MOHÁCS ELŐTT
Szereplők:
Tarján, hatvanhárom-hatvanöt éves
Anna, az unokája, tizenhét-tizenkilenc éves
László, Tomori vitéze, harminc-harminckettő éves
András, Tomori vitéze, harminchárom-harmincöt éves
Sálmán, Szerencsés, ötvenöt-ötvenhét éves
Aisah, a felesége, harmincöt éves
Izsák, a fia, tizenkét éves
Efraim, az apja, hetvenkilenc éves
Örzse, özvegyasszony, harminc éves
Werbőczy, ítélőmester, hatvanhárom éves
Tomori, negyvenhat éves
Hadnagyok, nemesek, jegyzők, két gyaloghintós.
ELSŐ FELVONÁS
Első jelenet
Tarján egykedvűn ballag az utcán, de Sálmán elébe áll.
Sálmán: Öreg Tarján, hol vetted azt a lányt?
Tarján: Ki vagy, hogy ilyen arcátlanul
Törsz reám egy forgalmas utcán?
Látom, hogy zsidó vagy, és öreg, mint én.
A nevem ismered, de én a tiédet nem.
Sálmán: Sálmán vagyok, annak az Efráimnak
A fia, aki a királynak jó embere,
És olyan gazdag, mint egykor Krőzus.
Jó Tarján, válaszolj végre!
Honnan szerezted ezt a drága lányt,
Akinek nincsen párja ebben a kincses
Várban?
Tarján: Szerezted, vetted, adtad, gazdag, Krőzus:
Eléggé jellemző szókincse egy
Kalmárnak.
Apádat már jobban ismerem, mint téged.
Hadd válaszoljak végre, ha már sürgetsz.
Barátság kedvéért megfejtem a talányt:
Néhai menyem ajándékozta nekem.
Azóta ő az egyetlen kincsem,
És árva gyermekem.
Sértő az, ahogy szépségét dicséred,
Hiszen Buda mindössze öt utcából áll.
Sálmán: Bizonyára a mennyből loptad el,
Ahol angyal volt születése előtt.
Tarján: Micsoda ömlengés egy vénembertől!
Mintha egy sánta ördög mondaná.
De annak örülök, hogy néked is tetszik.
Sálmán: Éppen szerelemre éhes korban vagyok,
Még lángra gyújtják szívem az angyalok.
Tarján: Milyen is lehetne az én unokám?
Egy virág a tündérek kertjéből:
Keresztény, fiatal és makulátlan.
Sálmán: Én pedig eszemet vesztem miatta.
Tarján: Jó orvosságot tudok rá. Öregkorban
Különösen beválik: a gyors felejtést.
Sálmán: Az unokádért meg fogok tébolyodni.
Tarján: Úgy hallottam, arra hajlamosak a zsidók.
/Rövid szünet. Tarján büszkén mondja./
Fényes nappal az ablaka alatt
Láthatsz búcsút járó, szerelmes úrfiakat.
Mert nemcsak neked van jó szemed,
Az ifjúság szeme sokkal élesebb:
Szerelmese lelkét is megvizsgálja.
Ha az utcán megy, azt vélhetnéd,
Hogy a királynét látod és kíséretét.
Sálmán: Ne dicsérd tovább! Hiszen láttam őt.
Olyan tüzet gerjesztett bennem
A pillantása, amilyen csak
A gyehennában ég.
Tarján: Minap egy gyémántos nyakláncot kapott
Ajándékba egy gazdag úrtól.
Úgy tündököl hattyúnyakán,
Hogy grófkisasszonyok irigykednek rá.
De nem sokra becsüli a hiú gyémántot.
Azt mondja:”Az ilyen fényes tárgynak
A fekete holló is örül.”
Ilyenkor Mátyás király címerére
Gondol.
Sálmán:/Tüzesen./
Tarján! Add nékem ezt a leányt!
Tarján:/Megvetőn./
Ugyan vén bolond! Jól tudod,
Mi lenne a következménye:
Lányomnak szégyen, magadnak szörnyű halál!
Bolondgombát ettél? Mit szólna apád?
A fajtád, amely megvet minden keresztényt?
Tudod jól, hogy az ország most a senki földje.
A bitangok, a rablók, a senkik földje,
Akik naponta osztoznak kincsein. Miért
Ne lehetne éppen az én tündöklő
Unokám igényesebb? Egy nyaklánc?
Még ha arany is, igen olcsó ajándék.
Valamikor, Mátyás idejében, hogy
Kitettek magukért a zsidók!
Ha te láthattad volna! Micsoda pompa,
Fény és gazdagság! 1476 karácsonyán,
Amikor Beatrixot ünnepi menet
Fogadta! A budai zsidók díszruhás,
Ezüstkardos, strucctollas süvegű
Harminc lovasa is ott büszkélkedett.
Akkor úgy látszott, hogy vannak
Sorsunkat vállaló zsidó magyarok.
De perdült a kocka, vesztésre állunk,
Amikor a pénzük annyira kéne ennek
A sorsverte országnak, mint éhezőnek
Egyetlen falat kenyér, kiderült róluk:
Csak Mátyás idején voltak magyarok.
Ma pénzüket idegen országokba mentik.
Közületek csak azok maradtak, akik
Ebben a zavarosban halásznak, és ők:
Csak pénzéhes, de szegény zsidók!
Sálmán: A te fajtád, amelyik hite szerint
Úgy kell, hogy szeresse felebarátját,
Mint saját magát, minden nap megalázza
Az Úr népét.
Tarján: Melyik úrnak a buzgó népét?
Jehováét vagy az aranyborjúét?
Eléggé ismerem az Ószövetséget.
Sálmán: Vérig sértett most is minden szavad,
De én tiszta szívből megbocsátok.
Tarján: Köszönöm, ha tiszta a szíved.
Sálmán: De hagyjuk a teológiai diskurzust
A rabbikra, papokra: az a dolguk!
Add el nékem ezt az édes lányt!
Tarján: Sálmán, te az aranyborjú híve vagy!
Ezért gondolod azt, hogy Tarján
Nem lehet más, mint lánykereskedő.
Gyors ajánlatod rutinos rókára vall.
De nekem van ennél jobb ideám:
Kiállok vele a legnagyobb térre,
És világgá kiáltom: Eladó az egyetlen
Kincsem, az unokám! Ki ad érte többet
Igényes és dúsgazdag emberek?
Tessék, folyjon egy tisztességes árverés!
Mert manapság aranyért minden kapható:
Királyság, nemesség, fele ország,
Sőt lassan az egész. Árulják éppen
Elég sokan! De ebben a zsibárus világban
Az unokámnak megfizethetetlen ára van.
Sálmán: Közös a nyelvünk: árról, áruról beszélsz,
A „summa” hiányzik, s teljes lesz a szótár.
Pedig te magyar vagy és keresztény,
Engem spanyol földön zsidó anya szült.
Tarján: Miért jöttetek éppen a hazánkba,
Hiszen manapság elég rossz híre van?
Vagy az inkvizíció réme ijesztett
Végig Európán, és útközben a német
Sem marasztalta népedet?
Sálmán: Eltaláltad!
Éppen ők biztattak bennünket:
A szultán már feni fogát a gazdátlan
Országra, ahol minden nemes-nemtelen.
Ha nemes vagy, ne vedd tőlem zokon!
Egy egész szép országot vehetünk olcsón!
Csak maradjon meg a korábbi neve!
Mert a látszatra mindig adtak
A büszke magyarok.
De én ajánlatot tettem a lányodra,
És még nem válaszoltál. Tehát mennyi?
Tarján: Hogy az ország keresztény maradjon,
Ebben a török-német kutyaszorítóban:
Keresztelkedjél meg, Sálmán barátom!
Sálmán: Azt nem lehet! Apám kitagadna.
Koldulhatnék a Szent Mária Magdolna
Temploma előtt.
Tarján: A Nagy Boldogasszony temploma előtt
Hasznosabb:
Az tekintélyesebb és népesebb.
Sálmán: Ott német pap misézik a németeknek,
Azok fukarabbak még a fajtámnál is.
Tarján: Akkor szívből sajnállak, szegény Sálmán.
Sálmán: /Hangot vált./
Nem voltam ám mindig ilyen szegény!
Öt éve még Bakócz Tamásnak voltam
Bizalmas barátja. A német Fuggerek
Ajánlottak neki, mint egy megbízható,
Pénzügyekben igen járatos embert,
Aki még a nagypolitikához is ért.
Tarján: És még te bántod a németeket?
Sálmán: A Fuggerek zsidók, ha nem tudnád!
Tarján: Minden nap tanul valami újat az ember.
Sálmán: A király alkincstárnoka is voltam.
Ott segédkeztem, mikor a bíboros
Rómába ment, hogy tiarát vegyen
Magának. Ha már egy zsidó tanítóból,
Péterből, lehetett az egyház első feje,
Egy kerékgyártó fiából miért ne
Lehetne!
Így gondolta őkegyelme, Bakócz Tamás.
Tarján: Milyen néven szolgáltad?
Sálmán: Sálmán ben Efraimként nem lehetett.
Emericus Fortunatusnak írtam a nevem:
Kabalából. Szerencsét is hozott!
Tarján: Igen érdekes, amit mondasz. Folytasd!
Már gyerekkoromban sokszor intettek:
Ne légy kíváncsi, mert hamar megöregszel!
De én sosem hallgattam az okos szóra.
Lám, a hajam mennyit deresedett azóta!
De bánja kánya! Kérlek, mesélj barátom!
Miért nem lett Bakóczból Róma püspöke?
Sálmán: Mert nem hallgatott rám, az okos szóra.
Ráfizetett.
Csak úgy szórta az aranyat a népnek,
Annak a dologtalan csőcseléknek!
A régi Róma napjaiban tették ezt
A hajdani cézárok. Mert a naplopó
Kenyeret és cirkuszt követelő nép,
A csürhe szava, akkor még számított.
Hiába mondogattam az uramnak:
Csak a bíborosok szavazata fontos!
Azokat kell megvenni! Más nem számít!
Egyiket olcsón, a másikat drágán.
Volt rá elég időnk. És mennyi aranyunk!
Te jó Isten! Ha kidobott aranyról van szó,
Igen elragad a hév. Megbocsáss!
Ha rám hallgat, ma Bakócz Tamás a pápa.
A sok-sok arany odalett, de meghoztuk
A Bullát:
Fel-fel a keresztes háborúra!
Mozdulj magyar, cseh, lengyel
És keresztény Európa minden népe!
Bolond lett volna megmozdulni!
Tarján: A magyar, ez a jó bolond, a népek
Balekja, meg is mozdult!
A többi a füle botját sem mozgatta.
Sálmán: A magyar mozdult, mert sokan mozgatták.
Aztán mi történt? Parasztlázadás.
Tarján: Én még ma sem értem, hogy mi történt.
Pedig sokat gondolkodtam rajta.
Miért lett ebből polgárháború?
Ezt, látszólag, senki sem akarta.
De jól gondolom?
A gyámoltalan Dobzse László,
Akit ökörnek becézett az utca népe?
Bár egy krakkói professzor kiáltott
Föl először így, amikor megtudta a döntést.
Távolról is sajnálván a magyarokat!
Talán a főurak akarták? Báthory?
Dózsa György mire esküdött föl?
Krisztus szent keresztjére vagy
Esztelen vérontásra?
Öreg eszemnek régóta nagy talány.
Te, aki közel voltál a tűzhöz,
Amint mondani szokták, mit gondolsz?
Bakócz Tamás bűne volt?
Sálmán: Mellette voltam hazafelé, amikor,
Mint pápai legátus, büszkén hozta
A Bullát.
Milyen ünnepélyes volt a ceremónia!
Kihirdette a bűnbocsánatot mindazoknak,
Akik szent zászló alá állnak,
És mellükre varrják a piros keresztet.
Aztán csak úgy tódult a nép! Zsidó szemmel
Úgy láttam:
Igen sok lehet a bűnös magyar,
Ha ennyien akarnak bűnbocsánatot.
Amikor Bakócz Tamás hírét vette,
Hogy elvadult a keresztesek „áldott”
Népe, azt latolgatta fennhangon:
„Merre, kire küldjem a háborgó népet?”
Mint konstantinápolyi pátriárka,
Logikusan a pogány törökre.
De belátta: Ez kaszás, cséphadarós,
Gyülevész népség erre nem alkalmas.
A nemesség pedig nem kockáztatott.
A főnemesek közül egyedül Bakócz
Verte az izzó vasat. Nem hiába volt
Egy kerékgyártó fia.
Tarján: Összegyűlik harmincezer ember, és vár.
Székely Dózsa Györggyel az élén,
Akit frissen nemessé ütött a király.
Mit tanácsolhatott Bakócz a vezérnek?
Egy vezetőnek, legyen az bármilyen
Derék ember, nem hallatszik el minden
Jobbágyhoz a szava. Igaz, hirdették
A buzgó ferences barátok. De telkes
Jobbágy dologidőben, május közepén,
A papja szavára esetleg mozdul!
De a föld olyan erősen marasztal,
Hogy négy ökörrel sem lehet
A jobbágyot földjéről elmozdítani.
Aki ott összejött, csupa nincstelen
Faluvégi szegény volt, vagy számító
Földönfutó, munkanélküli hajdú.
Ez volt a helyzet éppen Pest alatt.
Azonnal látszott, hogy az egész
Dunántúl és a Felvidék veszteg maradt.
Sálmán: Oda nem jutottak el a mozgósító,
Jámbor ferencesek.
Tarján: Aztán Dózsa a maga seregével elvonult.
És Cegléden már nem volt tanácstalan!
Tudatták vele, mint titkos parancsot,
A végső célt:
Ki kell irtani a nemességet!
A ceglédi kiáltványt bizonyára
Ismered. Mi a véleményed?
Hol van abban a pogányok,
Tehát a törökök elleni buzdítás?
Gyilkosságok elkövetésére
Kényszeríti a nép bölcsebb,
Megriadt részét. Amely, ha ezt
Nem teszi, a nemesekhez
Hasonlóan, ki kell irtani.
Csak az maradhat életben, aki gyilkol!
Mintha a török bérelte volna fel őket.
Vagy maga a kénköves pokol!
Sálmán: Ott voltam, amikor Bakócz Tamás
Fogadta Mészáros Lőrincet,
A ceglédi atyát, aki akkor már
Kardot kötött, és páncélinget
Hordott a fekete csuhája alatt.
Hálásan kezet is csókolt Bakócznak.
Hálás is lehetett neki, de azt hiszem,
Az érsek sem gondolta, hogy kígyót
Melengetett éveken át a keblén.
Régi ismerőse volt még
A krakkói Univerzitásról
Turkevei Ambrus is, Krakkó
Babérkoszorúsa, aki ott
A fakuláson mesterük volt.
Tarján: Mégis megszületett a ceglédi kiáltvány!
Mészáros, Turkevei és a többi,
Mint Krisztust a Judás, elárulta
Volna Mesterét?
Sálmán: Magam adtam át Turkeveinek az évi
Összeget, ha arra a vidékre vezetett
Az utam.
A támogatást, ami derék summa volt.
Ebből tíz-tizenkét fiatal megélhetett.
Saját pénzén taníttatta a jobbágyok
Okos fiait, mint egykor Mátyás király
Bakócz Tamást.
Őket szólította akkor, tizennégyben,
Hogy segítsék az írástudatlan,
Gyámoltalan vezért és hadra kelt népét.
Élelmet meg pénzt adott a pesti
Tábornak. Én ennyit tudok!
És a beérkező, szomorú híreket.
Tarján: De hát azt tanulták a krakkói
Univerzitáson, hogy minden nemest
Agyon kell verni családostól?
Még a nem csatlakozóknak is olyan
Sorsot szántak, mint a nemeseknek.
Erőszak, a nők, gyerekek gyilkolása,
Ugyanakkor szent és áldott népről
Beszélnek: Mi volt ez, ha nem
Árulás? A szent eskü megszegése!
Nem volt még akkora meghasonlás
Az egyházban. Luther Márton,
Wittenberga univerzitásának
Derék tanára még csak magában
Fogalmazgatta tüzes pontjait.
Sálmán: De ott voltak a husziták vad tanai!
Sem király, sem nemes, sem lovag,
Mert maga az Isten az egész
Föld királya, és minden alattvalója
Teljesen egyenlő. Summája ennyi.
Az egész természetesen csak utópia.
Prága és Krakkó között igen kicsi
A távolság. Beutaztam néhányszor.
Elég mostoha, sziklás, hegyes vidék.
Tarján: Fullajtárja voltál az érsek úrnak?
Ha udvarias akarok lenni: titkára?
Esetleg néhanapján a Thurzóknak,
Derék üzletemberként a Fuggereknek?
És teljes tudásoddal az egész országnak?
Sálmán: Bakócz úgy is szólított, ha magához
Rendelt: Derék titkárom, csak te segíthetsz!
Tudok vagy öt nyelven, ami nagy kincs.
Kiválóan fogalmazok latinul, németül.
Sok bíborosi levelet saját kezűleg írtam.
Tarján: Most meg itt állsz kopottan, megalázva.
Mert kiestél az érsek úr kegyeiből.
Nagyot véthettél, testvérem Istenben!
Sálmán: Kemény dió vagy, öreg barátom!
Be kell vallanom, hiszen nem titok:
Köntörfalazni meg, látom, nem érdemes.
Az egész országot Bakócz gyújtogatta.
A Krakkóban végzett csoportra bízva
A lelkesítő, uszító szónoklatokat.
A tudatlan jobbágyok hittek nekik.
Hiszen mindegyik pap vagy barát volt,
Tehát szájukból az Isten szava szólt.
Nagyot akart rúgni halála előtt,
A lenézett kerékgyártó fia,
A nemesekbe!
Ki lát bele egy vénember ravasz agyába?
Tarján: Csak a bárók gyűlölték igazán.
Sálmán: De a tömegnek áldozatul mégis
Engem löktek oda. Majdnem
Felkoncoltak, és kifosztották
Dúsgazdag palotám. Kiátkoztak
Az egyházból, pedig maga
Perényi Imre nádor volt
A keresztapám. Jöttek a vádak
Sorban:
Gettóban hagytam a zsidó családom.
Bűnös viszonyban éltem egy
Keresztény nővel, akitől fiam is
Született.
Igazságosztó Jehovám megbüntetett,
Mert megölték szegényt húszévesen!
Az ezerszer elátkozott Boroszlón
Leszúrta egy alattomos aranyműves.
Erre mind fény derült, és ha nincs
Magas pártfogóm, maga Bakócz Tamás,
Lefejeztek volna Szent György terén,
Mint egykor Hunyadi Lászlót.
Mintha én lettem volna bűnös mindenért!
Tarján: Mindig szerettem az egyenes beszédet.
Látom már, hogy derék vejem lesz, ha
Teljesíted kívánságomat. Ne felejtsd!
Pál apostol zsidókhoz írt szavaival szólok.
Saulus tudta, mi a megtérés:
„Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer
Megvilágosíttattak, és megízlelték
A menny ajándékát, habár elesnek,
Azok ismét ne újuljanak meg.”
De addig felejtsd el egyetlen unokám!
Sálmán: Mit szólnál, ha egyik éjjel elrabolnám?
Tarján: Az előzőt is így szerezted?
Sálmán: Nem! Nem vettem, magamhoz édesgettem.
Akkor még nem volt ám ilyen kopott!
. A bíboros úr és rangom mindennel
Felruházott:
Volt tekintélyem, pénzem, házam.
Kincstárnoka lettem a királynak.
Tarján: Tehát keresztelkedj meg újra!
Szalkai László, a kancellár, mint kezdő rabló,
Legalább annyira mohó, mint
Bakócz Tamás, a rossz emlékű elődje.
Sálmán: Attól félek, hogy öt év a felejtésre
Rövid idő. Nem mer szóba állni velem.
Hagyd, hogy utoljára megkísértsen
Az ördög!
Akarsz olyan gazdag lenni, mint Fugger?
Már holnap úgy járhatnál, mint egy gróf.
Tarján: Apádnak honnan van annyi pénze?
Sálmán: Sokat tudsz már rólam, de nem mindent.
Apám a királyi birtokok árendása.
Ő az egyetlen, de erős támaszom.
A segítségével próbálok kimászni
Abból a veremből, ahová sorsom vetett.
Túl mély a szakadék múltam
És a kilátástalan jelen között.
Úgy érzem, tisztelet, megbecsülés
Számomra már végképp elveszett.
Tarján: De nem veszett el! Én adjak egy
Zsidónak hitet?
Sálmán: Minden elveszhet, de a szerelmet
Nincs olyan földi erő, ami tőlem
Elveheti. Zsidó szívemnek tilos
Egy keresztény lányt megszeretni?
Tarján: Ezért anyáddal vess számot, aki szült,
És ilyen mohó zsidónak nevelt fel!
Vagy azt akarod, hogy az unokámat,
Akiről azt állítod, hogy szereted,
Olyan sors sújtsa, ami téged fenyeget?
Az üdvösségétől fosszam meg?
Kiátkozzon bennünket az egyház?
Sőt, mint rossz, hitehagyott eretneket,
Pedig ebben az országban nem szokás,
Egy piac közepén égesse meg?
Sálmán: Akkor el fogom rabolni!
Tarján: Tedd, ha nem félted a nyakad!
Ne felejtsd, hogy itt nem égnek máglyák,
De ebben az országban is ismerik a tüzet!
Sálmán: Nézd, öreg, te nem vagy gazdag.
