önti el Európát.

              Kérem, ne feledjék el! Szíriában öt éve zajlik polgárháború, Irakban 25 éve, Afganisztánban 36 éve. Pakisztánban és Bangladesben pedig nem is folyik háború, de az említett országok lakói egyszerre döbbentek rá az idén tavasszal, hogy elegük van mindenből, és ideje elindulniuk Európa felé.

              Ezt csak egy elmebeteg hiszi el.

              És azt se felejtsék el, hogy a szíriai, iraki és afganisztáni háborúk mögött mindenhol az Egyesült Államok áll, a maga vérlázító és ostoba politikájával, bavatkozásaival és idióta „demokráciaexportjával”.

              Azt se felejtsék el, hogy csak ebben az idióta közegben hangozhatnak el a terror árnyékában olyan kijelentések, miszerint „nincs összefüggés a terror és a migráció között”, s hogy jöjjön továbbra is mindenki nyugodtan, hiszen „nincs semmi okunk felülvizsgálni eddigi bevándorláspolitikánkat”, ahogy például a decens barom, Juncker kijelentette a párizsi halottak még ki sem hűlt tetemeire állva.

              És azt se felejtsék el, hogy az Egyesült Államok nem akar befogadni szíreket a párizsi terrorra hivatkozva, de Obama ideböfög Európába, hogy mi ne keverjük össze a bevándorlókat a terroristákkal.

              Egy szónak is száz a vége: mindazért, ami jelenleg a közel-keleti térségben és Európában zajlik, az Egyesült Államokat terheli a legnagyobb és legsúlyosabb felelősség. És persze a migrációt és az ISIS-t pénzelő Szaud-Arábiát és az öbölállamokat. Amelyek természetesen mind-mind az Egyesült Államok fontos stratégiai szövetségesei. Az a Szaud-Arábia például, ahol az utcán fejeznek le és korbácsolnak meg napi rutin szerint, de érdekes módon a máskor oly kényes amerikai politikát ez nem zavarja.

              Hazugság, sötét politikai érdekek és ezek mentén feláldozott életek. És hazugság, hazugság, hazugság mindenütt. Ez a jelen. És ha nem figyelünk oda, ebből még igazi háború is lehet.

              Akkor pedig az Úristen irgalmazzon mindannyiunknak!

                                                                              Magyar Hírlap, 2015. november 19.

                                                                                                      Bayer Zsolt

                                                                          +

 

                                                              De Daulle, 1962

 

              „Nagyon jó dolog, hogy léteznek sárga franciák, feketék vagy barnák. Ez bizonyítja, hogy Franciaország nyitott minden rassz számára, és egyetemes világszemlélettel bír. Viszont ez csak egy feltétellel lehetséges: Hogy ők csak a lakosság egy csekély hányadát képezik csupán. Ha ez nem így lenne, az azt jelentené, hogy Franciaország nem Franciaország többé. Akik az integrációt propagálják, kolibrieszük van, akkor is, ha nagy tudósnak képzelik magukat. Ha Algéria minden minden arabja és berbere franciának fog számítani, hogyan fogjuk megadályozni őket abban, hogy idejöjjenek a kontinentális Franciaországba, ahol sokkal magasabb az életszínvonal?”

                                                                                         Bayer Zolt, 2006. január 16.