Tarján: Így igaz!
Sálmán: Az én apám ma ki tudná fizetni
A leggazdagabb főúr birtokát.
Tarján: Miért lett volna adószedő éveken át
A király birtokán?
Azt tudom, ha minden zsidó uzsorás,
Bérlő és vámszedő összefogna:
Megvehetnék az egész országot.
Valóban csak az a borús választásunk
Maradt:
Ti veszitek meg pénzen vagy a szultán
Véren.
Sálmán: Színaranyból készíttetek szobrot az
Unokádról!
Tarján: Húszéves, éretlen ifjak ömlengése!
Keresztelkedj meg! Akkor megkaphatod.
Újra fölkapaszkodhatsz a szamárlétrán,
Mert nem hiszem, hogy nincs olyan nagyúr,
Aki ismerve aranytermő eszed,
Ne venne tüstént szárnyai alá,
Ha palotájában gyorsan jelentkezel.
Az idő gyorsan jár, soha meg nem vár:
Így tartja a magyar szólásmondás.
Keresni kell a színes tollú madarat,
Ami néked újra erős szárnyakat ad.
Ha meg nincs reményed a gyógyulásra,
Súlyos betegen ne kerülgesd házamat!
És jól vigyázz, nehogy féltékeny úrfiak
Kiugrassanak a bőrödből!
Sálmán: /Lassan elballag, és közben mondja./
Lesz még éjszaka is, és az a barátom.
Megszerzem ezt az angyalt minden áron.
Tarján: /A távozó után egyre hangosabban./
Isten áldjon! Ha szükséged lesz keresztapára,
Csak szólj, jó Sálmán! Csak szólj nekem!
Szívesen vállalom. Solem alechem!
Második jelenet
Helyszín: A várban utcára néző hálószoba.
Anna: Még nincsen itt. Pedig esténként
Eljön ablakom alá, és csak
Beszélgetnek. László és András,
A két jó barát. László csak sétál.
Felnéz a csillagokra, és hallom
Ahogy Vénuszt dicséri, de nem
A szerelem égi mását,
Hanem mint a magyarok csillagát.
Nem lehet más, mondta csendben,
Mert, mint hazánk, az ég alján jár.
Láttam már az utcán. Derék ember.
Neki nem félek a szemébe nézni,
Mert a tekintete szelíd és komoly.
Órákat tölt itt, őrködve álmom fölött.
Én várok és várok, ha kell, hajnalig
Hogy halljam határozott lépteit,
A gesztenyeszín, bársonyos hangját,
Amely haja színéven rokon.
És megfontolt, férfias szavait!
Ismerem káromlást nem tűrő
Lelkét, mely az enyémnek titkos társa.
Ott van minden vasárnap Szent
Mária Magdolna templomában.
Vele együtt mindig jókedvű
Szellemes társa, akivel esténként
Ablakom alatt játékosan társalog.
Ebből tudom, hogy nemes ifjú és művelt,
Itáliában jártak univerzitásra.
Lászlónak hívják. Vitéz rokona lehet
Annak a dicsőséges szent királynak.
Jaj, a virágot! Majdnem elfeledtem!
Egy szál az üzenet, még kinn vár a kertben.
De jönnek már! A virág még ráér!
Hála Istennek, jönnek mind a ketten!
/ A nyitott ablakban hallgatja őket./
Harmadik jelenet
Anna ablaka alatt. Két fiatal férfi jön:
László és András
András: /Szavalva./
Íme, újra itt vagyunk, mint fenn
Az ezüst hold és udvarán a csillagok.
/Töprengve, játszva./
Mintha hold anyó kisebb lenne mára,
Valaki, fényes nappal, lopott belőle:
Holnap biztos felmegy az ezüst ára,
Két aranyat ér majd az árva ezüstöd.
Bár a holdra azt mondják mifelénk,
Debrecenben: „A hold hol nő, hol fogy,
Nehezen lehetne reá köntöst szabni.”
Mekkora sötétség lenne hold nélkül!
Jól van ez a világ megteremtve.
László: Mondod te, aki soha nem nézel az égre,
Ezért botlasz még fényes nappal is.
Alig várod, hogy valamelyik tavernából
Felhangozzék a kiáltás: három, három, három!
Három dénárod mindig van, és ilyenkor
Végignótázod az utcát, ha hagyom.
András:„Tabernában halni meg, ez az akaratom,
Hol epedő ajkammal utolsót ihatom,
Hol peng a citera, felzendül a kardal:
E vén korhely iránt, Uram, legyél irgalommal!”
Régi nóta volt, de most ének nélkül.
László: Hozzáteszem, hogy hizlaljam haragod,
Milyen szóbeszéd járja a várban.
Mondják egy útra kelő atyafinak a barátai:
„Vigyél magaddal kardot is az útra!”
„Hogyne! Hogy még azt is elszedjék!”
Nem te voltál az a bátor levente?
Ez a híressé lett anyámasszony katonája?
András: /Kardot szegez./
Bizonyítékot tüstént, egykomám,
Ha nem akarod, hogy felnyársaljalak!
László: Honnan csaltalak el ma este?
Pedig jól tudtad, hogy mi a regula.
Tőled kérdezem, asszony bolondja?
Nem egy özvegyasszony szőke kontya,
Ami béklyóba verte görbe lábaid?
Elég volt a kulcsát megtalálnom,
Hogy néhány órára szabad lehess,
Barátom.
András: Hazug vagy te, egykomám, és gyáva is,
Ha meg nem sértem híres bátorságod.
Eljönnél-e éjféltájban, amikor ilyen
Harapós a hold, és szellemek járnak?
Egyedül eljönnél az áhított „mennybe”,
Ebben a züllött várban, egykomám?
László: Eljönnék, ha maga a halál fenyegetne,
Akkor is.
András: Ó, emlékező Bacchusom, jó barátom!
Egykoron a főtéren a díszkútból,
Ezzel a két sasszememmel láttam,
És ezzel a kicsi számmal kóstáltam,
A legjobb szerémi vörös bor csordogált.
Az volt a zarándoklat, nem a római!
Igazhívő és igazán hitetlen,
Egyformán sorba állt.
Úgy, mint a katonák:
Bögre, fazék, findzsa, bőrsapka, csizma.
Volt olyan, aki csak a száját tátotta,
Úgy nyelte a szerémi nedűt, mint én.
László: Nem lehettél akkor még iszákos,
Tizenöt éves sem voltál.
András: Honnan tudod, hogy nem az anyatejjel
Kezdtem? Budán csellengve folytattam.
Aztán megágyaztam urasan magamnak,
Néhány botlás után, az utca puha kövén.
Szerencsém volt, mert nem tapostak agyon.
Mert még azt is megadta a jólelkű Isten:
Sültek röpködtek ki egy gazdag ablakon!
Sült kappanok, ludak és galambok.
A tömeg meg egyszerre tépte szét egymást
Meg a szépen pirított szárnyasokat.
Milyen mesebeli világ volt itt!
László: Élénk fantáziájú dajkád lehetett!
András: Éhes vagyok, szomjas vagyok, egykomám.
Hol az a kút és hol vannak azok a galambok?
Ebből is láthatod, hová süllyedt a világ.
László: Akkor volt vendége Budának öt évig,
Éppen ezerötszáztól öt éven át,
Zsigmond, a gazdag cseh herceg, aki
Ma Lengyelország nagyra becsült királya.
A mi Dobzse Lászlónk édestestvére,
Akik úgy hasonlítottak egymásra,
Mint az édes körte a keserű vackorra.
András: Fölöttébb kényes a gusztusod! Szerinted
Milyen legyen egy jó király? Mint Mátyás?
László: Olyan legyen, mint egy rendes ember!
Magyar legyen, hogy megértse a szavunk!
Keresztény, akinek szent az adott szó.
Nem mindenre „dobzse”, mert az aggasztó.
Akinek fontos a kereszt és a kard.
Legyen tetőtől talpig férfi - mint én!
András: No, a végét jól elhibáztad:
Éljen, éljen, hatodik László király!
László: No, ez csak buffó volt, érted a tréfát.
Te, akivel megjártuk szép Itáliát,
Amelynél csak Pannónia kedvesebb.
András: Akkor volt kedvesebb, amikor a házak
Pincéi tele voltak jóféle borral.
Felséged szerint mi lehetett ez
A falba épített padka, amin csücsülünk?
László: Ahol az idős szomszédok tereferélnek.
András: Add vissza, egykomám, a koronád,
Mert nem való kongó főre.
Jól figyelj rám! És akár hiszed, akár nem:
Minden ház kocsma volt, és borát mérte
Mindahány. Jött a szomjas vendég,
Koppantott egyet-kettőt a kapun.
Mi történt ekkor?
Kinézett a vizsla német az ablakon.
Ha tetszett neki a vendég szebbik fele,
Kancsóval jelent meg a kapuban.
Ezen a padkán ült a szomjas vevő,
És várta előbb a kóstolót, aztán a ráadást.
Kár, hogy ezek a szép idők elmúltak,
És józan fővel ülünk a pityókások
Hűlt helyén.
László: Lám, okos ember bolondtól is tanulhat.
András: Nevezd az okost bolondnak, az nem bánt.
Olyan könnyel elfeledted Itáliát,
Mintha rossz emlékű álom és nem
Egy színes szoknyájú kurtizán lett volna?
Bologna! Három éve, hat szerelme,
Ahol forróban pezseg a vér és örök
A nyár. Ahol csapnivaló volt a hírünk,
Mert egyik előttünk ott járt derék magyar,
Lányszöktetés közben vagy tíz digót
Kardélre hányt. Nyomot hagyva
A hallgatag kripták feliratán.
Most fölidézlek, Magyar Gergely!
Ki voltál vir magne nobilitatis:
Nagy nemességű, ifjú magyar úr.
László: Evviva, Itália! Ha ott születtem volna,
Ma már latinul szónokolnék egy fakultáson,
Vagy szolid, pénzét kuporgató
Megbecsült polgár lehetnék.
Itthon csak magyar a rangom, és sírom
Lehet, hogy nem lesz dohos kripta mélye,
Hanem kutyák konca, hollók ebédje.
Extra Hungariam non est vita!
Extra Hungáriam est vita?
András: Az utóbbi igaz, édes egykomám.
Hazajöttünk, elveszett a szabadságunk.
Zsoldosai lettünk az országnak, de
Szerencsére Tomori Pál hadában.
László: Tudod, mi hiányzik a legjobban?
András: Ha tőlem kérdezed és komolyan:
A béke. Egy katona szájából furcsán
Hangzik. De ez hiányzik ennek az
Országnak már századok óta: la pácse.
Ezzel bújt ki belőlem a maradék olasz.
Pedig ők nem is tudják, mit jelent.
Olyan számukra, mint a levegő,
Ami élteti őket. Nekünk a béke
Vágyálom vagy életünk véres vége.
László: Nincs körülöttünk, sem bennünk.
Már másfélszáz éve. 1396-ban először
És utoljára francia és burgund lovagok
Segítettek. Csúfos vereséget szenvedtek.
András: Azért el kell ismerni, hogy nagyvonalú
Nép a francia. Ha már itt jártak,
Akkor emlékül hagyták: a morbus
Gallicust, a vérbajt. Bosszúból!
Legalább a törökre testálták volna!
Azok verték meg őket, nem a magyarok!
László: Valamikor hogy tódultak Palesztinába!
Pedig most hazánk a SZENT FÖLD,
Amit föl kéne szabadítani, óvni!
Magunkra maradtunk, és vérzünk
Kiszolgáltatva, reménytelenül.
Költők sem születnek manapság.
Háborúban hallgatnak a múzsák:
Ha világra is jönnek, előbb fognak
Éles kardot, mint lúdnak a tollát.
Pannóniai János, kiről beszéltem
Néked, a békéért imádkozott ötven
Éve, az angyalok nyelvén, latinul.
Hallgasd meg a kedvemért, kérlek,
Hadd idézzem föl időszerű sorait!
„O pater, omnipotens, qui caelum et
sidera solus aeterna dicione premis,
his miseris oculos terris, quas Marte
feroci vastari cernis longoque perire
duello, et nobis talem tribuas, pater
optime, pacem, que mala cuncta
procul mortesque repellat acerbas.
A magyar költő fordításában,
Aki természetesen én magam vagyok:
„Ó, Felséges Atyánk, ki a csillagos
Égben uralkodsz örök hatalmaddal,
Tekints e gyászos földre, ahol hosszú
Háború irtja magyar hazánk népét.
Adj neki, kegyelmes Atya, kinek keze
A bajokat és a halált elűzi: Békét!
/Szünet./
A fordítás még nem olyan tökéletes,
Mint a gazdája, a király.
András: Ezt hallgatva elszállt a jókedvem.
Most nem tudnál kifacsarni belőlem
Egyetlen cseppnyi humort.
Mert ha már Mátyás korában is így volt,
Akkor ne csodálkozzunk, hogy az
Országnak már csak olyan karok
Szolgálnak, mint az enyém és a tiéd.
László: Szétzüllik az ország. A király gyerek,
Udvara csak a maga hasznát nézi.
A várak rongyosak, nincs rájuk pénz,
Mert rabolják az idegen szívűek
És a magyarnak nevezett bárók.
Csupa gonosz szándékú összeesküvő.
Buda olyan lett Mátyás halála óta,
Mint egy rosszul őrzött végvár.
Csupa lest vető sarok és gyilokjáró.
András: Ezt akartam mondani én is, egykomám,
Éppen olyan lett, mint Nándorfehérvár.
Csak a nagy Hunyadi János nélkül!
László: Ne felejtsd el, barátom, hogy mi nem
Tréfából vagyok itt. Minden éjszakára
Vállaltuk a príma vigíliát, az első
Virrasztást, mint Tomori őrségének
Tagjai. Ehhez tartsd magad!
Most nemcsak kardod van, de hatalmad
Is.
Hatalom van a kezünkben, és féljen,
Aki este kilenc után rosszban
Sántikál. Azt várja a dutyi mélye,
A Városháza dohos pincéje.
András: Már végigjártuk az öt utcát, de ez ház,
Ez az ablak téged megbabonázott.
László: Ablaka alatt bevallom lelkem gondjait.
Nézz csak ezüst Lunánkra, a holdra!
Nékem nem egy csábos istennő jut
Eszembe róla. Hanem vérszagú mező,
És a Sztambul felé vánszorgó magyar rabok
Hosszú sora. Vagy az a török, aki
A csatatéren fürgébb lesz, mint én, a „király”.
András: Bár lehet, hogy rác vagy oláh lesz.
Az a hullarabló, aki köszöni szépen
A vitézséged, de egy nyakadon talált
Arany keresztért, a csata után agyonver.
Crna Gora: fekete hegyek alattomos
Mindig prédára éhes lakója.
Gondolj a nagy Hunyadi Jánosra,
Akit Brankovics, a vajdájuk,
A várnai csata után foglyul ejtett!
László: Bár támadna egy magyar Józsué,
Aki nem a napot, de ezt a véres Holdat
Isten segítségével megállítaná!
Kinek valljam be a fájdalmam,
Ha nem annak, aki szívemet hordja.
András: Hagyjuk a fakó holdat! De láttad-e már
A felkelő napot a pusztán? Amikor
A földből emelkedik ki az ezerszínű
Gyémánt ostya, és gyöngyöztet
Minden csepp harmatot.
Az volt a fölséges úrfelmutatás!
Nem csodálom, hogy egykor a pusztán
Elődeink ösztönösen térdre borultak
A fölséges csoda előtt, és imádták.
Mint mi, jámbor utódok, az Ember Fiát.
Tudod, hogy megvan a kutyabőröm,
De azt ükapám a Hortobágynak
Köszönhette, mert tőzsér volt, és
Budára hajtotta hajdan a gulya javát,
Ezt idővel, nemességgel jutalmazta
Zsigmond, az a szoknyapecér király.
A két bátyám: László és Máté
Már maga gazdálkodik. Amit
Az ősöktől megtanultak: gulyákkal járják
A Hortobágyot. De olyan két nyakas,
Szabad embert, rajtam kívül, még azt
Hiszem, senki sem látott. Majd
Egyszer, boldogabb időben, elviszlek
Oda. Bemutatom őket és a kelő napot.
Most gyorsan vallj szerelmet! Aztán
Menjünk, mert éhgyomorra Ámor
Csak bolondít, de nem boldogít!
László: Elfelejted, hogy a prima vigiliának,
Hála Istennek, még nincsen vége.
Bár csak néha látom, de talán
Az ablakon át most meghallja:
Boldog vagyok, hogy közelében élek!
Minden szép és jó megtestesül benne.
Édesanyja szülte erre a baljós
Magyar világra, de a lelkét én
Alkottam. Hiszek a szavak mágikus
Erejében.
Hiszem, hogy nekem alkotta az Isten.
Miatta hiszek még a jövőnkben.
/Riadtan, játszva./
A holdat elrabolta egy felhő és
Egyiptomi a sötétség.
András, markolj bele! Tépd le az éjszaka
Leplét! Erős vagy, barátom, ismét ragyog
A hold!
/Gyorsan elfojtott női sikoltást hallanak./
András: Az előbb ócsároltuk ezt a várat,
Benne az éjszakának szörnyeit;
Hallottad ezt a hangot? Valakinek
Talán most metszették át torkát?
Olyan sebesen elfulladt a hangja.
No, ez nem tréfadolog!
Talán a kertben, leginkább ott lehet!
László: Megfagyott bennem a vér.
Álomriasztó sikoltás volt, mégis alszik
A közömbös, fárad éjszaka újra.
András: Akkora a csönd, mint a kripták mélyén!
/Suttogva./
Nézd a magas kerítést! A holdig ér,
Mégis egy nesztelen árny a tetején,
Sötét, mint az ördög, aki beteg lett,
És barát akar lenni. Vagy Empúsza,
Az alvilág szamárlábú szörnye, ami
Éppen a felső világra szökött,
Hogy kiszemelt áldozatának
Meleg vérét az utolsó cseppig szívja.
László: Ne őrjíts meg otromba humoroddal!
András: Valami szőnyegféle terhet cipel.
László: Tudja, hogy a házban csak egy szűz
Meg egy idős férfi lakik. Alattomos rabló!
De álljuk útját, vessünk gáncsot
E tiszteletre nem méltó barátnak.
Negyedik jelenet
Megállj, pokolfajzat! Vagy e szentelt vas
Átfut a szíveden. András, kötözd meg
A kezét! Lökd a falhoz! Vedd el fegyverét!
/Minden katonásan lezajlik./
András: Csak egy tőrkés! Torokmetszésre megteszi.
László: Bontsuk le a héját! Ki van a jámbor csuhában?
Közben nézd meg terhét, azt a szőnyeget!
Egy karthauzi vállas, idős ember!
András: Még szerencse, hogy elég fényes a hold,
Így te is megcsodálhatod a csodát, egy
Gyenge lányka fekszik ájultan előttem.
László: Bizonyos, hogy él ez a drága?
Tündérszép Anna! Annácskám!
Nyisd ki szemeid, virágom!
Gonosz álom zárta csak le pillád.
Szerelmes Istenem, tekints ránk!
Mozdul a feje, rám néz. Nézz rám,
Te drága!
Tündérszép Anna! Annácskám!
András: Elkábította ez a bitang.
László: / Indulatosan az ajtóhoz rohan, és veri./
Hé, öreg! Ébredj, nagy okod van rá!
Most rabolják a házad lelkét, és te
Ezt hagyod? Erősebb az álmod, mint
Az aggódásod?
Vagy torkodat metszette ez a bitang?
/A házban gyertyafény lobban. Zár nyílik, és Tarján
kivont karddal megjelenik./
Ötödik jelenet
Tarján: Mi ez az éjszakai lárma?
Jaj, édes Istenem, segíts! Az unokám!
Ugye él, tisztes úrfiak? Ugye él?
Drága unokám! Egyetlen magzatom!
Drága unokám, ébredj! Nagyapád van itt.
/ Arcát simítgatja az ébredező lánynak./
Bevisszük szegényt a házba. Segíts, úrfi!
László: /A fogolyra mutat./
Vigyázz rá, mint a két szemedre!
/Segíti a lányt bevinni a házba./
András: No, öreg barátom, leányrabló!
Vén fejjel szüzet rabolni bátor
Cselekedet, mondhatom!
Amint látom, zsidó a fajtád! Tetézed
Születéseddel a bűnödet.
Átkozhatod anyád,
Ha bitófán végzed vagy bárd alatt!
Bár annyira nem ismerem a törvényt,
De néked mindenképpen véged!
Még nem vágták föl a nyelvedet?
Legyél is néma, mint a partra vetett hal!
László: Kísérd be ezt a sötét gazembert!
De közben nyomd keményen hátához
A vasad!
Nehogy azt higgye, csak tréfálsz!
András: No, vége a meghitt csevegésnek. Lódulj, öreg!
/Bekíséri az ajtón./
Hatodik jelenet
Helyszín: Tarján szobája.
Színen a férfiak. A kislány a szobájában pihen. A rabló,
egy székhez kötözve, fejét leszegi.
Tarján: Kérlek benneteket, hagyjatok magunkra!
Várjatok kinn a tornácon, derék úrfiak!
/A fiatalemberek kimennek./
Igen gyorsan beváltottad ígéreted.
Bár látszott rajtad, hogy mohó a vágyad.
Mégis azt hittem, még ma éjjel nyugton
Alhatok. De te nem haboztál!
Ne húzzuk hosszúra az éjszakát!
A kilátásaid mákszemnyit sem javultak:
Holnap ilyenkor már nem leszel,
Kutyák és varjak marakodnak rajtad.
Ha erre gondolsz, nem fagy meg benned
A meleg vér, nem lesz hideg a verejték
Lázas homlokodon?
Tüzes fogóval csiklandoz a bakó
És lábaid kímélve tördeli.
Visong a kíváncsi, kárörvendő nép!
Sírsz már, vagy a fogad csikorog?
Egyedül én tudnék rajtad segíteni. Itt van
A kezemben hosszú, gazdag életed,
Vagy gyors és szörnyű halálod.
Az asztalon hever egy pergamen,
Mellette toll és tinta. Nem kérek semmi
Mást, csak egy beismerő vallomást.
Dörzsöld csak élővé zsibbadt kezeid!
Hitelesíti majd a két derék legény,
A vár éber őrei. Isten tartsa sokáig
Életben őket!
A végén említsd meg, hogy keresztény
Útra térsz!
/ Karddal a kézben asztalhoz ülteti./
Sálmán: Mit tehetnék? Nem hajtom könnyen bárd alá
Fejem. „Ego, Sálmán ben Efraim,..
/ Írni kezd. Rövid csend./
Tarján: Hé, úrfiak, bejöhettek!
Hitelesítsétek ezt az írást!
Előbb olvassátok csak föl hangosan,
Hogy a rossz szemem is hallja.
András: /Súgva./
Te voltál a borostyánkoszorús,
Latin nyelvből tiéd az esély.
László: „Én, Sálmán, Efraim fia, beismerem,
Hogy ezen az éjjelen, el akartam
Rabolni keresztény Tarján szűz leányát,
Hogy ágyasommá tegyem. Apjának ígértem,
Hogy őseim vallását elhagyom, és majd
Mint keresztény pályázom a lány kezére.
1519. május hó 8. napjának éjjelén.
Snéor Sálmán, Efraim fia”
András: Ez úgy hangzott, mintha nem zsivány,
Egy rabló, de egy művelt úr fogalmazta volna.
László: Írjuk alá! Aztán menjünk, mert
A pokol kénköves bűzét érzem.
/Tarjánhoz fordul./
De jó öreg, két őrt ajánlok: egy jámbor
Komornát és egy vad komondort.
András: A komondort ne ajánlgasd! Jól ismerem.
Utálná a falakat, a szabadságot szereti.
Tarján: Figyelek rád, kedves barátom, és
Belátom, hogy mindkettőre szükség van.
Csak jól olvashatóan, nemes úrfiak!
/Aláírják a pergament./
Tarján: De jól vigyázz, vakmerő Efraim!
Ez a pergamen, ha egyszer megszólal,
Halált kiált ravasz, zsidó fejedre.
De eskettessük meg, hogy többé
Nem tör ilyen galádul a házamra.
Werbőczy urunk formuláját idézem
A Tripartitumból. A magyar törvények
Teljes gyűjteménye.
Most adták ki Viennában.
Fordulj kelet felé, és
Vedd le lábadról a sarut! Tedd
A Bibliára a kezed!
Mondd utánam!
„Én, Sálám ben Efrain esküszöm az
Élő Istenre, a szent Istenre,
A mindenható Istenre, ki teremtette
Az eget és a földet, a tengert és
Mindeneket, melyek azokban vannak,
Hogy én ebbe a házba gonosz szándékkal
Többé be nem lépek. Ha megtenném,
Nyeljen el engem a föld, amely Náthánt
És Abyront elnyelte. Ha újra megteszem,
Érjen engem szélütés és lepjen meg
Bélpoklosság, mely Elizeus kérésére
A szíriai Naamánt elhagyta és Elizeus
Szolgájára, Jeziire szállt. És ha bűnös
Leszek, érjen engem nehéz nyavalya,
Vérfolyás és rögtöni gutaütés, és
Ragadjon el a hirtelen halál,
És vesszek el testestől, lelkestől
És vagyonostól, és Ábrahám kebelébe
Sohase jussak. És ha bűnös leszek,
A törvény, amely Mózesnek a Sinai
-hegyen adatott, semmisítsen meg,
És mind az írás, mely Mózes öt
Könyvében írva van, szégyenítsen meg
Engem. És ha ez az én esküvésem
Nem igaz és nem való: törüljön el
Adonáj és az Ő Istenségének hatalma.
Amen.
Hozd rendbe magad, és térj észre!
Tartsd magad hűségesen az eskühöz!
/A két férfihoz fordul. Kezet ráznak./
Köszönöm, hogy unokámat és engem
Nem hagytatok elvesznem. Köszönöm.
Az ő nevében is.
Kérlek benneteket, László és András.
Mert ugye jól olvastam a nevetek?
Kísérjétek ezt a szerencsétlent
A Zsidó utca sarkáig!
Aztán hadd menjen Isten hírével.
András: Mennyivel egyszerűbb eskü a miénk.
Csak egyetlen kemény szó: Fogadom!
László: Vagy legfeljebb kettő: Szavamat adom.
Aztán jöhet a baráti kézszorítás.
Nem szótenger és hazug írás!
Hazudik minden szószátyár beszéd,
Még ha eskünek is hívják.
András: Olyan ez, mint szőlős gazdának
A ruskó: a kevés is sok belőle.
No, de köszönjük a vendéglátást,
Háziaknak kívánjuk az Istenáldást.
Lóra, László barátom, de jobb lábbal!
Valamikor milyen sokat lovagoltam!
Hogy szerettem a versenyt a széllel!
Most rab vagyok egy züllött várban:
O tempores, o mores! Micsoda idők!
/Sálámhoz./
Tisztelt rabló úr! Kedves álruhás!
Ballagjon előttünk, mi majd követjük,
De csak a Zsidó utca sarkáig.
László: Dicsértessék a mi Urunk, Jézus Krisztus!
Tarján: Isten legyen veletek ezután is!
/A fiatalembereket és Sálmánt
Tarján a kapuig kíséri./
Hetedik jelenet
Anna: / Benyit, majd bejön a szobába.
Fölkapja a pergament, és olvassa./
„Egervári László, Tomori udvarában.”
Ez üzeni nekem. Megtalál a levelem,
Esküszöm Krisztus szent nevére!
/ Kisiet./
Nyolcadik jelenet
Tarján: /Visszatér. Térdre borul./
Engedd én Istenem, hogy a te szent Fiad
Áldozatának gyümölcsét érezzem.
Az igaz hit és keresztény szeretet
Által szent Fiadba olts be engem,
Én őbenne, ő énbennem lakozzék.
Erősíts engem, hogy a te törvényednek
Útján soha el ne fáradjak.
Gyógyítsd meg lelki sebeinket!
Ne utáld meg, irgalmas szamaritánus,
Háládatlan szolgádat.
Azon szeretetért, mely téged
A földre hozott, tisztítsd meg
Az én bűnös lelkemet.
Teljesítsd be lelkemnek éhségét,
Erősíts engem, nevelj a jóban,
Vigyél be az örök boldogságba!
Köszönöm, hogy nem hagytál
Könnyes arccal földre esnem.
Segítsd minden időben öreg szolgádat!
Támogasd szándékában, és ha
Segítesz: az igazságnak szolgálhat!
Ámen.
MÁSODIK FELVONÁS
Első jelenet
Helyszín: A Zsidó utcában.
Efraim bő ujjas palásttal. Aisah ölében egy csecsemő,
fia az anyja ruhájába kapaszkodik.
Aisah: /Leül egy kőre./
Hagyj itt megpihennem!
Nehéz teher a méltatlan gyalázat,
Mint a kő ősünk sírjának bejáratán.
Vállaim gyengék ezt elviselni.
Hagyj itt megnyugodnom!
Efraim: Ágyamon éjjelente keresem őt,
Akit lelkemből szeretek,
Kerestem, de nem találtam.
Fölkelek azért, és bejárom a várost,
Az utcákat és a tereket;
Megkeresem, akit lelkemből szeretek!
Ígérem, hogy megtalálod, leányom!
Aisah: És nincs a földön, nincs olyan próféta,
Aki megmondaná, hogy a bánat
Éjszakái meddig tartanak még.
Efraim: Nem maradhat meg házamban,
Aki álnokságot művel.
Aki hazugságot beszél,
Nem állhat meg szemem előtt.
Aisah: Hallgasd meg, Uram imádságomat,
Jusson hozzád kiáltásom!
Ne rejtsd el előlem orcádat,
Ha szorult helyzetben vagyok!
Efraim: Fölemeli porból a nincstelent,
És kiemeli szemétből a szegényt.
Az előkelők közé ülteti,
Népe előkelői közé.
Aisah: Néked nincsen mit siratnod?
Efraim: Még nem jött el a siralmak ünnepe.
Jönnek messze földről,
A ég széléről:
Az Úr, és bosszús haragjának eszközei,
Hogy elpusztítsák az egész földet.
Ezért lehanyatlik minden kéz,
Megdermed minden ember szíve.
Jön már az Úr napja kegyetlenül,
Féktelen, izzó haraggal.
Pusztává teszi a földet,
Kipusztítja róla a vétkeseket.
Akit csak elérnek, leszúrják,
Akit csak megfoghatnak, karddal ejtik el.
Csecsemőiket szemük előtt zúzzák szét,
Házaikat kifosztják, asszonyaikat meggyalázzák.
Aisah: Elrekesztve élünk, mint a poklosok.
Mocskos, szűk, sötét sikátorokban,
Ahová csak délben ér a napsugár.
Efraim: Ti, akik szeretitek az Urat,
Gyűlöljétek a gonoszságot!
Megőrzi ő híveinek életét,
Kimenti őket a bűnösök kezéből.
Fényözön árad az igazra,
És öröm a tiszta szívűekre.
Aisah: Mindannyian földönfutók vagyunk,
Mint könnyű polyva, ha szétszórja a vihar.
Többé nem gyűjt össze minket senki?
Uram, mikor fog teljesülni ígéreted?
Efraim: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó,
Mert örökké tart szeretete!
Így szóljanak az Úr megváltottai,
Akiket megváltott az ellenség kezéből,
És összegyűjtött különböző országokból,
Keletről, nyugatról, északról és délről.
Aisah: Ők már nem adhatják meg elszenvedett
Gyalázatunk árát sohasem?
Efraim: Dicsérlek téged, Istenem,
Ne maradj néma!
Mert bűnösök és alattomosak
Tátották fel szájukat ellenem,
Hazug nyelvvel beszélnek velem.
Gyűlölködő szavakkal vettek körül,
Ok nélkül harcolnak ellenem.
Rosszal fizetnek nekem a jóért,
Gyűlölettel a szeretetért.
Sálmán hol van, Aisah, leányom?
Aisah: Sietve ment, palástot kapva magára.
Nem ért rá még elbúcsúzni sem.
Efraim: Bölcs gyermek ő, megáldja majd az Úr!
Így szól az Úr az én uramhoz:
Ülj a jobbomra,
Míg ellenségeidet
Lábad zsámolyává nem teszem.
/Bemegy a házba./
Második jelenet
Márk: Anyám! Nézd, éppen itt jön felénk apám!
Aisah: Aki itt jön, az már nem apád.
Ismeretlen minden mozdulata.
Térj ki az útjából, mert rád tapos!
/Sálmán közelít, de keresztény ruhában./
Sálmán: Meg fog történni! Labdává tett a sors,
És most fölhajítva, nem tudom,
Hol fogok leesni. Visszaút nincs többé!
Maradtam volna gettóban halálig?
Én igaz Jehovám, megtagadtalak,
És veled együtt minden rokonom.
Márk: /Az apjához fut./
Lám, hogy jól láttalak, apám!
Hová tetted a régi palástod?
Anyám nem ismert rád. Nézd,
Ott ül, némán, a szegletkövön,
Ölében ringatja a húgom.
Sálmán: Menj vissza, jó fiam, anyádhoz!
Nem vagyok többé apád, és özvegy
Anyádnak férje sem.
Adj nekik könnyes csókjaimból!
Jehovám! Ez a fiúcska nem vétett
Neked, bocsáss meg néki apja vétkeit!
Márk: Apám, a szentírásban úgy olvastam:
„Megbüntetem a szülők bűneit
A gyerekekben harmad és negyed
Íziglen.”
Sálmán: Átkozd, átkozd majd apádat, akinek
Bűne kínszenvedéssé teszi életed!
Eredj anyádhoz, és mondjad el neki,
Hogy özvegy lett, vegyen gyászruhát.
Mert engem többé e földön sosem lát.
/A fia fejére teszi a kezét./
Dániel Istene! Sálmán Ura!
Hatalmas Úr! Csak attól félek,
Hogy láthatatlan ujjad életem
Falára véres betűkkel írja fel:
„Mene, Tekel, Fáresz.
Megmérettél és könnyűnek
Találtattál.” Ha így lenne egykor,
Ne sújtsd miattam ezt a bárányt!
/Sietve elmegy./
Harmadik jelenet
Helyszín: Templom előtti tér Budán.
Szalkai: Az ég áldása rád, gyermekem, Imre!
Az ég áldása rád, kedves gyermekem.
Legyen az új hited, mint szikla, olyan erős!
Most újra születtél üdvözítőnk által,
Ezért a múltat, mint a bút, bátran
Vessed el!
Két hazának is polgára lettél,
Ezt ünneplik
Fenn az égben, és én látlak vendégül
Estére.
Ne felejtsd el, hogy apád helyett apád
Lettem,
Búban, bajban, örömben, bánatban
Részesed.
Zárjuk ezt a nagy napot esti
Vigalommal,
És tartson hajnalig a szent keresztelő
Napja.
Nem szentelt víz lesz, ami bennünket
Összetart.
Néhány kupa szerémi borral már
Két jó keresztény halálig tartó
Barátságot, testéri kötést celebrál.
/Megöleli Szerencsést./
Keresztfiam! Az ajtóm előtted
Éjjel – nappal nyitva áll.
/Elmegy./
Negyedik jelenet
Szerencsés: Arany kell nekik, mint Bakócz Tamásnak!
Nem egy megtért keresztény, hanem arany,
Amit most jó reménnyel várnak,
Hogy majd zsákjaikba csorgatom. Erre
Kell nekik Ráchel leányasszony hitvány
Fattya, rovott múltú zsidó, Snéor.
Én, Sálmán, ismerem annak a titkát,
Hogyan kell az aranyat emberekből
„Kinyerni”. Az ostoba Fuggerek még
A föld alá is lemásznak érte. Tegyék!
Szerencsésnek csak gyermeteg királyok
És pénzéhes országnagyok kellenek.
Bennük közös a hit: „Csak zsidó képes
Aljasságra!”
Bár lelkük mélyén tudják, hogy nem igaz.
Mátyást is elárulták ötszörös eskü után.
De az, nagypolitika volt, és nem a pénz.
Amiről ők csak álmodoznak, de tenni
Gyávák, lusták és ostobák egytől egyig.
Vagy a lelkiismeret súlyos bűnébe estek!
Ez a legsúlyosabb keresztény vétség!
Jól tudják, hogy zsidó maradtam.
De milyen jól!
Szerintük így hasznos és kényelmesebb.
Sőt üdvösebb! Az egyház is szentesíti.
Moshatják kezüket a kézfogás után,
Amikor tiszta lelkükkel a piszkos
Kezemből átveszik a pénzt, az aranyat.
De nem néhány márkát! Egy egész vagyont!
/ Töprengve./
A lelkiismeret súlyos terhét én is
Ismerem.
De miért tiszteljem anyámat, apámat,
Ha zabigyerekként jöttem a világra?
Ennek súlya nem terheli a lelkemet.
Ne kövess el házasságtörést! Elkövettem.
De mindkét asszonyomat gyermekkel
Áldotta meg az Úr. Ha megvetsz miatta,
Miért engedted világra jönni őket, Uram?
Hogy fájdalmasabb legyen a büntetés?
Fiam halálával kirótta rám az én Uram,
Amikor a százszor elátkozott Boroszlón
Leszúrta egy aranyműves. Húszévesen!
Jehovám! Mindössze húszéves volt!
Ne kívánd felebarátod feleségét, házát,
Semmijét, ami az övé. Megkívántam.
Erről csak hatalmas Teremtőm tehet,
Aki terhes és kínzó bujasággal sújtott.
Vegye el kínzó férfiasságom! Megteheti!
Törvényeinket ismerik a keresztények,
De Mózes népétől jó néven veszik,
Ha ölni kell, akkor öl, ha lopni kell,
Akkor lop – helyettük.
No, nem néhány garast, hanem bizalmat.
Ez olyan érc, amelyből a legtöbb aranyat
Lehet nyerni.
Kezünk aranyos legyen a kézfogástól,
Ha már magunk közé fogadtunk!
Így gondolják magukban, és barátjuk
Leszek. Egymás között másként
Vélekednek:
Ez egy minden rosszra kapható zsidó!
De jó urak! Jehova népe: kiválasztott!
Jóra és aljasra egyaránt. Sokan vagyunk,
Akik mérlegeljük: Mi a jó és a rossz?
Ami Izrael népének jó, az Urunknak
Is az.
Ami Ábrahám népének rossz, az Úr
Szemében bizonyára gonosz.
Nem használhat a mi Urunk olyan
Mérleget, melyen a választott nép fia
Valaha is könnyebb lesz egy gójnál.
/Elszántan./
Sálmán! Te csak szedd rá a fölbujtót!
És úgy változtass a gójok történelmén,
Hogy mindig a te néped húzzon belőle
Hasznot a végén!
Ötödik jelenet
Tarján: / Meglepi a morfondírozó Szerencsést./
Dicsértessék a Jézus Krisztus, testvérem!
Szerencsés: Neked most gyilkos kell vagy egy tolvaj?
Olyan szépen köszöntöttél, azt hittem, hogy
Tartozom is valamivel.
Mindörökké, ámen, keresztény testvérem.
Jól feleltem? Ha sem gyilkos, sem tolvaj,
Akkor egy vőlegény. Én teljesítettem
A vállalást:
Megmaradt-e számomra a remény?
Tarján: De úgy illik, hogy magyar háznál
Előbb bemutatkozik a vevőlegény.
Baráti szívekkel barátkozik előbb.
Nagy szerencse, Szerencsés uram,
Akinek keresztapja méltóságos
Szalkai László, most a kancellár.
Jól tetted, hogy hallgattál a tanácsomra!
Még mindig rágódhatnál a múltadon,
Pedig milyen gyorsan kinyílt a jövő
Arany szárnyú kapuja előtted.
Csak azt nem tudod még mindig,
Hogy én ki vagyok, és kitől született
Az unokám. A fiam, az édesapja,
Egykor Krakkóban tanult. Ő mesélte,
Hogy a magyar diákok minden évben
Laposra verték a németeket.
De csak a németeket! Játék volt.
Kamasz tanítványok ökölharca,
A vesztesnek legföljebb csak az
Orra vére folyt.
Nemes családból, nemes férfi!
Unokámban az ő vére folyik.
Szerencsés: A kérdésemre válaszolj, öreg!
Tarján: Éppen azt teszem, csak kissé hosszan.
Úgy tudom, ilyenkor a néped
Kitagadja a hitehagyottat.
Azt is tudom, hogy volt már
Keresztény nő az ágyasod.
Magad mondtad, nem tagadhatod.
Ilyen kalandba többé ne bocsátkozz!
Másként közeledj ehhez a lányhoz!
Csak tisztességes házasságról lehet szó!
Gondolj csak mindig Bakócz Tamásra,
Ha nincs mögötted, bizony mondom,
Már elhordta volna hamvaid a szél.
Okosan lépj fokról fokra, egészen a csúcsig.
Addig foglald le a lányom ajándékokkal,
Melyek lassan feléd hajlítják szívét.
Lehet, hogy nem fogja hordani,
De büszkén zárja titkos fiókjába őket.
Majd ha már a csúcsra jutottál, és
Újra lesz palotád, ahova büszkén
Vezetheted, akkor vagy komoly vevő.
Mert ne felejtsd el: nemes kisasszony!
A vére, önérzete mindenképpen az.
A járvány elragadta apját-anyját, de
Lelkemre bízták, hogy meneküljek véle,
Nehogy őt is, engem is megöljön a pestis.
Mi ketten vagyunk a maradék család!
Minden kincsüket magunkkal hoztuk,
Csak a vagyon maradt, amit most bérlő
Igazgat, és tisztességesen évenként
Kezembe adja a haszon ránk eső részét.
Ebből éldegélünk, tisztes jómódban,
Mint egy átlagos budai polgár.
Az édesanyja gyönyörű nő volt,
A fiam is derék, szép szál férfi.
De ilyen a sors! A gyengéket élni hagyta,
Az erőseket elragadta a gyors halál.
Valóban nincsen párja a várban!
Megajándékozzák nemes, éltes urak.
Kerülgetik tejfölös szájú ifjoncok,
Akiknek egyetlen aranyuk sincs.
Pontosabban: Elég aranyuk nincs!
Nekem pedig fontos a kislány jövője!
Nemes házból való, makulátlan szépség.
Csak tisztes polgárhoz adhatom feleségül:
Ezzel tartozom halott apja és anyja
Emlékének is.
Szerencsés: Nemes kisasszonyt kapok feleségül?
Bizonyítékot erről! Mutasd a kutyabőrt!
Tarján: Arra még ráérünk! Te vagyont ígértél.
Hol a vagyon? Apád kitagadott.
A szemében leprásabb lettél a leprásnál.
Hozzá nem fordulhatsz,
Hacsak nem baráti segítséggel.
Szerencsés: Ha már fehér holló lettem,
Vájjam ki az apám szemét?
Tarján: Azt mondják felénk: „Fekete
Hollónak fekete a tojása is,
És abból sohasem kell ki fehér.”
Te fehérnek látod magadat?
Szerencsés: Ami az apámnak van, azzal
Mindent tehet: Templomot építhet.
Ha úgy hozza kedve, a föld mélyére
Áshatja. Lehet, hogy már szétosztogatta
A város szegényei között. Mindent megtehet.
Tarján: Te láttál már alamizsnát osztogató zsidót?
Mert én még nem. Ebből is látszik, hogy
Van fantáziád. Erőltesd csak tovább!
Szerencsés: Ne kényszerítsd a fiút jó apja ellen!
Tarján: Ha az apádat valóban tisztelnéd,
Nem fordultál volna már kétszer is
A hite ellen. Nem kényszerítelek szóval:
Isten ments! Mint barát tanácsolom,
És ne felejtsd, hogy azok sokat érnek,
Jó lenne, a saját érdekedben, apád
Fölösleges pénzét okosan felhasználni.
Nehogy esetleg mások megelőzzenek!
/Menni készül./
Szerencsés: Átkozott! Ne kívánd, hogy én öljem
Meg apámat! Te, mint igaz keresztény,
Ezt nem kívánhatod. Ölj meg inkább engem!
Én jobban rászolgáltam.
Tarján: Te jószívű, te érzékeny fiú!
Gyere, hadd öleljelek szívemre!
Aki ilyen sarjat képes megtagadni,
Az legalább börtönre érdemes.
Az vén, haszontalan és önző ember.
Szerencsés: Tarján! Hatalmad megnőtt fölöttem.
Elejtettél. Bárhová indulsz, követlek,
Mint árva őzsírás a kegyetlen vadászt.
Vezess, vezess! De te adsz számot
Minden vétkemért. Vezess, vezess!
De ha ez a súlyos ég reám szakad,
Agyon fogja nyomni a te lelked is.
Hatodik jelenet
Helyszín: Tarján háza
Tarján, László
Tarján: Ülj le, fiam, a másik székre!
Húzd közelebb, és beszélgessünk!
A jól nevelt unokám meg az Örzse
Nem fognak hallgatózni.
László: Szívesen meghallgatom, bátyám,
És bátran kérdezzen engem is!
Tarján: Elmesélem négy ember sorsát. Annáét,
Magamét és az egész családét.
Úgy kezdem, ahogy a mesében szokták:
Egyszer volt, hol nem volt, élt egy
Tisztes nemesi család valahol
A Hortobágy környékén. Mivel
Foglalkozhattak azon a tájon?
Volt egy híres ménesük, és Korvin
Mátyás serege számára tenyésztették
A lovak százait. Ezért aztán, ha nem
Is voltak dúsgazdagok, jól megéltek.
A két gazda, apa és fia, együtt dolgoztak
Kinn a pusztán. Kiváló csikósaik voltak,
Vagy tízen. És gazdag látvány volt
Mindennap látni a ménest hajnalban,
Alkonyatkor. Dél tájban az itatónál.
Sokáig tanakodtak, hogy Debrecenbe
Költözzenek-e, ahol biztonságosabb
Az élet? Vagy maradjanak közelebb
A Hortobágyhoz, ahol szabadabb?
Kiválasztottak egy közeli falut,
Ahol a templom mellé felépítették
A kúriát.
Mert Korvin Mátyás nemességgel
Jutalmazta a seregért végzett munkát.
Megvették a háromszáz jobbágytelkes
Falu határát hozzá. Földesurak lettek,
Akik behajtották a törvényben előírt
Kilencedet, de soha nem kértek
Robotmunkát vagy ajándékot. De
A falut szorgalmas jobbágyok lakták,
És jó földön gazdálkodtak. Együtt örültek
A jó termésnek, és együtt bánkódtak,
Ha aszály tikkasztotta a határt, mert
A pusztán gyengébb volt a legelő,
A jobbágynak keveset termett a földje.
Ilyenkor nem tehettek mást, elengedték
A tartozást. De nem történt olyan gyakran!
Nem kellett félni a pestistől, mert a falut
Lezárták, és az utakat éjjel-nappal
Őrök vigyázták. Amíg a királyok
Ilyenkor erdőkben bujdostak előle,
Ez még Mátyás királlyal is megesett
1478-ban, ők addig kinn a pusztán
A csikósok közt vagy a lezárt faluban
Nyugalomban éltek. Ez volt az egyik
Oka, amiért nem választották lakóhelyül
A várost. Még Mátyás halála után is
Rendesen folytak a munkák, mert akkor
Szapolyainak, a vajdának, lettek szállítói.
Aztán eljött az átkos 1514-es év!
Amikor Bakács Tamás kihirdette a Bullát,
A keresztes háborút. De hidd el nékem,
Kedves fiam, hogy erre az alkalomra
Sokan vártak. Főleg a magyar husziták,
És a rendjükből kizárt tévelygő barátok.
Mindenütt kiforgatták annak tartalmát.
Maguk mellé hívták a falvak kapakasza-
Kerülő dologtalan népét. Azok mentek is!
De nem lehetett májusban, a legnagyobb
Dologidőben, háborúba vinni
A holnapi kenyérért aggódó telkes
Jobbágyot.
Hat ökörrel sem lehetett volna akkor
A földjétől, családjától elszakítani!
A nincstelen cigányokat, oláhokat és
A rácokat, aki mindig a potyából vagy
A rablásból éltek: ezeket tudták maguk
Mögé állítani. És ezek a rabló, gyilkos
Bandák már a Bulla kihirdetése előtt
Megjelentek.
Május végén, vasárnap délutánján,
Egy idegen lovas vágtatott be
A templom terére, és harsányan
Kiáltotta:”Mindenki mentse, ami
Menthető, mert idetart egy idegen
Nyelven beszélő embercsorda!”
Mintha a közelgő végítélet hírhozója
Lett volna.”És láttam: íme egy hullaszínű
Ló, a rajta ülőnek neve Halál, és
A Pokol követte őt.” Ahogy
Jelenések könyvében meg van írva.
/ Tarján mélyet sóhajt./
Ettől kezdve nem tudok mesélni, fiam,
Csak őszintén vallani. Az arany igazságot.
Aki tudott, menekült, de a fiam és a menyem
Nem akarták ebek harmincadjára hagyni
A gazdagon berendezett szép nagy házat.
A fiam abban bízott, hogy ő olyan ember,
Aki Krakkóban tanult, és tud néhány nyelven
Beszélni. Majd csak szót ért velük!
De ki ért a bosszú nyelvén? A gyűlölet
Nyelvén, ami hegyes, véres karókkal jár?
/ Az újból felgyűlt fájdalom hatására elhallgat./
A kislányt magam elé ültettem egy
Nyugodt lóra; a hátamon batyu, benne
A család minden kincse. Fájdalmas
Rövid búcsú, és könnyek, könnyek.
Mi ketten a Hortobágyon keresztül
Debrecen felé indultunk.
Ott lakik régi barátom, nemes Jancsó
Gyula. Ismert tőzsér, aki csordákat
Tartott.
Egyik fiát, legidősebbet a három
Közül, szintén Lászlónak
Hívják.
Együtt jártak Krakkóban a fiammal
Az Univerzitásra, és jó barátok lettek.
Innen az ismeretség és a két család
Barátsága.
Szívesen vendégül láttak, majd két hónap
Múlva, Buda felé, utunkra bocsátottak.
Még egy fegyverest is adtak mellénk,
Védelmező társnak.
Akkor már
Megnyugodott az ország. Gyászolt.
/ Elfojtódik./
László: Tudja, bátyám, milyen kicsi ez a világ?
A barátom, Jancsó András, akivel nap
Nap után együtt lát, debreceni születésű,
És együtt jártuk vele a bolognai
Univerzitást három éven át. Azóta
Barátom és fegyvertársam.
Tarján: Tudom, hogy három fia van Jancsó
Gyulának, de ott jártunkkor csak az
Idősebbikkel foghattam kezet.
Máté, a legfiatalabb a krakkói
Univerzitás tanulója volt
Akkor immár a második éve,
És nem találkozhattam vele.
András ritkán került szóba, pedig
Éppen ő formázza leginkább
Az édesapját, ahogy néhány futó
Pillantással meg tudtam ítélni.
De hadd folytassam tovább!
A fiam azt ígérte, ha elmúlt a veszély,
Megkeresnek minket.
Amikor elmúlt a veszély!
Azóta is hiába várjuk őket! Bennem
Nem volt annyi lelki erő, hallván a sok
Sok szörnyűséget, hogy a faluba
Visszatérjek. Augusztus végén kértem
Nemes Jancsó Gyulát, hogy az Isten
Szerelmére, keresse föl a falut és a kúriát!
Itt van a pergamenje, amit válaszul
Küldött.
Bizonyára iskolázott fiának mondta tollba:
„Nemes Barátom!
A tájára se menj többé annak a falunak!
A kislányt különösen kíméld meg ettől!
Ami azon a vasárnap délutánon és estén
Történt, jobb, ha nem hallja fül, nem látja szem!
A fiad és a menyed megkínzott testét
A kútból húzták fel a falusiak, és
Tisztességgel eltemették.
A szörnyűséget nem magyarok tették.
Vigasztalódj, ha tudsz, nemes Barátom!
A ménesre, a birtokra szereztem egy bérlőt,
Aki a haszon benneteket illető részét
Kezedbe juttatja. Ennyit tudtam tenni.
Bárcsak ne látogatott volna meg,
Bennünket, magyarokat az Úristen
Ekkora csapással. Vigyázz a kislányra!
Nem lesz más vigaszod!
Ölel régi barátod:
Julius de genere Jancsó
László: / Átöleli a sírdogáló idős ember vállát./
Mostanában gyakran megtöretik az igaz
Magyarok teste. Vigasztalódjunk együtt
Bátyám! Nézze, én sem röstellem, hogy
Sírok!
/Lassan megnyugszanak./
Tarján: Fiam! Le tudnád másolni Sálmán
Pergamenjét? De úgy, hogy csak
Hosszú vizsgálódás vegye észre
A különbséget?
László: Kiváló hamisító lettem volna!
De Magyarországon nem volt rá szükség.
Adja ide, bátyám, holnapra kész!
Még az aláírások is hitelesek lesznek.
/ Keblébe rejti a pergament./
Hatodik jelenet
Helyszín: Efraim házának pitvara
/ Három süveges jobbágy jön be az ajtón./
Együtt köszönnek: Áldja meg az Isten a ház gazdáját!
Efraim: /Alig hallhatóan./
Benneteket pedig botozzon meg a sors!
/ A második mondatot már hangosan./
Tudom, hogy most az következik: Csak
Hárman jöttetek, de harminc porta
Ügyében. Mögöttetek az egész falu.
Mind a hárman mezítláb és büdösen.
A süveget úgy szorongatjátok, mint
A templomban, Istenetek színe előtt.
Maradjatok az ajtóhoz közel, hogy
Gyorsan kitaláljatok! Kutyától nem
Félni, mert koszos ebnek és más
Naplopónak nem dobok kenyeret.
De miért vagytok ti ennyire
Szegények? Én bejártam Európát,
De a frankok, a bajorok pórjai legalább
Bocskort húznak a lábukra, de ti még
Hóban-fagyban is mezítláb jártok.
Vagy benn kushadtok a büdös odúkban,
Egy fedél alatt kecskével, disznóval.
No, de az kezdjen beszélni, akinek
Legtöbbet ér a szava! Mire vártok?
Paraszt: Jó urunk, Efraim, igazságot mondtál.
Efraim: Nem vagyok uratok! Uratok a király!
Paraszt: Az egész falu kérését hoztuk eléd.
Efraim: Ne felejtsétek el, hogy zsidó vagyok!
Ingyen semmire se számítsatok!
Paraszt: Csak meghallgatást kérünk tőled.
Bocsásd meg, hogy rongyosan
Jöttünk, és mezítelen lábbal léptük át
A küszöböd. De a szegénység nagy úr!
Porig alázza a hozzánk hasonló
Nyomorultakat. Csak tengődünk
Egyik napról a másikra. Hosszú
Szárazság tikkasztja földjeinket.
Nem lesz a hosszú, hideg télen
Naponta egy karéj kenyerünk.
Kútjainkból elszökött az éltető víz.
Posványos vizét isszák az öregek
És pusztulásra ítélt porontyaink.
Büdösek vagyunk, mert bűzös a mocsár,
Amit naponta végigbarangolunk. A nád
Közt keresve szárcsafészket, vadlúdtojást,
És találunk helyette toportyántanyát.
Mocsári halnak állíthatunk varsát,
Meríthetünk sötét vízébe százszor is
Hálót, amíg egy-egy nagyobb hal
Vergődve kosarunkba kerül.
A szabad madárnak alattomos hurkot
Rakunk, hogy elvegyük tőle azt,
Amit tőlünk az Isten megtagadott:
A szabadságot.
Egy édes falat nem jut naponta szánkba,
Mert korpából sütött száraz lepényen
Rágódunk hétszámra. Nincs olyan ehető
Semmi halacska, csiga vagy teknősbéka,
Ami éhes szemünk figyelmét elkerülné.
Az erdő királyunk védett földje,
Nem is mer közülünk senki belépni oda,
De árnyékos, bokros szélén ehető
Gombát találunk. Ott bokrosodik
A kökény, szeder, a galagonya.
Mind-mind az Isten ajándéka
Az éhező embernek.
De télen uram megfagy a vízi világ,
Zúzmarás lesz a termékeny bokor.
Behúzódunk szalmás vackainkra,
És tető alá kötjük féltett állatunkat.
Hónapokon át négy fal közt élünk,
Mint az igaztalanul elítélt rabok.
Vízen és kenyéren, amit most el
Akarsz venni szívtelenül tőlünk,
Amíg el nem jönnek az új életet
Csírázó meleg tavaszi napok.
/Elhallgat./
Efraim: Hányan laktok azon a harminc portán?
Paraszt: Vagyunk, uram, vagy kettőszázan.
Efraim: Miért szaporítjátok a szegénységet?
Aztán meg tartsatok sűrűn böjti napokat!
Megmondtam: Zsidó vagyok és maradok!
Tudom, hogy utáltok, mégis uraztok.
Miért jöttetek hozzám, ha én nem járok
Füstös házatokba soha? Hívni sem hívtok,
Ezért nem koptatom viskótok küszöbét.
Egy falat kenyeret nem kértem tőletek
Eddig még soha.
Mégis kérni jöttök hozzám, idegenek.
Ugye, a ti kölykeitek azok, akik nyelvet
Öltögetve szaladnak utánam az utcán?
Ott voltatok a templomban is, ahol
A fiam lelket cserélt?
Eredjetek, és hozzatok pénzt!
Addig nincs semmiféle haladék!
Paraszt: Tisztelt Efraim! A múlt évben
Többször is reánk küldted
Az adószedőt és emberét,
Pedig csak két részlet jár:
A tavaszi és az őszi. A nyári
Törvénytelen követelés volt.
Most arra kérünk, a sovány aratás után,
Az évi adó második felére
Ne küldj ránk szívtelen adószedőt.
Magad is jól tudod: aszályos volt a nyár.
Efraim: Mindnyájan a király jobbágyai vagyunk.
Én bérlem birtokán az adót, ti nekem fizettek
Fizettek. Tiszta üzlet, mert a királynak
Én már előre leróttam az évi bérletet.
Szépreményű és kölyök királyotok
Az én pénzemből lakomázik néha.
Tudom, tisztelitek a szent királyt,
Mint hűséges alattvalók.
Majd amikor az adószedőm és szép szál
Fegyveres legénye a viskótok ajtaját
Rátok veri, az utolsó tallért is behajtja
Rajtatok.
Pusztuljatok a szemem elől,
Koldus keresztények!
Paraszt: Verjen meg a hatalmas Isten!
Mert ne felejtsd, szívtelen zsidó,
Nemcsak a királyunk közös!
Verjen meg ez a mi közös Istenünk!
Az rabolja el rablott aranyaid,
Akit legjobban szeretsz!
Efraim: Senkit sem szeretek, senki sem szeret.
Halálotok, sajnos, üres fenyegetés.
Álljatok ki a templomok kapujába,
Vagy ültessétek oda fattyaitokat!
Minél gyámoltalanabb egy koldus,
A jámbor nép annál inkább szánja.
Budán nyolc templomajtó van. Az
Minden vasárnap egy halom dénár.
Abból már nem haltok éhen,
Legfeljebb szomjan, mert a kocsma
Szája előttetek zárva. Igyatok mocskos
Kútvizet, legalább belepusztultok,
Mert nekem jó barátom a döghalál!
/Öreges fájdalommal./
Nekem nincs többé fiam,
Aki Solem alechemmel köszön,
És vállon csókol. Magam maradtam,
Mint üres fészek miatt bánkódó madár.
Nincs többé nékem utódom.
Derék fiam, aki hogyha meghalok,
Dús örökségért megáldja emlékemet.
Elásom kincseimet száz öl mélyre,
És melléjük temetkezem magam is.
Sirasson meg a sírásó! Megfizetem.
Nektek is szívemből kívánom!
De most már takarodjatok!
/ Magába roskad. /
Paraszt: Szegény szerencsétlen vén zsidó!
Gyerünk, testvérek! Rongyokban járok,
És ha rossz kunyhómba lépek,
Két gyerek csimpaszkodik rám.
Könnyes, didergő arccal is
Örömmel szólítanak: Édesapám!
Tartsd meg hát könyörtelen szíved!
Varjú legyek, ha véled valaha cserélek.
/Kimennek az ajtón./
Efraim: Az éhen pusztulók szánják sorsomat?
Ha egykor meghalok, csak tegyetek
Szememre egy-egy arany pénzecskét!
Nem szoktam könnyezni, de akkor
Sírni fognak boldogtalan aranyaim.
/Egy királyi hadnagy lép be az ajtón a segédével.
Kezét Efraim vállára teszi./
Hadnagy: Efraim! Az ország nevében foglyom vagy.
Efraim: Jaj nekem, nem vétettem én senkinek!
Hadnagy: Rosszul emlékszel az elmúlt évekre.
Országos bűnért lettél most fogoly.
Szedd össze magad, és megyünk a törvény elé!
Efraim: Követlek bátran, mert a bűntelen nem fél.
Vigyél bátran, az én Jehovám él!
Hadnagy: Arra is parancsom van, hogy birtokod
És minden írásod pecsét alá tegyem.
/ A következő szavakat a társához intézi./
Tedd meg, barátom, a törvény szerint!
/Efraimhoz./
Magadat pedig, a vizsgálatig,
Ami kideríti, alapos-e a gyanú,
A várbörtönbe kell, hogy zárjalak.
Az Isten él! Jól mondtad, vén zsidó:
Tulajdon fiad lesz ellened tanú.
Efraim: Te első nap, amely a világra hoztál,
Miért nem lettél mindjárt az utolsó.
Olyan, olyan csendesen aludnék,
Mint fiam a bölcsőben hajdanán.
Legyen átkozott a születésem napja!
Ha újra eljön, az a nyolcvanadik,
Legyen sötét, véres és könnyes!
Jajgatástól a magas égig hangos!
Az maradjon csak meg, aki egész
Életében bitang volt! Aztán a hitvány
Maradék ontsa egymás belét!
Kutyák konca legyen mindahány.
/A hadnagy elvezeti az eszelőst./
Hatodik jelenet
Helyszín: Tarján fogadószobája
Anna, Örzse
Örzse: Az úrfiak után nem kell takarítani.
Nem pipáznak, mint az én uram.
Nyugtassa Isten ott a másvilágon,
Ahol nem tudom, pipázni szabad-e?
Mert ha nem hagyják füstölni,
Biztosan ott hagyja azt a jó helyet,
És lekéredzkedik a pokolba, ahol
Aztán füstölhet kedvire.
Anna: Tegyél az asztalra egy kancsó bort!
Majdnem azt mondtam, hogy liliomot.
A címerünkben három is van, de
Azok nem illatoznak, mint a kert
Virágai. Csak eszembe juttatják
A szüleimet, akiket majd csak odaát
Fogok újra látni. Csak megérdemeljem
A mennyeknek országát, azt a csodát,
Ahol nincsen többé halál, csak örök
Béke és végtelen időkig tartó szeretet.
Örzse: Bizony igen jó lenne, mert ez
Földi világ tele van pipafüsttel.
Anna: Mindig csak a halott uradra gondolsz?
Gondolj inkább az eleven Andrásra!
Úgy érzem, igen elcsavartad a fejét.
Örzse: Most még olyan, mint a földre szállt
Angyal, de látom rajta, nem veti meg
A borocskát. Aztán meg nemes család
Fia. Miért állna szóba egy özveggyel,
Aki már nem üde virágszál, mint
A kedves és nemes kisasszony.
Anna: A szerelem nem válogat; olyan, mint
A villámcsapás…
Hetedik jelenet
/ A két vendég megérkezett./
András: /Aki otthonosabban viselkedik, mint a társa./
Minden jelenlévőknek áldott délutánt!
László: Kívánok én is minden jót.
Anna: Azzal, hogy újra megtiszteltek minket,
Már meg is valósult annak egyik fele.
András: És mi van még hátra kedves Örzse?
Örzse: Az, hogy hosszan maradjanak is,
Mert igen árvák voltunk kettesben.
László: Édesapád merre jár, Anna kisasszony?
Anna: Mindig van sürgős intézni valója.
Van úgy, hogy egész délelőtt magunkra
Hagy. Még jó, ha az ebéd hazacsalja.
Biztosan üzleti ügyei vannak, mert
Egy árva szót nem beszél nekünk róla.
Örzse: Nagyon csendes férfi. Az ember szólni
Sem mer. Nem akarja töprengésében
Megzavarni. Olyan, mintha nem is
Ezt a világot járnák gondolatai.
Amikor az asztalra csap, akkor ébred,
Akkor van a belső küszködés lezárva.
Attól kezdve figyel, mintha kicserélték
Volna.
Olyankor aztán hamar tálalni
Az ebédet!
Anna: Mindig ilyen volt, amióta csak ismerem.
Aprócska gyerekkorom óta. De aztán
Mesélt a lovakról, Hortobágyról,
De sohasem az apámról, anyámról.
Helyette Örzse tartja szóval a házat.
Örzse: Bizonyítom, amit a kisasszony mondott:
Azt beszélik a népek, persze a piacon,
Hogy Szapolyai János összeszűrte
A levet a törökkel. A vajda egyik
Kardhordozója mesélte: Az ura
Titkon magához hívatta Ibrahim basát.
Üzente, ne féljen, bizton jöjjön el!
Összeültek, megegyeztek egy nagy
Hársfa árnyékában. Még az ebédet is
Ott ették meg, egy asztalnál.
Amikor a császár megtudta János
Vajda szándékát, Ibrahim basával
Tíz embert küldött. A nagy hársfa alatt
Tíz emberrel várt rá a vajda is. A basa
Azt mondta:”Uram, a császár be akar
Vezetni téged Lőrinc herceg birtokába.
Már elrendelte, hogy ostromolják
Nándorfehérvárt. Te pedig vajda uram
Erős hittel ígérd meg, hogy nem leszel
Segítségére a magyar királyi felségnek.”
Mire Szapolyai, állítólag, azt mondta:
„Ha urad a hitét levélben megerősítve
Adja, ugyanúgy adok én is levelet
Jézus Krisztusban való hitem alatt.”
Harmadszor ismét megjött Ibrahim
Basa a színes császári levéllel és kétezer
Arany forinttal. Még a császár egyik
Lándzsáját is megkapta az áruló.
Így mesélte a kardhordozója.
Ha ő hazudott, én is azt tettem!
De így tudja már egész Buda!
Köztük hát szent a béke! De mi lesz
Magyarországgal? Nándorfehérvárral?
Azt hiszik, annyira ostoba ez a nép,
Ne tudja: bőrére megy az úri játék?
/ Tarján megjön./
Nyolcadik jelenet
Anna: Nagyapám, akár hiszi, akár nem,
Örzse politizált.
Tarján: /Kezet fog a vendégekkel./
Isten éltessen benneteket sokáig!
Igyunk fiatalok!
/ Tölt a poharakba./
Én is hallottam egyet-mást.
Ajánlatokkal kerülgetik az ország
Vezetőit, Szalkait, a kancellárt,
Báthoryt, a nádort.
A királyt még nem, mert csak
Tizenhárom éves, és Bornemisza,
A nevelője, megbízható emberünk.
Egyszer ajánlottam egy zsidónak,
Hogy vegyék meg az egész országot.
Még mindig jobb lenne, mintha a szultán
Karddal veszi meg. Csak nevetett
A fanyar tréfán. Pedig folyik a lélekvásár!
Szapolyait a török már megvette.
Anna: Ennek a hírét hozta Örzse a piacról!
László: A szultán takarékoskodik a török vérrel.
Látja, hogy mennyi mindent elérhet
Pénzzel, ígéretek hazug hálójával.
De érdemes lenne megfigyelni
Hogy ki lesz a következő áruló,
Akit kilóra és olcsón megvesznek.
Tarján: Én ugyan járok-kelek, beszélgetek,
És szeretnék lépre csalni egy jómadarat.
Ehhez lehet, hogy kérek majd segítséget.
Most még csak tervezgetem
A lépéseket, és úgy fülelek, mint egy
Egy sunyi öreg róka.
Csak az a baj, hogy öreg a róka.
/De erről most csak ennyit./
László: Úgy tűnik, Nándorfehérvárt akarják
Megvenni. A vajdát már lefizették.
Török Bálintban lehet bizodalmunk,
De igen fiatalka még!
Figyelő ember kellene a várba!
Mi vállalkoznánk, de ismernek mind
A kettőnket, mint Tomori jó emberét.
De igaza van, bátyám, még nincs
Itt az ideje.
A nemesség lóra ül, és minden
Rendben lesz.
Örzse: Majd én szállítom a piaci híreket.
Lehet, hogy abból is főzhetünk
Majd olyan ételt, amitől valaki
Elronthatja a kényes gyomrát.
Tarján: Minden lényegtelenek tűnő dolog
A számunkra lényeges lehet.
Örzse: Aztán azt is hallottam, hogy
Igen készülnek a királyi házban
A jövő esztendei lakodalomra.
Mindenki el van hűlve, hogy
Az ifjú pár összesen huszonöt
Éves.
Gyerekek Mátyás király trónján!
Egy tekintélyes ország élén.
Ilyen időkben, amikor az ország
Sorsa kockán forog. Ez a lányka
Is német.
Persze a német nagybátyja lesz
Majd a valódi király, a Ferdinánd.
Tarján: A határon ragadozók, belül árulók.
Most legyél okos, jó magyar, ha tudsz!
Örzse: Ha tudnák, hogy milyen veszélyesek
A Szent János kolostor barátai!
Ebben a bosnyák barátok szállnak meg,
De azt mondják a népek, hogy gyakran
Följönnek kápában a török császár
Vajdái.
De tán még maga a császár is!
Ki ösmerne rá a kámzsa alatt?
Bár azt is mondják, hogy ritka rusnya,
Nagy, görbe orrú férfiember.
Amikor úrnapi körmenet van:
Csak úgy hömpölyög a nép!
Egyik szerzetes, aki kilenc évig
Élt közöttük, azt mondta:
„Amikor mindnyájan bementek egy cellába
Aludni, inkább törökül beszéltek, mint rácul.”
Ezekre igen kéne az őröknek vigyázni!
András: Hallod, László! Örzse kiadta a parancsot.
Tarján: Gyere, László fiam, te is András!
Sétáljunk egyet az udvaron!
Anna: Mondhatta volna, nagyapám:
Ez a két szoknyás fölösleges!
Sipirc a konyhába!
/ Anna, Örzse kimegy./
Kilencedik jelenet
Tarján: Komoly dologban kérem a titoktartást
És a segítséget.
László: Megoszthatja velünk minden gondolatát!
Elrejtjük, mint bizalmának drága kincsét.
András: Az apám gyakran mondogatta:
„Erőtlen az, aki csak magában bízik.”
Tarján: Jól ismerem apádat, és te rá hajazol.
Tudjátok, hogy mi az, amikor az embert
Az igazságtétel hajtja? Amikor
Végére akar járni egy nehezen
Kideríthető, de életbe vágó ügynek?
Sokáig, segítség nélkül, és, ahogy András
Találóan mondotta, csak magában bízva,
Felőrlődik lelkileg, és végül feladja.
Egyelőre csak a józan, fiatal eszetek kell!
László: Nem voltunk jurátusok, bátyám, de
A józan eszünkről adtak már
Bizonyítványt Bolognában.
Tarján: Most csak a tisztánlátásra van szükség.
László: Mondja csak, bátyám, figyelmesen hallgatjuk!
Tarján: Mi kettesben éldegélünk, mondván
A kíváncsinak, hogy az unokám
Szülei áldozatul estek a kolerának,
De minket kimenekítettek a kastélyból.
A tizenkét éves kislányt, és engem,
A nagyapját, kíséretül. Ez persze
Hazugság!
László: Pontosabban, nem a teljes igazság.
Tarján: A keresztesek elől menekítettek
Bennünket, a család minden kincsével.
Lóháton vágtunk át a Hortobágyon,
Hogy, Debrecenben, biztonságban
Lehessünk.
A te László testvéred és az én fiam
Barátok voltak Krakkóban. Az
Univerzitáson. Innen a közeli
Ismeretség. Befogadtak bennünket.
Majd fölmenekültünk Budára.
Azóta várjuk a megígért találkozást.
László: Ezt ne részletezze, bátyám! Fáj annak is,
Aki meséli, annak is, aki hallgatja.
Ha felhatalmaz, bátyám, Andrásnak
Majd részletesen elmesélem.
Tarján: Köszönöm, fiam!
Azóta arra keresem a választ: Valójában
Mi történt ebben az országban?
Miért történt?
Eljárok a nemesség országos gyűléseire,
Hogy hiteles tanúkat keressek.
Megismerjem véleményüket és
A sorsukat.
Ezek a nemesek az ország különböző
Részeiből jönnek a rákosi gyűlésre.
Én már szinte betegesen faggatom
Őket, és évek óta már.
A kincstartó Szerencsés Imre ültette
A bogarat a fülembe néhány állításával.
Tudjátok, hogy korábban Bakócz Tamás
Jó embere volt, de egyúttal a Fuggereknek
És a Thurzóknak is.
Gátlástalan pénzember és alattomos
Politikus. De leginkább végrehajtója
A Pénz urainak.
Amikor a rablás történt, már korábban
Találkoztunk, és beszélgettünk.
Nagyon érdekes dolgokat mondott.
Ezért nem akartam kiengedni a markomból.
Lehet, hogy akkor csodálkoztatok is rajta.
Ez volt a magyarázata, hogy akkor nem
Törtem ki a nyakát a segítségetekkel.
Mondjam azt, hogy sok mindent tudok?
És törvényes büntetést akarok?
Mert ma már ez a helyzet!
De jól kötöm-e össze az események
Kusza szálait?
Ehhez kell a ti fiatal, józan eszetek!
Erről jut, eszembe, mármint
A józanságról:
András, koccintsunk egyet?
Addig pihentetem magam. És csak olajozza
A szerémi borocska a száraz mondatokat!
/ Tölt: Mind a hárman isznak egy pohárral./
András: A borban lakik az igazság. In vino veritás,
Ahogy már a rómaiak is bölcsen mondották.
Tarján: Először is: Ki volt Dózsa György?
Az erdélyi nemesek váltig állították,
Mert a bukása után tüzetesen nyomoztak,
Hogy nem volt más, mint az a lófő székely,
Aki a szebeni kereskedőket kifosztotta,
És meggyilkolta. Vagyis egy rablógyilkos.
Az elfogató parancs elől menekült, és
Bújt meg egy végvárban.
Ott kiélhette gyilkos, rabló ösztöneit.
Hogy ki figyelt föl rá, és tette meg vezérnek?
Szerencsés szerint, aki akkor még
Bakócz bizalmasa volt, az érsek hívta
Föl Budára, hallván párbajának hírét.
Nemes ember nem vállalta a had
Vezetését.
Telegdi még a toborzást is ellenezte.
Dózsa meg is „jutalmazta” érte:
Válogatott kínzással végzett vele.
A király nemessé ütötte, az érsek pedig
Rábízta az összegyűlt kaszás, cséphadarós
Tömeget. A Bullára is feleskették.
Ekkor volt zavarban az érsek:
Kire, hová küldje ezt a gyülevész népet?
Mint névleges konstantinápolyi
Pátriárka, ésszerűen egyesen
A törökre küldhette volna őket.
Szenilis volt már és zavarodott.
Jámbor ferencesek mozgósították
A népet, de annak java része
Nem mozdult.
A föld úgy köti a parasztembert,
Hogy hat ökörrel sem lehet májusban,
Dologidőben, a falujából elvonszolni.
Nem is mozdultak mások, csak
A nincstelenek, a csavargók, a hajdúk,
Akik értvén a fegyverforgatáshoz meg
Vérontáshoz, a vezér megbízható
Testőrei lettek.
Végül Dózsa a sereg zömével,
Talán harmincezres tömeggel,
Elindult a Pest alatti táborból.
Már az út elején kimutatta
Foga fehérét, amikor egy adószedőt
Minden szemrebbenés nélkül kifosztott.
Négyezer márkáját zsebre vágta,
És a tömeg szeme láttára megölte.
Példamutató cselekedet volt!
Aztán Túron volt az első „kilengés”.
Balul ütött ki, mert a fosztogató
Fő latrokat foglyul ejtették a polgárok,
És felküldték őket Budára, ahol
Mindegyiket a megszolgált karó várta.
Röviden: Elszabadult a pokol!
Bakócz, látva a káoszt, visszavonta
A Bullát. A had józanabb része hazament.
Még Túron csatlakozott hozzá egy Ványa
Ambrus nevű, volt krakkói baccalaureus,
Aki dühös természetű volt, de nagy
Tudású. Ezt mondották róla, akik ismerték.
Cegléden már nyüzsgött Dózsa körül
A krakkói csapat: Mészáros Lőrinc
A helyi atya. Majd megjelenik Turkevei
Ambrus is, aki ezeknek a Bakócz
Által támogatott, falusi fiataloknak
Vezetője és egyúttal nevelője volt.
Tanulásukat pénzzel támogatta az
Érsek és a Fuggerek. Szerencsés
Mindenütt ott volt, mint közvetítő.
Tőle tudom. Ő mesélte kedélyesen.
Aztán ezek szépen meg is hálálták,
Mint Bakócz Mátyás királynak, amikor
A nagy árulás egyik részvevője lett.
/ Tölt, isznak, hallgatnak./
Cegléden következett be a baljós
Fordulat. Amikor Dózsa megtudta,
Hogy vége a pünkösdi királyságnak,
Dühösen kifakadt:”Nem vagyok én
Gyerek, nem vagyok én őrült, hogy
Engem kijátsszatok. Az Istenre és
A szent keresztre, megfenyítlek
Benneteket.” Így beszél egy vérig
Sértett népvezér, de nem egy
Megfontolt, felelősségét érző férfi.
Szatmári, a kancellár, higgadtan
Így magyarázta meg a helyzetet
A tétova kassaiaknak május 28-án:
”Tudjátok meg,
Hogy a keresztes had visszavonatott
És felfüggesztetett, amint ezt
A főtisztelendő esztergomi
Bíbornok és apostoli követ úr
Leveléből megérthetitek.
Ennél fogva azok, akik a keresztes
Hadjárat reményében és nevében
Annyi s oly sok bajt okoztak,
Támasz-és jogvesztetten cselekszenek,
S nem tudni mely gonosz lélek
Sugallatára bitorolják a keresztesek
Hamis nevét.”
Az utolsó mondatra még visszatérünk!
Cegléden fogalmazták azt a bizonyos,
Sok mindent bevalló, kiáltványt.
Annak már semmi köze nem volt
A pápai Bullához, amely a pogányok,
Azaz a törökök elleni harcra hívott.
A szövege így szólt:
„Székely György, vitéz katona,
A keresztesek áldott népének fejedelme
És főkapitánya, csak Magyarország
Királyának és nem egyúttal az
Uraknak alattvalója,
A Magyarországban, név szerint
Pedig Pest s Külső-Szolnok vármegyében
Levő városoknak, mezővárosoknak
És falvaknak együtt és egyenként
Üdvözlet! Tudjátok, hogy a hitszegő
Nemesek ellenünk, az egész keresztény
Hadunknak ezen szent célú gyülekezete
Ellen ártani vágyó kezekkel fölkeltek,
Hogy bennünket üldözzenek,
Háborgassanak és zavarjanak.
Azért is nektek számkivetés és
Örök büntetés, valamint fejetek
És minden javatok elvesztésének
Terhe alatt parancsoljuk és rendeljük,
Hogy rögtön és azonnal, amint jelen
Levelünket látjátok, minden
Késedelem és kifogás nélkül jöjjetek,
Repüljetek és igyekezzetek
Cegléd mezővárosába;
És siessetek, hogy így a szent csapat és
Áldott gyülekezet a nevezett hűtlen
És gonosz nemeseknek erejét és kezét
Korlátozni, megfékezni és megzabolázni
Tudja. Ha így tesztek, jól van; különben
A fent írt büntetést vonjátok magatokra.
Sőt ezzel sem érjük be; hanem saját
Telketeken kapufélfátokra függesztünk
És akasztunk föl, nyársba vonatunk,
Vagyonotokat elpusztítjuk és zsákmányra
Hagyjuk, feleségeiteket és gyerekeiteket
Pedig megöletjük.”Eddig a körlevél.
Minden nehezen mozduló megyébe ment.
No, fiaim! Mit szóltok hozzá?
András: Ezt nem keresztény ember fogalmazta.
Aki diktálta, az vagy fanatikus őrült
Vagy részeg volt. Fej-és jószágvesztéssel
Fenyegetve önkénteseket toborozni?
Ilyen még nem fordult elő a világon!
László: Kötelezővé teszi nemcsak a csatlakozást,
Hanem a keresztények válogatás nélküli
Meggyilkolását. Teljesen mindegy,
Hogy nemes vagy jobbágy.
András: A fejedelem! Mégis bizonytalanság
Lapul minden mondat mélyén:
Nem vagyunk elegen! „Röpüljetek!”
László: Ez egy tipikus huszita kiáltvány.
Talán Mészáros Lőrinc, Turkevei Ambrus
Vagy Ványa Ambrus fogalmazta.
Ezek Karakkóban kapták a fertőzést,
És irányításra készítették fel őket.
Uszító szónoklatokra
És gyűlöletkeltésre a keresztények
Ellen.
Tarján: Szerencsés azt mondta, lehet, hogy
Bakócz Tamás, a kerékgyártó fia, ezzel
Akart egy nagyot rúgni, még halála előtt,
Az őt sokszor megalázó nemességbe.
László: A főnemesség egyik leggazdagabb,
Tagja volt, akinek csak a tiara
Hiányzott.
Tarján: Kiderült, hogy a királyi tanácsban
A józan Telegdi István arra is utalt,
Hogy a szomszéd országokból való
„Bajtársaik” is megjelenhetnek, akik
A magyarok ellen engesztelhetetlen
Gyűlöletet éreznek. És akár
A legkisebb sérelmüket gyalázatnak
Fogják nevezni, és a fegyvert nem
Ellenünk fordítják-e? És nem a mi
Feleségeink, testvéreink,
Gyermekeink vérével fogják-e
Bemocskolni? Aztán felsorolta
A szomszédos királyságokat,
Tartományokat: Lengyelország,
Morvaország, Csehország, ahonnan
Ezek a bajtársak megérkezhetnek.
Megérkeztek és szervezetten.
András: Szerintem a legfontosabb jellemzője
A megtévesztés. Keresztesek áldott népéről beszél,
Keresztény kifejezéseket használ, de
Gyilkosságokra, karóba húzásokra
Buzdít.
Tarján: Ekkor mondotta Dózsa: Ne kereszttel
Vonuljatok, hanem véres karókkal!
Tanúk vannak rá!
László: Tehát huszita uszítás minden
Keresztény ellen.
Tarján: Ezt két ténnyel is igazolni lehet.
Amikor Mészáros Lőrincet a saját
Emberei kiszolgáltatták
A kolozsváriaknak, a mellén egy ostya
Volt: annak a jele, hogy a kelyhesek
Papja volt, katolikus reverendában.
A második: Werbőczy Tripartitumában,
Amelyet a lázadás után tartott
Országgyűlés törvényeivel kiegészített,
A hazaárulás, nála „hűtlenség”,
Egyik legsúlyosabb formájának
A következőt tekinti:
”Továbbá azok, kik idegen martalócokat
Vagy zsoldosokat hoznak be az országba
Belállapotának háborgatása végett.”
Ez egyértelműen utal arra, hogy külső
Beavatkozás is történt. Mégpedig szervezett,
És bizonyára valakinek a zsoldjában.
Tehát tisztáztuk a szereplőket.
Tartsunk egy kis pihenőt!
/Töltenek, isznak./
Most válaszoljunk arra a kérdésre:
Kiknek állt érdekében?
András: A törököknek igen, mert ekkor nem voltak
Nagy erőkkel a magyar határon, hanem
A perzsa hadszíntéren hadakoztak.
De a parasztháborúhoz nincs közük!
László: A Habsburgoknak, akikkel szemben
A köznemesség nemzeti király
Megválasztását törvényben
Fogalmazta meg 1505-ben.
Ezért támogatta Korvin Jánost, majd
A Hunyadi-család kiirtása után
A Dózsa felkelését leverő
Szapolyai Jánost. Először
Jutalomul nádornak jelölték,
Azaz a király helyettesének.
De ezt a Habsburg-párti főnemesség
Nem vette figyelembe, Báthory lett
A magas tisztség viselője.
Tehát érdeke volt a Habsburgoknak is.
De a felkelést nem buzdították, sőt
A Habsburg-párti főúr, Telegdi István,
A nemzetközileg elismert
Diplomata élesen ellenezte a Bulla
Kihirdetését. Előre megjósolta
A következményeket.
A királyi tanács, amelyben 1495 óta
Köznemesek is ültek, hosszú vita után,
Elfogadta a május kilencedikei
Kihirdetést, hogy már május 15-én
A további toborzást megtiltsa.
Majd május 24-én a Bulla
Visszavonását, a gyilkosságok és
Fosztogatások hírére, Bakócz
Aláírásával, kihirdette.
Tarján: A krakkói csoportot Bakócz Tamás
Támogatta meg a Fuggerek és Thurzók
Akiknek éppen Karakkóban voltak
A fő érdekeltségeik.
Szerencsés említette, hogy
Személyesen adta át Turkeveinek
Az évi támogatást. Hogy éppen kinek
A kasszájából, azt nem részletezte.
Szerintem a pénz urainak volt
A legfontosabb, hogy az ország
Kirablása ellen tiltakozó
„Nemzeti pártot” felszámolja
Vagy gyengítse.
Az októberi országgyűlésen kiderült,
Hogy négyszáz köznemest gyilkoltak meg,
Természetesen családtagjaikkal,
Többnyire cselédségükkel együtt.
A cseh zsoldosokat Szerencsés Imre,
A Fuggerek és a Thurzók együtt
Vagy külön-külön fizették.
László: Foglaljuk össze! Ceglédi kiáltványtól
Kezdve lett erény a gyilkosság.
De kinek állt érdekében,
Hogy a csőcseléket a köznemesek
Ellen fordítsák? Talán királyhű
Főnemesnek, mert a köznemes
Magyar királyt akart?
Ez lehetne egyik oka.
De nagyon könnyen kijátszották Mária
És Lajos házasságával.
Csáky püspököt, Telegdit
És főnemes társaikat
Dózsa emberei húzták karóba.
Tehát nekik nem!
De mindenképpen érdeke
A bányákat bérlő Fuggereknek,
Akik ellen a nemesség szinte
Minden rákosi, hatvani, tolnai
Országgyűlésen törvényeket hozott.
És ezek néha hatásosak voltak.
Volt rá példa, még 1496-ból, hogy
A sikkasztó Ernuszt Zsigmond
Kincstartót és kalocsai érseket
II. Ulászló tömlöcbe vetteti.
400 ezer forint váltságdíjért szabadul.
Vajon ki fizette? Két évvel korábban
Ernuszt 12 évre bérbe adta
A Thurzóknak Besztercebánya
Rézbányáit. De hogyan
Rendelkezhetett egy kalocsai érsek
A magyar állam vagyonával?
Mint bosszantó tüske a köröm alatt,
Olyan volt számukra ez a „nemzeti párt”.
Tagjai a mezővárosokban, falvakban,
Vagy a falvak közelében éltek.
Nem bevehetetlen várban,
Hanem védtelen kúriában, udvarházban.
Mint bátyám családja és a köznemesség
Többsége. A magát nyíltan magyarnak
Valló köznemesség, a nemzeti érdek
Egyedüli védelmezője volt.
Amely jó magyarként szemben állt
A telhetetlen, országot kirabló PÉNZZEL.
Ami, ha akarom, van, de ha népének
Sorsáról van szó, soha nincs.
Fuggerek, Szerencsések kezében
Volt, és van még ma is, az ország.
Csak egyetlen kemény, és gyűlölt
Ellenfelük van: a köznemesség.
Az nagyszámú magyar szittya,
Akiket nem tudtak megvenni,
Mert kötődtek ehhez a földhöz, mint
Gazdák és birtokosok.
Tarján: Engedd meg, hadd folytassam tovább!
Tehát a bajkeverőket azok között
Kell keresni, akik miatt ilyen nyomorult
Ez az ország. Bebizonyítani, hogy
Balsorsunk oka: gazdag Magyarország!
De minden só, ezüst, réz és aranybányánk
A Fuggerek, Szerencsések számára
Hozza a hasznot. Akiknek teljesen
Mindegy, hol teremtik elő. Itt vagy
A nemrég fölfedezett, aranyban igen gazdag,
Új földrészen, a távoli Amerikában.
De az igen távoli, ez meg kéznél van.
Sokkal kisebb a kockázat, és a kockázatot
Néhány tízezer nagyszájú férfi jelenti.
Az ország sorsával csak annyira törődnek,
Amennyire érdekük ezt megkívánja.
Jól gondolom, fiaim, vagy valami
Aggkori betegség, ami az agyamba
Befészkelte magát?
László: Jól látja, bátyám! A kép teljes és
Világos.
Ezt nemességet kellett mészárolni!
Szabadjára engedték a gyilkos falkát.
Élükön a huszita csahosokkal!
A csehek büszkén tízezer harcos
Huszitáról beszéltek, írtak, de ez túlzás.
De ne felejtsük, hogy Csehországban
Önálló és elfogadott pártjuk van!
Tény: szívből gyűlölik a magyarokat,
És zsoldért, zsákmányért szívesen
Jöttek magyar vért ontani.
Tarján: Szerencsés pénzelte őket, mint kincstartó
És Fugger embere. Ezért kellett
Meghalni annyi ártatlan báránynak,
Mert széttépték őket hazai és külhoni
Fölbérelt farkasok. Számomra Ő
A GYILKOS, a legnagyobb gonosztevő.
Meg is adtuk a választ Szatmári
Kancellár kérdésére:” Nem tudni,
Mely gonosz lélek sugallatára
Bitorolják a keresztesek hamis nevét?”
Igyunk a szomorú eredményre!
/ Tölt, és isznak./
László: Bátyám, ugye most annak keresi módját,
Hogyan lehetne megbüntetni?
Tarján: Fiaim, figyeljétek a mozgását!
Kivel beszélget? Különösen a török
Vendégeit kísérjétek figyelemmel!
Ha valamit észleltek, értesítsetek!
László: A királyi udvarban nincsen emberünk.
A királyi várban vagyunk valakik: őrök.
Tarján: Akkor nincs más, mint tőrbe csalni!
László: De legfeljebb itt tudjuk elfogni.
Tarján: Emlékszel a szövegre?
„Majd keresztényként pályázok a kezére.”
Ez a csapda kapuja, amit nyitva hagytam.
Ezen, fog besétálni. Mondtam neki,
Hogy jöhet lánynézőbe, és mert
Eladólány, hozzon egy szép kis
Summát is magával. Vasárnap délután!
Még tart a nemesi országgyűlés.
1521 októberének vége. Nándor elesett.
A keserűség és a harag nagy erő.
De a Törvénynek kell őt megbüntetni!
Tarján: Tudjatok róla, mit tervezek!
Ha segíteni fogtok ebben:
Nyújtsatok kezet!
/Kezet fognak./
Hívjátok be a szoknyásokat!
Kilencedik jelenet
László: /Kiszól az ajtón./
Bejöhetnek a hölgyek.
Örzse: Éppen azzal kezdtem szórakoztatni
Annát, hogy milyen vidám
Néha a piaci élet.
Ha két kofa összekap, mondjuk
Egy német meg egy magyar.
Szidalmak után repül a tojás,
A hagymaköteg.
De nyomban ott terem a városbíró
Meg a darabont. Fejükre olvassa
A Jogkönyv szentenciáját a tekintélyes
Bíró: „Aki, a perpatvart kezdte, egy
Hatalmas követ vesz a hátára. A sértett kofa
Mögéje lép egy hegyes végű bottal.
Mögéje lép egy hegyes végű bottal.”
Megindulnak a Városházánál
És leballagnak a Szent György templomáig.
Közben a sértett kofa
A szúrós végű bottal hátulról
Döfködi a másik hátulsó fertályát.
Mennyit nevet ilyenkor a piaci nép!
Csak egy valakinek nem szabad nevetni!
Még mosolyogni se! Az a szurkáló
Asszony. Esküszöm, annak nehezebb,
Mint a követ cipelő asszonytársának.
Vissza kell menni a Városházáig!
Bizony előfordult már, hogy fordult
A kocka, és újra kellett kezdeni.
Csak aki hátul ment, most megadhatta
Társának a kölcsönt kamatostul.
De mire véget ér a hosszú stáció,
A két kofáknak szőrén-szálán eltűnik
Mindenük, mert a szemfüles piaci
Nép közben minden árujukat „megveszi”.
Mókázással, nevetéssel fizet érte.
Bizony nem tréfadolog a Jogkönyv
Paragrafusa. Még jó, hogy csak vásárolni
Járok a térre! Engem ilyen veszély nem
Fenyeget.
András: Legfeljebb én, mert megveszlek a piacon.
Örzse: Ahhoz, András, nagyobb bátorság kéne!
Mert azért eladónak eladó vagyok!
Örülnék is egy magafajta vevőlegénynek.
Csak mellettem le kéne szokni a borról!
Nehogy megundorodjak az uramtól.
András: Majd a csókod megédesíti a szám.
Örzse: Akkor életünk nem lenne más, mint egy
Halálig tartó nyalakodás?
András: Ahogy mondod, Örzse lelkem!
Örzse: Hallja, kezdem komolyan venni magát.
András: László a megmondhatója, mennyire!
Komoly tudok lenni, ha komoly a téma.
Örzse: Neki elhiszem, no, meg magamnak,
Mert látom, hogy sosem nevet, ha
Komolyra fordul a tréfa.
Azon sem nevetett, amit elmeséltem,
És tudom, mi a véleménye az esetről.
András: Pökhendi városi urak ostobaságának
Tartom, akik az asszonynépen
Basáskodnak.
De ha kivonulnak a Városháza
Tanácsterméből, és magukra zárják a házuk
Kapuját: otthon papucs alatt tartja őket
Az asszony.
Örzse: Látja, ez olyan okos beszéd volt, hogy
Megérdemli érte majd a csókot.
Tarján: Lelki szemeimmel már előre látom
A kettős kézfogót. Csak tartsátok erősen
Egymást! Mert igen erősen sodornak,
Fejünk fölött már- már összecsapnak,
A történelem zavaros, véres hullámai.
Nincs más kapaszkodó, mint öregnek
A barátság, ifjúságnak a szerelem.
HARMADIK FELVONÁS
Első jelenet
Helyszín: Szerencsés háza
Szerencsés: Két esztendő, és mennyi változás!
Hálát adok Teremtőmnek, mert
Van-e oly nagy Isten, mint a mi
Istenünk? Mert nagy Isten az Úr,
Nagy király minden isten fölött.
Mert a felséges Úr félelmes,
Nagy király az egész föld felett.
Irgalmas és kegyelmes az Úr,
Türelme hosszú, szeretete nagy.
Olyan országot igazgathatok,
Amelynek apraja – nagyja
Nyerészkedésre adta magát.
Nádora, főpapja mind hamisságot
Művel. Szeme, szíve nem törődik
Mással, csak a maga hasznával.
Újból kincstartó lettem, mint egykor,
És azt hiszem, napjainkban nálam
Gazdagabb ember nincs ebben
A kincses országban.
És még nincs vége a sok jónak,
Mert a templomban újra megláttam
Azt a tündéri lányt, és alig bírtam
Magammal, hogy az oltár előtt
Hevesen át ne öleljem. De közel
Már a cél, jelzi ezt növekvő vágyam.
Második jelenet
/Tarján belép./
Tarján: Sok szerencsét, kegyelmes úr!
Látom az arcodon, hogy visszatért
A hajdani, elvesztett jókedved.
Elég régen nem beszélgettünk.
Szerencsés: Nos, mi hír?
Tarján: A török Nándorfehérvárt bevette.
Szerencsés: Ezt már régen tudom.
Tarján: Múlt éjjel Báthory nádornál
Nagy lakoma volt.
Szerencsés: Én is ott voltam, és egészen jól mulattam.
Úgy, mint egy igazi magyar nábob.
Mint jó keresztény, szerémi bort ittam.
De hogy ezek az urak mennyit tudnak
Vedelni! Szolgák cipelték haza holt
Részegen hajnalban őket.
Ahogy nagy büszkén mondani szokták,
Asztal alá ittam mindegyiket.
Tarján: Most jut eszembe, hogy a nemes urak
Tegnap nagyon zajongtak a királyné
Palotájában. Szólni kívántak az ország
Sérelmeiről. Mária királyné bezárkózott
Előlük. De mit is mondhatott volna?
Cifra bábut találtak az egyik
Az asztalon.
Királyi gyerekek kedves játékát. Elvitték
A gyűlésre. Közben epésen megjegyezték:
„Ilyen bajnokok készülnek az országnak,
Akik majd megvédik szétfoszló határait.
És a fajankót ünnepélyesen lefejezték.
Szerencsés: Ej, nem tudsz valami érdekesebb hírt
Mondani?
Tarján: Ez elég különleges volt, nem? De tudok
Egy szebbet is: Kérik az unokámat.
Szerencsés: A lányodat?
Tarján: Csak kérik őt, uram.
Szerencsés: Követelem az ígéret teljesítését!
Tarján: Gazdag lettél, követelni van jogod.
Szerencsés: Keresztény lettem és gazdag vagyok.
Magad is kevély lehetsz, amikor
A gyerek király jobb oldalán
Engem látsz egy kesely színű
Büszke paripán lovagolni.
Fejemen kócsagtollas kalpag.
Láthatod, hogy süvegüket emelve
Mélyen meghajolnak előttem azok,
Akiknek ősei hajdan az ország
Legfelső bársony székeiben ültek.
Akik most körülvesznek: a nádor,
A kancellár, érsekek, csupa főurak.
Ezek mind egy asztalnál ülnek velem.
Tanácskozásaink közben a bölcs
Szavam elég gyakran meghatározó,
Mert az ország bárója is vagyok.
Tarján: A sok országos ügy intézése közben
Talán időt tudsz szakítani arra, hogy
Szerény házamat meglátogasd.
Ott beszélgetve elmulatjuk az időt.
A menyegző előtti hetek gyorsan
Elröppenő idejét, egy kancsó
Szerémi bor mellett. Mulass velünk,
És tréfáiddal mulattass minket is.
Szerencsés: Ígérem, nemsokára elmegyek.
Tarján: De jól tudod, hogy az unokám
Eladólány, egy nemes kisasszony.
Ígértek már érte tíz és húszezer
Aranyat. Mindegyiknek azt mondtam:
Nagy jó Uram, nekem is többe van!
Olyan most a világ, hogy a szépséget
Is pénzzel mérik, és bizony hozzád,
A méltóságodhoz nem illik más,
Csak egy selyembe öltözött,
Aranytól, gyémánttól tündöklő
Menyasszony. Ilyen öltözetű lány
Fog az oldaladon, a hintóban ülni:
Nemes származású legszebb leány.
Mondjuk, egy rövid hónap múlva.
Szerencsés: Mért nem egy hét múlva?
Tarján: Mindennek meg kell adni a módját!
Először van a háztűznéző, amit az
Nehezít, hogy éjszaka már jártál nálunk.
De ő nem ismert föl, tehát szívesen fogad.
Úgyhogy ennek fényes nappal kell
Megtörténnie!
Minden kíváncsi szomszéd lássa a vevő
Legényt! Ebből lett nálunk a vőlegény!
Aztán nem illik üres kézzel jönni!
Egy csokor fakó október végi virág
Egy ilyen dúsgazdag főúrtól, lásd be,
Szegényes lánykérő bemutatkozás.
Szerencsés: Nem fogsz bennem csalódni, kedves apósom.
Ugye, szólíthatlak ilyen hétköznapi módon?
Tarján: Szólíthatsz, Imre barátom!
Szerencsés: Mikor legyen hát a háztűznéző?
Minél előbb, annál jobb!
Tarján: Legyen négy nap múlva, vasárnap délután!
Mondjuk két órával a déli harangszó után.
Szerencsés: Nem megyek üres kézzel, bízhatsz bennem!
Igazad van! A húszezer arany az nem pénz!
/Kézfogással elbúcsúznak./
A vasárnapi boldog viszontlátásra!
Harmadik jelenet
Helyszín: A királyi palota tanácskozó terme.
Szalkai: Öt gyűlésünk volt egyetlen év alatt,
És ezeken semmire sem jutottunk.
Buda harangjai még ide hallatszanak,
De Szörény, Zimony, Szendrő, Szabács
Harangjai elnémultak talán örökre.
Fölöttük csak füst gomolyog, és a félhold
Árnyéka borult rájuk.
Nándorfehérvár, az utolsó biztos várunk
Már csak omladék.
Talán csak órái vannak hátra még.
Segélyt sürgetnek, de pénz az nincs!
Az ország kincstára üres, bár minden
Kéményre adót vetettünk. Minden
Vagyonra, sőt fejekre is. De a begyűlt
Pénztömeg, mint a víz, hová folyt?
Azt ki tudja? Főleg, ki mondja meg?
Első úr: Legjobb lenne, tisztelt rendek és karok,
Ha magunk fölülnénk, és oda sietnénk.
Hátha segíthetnének még ezek a kardok!
A számonkérés ideje messze van még.
Második úr: Egyetértek Szalkai kancellár úrral,
És magam is csak azt kérdezem:
Hová lett a tömérdek pénz,
Amelyen hadat kellett volna állítani?
Kívánjuk, hogy mindazok,
Akiknek kezén a pénz megfordult,
Szigorú számadásra jöjjenek!
Egervári: Igen tisztelt rendek és karok!
Engedelmükkel csak két dologról
Szeretnék beszélni. Kérem, hogy
Hallgassanak meg türelemmel.
Először is:
Élt valamikor egy Szilágyi Mihály,
Talán az egybegyűltek még emlékeznek
Rá, akit a szultán foglyul ejtett.
A padisah arra kérte, írjon egy
Levelet nándorfehérvári
Vicebánjának, hogy adja föl a várat.
Hírnök vitte a pecsétes levelet,
Ami így szólt: ”Parancsolom és
Meghagyom neked, légy kész a harcra!
Amikor ötszáz szpáhi beléptet a vár
Külső kapuján, azokat a latrokat
Mind egy szálig terítsétek le a földre,
Hogy hírmondó se maradjon belőlük!
Mert bizony tudd meg, ha már lehet,
Vitéz halált választok magamnak.”
A vicebán sírt, majd így válaszolt:
„Bízzék benne nagyságod, hogy úgy
Lesz, ahogy akarja.” Elégedett volt
A válasszal a szultán is, Szilágyi is.
„Hány török vitézt küldjünk a vár
Elfoglalására?” – kérdezte Mohamed.
„Elég lesz ötszáz válogatott lovas.
Aztán mi is menjünk utánuk!” –
Mondotta Szilágyi Mihály.
Az ötszáz szpáhi délcegen belovagolt
A külső kapun, de az lecsapódott
Utánuk. És az ágyúkból a pokol
Tüze zúdult rájuk! A lovasok mind
Egy szálig a földön feküdtek.
Egyetlen halomban a sokáig
Vergődő lovakkal. A szultán betege
Lett annak, amit látott. Három nap
Múlva tért magához. Akkor Szilágyit
Darabokra fűrészeltette.
Ha pogány lennék, azt mondanám,
Amint egykor Lehel vezér hitte:
„Ötszázzal több szolgája lett
A másik világon.”
Másodszor:
Van-e közöttünk egyetlen Szilágyi
Mihályhoz hasonló magyar vitéz?
Nándorfehérvárra kell a segély?
Azt hiszem, azt már későn küldenénk.
De egy erős sereg felállítására.
Én, nemes Egervári László egész
Jussomat az országnak fölajánlom.
Magamnak csak a kard és a hitem marad:
Megélek majd a végváriak keserű kenyerén.
/ Hosszú éljenzés./
Werbőczy: Egervári László, alias
Ladislaus de Egervár, a birtokát
Átadhatja. Kérem a kincstartót,
Ebben az ügyben járjon el.
Egy nemes: A kincstartót? Tudjuk, hogyan
Szokás a közkincsekből nálunk
Meggazdagodni. Hiszen majd
Reá is eljön az ítélet napja.
Vigyázni kell, hogy a nagy áldozat
Ne ragadjon piszkos kezekhez!
Tiszta szándékú nemes ember adja.
Tomori: Beszélni akartam, de nemes Egervári
László után nincs mit mondanom.
Legfeljebb annyit: Nándor elesett.
/ Tűntető haragkitörés./
Negyedik jelenet
Helyszín: Tarján házának vendégszobája.
László, Anna
László: Te jó vagy, nem haragszol senkire.
Hogy is teremne lelkedben harag?
Mert jó vagy, s nem haragszol senkire,
Olyan vagy nekem, mint üldözöttnek
A jótett emléke: egy pohár víz,
Egy szelet kenyér.
De most már bevégzem a történetet.
Közben leülök lábaidhoz, és onnan
Lesem szelíd tekinteted.
Apám meghalt, de nem úgy,
Mint egy fáradt és beteg öregember.
Végigharcolta Mátyás csatáit, és
Parancsnoka lett ezer emberének.
Fölesküdött, hogy királya után
Támasza lesz fiának, Korvin Jánosnak.
Ő meg is tartotta egyszeri esküjét,
Nem úgy, mit Bakócz és áruló társai,
Akiket az ötször megismételt esküszó
Sem tartott vissza az árulástól.
Országnagyok nem tartották be a szent
Esküvést. Az árva királyfit lépre csalták,
Amikor a budai várból kivonult.
Apám ott volt a kíséretében, amidőn
Csonthalomnál az esküszegő bárók
Fosztogató hada reájuk támadt.
Megölték hű kíséretének számos tagját,
Megsebesítették apámat. A rablott holmin
Úgy marakodtak, mint éhes kutyák a koncon.
Apám a királyfi kíséretében szolgált,
Amíg Korvin Jánossal és gyerekeivel
Nem végzett az aljasság halálos mérge.
Akkor visszavonult birtokára. Társaival
1514-ben szétvert néhány gyülevész
Rablóbandát. Aztán váratlanul elvitte
Közülünk a halál, mert megszakadt
Hazáért dobogó, minden áldozatra kész
Szíve. Én tudom, hogy így volt,
Mert a lelkének is fia vagyok.
Nem állhattam halálos ágyánál, mert
Akkor Andrással Itáliában tanultunk.
Jött a szívet fájdító üzenet: „Gyere haza,
Mert vár magányos édesanyád, akinek
Te leszel majd egyetlen támasza.”
Aztán rá egy évre a családi kriptában
Egymás mellett feküdt vitéz apám
És édesanyám. Három éve történt.
Annának hívták őt is. Ez a legszebb szó:
Mélyén nagy érzések és csupa jóság.
Amikor megtudtam a neved, András
A megmondhatója, az égre kiáltottam:
Köszönöm, hogy őt küldted nekem,
Édesanyám!
Azóta a lelkem magához tért, nyugodt.
Más szemmel nézek a jövőbe.
Csak édesapám kardja figyelmeztet:
A vitéz férfinek két szerelme van:
Hazájának, őseinek földje, ami örök,
És múlandó életünk párja, egy derék
Leányka. Benned megtaláltam!
Amit délelőtt tettem, az elsőt szolgálja,
A vallomás második része neked szólt:
Életem párja.
A felvidéki birtok, Mátyás adománya,
Az öcsém tulajdona. Már meg is nősült,
És nem lesz semmivé a nemességünk.
Talán élő marad apám vitézségének
Bearanyozott címere. Magam maradtam
És a kardom. Talán lesz még jövője
A vitézségnek ebben az elárvult hazában.
Aki most téged párjának kér, koldus, és
Mégsem cserélne senki mással!
/Térdet hajt a lány előtt./
Ötödik jelenet
Tarján: /Belép az ajtón./
Áldjon meg az Isten minden jó embert!
Téged is, fiam, Tomori vitéze.
Ott voltam én is a gyűlésen.
Ne félj, ha azt érzed, hogy valaki
Titkon kísérget! Mert én vagyok
Az árnyékod.
Féltelek, amióta akkor kitéptétek
Méregfogát a vén kígyónak.
A fészke, Bakócz Tamás palotája az,
Újra tele van minden földi kinccsel.
Férfiember nem szokta kimondani,
Öregtől már megbocsátható: Félti azt,
Akit megszeret.
László: Köszönöm, jó bátyám, ezt a hangot.
Úgy érzem itt magam, mint egykor otthon.
Újra van gondoskodó apám, akinek
Unokája a legdrágább nekem a világon.
/ A férfiak megölelik egymást./
Anna: Ügyetlenül adnám tovább a pletykát,
Amit Örzsétől frissiben hallottam.
Ő a vár piacán kapja ingyen.
Én a hallgatásommal fizetek érte.
Behívhatom? Kinn már alig várja.
Örzse lelkem, gyere gyorsan!
Örzse: Tisztelet a férfiaknak! András hol van?
László: Kivételesen magam jöttem,
De már itt van az ajtó előtt. Jól láttam?
Örzse: Jól látta, kedves László. Megvárjuk.
András: /Udvariasan kopogtat, majd belép./
A várakozást látom mindenki szemében.
Ilyen kapós vendég lennék? Jó ezt tudni.
Itt vagyok és jó erőben, amit
Mindenkinek szívből kívánok.
/Leül a férfiak mellé./
Örzse: Azzal kezdem, hogy Budán újra
Német világ van!
Mátyás idején annyi volt a magyar kofa,
Mint a német. Máma már nem így van!
Az a hír járja, hogy sok a török kém.
Igen kémlelik ezt a szép várat, mert
Hogy ez lenne a következő a sorban
Nándorfehérvár után. Így hallottam,
Így mondom! Jól mondom?
András: Igen jól, Örzsém!
László: Mátyás idejében nem is volt párja.
Akkoriban három szép várat emlegettek
Szerte Európában: közöttük elsőként,
A mi Budánkat.
Örzse: Nándorfehérvár bizony a töröké lett.
Már három éve tudták ott délen
A nándorfehérvári őrzők és
A zimonyiak, hogy a török császár
Ostromolni fogja.
A szalánkeméniek, akik
Mind naszádosok, föleveztek
Budára, hogy hópénzüket kérjék
Személyesen a királytól.
Egy rendes kincstáros már
Elküldte volna nekik időben! Nincs igazam?
Miből éljenek meg szegények?
Nem lehet mindig böjti halat enni!
Kenyér is, hús is kell az emberfiának.
Főleg, ha az evezőket markolja
Hosszú éveken át.
Azt beszélték a piacon a népek,
Hogy a király Váradi Pál
Kincstárnokhoz küldte őket,
A Szent Zsigmond
Templom prépostjához.
Ez a lator,
Tisztesség ne essék szólván,
A királyi papírossal
Alfelét kitörölte, és a mocskot
A derék naszádosok arcába vágta.
Pap az ilyen? Ember az ilyen?
Nem tudta ez a bal lator azt,
Hogyan áll a déli határon
Magyarország?
Aztán, vigasztalásul, ott tartotta
A vitézeket a rossz nők budai
Házában. Ezzel fizette ki őket.
Egy hónap múlva megint
Föleveztek a királyhoz, de
Most már utoljára.
Hiába, végképp elfogyott a pénz, a türelem!
A király megint Váradi Pál préposthoz
Küldte őket.
A kincstartó ugyanazt cselekedte,
Mint egy hónappal előtte.
Beszélték is városszerte azok a derék emberek:
„Ez már a vég!
De nemcsak nekünk, Budának is vége!”
A király zászlóit a parton hagyták,
És fájó szívvel kiáltották:
„Magyarország, az Úristen legyen veled!”
Leszaladtak a hajóikhoz,
És örökre eleveztek.
Talán, hogy éhen ne haljanak, a török
Szolgálatába álltak.
Élni csak kell valahogy! Ha család is van,
Még inkább!
A nép ismeri az ország nagyurait.
Fél is miattuk a jövőtől.
Tarján: Félhetnek is, szegények!
HARMADIK FELVONÁS
Első jelenet
Helyszín: Egyik tér Budán.
András: No, testvérem, mire jutottál?
Meghallgatott legalább a sok nagyfejű?
Vagy ültél bölcs belenyugvással,
Mint egy kitett gyerek az apai ház előtt?
Tudom, hogy volt annyi bátorságod, és
Az asztalra vágtad az igazságot.
László: Vártam, mint az atyafiak foghúzásra
Mint kovácsműhely előtt a foghúzásra.
A vége felé, amikor pilledni kezdett
A nemes gyülekezet, én is letettem
A garast.
András: Az akarod mondani, hogy a birtokodat.
Remélem, magyarul szóltál a nemességhez?
László: Beszélem ugyan a latin költők nyelvét,
De csak magyar szó jött a számra.
András: Úgy voltál te is, mint Zsigmond király,
Az a nagy lump és szoknyapecér.
Mellesleg: német-római császár.
A testőrsége csak magyarokból állt,
Nem bízott a huszita csehekben.
Azt mondják, hogy kitűnően megtanult
Hálából magyarul – káromkodni!
Az is valami!
László: Tudod olyan volt az egész, mint
Egy olasz komédia. Mindenki csak
Arra vadászott, mit mondanak,
Szerintük nevetségesen, és latinul –
Mindig mások.
Mikor lehet egy jót nevetni?
Ha belegabalyodik valamelyik
Részeg elme a latin szövegbe.
És nevettek buzgón, harsogva,
Kótyagos gazdái a kutyabőrnek.
Esküszöm a Luciferre, kár volt
Azért a sok szerencsétlen kutyáért.
Csak akkor fordult komolyra
A helyzet, amikor Nándorfehérvár
Elesett. Ezt maga Tomori jelentette
A maga mély és kemény hangján.
Döbbent csend fogadta, majd vad harag.
Gondolhatod, hogy kivel szemben?
Én már előbb lemondtam mindenemről,
A kardot kivéve.
Volt azután „vivát” nyakra-főre.
Csak úgy harsogott a márványterem.
De azt a jókedvet elsöpörte Tomori
Két szava: Nándorfehérvár elesett.
/Rövid szünet.
András: De te akkor mindenről lemondtál:
Talán még az életedről is!
László: Nézd, egykomám! Az úgy van,
Mint abban a mesében, ahol
Mind a hét fejéből lángot fúj a sárkány.
A legkisebb királyfi, hogy az elrabolt
Leányzóhoz jusson, a tövises úton
Lekaszabolta a szörnyeteg anyját,
Azt a vén banyát. Tudod, egykomám,
Akinek csak vasorra van, nem arany.
Aztán, mivel nagyon vágyik már a csókra,
A sárkánynak mind a hét fejét levágja.
Aztán sárkányvéresen belépve, a barlang
Mélyén, megtalálja az áhított lányt:
Holtan.
Mit gondolsz, megérte a harc, az áldozat?
András: Csak akkor, egykomám, ha ez volt
Az utolsó sárkány,
És fiadnak már több - nem maradt.
László: De ha meghal a szerelem, miből foganjon?
Oda a tisztesség! Az eskü üres szó!
Minél nagyobb a tisztség, annál nagyobb
A gazság. Minden megvásárolható.
Elmondtam benn Szilágyi Mihály esetét.
Vele halt ki az utolsó nemes nemzedék.
De uruk is sírba szállt, aki vezetőjük
A halálban is, Mátyás, a nagy király.
Negyvenhét évesen! Élete delén!
Gondolj a legnagyobb árulásra!
Edelpeck Borbálától 1473. április 2-án
Született fiát, Korvin Jánost, aki Mátyás
Király szerint 1472. július 14-e éjszakáján
Fogant, rútul elárulták. Annyira
Szerette a fiú anyját, hogy feleségül
Akarta venni, de a politika Beatrixot
Kénytette rá, aki meddő virág volt.
Mikor a nemesek látták a nagy király
Szándékát, még életében országgyűlést
Tartottak, és úgy határoztak:
„Korvin János, a királyi felség fia,
Legyen a jövendő királyunk!”
Mátyás gyakran mondotta a főuraknak:
”Ha a fiamat vonakodtok
Megkoronázni, akkor elvesztek.”
Mennyire beteljesedett a jóslata!
Bakócz Tamás esztergomi érsek, akit
A király emelt erre a méltóságra,
Akkor azt mondotta:
„Király uram, a főemberek és a főpapok
Tegyenek hétszeres esküt!”
A király azt válaszolta:
”Ne hétszerest, csak ötszöröst!”
„Fiadnak, Korvin Jánosnak, esküt teszünk
Királyi felséged előtt.”
Akkor Mátyás felkelt
A trónjáról; fiával és a mágnásokkal belépett
A Mária Mennybemenetele szentélyébe.
Mindez 1489. június 23-án történt.
Alamizsnás Szent János sírjára hozatta
Mátyás az oltári szentséget, az arany
Keresztet, a misekönyvet és az evangéliumot.
Először Bakócz Tamás az egyik kezét
Egyikét rátette az oltári szentségre,
A másikat az evangéliumra. És elsőnek
Esküt tett ilyen módon, magyarul:”Isten
Engem úgy segéljen, Boldogasszony,
Úristennek minden szentjei, ez oltári
Szentség, e szent kereszt, e szent
Evangélium, és a Szent Jánosnak szent
Ereklyéi, hogy János herceget tesszük
Magyar királlyá.” És letették naponként
Az esküt a következő személyek:
Az esztergomi, pécsi, egri és a bácsi érsek.
Ezután a főurak:
Elsőnek Korvin János keresztapja, vagyis
István kincstárnok; a második volt Kinizsi
Pál, akit Mátyás király tett nagy hadinép
Élére, a harmadik Báthory István, a negyedik
Drágffy Bertalan, az ötödik Újlaki Lőrinc
Herceg, a hatodik Both András volt.
Így egyetemlegesen esküt tettek
Öt napon át. Így kötelezték el magukat Mátyás
Mátyás király tehetséges fia mellett.
De esküdtek a mező- és királyi városok,
Sőt minden vármegye sorban.
Országos árulás volt. Senki sem
Vonhatja ki magát alóla, csak
Az édesapám. Büszke is vagyok rá!
A nagy árulás még napjainkban is tart.
Ezt szerettem volna ott benn elmesélni,
De féltem, hogy egy részüket vérig sérti.
Mert az áruló lelkiismerete néha
Fellázad ura ellen, ezért őrült meg
Báthory István erdőkön-mezőkön
Futván, teljes önkívületben.
Ezért lett hosszú betegség rabja Bakócz.
Kinizsi Pál súlyos lelki beteg, egy időre
Megnémult. Majd Nagyváradon
Szentségek nélkül múlt ki a világból:
Nem mert a keresztre nézni!
Eszelősen csak azt hajtogatta:
„Bizony haragos az én komám, az Isten!”
András: Bíznak a rendek még valakiben?
László: Kiben bízzanak?
A királyban, aki már élő halott?
Tizenöt évesen őszül a haja.
A szomszédokban? Alig várják, hogy
Eltemethessék az utolsó szittya ivadékot?
Százötven éve folyik a vérünk, és
Bosszúsak, ha egy magyar megszületik.
Mert igen nagy és gazdag ez az ország
A gyorsan fogyatkozó magyarnak,
Akiknek testvérét, apját, anyját ölik:
Zsebrák zsiványok, oláh rablók,
Török martalócok. Ha még mindig
Kevés a halott, Fugger janicsárjai
Egymásra uszítják a maradék ország
Nyomorult népét. Túl hosszú
Ideig éltem! De én akkor is - éltem!
Ezek ott fenn, ezek itt lenn, nem is tudják,
Hogy már félig halottak. Haldokolnak még
Négy-öt évig. Ne hidd, hogy lesz majd
Feltámadásunk! El ne hidd, akárki mondja!
Nézz rám, barátom! Egy élő halottra.
András: Mi vár erre a nemzedékre?
László: Mint egykor a bűnös népre
A Bibliában: de nem vízözön,
Hanem könny-és vérözön.
Mint egy nyitott mellkas, olyan
Az ország középső része.
Dobog még lassuló szíve: Buda.
Olyan lett az ország, mert minden
Déli végvár elesett.
Látom, ahogy a Duna-Tisza közén
Ellenállás nélkül nyomulnak
Szulejmán zsákmányra éhes csapatai.
Sötét madarak viharfelhőként
Gomolyognak fölöttük, lábuknál
Dögevő kutyák falkái. Szekéren
Levágott, véres emberfejek, mint
Allah győzelmének bizonyítékai:
Ki tudja azokat megszámlálni?
És miért is számba venni, hiszen
Nem lesz rá kíváncsi senki.
A levágott fejek sokasága nyugaton,
Mondjuk éppen Itáliában, részvétet
Kelt majd irántunk? Ne hidd, barátom!
Közben fölégetik a falvak százait.
Gyilkos kezekben forog a handzsár,
Jatagán. Menekülő után repül a lándzsa.
Majd az áldozat fejét magasan lengeti.
Pusztítják, aki csak fejét emeli.
A jószág préda, a munkabíró férfi és nő
Rabszolga, láncra fűzve vásárra viszik.
A tehetetlen aggot levágják, csecsemőt
Lándzsájukra szúrják, a lángokba vetik.
A védtelen fiatal nők szabad prédái
A vérszagtól megvadult hadaknak.
Mindhiába: jaj, sírás, ima és könyörgés!
Terítve holtakkal a föld, a folyókban
Hófehér hullák hömpölyögnek.
Akit időben elrejt a bűzös mocsár,
Vagy halottnak tetteti magát, túléli.
Az a kevés talán megmarad.
Valóban kiürül az ország. Prédája lesz
A töröknek, hulláink pedig
A vadaknak.
András: Aki tud, időben északra menekül,
Esetleg Erdélybe, vagy nyugat felé,
A német határra.
László: Bizonyára lesz, aki túléli, mint Noé
Családja a vízözönt. De mi ott leszünk,
Abban a csatában, ahol testünkkel
Próbálunk gátat emelni az árnak.
Csak nem leszünk elegen, és félek,
Akik aggódnak értünk, hiába várnak.
Nem hozza nekik fehér galamb
A remény zöld ágát.
Megismétlődik a történelem. Egy
Új tatárjárás vár ránk, mint 1241-ben.
Van egy névtelen költője annak
A siralomnak.
Hallgasd csak néhány strófáját!
„Már apáik bűnben éltek,
Mi is vétkeztünk előtted
S bűneinknek sokasága
Mi fejünkre visszaszálla
Nyomorúság idején.”
Mind hanyatlunk a halálba,
Híres harcosok levágva,
Népünkön a rabság járma –
Mért is jöttünk a világra,
Ennyi bajra, gyászra itt?
Vére omlik asszonyoknak,
Kisfiúk már nem zsibongnak,
Szenny és szégyen vár a lányra,
Agg és aggnő kardra hányva,
Mindnek vére ontatik.
Anyát, hitvest felkoncolnak,
Tiszta szüzet bemocskolnak,
A papokat nem tekintik,
Irgalom a vénnek sincs itt,
Nem kímélnek kisdedet.
Oszladoznak, elrohadnak,
Jóllaknak a vadmadarak,
Csattognak a kutyafogak,
Széthordják a csontjaikat
Büntetlen a farkasok.
Minden fiad, minden lányod,
Szépek, ifjak, daliások,
Ellenségtől leteperve,
Sebesülten láncra verve –
Rád tör roppant szégyened.
Magyar nemzet végínségre
Jutott immár, nincs, ki védje,
Határain köröskörül
Magyarok vesztének örül
Minden szomszéd álbarát.
Serkenj fel már, legfőbb virtus,
Üdvösség reménye, Krisztus,
Pajzsot, fegyvert ragadj végre,
Vesd kezed az ellenségre,
Királyi hatalmadat.
Kérésünket halld meg, Isten,
Pusztítsd ezt a rontást innen,
Tedd, hogy gyászunk véget érjen
S fölnézzen rád jókedvében,
Ki e népből megmarad.”
Mindez megtörténik négy-öt év múlva!
De akkor a tatár horda csak egy évig
Pusztított. De ki tudja, lesz-e magyar
Száz év után?
Vagy az egész népre országnyi kripta vár?
Ahová csak koszorúzni jár a Jézusról papoló
De kínjainkat némi részvéttel nyugtázó
Árulónk: Európa, Európa, Európa!
/Némán elballagnak./
Második jelenet
Helyszín: Tarján háza, Anna szobája
András, László, Anna
László: /Beszól az ablakon./
Szép mátkám, alszol-e már?
Anna: Most küldtem ki Örzsét, bejöhetsz.
András is itt van? Ne álljon ott kinn,
Még megfázik a lába!
Az Örzse se várja hiába!
Neki konyha a fogadószobája.
András, kopogtass csak bátran!
Nem kell félned, hogy megijed tőled.
András: Annyira már ismerjük egymást,
Hogy egyikünk se fut el, ha a másikat
Meglátja.
László, András: /Belépnek a kitárt ajtón a barátjával. András a konyhába megy./
László: /Amikor magukra maradnak Annával, átölelik egymást./
Anna: Már egy hete nem láttalak. Mesélj!
Mint a börtön olyan ez a ház!
Nagyapám őriztet, mint vétkes rabot.
A házból ki sem mozdulhatok.
Mesélj! Mesélj! Milyen a kinti világ?
László: Neked csak jót szeretnék mondani,
De miért hazudjak éppen neked?
Ami mindig fáj: Nándorfehérvár!
Anna: Pedig három helyen is gyűltek hadak.
Nagyapámtól tudom: a király Tolnán,
Szapolyai Futakon,
Báthory Péterváradon.
László: Hiába van katona, ha nincs közös akarat.
A legnagyobb baj: Nem magyar a király!
Ez dönti szerencsétlen hazánkat sírba:
Öt év múlva nem lesz Magyarország!
Anna: Talán az Isten megsegít bennünket.
László: Nem érdemeljük meg. Figyelj rám!
Mi történt legutóbb a királyi palotában?
Akkor jött meg
A királyné, amikor a királynak
Indulnia kellett. Megérkezett
A Habsburg hercegnő, Mária.
Fogadására elküldték a pécsi
Püspököt és Perényi Imre
Tisztes feleségét, Dorottya
Asszonyt, akik így méltósággal
Vezették föl a palotába.
De magára hagyták kíséretével.
Aztán a királyi tanácsosok:
Móré László, Batthyány, Kétházy
És társaik - fel a várba! A könnyű prédára!
Ne Nándorfehérvárnál, de itt mutasd meg,
Ki a férfi!
Elkezdődött a mulatság: táncoltak,
Zenéltek.
Aztán a szőnyegeken, a kárpitok mögött
A királyné udvarhölgyeivel
Henteregtek.
Erre a hírre fordult vissza a király
Tétényről.
Ezért lehettem akkor újra nálad.
Anna: Milyen lehet a jövendő királynénk?
László: Azt mondják, hogy zárdában nevelték.
Anna: Én már az Isten házában is félek! Ott,
Ahol minden jótét lélek az Úrhoz
Fordul.
Minden vasárnapi szentmisén ott ül az
Előkelő urak első két sorában
A Sátán.
László: Szerencsés Imre?
Anna: Hiába van arcomon a fátyol,
Sötét pillantását gyakran reám veti.
Még mosolyogni is próbál.
Az a legundorítóbb! Egy öregember!
A Szent Mária Magdolna templomban
Kísért a Sátán. Nagyapámat sem értem.
Néha beállított egy-egy drága ékszerrel:
Kösöntyűvel, gyűrűvel, és biztat,
Hogy legalább vasárnap a misére
Vegyem fel. Nem is kérdezem, kitől való
Ez a váratlan ajándék, jól tudom,
Hogy az a sötét szemű Sátán küldte.
Nem dobtam ki őket az ablakon.
De nézz a fiókomba! Egész halom
Arany, rubint és egyéb drága kincs.
Tiszta lelkemet, testemet akarják
Megvenni véle. De hogy a nagyapám is
Az ördög pártján áll, ez nagyon fáj.
Segít neki megrontani saját vérét,
Az unokáját.
Rajtad kívül, nem védhet meg más,
Csak az Isten.
László: Ha kihívnám páros viadalra, azt üzenné,
Hogy nincsen nemessége. Nemtelen is,
De töménytelen a pénze. Felfogad
Néhány bérgyilkost, és valamelyik éjjel
Torkomat metszik egy szűk sikátoron,
Vagy éppen az ablakod alatt.
Nem akartalak ezzel ijeszteni,
De érzem, követik minden hozzád
Vezető léptem.
Anna: Ha veszélyben testünk-lelkünk,
Tüstént meneküljünk!
László: De hová, kedves? Magyarország
Gyűrött zászló, két oldalról tépi
Alattomos német, vérszomjas török.
Hány darabra szakad? Ez a kérdés.
Lesz-e majd olyan része, ahol
Magyar lesz a szó és a hit?
Várnunk kell és imádkoznunk!
Isten majd megsegít.
Anna: / A melléje lépő férfi átöleli, haját simítva vigasztalja./
László: Meséltem már, hogy apám halálhíre
A bolognai Universitáson ért engemet,
Ahol már harmadik éve tanultam.
Ott olvastam először egy magyar költő,
Pannóniai János latin versét egy dunántúli
Mandulafácskáról.
Elmondom egy részletét, neked angyalom,
Az angyalok nyelvén, latinul.
Aztán majd elmondom magyarra ültetve.
Hallgasd, és közben nyugodj meg!
„Quod fortunátis esset mirabile in arvis,
Nedum in Pannoniae frigidiore solo;
Audax per gelidos en floret emygdala menses,
Tristior et veris germina fundit hiems.
Procne, Phylli, tibi fuit expectanda, vel omnes
Podisti iam post Demophoonta moras.
/Hosszabb szünet után./
„Boldogabb országok földjén is csoda lenne,
Nemhogy Pannónia véres, bús rögein.
Íme, mégis virágzik egy szép mandulafácska
Merészen a télben. Bár hajnalra csodaszép
Rügyeit zúzmara gyilkolja meg durván.
Mandulafácskám, édes szerelem,
Miért is vártad oly türelmetlenül
Erre a pusztuló földre az ifjú Tavaszt.”
Anna, László: /Könnyezve, egymást átkarolva, együtt ismétlik a vers utolsó három sorát./
László: Szomorú titka van a nagyapádnak.
Ezt mesélte el tegnap, mikor
Négyszemközt beszélgettünk.
Csak azt a részét mesélem, amit
Elmondani engedélyezett!
Szerencsésről van szó, és az árulásról.
Aminek sok magyar áldozatul esett,
Hét évvel ezelőtt, azon a véres nyáron.
Anna: Köztük voltak az én drága szüleim is.
Éreztem én ezt már nagyon régen.
A nagyapám hallgatott róla, de
A halottaimért imádkoztam.
László: A nagyapád meg akar büntetni
Azok közül egyet, aki ebben vétkes.
Vállaltam, hogy segítek, mert terve
Igazságosztó. Hóhérkézre juttatni
A legnagyobb bűnöst.
De ebben neked is szerep jut. De csak
Játék lesz, amiben annyi a teendőnk,
Hogy ebben a házban fogadjuk Szerencsést.
Háztűznézőbe jön majd ide, hogy megnézze
Leendő mátkáját. Ezért fogadta el mindig
Nagyapád az ajándékait is.
Mert derék nagyapád a kezed ígérte,
Azzal a feltétellel, hogy eljön
Háztűznézőbe.
Anna: Nem fogom kibírni azt a néhány percet
Sem egy födél alatt véle. Félek tőle!
László: Okos vagy és érzékeny, de lásd be,
Hogy te vagy a csalétek, és mi hárman
Férfiak, akik reá vadásznak. Bent leszünk
Négyen a hálószobádban. Örzse szépen
Felöltöztet, felrakod a kincseket,
És néhány percig beszélgetsz vele.
Azután visszajössz, és akkor mi lépünk
A színre. Kivont karddal, én meg az András.
Többi a mi dolgunk, de ebben a házban,
Ne rettegj tőle, nem lesz vérontás.
Eljuttatjuk erővel az Ördögöt
Az igazságosztó országbíró elé.
Kérlek, gondolj ártatlan szüleidre,
És szokj a gondolathoz!
Anna: Mindent megteszek, amit csak kívántok.
Ha bennetek se bízom, kiben is bízhatnék.
A Jóistent kérem, hogy segítsen.
László: Ha a te tiszta szíved kéri, segíteni fog.
Harmadik jelenet
Helyszín: Tarján házának fogadószobája.
Tarján: Föltűnt a gyaloghintó?
András: Még nem látom. Síkos október végén
A köves utca,
Csak lassú tempóban jöhetnek
Tarján: Mindenki tudja a szereposztást?
Örzse indít: behozza a friss virágot,
És megcsodálja a nagyságos urat.
Aztán Anna szobájába menjen,
Segítse szépen felöltözni!
Utána jön a két öreg cseverészése
A pénzről. Majd átadom a hamis,
László által készített pergament.
Azt eltépi vagy zsebre vágja, egykutya!
Nemcsak nektek, magamnak is mondom.
Majd beóvakodsz te, unokám!
Ne igen nézz rá, mert félek, hogy elájulsz!
Süsd le a szemed! Azok akkor is szépek!
A jelenlétedben beszélgetünk lakodalomról,
Házasságról, és iszogatjuk a jó szerémit.
Keresztény ember nem fél a bortól.
Igaz-e, barátaim?
Unokám te engedélyt is kérhetsz, hogy
Elhagyhasd a szobát.
Amikor beléptél a sajátodba, néhány
Perc múlva jöttök ti, úrfiak.
Kivont karddal és álarcosan.
András: Most tűnt föl a gyaloghintó, de igen
Nehezen cipeli két markos legény.
Disznó nehéz lehet az utasuk vagy
A csomagja! Vagy mind a kettő!
Tarján: Köszönöm! Teljes csend, mert ezután
Mindenkiből az ítélkező Sors beszél.
Minden szemrebbenés nélkül tesszük,
Mert ez a színjáték mindent megér.
Negyedik jelenet
/Tarján kimegy az ajtóhoz.
Majd lassan bekíséri a vendéget.
A két gyaloghintót cipelő férfi
a fal mellé teszi a nehéz ládát.
Tarján öt-öt arannyal jutalmazza
És útjukra bocsátja őket./
Végre megérkeztél nagyúr!
Imre barátom! Szívesen látott
Vendégem! Szépreményű férfiú!
Vár már bennünket a jó meleg szoba.
Ó, egy hatalmas láda is van? Alig
Bírja el ez a két legény.
Tegyétek a fal mellé!
Aztán mehettek is!
Itt az öt-öt arany.
Többet is érdemelnétek, hiszen nem
Akárkit hoztatok szerény hajlékunkba.
Szerencsés: Mintha egyedül laknál ebben a házban.
No, itt van végre egy nőszemély!
Remélem, nem ezt akarod rám sózni
Negyvenezer aranyért?
/ Örzse virágot hoz be, igen megcsodálja
a vendéget, aztán bemegy leányszobába./
Tarján: Ó, dehogy! Tréfálsz, nagyúr?
Ő az unokám szobalánya, az egyik
Környékbeli magyar faluból.
Most úrnőjéhez igyekszik, hogy segítsen
Öltözködni, mert az a lányoknál igen
Hosszan tartó, figyelmet kívánó munka.
Ugye megnézhetem, hogy mit rejt a láda?
Ma még csodálkozásra úgysem volt okom.
Szerencsés: Tessék, apósom, Tarján! Itt a kulcsa!
Aztán gyönyörködj kedvedre, jó rokon!
Tarján: Mennyi sárga csikó, lehet ez harmincezer is!
Szerencsés: Alábecsülöd a vonzalmam, barátom!
Megvan az, negyven is!
Tarján: Ne lepődj meg, de szemérmes az
Unokám! Vasárnapi misék hangulatához
Szokott. Bántja a túlzott tolakodás,
A férfiszemek fürkésző pillantása.
Még nem ismer, Imre barátom.
De bocsásd meg, hogy sietek
Kiegyenlíteni a régi tartozást!
Vessünk fátylat a csúnya múltra!
Ez a pergamen régen nyomja lelkemet.
Átadom néked, tépjed darabokra!
/Tarján átadja a pergament,
Szerencsés megnézi, és
kabátja belső zsebébe teszi./
Aztán beszéljük meg az esküvőt,
Amíg az unokám ünnepi ruhába
Felöltözik.
A falunkban, ahol a birtokunk van,
Persze már évek óta bérlő kezén,
Így hívogatták a szíves vendéget,
Legalább egy hónappal korábban:
„Dicsőség legyen az Istennek!
Tőlünk tisztesség e házban
Mindenkinek. Mi elküldött
Követek vagyunk. Először az
Atyaistentől, aki minket teremtett,
Másodszor a Fiúistentől,
Aki minket megváltott. Harmadszor
A szentlélek Istentől, aki minket
Megszentelt. Negyedszer
A házigazdától, úgy, mint Tarján úrtól
És annak unokájától.
Hogyha meg nem vetnék az ő
Szíves kérésüket, megjelennének
Szombat délután két órakor
A Szent Mária Magdolna
Templomában. A szent hit
Letételére, és a szentség felvételére
És az ő szárny alatt nőtt
Magzatjuk hazakísérésére.
Muzsika zendülésére, tisztességes
Déli ebédre és esti vacsorára.
Egypár pohár bor egy-két étel
Elköltésére szívesen látjuk magukat,
Mind egész családjukat.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!”
Keresztények között, faluhelyen
Ez így szokás. De tudom, hogy
Városi magisztrátus tizenkét
Vendégnél nagyobb lakodalmat
Nem engedélyez, de ha te kéred,
Bizonyára feloldja ezt a tilalmat.
Akkora lakodalmat csapunk,
Amekkorát csak akarunk!
Nem szeretném, hogy valami rossz emlék
Mérgezze azt a pillanatot, amikor
Az unokám végre belép hozzánk.
Most csak kérdezem: Bizonyos,
Hogy nem lesz szentségtörés
Ez a házasság? Ha van már feleséged,
Gyereked, félek nagy bűnt követünk el.
Szerencsés: Nincs nekem senkim, csak a vén apám.
Tarján: Akkor nyugodtabb szívvel
Szólítom az unokám:
Anna, vár a vendéged!
Ne várakoztasd tovább!
Ötödik jelenet
Anna: /Óvatosan lép be az ajtón, ünneplő ruhában,
Nyakában hosszú aranylánc, arany fülbevaló.
A karján kösöntyű, ujjain rubinköves gyűrűk.
Mindent felvett, amit ajándékul kapott./
Jó napot kívánok mindenkinek!
Tarján: Ülj a közelembe, aranyos virágom!
Látom, elfogódott vagy, és ezt
Nem is csodálom.
Akit vendégül látunk, nem akárki,
A neve is sokat mond: Szerencsés Imre,
Régi jó barátom! Eljött közénk, hogy otthon
Is lásson. Veled jár templomba, és ott ül
A tekintélyes polgárokkal egy sorban.
Anna: Láttam már ott, uram, és ön csodált engem,
Pedig ezt a sok kincset nem láthatta rajtam.
Most is csak azért vettem föl, hogy
Lássa, megőriztem minden darabot,
Mint a szívemnek is drága kincset.
Ez ne ragyogjon soha másra, csak
Az ajándékozó nagyúrra!
Szerencsés: Gyönyörű vagy, gyermek! Valóban gyermek!
Szép, érintetlen, páratlan gyermek!
Fölöslegesek is rajtad ezek a gyémántok.
Gyémánt vagy magad, megfizethetetlen!
Sába királynőjénél igézőbb és szebb vagy.
Szerelmemet méltóbban zengi
Az Énekek éneke:”Tégy engem,
Mint pecsétet a szívedre, mint
Pecsétet a karodra!
Bizony, erős a szeretet, mint a halál,
Legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír.”
Anna: Megengedik, ugye, hogy szobámba
Visszatérjek.
Levetem magamról az arany nyakláncot,
A gyémántos gyűrűket és a nyakéket.
Aztán majd gyorsan visszatérek.
Hatodik jelenet
Tarján: Menj csak egyetlenem! Legdrágább kincsem!
Igyunk egyet erre a szép találkozásra, barátom!
Jövendőbeli vejem, Szerencsés Imre.
/Isznak mind a ketten./
Az urak a palotában evésen-iváson
Kívül mivel múlatják az időt?
Szerencsés: Zenekart rendelnek, táncosnőket
Hozatnak. Tudod, olyan jó féléket!
Azután a szobákba elvonulnak,
Majd újra asztalhoz ülnek, és
Hajnalig folyik az eszem-iszom.
Hetedik jelenet
/Nyílik az ajtó, és belép két álarcos férfi. Kezükben csupasz kard./
Szerencsés: Úgy látszik, az arany vonzza a bűnözőket!
Mit szólsz ehhez, Tarján barátom?
Tarján: Szeretném végre beváltani azt a papirost,
Amit akkor éjszaka írtál.
Szerencsés: De hiszen az itt van nálam, a zsebben.
Tarján: Tévedsz, Sálmán! Az csak gyenge másolat.
A valódi itt van!
/Felmutatja./
Szerencsés: Mit vétettem, hogy rám törtök újra?
Tarján: Bizonyára emlékszel, amikor arról
Beszélgettünk, hogy kétféle zsidó van.
Zsidó magyar és magyar zsidó.
Tévedtem. Te egyik sem vagy!
Te csak egy pénzéhes lény vagy,
Nem ember. Maga a Moloch, ami
Ellen még Jeremiás is harcolt.
Annyit ártasz ennek a szerencsétlen
Országnak, amennyit csak bírsz.
Dávid ítéletét olvasom fejedre:
„Az Úr megvizsgálja az igazat
És a bűnöst, szívből gyűlöli azt,
Aki az erőszakot szereti.”
Most ezt is számon kérjük tőled!
Itt a pergamen! Ott a toll.
Írj, vagy rögtön meghalsz!
/Tarján diktálja./
„Ezt a negyvenezer aranyat
Egy török követtől kaptam,
Aki annyit kért cserébe, hogy
Ne küldjem időben
Nándorfehérvárra a segélyt:
Több embert, pénzt és élelmet.”
Szerencsés Imre
Tarján: Ezzel a ládával és ezzel a két pergamennel
Megyünk az országbíróhoz, és az
Országgyűlés éppen Budán
Időző tagjaihoz.
Elég a színjátékból, folytatódjon az élet!
/Hátra kötözik a kezét./
Fogjátok a láda fogantyúját!
/Kivont kardjával Szerencsés mögé áll./
Tarján: Legalább százan tanúsítják, ha kell,
A hazaárulást és négyen
A leányrablást.
Ki az Magyarországon, aki
Nem hisz negyvenezer aranynak?
Az országbíró elé visszük az ügyet
Végső döntésre!
Tőle várjuk a szentesítő aláírást.
Szerencsés: Tarján, miért játszottad velem ezt
A szörnyű játékot?
Tarján: Emlékezz 1514-re! Idézd fel a bérelt
Cinkosokat és a vérengzőket!
Egy egész ország volt az áldozat.
Fiamat, menyemet is meggyalázták,
A fizetett bűn vezette őket.
Te voltál az, ki tudta, mi a bérük.
Nem szabad hagyni, hogy az égre
Kiáltó jajszó és az ártatlanok vére
Büntetlen maradjon! Ezért is élünk!
/Némán elhagyják a szobát./
Nyolcadik jelenet
A korábbi helyszínen Anna és Örzse térdelve imádkozik
Vagy énekel is.
Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátronánk!
Nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk:
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne feledkezzél el szegény magyarokról!
Ó, Atya Istennek kedves szép leánya,
Krisztus Jézus Anyja, Szentlélek mátkája!
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne feledkezzél el szegény magyarokról!
Kegyes szemeiddel tekintsd meg népedet!
Segéld meg áldásra magyar nemzetedet!
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne feledkezzél meg szegény magyarokról!
Sírnak és zokognak árváknak szívei,
Hazánk pusztulásán özvegyek lelkei.
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne feledkezzél meg szegény magyarokról!
/ Sírva átölelik egymást./
Kilencedik jelenet
Helyszín: Az országbíró szobája
Werbőczi, jegyző, hadnagy, a köznemesek hangja
Werbőczi: Esik kinn az eső?
Jegyző: Nem is akármilyen! Jégeső!
Werböczi: Miért is volna derült idő?
Ki örülne neki? /Lant hangja./
Mi folyik ma is a királyi palotában?
Menyegző talán? Áldásom az ifjú párra!
Jegyző: Mégiscsak vannak, akik örülnek.
Werbőczi: Már csak ez hiányzott! Amikor
Éppen fejünkre szakad az ég.
Mennydörgés nélküli jégeső!
A szőlőknek már nem árt, de
A házaknak beveri az ablakát.
Újabb Isten csapása! Délen
Szulejmán ágyúi már elhallgattak.
Nándorfehérvár, mint hírlik, odavan.
Jól teszik a királyi palotában!
Ma még együnk-igyunk! Holnap
Úgyis elvisz bennünket az ördög.
/A hadnagyhoz./
Tedd elém a határozatokat!
Hadnagy: Ez vizsgálatot követel a kincstárban.
Szerencsés Imre háza táján.
Werbőczi: Úgy vélik a nemes urak, hogy nem
Kapott időben ennivalót és embert
Nándorfehérvár. Azt hiszem,
Jól gondolják.
Hogyan büntessem a két sereg vezérét,
Akik Tolnán és Futakon vesztegeltek,
Amíg a nádoriak vére az utolsó cseppig
Elfolyt?
Lajos királyt és Báthory István, a nádort?
Száműzzük a tétlen királyt és a nádort,
Az ország első két méltóságát?
Bizonyos, hogy mi már nem hallhatunk
Hősi halált Nándorfehérvárért.
A dicsőséges Hunyadi János
Sem nyugodhat békén a sírjában.
Hadnagy: Az udvartól útlevél minden külföldinek.
Werbőczy: Helyes a döntés, de megkésve született.
Jegyző, csak szorgalmasan!
Azt mondják a józan magyarok:
Ne vágjunk föl vele, mert nem sok van ilyen!
Öt fő árulója
Volt és van az országnak:
Pro primo:
Bakócz Tamás esztergomi érsek:
Isten nyugosztalja és ítélje meg!
Az ő az embere lett a magyar
Király állandó követe a török udvarnál.
Egy bizonyos Sankó László nevű
Kereskedő, aki aztán kémkedett
A magyar királynak, Bakócznak,
A pápának, a szultánnak
És fűnek-fának, aki csak megfizette.
Hogy milyen értékes embere volt ez
A padisahnak? Ötszáz szpáhi kísérte
Mindig a magyar határig.
Pro secundo:
A Keresztelő Szent János kolostor
Barátai, akik boszniai hittársaikat
Fogadják. De a vendégek nem szerbül
Beszélnek, hanem törökül.
Pro tertio:
A budai zsidók. Úgy járnak át áruikkal
A határon, mintha már nem is volna.
Baksis ide, baksis oda.
Pro quarto:
A kevei rácok:
Széles a Duna, és hosszan lenyúlik délre.
Egy út, amelyet most már nem őriz senki.
Pro quinto:
Egy Jeromos nevű brassói kereskedő,
Akit a szultán személyesen kért meg.
Sajnos nincs vége a sornak!
Ne aludjon, hadnagy!
Hadnagy: A harmadik döntés a tisztelendőket
A földi javak gondjától menti meg.
Werbőczy: De minden érsek és püspök
Köztük legyen! Van, aki pappá
Sincs szentelve. Kivéve Tomorit!
Jegyző, csak szorgalmasan!
Ezen, valaki megint meggazdagszik.
Hadnagy: Negyedik, és egyúttal utolsó.
Egy kérelemlevél a királynak,
Hogy jöjjön át közéjük.
Werbőczy: Miért menne át közéjük egy koravén,
Tizenöt éves, szerencsétlen gyerek?
Nincs neki se pénze, se tekintélye.
Szegény mellett most már legalább
Egy talpraesett feleség áll.
Mária annak látszik,
Csak ne lennének mögötte
A Habsburgok. Ferdinánd,
A jó és Magyarországra éhes
Rokon.
/ Közben erősödő hangzavar.
Dühös kiáltások:
„Negyvenezer arany volt a bére!”
„Ezért veszett el Nándorfehérvár!”
„Hazaáruló Szerencsés! Máglyára vele!”/
Nálunk máglyáról szó sem lehet!
Nem élünk Spanyolországban!
Ez lesz tehát az ötödik döntés.
A fejvesztést szívesen aláírom,
A hűtlenség eseteiről szóló
16. paragrafus alapján. Amelyik
Így szól:”Továbbá, akik az ország
Végvárait veszni hagyják.”
Jegyző! Fogalmazz nagyon pontosan!
Ez lesz a Törvény azon ítélete,
Amelyik az egész magyar népet
Fölmenti az igazságtalan vádak alól
MINDÖRÖKRE!
VÉGE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése